Somogyi Néplap, 1967. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)
1967-09-03 / 209. szám
? Kit csapnak be? A rendőrt ideig-öráig sikerül félrevezetni, hiszen nem mindegyik ellenőrzés terjed ki i bukósisak minőségére. Ha viszont egy részletes ellenőrzésbe botlanak azok a tréfás kedvű motorosok, akik a megfelelő védelmet nyújtó bukósisak helyett holmi 38 forintos játék bukósisakkal a fejükön száguldoznak, akkor meleg percek következnek. FELELŐTLENSÉG bizonytalan helyzetbe került, egyet kell értenie azzal, hogy ezért a súlyos kötelességszegésért a törvény nagy összegű pénzbírság kiszabását rendeli el akkor is, ha nem következik be baleset. K. I. TAKON A SZONDA ITALT JIUZ... LESZÁLLT AZ ESTE. A 7-es úton lámpával halad’.iak már a járművek: elég nagy még ilyenkor is a forgalom. Az éttermek környékén megtelnek a parkolóhelyek autókkal, motorokkal: vacsorázni térnek be az emberek vagy szórakozni, kikapcsolódni. A csábítás ördöge megkörnyékez ilyenkor minden járművezetőt, hiszen utasai a vacsorát nyugodtan leöblíthetik jófajta balatoni borral vagy sörrel, neki viszont csak az üdítő ital marad'. Van, aki nem bír ellenállni. Csak egy pohárral iszik a jófajta kőröshegyiből vagy a badacsonyiból: az még nem árthat meg... És alighogy elindul kocsijával, megálljt' jelez lámpájával a rendőr: gépjármű-ellenőrzés, alkoholpróba. A kőröshegyi úton állítják meg a rendőrök a Hauk Imre kaposvári lakos vezette gépkocsit. Nem nagy lelkesedéssel veszi kezébe a szondát, s fújni sem akarja rendesen. Ez már eleve gyanús. — Mikor ivott utoljára szeszes italt? — Tegnap... — Akkor mitől színeződik el a szonda? — Én sem értem, hogy ennyi idő után kimutatja ... A vérvételnél Hauk aztán beismeri: — Ma délután megittam vagy négy liter sört... Kaposi László kőröshegyi lakos azonnal beismeri. — Két deci bort ittam, mielőtt motorra ültem ... Olyan sürgős családi ügyben kellett eljönnöm otthonról, hogy nem volt más választásom ... Néhány kilométerrel odébb, Balatonszemes határában Len- hoffer János látrány-rádpusz- tai lakos motorozik ittas állapotban. Ö is orvos elé kerül vérvétel miatt. A laboratórium pontosan kimutatja majd, milyen mértékű alkoholos befolyásoltság alatt vezetett. LASSAN MÚLIK AZ IDŐ. Éjfél után gyérül a forgalom, aztán már csak ritkán tűnik fel jármű az országúton. Befejezzük az ellenőrzést. A tapasztalat elszomorító. Vajon a felelőtlenségnek nincs határa? Poiesz György EGYETLEN ÉJSZAKA MÉRLEGE: hét ittas vezetés. Magyarok és külföldiek. Aki szeszt fogyasztott, az ne adj isten, hogy rendesen fújja a szondát: erőlködik, kidagadnak a nyakán az erek, csupán a kis csövecskébe nem jut egy csöpp sem az alkoholgőzzel kevert lélegzetből. Kétszer, háromszor is figyelmeztetni kell őket arra, hogy ne csaljanak, hiszen a reagensen meglátszik az is, ha nem fújják rendesen. S amikor már minden kötél szakad, akkor beletörődnek: a szonda kristályai pedig nyomban elszíne- ződnek az alkoholfogyasztás mértékétől függően. Így volt ez Arie J. Stoel holland állampolgárral is Fonyódon, a 7-es úton. A szondázás utáni vérvizsgálat aztán minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy holland vendégünk közepes fokú ittas állapotban vezette személygépkocsiját Ugyancsak közepes fokú ittasságot mutattak ki Rolf Krähe NDK-állampolgámál is: őt éjjel negyed 4-kor állította meg az ellenőrzés Siófokon. Németh István amerikai álLengyeltótiban kaptuk lencsevégre ezt a fogatot: Budai László buzsáki lakos az igen nagy forgalmú kereszteződésben őrizetlenül hagyta kocsiját. Nemcsak a kanyarodni szándékozó járműveket akadályozta ezzel, hanem annak a veszélynek is kitette az országúton haladó egyéb járműveket, hogy a lovak esetleg megbokrosodnak, és elragadják a szekeret. Mindebből tanulság, hogy jó volna, ha a termelőszövetkezetekben