Somogyi Néplap, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-28 / 203. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1966. augusztus 2£. A hogy vizesen végigdőlt a magas fűben, megnyugodva állapította meg, hogy a tó felől nem láthatnak Oda. - Legföljebb évőd- ve, minden komoly célzás nélkül jegyzik majd meg kartár- sai: Mi az, elvtársak, elbújunk a világ szeme elől? Kettesben? A víz lágyan csobog a nvo- szattól síkos köveken. Hanyatt feküdt a leterített fürdőköpenyen. Az asszony szorosan mellé ült, egy kissé hátradőlve, kezére támaszkodva nézte a vizet a kaszálatlan fű közül. A férfi keze fölemelkedik. Tétován megáll, aztán végigsimít a kemény hát feszes bőrén, a csigolyák során. Az asszony nem szól. Mintha észre sem venné. Hagyja, hogy a meleg tenyér végigcsússzon a karján is, a vállán, megpihenjen a nyakán. — Őrültség! — döbben meg a férfi. — Meg kellene pás- kölni a vállát amúgy pajtás- kodva, és valami közömbös témáról beszélgetést kezdeni. Szereti? Nem, akármennyire közel van is hozzá ez a kívánatos asszony, nem szerelmes belé. Akkor miért? A változatosság igénye? Amiben any- nyi férfi talál vigasztalást. Igaz, csinos nő, nemegyszer tréfálkozott vele a hivatalban, hogy feláldozná érte szocialista erkölcsét. És most itt ül mellette, szó nélkül tűri, hogy simogassa. — őrültség, őrültség! — zakatol benne egyre hevesebben. * Ujjhegyei beleakadnak a szorosan záró melltartóiba. Az asszony most megmozdul. Elveszi a tolakodó tenyeret, egy picit megszorítja, és visszateszi a vállára. — Csak simogatni szabad, és kizárólag a fedetlen részeken. — Jó ez neked? — Jó. ~ Hol? — Mindenütt A talpamtól a fejem búbjáig — A hátadon is? — Ott is, . — A karodon? — Uhum. — A lábadon? A térdeden? A melleden? — Mondtam, hegy mindenhol. Az egész testemen. Mit akar ettől az asszonytól? Évek óta együtt dolgoznak, egy üzemi rendezvényen rég megitták a pertut, hecce- lődő jó barátként éltek egymás mellett Most mégis úgy simogatja, mintha a szeretője volna. Lassan, elgondolkozva, nem mohó íemegéssel, a finom bőr, a szőke pihék, az ingerlő hajlatok régi ismerőiéként. Szép asszony. És sok mindent beszélnek róla. De végül is egyetlen esetéről sem tud. Feltűnően divatosan öltözködik. Gyereke nincs, nem is lehet, férjével sokat is veszekednek miatta. — A kocsi megvan még? Légy szíves, pillants oda! Az asszony egy kissé oldalt fordul, jobb kezével átfogja a bal térdét. Melled egymáshoz gyúródnék. Hirtelen vad vágyat érez, hogy átkarolva maga mellé döntse. Bolondság! — csitítja magát. Igaz, a parttól távol fürödnek a kollégái, nem láthatnak ide oldalról sem, de az út felől esetleg erre tévedhet valaki. Eszébe jut a felesége. Megbízható, házias asszony, és szeretőnek sem utolsó. Igazán nem érdemelné meg, ha talán nem is ilyen csinos, mint Éva. Az asszony visszafordul: — Megvan, ne félj! Jaj, de reszketsz érte! Abba kell hagyni ezt a veszélyes játékot, amíg neim késő. De tenyere szinte odatapad az asszony derekához. Rekedten szólal meg: — Nem jönnek még? Eva a víz felé néz. — Türelmetlen vagy? — Ä. Ráérek. — Azt hittem, nem érzed Jól magad mellettem. — Butaságot beszélsz. Ä térdén jár a keze. Aztán iá combjára csúszik. De túl Somogyi Károly: VÍZPARTON szorosan ül mellette, kényelmetlen a mozgás, inkább a hátához tér vissza. Nem akar célszerűen helyezkedni. Az asszony továbbra is a vizet nézi, úgy kérdezi: — Te Tibi. Mondd csak, még mindig babfőzeléket esztek vasárnaponként ebédre? Feltét nélkül? H irtelen megáll a keze a nő gerincén. Érzi, hogy elpirul, alig tud szólni. — Ki beszélt erről? — Közismert tény. Szórakoztató társalgási téma ismerőseid körében. Mindig ilyen kegyetlenül, már-már cinikusan őszinte. Igaz, ő kérte, amikor csoport- vezető lett, hogy kíméletlen egyenességgel mondják meg véleményüket mindenről, vágják szemébe a hibáit, tévedéseit Ügy érzi, sikerült is ezt elérni. Parázs viták akadnak, de harag nincs a csoportban. Legnagyobb szája persze Évának van. Ha kissé kényes témával kell előhozakodni, őt biztatják fel. De nem is bánja. Tárgyilagos, józan véleményét, okos elgondolásait rendszerint figyelembe is vette. Többször meg is jegyezte: hihetetlen, hogyan tud egy nő ilyen világosan, józanul, higgadtan gondolkodni, érzelmei teljes mellőzésével. Azt is megszokták, hogy egymás magánéletét bírálják, legtöbbször tréfába burkolt komolysággal. — De ez a kérdés mellbe lökte. Ügy érezte, mintha meztelenül állítanák egy nagy embergyűrű közepébe. Alig tudta türtőztetni magát. Hirtelen hasra feküdt. — Megsértődtél? Az asszony fűszálat rágcsál, érezni a beszédén. Könnyedén kellene válaszolni, tréfával elütni a kérdést. De nem lehet elbújni — önmaga elől sem. Felelni kell, legföljebb némi időt nyerve. — Nem, dehogy. És még mit beszélnek? — Keressünk más témát, jó? Valami könnyebbet, száneselo- bet, ami jobban illik a nyárhoz, a környezethez. Mondjuk, a szerelem. Megfelel? — Nem vagyak még abban a korban, hogy csak beszélgessek róla. — Ne légy olyan durcás kisfiú. — Viccnek szántam. És újra az asszony hátára teszi a kezét — Tibi. — Hallgatlak. — Voltál te már szerelmes? —- Jó kérdéseid vannak ma. De parancsolj: diákkorom óta hat-nyolc alkalommal. Kielégít? — De úgy igazán? Halálosan. — Szerelemből nősültem. Gondolom, nem kell bizonygatnom, hogy nem anyagi érdekből. Feleségemet jóformán egy szál ruhában vettem el. — Igen, persze. Szóval, nem lehet a szerelemről beszélgetni veled. Az égről lehet? A kékségről? A viz hangjairól?’ A nyár színeiről? A nádas mozdulatlanságáról? A létezésről? A férfi nem szól. Babfőzelék ... Ha nem is minden vasárnap, de gyakran. Hús sosem. Az üzemi konyhán úgyis kapnak he tenként háromszor — mondogatta a felesége. Valamilyen főzelék, hamis fasírt zsemléből, tojásból. Minek annyit enni? Pedig mennyire szerette a jó ételeket! Anyja főzött rá, aráig meg nem nősült, ismerte az ízlését, amikor tehette, kedvenc ételeit tálalta. Felesége azonban új rendet vezetett be, amikor összekerültek. És nem is hiába. Megvan a kocsi... Hat esztendő keménv munkájának eredménye, évi tízezer forint félrera- kásával. Igaz, közben alig vettek ruhafélét, a régieket alakítgatták, szórakozásra pedig nem is gondolhattak. Mozi havonta egyszer, dohányra, italra nem költött, társaságba nem jártak. — Majd ha meglesz a kocsi, mienk lesz a világ — mondogatta felesége, és szívós asszonyi krajcárosko- d ássál biztositotta az évi megtervezett összeget. Lehetett vele beszélgetni színekről, hangokról, nádasról? Pénzről. Váratlan kiadásokról, beszerzési nehézségekről, fáradságról, az élet apró, de felnagyított gondjairól, fejfájásról, a gyerek gyorsan elszakadt cipőjéről ... — Majd a kocsival kiszellőztetjük magunkat — vigasztalták néha egymást, amikor úgy hitték, modem, a korhoz illő rohanó életet élnek. így divatos. Aztán amióta a kocsi megvan, azt számítgatja a párja, mennyibe kerül egy kilométer, és ha elmennek is valahova, egy feketére is nehezen beszéli rá. Mert kell a benzinre... Most is azzal hozta el, hogy kollégái kifizetik a szokásos buszjegy árát, amit a vállalat — hivatalos küldetés lévén — megtérít. De minderről senkinek sem beszélt. Bizonyára felesége dicsekedett beosztó életmódjukkal. Néha pedig jólesett volna, ha valakinek ki öntheti panaszát, de mindig' magába fojtotta: egy kicsit restellte, meg úgy vélte, ha valamit el akar érni, keményen, fegyelmezetten kell élni. A kocsi. Felesége különmunkát is vállalt, gyakran vitt haza gé- pelnivalót. És ő most erre használja. Idegen nővel flörtöl. Hiába, sehogy sem tudja másként nevezni ezt a helyzetet. Mert miben különbözik kapcsolatuk a szokványos főnök-titkárnő viszonytól? Igaz, Éva nem a titkárnője, ügyintéző, de mégiscsak beosztottja. El kellene húzni a kezét. A z asszony mozdulatlanul ül. Ideges lüktetést érez a férfi ujjaiban, és közben arra gondol, tudja-e a főnöke, mi az igazi szerelem. Nem a félszeg csókokba torkolló reszkető imádat! Az más. Szép, de nem teljes. Lehet, hogy Tibi is érezte ezt, és azóta is ebből táplálkozik kapcsolatuk. A felesége ugyanis egy barátnőjének úgy nyilatkozott a házaséletről: milyen szép lenne az egész, ha nem kellene lefeküdni a férjével, egyáltalán valakivel. — Szegény főnök! — sajnálkoztak a háta mögött, mert az már csak természetes, hogy a munkahelyen is megtárgyalták az effajta értesüléseket. Azóta valahogy más szemmel nézi ezt a harminc-egyné- hány éves, csinosnak mondható férfit Nem, nem határozta el, hogy a szeretője lesz, bár az ilyen férjet könnyű elszakítani a párjától. Csak egyszer kellene megízleltetni véle az egészséges asszonyi odaadást. Tibi olyan halálosan monogám természetű. Talán sosem csalta meg a feleségét. Pedig jóvágású férfi, sokfelé jár, igazán könnyen megtehetné. De nem, örök hűséget fogadott, nem szegi meg. Persze, ha az elején hagyta volna a kezét... — Kérdezhetek még, Tibi? — Nem szoktál máskor engedélyt kérni. — De ez most olyan lesz. Persze nem kötelező a válaszadás. — Jöhet — Megcsaltad-e már a feleségedet? — Nem. — Akkor hogyan tudod értékelni? Ha más asszony ízét nem ismered. Kimondta, most már mindegy. Kár volt. Végzetes meggondolatlanság. De régóta benne feszült, nem tudta magában tartam. — Csak vicceltem — tette a kezét a férfi térdére. — Szép kis vicc. Tisztességes családapákat arra buzdítani, hogy csalják meg a feleségüket Magához akarta ölelni, de az asszony határozottan elhúzódott Kezét a feje alá téve a nyárfalevelek fáradhatatlan mozgását figyelte. Mondja, hogy házassága előtt volt már asz- szonyokkal dolga? Újra Éva folytatja: — Szerintem, ha egy feleség irtózik az esti lefekvéstől, sosem szerette igazán a férjét Mit szólsz hozzá? — Nincs i gazad. Azért a maga módján szeretheti. — A pénzét Meg az egzisztenciáját, a hivatalosan elfogadott kapcsolatot A saját kényelmét. De mást nem. — Hogyan jutott eszedbe ilyesmi éppen most? — Nézd, jönnek a Paliék Otthon leszünk tisztességgel, nem fogy az akud, nem kell bekapcsolnod a világítást, és a feleséged sem gyanúsít meg. — Nem is szokott. Nem adok okot rá. Karjára fektette az arcát, onnan beszélt.-p va feláll, megpaskolja Jj. magán a fürdőruhát. — Nagyszerűen megszáradtam. Azt hiszem, fel is öltözhetünk. Paliék botladozva másznak ki a csúszós köveken. Ahogy meglátják őket, hangosan évődni kezdenek. — Remélem, jók voltatok! — Nagy kárt nem tesznek egymásban. Aztán tovább hecceitek egymást, a maguk megszokott módján tréfálkozva, ahogy napi munkájuk közben is teszik. Egy kis nyelvművelés Ártalmas szóhalmozás »Aki valamit tíz szóval is el tud mondani, de hússzal mondja el, az egyéb aljasságokra is képes.-« Ezt a Carducci olasz költő nevéhez fűződő szellemes mondást ezúttal egy kissé leszűkítve értelmezem. Azokra vonatkoztatom, akik nem elégszenek meg egy fogalomnak az azt legjobban kifejező egyetlen szó által való felidézésével, hanem még valamit hozzátesznek: valami olyan szét, szóalakot, ameiy a másik mellett teljesen fölösleges. Mondhatnánk, hogy ezzel tulajdonképpen nem ártanak, legföljebb az olvasóik idejét rabolják, s türelmét teszik próbára, de bár az imént idézett mondás meglehetősen éles kifejezése szerint éppen ez az »aljasság-«, nem is egészen ez a helyzet. Az azonos jelentésele- roel^t hordozó szavak ugyanis sok esetben zavarják egymást, képtelen következtetéseket sugallnak az olvasónak. Ha például azt olvasom valahol, hogy »Persze, ezt nem ésszerűtlen, gyors kapkodással kell elérni«, bármilyen irreális is a következtetés, egy pillanatra mégis fölmerül bennem, hogy úgy látszik, lassú kapkodás i s van. Hiszen ha nem vol na, nyilván semmi értelme se lett volna annak, hogy a szerző gyors kapkodás-ról írjon. Elég lett volna a puszta, kapkodás szó. Az efféle képtelen következtetések előidézésétől alkarok tehát óvni mindenkit, midőn azt tanácsolom, hogy kerüljük ezt a fajta szóhal- mozást, a stilisztikában használatos görög nevén: pleonaz- must. Sajnos, eddig az a tapasztalatom, hogy nem kerüljük eléggé. Nem szoktam ilyesfélékre vadászni, csőre töltött puskával bolyongva a hallott vagy olvasott mondatok rengetegében, mégis számtalanszor rábukkantam már egy-egy ilyen, nemesnek egyáltalán nem nevezhető vadra. Vadász- zsákmányomból, amelynek túlnyomó része nyomtatott forrásból, újságokból, folyóiratokból származik, egy kis kollekciót ezennel közszemlére bocsátók. »Mint mindennek, a szak- szervezeti életnek is egyik legfontosabb alapvető eleme a munka.« Ha alapvető elem-röl beszélünk, általában arra gon dolunk, ami a szóban forgó dolog létrehozásának legfontosabb, nélkülözhetetlen eleme, alapja. Egy kissé furcsa itt most legfontosabb, sőt egyik legfontosabb alapvető elem-ről olvasni, mert ebből STOTZ MIHÁLY: ÖNARCKÉP. az következik, hogy több is van belőlük, sőt még k e v é_Sr bé fontosak is vannak az alapvető elem-ek közt. Alig hiszem, hogy a mondat szövegezője ezt akarta volna közölni! » ... egyben megtaláltam annak is a nyitját, hogy kislánya miért süllyedt erre a hangtónusra, amit ön panaszol.« A szöveg egyébként sem valami szép, ezúttal azonban csak a hangtónus kifejezés érdekel bennünket. Igaz, a tónus színárnyalatot is kifejezhet, elsősorban azonban mégis a hangra utal, s azt jelenti: hangszín, hanghordozás. Ebben a szerepében viszont fölösleges a hang szóit is hozzátenni, mivel a tónus-ban már ez is benne foglaltatik. Hang- tónus-Tól beszélni ugyanúgy stílustalan, mintha rúgás helyett lábrúgás-ról vagy — hogy a hang-nál maradjunk — a beszédhang jelentésű orgánum helyett hangorgánum-ról szólnánk. »A tudományos munka kezdeti csírái mutatkoznak a tudom, ányos egyesületeinkben is.« Bárki utánanézhet az értelmező szótárban; a csíra szó átvitt értelemben azt jelenti: valaminek kezdete, kezdeti állapota. Ha azonban 'gy van, akkor mát keres ebben az általam már másutt (Grétsy: Szaknyelvi kalauz. Bp. 1964. 274) is idézett, régebbi példában a csírái alak előtt még a kezdeti jelző is? »... ankét jainkat ott szervezzük, ahol a tárgyalt problémák helyileg, termelésű eg [ez is cifra szó G. L.] a legfontosabbak, ahol a legnagyobb közérdeklődésre tarthatnak számot.« Csalóka fogalmazás ez is. Az értelmező szótárunkban nem szereplő, de különben élő közérdeklődés szó általános érdeklődést jelent Az idézett mondatban — egy kissé felbontva — az az értelme, hogy az ankétokon mindenki ott lesz, akit »a tárgyalt problémák« érintenek. Éppen ezért meghökkentő előtte a legnagyobb jelző. Hiszen tudomásunk szerint csak egyféle köz- érdeklődés van, s az már eleve a legnagyobb. Kevésbé nagy vagy éppenséggel csekély ér- deklődés-TÓl természetesen beszélhetek, de az már non köz-érdeklődés. Végezetül még egy példát, a legfrissebbet! Alig néhány hete, hogy hazánkban vendégszerepelt a »Golden Gate« amerikai vokálegyüttes. Műsoruk egyik részének televízióbeli közvetítéseké» milliók hallhatták a számaikat bevezető és összekötő szövegben ezt a részit: »Az együttes repertoár- íja rendkívül gazdag. Elsősorban a spirituáléié alkotják a fő gerihcét.-x A gerinc sokfélét jelent. Az emberen és a gerinces állatokon kívül van — igaz, másféle — gerince a hegynek, a hajónak, a könyvnek, a hídnak és sok egyébnek, ezenkívül átvitt értelemben is többféleképpen használjuk, de arról, hogy van fő gerinc és esetleg ál~ vagy mellékgerinc, azt hiszem, még egyikünk se hallott (hacsak nem tréfából, a konkrét és átvitt »gerincesség« közti különbség érzékeltetésére). Nyilvánvaló, hogy az idézett szövegben is fölösleges és zavaró a fő szócska. Talán csak azért került bele, hogy e c'kk írójának legyen olyan közismert (sőt: a »legnagyobb közismertségnek örvendő«) példája, amelyet nyomatékül, figyelmeztetőül odatehet kis írása végére? Dr. Grétsy László a nyelvészeti tudományok kandidátus«
