Somogyi Néplap, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-03 / 130. szám

SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1966. június 3. jmäMmmsmmm Sikerrel zárult a barcsi járási labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye Minden eddiginél gondosabban a sportéletben. Három szakosztá­szervezték meg az 1966. évi járási labdarúgó-bajnokságot Barcson. A JLSZ vezetői azonban nemcsak arra törekedtek, hogy sok csapat induljon a járási L osztályban: az volt az elsődleges cél, hogy olyan együttesek lépjenek pályá­ra, amelyek dacolni tudnak a bajnoki idényben jelentkező ne­hézségekkel. A régi csapatok örömmel üdvözölték soraikban az új barcsi sportkört, a Vasas csa­patát. A várakozásnak megfele­lően a Barcsi Vasas — amely kedvezőbb adottságokkal rendel­kezik, mint a kis községek csa­patai — jól is szerepelt. Általában a Vasast várták az első helyre. Ehelyett azonban most, a félidőben Szentborbás labdarúgóit találjuk a táblázat élén. Ez az alig háromszáz lakost számláló község az utóbbi idő­ben nagyszerű dolgokat produkált lya működik a Szentborbási SK- nak, s labdarúgóik is derekasan helytállnak. Bizonyára ott lesz ez a gárda a végén is az első he­lyért folytatott harcban. A má­sodik helyezett Barcsi Vasas csa­patáról már szóltunk. Továbbra is ez az együttes a bajnokság el­ső számú esélyese. Versenyben van még Lad csapata is. A három vezető együttes mö­gött viszonylag kiegyensúlyozott középcsapatok következnek: Po- tony, Lakócsa, Bolhó. Ezek a legjobbaknak is egyenrangú el­lenfelei voltak. Némi meglepetés, hogy a nagy múltú Kálmáncsa és Darány csak a kis Drávatamásit tudja megelőzni a bajnoki táblá­zaton. Egyetlen veretlen csapata van a mezőnynek: a Barcsi SC tar­talék gárdája, amely versenyen kívül indult a baj nokságban. A nagyobb tapasztalattal rendelkező ,s a többieknél talán rendszere­sebben edző barcsiak eddig min­den ellenfelüket legyőzték. Szólni kell a bajnokság sport­szerű légköréről is. Mindössze egy mérkőzés maradt ed. Ez ma­ga helyett beszél. Az nemkülön­ben, hogy a kilenc bajnoki for­dulóban csúpán két játékost állí­tottak ki. Ez azt tükrözi, hogy megszilárdult a sportfegyelem a járásban. A csapatok most rövid pihenő­re tértek. Csupán két hétig tart a szünet, aztán a nyári időszak­ban az OSN Kupáért küzdenek a bajnokság csapatai. (No meg a bajnokságban nem szereplő együt­tesek is.) A tavaszi eredmények azt sejtetik, hogy igen érdekes lesz az őszi hajrá a barcsi járási labdarúgó-bajnokságban. Végezetül álljon itt a bajnoki táblázat, amely félidőben a kö- •Vétkezőképpen fest: A sikertelen CSB után felkészülten várja az eszéki ökölvívókat a K. Dózsa A kaposvári boksztábor elég ne­hezen tér napirendre a K. Dózsa csapatbajnoki szereplése fölött. Bizony nem így képzeltük! Tud­tuk, hogy az NB I B-nek ama csoportjában, amelyben a K. Dó­zsa szerepel, olyan nagy múltú, tapasztalt együttes van, mint a Csepel, s ezzel a csapattal fel­tétlenül számolni kell. Azt is lát­tuk, hogy a Pécsi VSK-nál igen komoly csapatszervező munka fo­lyik. A vasutas csapat az NB II- ben, majd azután is jelentősen megerősödött. Ügy éreztük azon­ban, hogy a K. Dózsa fel tudja venni a versenyt ezekkel az együttesekkel. A sikeres tavaszi fordulóban egyedül a kaposvári lila-fehér együttes végzett pont­mivel jobban a mieinknek jött ki. Nyilván a visszavágás vágya fűti a vendégeket. A jugoszláv bokszolók a kaposvári mérkőzés után Pécsen is kötelek közé lép­nek. A jugoszláv L osztályban sze­replő, s több válogatott verseny­zővel rendelkező Slavonia ellen a Dózsa két székesfehérvári ököl­vívót is szerepeltet. Tiger és Ge­yer a kaposváriak csapatának két gyenge pontján, a harmat- és nagyváltósúlyban küzdenek. Ezek szerint a Dózsa csapata a következő lesz (légsúlytól fölfelé): Zsiga, Tiger. Tóth, Horváth, Tóbi, Papp, Geyer, Alföldi, Fehér, Kal­már. Az előjelek szerint a csa- patbajnokiénál magasabb színvo­ÜTTÖRÖSPORT veszteség / nélkül. Akkor nem is nal£ összecsapásokra van kilátás, álmodtuk, hogy a Dózsának a végén kiesési gondjai lesznek. A második fordulóban ugyan nem jött ki a lépés — a pécsi 8:12-vel még lehetett számolni —, a cse­peli 5:15-tel azonban reális körül­mények között nem. Ez a kataszt­rofális vereség felborzolta a ke­délyeket. A szurkolók most azt latolgatják, hogy tovább tart-e a Dózsa hanyatlása. Nem fenye­geti-e a kiesés a kaposvári csa­patot? Mindezeket a kérdéseket most egy kissé háttérbe szorítja az, hogy vasárnap nemzetközi ököl­vívó-viadal színhelye lesz Kapos­vár. Itt fogadja ugyanis jugo­szláv vendégét, az eszéki Slavo- niát a K. Dózsa. A lila-fehérek nagyon készülődnek a mérkőzés­re. Eszéken szoros küzdelmet ví­1. Szentborbás 2. Barcsi Vasas 3. Lad 4. Potony 5. Lakócsa 6. Bolhó 7. Kálmáncsa 8. Darány 9. Drávatamási Barcs IL 8 6 11 19:8 13 8 6 - 2 20:10 12 8 5 1 2 22:9 11 8 4 13 12:11 9 8 3 2 3 13:8 8 8 4 - 4 22:14 8 8215 12:23 5 8 1 2 5 7:33 4 8 1-7 3:14 2 Hét somogyi modellező teljesítette az „érdemes“ szintet Most már »»nagyüzem« van modellezőknél is. Hétről hétre programdúsak a vasárnapok, oly­kor még zsúfolt is a műsor. A kaposújlaki repülőtéren rendez­ték meg az MHS megyei model­lező vers rnyét, amelyen úttörők vehettek részt. Különösen a sió­fokiak készültek fel alaposan. Harmincöt induló közül a siófoki Horváth Árpád végzett az első helyen, megelőzve a nagyatádi Kis Zoltánt és a kaposvári Uttö- rőház modellezőjét, Alvári Ti­bort. A versenyen hét csapat küzdött az elsőségért. Az első he­lyet Siófok szerezte meg az Üt- törőház és Csokonyavisonta előtt. A kaposvári »»téglagyári tó volt a szanhelye az önjáró és rá­dióirányítású hajómodellek me­gyei bajnokságának. Az önjáró hajómodellek versenyében dr. Za­kariás Gyuia (Latinka Művelő­dési Ház) győzött Tóth István (KMK) és Zsár Lajos (Fonyód) előtt. Nagy küzdelmet vívott a légcsavaros sebességi hajók ka­tegóriájában Fekete MikS^ Vörös Zoltán. A két vcreenyző valamennyi startja 140 km/óra körüli eredményt hozott. Ez már amolyan belépőjegy a válogatott keretbe. Fekete Miklós 141,73 km/ó tejesítéssel egyébként he­tedikként lépett be a somogyiak közül az »»Érdemes sportolók« tá­borába. Rendkívül érdekes volt a rá­dióirányítású hajók manőverező­versenye, amelyet 122 ponttal — új megyei csúccsal — Parra g La­jos hajója nyert meg. (Eteek a hajómodellek rádió-távirányítás­sal kapják a jeleket, s ezek ha­tására lép működésbe kormányuk és sebességváltoztató berendezé­sük.) A verseny után Münnich Gyu­la rekordkísérletet jelentett be a 30 wattos rádióirányítású se­bességi kategóriában. Elért ered­ménye 190”, jobb mint a jelen­- I . «►*■«.• • j* ja. . • HIRE 9 9 - - 50:13 181 légi országos csúcs. Arany a K. Honvéd játékosa lett Sok szó esik mostanában az NB I B-ben szereplő K. Honvéd­dal kapcsolatban Arany, Fekete és Zimonyi átigazolásáról. Ezt a három labdarúgót a legutóbbi kedvezményes átigazolással NB I-es csapatokhoz igazolták. A Honvéd aizonban nem tett le ar­ról, hogy a Somogybán szolgá­latot teljesítő katonák az ő já­tékosai legyenek. Hosszú huza­vona után megtörtént az első lé­pés: Aranyt az MLSZ leigazolta a K. Honvédhoz. A Szállítok el­len ugyan még nem, de a Szom­bathelyi Haladás elleni mérkőzé­sen már játszhat Arany. Előreha­ladtak a tárgyalások a K. Hon­véd és a Diósgyőr csapatvezetői között Fekete kiadatása ügyében. Zimonyi azzal, hogy az idei baj­nokságban egy ízben szerepelt a Csepel tartalék csapatában, ele­ve kizárta annak lehetőségét, hogy akár Kaposváron, akár má­sutt futballozzon. Minthogy azon­ban Zimonyi Somogybán katona, így nincs lehetősége arra, hogy a Csepel együttesében szerepel­jen. Fiatal atléták seregszemléje Az iskolaév végének közeledté­vel minden esztendőben megren­dezik az általános iskolák megyei atlétikai bajnokságát. A Dózsa sporttelepének átépítése miatt a somogyi úttörő atléták ez alka­lommal a Kaposvári Hunyadi Vas­utas sporttelepén mérték össze tudásukat. Az időjárás nem ked­vezett a versenynek, ez érződik az eredményeken is, bár egyik­másik ezek közül figyelmet ér­vott a két csapat. A lépés vala- demlő. A verseny rendezői ez A MÄVATJT helyi vonalain július 1-től új bérletigazolványok lesznek érvényben, amelyekhez 4X4 cm-es fénykép szükséges. Felkérjük az érdekelt bérletes utazóközön­séget, hogy a fényképet időében csináltassák meg, mert’ fénykép nélkül az igazolvány érvénytelen. _ Az új igazolványokat június 10—20 között fogjuk érvé­nyeSÍtCnÍ* 13. sz. AKÖV. (88201) A MÁV DOMBÓVÁRI ÉPÍTÉSI FŐNÖKSÉGE KERES FÖLVÉTELRE segédmunkásokat a Kaposvár—fonyódi és a nagykanizsa—gyéké­nyes—kaposvár—dombóvári vonalakon folyó vasútépítései munkákhoz, továbbá Somogy jád vasútállomás építési munkáihoz férfi és női segédmunkásokat és ácsokat • Teljesítménybér. Szállás. Munkaruha (téli nyári). Utazási kedvezmény. Jelentkezni lehet Dombóváron az építési főnökségen vagy So- mogyszob állomáson a felépítményi építés­vezetőségen. (3872) alkalommal nemcsak a hagvomá- \ 1:42 p, 2. Fodor (Balatonendréd) nyos négytusa számokban állítot­ták rajthoz a fiatalokat. Ez az újítás jól bevált. Az 1966. évi megyei döntő leg­jobb eredményei: 60 m: 1. Búj tor (Siófok) 7.8 mp, 2. Kiss-Tóth (Berzsenyi) 8 mp, 3. Falud! (Petőfi) 8.2 mp. Lányok; 1. Bánó (Vöröshadsereg) 8.5 mp, 2. Novák. (Hámán) 8.6 mp, 3. Bánkúti' (Siófok) 8.6 mp. Távolugrás: 1. Faludi (Petőfi) 522 cm. 2. Bujtor (Siófok) 497 cm, 3. Préll (Petőfi) 495 cm. Lá­nyok: 1. Bánkúti (Siófok) 444 cm, 2. Tóth (Hámán) 441 cm, 3. Novák (Hámán) 430 cm. Magasugrás: 1. Czeczeli (Barcs) 155 cm, 2. Tóth (Siófok) 155 cm, 3. Faludi (Petőfi) 150 cm. Lányok: l. Tóth (Hámán) 143 cm, 2. Bánó (Vöröshadsereg) 135 cm, 3. Szőke (Hámán) 130 cm. Kislabda: 1. Drahos (Tab) 65,10 m, 2. Wagner (Vöröshadsereg) 63,20 m, 3. Kovács (Barcs) 62,05 m. Lányok: Frühwirth (Hámán) 45 m, 2. Nagyfi (Marcali) 44 m, 3. Frajka (Hámán) 41,50 m. 1:42.6 p, 3. Marschall (Berzsenyi) 1:42.7 p. 300 m: Lányok: 1. Márton (Rá­kóczi) 47.5 mp, 2. Papp (Hámán) 48.4 mp, 3. Jeszek (Barcs) 48.8 mp. Súlylökés: 1. Szokoly (Balaton- endréd) 10,99 m, 2. Benke (Kál­máncsa) 10,54 m, 3. Peresztegi (Balatonkiliti) 10.25 m. Lányok: 1. Tóth (Hámán) 8,73 m, 2. Kuz­menko (Siófok) 8,45 m, 3. Hor­váth (Ságvár) 8,30 m. 4x100 m váltó: 1. Petőfi 52.1 mp, 2. Zamárdi 53.8 mp, 3. Barcs 54 mp. Lányok: 1. Hámán 58 mp, 2. Vöröshadsereg 58.4 mp, 3. Barcs 60.1 mp. Az összetett egyéni versenyben a fiúk közül Szranka (Bartók) bizonyult a legjobbnak Bujtor (Siófok) és Tóth (Siófok) előtt, a leánygyőztes Bánkúti (Siófok), 2. Bánó (Vöröshadsereg), 3. Bódi (Siófok). Az összetett csapatversenyt Sió­fok nyerte 2415 ponttal, 2. Vörös­hadsereg 2317 ponttal, 3. Marcali 600 m: 1. Pajor (Balatonszárszó) 2134 ponttal. ASZTALITENISZ Ma Veszprémben játszik a K. Vasas Folytatódik az asztalitenisz NB I küzdelemsorozata. A mostani fordulóban a K. Va­sas férficsapata a Veszprémi AKÖV ellen lép asztalhoz. A két együttes megegyezett, hogy ma, pénteken este játsz­szák le a veszprémi meccset A kaposvári csapat legjobb összeállításában utazott el. A Balázs, Ivusza, Nagy, Kiss összeállítású csapat döntetlent remél, esetleg győzhet is. Kőműveseket és segéd­munkásokat vesz föl az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kaposvári és környéki építkezéseire. Csak kő­műveseket pedig a siófoki és környéki munkahe­lyekre vesz fel. Különélési pótlékot fizetünk Xaposvár területén: családfenntartóknak napi 15 Ft-ot, nem család- fenntartóknak napi 10 Ft-ot; vidéki munkahelye­ken: családfenntartóknak napi 20 Ft-ot, nem csa­ládfenntartóknak pedig napi 15 Ft-ot, ha vidéki lakásbe jelentéssel rendelkeznek. Munkásszállást, üzemi étkezést biztosítunk. A felvételkor tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1. utca 57. és Siófok, Fő u. 200. (87755) JÚNIUS Péntek Klotild Időjárás Várható idő­járás ma estig: Felhősebb idő, szórványosán előforduló eső­vel, esetleg zi­vatarral. Meg­élénkülő szél. A hőmérséklet még nem éri el az évszak­nak megfelelő értéket. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 17—22 fok között lesz. Kaposváron (külterületen) teg­nap reggel 6 órakor 7,5 fokot, déli 12 órakor 20,4 fokot mértek. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap Siófoknál 15 fok volt. A Nap kél 3.50, nyugszik 19.35 órakor. A Hold kél 20.11, nyugszik 3.37 órakor. A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 18.00 Gyermekműsor. — 18.30 Tv-újdonságok. — 38.45 Tv­tribün. — 19.15 Karaván. — 19.40 Hirdetések. — 19.54 Jó éj­szakát, gyerekek! — 20.00 Tv- híradó. — 20.30 Játékfilm. — 22.00 Intermezzo. — 22.15 Az olasz televízió zenekarának szimfonikus hangversenye. Évfordulónaptár 20 éve, 1946. június 3-án halt meg Mihail Ivanovics Kalinyin, a kiváló szovjet államférfi. A fém­esztergályos szakmát tanulta, és egészen fiatalon kapcsolódott be a forradalmi munkásmozgalomba. 1896-ban tagja lett a Lenin ala­pította »»Harci Szövetség a Mun­kásosztály Felszabadítására« cso­portnak. A cári kormány több ízben letartóztatta, és küldte szám­űzetésbe. Az 1905-ös forradalom­ban a pétervári munkások már vezetőjüknek ismerték el. 1917 februárjában a Pravda szerkesz­tőségében dolgozott. Részt vett a felkelés előkészületeinek megszer­vezésében. A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom győzelme után a pétervári szovjet elnöke lett. Az intervenció és a polgár- háború Idején a frontokon lelke­sítette a vörös hadsereg harco­sait. 1938-tól haláláig a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsának elnö­ki tisztét töltötte be. Felbecsül­hetetlen Mihail Ivanovics Kalinyin nevelői munkássága. Szóban és írásban széles körű tevékenységet fejtett ki a szovjet ifjúság. az egész nép kommunista öntudatá­nak, szocialista hazaszeretetének, áldozatkész szellemének kialakí­tásáért. — Üjból rendes nyitvatar- tással üzemel az OTP me­gyei fiókja. A május 17-i tűz okozta rongálódást az Építőipari és Lakáskarban­tartó Ktsz dolgozói nyújtott műszakban kijavították. így mától kezdve visszaállt a nyitvatartási rend: a megyei fiók naponta 8-tól 15.30-ig (szombaton 11.30-ig) áll a la­kosság rendelkezésére. — Megyénk hat állami gazdaságában több mint két­száz hallgatója volt az el­múlt oktatási évben a mun­kásakadémiáknak. Legtöbb részvevője — 61 dolgozó — a Balatonboglári Állami Gaz­daságban rendezett akadé­miáknak volt. — Bírság a vásárló meg­károsítása miatt. Nyolcszáz forint szabálysértési bírsággal sújtotta Kiss Gyuláné nagy­atádi boltvezetőt a Nagyatádi Járási Tanács igazgatási osz­tálya, mert a mért súlynál több édességet és kolbászt számlázott a vevőnek, s a citromért a megengedettnél magasabb árat számolt. — 7800 összférőhellyel épül­nek sertéshizlaldák az idén a megye termelőszövetkeze­teiben. E beruházások értéke meghaladja a tizenegymillió forintot. — Másodszor nyerte el a szocialista üzem címet a Kő­olajipari Tröszt babócsai fú­rási üzemegysége. Négy bri­gádnak ítélték oda ebből az alkalomból az ezüst, illetve a bronz emlékplakettet. — Az ország legjobb gyü­mölcs- és zöldségtermesztő mezőgazdasági szakmunkásta­nulói találkoznak a jövő hé­ten a Balatonboglári Szak­munkástanuló Iskolában. Itt versenyeznek négy napon át a Szakma kiváló tanulója cí­mért — Érdemes volt elkezdeni. Még februárban tíz gazda szakcsoportot alakított So- mogysárdon azzal a céllal, hogy sampiongombát ter­mesztenek. A nyolcvan négy­zetméternyi pinceterületről az­óta mintegy három és fél mázsa gombát értékesítettek, s látva a szép bevételt, a te­rület növelését tervezik. — Pihenten érkeznek a munkahelyre. Nagy gondot fordít a Dél-somogyi Állami Erdőgazdaság arra, hogy dol­gozói pihenten érkezzenek lakhelyükről a munkahelyre. A múlt évben például a munkásszállítás költsége mint­egy háromezer forint volt a gazdaságban. — Állítható körasztalt szer­kesztettek a C02 védőgázas hegesztőberendezéshez az EM Építőgép-javító és Gépgyártó Vállalat pécsi gyára barcsi telepének újítói. Az újítás lehetővé teszi, hogy a mun­kadarabot daru nélkül is a kívánt helyzetbe forgassák. — ÜJ INGMEBETEK. A la­kosságnak régi panasza, hogy az Ingek a korábbi túlzott anyagtakarékosság miatt rövi­dek, sőt az első mosás után néha úgy összemennek, hogy nem lehet hordani. Más a hely­zet az egy idő óta forgalomban levő osztályon felüli fehérne­művel. Ennek mérete megfele­lő, avatott anyagból varrják, s így a mosás után nem megy össze. Most új szabványt dol­goztak ki, amely valamennyi ingnél az osztályon felüli mé­reteket vezeti be anélkül, hogy az árak változnának. — Négyezer holdon végezi nek altalaj lazítást az idén a somogyi közös gazdaságok. Kémiai és egyéb talajjavítás­ra ennek a területnek a há­romszorosán kerül sor. — Három hold szőlőt tele­pített az idén a fonyódi fa­lusi ifjúsági szövetkezet 60 főnyi, gimnáziumi tanulók­ból álló csoportja. A munkát a fiatalok' saját erőből vé­gezték el. — Belvízrendezésre 480 000 forintot fordítanak az idén Pogányszentpéter, Iharosbe- rény és Csurgó területén. li/lú'MlőcIéi VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ A szisztéma. Egy nyár múló kalandjai. Magyarul beszélő, szé­lesvásznú angol film. Csak 18 éven felülieknek! Kísérő műsor: Ma­gyar híradó; A fény festője. Az előadások kezdete 5, 7 órakor. (VI. 5-ig.) SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Csodálatos élet. Színes, széles­vásznú angol revüfilm. Korhatár nélkül. Az előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (VI. 5-ig.) Balatoni filmszínházak műsora BALATONLELLE fedett kertmozi: A fehér asszony. Magyarul be­szélő, szélesvásznú csehszlovák^ filmszatíra. Korhatár nélkül. Kí­sérő műsor: Magyar híradó; Holt­pont. SIÖFOK terem: YOYO. Pierre Etaix francia filmburleszkje. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Víkendszlget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom