Somogyi Néplap, 1967. július (24. évfolyam, 154-179. szám)
1967-07-16 / 167. szám
SOMOGYI NCPLAP Vasárnap, 1967. fóliás 1®, 6 Magyarország nyerte a női tőrcsapat világbajnokságot Szombatra virradóra bonyolították le Montrealban a női tőrcsapat világbajnokság elöntőjét. Az első helyért Magyarország (Rejtő, Sákovicsné, Guiácsi és Bóbis) és a Szovjetunió (Gorohova, Zabelina, Rasztvorova és Számú* szenko) mérkőzött. A legizgalmasabb döntőt láthatták ezúttal a nézők, hiszen az utolsó találaton dőlt el az aranyérem sorsa a magyar együttes javára. A találkozó ugyanis 8:8-ás döntetlennel végződött, jobb táiáiatarányá- val azonban (46:47) a magyar lányok állhatták az eredményhirdetésnél a dobogó legfelső fokára. A döntő kiemelkedő egyénisége az egyéni világbajnokság 3. helyezettje, Bóbis Ildikó volt. Három ellenfelét győzte le, köztük az 1966. évi világbajnok Szamu- szenkót, majd az idei aranyérmes Zabelinát is, akinek ez volt egyetlen veresége. A magyar csapat jól kezdett — 3 győzelemmel — utána azonban megtorpant. Egymás után szenvedett vereséget, és a szovjet együttes 6:3 arányban átvett^ a vezetést. Ékkőt Rejtő és Rasztvorova állt a pástra, Rejtő 4:3-ra győzött, 6:4-re alakult az eredmény. Fellelkesültek a magyar lányok, Bóbis Ildikó az est legnagyobb mérkőzésén learyőzte Zabelinát, és ezzel döntő fordulatot vett a viadal alakulása. A magyar együttes tagjai hatalmas lendülettel vetették magukat a küzdelembe. A szovjet lányokat meglepte a váratlan fordulat, magukhoz sem tudtak térni, s amikor Guiácsi legyőzte Sza- muszenkót 4:l-re, majd Rejtő Gorohovát 4:0-ra, 7:6 arányban a magyar csapat kezébe került a vezetés. Most viszont a szovjet együttes javított. Zabelina és Rasztvorova győzelme következett, és máris 8:7-re a szovjet vívóválogatott vezetett, a tussarány ekkor egyelő, 43:43 volt. Az utolsó csörtet Bóbis és Szamuszenko vívta, Egyik versenyző sem kockáztatott. 2 iZ volt az eredmény, amikor lejárt a vivóidő utána már csak egy perc maradt a döntésre. Ez a 60 másodperc is tuss nélkül telt el. A francia zsürielnok, mindkét versenyzőnek egy-egy találatot adott, 3:3-ra kerekítette az eredményt. A hosszabbításban Bóbis hirtelen támadásra szánta el mamát, a tör hegye Szamuszenkót érte, Bóbisé lett a győzelem 4:3 arányban és a világbajnoki aranyérem a magyar női válogatotté. Az 1967. évi női tőrcsapat világbajnok : Magyarország, 2. Szovjetunió, 3. Románia, 4. Olaszország, 5. Lengyelország, 6. Franciaország. (MTI) K. Táncsics — Dombóvár 6:2 (3:0) Kaposvár, 800 néző. V: Both. A hazaiak Zaiánfi — Babolcsai Tallósi, Horváth, Gerussi — B. Nagy, Tóth — Kovács, Zoller, Kaszás II., Darvai, míg a Dombóvár Bancsi — Takács, Tapazti Potó — Sonkoly, Kovács — Dobos, Varga, Kőműves, László, Garam- vári összeállításban lépett pályára. A 13. percben a kaputól 2J) méterre Kovács rúgott szabadrúgást, amelybe Takács beletette a kezét. A 11-est. Kovács értékesítette. 1:0. Négy perc múlve Kaszás n. nagy gólt lőtt. 2:0 Jól játszott a Táncsics, egyik lövés a másikat érte. Szünet előtt még Zoller lőtt gólt. Szünet után, a 49. percben Darvai szép beadásából Zoller fejelt a hálóba. 