Somogyi Néplap, 1967. augusztus (24. évfolyam, 180-206. szám)

1967-08-02 / 181. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1907. augusztus & Francia kormánynyilatkozat De Gaulle kanadai útjáról elfogaadha táti annak minősí­tette azt az óhajt, hogy Quebec legyen szabad, ezt a látogatást nyilvánvalóan le­hetetlenné tette«. »Franciaország nem lehet közömbös egy olyan lakosság sorsa iránt, amely saját né­péből ered és csodálatra mél­tóan hűséges a hazához, amelyből származott« — han­goztatja a minisztertanács üléséről kiadott nyilatkozat. A közlemény végül leszögezi, hogy Franciaország »termé­szetesen semmiféle igényt nem táplál« Kanada egy részének vagy egészének irányítására. Ottawai kormánykörökben egyelőre nem kommentálják a francia minisztertanács állás­foglalását De Gaulle elnök kanadai útjával kapcsolatban. Diefenbaker volt miniszter- elnök, a konzervatív ellenzék vezére hétfőn este követelte, hogy a kormány tiltakozó jegyzékben ítélje el a párizsi nyilatkozatot. A francia lapok nem értenek egyet a minisztertanács állásfoglalásával De Gaulle tábornoknak a minisztertanács hosszúra nyúlt hétfői ülésén elhangzott nyi­latkozatát a francia lapok kő­iül leghevesebben a Combat ás az Aurore támadja. A Combat arra a következtetés­re jut, nem szabad többé megengedni, hogy De Gaulle tábornok azt tegye, amitakar, akár tetszik, akár nem. Most már nemcsak róla, hanem Franciaországról van szó — írja. — Aki Franciaországban a jövőre gondol, nem lehet szolidáris De Gaulle tábor­nokkal. Az Aurore azt kér­di, vajon mi alól akarja De Gaulle felszabadítani a ka­nadai franciákat, és a tábor­nok szemére veti, hogy az al­gériai franciák érdekeinek vé­delmében nem járt el ugyan­ilyen határozottan, pedig azok »nem a brit korona, ha­nem a francia trikolor védel­me alatt állottak«. Sokkal mérsékeltebben agyán, de a Figaro is — amely politikai irányvonalá­ban a kormánytöbbséghez tar­tozó független köztársaságiak­hoz áll közel — bírálja az el nők nyilatkozatát. Londonban egymást érik az éles bangót kirohanások Londonban nagy felhördü­léssel fogadták a francia kor­mánynyilatkozatot, amely nemcsak megerősíti, hanem továbbfejleszti De Gaulle el­nök québeci kijelentéseit a kanadai franciák »felszabadító mozgalmának« támogatásáról. A kormánypárti Sun diplomá­ciai szemleírója »csodálkozá­sát« fejezi ki, hogy a francia kabinet — egyetlen tiltakozó lemondás nélkül — támogatta De Gaulle elnök »védelmez- hetetlen arroganciáját«. »Vi­lágos, hogy egy ilyen kor­mányban De Gaulle azt mond, amit akar« •— jegyzi meg a Sun. A Daily Telegraph »De Gaulle kihívása« című vezér­cikkében »példátlanul pimasz­nak« nevezi azt, hogy a fran­cia kormánynyilatkozat nem Limában is rengett a főid Újabb földmozgás Caracasban Caracasban továbbra Is a legnagyobb bizonytalanság uralkodik a földrengés okoz­ta halálos áldozatok pontos számát illetően. Egyes becs­lések szerint 500 halottal / és 2500 sebesülttel lehet szá­molni. Üjabb rengések tartják aggodalomban a lakosságot, amelyek következtében to­vábbi épületek dőltek rom­ba. Hivatalosan 5 357 000 fontra becsülik a földrengé­sek okozta anyagi kárt. Hétfőn a késő esti órákban gyors egymásutánban két földrengés rázta meg Lima épületeit. Az emberek fej­vesztetten rohantak ki az utcákra. Veszteségekről, il­letve anyagi károkról eddig nem érkezett jelentés. (MTI) Megemlékezés a varsói felkelésről Hétfő este a varsói Nagy­színházban a lengyel sza­badságért és demokrá­ciáért küzdők szövetsége ün­nepi díszgyűlésen emlékezett meg a varsói felkelés 23. év­fordulójáról. Tadeusz Pietrzak tábornok, a szövetség varsói körzetének vezetője beszédében, a hitle­risták által a felkelés során meggyilkolt 200 000 polgári lakos mártírhalálára emlékez­tetve, követelte Varsó hóhé­rának, Reinefrartnak és tár­sainak felelősségre vonását. Maria Phojecka, az ellenál­lási mozgalom és a felkelés egyik részvevője határozati javaslatot terjesztett a nagy­gyűlés elé, amely élesen el­ítéli az amerikai imperialis­ták vietnami szennyes hábo­rúját, az arab országok el­leni izraeli agressziót, Nyu- gat-Németország atomfelfegy­verzésére és az NDK bekebe­lezésére irányuló törekvéseit. A keddi lengyel lapok ve­zércikkekben s kommentá­rokban emlékeztek meg az évfordulóról. (MTI) Provokációk az NDK ellen A Neue Éhein Zeitung után kedden a Frankfurter Rundschau is megerősítette azt a hírt, hogy Nyugat-Né- metország területéről provo­kációs és rágalmazó tartalmú röpcédulákkal felszerelt lég­gömböket küldenek a Német Demokratikus Köztársaság légiterébe. A lap megállapít­ja, hogy ezeket a »propa­gandaakciókat« a Bundes­wehr »különleges alakulatai« valósítják meg »összhangban a bonni minisztériumok közti megállapodással«, (MTI) Tűzharc a Jordán folyó mentén Hulláma frontvonal A francia kormány De Gaulle elnökletével hétfőn délután minisztertanácsot tar­tott, és négy és fél órás ülés után nyilatkozatot adott ki De Gaulle félbeszakadt kana­dai látogatásáról. A minisztertanács üléséről kiadott közlemény megállapít­ja, hogy a kanadai franciák »leírhatatlan megindulással és elhatározottsággal« fogadták a francia elnököt, majd megál­lapítja, hogy De Gaulle fél­reérthetetlenül jelezte a ka­nadai firanciáknak és kormá­nyuknak, hogy Franciaország ‘ szándékában áll támogatást nyújtani nekik az önmaguk által kitűzött felszabadító cé­lok eléréséhez. »A köztársasá­gi elnök — folytatódik a köz­lemény — úgy tért vissza .Párizsba, hogy nem látogatott el Ottawába. A kanadai szö­vetségi kormány által közzé­tett nyilatkozat ugyanis, amely Vietnami SAIGON Westmoreland, tábornok, a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok főparancs­noka hétfőn az angol televí­ziónak adott nyilatkozatában ismét arról beszélt, hogy még több amerikai katonát kell vinni Dél-Vietnamba. A tábornok szerint az Egyesült Államok szénája nem áll rosszul, mert már elegendő embere van Viet­namban ahhoz, hogy ne ve­szítse el a háborút, mégis »úgy vélem, további erősíté­sekre van szükség, hiszen hosszú utat kell még meg­tennünk« — mondotta. A hétfői napon nagyobb harci cselekmények nem voltak. HANOI Az AFP Hanoiból kelte­zett jelentésében Funazak i japán orvosnak, a VDK-ban vizsgálatot végzett négytagú japán bizottság vezetőjének nyilatkozatát ismerteti. Funazaki kijelentette, hogy az amerikaiak Észak-Viet- nnmban »rendszeres és előre megfontolt nénirtást« hajta­nak végre. A japán bizottság megállapította, hogy a duz- zssztógátak