felhívnák a fogatok hajtóinak a figyelmét a rájuk is vonatkozó közlekedési szabályok megtartására. AMIT TILT A KRESZ... lampolgár, chicagói lakos reggel negyed 7-kor szintén közepes fokú ittas állapotban vezette Magyarországon bérelt XX 01—14-es rendszámú kocsiját. Az ittas járművezetőkre — bármilyen állampolgárságnak is — a magyar törvények vonatkoznak, ezért azóta vala- mennyiüket gyorsított eljárással vonta felelősségire a bíróság és súlyos pénzbüntetésre ítélte. ÉJFÉL ELŐTT NEM SOKKAL Balatonföldváron aiiunk meg a járőrkocsával: az imént láttuk, hogy mind a Flecken Csárdában, mind pedig a Kukorica Csárdában jó néhány személygépkocsi áll. Persze az még nem baj, ha ott állnak. Ám ha vezetőik szeszes italt fogyasztottak, akkor vállalniuk kell érte a felelősséget is. Két nyugatnémet kocsi érkezik. A rendőr közli velük, hogy gépjármű-ellenőrzés és alkoholpróba következik. A vezetők kiszállnak, szondát vesznek a kezükbe, s a kristályok néhány perc múlva el- színeződnek. — Hol fogyasztottak szeszes italt? A két fiatal fiú összenevet: — Mondják, uraim, hát lehet úgy beülni egy lokálba vagy mulatóba, hogy ne kóstolja meg az ember a jó magyar bort? Természetes, hogy két NSZK-beli vendégünk megfelelő felelősségre vonása ezután nem marad el. PERSZE a hazai járművezetők sem angyalok. fme, néhány példa — ugyancsak Balatonföldvárról. A közlekedési rendőrség siófoki kirendeltségén őriznek egy ilyen játéksisakot: egyszerű, vékony műanyag, olyan, mint egy félbevágott nagy ábda. Tulajdonosa bemotorozta vele az ország nagy részét, míg vesztére a Balaton- parton azt is megnézték, mi van a fején. A motoros bizonyára elégedett volt önmagával: hosszú ideig senki nem vette észre ezt a turpisságot. Pedig végeredményben önmagát csapta be, saját életét tette kockára akkor, amikor saj- lálta a pénzt egy erős, stabil sisakra; amikor úgy gondolta, togy jó lesz ez a játék is, csak ezre ne vegyék. Emellett a sisak mellett ott átható egy másik is: Julius Simon csehszlovák állampolgáré. Ez igazi, s csehszlovák vendégünk ennek köszönheti \ az életét. Egy Berva szabálytalanul elé kanyarodott, összeütköztek, s ha nincs a fején 3isak, vagy ha ő is rendőr- megtévesztőt hord, akkor... Érthetetlen, hogy motorosaink egy része miért tartja :yűgnek a sisakot, miért próbálja ilyen trükkökkel becsapni a közlekedést ellenőrző halóságokat. Hiszen saját érdekükről, saját életükről van szó. Az pedig nem játékszer! A keso éjszakai órákban történt ez a baleset Balatonszemes és Balatonlelle között a 7-es úton. A felső képünkön látható nyugatnémet Opel személygépkocsi belerohant az alsó képen látható — igen gyengén kivilágított — fogatba. A balesetet az okozta, hogy a hosszú gerendákat szállító kocsit csak egy alig pislákoló lámpa jelezte, s a fogat végén semmiféle fényforrás nem hívta fel a járművezetők figyelmét a kilógó rakományra. A fát a marcali erdészetből szállították az egyik Balaton- parti községbe. S itt jelentkezik az erdészet felelőssége: hogyan szabad ilyen hosszú útra elengedni ilyen rakományt? Minden bizonnyal van az erdészetnek megfelelő gépjárműve is, amely alkalmas lett volna a fa fuvarozására. Szerencsére a baleset következtében csak kisebb személyi sérülés történt, viszont a gépkocsiban tetemes anyagi kár keletkezett. JŐ HÍR A JÁRMŰVEZETŐKNEK: Ebben az évben 150, jövőre pedig 300 millió forintos útépítési és felújítási program a megyében Aki rendszeresen járja az országot, az bizonyára jóleső büszkeséggel gondol arra, hogy megyénk útjai az országos átlaghoz képest igen jó állapotban vannak. Mindez tervszerű, pontos munka eredménye. Ebben az évben a KPM Közúti Igazgatósága mintegy 150 millió forintot fordított és fordít útépítésre és felújításra a megyében. Szeptemberben folytatódik a 7-es út rekonstrukciója, a 6-os úton újabb szakaszokat