Somogyi Néplap, 1967. július (24. évfolyam, 154-179. szám)
1967-07-23 / 173. szám
T&sáreap, 1967. július 23. 7 somogtt néplap Hetvenéves a mai Balaton nagy festője LÁTOGATÁS BOLDIZSÁR ISTVÁN BUDAPESTI MŰTERMÉBEN „A MI FESTŐNK“ — Itt ezen a helyen feste- getett. Volt úgy, hogy hajnali öt órakor láttuk az üdülő ablakából, amint festőállványával ballagott a móló felé. Ez volt a kedves helye, órákig nézte, figyelte innen a vizet, a vitorlásokat, aztán egyszer csak elkezdett festeni. Félnapokat ültünk mi is körülötte, és lestük, hogy viszi a Balatont a vászonra ... közben beszélgetett is velünk, válaszolt a kérdéseinkre. A hatvanas évek elején volt egy kiállítása Budapesten a Csók Galériában, tizenhat éves fiammal felmentünk és megnéztük. Csupa balatoni kép volt. Jóskának is elmeséltem, hogyan is ismerkedtem meg a művész úrral. Megmutattam a képeket, amelyeket ott előttünk festett... Most, amikor megkaptam a beutalót a földvári üdülőbe, első pillanatban arra gondoltam, vajon találkozom-e megint a »-mi festőnkkel-« — mert üdülőtársaimmal mi csak így emlegettük. Dani bácsi, egy dorogi bányász mesélte ezt társamnak 1965 nyarán. Nem is gondolták, hogy én — a közelükben egy kiborított csónak hátán ülve — gyorsírással je- gyezgetem beszélgetésüket. Később odamentem és megkérdeztem, kiről beszélnek. — Hát a Boldizsár István festőművészről. De nagy rajongója ennek a Balatonnak! Kint festett az még a viharban is! Egyszer mi segítettünk összeszedni a vásznát, mert belevitte a Balatonba a szélvihar... Ezt a két évvel ezelőtti kis történetet meséltem el Boldizsár Istvánnak, amikor hetvenedik születésnapja alkalmából budapesti műtermében kerestem föl. — Emlékszem én is a Jani bácsira. Az üdülők közül sokan ültek körülöttem akkor és azóta is. Nem is tudok hathatósabb propagandát és képzőművészetre nevelést elképzelni, mint amikor egyszerű emberek órák hosszat ott figyelik a festőt... Sokszor a legremekebb kritikát a nyaralók között üdülő munkásoktól kapom. — Nem zavarja munka közben a sok kérdezősködés, megjegyzés? — Nem, sőt éppen ezt tartom komoly kultúrmissziónak. Baráti kapcsolat alakul ki TAKARÉKOS SAQ AZ ÜRÜAPROLÉK Amikor 1713. február Jí5-én I. Frigyes porosz király meghalt, fia és utódja, Frigyes Vilmos könnyező szemmel távozott a halálos ágytól. Szobájába érkezve hívatta a fő- udvarmestert, és takarékossági szándékkal egyetlen tollvonással eltörölte az összes addigi udvari hivatalokat és méltóságokat. Csak a temetés utánig volt szabad szolgálatban maradniuk, hogy a megboldogult királyt utolsó útjára még az általa annyira szeretett pompában kísérjék el. Egyszer sétája közben egy kertészlakba tévedt, ahol a kertész felesége éppen ürüapró- lékot főzött. A király meghívatta magát ebédre, és jóízűen ette a számára szokatlan népi ételt. Ebéd végeztével megelégedetten kérdezte a háziasszonytól: — Jó asszony, mibe került neked ez a tál étel? — Két és fél garasba, fenséges uram. Frigyes Vilmos elismerően bólintott: — Ez pompás eledel volt. és nem is került sokba. Add ide a receptjét, majd megfőzetem magamaak az udvarban. Este magához hivatta az udvari szakácsot, és átadta a kertészné ürüapró- lék-receptjét azzal az utasítással, hogy másnap ebédre készítse el. Az ebéd végeztével beadatta a számlát, és csodálkozott, hogy az udvari szakács két tallért írt be kiadásként. Felhívatta a szakácsot, és mérgesen rákiáltott: — Két tallért mersz felszámítani? Ez a tál étel két és fél garasba került! Hol a többi pénz?!... Ami ezután következett, az már nem kívánkozik a krónikába. A ló túlsó oldala Mikor Massimo d’ Azeglio olasz minisztert hivatalától fölmentették, eladta lovait. Leánya emiatt súlyos szemrehányást tett neki, mire a volt miniszter így felelt: — Ami a lovakat illeti, nagyon igaz, hogy egy kissé nehezen váltam meg tőlük, De a gyakorlatba kellett átültetnem azt az elvet, amelyet veled szemben alkalmaztam, mikor többet költöttel, mint havi zsebpénzed lehetővé tette, és ezt mondtad, nekem: »En mindig olyan dolgokat veszek, amik szükségesek!«... En pedig azt feleltem: a szükséges dolgok között az első, hogy ne költsük el azt, amink nincs! Márpedig most, amikor már nincs miniszteri fizetésem, ha lovakra költenék, azt költeném el, amim nincs, és úgy tennék, mint azok, akik jól tudnak a takarékosságról másoknak prédikálni, de maguk nem azt gyakorolják. A „NADRÁGFOLT" KORMÁNYZÓ 35 centet nem, a nadrágfolt tisztításáért. Hivatalos átiratot is készítettek, melyben a kormányzót felszólították, bizonyítsa be okmányszerűen, hogy a »hivatkozott tolt valóban a hivatalos teendői ellátása közben jutott a nadrágra«, különben a 35 cent kifizetését legnagyobb sajnálatukra nem teljesíthetik. Marcy amerikai demokratikus államférfiét a múlt század dereka táján a maga államában (New York) patch in the breeches-nak, magyárul: nadrág- foltnak nevezték. Történt ugyanis, hogy , Marcy, mikor kormányzónak választották, a napidíjakat nem fogadia el, és minden hivatalos útjának költségeit eredeti számlákkal nyújtotta be. Az egyik ilyen útja során az ebédnél leön- tötték a kormányzó nadrágját, s a folt tisztítását szabályosan bevezették a szállodai számlába. Az év végén a kormányzó számadásait bizottság vizsgálta felül. Jóváhagyta a benyújtott számlahegyet, csupán a Sajthéj és gyertyavég Gladstone angol pénzügyminiszter 1895-ben fivérének e- zeket írta: «... Pénzügyi hitvallásom első és fő feltétele a takarékosság, úgy, ahogyan én értelmezem. Nemcsak milliós tételekben kell hősiességet tanúsítani. A pénzügyminiszternek részletekben is bátran kell érvényesítenie a takarékosságot. Csirke szíve van annak a pénzügyminiszternek, aki azért riad vissza a takarékoskodástól, mert csak két-há- romezer fontos tételekről van szó ... Nem érdemli meg a sót sem, aki nem kész arra, hogy az ország érdekében megtakarítsa még azt is, amit gyertyavégnek és sajthéjnak neveznek ...« Kérte a külügyminisztériumtól, hogy takarékoskodjanak a légyfogó papírokkal, az iratcsomók vastag borítékaival, továbbá a levelekkel és táviratokkal, mert mindezeket dossziékba kell gyűjteni, ezekhez iratszekrények kellenek, az iratszekrények épületeket kívánnak, az irattárak pedig irattárosokat. Amikor pl. Korfuba utazott, elrendelte, hogy az utána küldött okmánytáskákra alkalmazott, pergamenpapírra írt címjelzéseket nem szabad eldobni, hanem meg kell fordítani, és az üres oldalra írt új címzéssel visszaküldeni a londoni gyarmatügyi minisztériumba. Egy alkalommal, amikor titkára éppen azon szorgoskodott, hogy a címzés megfordítással néhány pennyt a birodalomnak megtakarítson, egy magas rangú külügyi tisztviselő lépett be, aki bérelt külön hajón érkezett Triesztből Londonba. A hajóv bérleti dija 800 font volt. A menetrend- szerű személyhajóval való utazása — az említett összeg töredékéért — csupán néhány órányi késedelmet okozott válna. Gladstone mérgelődött, de az összeget engedélyezte ... Keynes a világhírű angol közgazdász filléres bölcsességének nevezte a gladstonei pénzügyi vezetést... —t. közöttünk, voltak bányászok, akik később megláto- f| gattak a műteremben is, sőt képeket is vá- V-S? soroltak. Ele- !»|l||| inte természe- ' tesen, nagy türelem kell a munka közben feladott szakszerűtlen kérdésekhez, de aztán néhány nap múlva ö- röm hallani, amint ők magyarázzák »látod, kisfiam, nem olyan kék lesz a végén, a mellé egy másik kék szín kerül, ennek az / ereje lesz megtompítva..." NAGYBÁNYÁTÓL A BALATONIG — Mikor festette az első képet a Balatonról? — Mint a főiskola tanára nyáron növendékeket vittem Veszprémbe, onnan rendszeresen kirándultunk a Balatonhoz, akkor ismertem meg a szépségét. Először Siófokra mentem, Szalai főorvosékhoz, ahová egy növendékem hívott meg. Ott kezdtem az igazi balatoni tájjal ismerkedni. Boldizsár István orosházi születésű, Tornyai unoka. Nagybányán tanult, ott kezdett a szabad természetben gyönyör- ködni és dolgozni. Ott tanult meg látni. Egész művészi élete az ottani tanításnak, tradíciónak továbbvitele, hirdetése. Amit ott tanult, Nagybánya után a Balatonnál teljesedett ki. Egész csodálatos színű valósággal látja és ábrázolja a Balatont. Csók Istvánon kívül a természet reális értékelésével így nem festették meg a Balatont. Nem véletlen, hogy 1961-ben rendezett kiállítása a sajtóban (nagy visszhangra talált. A nagybányai kollorisztikus színlátást ezeknél a képeinél fejlesztette tovább. A máskor komoran ünnepélyes Csók István Galériába úgy léptek be a látogatók, mintha egy balatoni. IMM* sétara indul- nának. A Balaton csodálatos színei, nyári élete, a színek tisztasága, valósága, a nagyszerű tájkiválasztás, a részletek belső összefüggését hangsúlyozó konstrukciók, az elevenség, emberközelség | magával ragadta a szemlélőt. »Szép és tiszta európai hangja van ennek a magyar tájakat felmutató, magyar. levegőt lehelő és legjobb magyar hagyományokat felmutató kiállításnak" — írta akkor Kárpáti Aurél. Nagy értéke művészetének, hogy legszebb természeti tájaiban is mindenütt megtalálni az embert — és ahol nem'személyében ábrázolja, ott ‘megtalálni keze nyomát, természetalakító munkáját: egy parti lépcső, korlát. Csupa elevenség, lüktető élet, napfény, a természet ezerarcú szépségének tükröződése valamennyi balatoni képe. Van egy földvári képem — móló a csónakkikötővel —, ahányszor ránézek, mindig úgy érzem, mintha a harmadik csónak éppen a mólóhoz csapódna, s a közelgő vitorla már lassítana ... és valamennyi képe ilyen friss Nikola Yapcarov: SZÜLŐHAZÁM Szülőhazámra ráderül naponta és tiszta kéken sugárzik a menny. Csillagot nyújt az este és kioltja az új nap lángja minden reggelen. Ha esténként a reszkető homályban fáradtan ballagok hazafelé, érzem, ellenség lesi szülőházam, s pisztolyt szorongat átkozott keze. Citáltad, jó anyám, az égi leckét, h»gv mindenkit szeressünk, aki él — Szeretnék én is, jó anyám, szeretnék... De nékünk — szabadság kell és kenyér! A KÖLTŐ UTOLSÓ VERSE Irgalmatlan, kegyetlen, ádáz harc a mi harcunk — azt mondják: eposz. Lebuktam, s a helyemre áll más •.. Egy emberélet — nem oszt, nem szoroz! Sortűz után pondrókkal vár az árok. Ez a logika odalenn. De új viharban újra harcba szállók, népem, szerelmem, mindenem! 1942. július 20. délután 2 órakor. (Kardos László fordításai.) Huszonöt esztendeje halt mártirhaláüt Nikola Vapoarov költő, a forradalmi bolgár munkásság küzdelmeinek legszuggesz- tívebb lírai tolmácsoló ja, a helytállás, a halálig vállalt forradalmi hűség énekese. impresszió közvetlenségével tükrözi a valóságot, mert Boldizsár könnyed, de boszorkányosán gyors ecsetjárása nyomán a megörökített táj új életre kel. Minden alkotásán érezni, hogy a Balaton megfigyelését évekig folytatta. Ha nyári időben lemegy festeni — és évek óta ott tölti nyarait —, hetekig nem tud ecsetet a kezébe venni. Ül órákig, lesi hetekig a tájat, a vitorlákat. Néha hónapok telnek el, míg az első ecsetvonás a vászonra kerül. Sokszor csinál kisebb vázlatokat, de nem a vázlat után festi a nagy képet. Sokszor nekilát, míg végre egy nagyobb vászonra kerül a táj. Szívós kitartás jellemzi, töprengő, érlelő művész, technikai nehézséget nem ismer. VIKÁR ÉS KODÁLY NYOMDOKAIN A festészet mellett sokat foglalkozik a rézmetszéssel. Számos rézkarca került nagy külföldi képtárakba is, a bécsi mentésével — az én célom is átmenteni a pusztulásra, lebontásra ítélt emlékeket, épületeket, malmokat. így örökítettem meg a pápai vízimalmot, a Tapolca melletti malmot, és közben összegyűjtöm történeti adataikat is. Például Tapolca környékén a XXI. századtól építették a malmokat, mert a környéket körülvevő meleg víz — miután az télen sem fagy be — biztosította azok állandó használatát, sok azok közül az utóbbi évekig működött. Régen a Dunántúl összes gabonáját ezek a malmok őrölték, tíz évvel ezelőtt még 60—80 volt nyilvántartva. Most készítem legnagyobb méretű rézkarcomat... A műteremben egymás mellett sorakoznak a dunántúli, a balatoni jellegzetes vidékeket megörökítő rézkarcok, nagybányai tájképek, kitűnő portrék és a Balaton fényt, derűt árasztó, ezerszínű varázsos tájai. Boldizsár István július 29-én tölti be hetvenedik évét, és bár az utóbbi időben hosszú hónapokat töltött lábAlbertinába, az amerikai Egyetemi Intézetbe, Hollandiába, Németországba, a londoni Múzeumba. — Modem festő hogyan tud annyira aprólékos és archaisz- tikus rézkarcokat csinálni? — Az az érzésem, hogy a régi szép vidékeket, pusztulásra ítélt épületeket meg kell menteni grafikával, rézkarcban. Éppen ügy, ahogy Vikár, Kodály és Bartók tette és folytatják mai etnográfusaink a magyar népdalok, néphagyományok összegyűjtésével, megtöréssel kórházban, már készül a balatoni útra, az új színek, új élmények megörökítésére. Szerelmese a Balatonnak, lehet, hogy ezért nem érzi az évek múlását: a festményeiből áradó elevenség, emberség, a természeti szépség és erő sugárzása nemcsak a külső szemlélőre, de a művészre is üdítöleg hat. És hat az emberek érdeklődése, • festőállvány körül fel-feltűnő, kérdezgető, a természeti szépséget értékelő ember. Schelken L
