Somogyi Néplap, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-11 / 137. szám
Szombat, 1966. juntos 11. 3 SOMOGTI NSPtiAF MEREDEK AZ ÚT AZ IGAZSÁGHOZ E gyes emberek túlságosan is mélyen raktároznak el az agyuk mélyén nem is jelen féktelen dolgokat: nem tudnak vagy nem akarnak emlékezni. Nézzük az alábbi példákat: Akiről szó van, párttag. 1945-től a szocializmusért fáradozik, sokat vállalt, sokat tett és tesz ma is az ország fölemelkedéséért. A pórt politikájával minden fő kérdésben egyetért, egy dologban azonban fenntartásai vannak: a pártonkívüliek miért vehetnek részt a vezetésben; szerinte sokat megengedünk, elnézünk a pórtonikívüliéknek. Érvel: hol voltak ezek 1945-ben, hol voltak 56-ban, egyáltalán hol voltak, «-amikor az ég zengett"? Most meg, amikor már köny- nyebb, kevesebb áldozattal jár a vezetés, részt kémek, közelebb húzódnak a hatalomhoz. A másik: «Hogyan dolgozzam én ezzel egy pártszervezetben, amikor néhány évvel ezelőtt még templomba járt, vagy 1947-ben a kisgazdákra adta szavazatát, pedig egy rögöt sem mondhatott a magáénak; aká 1956-ban a munkástanács mellett szavazott?« Sorolhatnám még: »Mi volt az 45 előtt«; »Talpnyalója az akkori intézőnek«; "Csirkét, kosarakat hordott a mesternek«; «Szóba sem állt a magunkfajtával« ... M ire nem emlékeznek, ■ ■ vagy nem akarnak emlékezni azok, aki ma is ezeket hánytorgatják? Arra, hogy ezeket a »bélyegeket«, pontosabban ezék egyikét vagy másikát ők is magukon viselték. Kevés olyan ember van a középkorúak között, aki ne lett volna levente, ne járt volna templomba. Jó néhány százezer azoknak a száma, akik megjárták a ‘keleti frontot. Milyen érdekekért, kinek az oldalán? — nem kell monda- nsL Ez a sokfajta, nem egy, még néhány éve más világnézetet valló ember mind közelebb került egymáshoz. Van, aki távolabbról indiult, és még nem ért elég közel, van, aki már akkor itt volt, amikor ezért életével fizetett volna, s van, aki egyenletesen, lépésről lépésre jutott ed a szocializmus eszmeiéihez. Van, akinek simább, * 1 van, akinek rögösebb volt az útja. És ne tagadjuk: ha elenyészően kevesen is, de vannak olyanok, akik ellenségei a szocializmusnak, akik minden lehetséges eszközzel azon munkálkodnak, hogy az ő táboruk és ne a szocializmus tábora növekedjék. Ll iért érdemes és szüksé- * * ges mindezekre emlékeztetni azokat, akik nem tudnak vagy nem akarnak emlékezni? Mindenekelőtt azért — és most a szándékukat ne firtassuk —, mert ezek az emberek akarva-akaratlan is azt vallják, hogy a valóság, a környezet nem alakíthatja, formálhatja az embert. És miről feledkeznek meg? Arról, hogy ők sem az anyatejjel szívták magukba az eszmét, amit ma a magukénak vallanak, hogy ők is vadahonnét indutak — ki közelebbről, ki távolabbról —, és kinek hosszabb, kinek rö- videbb, kinek simább, kinek rögösebb volt az útja, amíg eljutott oda, ahol most van. Nem egyformák, sokfélék az emberek, de ma egyben majdnem valamennyien egyetértenek: jó dolog a szocializmus, érdemes ebben az országban dolgozni, van miért élni. S ez a fontos számukra. Ez az egyetértés! Talán nevetségesnek tűnik, de egy 70 éves asszony a televízió előtt imádkozott, hogy Leonov, az űrhajós, vissza tudjon térni űrhajójával. Furcsa, de így van, hogy az egyik szocialista brigád tagja éppoly lelkesedéssel és hévvel bizonygatta a KGST fontosságát, mint a vadnaá jós halottlátását. A jó természetesen az, ha ezek már nem élő, hanem holt példák lennének. Egykor azok is lesznek. Ahhoz azonban, hogy ez mielőbb bekövetkezzék, hinni és termi kell az emberi gondolkodás fejlődéséért, az emberi tudat és cselekvés megváltoztatásáért. A ki nem akar, vagy nem ” emlékszik arra, hóimét indult, milyen utat tett meg, és nem bízik abban, hogy azt az utat más is megteheti, akar. va-afcaratlan — többnek, *ma- gasabbrendűnek« tartja magát. És ez a gondolat, ez a tudat káros veszélyt hordoz magában. P. J. Az Illetékes válaszol Elkészültek a rekonstrukció tanulmánytervei A Somogyi Néplapban 1966. április 17-én megjelent Közvetlen szavakkal a közös gondokról című és a május 26-i számban közölt Elismerésre méltó, gyors intézkedés című cikkeink nyomán Rö- dönyi Károly, a MÁV vezér- igazgatója a következőket írta szerkesztőségünknek: »Egyetértek a MÁV Pécsi Igazgatóságának válaszával, és köszönetemet fejezem ki a lap szerkesztőségének a válasz közléséért. A kaposvári vasúti csomópont rekonstrukciójával a vasút illetékes szervei már régóta foglalkoznak. Erre vonatkozólag a MÁV Vasúttervező Üzemi Vállalatnál már elkészültek a rekonstrukciós nulmánytervek, amelyek megfelelő, korszerű megoldásokat tartalmaznak. * A cikk forgalmi részével kapcsolatban közlöm, hogy széles körű gazdaságossági és célszerűségi vizsgálatok alapján egyes gyenge forgalmú állomásokon megszüntettük a kocsirakományú forgalmat; ahol indokolt volt, megálló rakodóhelyeket megállóhelyekké szerveztünk át, és egy-két szolgálati helyen megszüntettük a vonatjelentő őrhelyeket. Másutt viszont új vonat jelentő őrhelyeket létesítettünk. A dombóvár— gyékényesi vonalrészen szük- ség-vonatjelentő őrhelyeket létesítettünk Szenta—Csurgó és Ják ó-Nagy bajom—Beleg állomások között, ugyanígy a kaposvár—siófoki vonalon is. A megszüntetett vonatjelentő és megálló rakodóhely-őrhelyek felszámolása indokolt volt, és a vonatforgalom lebonyolítása tekintetében nem okozott fennakadást. Tehát a cikkben említett több órás várakozás téves információn alapulhat. A világítási panaszokkal kapcsolatban közlöm, hogy sajnos jelenleg nem rendelkezünk ilyen célú hitellel, s a még nem villamosított állomások és megállóhelyek villamosításának időpontja bizonytalan. Az automata villamos kapcsolóórák fölszerelése leszállításuktól függően folyamatosan történik.« Kongresszusi napló A 388-as bolt Az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat versenyfelelősével,' Polgár Józseffel indultunk el az Ady Endre utcai tejboltba. Ö tájékoztatott arról, hogy a 388-as üzlet La- tánka-brigádja a IX. kongresszus tiszteletére felajánlotta: nagyobb forgalmat bonyolít le, mint amennyit az év elején vállalt. Egyébként — mondta Polgár elvtárs — a vállalat valamennyi üzletében hasonló verseny folyik. A vállalat vezetősége, szakszervezeti bizottsága két bolt kongresszusi versenyfelhívása után körlevelet adott ki. Ebben felhívta a dolgozók figyelmét arra, hogy a kongresszus tiszteletére ne kezdjenek új munkaversenyt, hanem az éves versenyt tegyék eredményesebbé. A 388-as bolt dolgozói az utóbbi két hónapban ígéretüket valóra váltották. (A kongresszusi verseny két hónapja tart.) A felajánlott 1059 000 foript helyett 1 103 000 forint forgalmat bonyolítottak le. Tavaly az első félévben 5345 forintot használtak fel a kálóból. Az idén öt hónap alatt 1900 formt volt a felhasznált káló értéke. Takarékoskodtak is. Ötven százalékkal kevesebb anyagot (főként csomagolópapírt) használtak fel, mint tavaly. A boltban azt igyekeztem megtudni, mi a siker titka. Dedovácz Andrásnénak, a bolt vezetőjének, Földes Imrénknek, a brigád vezetőjének szavai és a brigádnapló hozzásegítettek ehhez. Azért értek el jó eredményt, mert valamennyiükben él egymás megsegítésének vágya, mindannyian tisztelik a vásárlókat, továbbá Dedováczné és Földesné jól ismerik szakmájukat, s végül a vállalat vezet« törődnek a versennyel. Lássuk csak sorjában. Egymás megsegítésének már számtalan tanújedét adták. Lőrincz Sándorné nemrégen került ide, s azért tudott gyorsan beleilleszkedni a közösségbe, mert az első perctől kezdve támogatták. A segítségnyújtás néha túlmegy az üzlet falain. Nemrég a 350-es édességboltban hiányzott egy eladó. Somogyvári Rózsa, a Latinka-brigád egyik tagja elment oda kiszolgálni. A vásárlók tisztelését bizonyítja többek között az, hogy hiánykönyvet fektettek föl. Ebbe a vevők beleírják, mit szeretnének vásárolni. A könyvbe írt árut meghozatják. Azt, hogy az említett vezetők jól ismerik szakmájukat, azért merem mondani, mert tudják, hogyan lehet takarékoskodni, növelni a forgalmat. Igyekeznek minél többet eladni a nagy haszonkulcsú árukból is, bővítik a piacot. Pl. a gépipari technikumban büfét létesítettek, s naponként ellátják áruval. A vállalat vezetőinek a munkaverseny iránt tanúsított érdeklődését, figyelmességét egyrészt bizonyítja az a húszezer forint, amelyet a legszorgalmasabb kollektívák jutalmazására fordítanak, másrészt az, hogy patronálják a brigádokat A 388-as üzlet dolgozóit az igazgató szokta gyakran fölkeresni. Sok jó ötletet ad. Nemrég azt ajánlotta a Latinka-bri- gádnak, látogasson el a megyei könyvtárba. A verseny még nem ért véget Most tehát csak rész- eredményekről számolhattunk be. Év végéig valószínűleg szép sikerekről vésnek be sorokat a naplóba. Eközben a kollektíva tagjainak tapasztalata is nő. Tudniillik ez is cél. A versenyfelelős azt mondta, »szeretnénk megtanítani dolgozóinkat az önálló gazdálkodásra«. A Latinka- brigád tagjai, azt hiszem, hasznosítani fogják a tapasztalatokat, és az eddiginél is jobban kihasználják a lehetőségeket. Szegedi Nándor •r A* *•**■*♦’ "^ ******* **^*%*4 5SBII Köszöntjük as építőket Csupán egy közös vonása van ennek a három embernek: mindegyik szereti a munkáját. Az életben még talán sohasem találkoztak, pedig hosszú munkás évek állnak mögöttük. Vissza csak ritkán tekintenek, mindig a feladatokat nézik. Róluk, a hétköznapok névtelen hőseiről szól ez az írás. A nagy munkák építésvezetője Hajdan az volt a szokás, hogy márvány- táblát tettek az újonnan elkészült épület falára. Belevésték: ki tervezte, és ki építette. Manapság nem csinálják ezt Pedig ha csinálnák, jó néhány helyen lehetne találkozni Tóth István nevével. Többek között ő volt az építésvezetője a kaposvári hűtőháznak, a siófoki kenyérgyárnak, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa székházának, a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárnak, s most az utolsó simításokat irányítja az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat irodaházán. Csupa nagy építkezés. Méretre sokban különböznek egymástól, az építésvezető viszont azt mondja: neki mind egyforma. — Kivételes munkám soha nerri volt. Amit rám bízták, azt igyekeztem a legjobb tudásom szerint elvégezni. Pedig sók munka van egy ilyen építkezésen. De ha nem lehet valamit elvégezni nyolc óra alatt, akkor rá kell szánni tízet vagy tizenötöt — vallja az építésvezető. Mert szeretni kell azt, amit csinál az ember. — Én ebben a munkában nőttem fel. Tizennégy éves koromban már segédmunkás voltam, aztán kőműves, 1949-től pedig építésvezető. Épített családi házat, üzemet, irodákat, fürdőt, és aztán, amikor végzett valahol a munkával, új tervrajzokat kapott a kezébe. Megint előre kellett nézni, visszatekinteni nem ért rá, mert anyag után futkosott, a munkások problémáit intézte. A mai ünnepen a kitüntetést követő csend talán vis-z- szatekintésre is készteti. Az utak mestere Hosszú utat járt meg Nagy László a kiváló dolgozó kitüntetés átvételéig. Épített utat Somogybán, Tolnában és Zalában. Somogynak alig van olyan útja, amelyiken ne dolgozott volna az utóbbi tizenöt év alatt. Legutóbb a Nagyatád—Berzenoe közötti szakaszt építette. Azóta javít. A hajdani kubikos most egy egész brigádot irányít, s mérgelődik a szakma miatt. — Ha ezt valaki meg akarja tanulni, sok időt kell eltoltenie az utakon. Ennek nincs iskolája, meg a padok között nem is lehet megtanulni A szurok itt az úton lesz igazán szurok. A munka mindig más. Ha egyikbe belejön az ember, már mást kell csinálni. Aztán kezdheti elölről a tanulást. A múlt nyáron itt dolgozott velünk egy harmadéves technikus. Amikor elbúcsúzott, azt mondta: Laci bácsi, többet tanultam ettől a brigádtól ezen a nyáron, mint egy fél év alatt az iskolában. Hát ilyen szakma a miénk. Feketére égett arcán sűrű barázdákat húzott az idő, de izmos karja nem engedi el a lapát nyélét. Mert az útépítők szerszáma legtöbbször a lapát meg a vasvilla. — Ehhez a munkához idő és türelem kell. Egyhuzamban nyolc esztendőt volt távol a családtól Harangozó László. Most, hogy Kaposváron dolgozik, esténként hazajár Ka- pcsmérőbe. Ha azt mondom előtte: munka, akkor bérházak, iskolák, óvodák, termelőszövetkezeti majorok jutnak az eszébe. Nincs a megyének olyan járása, ahol ne épített volna valamit a tizenhét tagú kőművesbrigáddal. Tizenöt esztendő óta dolgozik a Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál. Az egyik szocialista brigád vezetője, s amikor hallott a pártkongresszus tiszteletére indított mun ka versenyről, gyorsan összehívta a brigádját. Az elsők között csatlakoztak a felhíváshoz. Most ott, a keretvázas épület alatt így vall a munkáról: — Aki nem szereti ezt a munkát, az nem húz ki hosszú időt nálunk. Csak az tudja csinálni, aki szereti, mert huszonhét mázsás elemeket még akkor sem könnyű emelgetni, ha segít a daru. Családos emberek vagyunk. Nem azért jövünk el hazulról, hogy nézelődjünk, hanem azért, hogy dolgozzunk. S ez a munka meghozza gyümölcsét, az építők napján harmadszor kapja meg a kiváló dolgozó kitüntetésit. — Higgye el, a jó minőségű munka soha nem a brigádvezetőtől, hanem a munkásoktól függ A mi kezünk alól nagyon sok munka kiment már, de még egyszer sem hívtak be az igazgatóhoz, hogy valamit rosszul csináltunk. Mert szeretik a munkájukat. S ez a mai nap az ő ünnepük. Azoké, akik üzemeket, házakat emelnek, iskolákat és utakat építenek. A hétköznapok hőseié. v Kercza Imre Csak az a baj, hogy kevesen tudják ezt élethivatásnak. Nagy Lászlónak élethivatása lett. Pedig nem sokat használja az utat. Hetente egyszer a vállalati kocsi viszi haza. Hét közben távol él a családjától. De szereti ezt a munkát. És szívvel csinálja. A szocialista brigád vezetője Emberek a munkahelyeken
