Somogyi Néplap, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-09 / 239. szám
SOMOGYI . E P L A P 6 Vasárnap, 1966. október a. Íjra a bajnoki pontokért Hirtelenében túl igényesekké váltunk. A különböző nem- aetközi kupákban aratott magyar sikerek mintha elhomályosítanák a hazai labdarúgó események fényét, a bajnokság kissé háttérbe szorult. Pedig nem lesz érdektelen a mai bajnoki forduló sem, amikor a nagyon értékes bajnoki pontokért folyik tovább a küzdelem. Szerencséjük van a fővárosi szurkolóknak. A bajnoki táblázat éllovasai közül hármat ott láthatnak majd a Népstadionban. Itt kerül ugyanis sor először a Ferencváros—Tatabánya, majd a Budapesti Honvéd—Vasas mérkőzésekre. Azoknak van igazuk, akik úgy vélik, hogy ezek a találkozók is legalább olyan érdekesek lesznek, mint a múlt szerdai kupameccsek. A Ferencváros a Tatabánya csapatában nehezebb ellenfelet kap, mint az Olimpija Ljubljana volt. Még csak azt sem mernénk biztosan mondani, hogy a zöld-fehérek mind a két bajnoki pontot megszerzik. A Tatabánya ugyanis a Vasas elleni vereség után javítani akar. A Bányász együttesnél azt mondják, hogy most nem tíz emberrel fognak játszani, mint a piros-kékek ellen. A bajnokságban biztosan vezető Vasasnak is nehezebb ellenfele lesz a Bp. Honvéd, mint a teljesen defenzív játékot erőltető Sporting Iisz- szabcm volt az elmúlt szerdán. A papírforma szerint ugyan Vasas-győzelem várható, de a Honvéd csapata __ e zt láttuk az idei bajnokságban is — képes meglepetésekre. Diósgyőrien a hazai együttes a formájában szintén visszaesett Pécsi Dózsát látja vendégül. Ez is háromesélyes mérkőzés. Győrben az ETO az Ózdi Kohászt fogadja. Az a kérdés, hogy a Firentina elleni mérkőzés mennyit vett ki a győri fiúkból. Az ózdiak tíz körömmel fognak harcolni, mert a csapat szeretne elkerülni abból a zónából, ahol csak osztályozó mérkőzésen keresztül lehet biztosítani az NB I-ben való maradást Dunaújvárosban érdekes meccs lesz a hazaiak es a Csepel összecsapása. A feljavult Dunaújvárosi Kohász legyőzheti azt a Csepelt, amely az őszi idényben csak nem talál magára. {Salgótarjánba látogat az Oj- pestí Dózsa. Ha Benéék egyszer idegenben is tudnák hozni azt a formát, amit a hazai pályán, akkor sima lilafehér győzelem születne. Így azonban elképzelhető, hegy a Bányász pontot szerez az O. Dózsa ellenében. A* NB I B osztály valamennyi mérkőzésének külön tétje van. Ez az a bajnokság, ahol a táblázat közepén álló együttes reménykedhet abban, hogy jövőre esetleg az NB I-ben szerepel majd, de ugyanakkor fenyegeti a kiesés réme is. A mai forduló mrékőzései: Győri MÁV DAC—Komló. Itt a komlód csapat az esélyesebb. Budafok—Egri Dózsa. Az Eger jobb, Budafok mellett szól viszont a hazai pálya. Nyíregyháza—Debrecen. Há- romesólyes mérkőzés. A Nyíregyházának égetően kell a pont, ha nem akar kiesni. A Debrecennek az NB I-es remények szertefoszlását jelentheti a sereghajtók ellen elvesztett minden pont. Székesfehérvár—Egyetértés. A székesfehérvári csapatnak van nagyobb esélye. Szeged- Oroszlány. Rangadó lesz ez a javából, hisz mindkét csapat a három-négy helyre pályázik. A győztesnek lesz nagyobb esélye. Szombathely— Szállítók. Otthonában a vasutas csapat látszik jobbnak. Miskolc—Ganz-MAVAG. Döntetlen körüli eredményt ígér a találkozó. Labdarúgásunk őszi gondjai A FUTB ALLSPORT eseményeinek gyors forgatagában nincs megállás. A közelmúltban még a világbajnokság mérkőzésein izgultunk, majd a válogatottunk szerepléséből adódó problémákon töprengtünk, most pedig már javában benne vagyunk az őszi bajnoki idény közepén. Válogatottunk már túl is van két legfontosabb őszi feladatán, a holland-magyar és a dán—magyar EB mérkőzéseken. Az amszterdami döntetlen és a pesti fölényes győzelem látszólag kielégítő eredmény, de a hollandokkal szemben elvesztett egy pont a későbbiekben még nagyon hiányozhat. A Bravúros Honvéd győzelem a Szőnyi úton K.Honvéd-BVSC 4:1 (2:1) Szőnyi út, 2000 néző. V.: Kozma. Honvéd: Borok — Szántó, Zimonyi, Tóth — Köves, Bata — Kalmár, Arany, Kerkai, Fekete, Hernádi. Edző: Tóth József. BVSC: Varga — Völgyi, Fekete, Tordai — Szepesi, Ádám — Németi, Krausz, Horváth, Arató, Rajnai. Edző: Gyarmati János. Lendületes kaposvári támadásokkal kezdődött a mérkőzés, A nyílt sisakkal játszó kaposváriak már az 5. percben vezetést szereztek. Arató rossz leadását Arany csípte el, a csatár kiugrott, Feketéhez játszott, aki Varga mellett biztosan lőtt a hálóba, 1:0. Továbbra is a K. Honvéd irányította a játékot. A 16. percben is szép kaposvári támadás gördült a pályán, Arany labdája alig valamivel kerülte el a kaput. A 22. percben i\jabb Honvéd-gól született. Fekete elvette a labdát Tordaitól, Kerkaihoz továbbított, s a középcsatár biztosan lőtt a hálóba, 2:0. A 28. percben a kitörő Kerkait Tordai a földre rántotta, csak így menekült meg a vasutas kapu. A 37. percben Fekete bombája szállt valamivel kapu mellé. Az utolsó percekben viszont a hazaiak jöttek fel. Arató két ízben is veszélyeztetett. A 44. percben gólt ért el a BVSC. Ádám jó labdát adott Horváth- nak, aki közelről a hálóba fejelte azt, 2:1. Szünet után rögtön egyenlítési alkalom nyílt a BVSC számára. Horváth azonban a késlekedő Borokba vágta a labdát. Másodszorra is lőtt a vasutas csatár, de most Borok a helyén volt. Míg a hazaiak kihagyták a kínálkozó helyzetet, a Honvéd értékesítette a következő gólhelyzetet. Az 54. percben Hernádi futott el az alapvonalig, visszagurltott Feketének, aki közelről biztosan küldte a kapuba a labdát, 3:1. Most már eldőlt a meccs. A kaposvári csapat uralta a pályát, s technikai fölényben volt. A 60. perc újabb Honvéd-gólt hozott. Köves 40 méteres lőtt passza pontosan Feketéhez szállt, s az elemében levő kaposvári csatár kapásból bombagólt ragasztott a tehetetlen Varga hálójába, 4 :L Két perc múlva Fekete majdnem újabb gólt szerzett, most azonban a labda valamivel mellé szállt. A 68. percben Tordai durván belerúgott Szántóba. A játékvezető azonnal leküldte a pályáról a magáról megfeledkezett vasutas hátvédet. Ót percig állt a játék, majd Szántó a jobbszélen statisztálva folytatta a küzdelmet. A 74. percben az ellenállhatatlan Fekete szólózott. Kicselezte a ráfutó hátvédet, ki Varga kapust, de közben kisodródott. A következő csel is sikerült, a befejezés azonban az üres kapu előtt nem. A 83. percben 7 méterre Varga kapujától közvetett szabadrúgáshoz jutott a K. Honvéd. Bizony csak üggyel-bajjal szabadult fel a hazaiak kapuja. Az NB I B listavezetője