Somogyi Néplap, 1967. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1967-09-10 / 215. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Vasárnap, 1967. szeptember 10. Válság a Délarab Szövetségben N a gy -B ri tan ni án ak az Arab­félsziget délnyugati részén el­terülő birtokán, az 1959 ele­jén létrehozott Délarab Szö­vetségben gyors ütemben kö­vetik egymást az események. Az adeni rádió közlése sze­rint arab »-nacionalisták« ma­gukhoz ragadták a hatalmat a fadlhli és alsó-yafai szultán- ságokban, később pedig az ál­lamszövetség angolok által ki­jelölt kormányában tört ki válság. A tizenhét szövetségi állam­ból álló, 155 400 négyzetkilo­méter kiterjedésű koronabir­tokot Nagy-Britannia annak idején a távol-keleti összeköt­tetés miatt rendkívül fontos Aden biztosítása céljából hoz­ta létre. Ez a mesterségesen létrehozott föderáció alkotja Aden »hátországát«, azét a tá­maszpontét, amely katonai je­lentőségén túl az arábiai brit olajérdekeket is hivatott meg­védeni. Nagy-Britannia számára még csak bonyolítja a hely­zetet, hogy a belső megmoz­dulásokon túlmenően Jemen is igényt tart erre a területre. A jemeni köztársasági kor­mány felfogása szerint ugyan­is a föderáció és maga Aden is Jemen integráns része, ame­lyet Sandaban egyszerűen Dél- Jemennek neveznek. Ez a kö­rülmény viszont döntő Nagy- Britannia szempontjából. Ha a koronabirtok és Aden jemeni uralom alá kerülne, ez már lé­nyegesen befolyásolná az an­gol érdekeket, annál is inkább, mert az 1968. január 1-re meg­hirdetett függetlenség meg­adása után az angol kormány nyilván nem gondolt azonna­li és teljes visszavonulásra. ,Hazafiak, egyesüljetek!“ A dél-arábiai Sheik Othman helység utcáin pénteken több száz főnyi tömeg vonult fel olajágakat lengetve, követelve a függetlenségért harcoló arab mozgalmak összefogását. A tüntetők ilyen feliratokat tar­tottak a magasba: »Hazafiak, egyesüljetek!« — »Nem-et mondunk a polgárháborúra!«. A tüntetés előtt a kairói rá­dió sugározta Makkavinak, a FLOSY (a Megszállt Dél-Je- men Felszabadítási Frontja) vezetőjének, Aden volt főmi­niszterének egységre szólító felhívását. A másik szervezet, Török-görög határincidens A közelben tárgyal a két kormányfő az NLF (Nemzeti Felszabadí­tási Front) szóvivője azonban pénteken este csupán azzal vá­laszolt, hogy »az NLF nyitva áll minden igazi hazafi szá­mára«. Kairóban az A1 Ahram szombati számában megírja, hogy az A dán kérdésével fog­lalkozó ENSZ-bizottság java­solta Lord Shackleton angol éllamminiszternek, fejtse ki Kairóban a bizottság előtt Anglia nézeteit a dél-arábiai kérdés rendezéséről. A minisz­ter ezt visszautasította és azt javasolta, hogy a bizottság hallgasson meg helyette egy angol külügyi tisztviselőt — ezt viszont az ENSZ-bizottság utasította el. (MTI) TELEX hírek Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság külügymi­nisztere szombaton Belgrád- ból Moszkvába érkezet. Riad folytatja korábban megkez­dett tárgyalásait Andrej Gro- miko külügyminiszterrel a ! két országot érdeklő kérdé­sekről. Pierre Hannel belga kül­ügyminiszter pénteken haza- I érkezett Jugoszláviából, ahol I a Benelux-országok megbízá­sából Zágrábban Tito jugosz­láv elnökkel találkozott. Ki­jelentette: »Az arab országok­nak még meg kell találniuk i közös céliktűzéseiket. Ettől még távol vagyunk, és kívá- | natos, hogy Tito marsall kezdeményezéseihez más lé­pések is járuljanak«. A Francia Kommunista Párt küldöttsége Jacques Duclosnak, a politikai bizott­ság tagjának vezetésével péntek délután fölkereste Indonézia párizsi nagykövet­ségét, és az Indonéz Köztár­saság elnöke címére szóló üzenetet adott á.t, amelyben kérik Njcno életének meg­mentését. A szovjet fővárosba érke­zett Pier Belanger, a mont­reali Expo—67. szovjet pavi­lonjában lezajlott »Mit tud a Szovjetunóról?« vetélkedő győztese. A húszéves egyete­mista kiválóan felelt mind a 28 kérdésre, noha a verseny­zők kérdésenként csupán pt másodperc gondolkodási időt kaptak. A »szovjet szakértő­nek« bizonyult művészettör­ténész Pier nyolc napot tölt­het a Szovjetunióban. Az amerikai Milwaukee- ban, ahol 12 napja elkese­redett négertüntetések foly­nak, a nemzeti gárda szom­baton kétnapos hadgyakorla­tokat kezd. A manővereken a »lázadások megfékezését« gyakorolják. H ah éta tám adás A görög—török határon Kesan városától 23 kilomé­terre, Ipsala mellett pénte­ken éjjel a török katonák lelőttek egy görög tisztet és egy őrmestert. A kettős ha­lállal végződő fegyveres in­cidenst az váltotta ki, hogy Görögországból négy isme­retlen személy török terület­re akart menekülni. A me­nekülőket a görög határőrök török területre behatolva kö­vették és nem engedelmes­kedtek a török határőrök felszólításának. Az incidens annak a ha­tármenti városkának a köze­lében történt, ahol a török és a görög kormány magas szintű küldöttsége kétnapos tárgyalást folytat a két or­szág kapcsolatairól és főként a ciprusi kérdésről. A török küldöttség Demirel minisz­terelnökkel és Caglayangil külügyminiszterrel az élén már pénteken Kesanba érke­zett. A görög küldöttségben Koliasz kormányfő mellett részt vesz Szpantidakisz he­lyettes miniszterelnök és honvédelmi miniszter, Papa- dopulosz ezredes, a minisz­terelnökségi üevek miniszte­re és Ekonomugurasz kül­ügyminiszter. A szombati megbeszélése­ket vasárnap a görög terü­leten levő Alexandropolisz városkában folytatják. (MTI) Lövöldözés a kínai-indiai határon Az indiai hadügyminiszté­rium közölte, hogy szeptem­ber 7-én Tibet és Szikkim határán lövöldözés folyt le kníai és indiai csapatok kö­zött azt követően, hogy egy kínai és indiai csapatok kö- diaiakra. Az incidens azzal kapcsolatban támadt, hogy kínai katonák meg akarták akadályozni az indiaiakat szögesdrótakadály építésében. Mint az Űj Kína hírügy­nökség jelenti,, tibeti határőr alakulatok közölték, hogy in­diai csapatok a kínai—szik- kimi határon átlépték a Na- tu-szorost, és szeptember 7-én behatoltak kínai területre. Itt szögesdrótakadályt állítot­tak fel, és megsebesítettek kínai határőröket. (MTI) Műszaki hiba a Surveyor—5 berendezéseiben . A pénteken útjára bocsá­tott Surveyor—5 amerikai holdszonda automatikus be­rendezéseiben műszaki hibát fedeztek föl. Emiatt lehetsé­ges, hogy az űrlaboratórium nem az eredetileg megadott időben (vasárnap 12.30 óra­kor) száll le »simán« a Hold felszínén, hanem csak ké­sőbb, ha erre egyáltalán ké­pes lesz. A műszaki hiba: »héliumszivárgás a folyékony üzemanyag meghajtású mo­tor szelepeiben«. A Surveyor típusú űrilabo­ratóriummal végzett holdku­tatási kísérleteknek eddig csak a fele járt sikerrel. A nap folyamán kiderült, hogy a Surveyor—5 küldeté­sére alkalmatlanná vált. Fel­hagytak a reménnyel, hogy a Holdon »sima« leszállást végeztessenek vele, s egy­idejűleg megkezdődtek az újabb próbálkozások. Ezek­nek célja az, hogy az űrla­boratórium »belezhuanjon« a Holdba. Ha ezt a célt sem tudják elérni, akkor