Somogyi Néplap, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-13 / 268. szám

SOMOGYI NÉPLAP Yasámap, 1966. november 13. Magyar határozattervezet az ENSZ-ben Ustor Endrét beválasztották egy bizottságba Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságának pénteki ülésén felszólalt Csatorday Károly, hazánk ENSZ-képviselője, és javasolta, minősítsék nemzet­közi bűnténynek a vegyi- és baktériumfegyverek alkalma­zását. Mint ismeretes, , az Egyesült Államok széles kör- ber alkalmaz vegyifegyvert Vietnamban. Szaúd-Arábia küldötte tá­mogatta a magyar határozat- tervezetet. Kijelentette, hogy mélységes aggodalmat kelt a vegyifegyverek alkalmazásá­nak híre. William Foster, az Egyesült Államok képviselője felszóla­lásában tagadni próbálta, hogy az Egyesült Államok mérgező anyagokat használ Vietnam­ban. »Sajnálkozását« fejezte ki a magyar küldött nyilatkozata miatt. Csatorday Károly is­mét szót kért és erélyesen visszautasította az amerikai delegátusnak ezt a képmutató nyilatkozatát, és hangsúlyozta, hogy Foster igyekszik elterel­Az első hivatalos mérleg az olaszországi árvízkárokról Az olaszországi árvízről közölt első hivatalos adatok rávilágítanak a katasztrófa méreteire. Eddig 1000 ember halálát állapították meg teljes bizo­nyossággal, 13-an pedig el­tűntek. Mintegy 800 községet sújtott az árvíz. 800 000 hek­tárnyi terület rongálódott meg, 310 000 hektárt pedig teljesen elöntött a víz. Házak tízezrei dőltek össze vagy rongálódtak meg. 112 ipari üzem használhatatlanná vált. Elpusztult több mint 50 000 szarvasmarha, juh és sertés és mintegy 200 000 szárnyas. 16 000 mezőgazdasági gép ugyancsak 'tönkrement. Firenze 40, Grosseto 70, Pontedera 90, Trento p:dig 30 százalékban pusztult eh Péntek reggel óta esik az eső. A helyzet továbbra is válságos az eddigi árvíz súj­totta területeken, közben újabb áradásokról is érkeznek jelentések. Firenzében az eddig meg­tett intézkedések még min­dig elégtelenek. Szombaton Firenzébe érkezett Luigi Longo, az OKP főtitkára és Novella, a CGIL főtitkára. BONNI KORMÁNYVÁLSÁG Létrejön a „nagykoalíció“? Bonnban egyelőre még nem tisztázódott, milyen pártok szövetségéből alakul meg az új kormánykoalíció. A két nagy pártban tisztában van­nak azzal, hogy a fontos kül- és belpolitikai kérdések­ben csak az úgynevezett nagykoalíció hozhatna dönté­seket. Vannak azonban mind­két pártban olyan csoportok, amelyek a nagykoalíció el­len vannak. Másrészt a szo­ciáldemokratákból és szabad demokratákból alakítandó kormánykoalíciónak nehézsé­gei lennének. A Bundestag­ban a szociáldemokratáknak és a szabad demokratáknak együttesen 251 szavazatuk van. Ez azt jelentené, hogy már három képviselő megbetegedése esetén el­vesztenék a többséget. A szociáldemokrata párt ezért fölvetette azt a kér­dést, hogy nem kaphatná­nak-e a nyugat-berlini kép­viselők is szavazati jogot a bonni parlamentben. Ha ezek szavazati joghoz juthatnának a Bundestagban, akkor egy SPD—FDP koalíciónak 17 szavazati többsége lenne. Kedden kezdődnek meg a hivatalos tárgyalások a CDU—CSU és a szociálde­mokrata párt között. A CDU—CSU bizottságát Kte- singer vezeti, bár korábban Erhard magának követelte az elnöklés jogát Kiesinger pénteken egy stuttgarti sajtóértekezleten a német újraegyesítés kérdésé­vel foglalkozott, s kijelentet­te, hogy felül kell vizsgálni/ az erre vonatkozó nyugatné­met politikát de úgv. hogy ez ne jelentse az NSZK el­távolodását szövetségeseitől. Hozzátette, hogy megoldást csak a szov­jet vezetőkkel való egyet­értés alapján lehet ta­lálni. Hangsúlyozta, hogy meg kell teremteni a jó kapcsolatokat Németország keleti szomszé­daival. (MTI) PÁRIZS Holnap: döntés a Dli mi-ügyben Hétfőn ül össze a francia legfelső bíróság, hogy dönt­sön a Ben Barka-ügyben le­tartóztatott Dlimi alezredes­nek, a marokkói biztonsági szolgálat vezetőjének sem­misségi panaszáról. Mint ismeretes, Dlimi vé­dői, a marokkói francia jog­segély-egyezményre hivatkoz­va kétségbe vonták a francia bíróság illetékességét, hogy az alezredes felett ítélkez­zék. Általános vélemény sze­rint a legfelső bíróság el fogja utasítani Dlimi védői­nek beadványát. (MTI) Nem szovjet tengeralattjárók voltak Ha Svédország és Norvégia felségvizein valóban észleltek ismeretlen nemzetiségű ten­geralattjárókat — azok nem szovjet tengeralattjárók vol­tak — jelentette ki a Krasz- naja Zvezda tudósítójának a szovjet haditengerészet vezér­karának egyik szóvivője. A szovjet tengeralattjárók — jelentette ki a szóvivő — szigorúan tiszteletben tartják a nemzetközi jog általánosan elfogadott normáit, és semmi­lyen esetben sem engednék meg maguknak, hogy megsért­sék más államok területi vi­zeit. (MTI) ni a figyelmet a vietnami há­borúnak erről az általánosan ismert tényéről. * * * Az ENSZ-közgyűlés plená­ris ülésén Lengyelország nyolc állam (Algéria, Guinea, India, a brazzaville-i Kongó, az EAK, Lengyelország, Jugo­szlávia és Csehszlovákia) ne­vében benyújtott határozatter­vezetében javasolta egy olyan nyilatkozat elfogadását, amely kimondja: szigorúan ellenőriz­ni kell, hogy senki se alkal­mazhasson a nemzetközi kap­csolatokban erőszakot a népek önrendelkezési jogának csor­bítására. Mint ismeretes, ezt a kérdést a csehszlovák kül­döttség kezdeményezésére tűz­ték a közgyűlés napirendjére. Pénteken az ENSZ-közgyű­lés fő politikai bizottságában Lengyelország és Ukrajna kö­zös határozati javaslatot nyúj­tott be, amely kimondja, hogy az atom- és hidrogénfegyve­reket szállító repülőgépek ne repülhessenek át idegen or­szágok területe fölött. Bejelentették a világszerve­zetben, hogy a jövő pénteken kerül sor a Kínai Népköztár­saság ENSZ-jogainak helyre­állításáról folyó vitára. A kérdést Albánia javaslatára tűzték napirendre. A rhodesiai helyzettel fog­lalkozó határozat közgyűlési szavazását péntekről keddre halasztottak. A szavazás előtt még sor kerül Kenneth Kjaun- da zambiai elnök felszólalásá­ra. Dr. Ustor Endre nagyköve­tet, külügyminisztériuma fő­osztályvezetőt, a magyar ENSZ-küldöttség tagját az ENSZ közgyűlése a nemzet­közi jogi bizottság tagjává vá­lasztotta. A bizottság 25 tag­ból álló, nagy tekintélyű tes­tület. Eddigi tevékenységének eredménye például a nürnber­gi elvek megszövegezése. A bi­zottságnak ezúttal először van magyar tagja. Rajta kívül a szocialista államok közül a Szovjetunió és Jugoszlávia je­löltjeit választották be a bi­zottságba. (MTI) KOZMOSZ 131. Szombaton a Szovjetunióban pályára bocsátották a Kozmosz 131-et. A Kozmosz 131. foly­tatja a kozmikus térség kuta­tását annak a programnak megfelelően, amelyet a Koz­mosz szériájú műholdak részé­re dolgoztak ki. Szakszervezeti világkonferencia Budapesten A nemzetközi kereskedelmi és gazdasági kapcsolatoknak a dolgozók és a nemzetek ér­dekében való fejlesztésével foglalkozó első világkonferen­ciát ez év december 14—17-e között tartják meg Búd.pes­ten — jelentette be Luis Sail- lant, a Szakszervezeti Világ- szövetség főtitkára. A konfe­renciára meghívták a gazda­sági és szociális problémák­kal foglalkozó szervezeteket: az ENSZ-t. az ENSZ kereske­delmi és fejlesztési bizottsá­gát, a FAO-t, az UNESCO-t és nemzetközileg ismert közgaz­dászokat is. A Gemini 12. manővere a Egy időre megszakadt a Főiddel az összeköttetés AZ NDK—MAGYAR ál­landó együttműködési bizott­ság IV. ülésszakának határo­zata alapján létesítendő NDK—magyar állandó bel­kereskedelmi munkacsoport november 9 és 11 között Lipcsében tartotta alakuló gyűlését. James