lerombolása, a napalm bombák és a mérge­ző anyagok felhasználása, a B — 52-es bombázók bevetése egytől egvig a vietnami nép irtását célozza. WELLINGTON Taylor tábornok és Clark Clifford, Johnson elnök ta­nácsadója hétfőn Holyoake úi-zélandi miniszterelnökkel folytatott eszmecserét. A ta­nácskozás színhelye, az új- zélandi parlament épülete előtt 1500 diák vonult fel, s tüntetett az Egyesült Álla­mok vietnami agressziója miatt. NEW YORK A Reuter ENSZ-forrásokra hivatkozva közli, hogy U jelentések Thant főtitkár abbahagyta a vietnami béke megteremtésé­re irányuló diplomáciai erő­feszítéseit, mert az Egyesült Államok folytatja a VDK bombázását. Amíg az ameri­kai légitámadások folytatód­nak, addig TT Thant szerint nem sokkal kecsegtetnek a Hanoi felé tett puhatolózá­sok. 1952 egy januári éjszakáján 18 férfi oson be a Nikitakisz család athéni, Pszaromilosz u. 24. sz. alatti lakásába. Mindent elkészítettek. N. Manginasz ügyvéd felovassa a jelenlevőknek a szervezeti szabályzatot, amelyet egy­hangúan elfogadnak. Néhány hónappal később ugyancsak Manginasz értesí­ti az alapító tagokat: a rend­őrség jóváhagyta, a bíróság törvényesítette a szervezetet, amelynek szabályzatában ez áll: »Ml, alulírottak, áthatva az antikommunizmus, vala­mint a nemzet és a vallás halhatatlanságénak eszméjé­től, megalakítjuk az »Anti- kommunista Zászlóvivők« (ASZE) szervezetét...« Ilyen »szerényen« jelenik meg a görög politikai élet porondján az első háború utáni fasiszta szervezet, amelynek emblémája: embe­ri koponya, két combcsonton. A célja pedig: »a kommu­nizmus bármilyen eszközzel való szétzúzása...« A szer­vezet soraiba mindenekelőtt az egykori német megszállók kollaboránsait toborozzák. Klubjuk Athén központjában működik. Az »Antikommu- nista zászlóvivők« führerje, T. Papadongonasz a német megszállás idején egv Pe- loponezoszban garázdálkodó terrorista banda tagja volt. Az »Antikommunista zász­lóvivők« szervezete volt az első neofasiszta terrorszövet­kezet Görögországban. Ké­sőbb egymás utáfl, alakultak francia kanadaiakról, hanem kanadai franciákról beszél. A lap szerint »De Gaulle el­nök beteges angolszász-elle- tiessége odáig fejlődött, hogy kész bármire, ha azzal felbő­szítheti az angolul beszélő or­szágokat. A Times vezércikke úgy /éli, hogy »De Gaulle politi­kája a francia nacionalizmus­ban és az angolszász hatal­makkal szemben táplált mély­séges ellenszenvben gyöke­rezik«, s emiatt nem látja vi­lágosan a hatalmi erőviszo­nyok realitásait. »Az ember már-már azon tűnődik, va­jon miért nem vesz részt De Gaulle a forradalmárok gyű­lésein és a tiltakozó dalfesz­tiválon Havannában« — írja epésen a Times. A lap olyan zsonglőrhöz hasonlítja a tá­bornokot, aki a tányérokat sorra leejti. A londoni Evening News torontói tudósítójának jelenté­se szerint a kanadai kormány most alapvetően újra értékeli Párizshoz fűződő viszonyát. Legrosszabb esetben sor ke­rülhet a diplomáciai kapcso­latok megszakítására, vagy legalábbig a diplomáciai kép­viselet lefokozására nagyköve­ti szántról ügyvivői szintre. (MTI) hasonló szervezetek. Elneve­zésükben feltétlenül ott sze­repel a »nemzeti«. Felütik a fejüket Szalonikiben, Ko- rinthoszban, Kavalában, Athénban, az ország majd­nem