Somogyi Néplap, 1967. július (24. évfolyam, 154-179. szám)

1967-07-16 / 167. szám

Vasárnap, 1967. július 16. 7 SOMOGYI NÉPLAP A LENINGRÁDI FILHARMONIKUSOK Dmitrij Sosztakovics így vallott szülővárosáról: »Le­ningrad minden szovjet em­bernek kedves, de számomra különösen az. Itt születtem, tanultam, nevelkedtem és dolgoztam számos müvemen, melyeket ugyanitt adtak elő először...« Valóban a helybeli filhar­monikusok egyik »privilégiu­ma«, hogy ők szólaltatják meg először Dmitrij Soszta­kovics új szimfóniáit. Ez a hagyomány , 1942. augusztus 9-re vezethető vissza, amikor a leningrádi rádió zenekara, Kari Elisszberg vezényleté­vel első ízben adta elő a szerző híres Hetedik (Lenin­grádi) szimfóniáját. A leningrádi filharmoniku­sok »Érdemes« címmel kitün­tetett szimfonikus zenekarát már a húszas évek végén a világ legjobb együtteseik kö­zött tartották számon, s ez a zenekar képviselte először a szovjet zeneművészetet kül­földön, amikor sikeres tur­nén járt Európa, Ázsia és Amerika 25 országában. A dirigens, Jevgenyij Mra- vinszkij Lenin-díjas, a szov­jet és a modern külföldi mu­zsika világszerte elismert legjobb interpretátorai közé tartozik. Az új Sosztakovics-művek bemutatása jelentős esemény mind a zeneszerző, mind a dirigens és a zenekar életé­ben. Tavaly ősszel a kitűnő szovjet zeneszerző 60. szüle­tésnapjára azzal készültek, hogy bemutatták Sosztako­vics új gordonkaversenyét, valamint koncertsorozatot adtak legjobb . szimfonikus műveiből. Mravinszkij zenekara, akárcsak Moszkvában Gen- nagyij Rozsgyesztvenszkijé, a kortárs-zeneszerzők számos művét mutatta be a Szov­jetunióban. Mravinszkij — vagy a zenekar másodkarna­gya: Arvid Janszonsz — mu­tatja be a közönségnek Ha- csaturján, Alekszandr Aru- tyunyán, Borisz Ljatosinszkij, Jurij Levitan, Georgij Szvi- ridov sok új művét. A Né- va-parti városban csendültek fel először a Szovjetunióban számos külföldi zeneszerző, köztük Bartók, Hindemith, Honegger, Sztravinszkij, Britten művei. Míg Jevgenyij Mravinsz­kij egyaránt sikerrel inter­pretálja a szovjet és a kül­földi zeneműveket, zeneka-* rának többi dirigense jobbá­ra a szovjet zeneszerzőkre specializálta magát. Arvid Janszonsz például Prokof­A lenivgrádi filharmonikusok verető karmestere, a Lenin- díjas Jevgenyij Mravinszkij. jev, Hronyikov, Mjaszkovsz- kij, Kabalevszkij és Kara Karajev műveit szólaltatja meg ihletettem Mravinszkij harmincesztendős tanítvá­nyai, Igor Blezskov és Edu­ard Szeröv pedig amellett, hogy a szovjet klasszikusok és kortárs-zeneszerzők mun­káit vezénylik, különös sze­retettel foglalkoznak a le­ningrádi szerzők premierjei­nek előkészítésével, a »be­érkezettekével« (Jevlahov, Usztvolszkaja, Csernov és Szolovjov-Szedov) és a te­hetséges ifjakéval (Andrej Petrov, Szergej Szolnyomsz- kij, Borisz Tyiscsenko, Vale- rij Gavrilin) egyaránt. Nemrégiben ezeknek a ze­neszerzőknek a műveit ad­ta elő a filharmonikus ze­nekar és a leningrádi Glin- ka-kórus. Ennek nyomán immár nemcsak országos, hanem világhírre is szert- tettek ezek a művek: Szoli- nyomszkij — Biok szövegé­re írt — dalai, Tyiscsenko zongora-, illetve gordonka- versenye, Gavrilin Orosz fü­zet című dalcikluséi, And­rej Petrov Poémája a lenin­grádi blokád elesettjeinek emlékére. A leningrádi mu­zsikusok előadták Britten requiemjét és Bach Máthé Passióját. Ezeket a műveket ötven év óta nem játszották teljes terjedelemben. Natal ja Lagina „8 csodák korát éljük, megfordult a világ“ Ml történt Somogy megyében február és október között 1917-ben? Fél évszáza­da, 1917-ben eseménydús hónapokat élt át az ország. Az oroszországi februári de­mokratikus forradalom