Somogyi Néplap, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-05 / 132. szám

SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 11)66. június & Földes György: HA AZ ASSZONY KÖNNYELMŰ... A mama — alig negyven esztendejével — a maga sajátos módján szereti a családját: a férjét, a tizennégy éves, nyurga legényíiát és az eladósorba került és sudár növésű lá­nyát. A mama fia gimnáziumban tanul, a mama lánya pedig tavaly érettségizett az egyik technikumban. Talán különösen hang­zik, hogy a miaimáit mint a két gyerek egyetlen szülőjét említem, amikor a lsét gyerek apja is a legjobb egészségnek örvend, és boldog családi kötelékben együtt él a mamával és a két gyerek- kai. De hát a családon belül minden a mama és minden a mamáé! A két gye­reket is kizárólagos joggal vallja magáé­nak, ami érthető, ha a kedves mama mar­káns természetrajzával és közismert erélyé- vel szembeállítjuk férje végtelen türelmét, a csöndet és a békességet szerető tulajdon­ságait. Ebből következik, hogy a családban mindenkor és mindenben a mamának van igaza, a papa csak bólogat, ahogy az úgy­nevezett jó házasságoknál ez gyakran tapasz­talható. A húszéves boldog házasságuknak csak egyetlen időszakáról lehet úgy meg­emlékezni, hogy átmenetileg zavarok álltak Szekeres Emil rajza rengeteg különmunkát vállal, hogy a csalá­dot átsegítse a havonként ismétlődő válságo­kon, de olykor már zúgolódik sanyarú sor­suk miatt. — Nem tűröm tovább anyád zsarnoksá­gát és pazarlását — mondja a már előbb említett sudár növésű lányának, amikor a lány az érettség után elfoglalja első mun­kahelyét. De non tesz semmit, és a mama egy hónap elteltével boldogan öleli keblére be. Tíz évevl ezelőtt egy említésre is alig ér-# a lányát és a lánya első fizetését. A mama demes vitában a papa nemet mondott, s az önuralmát vesztett férj a saját elnyomásáról és felesége tűrhetetlen zsarnokságáról oly drasztikus hangon nyilatkozott, hogy merész­sége nemcsak az asszonyt, hanem önönmagát is meglepte. Az asszony hamar felocsúdott, kézen fogta a körülöttük siránkozó gyereke­ket, és érthető izgalommal a hangiéiban az ajtóból kiáltott vissza a még mindig dühön­gő férjének: — Hazamegyek, örökre hazamegyek apáékhoz. Nem élek tovább egy ilyen dúvad- dal! A tájékozottabb házastársak körében is­meretesek a báránylelkű férjek időnkénti kitörései és hirtelen meghunyiszkodásai. A férj villámgyors fordulattal az asszony elé járult, a két gyerekkel együtt átölelte, és ve­zeklő szavakat mormolt: — Soha többé, esküszöm, csak maradj! Nem tudok nélküled élni. Ígért, siránkozott, és az asszony maradt Nem állítom, hogy a feleség győzelmi má­morában cirkuszi oroszlánidomító módjára az egyik vagy a másik lábát rátette volna az előtte vonagló derék férj hátára, de annyi bizonyos, hogy az eltelt újabb tíz évben a férj többé nem mondott nemet A kis család pénzügyeit természetesen a feleség intézi rendkívül egyszerű módszer­rel. A férj minden fizetéskor átadja teljes keresetét Ám á Kardos feleség kezei között rendszerint elfolyik a pénz, és a kis család­nak még a napi kosztja is veszélyben forog. — Nem juthat mindig mindenre — mond­ja ilyenkor az asszony. — Sokba került a ta­vaszi kosztümöm. A cipőt és a retikült sem adták hozzá ingyen. A türelmes és kitűnően idomított férj elemében, van: nagyobb a jövedelem, többet lehet költeni. Hogy ne legyen panasz rá, a nagylánynak is vásárol egy szép gyapjúkardi­gánt dupla áron, de megéri: csak ötödrészét kell lefizetni a maszek árusnál. A többi rész­let, és ez a fontos! Mert a mólmának kész­pénzért ingyen sem kell... A nagylány nemcsak sudár növésű, de okos is. öt hónapig szó nélkül odaadja a mamának a fizetését, mégsem lesz kevesebb a gond, pedig havonta ezer forinttal több a jöve­delem. — Ez így nem mehet tovább — mondja a mamának —. Hiába dolgozom, és apu is fö­löslegesen gyötri magát, ha anyu könnyelmű és pazarol. — Akkor csináljátok ü! — kiabálja hiszté­rikusan a mama. Csináljuk is! — bátorodik fel a férj. •— Ezentúl a fizetésemért a lányomnak adom, nem pedig neked. A mama dührohamot kap, leroskad egy székre, és zokog. A férj kérlelhetetlen. — Te vásárolsz ezután — mondja a lá­nyának. — Ruhaféléket is és mindazt, ami a háztartáshoz kelL — Hat hónap alatt kifizetjük anyu adós­ságait is — szól közbe a lány. — És velem mi lesz? — kérdezi fáradtan, könnyeit morzsolva a mama. — Tovább is éppen úgy vezeted a ház­tartást, mint eddig — mondja határozottóin a férj. — De hét valami zsebpénzt csak kapok? — fordul most már nyugodtabban és élénk figyelemmel az a férjéhez. — Természetesen kapsz — zárta le a be­szélgetést a férj —, pedig te sohasem adtál nekem, még egy szimplára valót sem... Falusi színjátszás, 1966 Nagyszerű fiú Az egyik este derék barátom- fölöttük? Aludjon külön, és ba, Kelemenbe ütköztem. hagyja, hogy bekenjék egymást! — Ö, te vagy? — torpant meg. — Hát persze. Képzeld, most jövök az év vé- — És hogy bokán rugdossa gl szülői értekezletről. a lányokat?! ... Édes istenem! — No és? Minek kezdenek ki vele? — Hogyhogy és?! — méltat- — Ügy. Elvégre férfiméltóság lankodott. —■ Persze neked nincs Is van a világon... És csak gyereked, könnyen beszélsz. ennyi a kifogásuk ellene? — Nem egészen — világosi- — Van még cgy-két apró tottam föl. — Ma már a peda- eset, de szóra se érdemes, gógla közügy, drága hurátom. .. — Gondolom ... De azért Hogy úgy mondjam, társadalmi cspk jól esik, ha kipanaszolja kérdés . .. Csak nincs megint magát aa ember. baj a fiacskáddal? — Igazad van... Hogy ml­Kelemcn mérgesen nézett rám. lyen megértő barát vagy! — s Ugratsz? a kárvallott panaszos férfiasán — A világért se... Kíváncsi megrázta jobbomat, lennék. — Egyszóval? — Hát akkor hallgass ide — — Tudod, milyen rég! iskola kezdte megenyhültem — Te is- az övék. Valami mindig el­mered Pistit? romlik. Pisti Ilyenkor azonnal — Pólyáskorától. beveti magát. Hiszen ezermes­— És mi a véleményed róla? tér! Például a múltkor is rend­— Hát... hogy is mondjam.. be hozta a vécét. Élénk. Igen élénk... amolyan — Bravó! — lelkesedtem. — fürge fiú — udvariaskodtám. fis már ez is baj? — Na látod... És ezt nem — Nagyon finnvásak... Míg értik meg. Elképszető! Pisti kijavította a vécét, egy kis — És, mégis mik a kifogása- víz kiszaladt a folvosóra. ik? — kíváncsiskodtam. — Ebben a hőségben! — le­— Bagatell dolgok, úgy mond- gyintettem. jam, apró-cseprő esetek... És — Ezt mondtam én is... ezekért hármas magatartást Talán baj volt, hogv egy-két akarnak neki adni! órán át mezítláb mentek be az — Felháborító! — mondtam. osztályba?!... Bokáig é**ő — Persze, hogy az! . . . Nem vízbe különben sem fulladt is nyugszom bele. Fölmegyek még bele senki! a ... — Csak ennyi az egész? — Jól teszed ... De mégis mi- — Hát van még, amit na­két kennek a fiadra? gvon felhánvtorgatnak. .. Tu­— Hogy mondtad? Kennek? — dód, Pistikém, igen pvakorla­Nem titkolt büszkeséggel elmo- ti»s ember. Nem szereti a fö- solyodott. — Az a Pistike szó- lösleges cuccokat. Nagyon tin- kása . .. Tudod, olyan eszes, ta már, hogy a megmaradt találékony gverek, hogy kirán- rongyok egv zsákba gvömö- dulások alkalmával, nersze éj- szölve ott foglalják a helvet jel, cinnnasztával hekeni alvó az udvar egvik sarkában. Az társ i -rcát... Hát neu klemé- pz ntte'e támadt, hogyha a nyes?! MÉYT-nek már nem kell, hát — Meglepően! — szóltam égessék el! ... . Fgyík hűvös őszintén. — De hát ez csupán napon ez meg is történt. . . apró csíny. TTopv közben szél támadt, és a — Persze, hogy az ... Ért lángok belekaptak az iskolába?... Márton tanár úrnak is meg ké- Erről a fiam igazán nem ne értenie. tehet! . . . De azt meg kell — ö az osztályfőnök? hegünk hogv mest is talora­— Nem ... Csak véletlenül az esetten viselkedett. Rögtön ö arcát is bekente Pistike! riasztotta a tűzoltókat! — Tévedni emberi dolog — — Bámulatos!! — mondtam, nyugtattam meg. — No. ugye!?... És még — Ezt mondtam én Is. És liven nagyszerű fiúnak akar- egyáltalán, minek alszik egv nak magatartásból hármast ad- tanár a diákokkal egv szobá- ni! ban?! Még éjjel is bakterkodnl BALOGH BÉNI Márkás Ferenc: ÉSZAK-VIETMMBAN SivftS repülőgépeik becstx-len utakon járnak, egy szabad ország fielbőtien egén. Kárhozata készül a világnak? Slvító repülőgépek okádják, szórják a halált, de a dzsungelek forró mélyén a hős Vietnam nemet kiált! 9 TI slvító szörnyetegek, hiába szórjátok a bombát, a halált, égő házak lángoló tüzével, fegyvert, kapát szorító kezével e nép felírta az égre szabadság örök diadalát! öt évvel ezelőtt e lap ha­sábjain egyetlen község szín­játszómozgalmát elemezve megkockáztattam az óvatos föltevést: megvan-e a számos föltétel, illetve a kétoldalú — a közönség és a színjátszók részéröl jelentkező — igény a falusi műkedvelő színját­száshoz, van-e jelene és jö­vője e művelődési-szórakozá­si formának? A kérdésre meglehetősen borúlátó vá­laszt adtam. Igaz, a fejemre is ütöttek érte. Hivatalosan és sajtó vélemények alakjá­ban is alapos kioktatást kap­tam az öntevékeny művészeti mozgalom kialakulásának gaz­dasági és kulturális okairól, szükégszerűségéről és életké­pességéről. Az őszinte hangért úgy is megbűnhödtem, hogy véleményem ellenzői azt hangoztatták: csak egyetlen járásra jellemző mindez^ amelynek történetesen én irányítom a művelődésügyi életét. Nyilván tehát az én szemléletemben, vezetési módszeremben is keresendő a hiba. Azóta fél évtized telt el. Most — vállalva az ismételt félreértés, megkövezés veszé­lyét — ugyancsak szükségét érzem annak, hogy az egész marcali járás egyesztendei színjátszómozgalmát elemezve vonjak le bizonyos következ­tetést e műfaj jelenéről. (A jövőjét egyelőre hagyjuk.) Miért játszanak falun, mit, milyen színvonalon, mi­lyen hatással? Kezdjük az elsővel, a be­mutatott műsorok vizsgálatá­val. Mindenekelőtt: a járás 40 községe, önálló települése kö­zül az idei évadban — no­vember 1-től április köze­péig — ami gyakorlatilag egy esztendőt foglal magába — 19-ben mutattak be több jelenetből álló vagy egész estét betöltő háromfel voná- sos darabot összesen 23 ren­dezvény alkalmával. A fal­vaknak több mint felében tehát már nyomát sem lel­hetjük e műfajnak, Négy köz­ségben viszont két alkalom­mal is közönség elé léptek a színjátszók. Milyen indítékkal és egy­szersmind céllal? 70—80 szá­zalékban egy-egy szervezet — nem művelődési otthon! — pénzszerzési forrásaként! Legaktívabbak a sportkörök voltak, amelyeket a KISZ, az MHS és az önkéntes tűz­oltók követnek, de a nőta­nács és a Vöröskereszt is ne- ki-nekilendül egy-egy köz­ségben a tél derekán, attól függően, milyen agilis a ve­zetője. A művelődési otthon csak a legritkább esetben ké­pes egy-egy rendezvényt ösz- szehozni. De ez nem is len­ne önmagában baj, hiszen minden tömegszervezetnek feladatai közé tartozik tag­jaik kulturális nevelése. De a cél sem ez és a megvaló­sulás is távol van tőle. Tehát a szervek rendez­nek, ők is választják a be­mutatandó műsort általában Somogyi Pál: ÖRÖM Pirongó fényárban fürdik _4z érett tavasz. A Földnek kérges arca fölnevet. Valahol most elszakították pányváikat A szilaj mének, és ficánkolnák, ficánkolnak, Ide hallatszik kancavágyó vad nyerítésük. Látod-e, az emberek ujjonganák, Csakhogy a karjaikat ki nem tárják. Mert érzed-e, kalácsízzel vannak teli A szájak, , Piros álmokkal az agyak. Erzed-e véredben az áldott izgalmat, Fájó nagy éhét a csóknak? összeölelkezik a madarak csengő dala, A füvek zizzenése, a férgek szisszenése, A fák víg lihegése az emberek harsány énekével, S mint testvérhimnusz cseng, bong ölelkezve. Kacajlavinák hömpölyögnek, csillogva hömpölyögnek Öröm, öröm, öröm! egy-egy * tagjuk javaslata alapján, amitől aztán sem­miféle népművelő nem tud­ja eltéríteni őket. Hogy mit? Legszívesebben valami köny- nyű, vidám kabaréműsort Tabi, Kellér, Király Dezső és humorista társaik egyfel- vonásosaiból. Amolyan igazi pesti légkörű, fővárosi közön­ségre épült darabokat, leg­többször olyanokat, amelyek a Vidám Színpadon már el­virágoztak, de a rádió is né­hányszor szombat esti műso­rára tűzte. Két-három jele­net, utána bál. Az elhangzott 23 műsorból nyolcat rendez­tek eszerint. A másik tizenöt? Jegygyű­rű a mellényzsabben, Bikavia­dal, Nem vagyunk angyalok. Virágzik a hárs. Évek óta a falusi színpadok slágerei. Né­melyik elavult, másik azon­ban mondandójában és tema­tikájában is mai, napjaink falujáé. De ez a kevesebb. Nincs Is több, mint a felso­roltak. Kért zenés vígjáték: a Susmus, a budapesti Kis Szín­pad tavalyi műsora és az El­veszem a feleségem. A klasz- szikusókat Moliére képviseli A fösvénnyel és Duda Gyu­rijával. És két erőt meghala­dó darab: A beszélő köntös és Dulszka asszony erkölcse — az utóbbi egy három és fél száz lakosú kisközség színpa­dán! Aztán egy igényesebb vállalkozás: Barta Lajos Zsu­zsija, rutinosabb csoportban. No és a két népszínmű. Igen, azzal a megokolással, hogy a fiatalok most kikötöttek a régi téma mellett, mert az újat, a mait megunták. És mindjárt hozza is a példát a csoportvezető, hegy tavaly vagy éppenséggel néhány hó­napja mennyire mai darabot vittek színre. De most ilyent akarnak. Ha ezt nem játsz- hatják — történetesen A bor és a közismert Csikós című színműveket —, el sem jön­nek. Fokozza a felfogás fo­nákságát, hegy az egyik nép­színmű éppen a gazdag nép­rajzi hagyományairól híres községben volt található, amelyben évekig nagyszerű népi együttes működött. Persze valamennyi darabot nem láttam az idén, általá­nosításomat részben munka­társaim, részben maguknak a csoportvezetőknek a vélemé­nyére is alapozom, no meg felhasználom több éves ta­pasztalatomat. Saínvona If Hát erről nemigen lehet beszélni. Ezt bizonyítja egyebek között az is, hogy a kulturális vetélke­dőkön mindössze egyetlen cso­port' képviseltette magát egyik zenés vígjáték első felvoná­sával. Rendezőik bevallása szerint a többi nem alkalmas arra, hogy kissé igényesebb közönség (zsűri!) elé álljon. De a vélemények, eszme­cserék mást is elmondanak. Nincs szereplőválaszték, hiá­nyos a megjelenés a próbá­kon, s ez a rendszeres fog­lalkozást lehetetlenné teszi, és így még azt sem tudja pro­dukálni a csoportvezető, ami rendszeresebb munkával si­kerülne. A fiatalok szöveget mondanak iskolás, bántóan rossz hangsúllyal, nem értik, milyen alaphely zárt részesei, a poénokat rendre elsikkaszt­ják, mozgásuk szánalmasan félszeg vagy rikítóan ripacs- kodó, beszédük motyogásnak hat, amibe csak néha hoz vál­tozatosságot egy-egy pergő nyelvű lány. No és az éne­kek ... Rendszerint egy szál tangóharmonika vagy zongo­ra kíséretével, a rátermettség teljes hiányával előadva! Ez lenne a kultúra egy része? Nem. Ez kínlódás, szánalmas erőlködés, aminek a kultúrá­hoz vajmi kevés köze van. És a közönség? Egysze- azért megtölti a termet, é- elnéző udvariassággal tapsol Ismerősök játszanak, ugye falun kiterjedt a rokonság, no meg azért a színjátszókat (megnézni hagyomány lm fa­lun. Persze, korántsem anr­nyira, mint mondjuk, a har­mincas években. Az okok? A tv elterjedése, a fiatalság hiánya falun, az érdeklődés változása, atni többek között lustaságban is megnyilvánul, hiszen a szere­peket a pedagógusoknak kell nemegyszer lekörmölni — amit groteszk módon társa­dalmi munkának könyvelnek el némely falu vezetői —, mert a fiatal legföljebb csak akkor hajlandó elfogadni, ha kezébe nyomják a géppel le­írt szöveget. Amit igy is csak nehezen tud elolvasni egyik­másik, mert 16 éves korában az ötödikből vagy hatodikból maradt ki. Ha ez nem, akkor ml kell helyette a falusiaknak? Iro­dalmi színpad? Nem hiszem, hogy különösebb talajra ta­lált volna a falusi fiatalok és népművelők körében, bár nem érzem magam felhatalmazott­nak arra, hogy erről a járás határait túllépve nyilatkoz­zam. A műkedvelő-mozgalom általános válsága? Szó sincs róla! De ez„a műfaj — mer­jük végre bevallani — ha­nyatlóban van, alig él, in­kább csak vegetál. Még akkor is, ha itt-ott fellobban egy- egy parázs a kihűlő hamu alól. Szóval más kelL Majd meg­találjuk, bizonyos vagyok benne, mert az élért a maga szükségleteit kitermeli, és gondoskodik a kielégítéséről is. Most még nem tudjuk. A szabad idő növekedéséről be­szélünk, az igények emelke­déséről, no meg arról, hogy az emberiségnek mindig vele született tulajdonságai közé tartozott őnkifejtési, szerep­játszási szenvedélye. Igaz. De ez másképp jelentkezik nap­jainkban — forradalmi átala­kulásnak vagyunk tanúi és részesei —, és másképp is ke­res kielégülést E változás gazdasági és kulturális egy­szersmind, és egyik sem hagy­ja érintetlenül ezt a régóta virágzó, de most már szirmát erősen hullató műfajt for­mát De akkor miért erőltetjük? Segít valamit? Hat a tükrö­zött alapra? Nem. Azaz igen. de inkább negatív előjellel. Fejleszti a részvevők ízlését bővíti ismereteit? Nem, nem. És a közönségét? Még úgy­sem. Érdemes lenne alaposan felülvizsgálni ezt az egész mozgalmat, és enyhén ^szólva nem szorgalmazni, mert ízlés­romboló még akkor is több­ségében, ha a közönség elné­zően, sok-sok jóindulattal megtapsolja is a suta igye­kezetét És hol vannak a népműve­lők, a tanítók, akik hajdan — néhány évtizeddel ezelőtt — évente kötelezően két-három, egész estét betöltő darabot rendeztek? De mentek hoz­zájuk a fiatalok, szinte kö­vetelve a közreműködést, a vezetést! Most pedig? Nem­egyszer megalázkodva kelj összeszedni őket ha pl. egy- egy közünnep műsorát akar­ják összeállítani, ami most már egyre inkább kizárólag az Iskolásokra marad. Lehangoló meditáció, tudom. De a vitatkozni kívánók néz­zenek körül alaposan e terü­leten, és ne egyetemi tan­könyvet idézve mondjanak ellent, hanem az élet valósá­gát tanulmányozva, tapaszta­lataikra támaszkodva. És őszintén. Ismétlem, azért, mert ami színjátszómozgalom címén jelenleg falvaink több­ségében folyik, az legalább olyan ártalmas ízlésrombolás, mint a gombolyaggal játszó cicát ábrázoló, sokat emlege­tett giccs. A népművelés irányítói egyfl- lőre elnézik. Mert ez legalább van. Lehet jelenteni, szerep­lőkről, darabokról, nézőkről kimutatást összeállítani. De mindez minek? Paál László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom