Somogyi Néplap, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-19 / 169. szám
Kedd, 1966. július 19. 3 SOMOGYI NÉPLAP Megyénk harmadik ötéves tervének főbb irányelvei (Folytatás a 2. oldalról) az 1965. évit. összesen 4600— 4800 vagon hús felvásrlásával számolunk harmadik ötéves tervünk véigén. A megye termelési színvonalának emelése érdekében megfelelő összegű beruházásokat — körülbelül 1 milliárd 800 millió forintot — kap az öt év során a mezőgazdaság. Ebből a termelőszövetkezetek a harmadik ötéves terv időszakában lényegesen többet ruházhatnak be, mint a második ötéves terv idején. Mintegy 870 millió forintot fordítunk mezőgazdasági építkezésekre. Ez a termelőszövetkezeteknél 480—510 millió forintra rúg. A gépi beruházás összege eléri a 800 millió forintot. A termelőszövetkezetek gépi beruházása 500—530 millió forint körül alakul. A tervidőszakban csak a termelőszövetkezetekben 5500 tehénférö- helyet, csaknem 3500 bcrrjúfé- röhelyet és 3000 növendékmar- ha-féröhelyet építenek. A harmadik ötéves tervben tovább kell bővíteni a tárolóhelyek kapacitását. A termelőszövetkezetekben 560 vagon magtárteret, 1700 vagon kuko- ricagórét, az állami gazdaságokban 180 vagon magtárteret építenek. Az Élelmezésügyi Minisztérium 2000 vagon kapacitású gabonasiló építését tervezi. A raktártér ilyen1 mérvű növekedése sem elégíti ki azonban az igényeket. A megye mezőgazdasága 2720 traktort, 370 kombájnt, 320 bálázót, 430 kukoricakombájnt, 60 burgonyakombájnt, 3200 pótkocsit, 5500 trágyaszóró pótkocsit kap. A beruházások megvalósításával elősor- ban a betakarítási, a szállítási és az állattenyésztési munkákat kívánjuk gépesíteni. Ebben az időszakban elkezdjük a kukorica, a burgonya betakarításának gépesítését is. Kialakítjuk a szakosított gépjavító hálózatot, beleértve a technológiai berendezések javítóhálózatát is. Megyénkben ezeket a feladatokat 9 gépjavító állomás s mintegy 90 termelőszövetkezeti és állami gazdasági javítóműhely látja el. Megyénk mezőgazdasága harmadik ötéves tervének alapjai a párt- és a kormány határozatok és irányszámok, a megyei párt- és tanácshatározatok nyomán elkészült fejlesztési tervek. Ezek szerint kiemelten kezeljük a kenyér- gabonát, a burgonyát, a zöldséget és a szarvasmarha-tenyésztést. Mivel erre az időszakra esik az új gazdasági mechanizmus bevezetése, ezért mezőgazdasági üzemeinket megfelelően föl kell készíteni erre is. A harmadik ötéves tervben tovább javulnak a közoktatás és a népművelés tárgyi föltételei, emelkedik a művelődésügy munkájának tartalmi színvonala. Űjabb tantermekkel, szertárakkal, politechnikai műhelyekkel gyarapodik az általános iskolai hálózat. De mint a tervből is látható, a fejlesztés üteme valamivel kisebb lesz, mint a második ötéves terv idején volt. Már szóltam róla, hogy elsősorban Kaposváron és néhány községiben, mindenekelőtt Tabon kell általános iskolai tantermeket építeni. További nagyobb arányú körzetesítés nem lehetséges, mert ennek nincsenek meg a tárgyi föltételei. Azonban ezután is nagy gondot fordítunk a meglevő körzetek fejlesztésére, korszerűsítésére és a szaktanárral való ellátottság növelésére. A barcsi, a kaposvári és a marcali járásnak azt az elhatározását, hogy hétközi és napközi otthonokat létesítenek a bekötő úttal nem rendelkező kisebb települések felső tagozatos tanulói számára, követendő példaként ajánljuk a többi járás részére is. A szaktanárral való ellátottság javítását nagymértékben elősegíti majd a terv időszakában épülő, illetve vásárolandó 400—450 pedagógusíakás. Nem tervezzük a középiskolai tantermek számának jelentős növelését sem. (Csak Kaposváron épül egy új középiskola, a közgazdasági technikum.) Ennek az az oka, hogy a beiskolázást a népgazdasági igényeknek megfelelően kívánjuk irányítani. Meg kell változtatni a beiskolázás szerkezeti arányait. Mint említettem, nálunk még mindig túlteng a gimnáziumi tanulók száma. Ezt feltétlenül le kell szorítanunk a tervben megjelölt 50 százalékra. Emellett aa edddi- ginél sokkal nagyobb mértékben kell fejlesztenünk a szakmunkásképzést mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. A népművelési létesítmények fejlesztésében sem a számszerűség dominál, hanem a korszerűsítésre és az objektumok minőségének javítására való törekvés. Kiemelkedik ezek közül a nagyatádi és a siófoki járási művelődési náz építésének megkezdése és a marcali járási könyvtár építésének befejezése, ez utóbbi rövidesen megkezdi működését A színház rekonstrukciója hosszú távra alapozza meg a korszerű előadások lehető-égét. A korszerűsítésre való törekvést bizonyítja a mozik szélesvásznúsí'tásának, a művelődési otthonok fölszerelésének, berendezésük javításának terve is. Az egészségügyi ellátást új létesítmények üzembe helyezésével, a meglevők korszerűsítésével és jobb kihasználásával, az orvosi körzetek számának emelésével és a szakorvosi hálózat bővítésével kívánjuk tovább javítani. Az új létesítmények közül kiemelkedik a siófoki kórház, amely a legmodernebb gyógyítóeszközökkel ellátva rövidesen megkezdi működését. Belépésével 428-cal gyarapodik a kórházi ágyak száma. A szakszerű gyógykezelés lehetőségei tovább bővülnek majd a nagyatádi 480 ágyas kórház és rendelőintézet létrehozásával, ez azonban csak az 1970 után következő tervidőszakban kezdi meg működését. Jelentős egészségügyi létesítménye lesz a megyének a harmadik ötéves terv idején megépülő kaposvári KÖJÁL székház. Üzembe helyezésével nagymértékben korszerűsödik a közegészségügyi és járványügyi munka, s növekszik hatékonysága az egész megyében. Lényegesen javul a falusi gyógyszertárak ellátása a kaposvári központi gyógyszerraktár megépítésével. Siófokon és Tabon korszerű rendelő épül a környező falvak szakorvosi ellátásának további javítása céljából. A napi szakorvosi óraszám 329- cel emelkedik. A második ötéves tervhez viszonyítva többszörösen bővül a körzeti orvosi hálózat Az előző öt évben 8 új körzet létesült, a mostani terv- dőszakban pedig 20 új orvosi körzetet szervezünk. A megnövekedett igények kielégítésére a következő öt év alatt kb. 20 fogorvos kerül a megye községeibe. Még jelentősebb fejlesztést ir elő a terv a szociális gondozás kiterjesztésére. Lad— Gyöngyöspusztán 150 férőhelyes, Somogyfajszon pedig 100 férőhelyes szociális otthon létesül. A szociális otthoni ágyak száma ezzel 970- re emelkedik. A kaposvári Megyei Kórház rekonstrukciójára tervtanulmányt készítünk. A rekonstrukcióra csak a következő tervidőszakban kerülhet sor. A vásárlóerő növekedésének megfelelően a kiskereskedelmi áruforgalom 23—26 százalékos emelkedésével számolunk. Tovább bővül a kiskereskedelem és a vendéglátóipar bolthálózata. Jelentősen fejleszteni kell a megye belső területein levő falvak üzlethálózatát Kaposváron a harmadik ötéves terv időszakában mintegy 20 millió forintos költséggel modem ipar cikkáruház épül. Nagy összegeket fordítanak a járási székhelyek üzlethálózatának fejlesztésére, éttermek és szállodák építésére. Somogy megye az üdülés és az idegenforgalom egyik legfejlettebb területe. A megye gazdaságának évről évre növekvő ágazata ez. A harmadik ötéves terv időszakában az üdülő- és idegenforgalom további emelkedésével számolunk. Ezért tovább kell növelni a szállodai férőhelyek számát elsősorban Ba- latonföldváron és Siófokon. Ez évben adtuk át Siófokon az Európa Szállót; Balaton- földváron mintegy 75 millió forintos költséggel 800 személyes szállodát létesítünk. Megkezdődik a SZOT-üdülők rekonstrukciója, ezek az üdülők mintegy 300 férőhely- lyel bővülnek. Űj üdülők épülnek Siófokon, Balaton- széplakon és másutt. A terv nem tartalmazza, de számolunk azzal, hogy még a harmadik ötéves terv idején Fonyódon étterem és szálloda épüL Harmadik ötéves tervünk jelentős összegeket irányoz elő lakásépítésre és kommunális fejlesztésre. A terv időszakában állami és saját erőforrásból 7500—8000 lakást kívánunk építeni. Ezer, belül állami, szövetkezeti és ágazati beruházásokból 1200— 1300 lakás épül. Előtérbe helyezzük a társasházépítést. Arra törekszünk, hogy növekedjék a társasházak száma, ennek érdekében építésre alkalmas közműves területeket központilag biztosítunk. Közműfejlesztési terveink közül csak arra utalok, hogy nagy lépést teszünk előre Kaposvár vízellátásának megjavításában. E célra mintegy 60 millió forintot fordítunk. Ezzel Kaposvár lakosságának egyik legégetőbb problémáját kívánjuk megoldani. A falvak ivóvízzel való ellátására a lakosság anyagi hozzájárulásától függően 17—23 törpe vízmű épül a tervidőszakban. Vezetékes gázzal tervezzük ellátni Kaposvár sűrűn lakott területeit. Tegyünk meg mindent, hogy a terv élő valósággá váljék Megyénk harmadik ötéves terve reális és megvalósítható. A tervezett fejlődés azonban csak úgy érhető ^ el, ha napról napra, lépésről lépésre céltudatosan küzdünk megvalósításáért. A végrehajtás intenzitásának, minőségének túl kell szárnyalnia az eddigi munkaszervezést, lendületet a vezetésben és a gyakorlati megvalósításban egyaránt. Mindez megköveteli a személyes felelősség fokozódását és a kollektív tulajdonosi szemlélet további fejlődését. Ennek érdekében emelni kell a gazdasági irányítás, a vezetés színvonalát, fokozott mérteikben érvényt kell szerezni az érdekeltség elvének, mindjobban föl kell ismerni és élni kell tudni az újonnan adódó lehetőségek letnek. Bátrabban kell támaszkodni a dolgozók kezdeményezéseire, újításaira, javaslataira, elsősorban a szocialista brigádokra. Az anyagiösztönzőkön túl nagy súlyt kell helyezni az erkölcsi ösztönzők alkalmazására is. Még szorosabbra kell fűzni a párt és a tömegek aktív kapcsolatát. Lelkesítsük dolgozóinkat a pártunk IX. kongresszusának tiszteletére indított munkaverseny-vál- lalások maradéktalan teljesítésére, hisz ezzel idei tervünk teljesítését segítjük elő, amely a harmadik ötéves terv része. El kell érni, hogy a tervet minden munkahely dolgozói megismerjék, magukénak vallják, és készek legyenek mindent megtenni sikeres végrehajtásáért. Ha ezt következetesen megvalósítjuk Péter János Minszkben Hétfőn délután Péter János külügyminiszter, valamint a kíséretében levő szovjet és magyar személyiségek TU—124-es különgépen Tal- linból Minszkbe, Szovjet Belorusszia fővárosába repültek. A magyar, szovjet és belorusz zászlókkal díszített minszki repülőtéren Péter Jánost és kíséretét Belorusszia kormányának és Minszk városának képviselői üdvözölték. Délután Anatolij Gurino- vics miniszter a belorusz külügyminisztérium modem, új épületében levő dolgozószobájában fogadta Péter Jánost Péter János külügyminiszter tolmácsolta Kádár János és Kállai Gyula, valamint az MSZMP Központi Bizottsága és a magyar kormány üdvözletét Belorusszia vezetőinek és népének. (MTI) Fellőtték az Atlasz-Agenát A rakétával találkoznak majd a Gemini 10. űrhajósai Az Egyesült Államok Cape Kennedy támaszpontjáról hétfőn délután Föld körüli pályára lőtték fel azt az Atlas—Agena rakétát, amely- lyel a később fellövendő Gemini 10. űrhajósai a tervek szerint végrehajtják majd az űrrandevút Az űrhajó két utasával, John W. Young kapitánnyal és Michael Collins őmagy- gyal a fedélzetén, három napig kering majd a Föld körül. Collins feladata egy 55 perces, »űrséta". Ezenkívül két Agena-rakétávai kell összeköttetést teremteniük. Szolidaritási gyűlés Moszkvában Moszkvában, a Kremlben hétfőn • hatezer dolgozó részvételével vietnami szolidaritási gyűlést tartottak. A gyűlésen jelen voltak Kirilenko, 'Pelse, Poljanszkij ét Seljepin, az SZKP Politika; Bizottságának tagjai, valamint a párt és a kormány más vezetői. A gyűlés részvevői határozatot fogadtak el, amelyben követelik, hogy az Egyesült Államok haladéktalanul hagyja abba a VDK bombázását és dél-vietnami fegyveres agresszióját. A határozat hangsúlyozza, hogy a szovjet dolgozók az internacionalizmus és a proletár szolidaritás elveit követve hajlandók a VDK kormányának kérésére önkénteseket küldeni Vietnamba, Koszigin és Wilson találkozása Válság várja a Moszkvából hazatérő brit kormányfőt A két kormányfő megbeszélésen szovjet részről Vlagyimir Novikov miniszterelnökhelyettes, Andrej Gromiko kü.ügymdniszter • és Nyikolaj Patolicsev külkereskedelmi miniszter is részt vett Karold Wilson brit miniszterelnök hétfőn villásreggeLt adott a szovjet vezetők részére. A viliásreggelin szovjet részről jelen volt Alekszej Koszigin, Dimitrij Poljanszkij és Andrej Gromiko. Este a szovjet kormány adott vacsorát W'lson tiszteletére. Miközben Wilson miniszterelnök Mcszkvábah tárgyal, odahaza elkeseredett hangú támadások pergetüzebe került. Azzal vádolják, hogy eleve kilátástalan s kizárólag a Munkáspárt, »vietnami lázadóinak« megbékítését célzó HATÉVES PER A Hágai Nemzetközi Bíróság elutasította az etiópiai—libériái panaszt Hétfőn véget ért a nemzetközi bíráskodás történetének egyik leghosszabb pere — a hágai nemzetközi döntőbíróság elutasította Libériának és Etiópiának a Dél-afrikai Köztársaság ellen felhozott panaszát. A bírák szavazatai egyenlő arányban (7—7) megoszlottak, de Sir Percy Spender ausztrál elnök szavazata döntő súllyal esett a latba. Á hat éven át tartó eljárás mérhe- tetienül nagy pénzösszeget — 14 millió dollárt emésztett fel- s az ügy aktáival egy egész raktárhelyiséget meg lehetne tölteni. Etiópia és Libéria az Afrikai Egység Szervezet és az ENSZ-ben helyet foglaló afrikai államok nevében azzal vádolta be a Dél-afrikai Köztársaságot a hágai nemzetközi fórumon, hogy törvénytelen módon bekebelezte Délnyugat- Afrikát, nem teljesítette a Népszövetség által ráruházott mandátumból fakadó kötelezettségeit, az említett területen bevezette az apartheid, a faji megkülönböztetés politikájú, végül pedig kötelezettségeivel összegyeztetlhetetten módon militarizálta Délnyugat-Afrikát. Sir Percy Spender elnök a bíróság döntését — ami az ő szava ztán múlott — azzal indokolta, hogy Etiópia és Libéria, minit egyéni ENSZ-tagál- lamok nem illetékesek az ügyben, s jogilag nem tudtak alátámasztani panaszukat. »Humanitáriártus megfontolások nem helyettesíthetik a jogi érveket" — mondotta. Másfél milliárdos deficit Az indonéz kabinet az ország nehéz helyzetéről Az Indonéz szűkebb kabinet vasárnap háromórás ülésen részletesen foglalkozott az ország egyre súlyosbodó pénzügyi helyzetével, a mintegy 1500 millió amerikai dollárt kitevő külföldi adósságaival és költségvetési deficitjei vél. Suharto tábornok átnyújtotta tervezett kormányának teljes listáját Sukamo indonéz elnöknek. A Reuter jelentése szerint folytatódik a -baloldal elleni hajsza Indonéziában. Az indonéz államügyész halálbüntetést kért Sükrisno ezredesre, az indonéz légierő egyik parancsnokára azzal a váddal, hogy részt vett a szeptember 30-i mozgalomban. Ami Malaysia esetleges diplomáciai elismerésének kérdését illett, Sukamo emlékeztetett arra a múlt héten hozott határozatra, amellyel felhatalmazták Suharto tábornokot, folytassa a közvetlen kapcsolatokat Malaysiával a kapcsolatok normalizálása céljából. (MTI) presztizslátogatásra »vesztegeti az idejét", miközben a legutóbbi másfél évtized legsúlyosabb pénzügyi krízise alapjaiban rázza meg az angol gazdasági életet. A New s Of The World moszkvai tudósítója — valamennyi angol megfigyelővel összhangban — megállapítja: »Wiíson már legszívesebben lefújta volna ezt az eleve kudarcra ítélt látogatást Ámde mire a gazdasági válság kirobbant, már túlságosan késő volt változtatni a terveken anélkül, hogy megsértette volna az oroszokat, akik amúgy is csak vonakodva, teljesítettek a meghívásra vonatkozó kérését.<• A Sunday Times moszkvai tudósítója rámutat: Koszigin bizonyára szívesen tárgyal Wilsonnal a két ország kereskedelmi kapcsolatairól, de amikor a brit miniszterelnök felhozza Vietnam kérdését, akkor alighanem kereken megmondja vendégének- mindaddig, amíg az angol kormány jelenlegi oolitikáiát folytatja, nincs miről tárgyalniuk. Több angol lap hétfőn vezércikkben követeli, hogy a miniszterelnök minden halogatás nélkül térien haza, fújja ie a július végére tervezett washingtoni látogatását is, és minden idejét szentelje a font sterling mentési munkálatainak. RÖVIDEN Szovjet küldöttség Uuciat Kubába P. M. Maserovnak, az SZKP Politikai Bizottsága póttagjának, a Belorusz KP első titkárának vezetésével a Kuba nemzeti ünnepén rendezendő ünnepségekre. Spaak volt belga külügyminiszter a Figaróban megjelent vezércikkében felszólítja Bonnt, haladéktalanul ismerje el a jelenlegi német határokat, és örökre mondjon le a nukleáris fegyverekről. Lord Chalfont, a leszerelési ügyek brit államminisztere négynapos hivatalod lengyelországi látogatása bet fejeztével vasárnap este Varsóból visszautazott Londonba. tovább nő megyénk lakosságának anyagi és szellemi jóléte — fejezte be a megye harmadik ötéves terve irányelvednek ismertetését Szigeti István elvtárs, a megyei pártbizottság titkára. * * * Az előadói beszéd után szünet következett, majd az együttes ülés Sási János elvtársnak, a megyei tanács vb-elnökhelyettesének elnökletével folytatta munkáját. A vitában részt vettek Tihanyi Zoltán, Gál József, Böröcz nyitási reform kapcsán saü-l terv éló valósággá válik, ti János, Kustos István, özo. kel. amelyek a gazdaságira-1 akkor a harmadik ötéves Penczinger Józsefné, Pavle- kovics János, Sasvári Ferenc, dr. Ratkai Imre, dr. Körtési Endre és Somogyi József elvtársak. Ezután az elnöklő Sási János elvtárs újra átadta a szót Szigeti István elvtársak. A megyei pártbizottság täte kára összefoglalójában utalt arra, hogy a most megvitatott terv csak főbb irányelveit tartalmazza a harmadik ötéves tervnek. Évről évre visszatérő feladat lesz, hogy konkrétan meghatároznák ez időszerű munkajogiamat. Az előterjesztett anyagban kizárólag azok a beruházások szerepelnek, amelyeknek megvalósítása már biztos. Emellett jelenleg is folynak tárgyalások további ipartelepité- sekről. Javasolta, hogy az együttes ülés hagyja jóvá a benyújtott tervezetet. A megyei pártbizottság és a megyei tanács tagjai ezután egyhangúlag jóváhagyták Somogy megye harmadik ötéves tervének főbb irányelven.