minden nagyobb városá­ban. 1963 májusában »valahol Pireusz városában« összeül egy kongresszus. Első látszat­ra olyan jellege van, mint minden hasonló összejövetel­nek. Megválasztják az elnök­séget, titkárságot, üléseznek. De kik e kongresszus rész­vevői? Miről tárgyalnak? Mi­ről határoznak? Az ülésezők a görög na­cionalista szervezetek tagjai, és az ország politikai hely­zetéről »tárgyalnak«. Meg­állapítják: a »parlamentariz­mus elavult igazgatási for­ma«, »minden eszközzel« harcolni kell megdöntéséért Határozataik a neonácik »Harcunk« c. folyóiratában látnak napvilágot. A folyó­irat kiadója egyébként a Karamanlisz-féle ERE párt parlamenti képviselője, N. Farmakisz. A »kongresszusi« határozat többek között ki­mondja: a szervezetek min­den tagjának fel kell fegy­verkeznie; harcot kell indíta­Egy jordánlai katonai szó­vivő kedden bejelentette, hogy a Jordán folyó mentén fegyveres tűzharc zajlott le. Az Izraeli csapatok könnyű- fegyverekből nyitottak tüzet a bamia-hídnál. Jordán rész­ről viszonozták a tüzet, vá­Sugih Arto indonéz főál- iamügyész kedden bejelentet­te, hogy a hadsereg körében zóles körű letartóztatásokat hajtattak végre, sok tisztet le­fogtak, mert a közelmúltban helyre akarták állítani Su- camo hatalmát Letartóztattak két táborno­kot, három ezredest és több hadnagyot. Belbiztonsági okokból az államügyész a le­tartóztatottak nevét nem kö­zölte. Az államügyész utalt rá, hogy a közelmúltban 14 má­sik katonai és polgári sze­mélyt Is őrizetbe vettek. A polgári személyek, úgy hír­lik, a Sukarnóhoz hű Indonéz Nemzeti Párt tagjai voltak. ni az ellenzéki képviselők és ellenzéki diákszervezetek el­len. összgörög Bizottság né­ven terrortevékenységük ösz- szehangolására megalakítják a nacionalista szervezetek egységes vezetőségét A neofasiszták nemcsak beszéltek: 1963. május 22-én Szalonikiben meggyilkolják Gregoriosz Lambrakisz el­lenzéki képviselőt Kiderült, hogy a gyilkosok egy szélső- jobboldali szervezet tagjai, akik részt vettek a fasiszták pireuszi kongresszusán. 1964 februárja után a ter­rorszervezetek tevékenysége fokozódik. Miután a parla­menti választásokból Pa­pandreu nagy többséggel ke­rül ki és kormányt alakít, megpróbál betiltani néhány neofasiszta szervezetet de eredménytelenül. Sőt 1964 tavaszán ezek a szervezetek fokozottabban fegyverkez­nek, amint erről görög sajtó­szemelvények is tanúskod­nak: »Tegnap egy katonai tehergépkocsi állt meg az »Antikommunista zászlóvi­vők« . elnevezésű neofasiszta szervezet »vezérének« lakása előtt Athén egyik előkerüle- tében, és nagv mennyiségű puskát, valamint automata laszul izrali tankok gépfegy­verrel lőtték a jordániai ál­lásokat Később újabb tűz­harcra került sor, amely mintegy 20 percig tartott. Jordániai részről nem voltak áldozatoki (MTI) Közép- és Kelet-Jáván az utóbbi időben aktivizálódtak a hatalmától megfosztott el­nök hívei, mire válaszul a hadsereg vezetői nyilatkozat­ban figyelmeztetést tettek köz­zé: szétzúznak minden olyan kísérletet, melynek célja Su­karno hatalomra juttatása. A Reuter közölte, hogy új muzulmán politikai párt van alakulóban. Adam Malik kül­ügyminiszter kérte Suharto tábornoktól, az ügyvezető ál­lamelnöktől, hogy járuljon hozzá a pártalakításhoz. Az új párt neve Indonéz Muzul­mán Párt lenne A pártot Mohammad Rum, a betiltott Masjumd Párt egyik vezetője hozta tétre 14 muzulmán tö­megszervezetből. (MTI) Nigériában A biaírai kormányhoz kö­zelálló körökben határozottan cáfolják azokat a Lagos által terjesztett híreket, amelyek szerint a szövetségi erők el­foglalták lkom városét, és heves harcok folynak a ka­meruni határ közelében. Hírek szerint Nsukka, Ogo- ja és Bonny városok körzeté­ben folytatódnak a harcok. A Biafra Sun jelentése szerint a biafirai csapatok sikeresen el­lenállnak a szövetségi erők támadásainak. A nigériai szövetségi erők az elmúlt hét végén igyekez­tek mélyebbre behatolni Biafra területére, Nsukka vá­ros közelében azonban vere­séget szenvedtek — jelenti a Biafra Sun. A Shell Bp-t utasították, hogy szüntesse be biafrai te­vékenységét. A biafrai kor­mány elrendelte az olajtársa­ság berendezéseinek és javai­nak ellenőrzés alá helyezését, azonban rámutatnak, hogy nincs szó az olajtársaság álla­mosításáról. (MTI) Neofasiszta szervezetek Görögországban fegyvert rakott le. Mint ki­derült, a neofasiszta szerve­zet vezére egyben a TEA (a polgárháború után létre­hozott »belbiztonsági« félka­tonai alakulat) egyik egysé­gének parancsnoka is.« (Av- gi, 1964. aug. 18.) Tizenöt nappal előbb, au­gusztus 3-án, Athénban, Sza­lonikiben és Kalamatában sok kézigránáttal és tűzfegy­verrel teli ládát találnak. A ládákat a neofasiszta szerve­zetek tagjaitól kobozta el a rendőrség. A neonácik odáig merész­kedtek, hogy még a parla­mentben is incidenst pro­vokáltak. 1964. július 3-án egy suhaneokból álló cso­port, amelyet a jobboldali ERE párt parlamenti képvi­selője, N. Farmakisz veze­tett, behatolt a parlament üléstermébe és verekedést kezdeményezett az ellenzéki képviselőkkel. Abban az idő­ben a parlament éppen a »törvényen kívüli szerveze­tek« tevékenységéről folyta­tott vitát a Papandreu-ktr- mánv javaslatára. 1964. augusztus 4-én Pa­pandreu miniszterelnök ki- ielentette: a »kormánynak értesülései vannak a jobbol­dal összeesküvés! törekvései­ről, az illegális szervezetek ténykedéséről. A hadseregben kormányellenes összeseküvést szítanak«. Papandreu konk­rétan megjelölte a hadserg- ben működő IDEA nevű kormányellenes jobboldali tiszti összeesküvő szervezetet 1964 májusában Papandreu utasítja a körzeti rendőrfő­nököket: »vizsgálják felül az illegális szervezetek tevé­kenységét és küldjenek róla jelentést«. Néhány rendőrfő­nök jelenti is, hogy »bizo­nyos szervezetek tevékenysé­ge összeférhetetlen az alkot­mánnyal«. Mások viszont egyenesen megtagadják az utasítást mondván, hogy »ezeknek a szervezeteknek a tevékenysége hazafias célza­tú, és összhangban áll nem­zeti eszmén vem1''-el.« Ä volt ellerz^’-í sajtóköz­leményei szeriét az ország­ban működő neofasiszta szervezetek s»— ’-apcsolar tot tartanak - " -t SzÖ-^ vetségi Kő»* ’ revan­sista szerve- ■ ’ és az amerikai v -^-Klánnál. Sőt, a cikkel- í»—int a görög neonáci szerkezeteket az amerikai hfrsze—ő szolgálat, a CÍA közvetlenül irányítja, oénzeü, vagy látja el taná- asokkal. E szervezetek rna a ha­talom támaszai Görögország­ban. Szimon VaszH görög újságíró Letartóztatások az indonéz hadseregben

Next

/
Oldalképek
Tartalom