látnak el aszfaltburkolattal, s ugyancsak megkezdődik a barcsi híd felüljárójának az építése is, hogy csak a legfontosabb és legnagyobb horderejű témákat említsük. Az sem mellékes, hogy megyénk ebben az évben a bekötő utak építésére szánt országos keret egyharmadát kapta meg, 32 millió forintot. — Máris befejeződött a szegerdői, a fónyedi és a titkosi bekötő út építése, az év végéig átadják rendeltetésének a fiad'i, a kisbárapáti, a somodon és részben a rinyaszentkirályi utat, s megkezdődik a bakházai és a gálosfai út építése — mondja Karoliny Márton, a KPM Közti ti Igazgatóságának főmérnöke. — Jövére egyébként igen szép terveink vannak. Megyénkben útépítésre és fenntartásra mintegy 300 millió forintot szánunk. Ebből olyan nagy munkákat kell elvégeznünk, mint a 7-es út teljes rekonstrukciója Balatonke- resztúrig, a 6-os út korszerűsítése a teljes megyei szakaszon, a kaposvár—szántódi úton pedig Ráksiig akarunk elMég mindig élénk a forgalom a Balaton déli partján, éppen ezért nem árt a fokozott óvatosság. jutni.yS ami okvetlenül említést erdemel: hozzákezdünk a Som és Tab közötti kritikán aluli út építéséhez is. Bekötő utakra 47 millió forintot kapunk, s így megépíthetjük a szentai, a táskái és a kisbajo- mi utakat. — Én viszont máris egy örömhírrel kezdem a tájékoztatást — mondja Perecsi Ferenc, a megyei tanács építési-, közlekedési- és vízügyi osztályának vezetője. — A tanácsi úthálózatot — valljuk be őszintén — eddig senki nem tartotta fenn; egyedül Kaposváron gondoskodtak intézményesen énről a munkáról. Pedig megyénkben háromezerötszáz kilométer tanácsi ütünk van ... Most megállapodtunk a KPM-mel, és jövőre kétmillió forintot adunk arra, hogy szervezetten, programszerűen .ondoskodjanak a tanácsi utak -enntartásáról. Járási tanácsainknak október elsejéig kell megadniuk a programot, hogy .i KPM a maga területén megtehesse a szükséges előkészülteket. Jövőre egyébként tizennyolc és fél millió forintot költünk majd a tanácsi utak bnntarlására és korszerűsítésre. Elmondok egy másik örvendetes hírt Is: járási tanácsaink építési csoportjai megtették vagy a közeljövőben meg.eszik az előkészületeket az állami utak átkelési szakaszainak tervszerű, rendszeres tisztán- artására. Bizony nagyon csúf iálvány volt s manapság is az, iogy a községeken átvezető jtakkal nem nagyon törődnek, sárosak, szennyezettek, víztó- osák állnak rajtuk. Ezen kívánunk változtatni, s e|y tanács- rendelet kiadására készülünk, .-.mely részletesen kitér majd a ennivalókra. A KPM Közúti Igazgatósága őmérnökének és a megyei ta- iács osztályvezetőjének tájékoztatását bizonyára örömmel lvassák majd a járművezetők, üszen a tervek megvalósulása a közlekedés biztonságosabbá válását segíti. P. GY. KRESZ-magyarázat A fényszóró használatáról A gépjárműveken fényszórót tompítás nélkül csak lakott területeken kívül szabad használni. A fényszóró fényét a szembe jövő járműtől, illetve a hajtott vagy vezetett állattól számítóit legalább 150 méter távolságtól kezdve mindaddig lefelé kell vetiteni, amig a szembe jövő jármű vagy állat el nem halad a reflektorozó jármű mellett. A fényszóró tompítására vonatkozó előírás semmibe vevése a legsúlyosabb foglalkozási köte’es- ségszegések egyike, ezért annak megállapítását a törvény nem köti földeihez, hiszen nélkülözi a gépjárművezetés elsődleges alapelemeit: az udvariasságot, az előzékenységet. Súlyos szabálysértés és természetesen sok baleset forrása. Szabálysértésről azonban csak akkor beszélhetünk, ha a fényszóró tompításának az elmulasztása nem oka a balesetnek. Ha uevanis a baleset oka a fényszóró tompításának az elmulasztása, akkor nem szabálysértés, hanem a legszigorúbb minősítésű bűncselekmény történt. Minden gépjárművezetőnek, akit valaha is fényszóró elvakitott, vagy aki a reflektorozás miatt