Somogyi Néplap, 1967. augusztus (24. évfolyam, 180-206. szám)

1967-08-13 / 191. szám

SOMOGYI we PL AI»

6

Vasárnap, IMI. augusztus IS

Címkép: Porvoo látképe a Várhegyről.

Alsó kép: Buneberg síremléke ft porvoói temetőben.

emléktárgyaival úgy őrzik, ahogy életében állott. Az előszoba fogasán bundája és barna filc kalapja, a kályhánál sétapálcája és horgászbotja. A szalon falait díszítő nagy értékű festmények műgyűjtő és hozzáértő házigazdáról vallanak. A több mint 9C esztendős pálma, a fává terebélyesedett filodendron, az ágyhoz kötött béna költő szobájába hozta a természet számára már hozzáférhetetlen zöldjét. A szalon egyik kis asztalán egy 13 kilogrammos aranyozott ezüstserleg, melyet az 1808—1809-es svéd—orosz háború finn veteránjai ajándékoztak a »Sztól zászlós regéi« költőjének. Ebben a hős- költemény-gyűjteményben örökítette meg Runeberg a hadjárat finn katonáinak hőstetteit.

A festmények bemutatásakor vehetőnk a költő két kedvenc képére hívta fel figyelmünket: Janson templomi jelenetére és Alexandra Saltin fiúképére. A Janson kép templomi perselyezést ábrázol. Ez a festmény 1200 márkába, a költő egyévi tanári fizetésébe került. Anekdota is fűződik a drága vásárláshoz. Amikor a költő egyik

ismerőse egy kissé méltatlankodva az iránt érdeklődött, hogy miért fizetett ily nagy összeget ezért a kis méretű festményért, a költő ezt válaszolta: »Tetszett a nagy folt a sekrestyés nadrágján«. Lakószobájának egyetlen dísze Saltin fiú-képe. »Ez az én hetedik fiam« — mondogatta barátainak. Talán elhunyt hegedik gyermekére emlékeztette a festmény.

Egy érdekes közléssel is kedveskedtek nekünk Porvoó- ban: Runeberg tanult magyarul és ismerkedett irodalmunkat. Lefordította Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Sándor néhány versét, ismerte Vörösmarty Mihály költészetét.

MÉG EGYSZER TALÁLKOZTUNK RUNEBERGGEL finnországi látogatásunk ideién, amikor Seurasaariban a finn—magyar barátsági ünnepségen a magyar himnusz- szál együtt felcsengett Rune- berg »A mi hazánk«-ja:

»Oi maamme, Suomi,

synnyinmaa!

Sói, sana kultainen.'«

Szép finn hazánk, te drága föld,

zengjen dicső neved!

Kellner Béla

SZÉLES, PORTALAN

ÜTŐN, nyírfákkal tarka fenyvesek, sokszínű, ötletes építésű villák, ágaskodó, termetes sziklák, hullámzó, még zöld rozstáblák között futott autóbuszunk tizennégy somogyi utasával Helsinkiből Porvoo város felé.

Porvoo (svéd nevén Borga) 12 000 lakosú, csodálatosan szép fekvésű városka. A Porvoonjoki bal partján, mélyzöld domboldalba épült. XV. századbeli gótikus dómjának fehér homlokzata, vörös, nyers téglával díszített oromzatával tükröződik a folyó tiszta vizében. Mint minden finn településen, megkapó a táj tökéletes tisztasága: mintha éppen most mosták volna fel a járdákat, most seperték volna tisztára az úttestet; mintha most gereblyézték volna a parkok friss, zöld gyepét A művészek városaként emlegetik Porvoot. Itt született Walter Runeberg és Vilié Volleren neves szobrász, itt élt Albert Edelfelt festő, és négy évtizeden át itt alkotott Johan Vudvig Runeberg, a finn nép nemzeti költője.

A város alatt megállítottuk autóbuszunkat Kattogtak a fényképezőgépek, és megörökítettük a reggeli fényben tündöklő festői tájat Jó szemük van — jegyezte meg idegenvezetőnk —, ez a táj festőink örök témája. Kezembe adta Porvoo idegen- forgalmi prospektusát, melynek tábláját erről a pontról készített tájkép díszítette.

Hivatalos városlátogatási kőrútunk kissé szokatlan első állomása a város temetője volt. Idegenvezetőnk három helyen tájékoztatott bennünket: a hősök temetőjében, Eugen Sehauman és Johan Ludvig Runeberg sírjánál.

Egyszerű síremlék őrzi Eugen Sehauman emlékét,

aki 1904-ben megölte a zsarnok Bobrikovot, Finnország Haynauját, majd öngyilkos lett.

A temetőkápolna közelében feketéllő hatalmas márványsírkő alatt pihen Johan Ludvig Runeberg, a finn költészet egyik legnagyobb alakja, kora Finnországának költőfejedelme. Életéről a Ru- nebergsgatan 22. számú, múlt század eleji stílusban épített lakóházában kapunk színes, lelkes hangú tájékoztatót Jeanette Skogster kisasszonytól, a múzeum őrétől. Megjegyeztük a hallottakat, hisz a testvéri finn nép himnuszának szerzőjéről vajmi keveset tudunk, neve tankönyveinkben sem szerepel.

RUNEBERG 1804-BEN SZÜLETETT Jakobstad városkában, Finnország északi, svéd nyelvű táján egy tengerészkapitány első fiaként. Nehéz gyermekkor és küzdelmekkel teli ifjúkor edzette férfivá. Hogy egyetemi tanulmányait befejezhesse, két évig vidéken házitanítóskodott. (Sorsa, jelleme, még költészete is emlékezteti bennünket a mi Vörösmartynkra.) Vidéki tartózkodása alatt ismerte meg közelebbről a finn nép életét, jellemét, szokásait és nyelvét. Írásaiban ugyanis svéd anyanyelvét használta. (Ehhez lehetőséget nyújtott a svéd kisebbség finnországi megbecsülése. A hétszázaléknyi svéd kisebbség mai legteljesebb egyenjogúságának külsődleges kifejezője, hogy az utcák nevét Finnországban mindenütt két tábla jelzi: egy finn nyelven, egy vedig svédül. Azokban a városokban, ahol a lakosság töbsége svéd — mint pl. Porvoóban, a svéd nyelvű tábla megelőzi a finnt és a város svéd nevét is feltüntetik minden kiadványon és hivatalos iraton.)

Runeberg a magiszteri fokozat elnyerése után a helsinki egyetemen a római irodalom magántanára lett. Mivel ezért az állásért nem járt fizetés, 1837-ben elvállalta a porvoói gimnázium tanári állását. Római, majd görög irodalmat tanított 1857-ig, nyugalomba vonulásáig. Ettől az időtől kezdve csak az írásnak élt. Élete utolsó 13 évét bénán, de a finn nép érdeklődő szeretetétől övezve töltötte. 1877-ben halt meg.

— Olyan temetése volt, amilyent Finnország még nem látott. A menet eleje már a temetőben volt, a vége vedig még a városban lépdelt. Testületileg elkísérte utolsó útjára az országgyűlés, ott volt, a gyászolók végtelen sorában a finn nép apraja- nagyja, minden rétege — meséli vezetőnk. Minden év május 13-án. halála évfordulóján elborítja sírját kedvenc virága a gyöngyvirág. és felhangzik kedvelői ezreinek ajkán az általa írt finn nemzeti dal.

ÖTSZOBAS LAKÓHAZAT

berendezésével, kézirataival,

ÜZLET — ROBOTELADÖKKAL

... Ma már nem fantasztikus elképzelés az eladók nélküli üzlet. Kísérjük el útjára egy ilyen üzletbe a vásárlót, aki éppen egy forgó sorompó előtt álL

Megjelenik a világító felirat: »Lépjen be, kérem!« A vevő eleget tesz a felhívásnak, majd egy automatát pillant meg, amely gombnyomásra kidob egy piros műanyag érmét. Most oldódik a második forgó sorompó zárószerkezete, és a vevő beléphet a robotautomata önkiszolgáló boltjának elárusító helyiségébe. Tíz automatában kereken ezer különféle cikk vár vevőre: leveskocka, tejszín, kolbász, bor stb.

A vevőnek könnyű a helyzete. Az érmével a kezében egyik automatától a másikig sétál. Amikor a kirakatablak mögött meglátja, amire szüksége van, behelyezi érméiét az automata nyílásába, megnyomja a megfelelő mutatószámmal ellátott billentyűt, például a »2 E-t« és a továbbító gépezet máris a »2 E« rekeszének iránvában mozog. A továbbítókészülék megmarkolja a kiválasztott árut és a kivételező állomáshoz viszi. Ott a vevő kiemeli az árut Időközben a bevásárló érméié a visszaadó nvílásba került, ugyanis a következő vásárlásnál ismét szüksége van rá. A vevő végül a pénztárhoz megy. Az érmét ott használja utoljára. Az érmét ugyanannak az automatának a hátsó oldalán lévő nyílásába helyezi, amelytől azt vásárlása kezdetén kapta. A teliesen automatikus regisztráló pénztár egy másodoer- cep belül kidobja a pénztárutalványt, amely az egyes tételeket és a végelszámolást tartalmazza.

Egy iéllépésnyire másik automata áll, amely az ösz- szes forgalomban lévő érc- pénzt »elfogadja«. A vevő tehát a vásárlási összeget minden elképzelhető érzpénzkom- binációban kiegyenlítheti. A visszaadó automata, amely a pénzbeszedő automata mellett áll, kiadja a visszajáró összeget. ;

A pénzvisszaadás után feloldódik a kijárati forgósorompó zárja. A robotautomata önkiszolgáló bolt a vevőt ismét »szabaddá« teszi.

Az automata önkiszolgáló bolt egyidejűleg 30 vevőt tud kiszolgálni, ezért 30 darab érme áll rendelkezésére, amelyek külsőleg úgy hasonlítanak egymásra, mint egyik tojás a másikra, csupán a rájuk nyomtatott számok különböznek. Amit a vevő nem tud: minden érmének megvan a »maga saját belső élete«, mert mindegyik más ohm értékű ellenállással rendelkezik. Amikor az automata elnyel egy érmét, »impulzust« küld a tárolóközpontba. Ezzel megnyílik a »vevőszámla«. Ha például az érmének 15-ös a száma, a berendezés ugyanezzel a számmal várja a vevő további vásárlásait, készen azok folyamatos regisztrálására. Ha például a vevő egy 3,57 Ft értékű cikket vesz ki, az árberendezés az összeget magnószalagon regisztrálja, azután ismét kikapcsol — a legközelebbi vásárlásig.

A robotautomata-önkiszolgá- lő bolt majdnem háromszor annyiba kerül, mint egy ha» sonló méretű önkiszolgáló üzlet, de a befektetés már a személyzetnél jelentkező megtakarítás miatt is kifizetődő. Ez a bolt »építőelemekből« áll, amelyek tetszés szerinti méretű áruházzá illeszthetők össze. S még egy fontos dolog: a robotautomata-önkiszol- gáló bolt nem téved sem a vevő, sem az üzlet kárára.

Képünkön: A korszerű automata üzletekben elmaradhatatlan az ön- kiszolgáló büfé. Tartozéka a tárcsázásra működtethető, mikrohullámmal sütő szekrény, amely 4 másodperc alatt elkészíti a vendég által tárcsázott ételt (minden étel- tekesznek hívószáma van, s a kívánt rekesz tárcsázásával adunk jelzést a sütőnek az étel elkészítésére).

NEGYVENÉVES

ä „ioo •/„"

Legális kommunista folyóirat volt a »100 %«. Tamás Aladár szerkesztette. Kommunisták irányították és terjesztették. 1927 és 1930 között, első megjelenésétől a betiltásig, olyan főmunkatársak támogatták, mint Bolgár Elek, Lukács György, Révai József, Molnár Erik, Madzsar József, Gereblyés László és Gergely Sándor. A világhírű szerzők egész sorával ismertette meg olvasóit. Sok magyar munkás a »100^%« oldalain találkozott először Gorkij, Panfjorov, Gladkov, Solohov, Majakovszkij, Becher, Hasek, Egon Erwin Kisch, Upton Sinclaire, John Reed és mások írásaival. Ugyanekkor sok jó tollú magyar író talált otthonra a »100 %* ízléses kiállítású ■ számaiban.

Olyan korban, amikor semmiféle sajótermék nem hagyhatta el a nyomdát, mielőtt a kötelező példányt a soros ügyész nem kapta meg, a »100 %« eredményesen juttatta el olvasóihoz az értékes szépirodalmi, kulturális és politikai írásokat. Minden egyes példánya kézről kézre járt. Munkások és értelmiségiek egyaránt szerették. Ezt annak a politikai erőnek és felfogásnak köszönhette, amelyet képviselt, és a színvonalának, amellyel kifejezte mondanivalóját. Közvetítette a forradalmi munkásmozgalom életerejét, győzelmekre való elhivatottságát. Ehhez érett elviség kellett és hit az igaz ügyben. Ezért még az ellenségei sem tagadhattak meg tőle minden elismerést. Szidták, rágalmazták denunciálták: de ismerték értékeit és vitathatatlan hatását.

A »100 %« betöltötte a kollektív szervező és agitátor szerepét is. Közleményeiből a legalkalmasabbakat felolvasták, betanulva elmondták a »100 %-szaua- lókórusban«, kultúrcsoportokban, a munkásotthonok rendezvényein, a szemináriumokkal egybekötött kirándulásokon. Nagy sikerrel tevékenykedtek a 100 %-kő- rök. Sok ilyen működött akkoriban legálisan, féllegálisan és illegálisan. A »1Ö0 %« könyvtár gazdag műsoranyaggal látta el az akkor oly hatásosan szereplő mun- kás-szavalókórusokat. Ezek tagjai közül igen sok képzett agitátor került ki, olyan, aki éppen itt tanulta meg a nyilvánosság előtti szereplést.

A »100 %« írót szüntelen veszedelemnek kitéve terjesztették a szabad szót. Ezért »csomagolniuk« kellett a mondanivalójukat. Félreérteni mégsem lehetett őket. Írásaik szelleme volt szabad és az a nagy erényük, hogy önálló gondolkodásra és önálló cselekvésre nevelték mindazokat, akikhez eljutottak.

Nem olcsó szójáték tehát azt mondani: a 100 % — százalékosan betöltötte hivatását, s győzelmes része maradt a nagy egésznek, a mának, a jövendőnek ...

F. M.