megpró­bálják az űrlaboratórium irányát megváltoztatni, és Főid körüli pályára téríteni. (MTI) amerikai táborok ellen Szombat reggel a szabadság- harcosok rakétatámadást in­téztek a Da Namg-i amerikai légitámaszpont és a Con Thien-i tengerészgyalogos tá­bor ellen. A két támadás kö­vetkeztében egy amerikai ka­tona meghalt, 51 megsebesült. A légitámaszponton megron­gálódott egy amerikai és egy dél-vietnami repülőgép. A Con Thien-i támadást megelőzően a fegyver­mentes övezet közelében a partizánok rajtaütés- szerű támadásukkal húsz tengerészgyalogost öltek meg. A Saigonban szombaton ki­adott amerikai katonai közle­mény szerint az előző 24 órá­ban két kisebb összetűzésre került sor. Saigontól 530 kilo­méternyire északkeletre, il letve a Mekong deltájában. A szabadságharcosok Quang Trl közelében le­lőtték az amerikaiak egy Phantom típusú vadász­bombázóját. Az amerikai légierő pénte­ken Észak-Vietnamban vasút­vonalakat és pályaudvarokat bombázott. CINCINNATI Martin Luther King az amerikai baptisták országos gyűlésén beszédet mondott Cincinnatiban. Beszédében hangsúlyozta, hogy a vietna­mi háború elterelte a figyel­met a szegénység ellen indí­tandó háborúról, majd hoz­zátette, hogy Amerika el­veszti mind a kettőt. (MTI) Újsághirdetést felvessünk n a Somogyi Néplap, a Népszabadság és a megyei lapok részére. TANÁCSOT, FELVILÁGOSÍTÁST ADUNK! Somogy megyei Lapkiadó Vállalat Kaposvár, Latiníka Sándor utca 2. Tel: 11-512 (3-as mellék) és 11-516 SÁSKAHAD »Meg kell mondanom önnek, hogy a nép szemé­ben a hadsereg nem más, mint falánk sáskahad« — mondta a Newsweek című amerikai lap augusztus 28-i száma szerint Suharto tábornok, indonéz kor­mányfőnek az egyik diák­vezér. (Igaz viszont, hogy a szélsőjobbról.) A generá­lis komor arccal nézett a vakmerőre és így vála­szolt: »Ha ezt bárki más mondaná, azonnal megto­rolnám ...« A rezsim legerősebb tá­masza, a félmilliós hadse­reg, állam lett az állam­ban. Szüntelen zaklatások, rekvirálások bénítják meg Közép-Jáva egykor virágzó mezőgazdasági életét. A javaikat és életüket fenye­gető veszély miatt a pa­rasztok nem merik el­hagyni otthonaikat. A rizs betakarítatlanul áll, miköz­ben a fegyveres erők ne­héz járműveinek manőve­rezése tönkreteszi a verej- tékes munkával épült csa­tornákat. Marcona fegyveresek ál­lítják le a falvakban és a városokban a személyi tu­lajdonban levő, sőt a közhasználatú közlekedési eszközöket. Az a jobbik eset, ha csak elvitetik ma­gukat valahova — nem rimán az eredeti úticéllal éppen ellentétes irányban. A mozikban naiprenden van, hogy a néző hiába mutatja fel a számozott helyre szóló jegyét — az ott ülő katonák nem haj­landók távozni és senki nem kényszerítheti őket er­re. Indonézia jelenlegi veze­tői sokat szónokoltak »a régi rend fantasztikus kor- ruptsága« miatt. Nos, mos­tanában rendszeres gyakor­lat, hogy ezredesek, tábor­nokok a hadsereg hajóin és teherautóin koprát és gu­mit szállítanak Hongkong­ba, ahonnan nagy tételek­ben rádiót és hűtőszek­rényt hoznak — eladásra. Bombaüzlet. Egyrészt azért, mert Indonéziában olcsó a kopra és a gumi, Hong­kongban pedig a rádió és a hűtőszekrény, vámot fi­zetni nem kell. Es végül, de nem utolsósorban, bom­baüzlet azért, mert a kop­ra és a gumi az államé volt, a rádiók és hűtőszek­rények ára viszont az ez­redeseké és tábornokoké lesz. (ha—) _________________J D e Gaulle látogatása a sziléziai iparvidéken Lengyelországi látogatásá­nak negyedik napján, szomba­ton De Gaulle elnök Krakkó­ból gépkocsin Auschwitzba ment, és fölkereste a volt ná­ci haláltábort, ahol a második világháború alatt négymillió embert öltek meg a náci hó­hérok. A mártírok emlékmű­vénél koszorút helyezett el, majd megtekintette a haláltá­bor múzeumát. Ezután Edward Ochab tár­aságában Katowicéba, a szi­léziai iparvidék központjába ment, ahol a város lakói ha­talmas ünneplésben részesítet­ték, éltették a lengyel nép nagy barátját, aki kiemelke­dő szerepet játszott a hitleriz- mus elleni harcban. Délután a francia vendégek Zabrzeba látogattak, és a bá­nyászváros művelődési palotá­jában megtekintették a szilé­ziai népi együttes műsorát. Ezután De Gaulle repülőgépen elutazott Gdanskba. (MTI) „HELYESEN HATÁROZTAM« Arnold Zweig nyilatkozata a róla terjesztett rágalmakról Arnold Zweig, a német iro­dalom egyik legnagyobb élő alakja az NDK hírügynökségé­nek adott szombati nyilatkoza­tában elejétől végéig kitalált hazugságnak minősítette a nyugatnémet Springer kon­szern egyes lapjainak róla terjesztett rágalmait, amelyek szerint nem ért egyet az NDK jelenlegi politikájával, nem ér­zi jól magát a Német Demok­ratikus Köztársaságban, és megfosztották irodalmi kated­rájától a Humboldt egyete­mein. »Minden szó, sőt minden írásjel is merő hazugság« — állapítja meg nyilatkozatában Arnold Zweig és megjegyzi: »Eddig még sohasem, még Göbbels úr barna birodalmá­ban sem terjesztettek rólam ilyen vastag hazugságokat.« Az igazsághoz tartozik, hogy Arnold Zweignek sohasem volt irodalmi katedrája a Humboldt egyetemen. »Évek óta hangsúlyozom, hogy sehol sem érzem magam annyira otthon, mint a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban. Ezek a csalók most is­mét bizonyságot szolgáltattak nekem, hogy milyen helyesen határoztam« — hangoztatja nyilatkozatában Arnold Zweig. (MTI) Összeesküvést lepleztek le Felső-Voltában Sangoule Lamizana ezre­des, Felső-Volta elnöke pénteken este rádióbeszéd­ben közölte, hogy néhány embert letartóztattak, mi­után összeesküvést fedeztek fel, amelynek az volt a cél­ja, hogy »elvegye az ország jelenlegi vezetőinek életét«. Lamizana, aki tavaly ma­ga is puccs révén került ha­talomra, a »hataloméhes ka­landorok földalatti szerveze­tét« nevezte meg, amely — mint mondta — »széles körű kampányt folytatott, hogv a fővárosban és az ország több más pontján megmérgezze a közhangulatot«. Lamizana azt mondta, hogy a letartóztatott szervezkedök »nvugtalanságot akartak kelteni a gazdasági és a szociális toil édesben ve­lünk együttműködő magán- szektorbeli barátaink sorai­ban«. Lamizana hivatásos katona iszt, aki a francia hadse­regben is szolgált. Felső-Vol­tában tavaly januárban nagy­szabású sztrájkmozgalom kez­dődött tiltakozásul Yameogo alnök takarékossági intézke­dései ellen. A Lamizana ve­zette tiszti csoport ezt az alkalmat használta fel a ha­talomátvételre. A 4,5 millió lakosú Felső- Volta 1960-ban vált függet­lenné. Hivatalos források a dél­után folyamán azt a tájékoz­tatást adták, hogy a bizton­sági szervek őrizetbe vették a köztársasági elnök életére törő, úgynevezett X-csoport tagjait, közöttük a pénzügy-, a földművelésügyi és a tájé­kozta tásügyi minisztert. A letartóztatottak között ne­vezték meg Yameogo volt köztársasági elnök feleségét. \rról azonban nem adtak ' jékozta tást, hogy az ex- Inök maga szerepet ját- :zott-e az állítólagos össze­esküvésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom