Somogyi Néplap, 1967. március (24. évfolyam, 51-77. szám)

1967-03-07 / 56. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Kedd, 1967. március 7. Megnyílt a lipcsei vásár A lipcsei vásár vasárnap megnyitotta kapuit a látoga­tók számára. A helybeliek, az NDK más vidékéről és a kül­földről érkezett vendégek zsú­folásig megtöltötték a pavilo­nokat. Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, az államtanács elnöke, Stoph miniszterelnök, Dieck­mann, a népi kamara elnöke és az NDK más vezetői is megtekintették a vásárt A vásár,- amelyen 70 ország­ból tízezer kiállító vesz részt, és ahová 90 különböző állam­ból mintegy félmillió látoga­tót várnak, tíz napon át tart­ja nyitva kapuit a világ ér­deklődő szakközönsége előtt. Az atomfegyverek bevetésének következményei Tizenkét ország szakértői — a nemzetközi tudományos élet jeles képviselői — a genfi Nemzetek Palotájában hétfőn tanácskozásra ültek össze, hogy tanulmányozzák az atom­fegyverek esetleges bevetésé­nek hatásait, a nukleáris há­ború gazdasági és szociális következményeit. A március 10-ig tartó meg­beszéléseken a szakértő cso­port U Thant ENSZ-íőtitkár megbízásából kidolgozza az ENSZ-közigyűlós 22. ülésszaka elé terjesztendő jelentést a fenti kérdésekről. A bizottság életre hívásáról az ENSZ-köz- gyűlés legutóbbi ülésszaka ho­zott határozatot. A szakértő­ket U Thant főtitkár jelölte ki. SUPARDJO: Sukarnót védtem Suhartótól Hétfőn a djakartai különle­ges katonai bíróságon Supard­jo dandártábornak — akire az ügyész halálbüntetést -kért — az utolsó szó jogán szólalt fel. Kijelentette, hogy nem olyan formában vett részt Uniting alezredes Szeptember 30-a mozgalmában, ahogyan a vád­irat állítja, hanem csupán Sukarno elnök segítségére sie­tett a rend és nyugalom nely- reállítása céljából A vádlott kijelentette, az elhangzott ta­núvallomások azt bizonyítják, hogy ő aktívan részt sem vett ebben az akcióban. Elmondotta, hogy 1965. októ­ber 1-én Sukamo elnökkel együtt a halimd légitámasz­ponton volt. A támaszpontot Suharto tábornak meg akarta támadni, és ezzel veszélyeztet­es Koszigin a választók között Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke hétfőn találkozott a moszkvai Frunze választási körzet választópolgáraival, akik a miniszterelnököt jelöl­ték az orosz föderáció Legfel­sőbb Tanácsa képviselőjévé. A választásokat március 12- én tartják. (MTI) A VÖRÖS ZÁSZLÓ SZERINT Kennedyt mégis jelölik? New Yorkban vasárnap dr. Martin Shepard pszichológus vezetésével bizottság alakult Robert Kennedy szenátornak az 1968-as elnökválasztáson ^jelöltként történő indítására. A bizottság szervezői közölték, hogy jelenleg 25 amerikai vá­rosban csaknem 3000 aktív tá­mogatójuk van. A bizottság William Fulbright arkansasi demokrata párti szenátort kí­vánja alelnöknek jelöltetni. Kennedy szenátor korábban több ízben kijelentette, hogy a legközelebbi, 1968-as elnökvá­lasztásokon nem ellenzi John­son indítását a demokrata párt hivatalos jelöltjeként. Dr. Shepard ugyanakkor hangoz­tatta, az Egyesült Államok ér­dekében rá kell venni Kenne­dy szenátort, hogy már 1968- ban jelöltesse magát az el­nökségre. (MTI) Kiesinger tT------t-Berlinben N yugat­Kiesinger kancellár hétfőn délután amerikai katonai repü­lőgéppel Nyugiat-Berlinbe ér­kezett. A látogatás provoká­ciós célzatú, azt akarják ve­le demonstrálni, hogy Nyu- gat-Berlin az NSZK-hoz tar­tozik. Az ön által megjelölt időben elhozzuk és kicseréljük gázpalackját. Triciklifuvarozást, taka­rítást, tüzelő behordást és mindennemű alkal­mi munkát végez a Kaposvári Fodrász és Fényképész Ktsz alkalmi szolgáltató részlege, Május 1. utca 12. Tele­fon 12-396. (2940) Akik a kádereket meg akarják dönteni, azok ellenforradalmat zítanak Hírügynökségi jelentések szerint Peking utcáin a leg­újabb faliújságok hírül ad­ják, hogy Mao Ce-tung konk­rétan megszabta a proletár kulturális forradalom továb­bi útját. Az elnök szavai szerint ezt a forradalmat az ed­diginél civilizáltabb és politikailag magasabb szinten kell folytatni. Az Űj-Kína hírügynökség ismerteti a Vörös Zászló cik­két, amely szerint a nagy proletár kulturális forrada­lom jelenleg új szakaszba lé­pett. A cikk utal arra, hogy az 1963-as úgynevezett négy­pontos tömegmozgalom, ame­lyet Mao indított el »a dol­gok tisztázása érdekében-«, politikai, ideológiai, szerveze­ti és gazdasági téren sike­resnek bizonyult, és később összeegyeztették a »kulturá­lis forradalommal«. A két mozgalom ezután együttesein a további utat jelentette, de egyesék azt hangoztatták, hogy nemcsak a vétkeseket, hanem »minden hatalmon le­vőt döntsenek meg". A Vö­rös Zászló cikke megállapít­ja, hogy ezek aláaknázzák Kíná­ban a proletárdiktatúrát és a kulturális forradal­mat, és ezt az abszurd felfogást szigorúan vissza kell utasítani. A cikk hivatkozik arra, hogy a legtöbb káder vala­mennyi szinten, az iparban, a mezőgazdaságban és más területeken is jónak vagy viszonylag jónak bizonyult. Akik ezeket meg akarják dönteni, és akik ellentáma­dásba mentek át, azok ellen­forradalmat szítanak. A cikk ezután ultimátum­szerűén szólítja fel »azokat a pártban hatalmon levőket, akik a kapitalista utat vá­lasztották«, hogy legyenek »szófogadók, ne makacsolják meg magukat sem szavak­ban, sem tettekben". Ha el­lentámadásra merészkedné­nek. azonnal szankciókkal sújtják őket. te az elnök, biztonságát mondotta. '1 * ■ ■ Befejezésül. a politikai gazdasági bajokért a táborno­ki tanácsot tette felelőssé. Tízezernél több jobboldali diák tüntetett hétfőn Dja- kartában, mitsem törődve az indonéz kormány gyülekezési tilalmával. A diákok ismét sürgették Sukarno lemondatását és bíróság elé állítását. A tömegtüntetés kibontako­zását azonban a hadsereg meghiúsította. A hatalmas tömeget több száz feltűzött szuronyú indonéz katona fog­ta gyűrűbe, és oszlásra kény­szerítette. A dühtől tajtékozó diákok ekkor a djakartai egyetemi­hez vonultak, hogy ott foly­tassák tüntetésüket. Mint a hírügynökségek rá­mutatnak, igen nagy nyo­más nehezedik Suharto tá­bornokra, aki átvette ugyan a végrehajtói hatalmat az elnöktől, ám most minden további Sukarno-ellenés meg­mozdulást el akar fojtani. A Reuter az Antalra hír-' ügynökségre hivatkozva újabb összecsapásról számol be. A közép-javad Pekalon- ganban Sukamo hívei rátá­madtak a jobboldali diákok­ra, összecsaptak velük. Há­rom jobboldali diák megse­besült. Az észak-szumátrai Tapa- nuliban a hatóságok 28 diá­kot letartóztattak, mert Su- karno-ellenes tüntetést szer­veztek. A kelet-jávai katonai pa­rancsnok megtiltotta Sukamo képeinek eltávolítását a köz­épületekből. (MTI) Tüntetések Jaipurban Vasárnap Jaipur- városában az ellenzéki pártok felhívásá­ra nagy tömeg tüntetett ami­att, hogy a helyi kormányzó a választásokon kisebbségben maradt Kongresszus Pártot bízta meg kormányalakítással. A jobboldali ellenzéki pártok szóvivője kijelentette, hogy a Kongresszus Párt 89 mandátu­mával szemben ők 92-t szerez­tek. A tüntetőkre rá támadt a rendőrség, és könnyfakasztó gázt használt. Kodály Zoltán, a világhírű zeneszerző és zenetudós életének 85. évében váratlanul elhunyt. Temetése szom­baton délelőtt 11 órakor íesz a Farkasréti temetőben. » » » Meghalt Kodály Zol­tán. Nyolcvan- négy eszten­dős volt. S mégis, hihe­tetlen a hír. Vele kapcso­latban sok mindenre előbb gon­dolhattunk, mint az el­múlás, a ha­lál komor képzetére. Hiszen fiatal volt így is, nyolcvannégy esztendő­sen. A