és a sereghajtó találkozott szombaton délután a Szőnyi úti sporttelepen. Megszületett az idei bajnokság egyik legnagyobb meglepetése. Igaz, a kaposváriak győzelme csak azok számára érthetetlen, akik nem látták ezt a mindvégig érdekes, helyenként igen színvonalas mérkőzést. A kaposvári csapat kezdettől kezében tartotta a játék irányítását. Csapatjáték, erőnlét és technika tekintetében a Honvéd fölébe nőtt az enervál- tan küzdő — kissé fáradt csapat benyomását keltő — bajnokjelöltnek. Csak a 46. percben volt esélye a BVSC-nek, hogy esetleg szorosabbá teszi a mérkőzést. Egyébként a kaposvári csapat akár nagyobb arányban is győ_z- hetett volna. A jó egyéni teljesítményeket elsősorban a kaposváriaknál találjuk. Zimonyi és Fekete kimagaslott a mezőnyből. Magasan az átlagon felül játszott Kerkai és Bata is. A BVSC-ből csak Horváth és Arató játéka dicsérhető. Kikapott a megyei bajnokság éllovasa is K. V. Lobogó—K. Vasas 1:0 (1:0) Kaposvár, 400 néző. V.: SzöllősL ___ V örös Lobogó: Szentesi — Lukács, Jusits, Nagy EL — Marosi, Zacommer — Novák, Radax, Simon, Schrenk, Gergő. Edző: Egres László. Vasas: Bánk — Csapó, Székács, Joó — Zimonyi, Bíró I. — Itvás, Jezeri, Laki, Bíró IL, Mattes L Edző: Szili Ferenc. Az erősen tartalékos Vasas nem bírt a nagy becsvággyal játszó, minden részében jobb textiles csapattal. A K- V. Lobogónak rengeteg helyzete adódott. A Vasas szerencséjére csak egyet sikerült Zacommernak értékesítenie. Jók: Szente, Nagy II., Marosi, Gergő, ill. Zimonyi, Bíró I. Fonai László • • • NB I MTK—DOROG 6:0 (4:0) másik két válogatott mérkőzést, a franciák ellenit és az október 30-án sorrakerülő osztrákok ellenit nem tétért vívjuk. Eredményük legfeljebb presztízs szempontokból, de még inkább válogatott csapatunk kialakítása szempontjából lényeges. Megkezdődött a hagyományos küzdelem a klubcsapatok egyre népszerűbbé váló európai kupáiért is. A feltételek változatlanok, a kiíráson nem sikerült módosíttatni, a magyar csapatok a tél folyamán lejátszásra kerülő mérkőzések miatt változatlanul nagy hátrányban lesznek ellenfeleikkel szemben. Már amennyiben eljutnak a harmadik, a téli fordulóig. Talán a világbajnokság tapasztalatainak közelsége okozza, de napjainkban még a szokásosnál is nagyobb figyelem övezi válogatott csapatunk szereplését és kissé háttérbe szorul mindaz, ami a klubokban történik. Pedig nyilvánvaló, hogy a világ legjobb szövetségi kapitánya is csak abból válogathat, ami van, és labdarúgósportunk nemzetközi szereplését csakúgy, mint általános színvonalát, elsősorban a klubokban folyó nevelő- és oktatómunka határozza meg. Nekünk ráadásul pillanatnyilag nincs is szövetségi kapitányunk, mert Baróti Lajos, aki hét éven át töltötte be ezt a tisztet, a távozás gondolatával foglalkozik. Mindenesetre jelenleg tanulmányi szabadságon van, és az MLSZ az idény befejeztével dönt ügyében. ADDIG IS, MÍG DÖNTÉS SZÜLETIK, Hlovszky Rudolf szövetségi edzői minőségben végzi a válogatott csapat körüli teendőket. A tőle megszokott körültekintéssel és alapossággal dolgozik és a sajtón át a közvéleményt is rendszeresen tájékoztatja munkásságáról. Egye>- lőre ragaszkodik a bevált Játékosokhoz, de mint több alkalommal hangsúlyozta: türelme nem tartós, úgy véli, hogy a magyar élvonalba sokkal többen tartoznak, mint 15 játékos, és nem kíván bérelt helyet biztosítani senkinek sem a csapatban. A sportközvélemény kíváncsian várja, miként sikerül a válogatott csapat felfrissítését Illovszkynak megoldania* Bizonyos tekintetben könnyű, más szempontból nehéz helyzetben van. Megkönnyíti dolgát, hogy közeleg a mexikói olimpia ideje, sürgősen hozzá kell látni az olimpiai csapat, kialakításához, amely képes lesz megvédeni aranyérmét a tizenhatos döntőben- És ebben a csapatban a VB-n szerepelt játékosok nem játszhatnak. Nehezíti azonban helyzetét, hogy közben helyt kell állni válogatottunknak az EB selejtezőkön, ahol jó lenne kiharcolnia a döntőbe jutást. Egy bizonyos: éppen mert a klubok szereplése és a válogatott eredményessége szorosan összefügg, a szövetségi edzőnek jelenleg és majdan a szövetségi kapitánynak legalább annyira figyelembe kell vennie a klubok érdekeit, mint azoknak a válogatott szempontjait. A klubok pedig azt kívánják, hogy azokat a játékosokat foglalkoztassák a válogatottban, akik a bajnoki mérkőzéseken is helyt állnak. Mert a «-bérelt hely* politika arra neveli a játékosokat, hogy a klubszínek méltó vagy méltatlan képviselete független a válogatottságtól. ILLOVSZKY TAPASZTALT és következetes szakember, aki mindezt jól tudja. Reméljük, lesz ereje megbirkózni a hosszú ideje kialakult gyakorlattal; labdarúgó- sportunk útja tartósan felfelé ível majd. A- A. Új szervezeti forma: motoros természetjárók Valaha a természetbarátokat csak úgy lehetett elképzelni, hogy kas hátizsákjukat bottal a kézbert a hegyek, völgyek, erdők ösvényein poroszk álnak. Időközben azonban nagyon nagy fejlődésen ment át a turisztika. Mind szélesebb körben terjednek a természetjáró versenyek. A tájékozódási sport egyre népszerűbbé válik, s mind nagyobb szerepet kap a magyar sportéletben. Ojat jelent a motoros természetjárók csoportja is. Székely Miklós, a Magyar Természetbarát Szövetség főtitkára mondta nemrégiben, hogy a kor igénye szükségessé és indokolttá tette, hogy a Magyar Természetbarát Szövetség a hagyományos természetjárás, a gyalogos, vízi stb. mellett lehetőséget biztosítson a szervezett motoros túrázásra is. Az MTS elnökségének most megjelent határozata is kimondja, hogy a jövőben a motorosok a sportegyesületek természetbarát szakosztályaiban tömörülhetnek. Ezzel kapcsolatban Bártfai György, a Somogy megyei Természetbarát Szövetség elnöke a következőket mondotta: ATLÉTIKA A tehetségkutatás első Idei állomása Hagyomány már, hogy ley az 6sz derekán a Kaposvári Városi Testnevelési és Sportszövetség megrendezi a megyeszékhely középiskolás L osztályú és az általános iskolák VII—VUI. osztályos tanulói részére tehetségkutató versenyét. Az első próbálkozás csak részben sikerült. Az iskolák más irányú elfoglaltsága miatt több Intézet nem tudott részt venni a versenyen. így is mintegy százötvenen álltak rajthoz. Az első sikeres próbálkozás után a szövetség október hónapban még egy Ilyen típusú versenyt rendez majd. A verseny jobb eredményei: Fiúk 100 m: 1. Korona (Cukoripar) 13 mp. 2. Pintér (M. Techn.) 13.2 mp. M ni L Go-tdolovica (H. Techn.) 60.4 mp, 1. Háttá (Táncsics) 64.8 mp. 800 m: 1. Csutak (Hl. sz. Glmn.) 2:34.8 p, 2. Kiss-Tóth (Táncsics) 2:42 p. Magasugrás: 1. Sebök (Táncsics) 145 cm, 2. Holló (Rákóczi) 140 cm. Távol: 1. Pintér (M. Techn.) 489 cm, 2. Zslla (Táncsics) 459 cm. Súly: 1. Láczl (Táncsics) 10,29 m, 2. Szilágyi (Cukoripar) 10,21 m. Lányok 60 m: 1. Molnár (Táncsics) 9.9 mp, 2. Takács (Tóth Lajos) 10.1 mp. 300 m: 1. Konez (Berzsenyi) 52 mp, 2. Várhelyi (Táncsics) 53.8 mp Magas: 1. Percsa (Táncsics) 125 cm, 2. Szőke (Táncsics) 125 cm. Súly: 1. Esküdt (Tóth Lajos) 7,67 m, 2. Hamvas (Táncsics) 7,15 Izgalmas bajnoki hajrá a kézilabdázóknál Hétről hétre érdekes mérkőzéseket vívnak a megyei kézilabda-bajnokság csapatai. A közönség is mind nagyobb érdeklődéssel fordul a küzdelmek fellé. Olykor a kis falusi meccseken is több száz szurkoló buzdítja a küzdő csapatokat. Különösen heves a harc a nők mezőnyében. Itt fej tej mellett halad a Kaposvári Vörös Lobogó és Nagyatád csapata. Mostantól gyorsul a bajnokság a kézilabdázóknál. Október 23-ig ugyanis bekell fejezni a bajnoki küzdelmeket, minthogy a megyei első helyezetteknek ezt követően osztályozómérkőzéseken nyílik lehetősége kiharcolni a [följebb jutás jogát. Az Ötödik forduló eredményei: Nagyatád—Taszár 28:17. K. Vasas—Balatonboglár 32:20. A K. Kinizsi—Csurgó mérkőzés elmaradt, mert a csurgói csapat nem jelent meg a Kaposvárra kitűzött mérkőzésen. Nők: Nagyatád—Kadarkút 13:5. Marcali—Jákó 13:12. Balatonboglár—K. Vasas 9 :7. Barneváll—Közg. Techn. 4:4. K. V. Lobogó—Tanítóképző 17:2. A női bajnokság állása: — Szakszövetségünk itt Somogybán is természetesen örömmel vállalta a túramotorosok érdekképviseletét. Amikor napvilágot látott a sportföhatóság ezzel kapcsolatos döntése, mi magunk is megkezdtük a szervezést. Igen örvendetes, hogy a motorosok mind nagyobb számban keresték fel szövetségünket, személyesen, vagy írásban. Sok-sok motoros részéről hangzott el az óhaj, hogy szeretnék megismerni a természetjárás új szervezeti formáját, fejleszteni képességeiket, hogy aztán a különböző versenyeken számot adhasson tudásáról. A jelentkezések még nem zárultak le. Manapság is gyakorta hoz a Természetbarát Szövetség Kaposvár, Május 1. u. 10. szám alatti címére levelet a posta. Á megye minden részéből jelentkeznek a motoros turisták. Az őszi-téli idényt használjuk föl arra, hogy rendezzük a sorokat. Bizton reméljük azt, hogy tavasszal megindulhatnak majd az országot járó vagy az ország határain kívülre induló motoros turistáink — mondta Bártfai sporttárs. Az első lépések tehát már megtörténtek. Ismerve a Somogy megyei Természetbarát Szövetség munkáját, várható, hogy az utóbbi években erő- l| sen hanyatlásnak indult somogyi motorsport új lendületet kap e szakszövetség keretein belüL K. S. Továbbra is a Nagyatádi HSE és Balatonfenyves vezet a megyei II. osztályban Döntetlenül végződött az Északi csoport rangadója. Biztosan nyert a Nagyatád, így a bajnoki táblázat élén sem a "Déli, sem az Északi csoportban nem változott a sorrend. A bajnokság állása: DÉLI CSOPORT 1. Nagy. HSE 23 17 2 4 115:26 36 2. K. Építők 22 16 2 4 74:33 34 3. Homoksztgy. 22 13 3 6 86:43 29 4. Gyék. VSK 23 12 4 7 62 :35 28 5. Kadarkút* 22 10 6 6 54:36 25 6. Toponár 22 10 4 8 50:49 24 7. Felsőbogát 21 10 3 8 43:39 23 8. Cs.-visonta 20 9 5 6 46:40 23 9. Kastélyosd. 22 9 2 11 49:47 20 10. Vése 22 6 7 9 35:47 19 11. Somogyszob 21 7 4 10 30:45 18 12. Berzence 22 7 3 12 23:00 17 13. Heresznye 21 6 4 11 31:54 16 14. Kutas 23 5 3 15 25:92 13 15. Gyékényes* 22 1 21 22:105 2 • Egy büntetőpont levonva. ÉSZAKI CSOPORT 1. B.-fenyves 2. Karád 3. Zamárdl 4. Ordacsehi 5. B.-lelle 6. Buzsák* 7. Somogyjád 8. B.-szárszó 9. Fonyód 10. Gölle 11. Nagyberény 22 15 2 5 76:30 32 23 15 2 6 55:37 32 22 13 5 4 62:28 31 23 13 4 6 56:36 28 22 13 1 8 44 :30 27 22 11 2 9 45:45 23 22 10 3 9 43:49 23 23 9 4 10 41:37 22 22 9 4 9 45:31 22 21 8 4 9 36:38 20 23 8 3 12 30:60 19 12. Somogysárd* 21 8 3 10 43:42 18 13. öreglak 22 7 4 11 45:49 18 14. Kéthely 22 4 1 17 31:75 9 15. Juta* 22 1 2 19 23:89 3 * Egy büntetőpont levonvaA járási labdarúgóbajnokságokból jelentjük SIÓFOKI JÁRÁS A bajnoki hajrá egyre több buktatót tartogat. E héten a kőröshegyiek nem utaztak el Adánd- ra. A rendbontókkal szemben szigorú szankciókat alkalmaz a járási sportfőhatóság. Balatonkiliti—Balatonújhely SU, Balatonszabadi—Kerek! 5:3, Nagy- csepely—Kötcse 2:2. L Balatonkiliti 16 12 2 2 52:22 26 2. Balatonszemes 15 9 2 4 30:17 20 3. Adánd 16 9 2 5 36:42 20 Molnár József NAGYATÁDI JÁRÁS A Konzervgyár csapata mái megnyerte a bajnokságot, így a jövő esztendőben a megyei bajnokság II. osztályában szerepelhet az idén alakult csapat. Nagy harc van még a második helyért. A bajnokság élcsoportjának állása: 1. Konzervgyár 19 17 1 1 74:18 35 2. Görgeteg 19 13 2 4 59:22 28 3. Tarany 20 13 2 5 47:33 28 4. Háromfa 17 9 4 4 39:26 22 Bokor Antal FONYÓDI JÁRÁS A balatonkeresztúyi csapat továbbra is őrzi vezető helyét. Még három együttes verseng a IL osztályba jutásért. Balatonboglár—Szöllőskislak 110, Balatonkeresztúr—Somogyvámos 4:0, Szöllősgyörök—Somogybabod 2:1, Balatonszentgyörgy—Balaton- berény 3:0. A Táska—Somogyvár mérkőzés elmaradt, mert az utóbbi csapat nem jelent meg. 1. B.-keresztúr 16 10 5 1 60:18 25 2. Szöllősgyörök 15 9 3 3 27:17 21 3. B.-szentgyörgy 15 9 2 4 41:20 20 Ignáczy György MARCALI JÁRÁS Böhönye csapata nyerte a rangadót, és ezzel a bajnoki táblázat élére került. Egyelőre jobb g<M- arány a böhönyeiek előnye. Böhönye—Tapsony 1:0, Somogy- fajsz—Nemesdéd 4:2, Somogyzsit- fa—Gadány 2:0, Somogyszentpál— Nagyszakácsi 3:1. 1. Böhönye 14 12 - 2 77:15 24 2. Tapsony 14 12 - 2 61:21 24 3. Mesztegnyő 14 6 5 3 48:26 17 Kisgyura Károly KAPOSVÁRI JÁRÁS Kikapott a listavezető. Ennek ellenére a nagyberki csapat biztosan őrzi első helyét. Felsőmocsolád—Nagyberki 3 dJ, Szentbalázs—Büssü 2:1, Kapos- szerdahely—Mezőcsokonya 3:2, Várda—Igái 2:2. A Baté—Somogy- szil és a Csorna—Kaposfő mérkőzés elmaradt. 1. Nagyberki 18 14 - 4 80:15 28 2. Felsőmocsolád 19 12 - 7 55:26 24 3. Csorna 19 10 4 5 27:24 24 Kutasi Gyula 1. K. Lobogó 13 12 1 161:32 24 2.'Nagyatád 13 12 1 149:42 24 3. K. Vasas M 8 2 4 105:77 18 4. B.-boglár 14 7 2 5 116:96 16 5. Kadarkút 13 6 2 5 104:74 14 6. Tanítókép. 13 5 3 5 RR :92 13 7. Marcali 12 6 6 76:71 12 8. Bameváll 13 2 2 9 70:92 6 9. Közg. T. 14 2 1 12 30:109 5 10. Jákó 13- 13 21:223Festő, bádogos szakmunkásokat fölvesz az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat, Kaposvár, szakipari építésvezetőség, Szántó Imre utca 11. sz. (127638) 1