Somogyi Néplap, 1967. március (24. évfolyam, 51-77. szám)

1967-03-11 / 61. szám

I Leonyid Brezsnyev válasz ási beszéde a Kremlben VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) Ara í 50 FHXÉB SomogyiMéplap AZ MS Z MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. évíolyam 61. szám. 1967. március 11., szombat Országos vezetők látogatása megyénkben Dr. Sághy Vilmos, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese Siófokon Az MSZMP Somogy me­gyei Bizottságának, a megyei tanács végrehajtó bizottságá­nak és a Hazafias Népfront megyei elnökségének meghí­vására csütörtökön Siófokra látogatott dr. Sághy Vilmos, az Országos Tervhivatal el­nökhelyettese. Itt hasznos eszmecserét folytatott vele gazdasági, beruházási kérdé­sekről, iparunk, mezőgazda­ságunk további fejlesztésének elgondolásairól, követel rhé­nyeiről és terveiről Szigeti István, a megyei pártbizottság titkára, Siófok megyei tanács­tagjelöltje és Sugár Imre, a megyei tanács végrehajtó bi­zottságának elnökhelyettese. Sághy elvtárs ezen a napon leginkább Siófok sajátos helyzetével ismerkedett. Mint mér a kora délelőtti órákban mondotta vendéglátóinak, mindent meg szeretne nézni, amire futja az időből. Ezért a szóbeli tájékoztatást meg­hallgatva személyes tapaszta­latszerzésre indult; elkísérte útjára Valter Imre Kossuth- dijas, a balatonszabadi No­vember 7. Tsz elnöke, a járás országgyűlési képviselőjelölt­je, Juhász István, a járási pártbizottság első titkára, Vi- rovecz József, a járási tanács végrehajtó bizottságának el­nöke és Kovács Istvánná, a községi pártbizottság titkára. Behatóan érdeklődött az Országos Tervhivatal elnök­helyettese Siófok állandó la­kosságának életkörülményei iránt. Ezért elsősorban a já­rási székhely gazdasági hely­zete, kommunális fejlesztésé­nek programja ragadta meg i figyelmét. Megtekintette azo­kat a bontási, szanálási mun­kálatokat, amelyek nyomán kialakul a vasúttól délre eső rész új arculata. A Balaton- szabadi felé vezető út men­tén új ipartelepet jelöltek ki; ennek beépítése — mint mon­dották a járás vezetői — nem halad a kellő ütemben. Sze­mélyesen tapasztalhatta Sághy elvtárs, hogy kinőtte régi te­lepiét a Kőolajvezeték Válla­lat; Punyi István, az üzem párttitkára nemcsak mondta, hanem meg is mutatta, hogy szűk a hely, már-már alig el­viselhető a zsúfoltság itt a műhelyekben. Innen a kórház­építkezésre vitt a csoport út­ja. Megnézte a Tervhivatal el­nökhelyettese a Balaton part­ján a szállodasort is. A helyi lakosság életkörül­ményei folyamatos javításának meg a népgazdasági szem­pontból évről évre növekvő jelentőségű idegenforgalom­nak az érdekei sajátosan kap­csolódnak egybe itt. Siófok nemcsak néhány ezer ember lakhelye és tíz- meg tízezrek fürdőhelye, hanem alapve­tően mezőgazdasági vidék já­rási székhelye is. Helyzetét értékelni, fejlesztésének irá­nyát megszabni csakis mind­ezek figyelembevételével le­hetséges. Csütörtöki látogatá­sa alkalmával Sághy elvtárs —■ nagy megértést tanúsítva a siófoki gondok iránt — hang­súlyozta ezeknek az összefüg­géseknek a fontosságát. Be­szélt minderről a megyéi, a járási vezetőkkel, és eddigi helyzetismeretéhez most szer­zett értékes tapasztalatait be­építette beszédébe is, amelyet délután a mozi helyiségében rendezett választási nagygyű­lés több mint hatszázötven fő­nyi hallgatósága előtt mondott. K. J. csurgói üzemek dolgozóival. A művelődési ház nagytermé­ben megtartott gyűlésen meg­jelent Szikszai László, a me- ■ gyei pártbizottság ipari osz­tályának vezetője, Deák Fe­renc, a megyei tanács ipari osztályvezetője is. Erdős Jó­zsef nagy érdeklődéssel kísért beszédében felvázolta, milyen utat tett meg a járás, Csurgó, az országos hírű kisipari szö­vetkezet áz utóbbi években. Csütörtökön megyénkbe lá­togatott dr. Soós Gábor föld­művelésügyi miniszterhelyet­tes. A megye vezetőinek kí­séretében meglátogatta a Fel­sőfokú Mezőgazdasági Techni­kumot és a magyaróvölgyi kí­sérleti telepet. Este választási nagygyűlésen beszédet mon­dott Igáiban. A gyűlésen je­len volt Sást János, a megyei tanács vb-elnökhelyettes, Fábri István, a megyei párt- bizottság mezőgazdasági osz­tályvezető-helyettese, Csek József, a Kaposvári Járási Ta­nács vb-elnöke, dr. Guba Sán­dor, a Felsőfokú Mezőgazdasá­gi Technikum igazgatója, a já­rás képviselőjelöltje és Esz- terhai Sándor, a Kaposvárt Állami Gazdaság igazgatója. A község művelődési házéiban mintegy kétszázötvenen hall­gatták meg dr. Soós Gábor előadását. Beszédének első részében a szánok a Népfront, a nemzeti egység politikájáról szólott. Hangsúlyozta: Célunk az, hogy minél többen vegyenek részt a közügyek intézésében, hiszen ez az egyik fő eszköze a még meglevő hiányosságok megszüntetésének. A mostani jelölő gyűléseken szerzett ta­pasztalatok, az ott elhangzott A megye kisipari szövetkeze­teiről szólva elmondta, hogy majd hetvenmillióért építenek dzemházakat, szolgáltatóháza- 'cttt, szervizeket a harmadik itéves tervben, s újabb 1800— 3000 nőnek, és férfinak adnak ezzel kenyeret. A választási nagygyűlés Gö­bölyös Jenő járási népfront-* elnök zárszavával fejeződött be. L. G. észrevételek is tanúsítják, hogy társadalmunkban a dol­gozó nép javaslatai nagy je­lentőségűek és figyelemre mél­tóak a további eredményesebb munka szempontjából. Utalt az előadó a nemzetközi hely­zet bonyolultságára, munkánk alapvető föltételének, a béke megvédésének fontosságára. Ezután a két választás kö­zötti idő gazdasági, szociális és kulturális eredményeit ele­mezte, majd a további célokat, az országépítés terveit vázol­ta. — A reánk váró munka — mondta befejezésül — min­denkitől nagyobb erőfeszítése­ket, több odaadást kíván. Azoktól is, akiknek; az utóbbi hetek jelölő gyűlésein bizal­mat szavaztunk, akik — meg­választásuk után •— dolgozó népünk törekvéseit, érdekeit képviselik majd a tanácsok­ban és az országgyűlésben. A nagy figyelemmel kísért beszéd után dr. Virágh Fe- rencné, a járási pártbizottság, munkatársa emlékezett meg a nemzetközi nőnap ünnepé­ről, s az Aranykalász Terme­lőszövetkezet jutalommal ked­veskedett szorgalmasan dol­gozó asszonyainak, lányainak. V. M. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára pénteken vá­lasztási beszédet mondott a Kremlben Moszkva Bau­mann körzetének választói előtt, akik képviselőjüknek jelölték az Oroszországi SZSZK Legfelsőbb Taná­csába. A választásokat — mint ismeretes — vasár­nap tartják. A szovjet nép életszínvonalának emeléséért Belpolitikai kérdésekkel foglalkozva Leonyid Brezs­nyev hangoztatta, hogy a Szovjetunióban a lakosság reáljövedelme 1959 és 1961 között évi átlagban 3,2 szá­zalékkal növekedett. 1965— 1966-ban viszont a növeke­dés üteme a korábbinak két­szerese volt. Még gyorsabban emelkedett a kolhoztagoknak a közös gazdaságból származó jövedelme. Az utóbbi két évbem csaknem 20 százalék­kal több árucikket adtak el a lakosságnak, mint a meg­előző időszakban. A párt központi bizottsága és a minisztertanács most terveket, clolgöz ki arra, mi­lyen újabb intézkedésekkel emelhetik a lakosság élet- színvonalát a Szovjetunió­ban. Továbbra is lankadat­lan energiával folytatják a lakásépítkezéseket, és dön­tés született arról, hogy az idén a vállalatok és hivata­lok munkásai és alkalmazot­tai zömmel átállnak az öt­napos munkahétre, s így két szabadnapjuk lesz. Külpolitikai kérdésekre térve Brezsnyev hangoztatta, hogy az imperialista agresz- szió és reakció erőinek akti­vizálódása növeli a nemzet­közi feszültséget. Ez megkö­veteli a Szovjetuniótól és a testvéri szocialista országok­tól, hogy különösen nagy fi­gyelmet szén teli ének a nem­zetközi politikai élet kérdé­seinek. A Szovjetunió európai politikájáról A Szovjetunió európai po­litikájának céljai a követke­zők: először, rögzíteni és megszilárdítani a népek vív­mányait, amelyek az embe­riség történelmének legke­gyetlenebb háborúja és az azt követő alaovető európai társadalmi és osztályátala­kulások eredményeként ala­kultak ki; másodszor: elszi­getelni az importál ista ag­resszió erőit, megakadályoz­ni azt, hogy a nyugatnémet militaristák és revansisták szabadon garázdálkodjanak, mindenekelőtt meggátolni, hogy atomfegyverekhez jus­sanak; harmadszor: ezen az alapon megszilárdítani a Szovjetunió nyugati határai­nak és a szövetséges szocia­lista országok határainak biz­tonságát, megteremteni a föltételeket a különböző tár­sadalmi rendszerű európai országok széles körű és gyü­mölcsöző együttműködése számára. Az NSZK kormányának bizonyítania kell Leonyid Brezsnyev a- nyu­gatnémet imperializmus ag­resszív1 politikáját, az NSZK politikáját nevezte a fő aka­dálynak Európában a . tartós béke, a biztonság -és a bé­kés együttműködés biztosítá­sának útján. Nyíltan megmondjuk azok­nak, akik ma meghatároz­zák az NSZK külpolitikai irányvonalát: Ho önök ki akarják vívni az európai né­pek. bizalmát, hagyjanak fel azzal az illúzióval, hogy az egész német nép nt vében beszélhetnek, ismerjék ti az Európában reálisan kiala­kult helyzetet, ezen belül, a két német állam létezésének tényét, világosan és egyér­telműen mondjanak le a nukleáris fegyverre támasz­tott igényükről — jelentette ki az SZKP Központi Bizott­ságának főtitkára. Nemegyszer kijelentettük, hogy örömmel látnánk a Szovjetunió és az NSZK kap- csolatainak lényeges megja- vulását. De ehhez elengedhe­tetlenül szükséges, hogy a revans és a militarizmus po­litikája, amelyet ez a német állam folytat, átadja helyét egy valóban békeszerető po­litikának. Egyelőre azonban Ilyen politika nincs — jelen­tette ki Brezsnyev. Fártunk nagy jelentőségei tulajdonít a szocialista or­szágok közös nemzetközi irányvonala kidolgozásának — mondotta. — Az SZKP tevékenyen részt vesz a kommunista pártoknak az európai béke és biztonság kérdéseivel foglalkozó érte­kezlete előkészítésében. Brezsnyev ezután élesen bí­rálta az Egyesült Államok vietnami politikáját. — Az amerikai kormány ahelyett, hogy élt volna a VDK kormányának javasla­(Folytatás a 2. oldalon.) Erdős József, Dr. Soós Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes Igáiban az OKISZ elnöke Csurgón Kétnapos látogatáson járt megyénkben Erdős József, az OKISZ elnöke. Szerdán dél­után a megyei pártbizottság vezetőivel a szövetkezeti ipar helyzetéről, a harmadik ötéves tervben megvalósuló beruhá­zásokról, a foglalkoztatási gondok enyhítéséről ■ tárgyalt. A késő délutáni órákban a csurgói járás vezetőivel ta­nácskozott, majd megtekintet­te a járási székhelyet, a bolt­os vendéglátó-hálózatot. A látogatás másnapján a já­rás gondjaival ismerkedett Erdős József. Bertalan Jó­zseffel, a járási pártbizottság első titkárával, dr. Túri Im­rével, a járási tanács vb-el- nökével, Varga Károllyal, a Hazafias Népfront megyei tit­kárával, a járás képviselője­löltjével. Laznicsek Imrével, a