meggyő­ződés ereje éltette, ami­kor Bartók Bélával, a nagy baráttal és zeneszer­zőtárssal a magyar nép­zenekincs lappangó szí- neinek-ízei- vfk, az el­nyomott nép dalba for­mált indula­tainak, vá­gyainak fel­kutatására indult. Fiata­los erővel törte át a polgári előítéle­tek korlátáit az úri zene­hallgató közönség ellenállá­sát: a Háry János és a Szé­kelyfonó operaházi diadala a század magyar zenei éle­tének hatalmas sikere. S ezek a pedagógiai és művé­szi tettek nemcsak zajos, mutatós, harsogó helyi csa­tanyeréseknek bizonyultak. Egyike volt azoknak, akik a magyar zenekultúra leg­értékesebb rétegét ' Európa művészi életébe beemelték: folytonosságot teremtett a legjobb, leghasználhatóbb, leghaladóbb hagyomá,nyolc- kai, miközben fiatal kom­ponisták, zenetudósok, zene­barátok, és kisiskolások szá­mára mutatott utat a nagy alkotás mindennél erősebb pedagógiai sugárzásával. Művészetének igazi jelen­tőségét ma még föl sem tudjuk mérni. Túl közel s gyász, a megrendülés pilla­nata. S túl közel van ö maga is, az élő, a maga testi valóságában, élte végig harcok, viták, nehéz küz­delmek és sikerek közepette. Kötetek foglalkozhatnának — s nyilván fognak is — egész népzenei oktatásunkat megalapozó működésével, instrumentális szerzeményei­vel és kórusműveivel, a Psalmus Hungaricus-szal, a Budavári Tedeum-mal, da­laival, s tanulmányaival. Beláthatatlanul hosszú időre adott feladatot nagy alkotónk hazánk kulturális életének. S ezért gondoljuk minden gyászunk közepette, hoay velünk marad: vele, művészetével foglalkozva körünkben lesz a jövőben is: nem lehet elfelejteni. Abody Béla KANYAR JÓZSEF SOMOGY MEGYE A FORRADALMAK UTAH megyei hadirokkantaknak, a hadiözvegyeknek és a hadisé­____________ rülteknek »a jogtalan föl­! |9|9____ j osztás« reményét felcsillantó 1 _ _ _ I kérelmét is visszautasította, j 1920 j A kormánybiztosok nagyon sok ellenállást kiváltó ren­deleté ellen a munkások és Az ellenforradalom kor- ssich László gróf, az OMGE zük, hogy Gaál Gaszton ke- másképp folytatni, mint az uradalmi cselédek erélyes mánybiztosai — funkcióik sú- későbbi elnöke például a he- rületi kormánybiztos meg- ahogy és ahol abbahagyták hangú levelekkel tiltakoztak, lyát kevésnek érezvén — lesi kerület termelőszövetke- nyugtatólag értesítette a her- 1918 őszén. A nagybirtokosok A növekvő elégedetlenség nemzetgyűlési képviselői zetének főintézőjeként kő- cégét arról, hogy az állam- így váltak — a közigazgatás névtelen levelekkel is ostro­mandátumok elnyerésére tó- szönte meg a Tanácsköztár- ügyészségen semmiféle eljá- és a hadsereg ügyének kor- molta és fenyegette a kor­rekedtek. A birtokos kor- saság bukása után nagybirto- rás nincs folyamatban párt- mánybiztosi kézben tartása mánybiztosokat. Az egyik mánybiztosok ugyanis a nem- kos társainak támogatását, fogoltja ellen, s egyben azt révén — az ellenforradalom »munkások, hivatalnokok és zetgyűlési mandátumot sok- akik »a letűnt korszak alatt is közölte a herceggel, hogy uralkodó osztályává és meg- a mezei munkásság vezetői« kai fontosabbnak tartották főintézősége kerületében« dől- Balatonszemesen nincs bir- ingathatatlan társadalmi, aláírású névtelen levél (1919. kormánybiztosi pozíciójuknál, goztak. toka.) gazdasági bázisává. E nagy- augusztus 28-án) a gabona­hiszen jól tudták, hogy az A másik példát Eszterházy A nagybirtokosoknak az birtokos és nagytőkés szemlé- arak március előttire való le­ország sorsa nem a megyén Miklós herceg szolgáltatta ellenforradalom első heteiben let maradt mindvégig nye- szállítását, a mezőgazdasági és a kerületben dől el, ha- Schneider Lambert balaton- az volt az átmeneti állás- regben az ellenforradalom termények árának maximálá- nem a nemzetgyűlésben. Ám a nemzetgyűlési man­dátumok vállalásával más szempontok is vezérelték őket. Mindenekelőtt szerettek volna kitömi megnyirbált ha­táskörükből, ugyanis a kerü­leti és a dunántúli főkor­mánybiztos, a belügyminisz- szernesj gazdasági felügyelő- pontjuk, hogy engedményeket negyed százada alatt. Nem sát követelve — tiltakozott a tórium, főként pedig a nem- _ mentve ég rehabilitálását kell tenniük a népnek. Ma- véletlen, hogy az ellenforra- feketézés, az uzsora ellen és zeti hadsereg tisztiéi allan- . „ , -i,, . ^ dalom első hónapiamban szidta azokat a falusi zsidó­dóan éreztették velük - el- szorgalmazva. Az ellenforra- gyárán szólva nem lehet ott összefflt törvényhatósági bi- kát, akik a kék és postai fősorban az igazgatás és a dalom első hónapjaiban folytatniuk, ahol 1918 őszén ^ottság lényegében változatba- pénz helyett csak aranyat hatalom gyakorlásában — alá- ugyanis végnélküliek voltak abbahagyták, Aminit pedig nuf uralkodott a megyében akartak elfogadni. A levél — rendelt szerepüket. A minisz- azok a mentési akciók, ame- egyre távolodtak a Tanács- negyed századon át. Ez alatt fenyegetve és határidőt szab­tertanács 1919. szeptember lyek a birtokosok és a bér- köztársaság eseményeitől, a az idő alatt ajig változott va- va a kormánybiztosnak — 13—i határozata, amely elvet- lök Tanácsköztársaság alatti történelmi szeppenet múltával i^mit jg összetételében a tör- ígv zárta sorait: »Ha mar­té. a kerületi és a törvénvha- kényszerhelyzetére hivatkoz- emlékezetük is gyengülni vényhatósági bizottság, leg- chia lesz, vessenek magukra tósági kormánybiztosoktól a koztak, akik csak azért vál- kezdett. A korábbi ígéretek feljebb néhány személlyel clz urak, ha valam,i történik nemzetgyűlési mandátumok laltak »diplomatikusan^ ál- egyre üresebbé váltak, a meg- frissítette föl masát. velük.« (A szeptember 2-i megszerzésének lehetőségét, lést — mint mondották —, torló bosszú revansa még a ^ birtokos kormánybiztosok határidőt adó levelet a kor­keserű szájízt hagvott ben- hogv a régi polgári rend « és korábbi engedmények látsza- .. mánybiztos »ad acta«, irat­nük, exponált politikai mun- birtokos érdekek szívükben tát is széjjel rombolta. Így osztaiyszemieiete Különösen fárj:>a helvezte.) Horváth kakörük meg nem becsülését hordásával a »vad, kommu- a két kormánybiztos rendele- akkor érvényesült a legpreg- yenóel kaposvári kovácsmes­láttak benne. nisztikus irány elét tompítsák tének megjelenési időpontja napsabban, amikor a föld- jg szemére vetette Svas­A birtokos megyei veze- és mérsékeljék.« Természete- volt az a töriénekrni forduló- kérdés problémáival kellett az tics kormánybiztosnak: »Tes­6. Ott folytatják, ahol 1918 őszén abbahagyták — Rögtön dühösek az urak, ha földről, földosztásról esik szó közigazgatás találkozniuk. tők szerepével kapcsolatosan sen olyan »ellenállási« érdé- pont, amelyre már tökélete- ellenforradalmi utalhatunk a nagybirtokosok meket is fitogtattak, ame- sen megmerevedett és ki- útvesztőjében ------------------ . . T anácsköztársaság alatti két- lyekkel az r’ kormánvbizto- kristályosodon a nagybirto- Rögtön megváltozott a hang- rengetett.« színűsésére és mimikri ma- sok előtt jelentős politikai kos és nagytőkés osztály ál- juk, mihelvi földről s föld- Következik: aatartá'ára is, amely a Ta- érdemeket és tőkét kovácsol- láspontja. amely végül is így osztásról esett szó. Ilyenkor riácskörtársaság bukása után hattak maguknak. (A csatta- nyert megfogalmazást: Nem felcsattant a kormánybiztos azonnal lelepleződött. Som- nó tréfa kedvéért megjegyez- lehet, és nem is akarják elutasító szigora, s még a KAPOSVÁRON sék munkát is adni, ne csak »kirAlyvälasztäs«

Next

/
Oldalképek
Tartalom