A. Lovell és Edwin E. Aldrin, a Gemini 12. űr­pilótái magyar idő szerint a szombatra virradó éjjel összekapcsolták űrhajójukat az előzőleg fellőtt célrakétá­val. A Gemini 12. három és fél órán át, 102 998 kilométe­res távon »üldözte« a célra­kétát, majd összekapcsoló­dott vele. A manőver sike­rült, bár közben csődöt mon­dott az önműködő navigációs berendezés, s az összekapcso­lás befejező szakaszát a Földről irányították. Magyar idő szerint szomba­ton reggel hat órakor az űr­pilóták be akarták kapcsolni az Agena fő hajtóművét, hogy az együttes repülés pályáját megváltoztassák, s a prog­ramnak megfelelően 749 kilo­méter magasságba emelkedje­nek az Egyesült Államok te­rülete fölött. Ezt a manő­vert azonban már a földi kísérleti állomáson nem en­gedélyezték, mert előzőleg észrevették, hogy a turbina- szivattyú berendezésben mű­szaki hiba támadt. Minthogy az Agena rakétateste rend­kívül közel feküdt az űrha­jóhoz, nem vállalták a koc­kázatot, hanem más manő­vert iktattak be a program­pontok közé. Magyar idő szerint 5.30 órakor a két űrhajós aludni tért, hogy kipihenje az elő­ző nap izgalmait. Hírügy­nökségi jelentések szerint nemcsak őket, de a földi megfigyelőállomásokat is na­gyon megijesztette az, hogy a Gemini 12. és a Kennedy- fok között megszakadt a rá- diőösszeköttetés. Ez akkor történt, amikor ?■■/. űrhajó a dél-csendss-óceá- ni Ascension-sziget fölött száguldott el, de nem a megfelelő helyzetben. így a rádiókapcsolat nem . jött létre, és csak Madagaszkár fölött értek el ismét össze­köttetést. Magyar idő szerint 12.31 órakor az űrhajósokat föl­ébresztették, Lovellék bekap­csolták az Agena kisegítő hajtóműveit, megfelelő pá- lyasíkra terelték a Gemini 12-t, majd Dél-Amerika fö­lött járva, mindketten 10 per­cen át fényképfelvételeket ké­szítettek a napfogyatkozás­ról. Hét-nyolc másodpercig teljes napfogyatkozást fény­képeztek, majd úgy próbál­tak manőverezni, hogy az űr­hajó orra a Föld felé néz­zen. Ez azonban nem sike­rült, s így nem tudták len­csevégre kapni a Holdnak a Földre vetülő árnyékát. (MTI) AMERIKAI VÁLASZTÁSOK Az amerikai politikai élet­ben megkezdődött a keddi választás után az »átértéke­lés« időszaka. Mint ismere­tes, Johnson pártjának több­sége a képviselőházban ala­posan leolvadt, s politikai megfigyelők véleménye sze­rint ez a többség bizonyos esetekben csak formális: ugyanis a déli demokraták a re­publikánusokkal együtt ezúttal már a képviselő­házban olyan többséget KellenaefBen kérdések a Warren-kizoff Ságnak Amerikai újságíró könyve A brit nemzeti színház bemutatta az Oswald-ügy című dokumentum játé­kát. Egy másik angol szín­pad, a patinás Oxford Play­house a Harvey Oswald cí­mű darab premierjére ké­szül. »Egy elnök halála« címmel rövidesen az Egye­sült Államok könyvpiacára kerül William Manchester könyve. Az egyik legna­gyobb példányszámú ameri­kai hetilap, a Newsweek mi­napi számában a Warren- bizottság jelentésével kap­csolatos hosszú cikk címe: »■Mély és növekvő kétsé­gek«... Igen, világszerte másodvi­rágzását éli a Kennedy- gyilkosság irodalma. Ez a dömping jól érzékelteti az alapvető tényt: azt, hogy a Warren-jelentés legföljebb jogilag zárta le századunk egyik legnagyobb bűnügyét, a dallasi gyilkosságot, de a kérdőjelek megmaradtak, sőt azóta gyakran — felkiál­tójelekké alakultak át. Eze­ket a kérdőjeleket gyűjti egy detektívregény izgalmas- ságával, de egy tudományos tanulmány kérlelhetetlen lo­gikájával csokorba Sylvan Fox amerikai újságíró köny­ve, amellyel nemrég ismer­kedhettek meg a magyar ol­vasók. A Pulitzer-díjas szerző avatott tollal' »rajzolja kö­rül« a Warren-jelentésben tátongó fehér foltokat. Mű­vének, »A Kennedy-gyilkos- ság réjteímct«-nek alapgon­dolata: a bizottság elfoga­dott, távolról sem meggyőző »bizonyítékokat«, ha azok megfeleltek a »magányos gyilkos« elméletének, és egyszerűen mellőzte számos olyan tanú kihallgatását, akiknek vallomása megerő­síthette volna a világmére­tű sejtést, hogy Lee Harvey Oswald legalábbis nem volt egyedül... Érdemes szó szerint idéz­nünk néhány, Fox által föl­tett kellemetlen kérdést: Hogyan lehetséges, hogy a lefelé tartó lövedék fel­felé hatolt be Kennedy elnök testébe? Ki volt a barna kalapos menekülő? Ki vezette azt a rendőrségi járőrautót, amely tülkölés­sel adott jelt a merénylet után egyenesen a lakására siető Oswaldnak? Igen, Sylvan Fox »csak« kérdez. De kérdésében ott feszül — a vád is. (Kos­suth Könyvkiadó) (ha—) formálhatnak, amely ké­pes a kormányzat bármi­féle elképzelésének meg­buktatására. Hasonló lesz a helyzet a szenátusban is. A demokrata párt főként azokat a kép­viselőket vesztette el, akik két évvel ezelőtt az elnökvá­lasztással egy időben rende­zett választásén mintegy Johnson uszályában kerültek be a képviselőházba. Bár a demokrata párt bi­zonyos területvesztesége el- relátható volt, a republikánus előretörés nagyobb a vártnál. Szinte minden középnyugati államban megszerezték a he­lyi törvényhozásban a több­séget, és összesen 677 helyet hódítottak el a demokraták­tól, többet, mint amennyit a johnsoni »földcsuszamlás« évében vesztettek. Eddig csak hat államban volt többségben a republikánus párt a tör­vényhozás mindkét házában, most azonban 15 államban övék a többség, és csaknem 30 államban legalább a tör­vényhozás egyik házát ellen­őrzik. A választások politikai je­lentőségének értékelését meg­lehetősen megnehezíti, hogy az amerikai politika jellegzetes­ségeként a harc sok esetben nem a két párt elvei, ha* nem egyes politikai személyi­ségek között folyt — a de­mokraták és republikánusok például többségükben támo­gatják a kormány vietnami háborúját, de mindkét pár­ton belül megtalálni a há­ború ellenfeleit is. Általános azonban az a vélemény, hogy a republikánus előretörés fő oka a kiábrándulás Johnson elnök két évvel ezelőtt még lelkes ho­zsannával fogadott poli­tikájából. E kiábrándulás okai között első helyen a vietnami hábo­rú szerepel. Második oka a Johnson-féle polgárjogi prog­ram visszahatása, a harma­dik tényező a választók ki­ábrándulásában a növekvő inflációs veszély és az ame­rikai gazdaság bizonytalan jövője. A választások követ­kezményeiről egyelőre nin­csenek biztos elképzelések, hanem csupán találgatások. A törvényhozás megváltozott összetétele előreláthatólag csak Ids mértékben befolyá­solhatja Johnson külpolitiká­ját, s különösen kevés a va­lószínűsége annak, hogy a változás elősegíthetné a viet­nami háború befejezését. Kis Csaba Wilson Smith „csúcstalálkozó“? London nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy Wilson mi­niszterelnök találkozzék lan Smith-szel, feltéve, ha a rho- desiai fehértelepes rezsim ve­zetője »megfelelő formában« tesz erre javaslatot. Smith a függetlenségi államcsíny első évfordulója alkalmából mon­dott televíziós beszédében pén­teken ném említette ugyan név szerint a brit miniszter- elnököt, de beszédét egy an­gol—rhodesiai »csúcstalálkozó­ra« való felszólításként értel­mezik Londonban. Wilson miniszterelnöknek már csak két-három hete van rá, hogy kiegyezzen a Srrüth- rezsimmel. Ha november vé­géig nem sikerül megállapo­dásra jutniuk, akkor a nem­zetközösségi csúcsla ...kozón tett kötelezettségvállalásának megfelelően Wilsonrrk fel keli szólítania az ENSF I t'nsági Tanácsát kötelező erejű (azaz katonai erővel alátámasztott) gazdasági szankciók életbe léptetésére Rhndesie ellen. Mindanfaffa fezeit ti a mosására kiválóan alkalmas (4120) I

Next

/
Oldalképek
Tartalom