Somogyi Néplap, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-01 / 102. szám

SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1966. május 1. Koszigin, Nasszer beszédet mond Asszuánban Kairói sajtójelentések sze­rint Koszigin szovjet minisz­terelnök, aki május 10-én hi­vatalos látogatásra az EAK- ba érkezik, május 14-én Asz- szuánban a Nílus eltérítésé­nek évfordulóján beszédet mond. Megemlékezik az év­fordulóról Nasszer elnök is. A két beszédre a nílusi nagygát munkásainak nagy­gyűlésén kerül sor. Mint is­meretes, Asszuánban szovjet segítséggel gát épül, s a medréből eltérített folyam viza erőművet táplál majd. (MTI) Román küldöttség vietnami útja A Vietnami Dolgozók Párt­ja Közpohti Bizottságának és a VDK kormányának meghí­vására május elején román párt- és kormányküldöttség utazik a VDK-ba. A küldött­ség vezetője Emil Bodnares, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága végrehaj­tó bizottságának és állandó elnökségének tagja, a minisz­tertanács első elnökhelyettese. (MTI) Dominikai választások Godoy dominikai elnök be­jelentette, hogy Santo Do- miingóban péntek éjféltől kezdve a dominikai rendőr­ség és a hadsereg veszi át a szolgálatot az Amerika-közi fegyveres erőktől. Az ellenőr­zés átadása fokozatosan tör­ténik. Hatalmi vetélkedés Indonéziában Nasntion, Suharto, Malik között MEDDIG LESZ ELNÖK SUKARNO? Nasution tábornok feltűnő éllel támadta meg Sukarno elnök hatáskörét. Nasution, a szárazföldi hadsereg rangidő­se, aki azonban a Suharto-ié- le katonai hatalomátvétel után is a háttérben maradt, kijelentette: Sukamo elnök azzal, hogy hozzájárult elnö­ki tisztségének élethossziglani kiterjesztéséhez, eltért — úgymond — az 1945-ben le­fektetett alkotmánytól. Ez ugyanis kimondja, hogy az el­nöki tisztség ötévi időtartam­ra terjed. Ez a nyilatkozat a száraz­földi hadsereg angol nyelvű lapjában, az Armed Forces Daily Maiiban jelent meg szombaton. A lap szerint Na­sution a polgárőrség tagjai előtt beszélt, s kijelentette: Nem tudja, vajon joga van-e Sukamo elnöknek »a forra­dalom nagy vezére« cím vi­selésére. Szombaton egyébként Dja­karta utcáin kétezer jobbol­dali diák tüntetett. Az AP hírügynökség szerint most történt először, hogy a megmozdulás éle leplezetlenül Sukamo elnök ellen irányult. Az egyetemi akciófront, a jobboldali KAMI 2000 diákja az indonéziai egyetemen ren­dezett gyűlést, majd a tünte­tők az ideiglenes népi ta­nácskozó gyűlés elnökének hi­vatalához vonultak és jelsza­vaikban az ellen tiltakoztak, hogy Sukamo elnöki megbí­zatása élete végéig érvényes. Kétségbevonták, hogy az el­nöknek nagyobb hatásköre van, mint a gyűlésnek. A tes­tület ideiglenes elnöke, Ulao- judo vezérőrnagy, nem adott közvetlen választ a tüntetők­nek, hanem azt mondta, hogy továbbítja a parlamentnek a diákok követeléseinek listá­ját. Djakartában szombaton egy másik gyűlés is volt: több tíz­ezer munkás ünnepelte má­jus 1. előestéjét. Sukamo üze­netet intézett a gyűlés rész­vevőihez, s ebben az indonéz munkásságot egységre szólí­totta fel. Az AFP tudósítása szerint hosszú évek óta első ízben történt meg, hogy e hagyományos ünnepségen a kommunistákat nem képvi­selte senki. Politikai megfigyelők sze­rint Indonézia új alkotmá­nyos vezetője az az em­ber lesz, akit a közeljö­vőben Sukamo helyette­sévé választanak. Még nem dőlt el a hatalmi harc a hatalom tényleges bir­tokosa, Suharto, valamint Na­sution tábornok, Malik, és miniszterelnök-helyettes tár­sa, a djogdjakartai szultán kö­zött. Az Antara indonéz hírügy­nökség jelenti, hogy Sugihar- to vezérőrnagy, igazságügy­miniszter, elbocsátotta mi­nisztériumának 15 magas ran­gú tisztviselőjét a baloldallal való leszámolás jegyében. A biztonsági őrség elfogta Aruant, Djakarta volt városi főügyészét, aki mindeddig bujkált. Öt is baloldali sze­mélyiségként ismerték. Adam Malik indonéz mi­niszterelnök-helyettes és külügyminiszter szomba­ton repülőgépen Bang­kokba érkezett, hogy po­litikai tárgyalásokat kezd­jen Malaysiáról A fasiszták áldozata lett — 1966-ban Narcisco Ramossal; a Fülöp- szigetek külügyminiszterével. Thanat Kohman thaiföldi kül­ügyminiszter, a megbeszélé­sek házigazdája, szintén ta­lálkozik az indonéz és a Fü- löp-szigeti politikussal. (MTI) (MTI külföldi képszolgálat) Fasiszta diákok tömegvere­kedést provokáltak, és meg­gyilkolták Paulo Rossii 19 éves építészmérnök-hallgatót, az Olasz Szocialista Párt egye­temi szervezetének egyik ve­zetőjét szerdán Rómában. A fasiszta gyilkosság széles hul­lámokat korbácsolt fel az olasz közvéleményben. A ké­pen: Az egyetemi hallgatók gyülekeznek, hogy részt ve­gyenek meggyilkolt társuk szombati temetésén. Jordániái falvakat támadtak izraeli különítmények Az izraeli hadsereg fő­parancsnokságának szóvivő­je bejelentette, hogy izrae­li különítmények a szom­batra virradó éjszaka be­hatoltak Jordánia területé­re. Egy katonai egység Beiszán térségében lépte át a Jordán folyót, és Ka- laat arab falu négy házát dinamittal felrobbantotta. ■ dániai polgári személy meg­Az NSZEP KB határozata a két német párt közti dialógus folytatásáról Berlin, április 30. met Szocialista Egységpárt magas rangú funkcionáriusai nyugat-berlini területre lép­tek. A Neues Deutschland szom­bati számában közölte az NSZEP Központi Bizottsága ülésének határozatát az NSZEP és az SPD vélemény-, cseréjéről. A határozat több kérdésre vár választ a pártközi dialó­gustól annak érdekében, hogy Németország keleti és nyuga­ti részében egyaránt megszi­lárdítsák a békét és a biz­tonságot. A határozatban az NSZEP Központi Bizottsága egyetér­tését nyilvánítja az SPD-nek az NDK-ban és az NSZK-ban megrendezendő nagygyűlések­kel kapcsolatos javaslatával. Figyelembe véve azonban, hogy a közeljövőben Észak- Rajna-VestfáLiában tartomá­nyi gyűlési választásokat tar­tanak és Dortmundban sor kerül az SPD kongresszusára, az NSZEP Központi Bizottsá­ga azt javasolja, hogy a szó­nokcserét ne májusban, ha­nem júliusban bonyolítsák le, mert így biztosítani lehet a nyugodt légkört. •Ezenkívül a központi bi­zottság azt is indítványozza, hogy a találkozókat ne Kari Marx-Stadtban és Hannover­ben tartsák, mint ahogy ezt az SPD vezetősége ajánlotta, hanem Kari Marx-Stadtban és Essenben, mert Essen a né­met münkásosztály gazdag hagyományaival rendelkezik. A demokratikus Berlinben a Német Szocialista Egység­párt központi székházában tartott pénteki első találkozó után szombaton délelőtt is­mét találkoztak egymással az NSZEP Központi Bizottságá­nak és az SPD országos el­nökségének megbízottjai. E találkozó Nyugat-Berlinben, az SPD helyi elnökségének a Zoo pályaudvar közvetlen kö­zelében levő irodájában zaj­lott le. Hosszú évek óta ez volt az első eset, hogy a Né­A kiadott, egészen szűksza­vú kommüniké közli, hogy e találkozás megtörtént, továbbá hírül adja, hogy a két párt megbízottjai újabb találkozó­ra jönnek majd össze, de en­nek időpontjában még nem állapodtak meg. (MTI) Egy másik izraeli alakulat a Hebron-hegytől délre, Khirbet Rafaat arab falu­ban tíz házat robbantott fel. Az izraeli közlemény azt állítja, hogy a megtámadott falvakban az El-Fatah nevű arab nacionalista harci szer­vezet támogatói élnek, és hogy az izraeli támadás »megtorlás« volt amiatt, mert arab csoportok hétfőn izraeli polgári célpontok ellen sza­botázsakciót hajtottak végre. Egy Jordániái katonai szó­vivő szerint az izraeli kato­naságot a jordániai erők visszavonulásra kényszerítet­ték, és tűzharcban súlyos em­ber- és hadianyagvesztesége­ket okoztak nekik. A szó­vivő közölte, hogy három jor­halt, négy' polgári egyén és egy katonai személy meg­sebesült. Az izraeli támadók közül 37 katona vesztette életét, illetve sebesült meg — közölte később egy jordániai katonai szóvivő. Jordánia erőteljes hangú tiltakozó üzenetet intézett az ENSZ fegyverszüneti ellenőr­ző- btóöttságához az izraeli támadás miatt, követeli az esemény haladéktalan ki­vizsgálását. A Reuter jelentése szerint a jordániai fegyveres erők szombaton feltartóztattak egy izraeli gépkocsioszlopot, amely Jeruzsálem jordániai szekto­rán át egy izraeliek által el­lenőrzött övezeitbe tartott. , (MTI) A TÁRSIIRALK0D0 ]%, égy esztendővel ezelőtt Georges Wallace »-Faji elkülönítés ma, faji elkülöní­tés holnap, faji elkülönítés örökre« jelszóval nyerte el az Egyesült Államok egyik leg­sötétebb déli állama, Alaba­ma kormányzói székét. Könyörtelenül következetes is maradt programjához, s így szinte az egész világon a rosszizmus szimbólumává vált. A demokrata párti kor­mányzó ugyanis nemcsak az ultrajobboldali Goldwater kor­tesének csapott fel az elnök- választások idején, hanem — fegyveres erőt is segítségül híva — kényszerítette ki, hogy néger gyerekek ne tanulhas­sanak együtt fehér iskolások­kal, s Montgomery város nyil­vános közlekedési eszközein például a színes bőrűek mind­máig kénytelenek külön utaz­ni. Wallace ideje lejárt. Az ál­lam alkotmánya értelmében egyetlen kormányzó sem le­het önmaga utóda. Wallace azonban keresett és talált is utat a törvény megkerülésé­re: feleségét lépteti fel kor­mány zó^löltként. Kortesbeszé­dében "azonban nem titkolta, miért. Nyíltan kijelentette: »Ha megválasztjátok felesége­met, én maradok a kormány­zó.« Vagyis annyi változna csu­pán, hogy Wallace nem jog szerint, »csupán« : tényle- g e s e n üldözheti a. színes bőrűeket. be még egy vál­tozásról is említést tesznek a lapok. Az exkormánywó e közreműködéséért feleségétől, a kormányzói jövedelemből mindössze évi 1 dollárt kap csak. Nem valószínű, hogy Wallace kormányzónak »társ- uralkodói« posztra állításá­hoz más vonzereje is lehetne Alabama népének szemében, mint az anyagiasságnak ez az Amerikában valóban szinte példa nélkül álló »megveté­se«. <Ö.) Todor Zsivkovot meghívták Szíriába és Franciaországba Szófia, április 30. Juszef Zuajen szíriai mi­niszterelnök Todor Zsivkov- val, a bolgár minisztertanács elnökével folytatott tárgyalá­sairól közös közleményt ad­tak ki. A két ország gazdasági és tudományos-műszaki együtt­működésének fejlesztése ér­dekében a felek megállapod­tak abban, hogy a legköze» lebbi jövőben Damaszkusz­iján a két kormány képvise­lői tárgyalásokat kezdenek hosszú lejáratú kereskedelmi egyezmény és tudományos­műszaki együttműködési egyezmény aláírásáról és bolgái—-szíriai vegyes bi­zottság megalakításáról. Megállapították, hogy szá­mos nemzetközi politikai problémát illetően nézeteik hasonlóak. Juszef Zuajen meghívta Todor Zsivkovot, látogasson el a Szíriai Arab Köztársa­ságba. A bolgár miniszterel­nök a meghívást elfogadta. A látogatás időpontját ké­sőbb határozzák meg. Couve de Murville francia külügyminiszter szombaton délelőtt sajtóértekezleten szá­molt be bulgáriai tartózkodá­sáról, Ivan Basev külügymi­niszterrel folytatott tárgyalá­sairól, valamint a Todor Zsiv- kovnál és Georgi Trajkovnál tett látogatásáról. Bulgáriai benyomásait a francia kül­ügyminiszter kitűnőnek ne­vezte, s mint kijelentette, a teljes fejlődés állapotát élő ország számára új felfedezés volt. Szófiai tárgyalásait értékel­ve Couve de Murville elmon­dotta: Elvi megállapodás szü­letett arra nézve, hogy a fe­lek két szerződést fognak alá­írni, egyiket a kulturális együttműködésről,"• másikat a tudományos-műszaki kapcso­latok bővítéséről. Ezenkívül bolgár—francia konzuli meg­állapodás is várható, a ke­reskedelmen túli gazdasági együttműködés konkrét le­hetőségeinek tanulmányozá­sára pedig a közeljövőben francia szakemberekből álló küldöttség érkezik a Bolgár Népköztársaságba. A francia külügyminiszter elmondotta végül, hogy To­dor Zsivkov miniszterelnök­nek átadta a francia kormány meghívását, amit az elfoga­dott. A látogatás időpontját később jelölik meg. Ugyan­akkor De Gaulle tábornok Szófiába szóló meghívást ka-, pott, amit a külügyminiszter hazautazása után ad át a francia elnöknek. (MTI) Ulánbátorban befejeződtek a Magyar Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság kulturális küldöttségeinek tárgyalásai, és aláírták a két ország közötti 1966—1967. évre szóló kulturális együtt­működés munkatervét. Öt nap alatt másodízben állta'k le szombaton Japán­ban a vasutak, autóbuszok, földalattik és taxik. Mint­egy 210 magánközlekedési vállalat dolgozói 24 órás or­szágos szrá.ikot -hirdettek. a sztrájk több mint 25 millió utast érint. A közlekedési dolgozók bérköveteléseinek alátámasztására a bányászok is 24 órás sztrájkba léptek. Malik szovjet külügymi­niszter-helyettes pénteken Uganda fővárosába, Entebbé- be, több afrikai országban teendő körútja első állomásá­ra érkezett. Peking legnagyobb sport­stadionjában nagygyűlést ren­deztek szombaton a Kínában tartózkodó albán párt- és kormányküldöttség tiszteleté­U Timiit nyilatkozik • a vietnami kérdésről • Rhodesiáról • és utódlásáról , De Gaulle francia köz- | nak képviselői szinte naponta társasági elnök szombaton ebédet adott U Thant ENSZ-főtitkár tiszteletére, aki Pénteken érkezett Pá­rizsba. hogy vezető fran­cia politikusokkal . tanács­kozzék. Az elnöki palotából távo­zóban az ENSZ-főtitkár rö­vid nyilatkozatot ■ adott. Kö­zölte, hogy De Gaulle-lal tárgyalt a vietnami problé­máról, de pillanatnyilag egyikük sem lát lehetőséget arra. hogy bárki is új kez­deményezést tegyen Vietnam­mal kapcsolatban. Az újságírók megkérdezték U Thanfctól, elfogadná-e új­bóli jelölését a világszerve­zet főtitkári tisztére. U Thant azt válaszolta, hogy még nem döntött e kérdésben, de a francia köztársasági elnök kérte, ha újból megválaszta­nák az ENSZ főtitkárává, ne utasítsa el a megbízatást. Rhodesiával kapcsolatban U Thant megemlítette, hogy az ENSZ afrikai tagállamai­Tíz fogoly szabad A Ben Bella és az algériai politikai foglyok támogatásá­ra alakult francia bizottság közlése szerint az algíri ügyészség szabadlábra helye­zett tíz politikai foglyot, öt­badlábra helyezési kérelmét azonban elutasították. Ezeket különböző börtönökben őrzik továbbra is, mint ííocine Za- huanet és ot társát, az ille­gális népi ellenállási szerve­venkét további fogoly sza- zet vezetőit. (MTI) tanácskoznak e kérdésről. A főtitkársággal még nem kö­zölték legújabb döntésüket, de vannak olyan értesülések, amelyek szerint az afrikai államok május 10-e körüli időpontra kérik a Biztonsági Tanács összehívását. De Gaulle-lal folytatott tárgyalásairól U Thant meg­állapította. hogy azok igen hasznosak, kötetlenek és őszinték voltak. Az ENSZ főtitkára Párizs­ból Strasbourgba utazik, ahol kedden beszédet mond az Eu­rópa Tanács tanácskozó gyű­lésében. (MTI) Ben Barka holttestét keresik Péntek délután óta rend­őrök, tűzoltók és búvárok ku­tatják át a Párizstól délre, Essonne városim hajtárában levő halastavakat, abban a reményben, hogy megtalálják Ben Barka holttestét. (Állító­lag oda süllyesztették a holt­testet a gyilkosok.) A kutatás szombaton dél­utánig még nem vezetett eredményre. A két tó felüle­te mintegy nyolc hektár, a víz helyenként három méter mély, és így a tó fenekének átvizsgálása hosszabb időt»« telik. (MTI) »

Next

/
Oldalképek
Tartalom