KISZÖV elnökével, Püspök Tiborral, a megyei pártbizott­ság osztályvezető-helyettesével, Radnóti Lászlóval, a Napsu­gár Ktsz elnökével az ipar és a mezőgazdaság helyzetéről, az országos hírű kisipari szövet­kezet jövőjéről beszélgetett. Az OKISZ elnöke ezután megtekintette a Napsugár Ktsz konfekciórészlegét, la- katosm űhelyét, korszerű vegy- tisztítóját. Rögtönzött divat- bemutatón ismerkedett meg a szövetkezetben készülő szi­vacskabátokkal. Több dol­gozóval beszélgetett a ktsz helyzetéről, megérdeklödte, mi • véleményük a részleg gépe­sítéséről. Szálai Sándor esz­tergályos például szóvá tet­te, hogy nagyon öreg gép>eken dolgoznak. Erdős elvtárs meg­ígérte, hogy segít a szövetke­zeten. Arra is felhívta a ktsz vezetőinek figyelmét, hogy a vasipari részleg expiortra is dolgozhatna, ha fölvenné a kapcsolatot a MIRKÖZ-zel. Radnóti László, a ktsz el­nöke beszámolt a tervezett fejlesztésiről, bővítésről. Meg­mutatta a két hét múlva meg­nyíló korszerű fodrászüzletek helyét, a rádió- és tv-szere- lők, a konfekciósok munka­termét, a hamarosan felépülő kbnfekcióüzem alapjait. Azt is megmutatta a szövetkezet el­nöke, hol emelkedik majd a hárommillió forintos költség­gel készülő szolgáltatókombi­nát. — Láttam a terveit, a fő­városban sincs ilyen szép épü­let, mint amilyen ez lesz — mondta Erdős József. Délután- a nagyatádi járás vezetőivel: Gajdos Lászlóval, a járási pártbizottság első titkárával, Gémesi Sándorral, a járási pártbizottság titkárá­val, Kovács Ferenccel, a já­rási tanács elnökével a Nagy­atádon felépülő szállítóeszköz- üzem beruházásáról tanács­kozott. Nagy Ferenc, a Kom­fort Ktsz elnöke ezután meg­mutatta az új szolgáltatóhá­zat az OKISZ elnökének. 'Erdős József este választárt nagygyűlésen találkozott a Megnyílt a kaposvári ABC-áruház Kétmilliós árukészlet várja a vásárlókat — Nagy forgalom az első órákban ■ Ünnepi esemény színhelye volt Somogy megye székhe­lyének északnyugati városré­sze: pénteken délelőtt 10 óra­kor átadták rendeltetésének az ország legnagyobb vidéki, több .mint 800 négyzetméter alapterületű ABC-áruházát. Eljött a megnyitóra Németh Ferenc elvtárs, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Somogy megyei Bizottságának első titkára, Szigeti István elvtárs, a megyei pártbizottság titká­ra; ott volt Böhm József elv­társ, a Somogy megy ék)-Ta­nács Végrehajtó Bizottságának elnöke és Sási János, .elvtárs, a vb elnökhelyettese; Somogyi József elvtárs,, az MSZMP Kaposvár Városi Bizottságá­nak első titkára és Csapó Sándor elvtárs, a városi párt- bizottság titkára is. A vendé­gek között láttuk a megyei társvállalatok vezetőit, s ter­mészetesen részt vettek a megnyitón a legérdekeltebbek, a környék lakosai is. Az összegyűlteket Pápa Já­nos elvtárs, a Somogy megyei Tanács Kereskedelmi Osztá­lyának vezetője köszöntötte, majd röviden szólott az áru­ház jelentőségéről, feladatai­ról. Elmondotta, hogy a csak­nem i millió forintos költség­I gél épített üzletben mintegy | környéken más ilyen jellegű 2 millió forintos árukészlet várja a vásárlókat; megtalál­ható itt az élelmiszereknek szinte teljes skálája, s na­gyon sok iparcikk is helyet kapott az üzletben, hiszen a üzlet nem található. A Somogy megyei Élelmi­szer-kiskereskedelmi Vállalat — és a bolt dolgozói — nevé­ben dr. Bánhídi Tibor elv­társ, a vállalat igazgatója vet­Ite át az üzletet, majd megin­dult a vásárlók áradata. Kaposvár első ABC-áruháza már az első órában igen nagy- forgalmat bonyolított le mind élelmiszerekből, mind pedig iparcikkekből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom