Somogyi Néplap, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-10 / 162. szám
KULTÚRA ÉS KÖZÖNSÉG írta: Köpeczi Béla, A napokban lát napvilágot a Társadalmi Szemlében a Kulturális Elméleti Munkaközösség tainulmánya Az irodalom és művészetek hivatása társadalmunkban címmel. Ügy gondoljuk, hogy ez a dokumentum megfelelő tájékoztatást ad a kultúra minden munkásának azokról a kérdésekről, amelyek az irodalom és művészetek meg a társadalom viszonyát érintik. A pártosság, az elkötelezettség, a dekadencia, a kritika és a közvélemény eszmei felelőssége, az ízlésformálás és a kulturális forradalom — mindezek olyan témák, amelyek hosszú idő óta foglalkoztatják a közvéleményt. Kulturális fejlődésünk egyre inkább megköveteli, hogy a népművélés mű velődespouIlkánk középontjába kerüljön. A szocialista kulturális foirada- lom fő célkitűzése a nép kulturális színvonalának emelése s ezzel együtt eszmeierkölcsi egységének munkálá- sa. A kulturális politika gyakorlatában, de sokszor a közvéleményben is az irodalom és a művészetek ideológiai kérdései néha a kelleténél nagyobb jelentőségre tesznek szert, s háttérbe szorítják ezt a fő feladatot Nem arról van szó. mintha nem kellene figyelmet szentelni azoknak az eszmei jelenségeknek, amelyek az irodalomban és a művészetben megmutatkoznak. Ezt annál is inkább meg kell tenni, mert itt nem kizárólagosan művészeti, hanem legtöbbször általánosabb jellegű, társadalmi problémák vetődnek föl. Mindez azonban nem feledtetheti el. hogy egyrészt az irodalom és a művészetek csak a közönség »be- jogádása« révén tudnak hatni, s hogy másrészt maga a közönség visszahat a művészeti tevékenységre, annak tárgyára, szemléletére, sőt a kidolgozás módjára is. Amikor arról beszélek, hogy művelődéspolitikánkban bizonyos mértékig háttérbe szorult a népművelés, akkor elsősorban erre gondolok: a közönséget nem tekintettük eléggé középponti és aktív tényezőnek. M ilyen is ez a közönség? Milyen műveltsége, érdeklődése, ízlése? Pontos képünk erről nincs, de a rendelkezésünkre álló statisztikai adatok és kultúrszo- ciológiai fölmérések egyaránt azt bizonyítják, hogy egységes egészről nem beszélhetünk. Kulturális intézményeink adatai mutatják, milyen jelentős fejlődés következett be a műveltségi állapotok szempontjából a felszabadulás előtthöz mérten, de azt is, hogy az egyes rétegek között nagyok a különbségek, s nagy az elmaradás a társadalmi szükségletekhez képest. Legutóbb a Központi Statisztikai Hivatal közzétette az 1960-65-ös évekre vonatkozó 2000 háztartás adatait feldolgozó statisztikáját. Ezek szerint a munkás és alkalmazotti kategóriában 1960-ban 266 forintot költöttek fejenként művelődésre és szórakozásra, 1965-ben 280-at. A paraszti és kettős jövedelműek viszont 1960-ban 91 forintot adtak ki fejenként ezekre a célokra, öt év múlva pedig 111 forintot. Tekintetbe kell venni, hogy ez utóbbi kategóriában íz emelkedés elsősorban újság-, folyóirat-, naptárvásárlásnál következett be s kisebb mértékben a könyvnél, tankönyvnél, tanszernél, viszont csökkent a színház- és mozilátogatás. Ha melyebben vizsgálnánk az egyes rétegek kulturálódá- sát, akkor megállapíthatnánk, hogy természetesen nagy különbség van az értelmiségiek és a munkások között. de egyes munkáskategóriákon belül is. Ezek a számok nemcsak azt műt" jak, bogy ki mennyit költ kultuaz MSZMP Központi rális célokra, hanem bizonyos mértékig jelzik egyes osztályok és rétegek kulturális színvonalát is. Művelődéspolitikánk egyik legfontosabb feladata, hogy tüzetes elemzés alá vesse az egyes rétegek művelődési helyzetét, megvizsgálja az elmaradás vagy az előrehaladás okait, és intézkedéseket dolgozzon ki a fejlődés előmozdítására. Első következtetésünk ' tehát az, hogy világos helyzetfölmérést kell készítenünk, mégpedig nem csupán általánosságban, hanem nagyon is differenciáltam. A tömegek felé fordulással kapcsolatban nem lehet eléggé hangsúlyozni különösen két tényező fontosságát. Az egyik a nagy tömeghalású kulturális eszközök felhasználása. Magyarországon ma csaknem minden családnak van rádiója (falun csak a családok 80 százalékának), már egymillió felé közeledik a televízió-előfizetők száma, fokozódott az újság- és folyóiratvásárlás és -olvasás minden rétegnél. Ebből természetesen következik, hogy ezeknek a fórumoknak kell elsősorban foglalkozniuk a legszélesebb tömegek igényeinek kielégítésével és újabb igények támasztásával. Mindez nem jelenti azt, hogy ezek a szervek ne differenciálják munkájukat rétegek szerint, de az ő feladatuk elsősorban mégis az, hogy a szocialista tömegkultúra terjesztői legyenek. De van egy másik tényezői is. Teljesen helytelen volna, ha csak a központi szervekre bíznánk a tömegek művelődését. Minden területen vannak olyan sajátosságok, amelyeket tekintetbe kell vermi, és vannak a kulturálódásnak olyan eszközei, amelyeket a nagy tömeghatású eszközök nem pótolhatnak. Nem nélkülözhetjük a helyileg szervezett kulturális tevékenységet, ami nemcsak megyei vagy járási, hanem községi kulturális centrumok kialakítását is jelenti. Jobban kell építenünk a jövőben e két tényező kölcsönhatására, a központi és a helyi népművelés jobb összekapcsolására. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez nem puszta szervezési, hanem elsősorban tartalmi kérdés. A szocialista tömegkultúra az emberiség legnagyobb tudományos ás művészeti eredményeit foglalja magában, s nem a kapitalista »-fogyasztási kultúrát-« jelenti. A műveltségben és a művelődésben természetesen varnak fokozatok, de a mi tömegkultúránk »nyitott-«: a lehetőségek adva vannak mindenki számára, aki a különböző lépcsőfokokat végig alkarja járni. A tömegkultúra ilyen felfogásának az sem mond ellent, hogy egyes területeken, különösen a szórakoztatásban selejtes termékek is terjednek, s hogy vannak rétegek, amelyeknek műveltségi és ízlésbeli állapota rendkívül elmaradott. A szocialista kulturális forradalomra éppen az a jellemző, hogy sohasem elégszik meg az adott helyzet fenntartásával, hanem mindig többre törekszik — természetesen társadalmi-gazdasági lehetőségeinket tekintetbe véve. A művelődésnek ez a dinamikus felfogása nagy felelősséget ró mindazokra, akik kulturális munkával foglalkoznak. Arról vart ugyanis szó, hogy az adott terület vagy réteg kulturális helyzetének alapos elemzése után meg kell határozni, milyen kulturális javakat, milyen eszközökkel terjesszünk. Mindenféle politika, így a művelődéspolitika is — bármilyen kis körben vagyunk is felelősek érte — választást jelent. Választani nemcsak az érték és a selejt között, hanem a különböző rangú és rendű erBizottsága Kulturális tékek között is. Ez nem jelenti azt, hogy le akarjuk szűkíteni a művelődés lehetőségeit, pusztán arról van szó, hogy adott helyzetben, adott időben, adott körülmények között melyek a népművelés leghatékonyabb tartalmai és módszerei. A múlt nagy kulturális értékeit megmérte az idő, s azt hiszem, hogy ebben a tekintetben a kultúra munkásainak különösebb nehézségei a választást illetően nincsenek.; Sokkal nagyobb problémát, jelent annak meghatározása, hogy a jelen értékei közül mit népszerűsítsünk és mit nem. E tekintetben a Kulturális Elméleti Munkaközösség említett tanulmánya azt hangsúlyozza, hogy feladatunk a szocialista és o humanista módon elkötelezett polgári irodalom és művészet alkotásainak megismertetése. Emellett természetesen vannak más, ellentmondásosabb értékek is, amelyek szűkebb körökben terjednek, s nem vagy csak a kísérletezések beérése után lesznek a tömegkultúra alkotóelemei. A szocialista tömegkultúra szempontjából fontos értékeknek a kiemelését 'elsősorban a kritika végzi el, s ezért fontos, hogy a népművelés munkásai állandóan tájékozódjanak a kritikai irodalomban. A választás természetesen nem kockázat nélküli, de nem lehet egyetérteni azzal az állásponttal, amely erről a követelményről le akar mondani. Az Ilyen felfogás »liberális« külsőségeivel nem segíti elő, hanem inkább összekuszálja a népművelés munkáját, mert eszmeileg leszerel, s ugyanakkor nem veszi tekintetbe a gyakorlati, pedagógiai, gazdasági, szervezeti lehetőségeket és szükségleteket. A z előbb arról beszéltem, miként lehet a közvéleményt alkalmassá tenni a kultúra befogadáséra, most arról szeretnék néhány szót szólni, hogy miképpen hathat ez a közvélemény az irodalom és a művészetek fejlődésére. Közvéleményünk nemcsak a műveltségi színvonal szempontjából differenciált, hanem eszmei és ízlésbeli szempontból is. Nem kétsége®, hogy nálunk vannak hívei nemcsak a szocialista, hanem a polgári és kispolgári kultúráknak is. A kulturális forradalom azért folyik, hogy biztosítsuk a szocialista kultúra hegemóniáját, és mind több embert vonjunk be vonzókörébe. Ennek döntő előfeltétele, hogy közönségünk megismerje ne csak a külföldi, hanem mindenekelőtt a magyar irodalom és művészetek szocialista jellegű alkotásait. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert még szocialista közvéleményünk sem tájékozott ebben a tekintetben, s mint ahogy a Kulturális Elméleti Munkaközösség tanulmánya elemzi, gyakran éppen egyoldalú vagy torz képet alakít ki magának kulturális életünkről. Az irodalmi és művészeti viták azt a benyomást keltik sok emberben: ezen a területen tulajdonképpen a hibák uralkodnak, és nincsenek eredmények. Az utóbbi évek termése azt bizonyítja, hogy ez a felfogás gyökeresen hamis. Hadd hivatkozzak arra, hogy az utolsó időkben szocialista líránk széles. közönségsikert aratva tovább erősödött, hogy prózánk hozzájárult nemzeti önismeretünk egyes kérdéseinek tisztázásához és gazdagításához, tükrözte a paraszti viOsztályának vezetője tágban végbement átalakulást, s hozzájárult a szocialista erkölcs és tudat formálásához. Filmművészetünkben olyan alkotások születtek, amelyek őszintén, nyíltan és ugyanakkor szocialista módon néztek szembe a közelmúlttal és mai életünk problémáival. Eredményeket mutathatunk fel a képző- és iparművészetben is, bár különösen a festészetben a ki kristályosodási folyamat még csak el sem kezdődött, legföljebb az útkereséseknél tartunk. Magyar operák és más zeneművek születtek, amelyek zenepedagógiánk sikerei mellett a világ figyelmét is felhívták a művészetnek erre az ágára. Aki mindezt. nem veszi tekintetbe, hanem csak a kulturális élet polgári-kispolgári jelenségeiből indul ki, és ezeket általánosítja, az akarvat-akarat- lan lemond arról, hogy a közvéleményt formálhassa, befolyásolhassa, erősíthesse irodalmunk és művészetünk fejlődését. Az ilyen hiába hangoztatja, hegy ő valamiféle »tiszta« szocialista kultúrát kíván; azzal, hogy semmiféle szocialista értéket vagy jelenséget nem ismer el kulturális életünkben, tulajdonképpen nihilista álláspontra helyezkedik. A mi társadalmunk új formáció, s ebből természetesen következik, hogy a szocialista irodalom és művészet minden nagyszerű hagyománya és mai értéke .mellett sem tudta teljesen kiszorítani a polgárit. A polgári jelenségekkel azonban vitatkozni kell, s a vita leghatásosabb eszköze a szocialista mű. A művek születését mindenekelőtt a megfelelő társadalmi légkör segíti elő, amelynek alakításában a közvéleménynek is szerepe van. Azt a közvéleményt, amely szeretettel veszi körül a kultúra, az irodalom és a művészet ügyét, s amely az alkotókat biztatja és ösztönzi, hogy szocialista irányban keressék az újat, ezt a közvéleményt nevelni és szervezni keli A hivatásos intézmények mellett a párt- és szakszervezetek s általában a társadalmi szervezetek sokat tehetnek e közvélemény formálásában. A kulturális tájékozódás és tájékoztatás jobb megszervezése, viták rendezése, állásfoglalás országos és helyi jellegű kérdésekben a nyilvánosság előtt is — mindez erősítheti kulturális tevékenységünk mozgalmi jellegét Lenin egyik, Clara Zettdn- nel folytatott beszélgetésében a forradalom utáni Szovjetunióban így tette föl a kérdést: «*Szabad-e egy kisebbségnek édes, sőt különleges süteményeket felszolgálnunk., amíg a munkás- és paraszttömegek még fekete kenyéren tengődnek? Én ezt, ami kézenfekvő, nemcsak a szó betű szerinti értelmében gondolom, hanem képletesen is. Tartsuk mindig a munkásokat és parasztokat szem előtt. Tanuljunk az ő kedvükért gazdálkodni és számot vetni a művészet és a kultúra területén is.« Mi más körülmények között élünk, mások a kulturális viszonyok is, de továbbra is érvényes az az elv, hogy a művészet és a kultúra terén mindenekelőtt a munkásokat és a parasztokat kell szem előtt tartanunk, még ha ma már képesek vagyunk figyelmünket más feladatokra is fordítani. KERTÉSZ SÁNDOR: CSENDÉLET Jobbágy Károly: A HAJNAL Szegény, még kissé fázva didereg. Babusgatom őt dúdolva nagyon. Olyan, akár egy árva kisgyerek, csak tántorog az utcasarkokon; mégnem tudja, hogy jöjjön? — mi — ha nem félne, hát rína egy kicsit, Kiles ingéből melle, köldöke, és látni sovány, nyeszlett vállait. En láttam őt, amikor született; a terhes éjjel méhe meghasadt... Együttérzően méla tehenek bőgtek a szénás fészerek alatt. Egypár óra __ és látom újra őt k iterítve, — o Nap gyilkolja le, és mely virrasztó éjjelembe nőtt, nem dobog bennem kis, ijedt szíve. Megyek a Naptól szinte csillogó tócsában nézem sápadt arcomat. S a pillanat, — a bennem elhaló — tapogatózva dünnyög, mint a vak. Hajnal Gábor: TAVI DALOK L Ibolyákkal teli rét gyenge ágú sárga fűzfa jöhet ujjongva eléd szíved táncra nem tanítja. Villoghat feléd a tó fáradtnak aludni jó bevánszorgok hát szobámba minden tagom álmom vágy ja. 2. Sötét kontúré, erdős hegy alatt ■mezítten törzsű fenyő átl sötéten zöld csúcsa meg se mozdul a homályban. Az ibolyáról csak tudom hogy ül a fűben rám néz figyel de én nem, látom őt A csend mely észrevétlen dől szívembe a parkon átsuhan s hogy érthetőbb legyen kutyák ugatnak egykedvűen az estbe. 3. A viz hátán ideges remegések futkároznak fakó súlyos a tó a lélek boltozódik rá a tájra hegyen és vízen egyként ott vacog. A szomorúfűz leszegi fejét zilált fürtjei már a vízbe lógnak emlékek borzongatják testemet míg sűrűsödik körülöttem az este. 4. Toporgok nem találom a helyem nem vagy velem Édes, szerelmes verset írni hozzr mondják fonák huszonkét év után de hiányzol veszettül tétován indul mégis a versem s nem illik bár: Szerelmem jó volna megölelni téged — mondom az éjnek. 5. Ez a hebehurgya változékony szeles reggeli ragyogás felhőket hurcol és az égbolt minden órában más ez a hehehurgya indulattal teli gyönyörű ragyogás játékos tünékeny szaluikkal — az újra kísértő ifjúság.
