Somogyi Néplap, 1967. március (24. évfolyam, 51-77. szám)

1967-03-10 / 60. szám (59. szám)

SomogyiHéplaa AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Önálló koncert és külföldi körút előtt a kaposvári Yikár Kórus Két női szólam lágy, lí­rai - hangulatú melódiát csen­dít meg. összeölelkezix, majd ismét kettéválik, hirte­len megszakad a szomorú dallam. Megismétlik, a kar­vezető azonban most sem elégedett. — Kérem szépen a nyel­vet a fogsorig, és jól nyi­tott szájjal énekeljük azt a »lá-x-t. Még egyszer kérem. Egy-egy taktust, nehezebb, fontosabb akkordot külön is gyakorolnak. Majd ismét elölről, fáradhatatlanul. A kaposvári Vikár Béla Kórus próbáján vagyunk: a szoprán és az alt szálam Bartók egyik egynemű kó­rusdarabját tanulják. S mialatt a finoman kép­zett akkordok, a leheletszerű pianók aprólékos, míves-pon­tos csiszolását hallgatom, a kórus utóbbi néhány fonto­sabb állomására gondolok. Valahogy nem illik a »nagy út« közhelyféle kifejezés ar­ra a két-három évre, melyre az együttes most visszate­kinthet. Sikereik szinte min­den évben — korábban is — túl a megyehatáron is vol­tak. Ezúttal többről van szó. A múlt évben részt vettek az OKISZ kórustalálkozóin. Tavasszal Zala megyében, majd Kőszegen, ahol az or­szágos minősítőversenybem hozzájutottak a legjobb kó­rusokat megillető elismerés­hez, és ezzel somogyi kórus először kapta meg az arany fokozatú minősítést. Novem­berben az »arany« minősíté­sű kórusok fővárosi találko­zóján a Vikár Béla Kórusnak ítélték óda az OKISZ ván­dordíját. Most pedig ennél is többre, talán eddigi leg­nagyobb erőpróbájára ké­szül az együttes: márciusvé­gén önálló kórushangverse­nyen áll a közönség elé. A próba néhány perces szüne­tében erről beszélgetünk Zá­kányt Zsolt karnaggyal. — Milyen műveket hall­hatunk a Vikár Kórus első önálló koncertjén? — Az első részben a kó­rusirodalom nagy stíluskor­szakaiból adunk elő egy-két preklasszikus, klasszikus, ro­mantikus és huszadik száza­di művet, a többi között Haydn Az aggastyán, Mo­zart Két noktürn; Mendel­ssohn A csalogány című kompozícióját, két Brahms- művet és Britten Az esti kankalin című szerzeményét. A műsor második részében népzenei feldolgozásokat hallhat a közönség: Vikár Béla, Járdányi, Kodály. Bar­tók, Bárdos és Vavrinecz feldolgozásait. — Mik a második részben azok a számok, amelyeket Kaposváron még nem, vaev csak igen ritkán hallhattunk? — Például Bartók Bolyon­gás, Senkim a világon, Ko­dály Székely keserves és fel­nőtt vegyes kórussal — Tú­rót eszik a cigány, valamint Járdányi Lányvásár című kó­rusműve. — Mi indította erre a mo- lern népzenei összeállításra? — A kórus rövidesen kül­földre készül. Ez az össze­állítás egy csokor a lengyel­országi műsorból. Március 27-én az OKISZ meghívására indulunk tíznapos körútra Lengyelországba. A krakkói vajdaság négy városában "dunk koncertet. Vége a szünetnek, folytató­nk a munka. A karnagy ke­ze, ujjai egy képzeletbeli hárfát pengetnek. Messze is fülembe zsong a szomorú összeölelkező Bartók-dallam: »Erdőben lakásom // Senkim a világon...« W. E. TISZTÍTJÁK AZ APRÓ MAGVAKAT KIKELTEK AZ ELSŐ KISKACSÁK KÖNYVTÁR REJTVÉNYFEJTÉSBŐL az öreglaki Állami mentesítenek az arankától. Képünkön: Simon tított magot leszedi Gazdaságban. Naponta iától. Ké --------- ----­g épbőL 40—45 mázsa magot Erzsébet a megtisz­A tárgyalóteremből A gondatlanság ára Első olyan ítéletiét hozta I határozattan, elmulasztották a meg a Kaposvári Járásbíróság | megfelelő ellenőrzést. Mi va Ugye, egy kicsit közhelyize van. ennek a kérdésnek? Hát igen. Hallani itt is, ott is, im­már slágerszövegben is talál­kozni vele. En most mégis ko­moly értelemben mondom: is­merni kell azt, ami van. Miért van például az, hogy néme­lyek sokkal többet és szíveseb­ben beszélnek arról, ami nincs, mint arról, ami van? Pedig az utóbbi érdemelne — nem szó- szaporítást — több hangot, na­gyobb figyelmet és ismeretet. Nemrég egy országos vezető megyénk egyik községébe lá­togatott. A falu vezetői szívé­lyesen és barátsággal fogad­ták. Szó esett erről is, arról is. A vendéget főképp az ér­dekelte, mi minden változott, épült az utóbbi időben 3. ven­déglátók falujában. A vála- szolgatás azonban néha szinte kínosan vontatott volt. Éppen hogy csak megemlítették _ a járdát, a villanyt, v a bekötő utat. Valahogyan hiányérzetem volt, és így lehetett a vendég is. Többet szeretett vQlna hal­lani, részletesebben megismer­ni az utóbbi idők fejlődésének történetét. Ehelyett jóformán még vázlatot sem kapott. Kel­lett volna valami, ami kitölti a csendet. Így aztán nem ala­kulhatott ki teljes kép arról, bozy mi az, ami van. Elmondani, ismertetni az eredni ín veket, és nem mindig a hibákon, a hiányosságokon lovagolni — ezt kellene végre tudatosítani. Mi van? Erre a kérdésre tudni kell válaszolni, hiszen a vál-^z itt van körű- lőttünk, csak észre kel! venni. . S ha é Krevi'ttük, tudjuk, hogy mi van, akkor ne hallgassuk el. HL F. dr. Papp Tamás-tanácsa, amely már az új rendelet szellemében született. Nagy fi Fere'iic böhönyeá lakost, a Tapsonyi Gépjavító Állomás kovácsát 6 hónapi szabadság­vesztésre ítélték. Ezt a fél évet büntetés-végrehajtási munka­helyen kell majd eltöltenie. Súlyos testi sértést okozó gondatlan veszélyeztetéssel vá­dolva állt Nagyfi a bíróság előtt. Tavaly augusztus 11-én éppen befejeződött a gépjaví­tónál a szokásos havi baleset- védelmi oktatás, ahol ismétel­ten elmondták: — Figyelmez­tetünk mindenkit, hogy gépet csak az vezethet, aki jogosít­vánnyal rendelkezik. A töb­bieknek szigorúan tik»! — Ezután mindenki ment a dol­gára. Nagyfi munkájához vas­ra volt szükség. Alig hangzott el a figyelmeztetés, ő enge­dély és jogosítvány nélkül fel­ült az egyik nagyjavításra vá­ró Zetorra, hogy vasért men­jen. Az udvaron hegesztett Cso- bod Csaba, s ezt nézte Varga Gyula, A zajtól nem hallották a közeledő gépet, s Nagyfi már hiába lépett a fékre, a? j nem működött. Megijedt,' irányváltoztatás helyett to­vábbhaladt, és elgázolta a két embert. Csobod szerencsére nem sérült meg, Vargát azon­ban életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Ma is betegállományban van. Az ügy tanulságait a gépja­vító vezetődnek is meg kell szívlelniük. Havonta elmond­ták: tilos jogosítvány nélkül .gépet használni, vezetni. S noha tapasztalták a tilalom megszegését, asm intézhettek Sz. L. Arra a kérdésre, lehet-e könyvtárat alapítaná fillérek­ből, a szentbalázsd iskola he­tedikesei határozott igennel válaszolnak. Szerintük nem kéll hozzá más, csak egypár újság és néhány levelezőlap, no meg egy kis fejtörés, mert enélkül túlságosan egyszerű lenne a dolog. Az osztálykönyvtár megala­pításának gondolatát Riedel Vilmosáé osztályfőnök vetette föl. Az ötlet — hogy mindezt rejtvényfejtéssel valósítsák meg — osztatlan elismerésié talált. Mindjárt az első héten nyolcán—tízen hozzáfogtak az újságok keresztrejtvényeinek megfejtéséhez. Simon Joli a Pajtásnál nyert egy könyvet, Kolupár Jóska a Somogyi Néplapnál. Aztán elmúlt egy­két hét, és már úgy látszott, elpártolt mellőlük a szerencse. Orsós Sándorékhoz nem jár semmiféle újság, így hétfőn árte a jóhír, hogy könyvet nyert. A többiek újságolták. A félszeg, barna bőrű legiényke nem hitt a szemének, kétszer- háromszor is elkérte a vasár­napi lapot, hogy megnézze, igaz-e. Arra különösen büszke volt, hogy az egész megyében olvashatják a nevét a nyerte­sek között így alapították meg osztály- kőnyvtárukát. Év végére, úgy számít jak; meglesz a tervezett 25 kötet Egy év múlva pedig a duplája. 7 örténelem fi Irasza lagon A Kommunista Ifjúsági Szövetség városi bizottsága, és a Moziüzemi Vállalat Főitá­madott a tenger címmel tör­ténelmi tárgyú filmekből so­rozatot állított össze a ka­posvári fiatalok számára. Az ünnepi megnyitó után, Í6-án elsőnek a Rákóczi had­nagya című magyar filmet mutatják be. Valamennyi elő­adást a Szabad Ifjúság Film­színházban rendezik meg ha­vonta két alkalommal. A sorozat — az iskolai szü­netben nem lesz vetítés — no­vemberben fejeződik be. Töb­bek között bemutatják a Ha­lálkanyar, A Tenkes kapitá­nya, a Viharos alkonyat. a Pár lépés a határ, az Ítélet Nürnbergben című filmeket. A KISZ városi bizottsága és a Moziüzemi Vállalat azt is tervezi, hogy meghívják a filméit rendezőit, s fiimklub- vitákat tortának a fiatalok bevonásával —» Keűves fiaid! helyen nézzük kolléga m, a reflexeket nem ezen — Mitől függ a beküldött megfejtések száma? — Egyedül attól, hányán tudják megfejteni a rejtvé­nyeket — mondja az osztály­főnök. — A pénz -hiánya nem lehet akadály. Kisegítik egy­mást, de ha kell, magam is adok nekik ötven fillért leve­lezőlapra. Riedel Vilmosné, mielőtt a szentbalázsi iskolához került, négy évig Segesden tanított. Diákjaival annyira megszeret­tette a rejtvényfejtést, hogy szinte versengés alakult ki köztük. A szentbalázsi hetedi­kesek próbálkoztak felnőttek­nek szóló keresztrejtvényük megfejtésével is, de ott ke­vesebb sikerrel. Végül az ifjú­sági la,póknál és a megyei új­ságnál maradtok. A könyvek közül egyet sem találni az iskolában. A Iiuck- leberv Finn kalandjai, a Kincskereső kis ködmön, a Vidám cimborák, a Mikszálh- elbeszéléskötet mind kint van. Olvassák, lapozgatják vala­mennyit. Ezek a könyvek még becsesebbek is a boltban vá­sárolóknál, hiszen mind- egvikért külön dolgozni kel­lett. A rejtvények nem is olyan könnyűek — mondja Kolupár Jóska az egyik óraszünetben. Májer Jenő, Keceli Vera, akik eddig még nem nyertek, nem adták föl a reményt, hogy egyszer nekik is szerencséjük lesz. Nincs olyan hét, hogy postára ne adnák a megfejté­seket. Sokszor fél napokat töltenek el az újság fölött az üres kockák kitöltésével. A hetedikesek nemcsak az újságokat forgatják szívesen, többségűk tagja a községi könyvtárnak is. Orsós Sándor és Kolupár Jciska az izgalmas, szép útleírásokat szereti. Ott­honi 20—30 kötetes kiskönyv­tárukban főleg ilyeneket talál­ni. Meséskönyv már egy sincs. Regényre cserélték ki őket. Igaz is, mit keresne ilyen nagy fiúk könyvespolcán a mesés­könyv? Orsós Cserén,fáról, Ko­lupár Kaposgyarmatról jár be iskolába Szentbalázsra. Egyi­kük kőműves-, másikuk par­kettázótanulónak jelentkezik jövőre. Szeretnének mielőbb felnőttek lenni, hogy keres­hessenek. — Mennyit költenétek könyvre a fizetésetekből? — kérdezem őkejL — Egy-két kötetre mindig jutna—mondja Kolupár Jós­ka. Orsós Sándor hozzáteszi: — Sok könyvet vennék, mert ele­get úgysem lehet. Nagyon sok szép és izgalmas könyv jele­nik meg manapság. Egyelőre mindannyian az osztálykönyvtár számára gyűj­tenek. Rejtvényeket fejtenek, hogy hasznos gyűjtőszenvedé­lyük minél kevesebbe kerül­jön. Ügy határoztak, jövőre, ha elvégzik a nyolcadik osz­tályt, a rejtvényeken nyert könyveket az iskola könyvtá­rának ajándékozzak. __ Nagy József E gy ismerősünk Ang- liuwi járt látogatóban. Húszéves csinos lány van a Írásnál, aki éppen két­napos autós vífcendre ké­szül leány- és fiúpajtásai­val. Konzervatív barátunii furcsállja a dolgot. — Aztán csak így, ilyen könnyen elengeditek Bessy t? — Miért ne engednénk? — így a marnia. — Egész nyugodtan .. . ezerfontos életbiztosítása van ... * * * Egy középkorú férfi be­szélget ifjabb, vőlegény kollégájával. — Most már igazán nyugodtan ajánlhatom ne­ked a házasságot. Olyan örömet, ami engem ért a napokban, csak. nős ember érezhet ... — Mit? — Kimondták a váláso­mat ... » « * AUTÓBUSZON. Egy nem is olyan idős nő mél­tatlankodik, hogy nem ad­nak át neki ülőhelyet Egy férfi hang: — Ké­rem, egyenjogúság van! Másik férfi: — Kár annyit emlegetni az egyen­jogúságot, mert majd az a szegény gyerek azt sem fogja tudni, hogy a szülők közül melyik az anyja, melyik az apja ... , , , TEJCSARNOKBAN. Egy nénike szól panaszos hangon: — Ilyen tejet tet­szik adni nekem? Szegény tehén elsírná magát, ha visszavinném neki, és le­tagadná., hogy tőle van.. . * * * MINDENKÉPP KOSÁR. A társaságban meséld va­laki: — Két nőnek volt nagy szerepe az életemben, mindkettőtől kosarat kap­tam. A másodikat elvet­tem feleségük — Nem érteim — je­gyeztem meg —, akkor miért mondod, hogy ettől is kosarat kaptál? — No, igen, szájkosa­rat ... * * * MEGLEPŐ VÁLASZ. A kültelki talponálló előtt egy ittas férfi pú/öl a fal­nak szorítva egy szintén beszeszelt nőt. A nő sikol­tozik. Egy vállas fiatal­ember ugrik oda, kabát­gallérjánál fogva elrántja a férfit, és rákiabál:: — Miért üti ezt a nőt? De az asszony szólal meg hamarább: — Magának mi köze hozzá?... * * * Tökrészegen került a kórházba Jane Boy deli hároméves blackpooli kis­lány és elválaszthatatlan játszótársa, Dusty. Mint később kiderült, egy egész üveg meggylikőrt nyafcal- tak be. Az egészben az a legér­dekesebb, hogy Jane ivó­cimborája — macska. * * * Egy londoni televízió- gyár beperelt egy nagy bútorgyárat, mert a kö­vetkező módon hirdeti ki­tűnő minőségű gyárt­mányait: »Legújabb heverőiak olyan kényelmesek, hogy bármilyen típusú televízió előtt percek alatt álomba ringatják.« Som cgyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: W1RTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor 'ti. 2. Telefon; 11—HO. U—511 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 11—51$ Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem örzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyat Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapba 12 Ft. Index,: 250b*7. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utc* &

Next

/
Oldalképek
Tartalom