Somogyi Néplap, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-05 / 132. szám

)

Bor Ambrus:

jel:

A tévéről ebéd előtt esett *■ ^ szó apáméknál. Sokadszor említettük, s én ismét azt mondtam, nem Horizontot vennék, inkább Deltát, készpénzért. Ha ott vidéken nem kapnak, felhajtok egyet Pesten. Volt évfolyamtársam mérnök az Ori- onban. Ennyi szó esett erről a vasárnapi ebéd előtt.

Szeretem azokat az ebédeket. Ritkán vagyunk otthon valamennyien, a húgom, a sógorom, a kisfiúk meg én. Anyám nagy ebédet főz, süti a kacsát, bontja a befőtteket meg a savanyúságot. Engem persze nem az óbéd vonz): az jó, hogy együtt vagyunk. Azt mondanám, derűsen és elégedetten vagyunk együtt Most már harmadik éve a szüleim házában. Fölépítették. Jól élnek benne. A tágas konyhába délelőtt besüt a nap, csillog a fény az új bútoron, edényeken, az asztalon villognak a poharak.

Az a konyha jóval nagyohb a réginél, ahol felnőttem, a gyártelepi munkáslakásban. Mi még ott gyerekeskedtünk a húgommal, s ősztől tavaszig a konyhaiban lakltunk. Irtuk a leckét betűket kör- möltünk. Anyám tette a dolgát, apám műszakból jött, műszakba indult kék munkaruhában. A ruha mindig cementporos volt. Apám negyvenkét évig dolgozott a cementgyárban, harminc évig laktak a munkástelepen. Az új ház konyhája lakókony- hának is beillik, s ha otthon vagyunk, és ebédkor körülüljük a nagy asztalt, jól elférünk.

F

elhőtlennek érzem ezeket az együttléteket, szeretem. Szüléink is szerethetik: anyám sokat és szívből nevet, apám derűsen szentenciázik, hümmög. Ül a vasárnapi ebédhez terített asztalnál fehér ingben, ugratja az unokáját. A képhez számomra az is hozzátartozik, hogy apám mögött a mosógépet látom a sarokban, amely kék és kerek, a tetején meg kiesőt megbillenve áll az Unipress, az valahogy ott lelte meg a helyét Nekem mindezek miatt jó az otthoni ebéd, vasárnap, ha hazalátogatunk. Bort én szoktam vinni az ebédhez.

Apám odapillantott, mikor elővettem a táskámból az üveget s dugóhúzót kerestem.

— Nohás lesz az — adta a lekicsinylőt. — Innen látom.

— Furmint — mutattam az üveget Kihúztam a dugót az üveget az asztalra állítottam. Aztán az előbbi, a tévéről folyt beszélgetést toldtam meg: — Szigmát kellene venni. Az aztán készülék!

— Nyolcezerért — mondta a sógorom.

— Nyolcért? — kérdezte az öreg. — Az is pénz?

Anyám evőkanállal locsol- gatta a sülő kacsa hátára a zsírt, s nevetett Apámék jól megvannak, mind a ketten nyugdíjban. Ami kell a házban, ház körül, apránként mind megvették. Apám most a vízvezetéket tervezgeti: fárasztó a vízhordás a kútról. Apám negyvenkét évig nem gondolt a szívére, és az most rossz. Ha elsétál az öreg a kultúr- házba tévét nézni, viszi a nitromintet, kicsi, fehér, kámforízű tablettákat dugdos a nyelve alá. De jól megvannak.

Mikor már a levest kanalaztuk, apám azon kezdett tűnődni, vajon milyen az a bor, amit »testes«-nek hívnak.

— Erős — mondta a sógorom. — Jó erős.

— Jó erős? — Apám elégedetlenül méregette a do- censvőt Sok bor jó is, erős is. Melyik »testes«?

— Nagy gond — nevettem.

— Olvastam valahol ezt a szót

J

ó otthoni közérzetemhez ez is hozzáad: apám beül a nagy szobába, fotelba ül, olvasgat. Ilyesmi is tartozik a szép jelenhez. Apám el is alszik néha olvasás közben. De így jó, mert nagyon sokáig nem ült fotelban, nem olvasott, el se aludhatott A telepi konyhában hencser állt a tűzhely mellett, arra néha ledőlt, cementporosan is, de edény zörgött, varrógép zúgott, kantáivá olvastuk a leckét: nemigen alhatott. Apámék szegények voltak, munkások, a gazdasági válság idején munkanélküliek. Ez elmúlt, nyomtalanul, a szép jelöl fotellal, alvással, derűvel jó.

Sógorom a szemüvegét igazgatta:

— Talán a sűrű, olajos bort mondják testesnek. — Később nekem mondta: — Szigmát különben én is vennék, azt mondják, isteni.

— És miért ne legyen?

Semmi ok az árán fennakadni.

— Isten ments — hunyorgott felém az apám. — Fenn ne akadjunk az árán. Mikor már csak a tévé hiányzik.

— Kellene bizony kellene — mondta az anyám. — Itthon ülünk.

Apámék szegények voltak. Minket ki taníttattak. Öregségükre lett meg a házhely, aztán a ház. Sokára változott meg az életük, de végre any- nyira megváltozott, hogy a réginek nyoma sincs. Tévét készültek venni akkoriban, részletre. Deltát ajánlottam a Horizont helyett vagy Szigmát. Az náluk nyolcezernél többe kerül, mert tetőantenna nélkül nincs jó vétel.

A

pám a savanyúságért nyúlt, a kacsasült fölött akarta átemelni a csalamádés tálkát Közben könyökkel meglökte a poharát, a pohár feldőlt, a bor hosszan kanyargó tócsává terült szét a műanyag térítőn, amivel anyám mindig leborítja az abroszt.

— Keresztelő lesz — néztem a húgomra. A borpatak eleje felé kanyárgatt

Ezzel reagáltam azonnal a kis balesetre, s ettem volna tovább. Semmiség. Egy deci furmint Apám visszahúzta a

kezét Anyám fölnézett a tányérjából, letette a villát Mozdulatlanul ültek egymás mellett, velünk szemben. A kisfiú felvihogott a húgom mellett

Aztán apám ráhajoit a műanyag abroszra, és csücsörített szájjal szívni kezdte a tócsát Anyám is odahajolt gyorsan, hogy segítsen neki. Pedig anyám nem szereti a bort; egy kortyot ha iszik velünk koccintáskor. A fejük búbját láttam, s apám majdnem kopasz volt, anyám feltűzött haja ősz. Apám koponyája szikkadt csont a száraz bőr alatt, anyám hajának a színe, mint a hamué.

Nem tudom, mondtam-e valamit? Hogy van még bor az üvegben, hagyják? A húgom rámeredt az öregekre, sógorom hirtelen a tányérját nézte mereven. Lehet hogy semmit se mondtam. A nedves foltot anyám feltörölte ronggyal, aztán kínálta a sültet Lehet, hogy semmit se mondtam.

E

béd után intettem a sógoromnak. Kimentünk a kertbe.

— Ötezrem van — mondtam. — A többit neked kell kiizzadni. Egy hét múlva álljon a szobájukban az a rohadt Szigma.

Fuldokolva támaszkodtam a kútháznak. Apámék nagyon sokáig voltak szegények. Most mindenük megvan. Következő vasárnap kivittük nekik a tévét örültek neki.

S

ziklai Sándor nem az FÜlÖp János:

első szovjetunióbeli

TALÁLKOZÁS

önkéntes csoporttal indult Spanyolországba. Énnek

minden bizonnyal az volt az oka. hogy még nem fejezte be katonai tanulmányainak soron következő szakaszát Néhány hónappal később azonban — természetesen titokban — ő is útra kelt, méghozzá a »San Vicente« nevű spanyol hajón. Ez a hajó nem tartozott a tengeri flotta legmodernebb egységei közé; a fedélzetén tartózkodó önkéntesek sokat türelmetlenkedtek a hajó lassúsága miatt Csupán az vigasztalta őket, hogy az út folyamán — egyelőre beszélgetésekből — megismerték a földet, amely felé igyekeztek, s ahol a nemzetközi munkásmozgalom és a fasizmus eddigi legnagyobb méretű összecsapása folyt.

Sziklai Sándor egyik visszaemlékezésében leírja, hogy ő is sokat beszélgetett a spanyol hajóskapitánnyal Ibér- földről, az ott folyó harcokról. Érthető türelmetlenséggel és kíváncsisággal fogadott minden hírt, amely a háborúról érkezett Ezek között a hírek között egyre gyakrabban olvastak egy nevet: Lukács tábornokét Lukács tábornok neve gyorsan vált közismertté: győzelmek sorozata fűződött hozzá. Sziklai Sándor — úgy érezte — jól ismeri a nemzetközi munkásmozgalom vezetőit, legjobbjait; »Lukács« tábornokról azonban még nem hallott

Pedig ekkor már Lukács tábornok nevével kapcsolták össze Madrid védelmének egyik arcvonalszakaszát, a?t, ahol a fasiszták a legsúlyosabb vereséget szenvedték el, majd a híres guadalajarai csa• Készlet a szerző Rendületlenül című most megjelent könyvéből. (Zrínyi Katonai Kiadó, 19MJ

tát, amelyről még lesz szó az alábbiakban.

TVyr adridban érkezése után * * — ahol akkor a főhadiszállás volt — Sziklai Sándor Zalka Máté ismerős, zömök, vállas figuráját pillantotta meg a vezérkar egyik folyosóján. Jóízű magyar köszöntés harsant a fülébe;

— Hogy vagy, egykomám?

Megölelték, örömmel üdvözölték egymást. Zalka végignézett Sziklai Sándoron, s utolsó találkozásukra célozva a lábára mutatott:

— No, ugye, igazam volt azzal a reggeli sportolással? Nem tudom, hogyan mászmád meg itt a hegyeket afféle gyenge »tanári« lábakkal!

Sziklai Sándor elmondta, hogy így is, úgy is megfogadta volna Zalka tanácsát: nemcsak jószántából, de köteles-: ségből is erős fizikai kiképzésben részesült a katonai tanfolyamom.

— Befejezted? Elvégezted? — kérdezte Zalka.

Sziklai rábólintott

— S az eredmény? Az milyen volt?

— Itt vagyok — felelte

Sziklai Sándor. Értették egymást: csak az jöhetett ki

Spanyolországba, aki a legkiválóbbak közt végezte el a katonai stúdiumokat

A két jó barát nem vált el egymástól ezen a napon. Szolgálati ügyeiket elintézve együtt telepedtek le a malagaborral megtöltött üveg mellé, hogy hazai szokás szerint egy-egy pohár borral meglocsolva cserélgessék a szót az »otthoniakról«, a spanyolországi állapotokról, a harcok-,

róL S ekkor derült ki, hogy Lukács Pál tábornok, a 12. nemzetközi brigád parancsnoka azonos Zalka Mátéval.

Zalka elvitte Sziklai Sándort arra a kiállításra, ahol a guadalajarai hadizsákmányt gyűjtötték egybe Ennek »ösz- szegyűj lésében« a 12. brigádnak igen nagy szerepe volt.

A guadalajarai harcok ahhoz a fasiszta támadási tervhez tartoztak, amelynek végső célja Madrid elfoglalás^ volt Mivel szemközti offenzivájuk összeomlott majd a Jarama- folyó melletti támadás során nem tudtak tért nyerni, az olasz expedíció« hadtesttel próbáltak operálni, észak felől próbálták harapófogóba fogni a fővárost.

A köztársaságiaknak igen széthúzott, vékony védelmi vonaluk volt Tartalékokkal úgyszólván alig rendelkeztek. Március 10-én különösen válságos volt a helyzet; azon a ponton, ahol két köztársasági csapattest érintkezett, a fasiszták áttörték a frontot. A Torri jósból Bribuegába vezető út mentén mélyen behatoltak a védelmi vonalba.

Közel az úthoz, a Palacio de Don Luisban — ez egy hatalmas főúri kastély volt — tanyázott harcálláspontj án maga Zalka Máté is. Fölismerte a támadás veszélyét: ha az ellenség eléri a Madrid felé vezető utat, bekeríti a nemzetközi brigádokat. Tartalékkal azonban nem rendelkezett. Gyors elhatározással saját brigádtörzsét retette harcba: a félszázadnyi

lovasságot, a szakácsokat, küldöncöket, telefon istákat.

Lányi Sarolta:

KÍVÁNCSISÁG

Hetoen-nyolcvan év: mi az?

Semmi. Az idők végtelenében egy pillanatnál is kevesebb.

De milyen sok annak, aki tudja: mi mindent mulaszt a meg nem ért évek alatt, a végtelen időnek ama pillanatában, amelyet csak az unokája ér meg.

Sokáig élni maga nem kíván, de gyermekes márv s nem ismer mértéket, tudni szeretné: mit rejt az a szép, az a bűvös szelence,

mondjuk — a kétezer-hatvanötödik én?

• Hetvenöt éve, IMI. június S-4n scfiletett Lányi Sarolta József Attila-dijas költő és műfordító.

FARKAS

BÉLA: VITORLÁSOK

valamennyi mozgatható emberét Parancsot adott a közelben állomásozó tüzérütegnek, hogy a rohamosan közeledő ellenséget közvetlen irányzással vegye tűz aló. Az üteg parancsnoka. Szántó Rezső gyors zárótüzet vezényelt Énnek hatására az előretörő mórok és olaszok megtorpantak a gyalogsági ellenlökés pedig visszavetette őket A guadalajarai ütközet legválságosabb percei értek véget azzal, hogy a fasiszták futásnak eredtek. Az ellenlökés elrendelésének érdeme kétségtelenül a parancsnoké volt Ebben a nagyszerű gárdában harcolt egy magyar önkéntes század is. Azokban a napokban, mikor a fenti beszélgetés lezajlott, a század maradványa — mert a magyarokat se kímélte a súlyre harc — Meco városában pihent s éppen átszervezés alatt állott A nemzetközi brigádokban szétszórva sok magyar származású önkéntes harcolt: most döntés született, hogy a magyarokat egyetlen zászlóaljba vonják össze. A szervezést Zalka Máté törzskarának egyik tisztje, Pedro Fernandez — azaz Caéby Lajos — végezte. A magyar zászlóalj a 13. számú Domferowski-brígád harmadik zászlóalját képezte. A Dombrowski -bri gád több más nemzetközi brigáddal együtt a 45. hadosztályhoz tartozott Zalka Máté hadosztály-parancsnoksága alá.

K

éső este volt, mire az egymásra kit jó barátok mindent elmondtak egymásnak. Búcsúzni kellett volna, de késő este nem volt ajánlatos elindulni: ilyenkor kezdett bömbölni a német nehéztüzérség. A fővárost lőtték. Ez már a hitleri »totális« háború főpróbája volt a nácik a polgári lakosság lelki ellenállásának

A madridi »kísérlet« azonban visszafelé sült el. A madridiak ellenállását még inkább megacélozta az oktalan, gyilkos ágyútűz. Nemcsak a munkabíró férfiak és nők, de az aggok és a gyermekek is önként dolgoztak a romok eltakarításán.

Zalkának mennie kellett Sziklai Sándor elkísérte útján a királyi palota közeiéibe. A sötétséget tüzek derítették főL A tüzek fényénél javarészt idősebb férfiak, kendős asszonyok és iskolás korú gyermekek szorgoskodtak: téglát, építőanyagot adogattak kézről kézre. A lánc egy épülethez vezetett, amelynek oldalában hatalmas, gránát ütötte rés tátongott Kőművesek dolgoztak rajta.

— A minap történt — mondta Zalka. — Az egyik főutcán haladtam éppen, amikor elkezdődött az ágyúzás. Egy lövedék néhány méterrel a mozgó villamo&szerel- vény mögött robbant fel. Két halott, több sebesült... Jöttek a mentők, a tűzoltók, a kocsikat félrevomtatták, a sebesülteket ellátták, a forgalom haladt tovább. Ha nem látom, nem hiszem el.

— Hős nép — folytatta elgondolkozva Zalka. — Nemes, büszke, soha nem fogja eltűrni a rabigát Lám, a hamu alatt hány éven át izzóét a parázs... s lángja most az egekig csap fel, látja az egész világ.

Volt valami Zalka Máté hangjában, valami rezdülés, valami lágyság, amely arra vallott, hogy ezeket a gondolatokat, ezeket a szavakat nem először fogalmazza meg magában. S nem csupán a spanyol népre gondolt!..,

A két forradalmár szótlanul tette meg a hátralevő utat, s öleléssel, csókkal búcsúztak.

Akkor még nem tudhatták, hogy ez a találkozás valóban az utolsó volt kettőjük között.

t