4:0. Aztán Kőműves, Kaszás II., Zoller és újból Kőműves szerzett gólt. A két tartalékos csapat találkozója közepes színvonalú mérkőzés hozott. A Táncsics minden csapatrészében jobb volt. Jók: Tallósi, Zoller, Kaszás Ff., Var- vai, illetve Kőműves és László. — A K, Kinizsi nyírádi eredményéről nem kaptunk jelentést, mert az átvonuló vihar miatt a veszprémi telefonközpont szünetet tartott. Félidő a marcali Járásban Eredményes félévet vallhatnak magukénak a JTS mellett működő szakszövetségek. A legnépszerűbb sportágban, a labdarúgásban nyolc csapat küzd a járási bajnokságban. A járási bajnokság simán indult de az utolsó fordulót már megzavarta két csapat távolmaradása. Kiállításra két alkalommal került sor. A bajnokságban magabiztosan vezet a megfiatalított Somogyszentpál csapata a még versenyben levő Meszteg- nyőiek előtt. A járáai bajnokságok tavaszi fordulójának eredménye: LABDARCGAS 1. S.-szentpál 2. Mesztegnyő 3. Kéthely 4. S.-zsitfa 5. C-adány 6. Kelevíz 7. Nagykovácsi 8. Horvátkút TEKE 1. Csákány 2. Sávoly 3. Tapsony 4. S.-zsftfa 5. S.-sámson 6. Szőkedencs 7. Nagyszakácsi KÉZILABDA Női 1. Martonpuszta 2. Mesztegnyő 3. Böhönye 4. Nemesvid 5. S.-sámson 6. N.-szakácsi Férfi 1. Nemesvid 2. Böhönye 3. Mesztegnyő 4. Martonpuszta 5. S.-sámson 7 7 - - 37:10 14 7 5 1 1 34:10 li 7 3 3 1 18:9 7 4 - 3 11:11 7 2 14 13:20 7 2 1 4 11:23 7 115 6:17 7-16 5:25 4 354 fa 10 pont 4 430 fa 9 pont 4 381 fa 7 pont 4 353 fa 5 pont 4 250 fa 1 pont törölve törölve 5 4 1 t 21:4 9 5 3 - 2 10:11 6 5 3 - 2 6:11 6 5 2 12 16:13 5 5 2 - 3 3:17 4 5 - - 5 0:12 4 3 1 - 36:21 7 4 3 1 - 32 :24 7 42-2 20:25 4 4 1 - 3 20:38 2 4 - - 4 14:34 A középmezőnyben végzett a Ruhagyár és a K. Dózsa Befejeződött a tavaszi idény a röplabdázóknál is. A kiegyensúlyozott mezőnyben a K. Lendület az első helyen fordult, míg a Ruhagyár és a K. Dózsa a 8. helyen áll a tavaszi szezon után. A kórházi csapat teljesítményét az elmúlt napokban már értékeltük lapunkban, most a Ruhagyár és a K. Dózsa szereplésével foglalkozunk. A K. Ruhagyár női röplabdacsapata azt a célt tűzte maga elé, hogy az NB n Nyugati csoportjában a középmezőnybe küzdi fel magát. Ezt a feladatot a tavaszi fordulóban már teljesítette, és ha figyelembe vesszük, hogy a múlt évben az utolsó előtti helyen végzett a fiatal csapat, akkor bátran mondhatjuk, eddigi legjobb eredményét érte el. örvendetes volt látni a feljavult küzdőszellemet és láttuk azt is, hogy egy-egy vereség nem törte le a csapatot, mert a kö-? vetkező héten ismét nagy győzni akarással lépett pályára a csapat. Egyénileg a tavaszi bajnokságban Biczó Katalin csapatkapitány volt az együttes legjobbja. Kisebb kihagyással Mátrai és az idén érettségiző Hajas teljesítménye volt kiemelkedő, örvendetes volt a legfiatalabbak betörése az első csapatba, és ott is a legjobbak közé. Esküdt Zsuz3a. Unyatinszky Mária és Orbán Piroska volt a bajnokság kellemes meglepetése. Bár még csak 14—15 évesek, mindhárman többször tagjai voltak a kezdő hatosnak és ott is megállták a helyüket. Az Őszi tervekről és a tavaszi szereplésről beszélgettünk a csapat edzőjével, Nánay Zoltán oktatóval. Ö a következőket mondta: — A fiatalokban bízni kell, ez a jelszavunk, és erre építjük fel a csapat 1967. évi tervét. Az edzés-tervben erre az évre az 5—6. hely megszerzése szerepel. Ügy érezzük, a tavaszi jó játék után ezt teljesíteni tudjuk, s ha fiataljaink fejlődése töretlen lesz, akkor ez a terv meg is valósul. Egy-két rendbontó játékosunk elment, illetve kizártuk a tavaszA K. Dózsa röplabda csapata. szál, s így a csapatszellem, a fegyelem ilyen jó még soha nem volt. Ez szintén hozzájárult jó szereplésünkhöz a tavaszi bajnokságban. Őszre csapatunk egy NB I-es játékossal erősödik mivel Merő Zsuzsa visszatér Kaposvárra, és a csapat rendelkezésére álL A K. Dózsa Hasonlóan a K. Ruhagyár fiataljaihoz, a Dózsa fiatal erőkből álló csapatai is igen jól szerepelt ez évben. Az utolsó előtti helyről szintén a 8. helyre küzdötte fel magát- A múlt évben a Dózsa új edzője Gáspár István lett. Kezdetben sok vereség tarkította szereplésüket, és sokan nem értettek egyet edzői fcnun- kásságával. Főleg azok, akik helytelenítették a fiatalítást.. Nos ebben az évben már a téli terembajnekságban látszott, hogy a múlt évi munkának lesz gyümölcse, és a bajnokságban ez be is bizonyosodott. Az NB n-es bajnoki rajtra egy nagyszerűen felkészített és képzett fiatal gárda lépett pályára, s végig igen korszerűen játszva, ötven százalékos eredménnyel zárta a tavaszi idényt. Itt is, hasonlóan a Ruhagyár csapatához, több mérkőzésen maradt alul úgy a csapat, hogy a fiatalos hév nem párosult tapasztalattal, és a még rutintalan fiatalok döntő helyzetekben hibáztak. A jobb helyezés csak azért maradt el, mivel a csapat az utolsó négy bajnoki mérkőzésen sérülések miatt tartalékosán játszott. Az Országos Ifjúsági Kupa döntőjében ez évben is jeleskedtek a Dózsa fiataljai, és a második helyet szerezték meg. Két játékosuk a magyar ifjúsági válogatottal Bugáriában szerepelt. A Dózsának az őszi fordulóban komoly esélye van a jobb helyezésre. Sladó kétszobás, keKes családi ház fizetni könnyítéssel. Kaposvár, Róma-hegy 39. (CsiNogány-köz). (88093) Új család ház azonnali beköltözéssel eladó, esetleg \balatoni villáért elcserélhető. Gépkocsit beszámítok. Kiss, Kaposvár, &zegfú utca 18. _______0^4) E ladó Kaposvár^ Egyenes! út 1. alatti kis családi ház (két házhelyen). Pintér. ________ (S50) S zövetkezeti Lakást vagy társasházrészt beköltözhetően át- venénk (időpontmegjelöléssel). Ajánlatokat 88085. számra a hirdetőbe___________(88065) K aposváron beköltözhetően vennék egy- vagy kétszobás, különálló. kertes házat, vagy egy- vagy kétszobás társasházrészt azonnali készpénzfizetéssel. Cím 88081. számon a hirdetőben. _________________(88D81) N agyatádon, Munkácsy u. 25. számú családi ház 400 n-öl telekkel bekőltö -: tőén eladó.______(4183) K aposújíakon, Petőfi u. 9. alatt, 1000 n- ölön levő kétszobás, családi ház beköltóz- hetően eladó. (83086) Kaposvár, Ivánfa- hegy 23. az. alatt szántóföld eladó. Tulaj donos: össv. Varsányin^ ____________(83068) 1 5 db I. osztályú negatív szűz üsző eladó. Kaposkeresztúr, EeL Tsz. Ár megegyezés szerint.___________(88077) Intarziás íróas ttal eladó. Érdeklődni Kaposvár 12-068 telei onon, délelőtt.______(549) C sőgarnitúra príma állapotban eladó. Bö- hönye, Diófa u. 16. 408-as Moszkvics1 eladó. Kaposvár, Arany Utca 74. Gergely. (518) 600-as és 601-es Trabant eladió. Érdeklődni Taszár, 5. ép. Péter._______________(33059) CL-es 601-es Trabant építkezés miatt í>1- adó. Kapossizierdahely, Rákóczi u. 14. (87991) Trabant, fehér 601-es 4000 km-t futott, eladó. Somogyacsa, Póhner György, (83090) Skoda 1000-es MB újszerű állapotban eladó. Kaposvár, Május u. 90. Telefon: 13- 3*?. (560) li Elcserélném pécsi főbérleti lakásomat kaposvári éti;.. Ajánlatokat 88089. számra a hirdetőbe kérek. (8.3089) Elcserélném budapesti főútvonal merf^én levő kétszobás, Komoly családi házamat hasonló kaposváriért. Cím 88063. számon a hirdetőben. (88063) üres szoba kiadó, családnak is. Kapocsvár, Virág utca 96. __________________(88036) N émet boxer hím, törzskönyvezett, kétéves eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kanizsai utca 14. __(38045) K eveset használt re- kamiék, új epedás he- verők, hidrofor (komplett) eladó. Vivián villa. Széplak alsó állomásnál, Muskátli Akácfa utca sarok. 17958) Garanciális, keveset futott Komar kismotor olcsón, fizetési kedvezménnyel eladó. Bukósisak nem kc-H. Cím a kiadóban. (558) Velorex kiskocsi üzemképes állapotban eladó. Kaposvár, Tompa Mihály u. 15. (555) Ep élelmiszeres és cementes NÁTRONZSÁKOK korlátlan mennyiségben kaphatók a MÉH Vállalat telepein. (88092) Elveszett a «-Kossuth Mg. Tsz. Polány« feliratú bélyegző. Használata érvénytelen, felelősséget érte nem vállalunk. ________(83170) É telmaradékot (moslékot) étkezdéktől, üzemi konyáiktól korlátlanul átveszünk, kifizetünk, elszállítunk. Bővebbet Kaposvár, 11-380 telefonom______________(33067) V idéki és helybeli, általános iskolát végzett fiút ipari tanulónak szerződtetek. Ili Gyula asztalos- mester, Kaposvár, Kanizsai u. 31. (83053) Mozaikparkettát és mindennemű fatömegcikkét készítek. Juhász asztalos, Zalaegerszeg. Radnóti u. 25. (46901) Rádiómüszerész tanulónak idén érettségizett fiút felvennék. Kovács, rádiómüszerész, Somogyszil. Kaposmérőben női fodrász üzletemen megnyitottam, Kossuth Lajos utca 45. sz. alatt. Nyitva hétfő- kecíd kivételével reggel fél S-től este 8-ig. Bőhm Andrásné. '37958) Ili 57 éves özvegy ember, MÄV-szaksjiun- kás, megismerko'dne korban hozzáillő, egyedülálló nővel, házasság céljából. Leveleket »Gazdálkodó* jeligére a kiadóba kérek. (559) Csónakok, vitorlások és ladikok javítását, karbantartását 19 napos határidőre vállaljuk. Vegyesipari Ktsz, Balatonlelle. Telefon: 198. (87989) Reggel 7 órától este 7 óráig «littst felireszünk * Somogyi Néplap részére Dohánybolt (Tjaidnka-háZ) Májas u utca. 1. A Kaposvári Cukorgyár értesíti mindazon férfi dolgozókat, akik a f. évben — szeptember 4-én induló — répafeldolgozási időszakban munkát kívánnak vállalni, jelentkezzenek a gyár munkaügyi osztályán. Jelentkezés személyesen minden hétköznap reggel 7 árától délután 16 óráig. Vidéki dolgozóknak a gyár munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosít térítés ellenében. KAPOSVÁRI CUKORGYÁR (6194) Engedményes vegyes ipareikkvásár július 17-től augusztus 5-ig a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat kijelölt szaküzleteiben és pavilonjaiban 30—40°|o'Os engedménnyel kocsi VILLAMOSSÁGI ÉS VASARUKí Auto mocca kávéfőző Elemes ventillátor Campinglámpa Kerámia lámpa Piaci bevásárló Gázgyújtó I Személymérleg Kolibri petróleumfőző Vulkán petról^umfőző Csecsemőmérleg Sportpresszó • Glasshütte karórák 200,— 115,- 74,— 104— 132,- 280,- 20,- 290,- 180,— Ft helyett Ft heiVett Ft helyétt Ft helyett ' Ft helyett Ft helyett Ft helyett Ft helyett JÁTÉK, SPORT: la 140,— Ft Balaton favitorlás 38,— Ft helyett 22,80 Ft 80,50 Ft Műanyag bukósisak 30,— Ft helyett 18,— Ft 51,80 Ft PVC csipogók 14,— Ft helyett 8,40 Ft 1—90,30 Ft Gondola csónakmatrac 835,— Ft helyett 584,50 Ft 196,— Ft Gondola sztár csónakmatrac 910,— Ft helyett 637,— Ft 14;— Ft 203,— Ft 108,— Ft ÜVEG, PORCELÁN,' MŰANYAG: BIZSUABU: Disztű Gyöngy Napszemüveg 345,— Ft helyett 207,— Ft Kerámia váza 38—58,— Ft helyett 22,80—34,80 Ft 1050,— Ft helyett 630,— Ft Színes üvegváza 72,— Ft helyett 43,20 Ft 68,— 82,— Ft helyett 40,80—49v20 Ft Szett garnitúra 60,— Ft helyett 36,— Ft 850—1200,— Ft helyett 595—840,— Ft Balaton falitál 38,— Ft helyett 22,80 Ft Porcelán mélytányér 7,10 Ft helyett 4,26 Ft Műanyag ételdoboz 24,— Ft helyett 16,80 Ft 16—22,— Ft helyett 11,26—15,40 Ft 24—00,— Ft helyett 16,80—63,— Ft 16,50—160,— Ft helyett 11,55—112,— Ft Keresse föl kaposvári, barcsi, nagyatádi és a Balaton-parti egységeinket, ahol gazdag áruválasztékból vásárolhat