nagy visszhangot keltett hazánk­ban. Hatására megszűnt a po­litikai életnek az a kénysze­rű csendje, melyet az eddigi háborús években a reakció és a militarizmus erőszakolt rá. 1917 tavasza és ősze között megélénkült hazánkban a tö­megek mozgalma a békéért és a demokratikus szabadság- jogokért Ezekből a politikai harcokból kivette a részét Somogy megye népe is. So­mogybán is lelkesedést kel­tettek az orosz demokratikus forradalom hírét Az előző háborús évek úgyszólván tel­jes csendje után az itteni munkásszervezetek lassan mozgolódni kezdtek. A ka­posvári Munkásotthon helyi­ségében gyakoriak voltak az összejövetelek. Leginkább az oroszországi forradalomról és a béke kilátásairól vitatkoz­tak a részvevőle Ugyancsak megélénkült a polgári de­mokratikus ellenzék tevé­kenysége a megyében. Külö­nösen megerősödött a Károlyi Mihály vezette »Függetlensé­gi és 48-as Párt« aktivitása; ez a mozgalom egyre határo­zottabban követelte a béke­kötést és a hazánkat romlás­ba vivő német szövetséggel való szakítást. Az előző háborús évektől eltérően, 1917-ben a hatósá­gok országosan már nem tar­tották célszerűnek, hogy be­tiltsák május 1. megünneplé­sét. A somogyi rendőrség azonban túltett az országos átlagon túlbuzgóságban. Hiába hirdette meg a kapos­vári szociáldemokrata párt- szervezet április 27-én a nyilvános népgyűlést és fel- I vonulást a békéért, kiderült, hogy a hatóság itt még nem értette meg az idők változá­sát. így május 1-én Kapos­váron csak »zártkörű ünnep­ségre« kerülhetett sor. A vá­ros munkásai azonban túl­lépték e szűk kereteket. Mintegy háromezren jelentek meg aznap délután a város­háza nagytermében; sok szá­zan be sem fértek, hanem a téren kívülrekedteR. lgv vég­ső soron a május 1-i ünnep­ség mégsem maradt négy fal között A nagyteremben összegyűlt munkástömegnek Tóth Lajos helvi szocialista vezető tartott előadást »Má­it februári forradalom hatása jut elseje ét a béke* cím­mel. »Vesszen a háború.'« »Béfeét akarunk.'« — ilyen és ehhez hasonló, kiáltások re- megtették meg az öreg vá­rosháza falait; a munkások e jelszavait hallhatták a kör­nyező utcák járókelői. »Ka- posváron szép május elseje volt« — állapíthatta meg joggal az ünnepségről a bu­dapesti Népszava. Három hét telt csak el e sikeres má­jus elsejei ünnep után, s máris nagy örömhír járta be az országot: megbukott Tisza István miniszterelnök! A reakció gvűlölt vezérének május 23-án távoznia kellett, miután erőszakos kormány­zatát a megerősödött nép­mozgalmak megingatták. Jú­nius 8-án országszerte lelkes gyűléseket tartottak demok­ratikus választójogot és bé­két követelve. Kaposváron ugyan nem voltak aznap ut­cai tüntetések, de az itteni demokratikus szervezetek összejöveteleket tartottak, és innen küldtek távirati üd­vözleteket a budapesti száz­ezres megmozdulás vezetői­nek. Amikor pedig híre érke­zett annak, hogy a főváros­ban megalakult a demokra­tikus baloldali erők egység­frontja, a »Választójogi Blokk« — Somogybán is lá­zas előkészületek kezdődtek a helyi szervezet létrehozá­sára. A kaposvári szociáldemok­rata párt és a különböző polgári demokratikus szer­vezetek július végén elhatá­rozták: a somogyi »Választó- jogi Blokk«-ot egy nagy nyil­vános népgyűlésen alakítják meg. Július 27-én falragaszo­kon tették közzé felhívásu­kat: »Mindenki legyen ott augusztus 5-én a Turul Szál­lóban«. Lázas szervező mun­ka folyt a következő héten. Tisza bukása után a kapos­vári rendőrség most már kénytelen volt enyhíteni a szigor mértékét a baloldali mozgalmakkal szemben. A várt augusztus ötödiké elkövetkezett. A városba ér­kezett Kunfi Zsigmond szo­ciáldemokrata vezető és Hock János képviselő, Káro­lyi pártjának alelnöke. A fő­városi küldötteket hatalmas tömeg fogadta az állomáson. Miközben a Turul Szállóhoz mentek, a jelenlevő sokaság valóságos utcai tüntetéstren­dezett. »Elő az általános tit­kos választójoggal/« »Le a tiszapistákkal!« »Békét aka­runk/« »Le a háborús uszí- tókkal!-» — ilyen kiáltások töltötték be a várost. Sokezres tömeg jelenlété­ben kezdődött meg az impo­záns népgyűlés. Hock János beszédében a békéről és a messzi Északon, Oroszország­ban zajló forradalomról szólt főképpen. »A csodák korát éljük — mondotta. — Meg­fordult a világ. Északon kel föl a nap, és a nyári hőség kezdetén nálunk is befagyott a Tisza'.-« E szellemes meg­jegyzésére zajos derültség tört lú a hallgatóság sorai­ból. Kunfi Zsigmond, a szo­ciáldemokrata pártvezetőség küldötte emlékeztetett ar­ra, hogy kereken három éve tört ki a véres világháború, »melynek mielőbbi befejezé­sét várják a népek«. A ka­posvári demokratikus erők nevében Hegyi Árpád és Szentiványi Árpád hasonló szellemben mondtak beszé­det Lelkes han­gulatban ért véget a gyű­lés. A végén határozatot fogadtak el a jelenlevők. Eb­ben sürgették az általános választójogot és a háború mi­nél hamarabbi befejezését; ez utóbbival kapcsolatban külön kiemelték »a népek megér­tésén alapuló béke« követe­lését Egyúttal megalakult a somogyi Választójogi Blokk is. Az augusztus 5-i tömeg- megmozdulás hatásos akció volt. Közvetlen hatása meg­mutatkozott a megve politi­kai életében is. Két nappal később, augusztus 7-én ösz- szeűlt a megye »törvényható­sági bizottsága«. Ebben ki­sebbségben voltak a demok­ratikus erők. Az augusztus 7-i összejövetelen azonban politikai kérdésekben még­sem születhetett reakciós szellemű határozat A két nappal korábbi események megmutatták, hogy a töme­gek már Somogybán is ha­talmas erőt képviselnek. Így amikor Bök Zalán Lajos a megalakult helyi »választójo­gi blokk« nevében a törvény- hatósági bizottságot a de­mokratikus szavazati jog támogatására hívta föl — ja­vaslata: 118:48 arányú várat­lan többséget ért el. Az el­fogadott megvei határozat a somogyi baloldali erők nagy sikere volt. A demokrácia somogyi hf­A baloldali erők sikere veit ekkor már nemcsak Ka­posváron lehetett megtalálni. A falvakban is bátrabban mertek megszólalni a balol­dal képviselői. Erre elég két példát megemlíteni. Siófokon Jáni Sándor cipész kapcso­latot épített ki a szocialista Népszavával. A falu lakos­sága nevében a lapnak július 10-én levelet írt, melyben le­leplezte a községi bíró és jegyző basáskodását. A Nép­szava a panasz megvizsgálá­sára hívta fel az illetékes hatóságokat. Akik Siófokon az igazságért küzdöttek, lát­hatták, ho«v van már erő, mely kiáll mellettük. Belezna községben pedig nagy tekin­télynek örvendett a kiváló tanító: Krénusz János. (öt ugyan a háború kezdetén be­rántották katonai szolgálat­ra, később azonban leszerel­ték.) 1917 nyarán és őszén már jelentős háborúellenes agitációs tevékenységet fej­tett ki. Latinka levelei a távolból Latinka Sán­dor, a nagy forradalmár ekkor még . nem tartóz­kodott a megyében; katonai szolgálatot kellett teljesítenie a harctéren. Ö azonban a legnehezebb körülmények kö­zött is agitációt folytatott a gyalázatos háború ellen. Fel­fogását híven tükrözik leve­lei, melyeket hozzátartozói­nak írt »Bosszút esküszünk azok ellen, akik lehetővé tet­ték milliók meggyilkoltatá­sát-« — kiáltott fel május 3-i levelében. Két héttel később* május 19-én baj társai köz­hangulatát híven tolmácsolta: -A békét várjuk, tele va­gyunk reményekkel, vágyak­kal.« Latinka hamarosan ész­revehette, hogy a cenzúra erő­sen figyeli levelezését Ez azonban nem ijesztette meg. Ha ezt a legújabb levelét el­koboznák — írta augusztus 4-én »megérthetik belőle, hogy eljön az idő, mikor még többet is mondhatok róluk, amikor ismerni fogjuk a kö­pök listáját.« 1917. augusztus 26-án Ka­posváron újabb munkásgyű­lést tartottak. Ezt hivatalo­san a közellátás ügyében hív­ták össze. A gyűlés azonban nem foglalkozott kizárólag ezzel a tárgykörrel. Ezt nem is tehette volna, hiszen ha valaki komojyan kívánt be­szélni a nyomorúságos köz- élelmezési állapotokról, nem lehetett . hallgatnia annak okáról: az imperialista há­A fehér kórteremben nyol- SOMOGYI PÁL: cadmagaval feküdt a göndör hajú, búzaszőke Koloszov Iván Vasziljevics, a fiatal vö­röskatona. Tizenhárom hóna­pi fülsiketítő harctéri robaj után jólesett fülének a csönd, amelyet alig zavartak meg az ápolónők léptei. — Hurrá, előre! Iván a sarokablaknál fe- Golyót a náciknak! küdt. Kintről a falu apró há- Koloszov izgatottan ülttel, zai fölött ide kéklett az Közelebb hajolt az ablakhoz. Urál hegység. Jeges ormai Kint ádáz harc dúlt, két csa- alkonyatkor vörösen ragyog- patra oszolva csatáztak a tak a messzeségben. Balról gyerekek. Az egyik csapat az két végtelenbe tűnő ezüstív, ablakok felé hátrált, a má- a moszkva—taskenti vasútvo- sik üldözte. Mint bősz da­nái sínpárjai íénylettek a razsak, röpködtek a hógo- széles völgyben. Közelebb lyók. A támadók élén egy patkó alakú, züld iskolaépü- piszeorrú, hat-hét évesfiúcs- let állt. Iván örült az épü- ka rohant, fején fekete bá- letből kiáradó gyereksereg- ránybőr Csapájev-sapkávai. nek. Szerette a kicsinyeket, — Tűz! Tűz! mintha mind az övé lett volna. Koloszov egyre izgatottab- Koloszov mégis unatkozott ban figyelte a csatát. Tet- Igaz, nyolcán voltak a te- ^zett neki a Csapájev-sapkás remben, de ő keresett még fiú, amint megrohamozta az valakit. Olyasvalakit aki- ellenséget. A csatázok a kór­vei elbeszélgethetett volna házépület felé nyomultak, a falujáról, a Don tükröző Egyszerre fülsiketítő csöröm- vizéről, a fülledt nyári éj- pölés hallatszott. Bomba sza- szakákról, a munkától izzadt kította be az ablakot. Kolo- kolhoztagokról, egyszóval a szov arcát jeges hó és üveg­földiekről; kolhozbeliekkel szilánkok borították el. Hom- szeretett volna találkozni. loka több helyen vérzett A mellette levő ágyon idő- — Fogják el azt a csi­sebb tiszt feküdt mozdulat- bészt! — kiabálta az ápoló­lanul. Kívüle még ketten nő, miközben lemosta és át­voltak, akik áayhoz szegezve kötötte Koloszov homlokát, várták a holnapot. Hárman A Csapájev-sapkás kisfiút a betegek közül mankón sán- a kórház személyzete elfogta tikáltak, Iván és egy fiatal és bevezette a terembe, tüzér pedig már lábadozónak — Mit csináltok, senkihá- számított. Egy naoon Kolo- ziak? — korholta az ápoló­szov ebéd utáni álmát alud- nő. — Beverted a beteg fe­ta. amikor éles kiáltások jét. És az ablak, a köztulaj- riasztották fel- doni Koloszov odahajolt a fiú- — Pavlovka nálunk a Don hoz, és mosolyogva leemelte mellett csak egy van. Ha a fejéről a Csapéj ev-sapkát. mi kovácsunk volt —• gon­— Hagyja — mondta az dolta —, akkor Szerjózsáriak ápolónőnek. — Igaza volt: hívták az apját. Ha meg ha az ellenség fut, üldözni Szerjózsa volt, sikkor az any- kell. Ez a gyűlölet, ez a ja Marusza,.. Maruszát szent gyűlölet, ami ezt a gyerekkora óta ismerte, gyereket hevíti, ez lángol A szomszédék lánya volt, most mindenkinek a leiké- együtt pajtáskodtak, egyidő- ben. Hogy hívnak, kisfiú? sek voltak. De a lány, ahogy — kérdezte Koloszov. faluhelyen szokták mondani, — Ványkának — vágta ki hamarabb vénül, így Kolo­bátran a gyerek. szov még jóformán legény — Hát akkor druszák is se volt, amikor , Marusza vagyunk. Apád van-e? férjhez ment Szerjózsához, a — Nincs. Megölték a fa- kovácshoz. De valahogy még­siszták. is, mindig megdobogott a — Mi volt az apád? szíve Koloszovnak, amikor — Kovács. Pavlovkán, a Maruszáról esett szó. Izga­kolhozban. tottan járkált a teremben. — Pavlovkán, a Don vi- Ebben a pillanatban nyílt dákén? — ütötte meg a név az ajtó, és ott állt Marusza, Koloszov fülét. a gyerekkel. — És te hogy kerültél ide? — Marusza! — kiáltott fel — Menekültünk édes- Koloszov. anyámmal. — Iván Vasziljevics! — Koloszov felkapta a fejét, csodálkozott az asszony, alaposan megnézte a gyere- Kezet fogtak, két. — Ványka! — Hát te itt — És hol az anyád? vagy? — Otthon van, kenyeret — No. kerüljetek közelebb, dagaszt. ide az ágyhoz. — Hívd ide hamar. Mondd — Marusza, beszélj hát, meg neki. Itt fekszik egy föl- mi van Szerjózsával? dije a kórházban. Jöjjön — Istenen}, hát hogy is rögtön. kezdjem, hiszen alig térek A fiú elszaladt. Koloszov magamhoz a meglepetéstől, •okáig bámult után*. Egy kissé lehajtott fővel FÖLDIEK Tüzelj! utána gondolt. — Hát tudod, harmonikaszóval mentek el, kivitték őket a frontra, és mintha a föld nyelte volna el... semmi hír róla. — Az asszony szempilláin könny jelent meg, amelyet kendője csücskével gyorsan felszárí­tott, miközben szepegve foly­tatta. — Valahol eltűnt a harcban. Rosztovnál látták utoljára... — Ne sírj. Jóra fordul majd minden. Visszajön a te Szerjózsád vígan, harmonika­szóval, de még vígabban, mint ahogy elment. Mert tu­dod, Marusza, ha kisepertük az átkozott fasisztákat a mi földünkről, és vége a hábo­rúnak, öröm lesz itt az élet. Az asszony abbahagyta a sírást. — Nem hiszek én abban — monejta —, hogy vissza­jön. Nyoma veszett. Ez a szegény gyerek — vonta kö­zelebb kisfiát —, ez meg... — A gyerek? — csattant fel Koloszov hangja. — Ezért te ne bánkódj, övé lesz a világ, minden az övé. — Igen, ha apja volna — szepegte az asszony. — Az is lesz neki, apja helyett apja ... A katona leugrott az ágy­ról, a szekrényhez sietett, kivette a két pogácsát, amit az ebédjéhez kapott. Egyi­ket az asszonynak nyújtotta, a másikat a gyereknek. — Jó édes, egyétek. Marusza jelentősen mosoly­gott Koloszovra. Szép fehér fogsora kivillant, ahogy be­leharapott a pogácsába. borúról sem. így a kaposvári augusztus 26-i szociáldemok­rata népgyűlésen erősen bé­kebarát felszólalások is el­hangzottak. Az őszi hónapokban azonr ban a mozgalmi élet átmene­tileg hanyatlott Sokakat el­keserített, hogy a Tiszáékat felváltó új kormányzat — a kezdeti hangzatos ígéretek után — némi változtatások­kal ugyan, de elődjének po­litikáját követte. A nép kö­veteléseinek kielégítésére a hatalom új urai sem gondol­tak komolyan. -Ügy várjuk a felkelő napot, a béke deren­gő hajnalát — írta szeptem­ber 18-1 levelében Latinka Sándor. — Még a napnál is melegebben sütne, de olyan lassan közeledik. Sok ember­vérre van még szükség, hogy bíborvörösen süthessen?« Sok embert kínoztak ekkor hasonló problémák. Ám hat hét múlva fel­tűnt a sötét égen a béke derengő haj­nala. Ismét Oroszország felöl látszott a fény; a februárI forradalomnál is nagyobb változásról adott hírt. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom volt ez az ese­mény. Eljött, hogy a béke napja — Latinka Sándor szar­vaival — »bíborvörösen süthes­sen.« 1917 november 7-e új reményt öntött Somogybán is azok szívébe, akik a békéért, a népjogért és a szabadság­ért harcoltak. Dr. Merényi László, a történelemtudományok kandidátus* A béke derengS hajnalán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom