Somogyi Néplap, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-17 / 115. szám

C3K> MÁJUSI CSERESZNYE A hűéi tábornokok a saigoni klikk megdöntésére szólították fel a népet Ötvenezer saigoni munkás sztrájkja Nyugati hírügynökségek jelentése szerint a vasár­napra virradó éjszaka Ky tábornok légiereje mint­egy ezer ejtőernyőst szállított a közép-vietnami kor­mányellenes mozgalom fellegvárába, Da Nang tá­maszpontjára, s ezek az egységek a reggeli órákban meglepetésszerűen bevonultak Da Nangba. A kato­nák elfoglalták a Közép-Vietnam északi részének öt tartományát ellenőrző első hadtest főhadiszállását, majd a rádióállomás ellen vonultak, ahol aknave­tőket és géppuskákat is harcba vetettek. Az AP je­lentése szerint 12 ejtőernyős meghalt. A reggeli órákban különrepiilőgépen Ky tábornok is megérke­zett Da Nangba, hogy maga vegye kezébe a budd­histák erőssége ellen intézett támadás irányítását. A pagoda, a buddhisták: be­folyása alatt álló kormány­ellenes »harci bizottság« székhelye, amelyet az ejtő­ernyősök délelőtt megszáll­tak, a délutáni órákban visz- szakerült a buddhistáik kezé­be: az épületet köröskörül barikádok övezik. Thich Thien Minh budd­hista főpap vasárnap Saigon­ban élesen elítélte a Ky-kor- mány akcióját: »Ez árulás a kormány részéről, cseleked­ni kell-« — mondotta. Ezek a szavak — írja az AFP tu­dósítója — azt jelentik, hogy a dél-vietnami politikai válság harmadik szakaszába lépett. A meglepetésszerűen Da Nangba szállított kormánycsa­patok megszállták a főbb stra­tégiai pontokat, és esti szür­külettől hajnalig tartó kijá­rási tilalmat rendeltek el. A tengerészgyalogosok őrjáratai cirkálnak az utcákon, s hét­főn reggel házkutatásokat tar­tottak, a kormányellenes fel­kelők vezetőit keresve. Ugyan­akkor buddhista fiatalok kor­mányellenes röplapokat ter­jesztenek, és általános sztrájk­ra szólítanak feL Polgárháború veszélye fenyeget Dinh tábornokot a kormány leváltotta az északi katonai övezet parancsnoki tisztségé­ből, és helyére Huynh Van Cao vezérőrnagyot, a hadse­reg politikai osztályának ve­zetőjét nevezték ki. Dinh Hué- ba repült, hogy tárgyaljon az 1. hadosztály főhadiszállásá­nak vezető tisztjeivel, köztük Nhuan dandártábornokkal, akit nemrégen neveztek ki ennek a hadosztálynak a pa­rancsnokává. Nhuan tábornok egy hétfőn kiadott nyilatko­zatban, amelyet aláírt Lám tábornok, a Da Nangtól dél­re állomásozó 2. hadosztály parancsnoka is, felkelésre szá­ntott fel a Thieu—Ky klikk ellen, s azzal vádolta, hogy a Da Nang-i katonai akcióval becsapta a népet, hogy pol­gárháborút robbantson ki. Az 1. hadosztály katonái hétfőn ellenőrzésük alá vették a hűéi repülőteret, és leállí­tották a vietnami légiforgal­mi társaság kereskedelmi já­ratait. Mint mondották, a hadosztály meg akarja akadályozni, hogy Saigon­ból csapatokat szállítsa­nak Huéba. Megerősített állásokat és útakadályokat emeltek a Hűét DaNang- gal összekötő országúton is. A hűéi rádióban hétfőn fel­olvasták azt az üzenetet, me­lyet Thich Tri Quang budd­hista vezető Johnson elnök­höz, Cabot Lodge amerikai nagykövethez, Vietnam és a világ összes buddhistáihoz in­tézett, s amelyben felszólítot­ta az illetékeseket, azonnal lépjenek közbe, s akadályoz­zák meg, hogy a dél-vietnami kormány katonai erőt alkal­mazzon a lakosság ellen. Saigonban hétfőn reggel 50 000 munkás sztrájkba lé­pett megbénítva a kikötőt, a város közlekedését és több textilgyárát. A munkások a sztrájkkal tiltakozásukat fe­jezik ki amiatt, hogy a kor­mány elnyomó intézkedéseket alkalmaz velük szemben, és a rendőrség brutálisan lép fel ellenük. Buddhisták a tankok előtt A Da Nang-i központi nagy pagodában hétfőn gyászszertartást tartottak a vasárnapi har­cok két áldozatának ra­vatalánál. A szertartáson mintegy két­ezer polgári személy és csak­nem háromszáz egyenruhás katona vett részt. A helyzet igen feszültté vált, amikor a kormánycsapatok négy tank­ja közeledett a helyszínhez, visszakövetelve a buddhisták­tól húsz katonát, akik a pa­goda körzetébe szöktek, mert nem voltak hajlandók honfi­társaikra fegyvert fogni. Buddhista papok és fia­talok a tankok útjába fekve tartóztatták fel azokat, s ekkor alkudozás kezdődött a buddhista ve­zetők és a hadsereg kép­viselői között. Végül is a katonákat kiadták egységeiknek. Tűzhalálra készen Hírügynökségi jelentések szerint a Da Nang-i központi buddhista pagoda körül a helyzet hétfőn tovább élese­dett. A buddhisták három máglyát emeltek Ky tábornok csapatainak útjába azzal, hogy három szerzetesük önkéntes túzhaíált vállal, ha a kor-/ mánycsapatok támadásra in­dulnak. A pagoda falán ha­talmas felirat lürdeti: »A Da- Nang-i buddhista ifjúság ha­lálra kész.« Saigoni jelentések szerint Thien Minh buddhista ifjúsá­gi vezető beszédében hangoz­tatta, hogy összeesküvéssel állnak szemben: valamennyi buddhistát meg akarják gyil­kolni. Mint mondotta, minden szerzetes kész életét áldozni a kor­mányellenes harcban. Koszigin és Nass tárgyal Forró hangulat fogadta a vendégeket Port Saidban f A Koszigin miniszterelnök vezette szovjet kormány- küldöttség és Nasszer elnök meg kísérete vasárnap este Port Saidból visszaérkezett Kairóba. A két küldöttség különvonaton tette meg az utat. Da Nang-i csendélet: Ky egyik ejtőernyőse tüzelőállásban a rádióállomás mellett. (MTI Külföldi Képszolgálat) Hétfőn délelőtt a kairói Kubbeh palotában ismét tár­gyalóasztalhoz ült Nasszer el­nök és Koszigin szovjet kor­mányfő. A megbeszélésen részt vett a teljes szovjet és egyiptomi delegáció. Az egyip­tomi sajtó bő tudósításokban számol be arról a forró fo­gadtatásról, arról a szeretet» teljes légkörről, amely Koszi­gin és Nasszer Port Said-i lá­togatását is jellemezte. A Horreja jacht vasárnap délelőtt vetett horgonyt Port Saidban a Szuezi-csatorna igazgatóságának épülete előtt. A tizenhat órás hajóúton a két államférfi hosszas tanács­kozást tartott: a megbeszélé­sek csak hajnali két órakor, értek véget. Amikor Port Saidban a két elnök partra szállt, 21 ágyúlövés dísztüze és a kikötőben felsorakozó több száz hajó szirénáinak hangja köszöntötte őket. Az egyiptomi légierő gépei, ame­lyek mélyrepülésben zúgtak el Port Said fölött, cukorka­csomagokat szórtak a vendé­gek fogadására összegyűlt ha­talmas tömegre. Az ifjúsági csoportok orosz nyelvű jelmonda­tokkal, a szovjet—egyip­tomi barátság éltetésével fogadták Koszigint. Nasszer és Koszigin megko­szorúzta a hős város vérta­núinak emlékoszlopát, majd megtekintette az obeliszk alatt létesített múzeumot, amely a hármas agresszióval szemben tanúsított népi ellenállás hő­seinek állít emléket. A mú­zeum arany könyvébe Koszigin Port Said lakóit üdvözlő so­rokat írt. A Timsah gyorsnaszádon Iá» togatiták meg a vendégek a város új létesítményeit. Az EAK ellen intézett angol—francia—izraeli agresszió idején lebombá­zott házak helyén ma új, modern városnegyed emelkedik: itt találkozott a két államférfi Port Said lakosaival. Tíz- és tízezrek köszöntötték őket. A nyitott gépkocsiban álló Koszigint és Nasszert va­lóságos virágeső borította el. Hétfőn az Egyiptomban tar­tózkodó szovjet kormánykül­döttség Koszigin vezetésével látogatást tett a kairói egye­temen. A vendégeket elkísér­te Nasszer elnök és az Egye­sült Arab Köztársaság több más vezetője. A nagyszámú diákhallgató­ság előtt beszédet mondott Nasszer elnök, Koszigín szov­jet kormányfő és Ali Szabri, az Arab Szocialista Unió fő­titkára. Hétfőn Kairóban Gromiko szovjet külügyminiszter ' és Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság külügymi­nisztere is megbeszélést foly­tatott. Beljajev és Primakov, a Pravda kairói különtudósítói megállapítják, hogy a Koszi­gin vezette szovjet kormány- küldöttség látogatása Közel- Kelet életének első számú eseményévé vált. Az Egyesült Államokban és Angliában nagy figyelemmel kísérik a látogatást, és máris megálla­pították, hogy ismét megnyil­vánul a Szovjetunió hatalmas népszerűsége az arab világ­ban. A washingtoni kormánynak a szovjet kormányküldöttség látogatása iránt tanúsított kü­lönleges figyelmét az is ma­gyarázza, hogy a Pentagon­ban nyugtalankodnak: a láto­gatás hozzájárulhat az Egye­sült Államok afrikai és ázsiai agresszív politikájának továb­bi leleplezéséhez, a Vietnam­ban bűnös háborút viselő ame­rikai agresszorok íovábbi el­szigetelődéséhez. Az EAK nemcsak arab, ha­nem afrikai állam is. Az EAK-nak az arab forradalmi rendszereknek, a gyarmatosí­tás ellen önfeláldozóan har­coló arab népeknek nyújtott támogatással a Szovjetunió nagy segítséget ad az afrikai népek nemzeti felszabadító küzdelméhez. (MTI) Ma nyílik a Komszomol kongresszusa Magyar küldöttség utazott Moszkvába Ma délelőtt a moszkvai Kreml Kongresszusi Palotá­jában csaknem négyezer küldött részvételével megnyílik a Komszomod XV. kongresszusa. A kongresszusra több mint nyolcvan külföldi kül­döttség érkezett. Ott lesznek a szovjet űrhajósok s a díszvendégek között Vorosilovés Bugyonnij. A magyar küldöttség Méhes Lajosnak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a KISZ központi bizottsága első titkárának vezetésével hétfőn elutazott. (MTI) Mezőgazdasági gépkiállítás nyílt ......... L osonczi Pál vezetésével magyar küldöttség is részt vesz a kiállításon Hétfőn délelőtt Mihail Nyesztyerov, a szovjet keres­kedelmi kamara elnöke Kirill Mazurov, a minisztertanács első elnökhelyettese és más szovjet vezető személyiségek, valamint számos külföldi kor­mányküldöttség jelenlétében ünnepélyesen megnyitotta a moszkvai nemzetközi mezőgaz­dasági gép- és múszerkiállí- tást, amelyen 20 ország mint­egy ötezer gépet és egyéb tár­gyat mutat be. A kéthetes kiállításon Magyarország is részt vesz. Vasárnap magyar kormányküldöttség érkezett Moszkvába Losonczi Pál föld­művelésügyi miniszter vezeté­sével. A küldöttség a hétfői ünnepélyes megnyitó után megtekintette a kiállítást. A magyar pavilon első szov­jet látogatója hétfőn Kliment Vorosilov volt, aki barátságo­san elbeszélgetett kiállítóink­kal. A legjelentősebb kiállító ez­úttal is a Szovjetunió, utána a Német Demokratikus Köz­társaság. Gazdag anyaggal vo­nult fel Csehszlovákia és Bul­gária is. A mezőgazdasági gépek nagy választékát mutatja be Olaszország és Franciaország. A vártnál kisebb anyaggal szerepel Nyugat-Németország. Hét magyar külkereskedel­mi vállalat hozta el termékeit a szovjet fővárosba. Magyar- ország 2250 négyzetméter ki­állítási területet kapott. A magyar részleg 5000 szovjet szakembernek küldött részle­tes írásbeli tájékoztatást a ki­állított anyagról. Mindennap lesznek a magyar pavilonban szakmai előadások és gépbe­mutatók. A kiállításon május 23-ári magyar napot tartanak, mely­nek tájékoztatójára a szovjet mezőgazdasági és külkereske­delmi minisztérium képvise­lőit és sok más szakembert is meghívnak, magyar szak­filmeket mutatnak be. majd a magyar kiállítási részleg ve­zetősége fogadást ad. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRAi 50 PILLÉR SomogyiMéalm MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIII. évfolyam 115. szám. 1966. május 17., kedd :: fmzT ' j Ky megostromolta Da Nangot ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom