Somogyi Néplap, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-04 / 80. szám
iOMOGY! NÉPLAP 4 Hétfő, 1966. április t PÁRBESZÉD A BURGONYÁRÓL Nemes szenvedélyről hallani jóleső érzés. Horváth Sándornak, a Lábodi Állami Gazdaság agronómusának j burgonya a szenvedélye. Hajdan nemesítő telepen dolgozott, később fajtafenntartó nemesítést végzett. Most a termelést irányítja. Ó a gazdaság burgonyaspecialistája. Ezerkétszáz hold termesztését irányítja, s azt mondja, hogy ez legalább olyan nehéz feladat, mint a kísérletezés. Vagy talán még nehezebb. — A termesztésben soha nem szűnik meg a harc. A mi gazdaságunk a minisztérium által kijelölt bemutatóüzem. A Dunántúlon itt próbáljuk ki először az új gépeket is meg az új vegyszereket is. Amikor idekerültem, jó volt a termésátlag, de azok közül a fajták közül már csak a gülbaba állja a sarat. A többi leromlott, kikerült a termesztésből. — S a gülbaba jó? — Ezt a burgonyát már a sír széléről hozták vissza a fajtafenntartók. Most ezt termeljük a somogyi sárgával, a somogyi koraival meg a somogyi kiflivel együtt. Amit mi termelünk, mind vetógumó lesz. — Milyen feladatokat ad ez? — Az innen elmenő vetőburgonyának egészségesnek kell lennie, és megfelelő hozamú gumókat kell teremnie. A múlt évi terméssel nagyon meg vagyok elégedve. A csíráztatáskor megállapítottuk, hogy egy százalék alatt van a cémahajtás. Tudja, mit jelent ez? A vetőgumó egy százalékánál kevesebb a beteg. Szavait följegyzem, a szenvedélyt azonban, ahogy a burgonyáról beszél, nem lehet visszaadni. Megkérdezem tőle, milyen növény a burgonya. Így válaszol: — Roppant kényesek a mi fajtáink. A burgonyavész a tsz-ekben sokat elvitt. Mi idejében védekeztünk ellene, a kényes fajták alatt sem volt sokkal kevesebb termés, mint az ellenállóbbak alatt, mert a kényeseket még inkább megdédelgettük. Az idén még jobban felkészültünk a termesztésre, mint tavaly. Minden táblánk kétszáz mázsa istállótrágyát kapott. Egyenként jelöltük ki a táblákat. Általában a laza homok- és a középkötött talajokat választottuk, s már minden táblára kidolgoztuk a művelés technológiáját. Eddig minden évben megkéstünk a kapálással, most a vegyszerezéssel segítünk ezen. Ez biztonságosabbá teszi a gépi betakarítást is, ami megkönnyíti aztán , a tárolást meg a válogatást, és biztosítja a jó minőséget. Ez nem közömbös számunkra. Ez a gazdaság szállítja megyei szinten csaknem az összes szuperelit vetőgumót, s mi szállítjuk az elit gumóknak majdnem hatvan százalékát is. Ez pedig biztonságos terrre’ést követel meg. Az idén fölkészültünk a burgonyavész elleni védekezésre. A korai fajták érzékenyek erre. Nekünk pedig hatszáz hold előhájtatott korai fajtánk van. Meghoztuk a növényvédő szereket. Tavaly jó lett volna a termésünk, de több mint ötszáz holdat ért részleges és teljes vízkár. Ez sokat rontott az átlagokon. Az idén kihagytuk a laposabb részeket. Jövőre már könnyebb lesz megint. Felépül a kétszáz vagonos, minden igényt kielégítő tároló- házunk Elég, ha csak any- nyit mondok róla, hogy európai viszonylatban is a legmodernebbek közé tartozik majd. S ha ehhez még hozzáteszem, hogy ezelőtt két évvel még minden munkafolyamatot kézzel — sok hiba- lehetőséggel — végeztünk el az ápolásnál, most pedig már a munkák felét a legkorszerűbb gépek végzik, akkor nem utópia a biztonságos termelés. — A burgonyaprobléma véleményem szerint 1970-re teljesen megoldódik Akkorra lesz elég fajtánk, mert most a három somogyi fajtán és a gülbabán kívül szinte semmit sem tudunk termelni, ami megérné. — Csak fajta kérdése a burgonya termesztése? — A burgonya termesztése fegyelem kérdése. Nagyon kényes növény ez. Amit ma meg kell csinálni, azt nem lehet holnapra halasztani. A burgonyatermesztés szerintem nem szakma, hanem hivatás. Megszállottnak kell ehhez lenni. Mert a burgonya, ha munkát kér, meg kell adni neki. Mert például nem lehet mindig szelektálni, de ha' beteg tövet talál az ember, könyörtelennek kell lenni. Akkor nem szabad számolni sem a tőszámmal, sem a termésátlaggal. Itt nem a mennyiség dominál, hanem a minőség. Ezért örülök a gépesítésnek meg a pontos, minden táblára kiterjedő technológiának. Mert eddig, ha valamit mondtunk, azt vagy megcsinálták, vagy nem. Most együtt dolgoztuk ki a kerületekkel a tennivalókat. S már az ültetéskor tudjuk, hogy melvik lesz az a háromszáz hold, melyet szártalanítunk. Igaz, ez termésátlagban kiesést jelent nekünk, de bőven megtérül a minőségben. Aztán állandóan járiuk a táblákat is, mert beteggyanús tő nem maradhat. Nagy felelősség ez, hiszen sokfelé megy innen egészséges vetőgumó. Kercza Imre ViP any szerelő szakmunkásokat és betanított villanyszerelő segédmunkásokat legaiább 3 éves gyakorlattal fölvesz az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat. A szatanunkásvizsga megszerzéséhez lehetőséget biztosítunk. Jelentkezés a vállalat központjában: Kaposvár, Május 1. utca 57. Üzemi arcok A SZIGORÚ EMBER Azt mondják, hogy Szigeti József a szalag legszigorúbb embere. Mindent meglát, és szóvá tesz. Nála nincs pardon. Még ezt is hallottam róla: — Néha túl szigorú. Amikor elismétlem az elmondott véleményeket, mosolyogva széttárja a karját. — Az lenne a baj, ha nem ezt mondanák. Ezt nem értem. Készséggel folytatja a magyarázatot. — Annál a meósnál, akit dicsérnek, valami nem stimmel... A szalagon ötvenen dolgoznak. Az ötven varrógépen általában százezer forint értékű hazai vagy exporttermék készül naponta. Nézem, ahogy vizsgálja, méri és ellenőrzi a kész bőrzekéket. — Hálás szakma ez? — Azt nem mondhatnám. De a meós azért van, hogy minél kevesebb legyen a hibás termék. Ha hibát találunk, azonnal szólunk, és kijavítatjuk. — Gyakran kell szólni? — Néha bizony elég gyakran. Például az orkánok és a ballonok huszonöt százalékát kell javí- vítatni. A műbőrnél már lényegesen kevesebb a hiba. — És mit szólnak azok, akik visszakapják a leadott munkadarabot? — Egy tény: ennek senki se örül. De a többség megérti, hogy miről van szó. — Hány olyan ember dolgozik a szalagon, aki mindig tökéletes munkát végez? Nyakába akasztja a mérőszalagot, és félretolja a próbababát. — Olyan nincs. Nemcsak itt, sehol se. Majdnem negyven éve dolgozom a szakmában, de tökéletes mesterrel még sohasem találkoztam. — Előfordult már, hogy ön is tévedett? Hogy nem vette észre a hibát? Űjabb kabátkötegeket hoznak. A varrógépek monoton zaja álmosítóan egyhangú. — Sajnos, igen. A mi szakmánkban minden átvétel külön vizsga. A külföldi munkánál még utána is sokáig drukkol az ember ... öröm leírni: Szigeti József, a Csurgói Napsugár Ktsz »szigorú embere« csak elvétve téved. Az első negyedévben egyetlen exportszállítmány után sem érkezett reklamáció. A varsói, a moszkvai, a bécsi és a helsinki röntgenszemű -szigorú emberek« egyetértettek vele. N. S. ^()ptetráriok Még elevenen ól a gyermekkori emlék az emberben. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt sokat voltam erős kezű, tiszta szívű vasasok között, s minden egyes alkalommal ünnepélyszámba ment a találkozás; sok szép történetet mondtak el munkájukról, harcaikról. Akkor hallottam először ezt a szót is: veterán. Schmidt Feri bácsira, az öreg öntőre mondták nem sokkal ifjabb munkatársai, s tisztelettel beszéltek róla: 191 j es kommunista volt. Azért jutott ez most eszembe, mert olvastam egy érdekes anyagot a megyei pártbizottságon Somogy légi harcosairól, a munkásmozgalom veteránjairól. Bizony összeszorul az ember szíve: napjainkban már csak huszonhat olyan elvtárs él a megyében, aki a felszabadulás előtt is tagja volt a pártnak. A múló évek könyörtelenek: azokat az elvtársakat, akiket nem tudott legyőzni a fehérterror, a tíorthy-fasiz- mus, az évek szólították ki sorainkból. Ugyanakkor örül az ember szíve, hogy ezrek és ezrek állnak a veteránok háta mögött: negyvenötös vagy fiatalabb párttagok; gazdag élettapasztalatukat a mái pártmunkában nagyszerűen felhasználják, s életútjukat követendő példaként emlegetik mindenfelé. A veteránokat ott látni mindenütt, ahol csak szükség van munkájukra; mindössze egyetlen elvtárs nem tölt be közülük valamilyen társadalmi funkciói — gazdasági munkája rendkívül szerteágazó —; a többiek sokat segítenek a tomegszerve- zetek miunkájában, tanácstagok vagy a pártbizottságok lelkes aktivistái. Fokozott figyelemben és megbecsülés- ben van részük: a KlSZ-fia- talok rendszeresen meghívják őket rendezvényeikre; az úttörők gyakran érdeklődnek emlékeikről, s arról sem feledkeznek meg, hogy születésnapjukon virággal kedveskedjenek nekik. Ott látni őket a díszünnepségek elnökségeiben is, az első sorokban jut hely számukra. Miért írom le mindezt? Azért, mert némelykor elhangzik olyan vélemény, hogy a munkásmozgalom veteránjai balos nézeteket vallanak, nem mindenben értenek egyet a párt politikájával. Hallottam már olyan véleményt is, amely különbséget tesz régi és új párttagok között. Nyíltan, világosan meg kell mondani, hogy veteránjaink — s hovatovább közéjük kell számítani a húszéves párttagsággal rendelkezőket is — egyetértenek a párt politikájával. a pártegységet nagyon komolyan veszik, hiszen jól tudják, hogy a kommunisták között nem lehet úgynevezett nemzedéki vita. Akkor azonban, amikor bekapcsolódtak a párt munkájába, mások voltak a módszerek, más munkastílust kellett alkalmazni az élet minden területén. 1945—46-ban szinte bibliának számított a bolsevik párt történetéről szóló könyv; kézről kézre vándorolt egy-egy példány, s abból ismerkedhettek, meg az emberek a dialektikus materializmussal, abból a rendelkezésükre álló kevés anyagból kellett meríteniük az. ideológiai tudást. Napjainkban könyvek százai foglalkoznak a tudományos szocializmus minden kérdésével, gyors a tájékoztatás — vagyis mások a munkafeltételek. Veteránjaink jó része az akkori körülmények között nem tudott időt szakítani arra, hogy tanuljon, képezze magát, s érthető, hogy némelykor sok-sok kérdésre vár választ a megváltozott körülmények között. Hogy vitatkoznak intézkedéseken? Hogy nem látnak tisztán azonnal egyes politikai kérdésekben, s fölvetik gondolataikat? Nyíltan, pártsze- rűen, pártfórumokon teszik. Ma nem kell ellenállási mozgalmat szervezni, röpcédulákat készíteni és terjeszteni. Ma másfajta feladatok várnak a kommunistákra. S veterán elvtársaink példamutatásukkal sokat segíthetnek a munkában: állhatatosságot, szívósságot, e'v- hűséget tanulhatunk tőlük. Olyan hatalmas élettapasztalatuk van, olyan sok bölcsességet halmoztak fel hosszú évtizedek alatt, hogy az mindenképpen csak egyengetheti az utat az előrehaladás előtt. Hívni kell őket, szólni kell nekik, hiszen legtöbbjük nagyon szerény, s nem akar előtérbe kerülni. De nagy öröm számukra, amikor kikérik egy- egy ügyben véleményüket, tanácsukat. Ilyenkor nem éreznek nosztalgiát, nem érzik nyugdíjasnak magukat. Mint ahogy csak munkaügyi szabályok szerint szólhatunk nyugdíjas párttagokról, mert egyébként a munkásmozgalomban, a pártban, a pártmunkában — éppen az ő példájuk nyomán — nincs nyugdíjkorhatár. Jól tudjuk, olyan aktív munkát nem várhatunk tőlük, mint húsz-harmic évvel ezelőtt. Nem is ez a feladatuk. Sokkal inkább a nevelés, az új generáció tanítása. Szeressük és becsüljük hát őket érdemeik szerint, munkájuk alapján. Polesz György Sokan ültek az elnöki asztalnál. Otthoin is az asztalfőn van a helye, de ott csak a család veszi körül, s nagy ritkán egy-két vendég. Itt a nagy család, a termelőszövetkezet tagsága ül vele szemben. Kiben milyen gondolat, indulat van? Nem kisebb dologról, mint az évi tervekről és az új vezetőség megválasztásáról van szó. Vajon elég volt-e az elmúlt időszak arra, hogy megismerje az embereket, és őt is megismerjék, vagy még inkább elismerjék, megszeressék? Szorítanak a számok, kevés a munkabíró fiatal. Nincs elég gép. De vannak eredmények! Ilyen körülmények között is nem egészen hét év alatt több mint hétmillióval gyarapodott a közös vagyon. Vajon értékelik-e ezt az emberek? Bíznak-e a vezetőségben? Ezeket próbálta leolvasni az arcokról, amikor szemben ült velük. Látta, hogy K. Varga Imre feszült figyelemmel hallgatja a terv számait, és közben bólogat. Gyakran odaszólt a szomszédjához is. Ilyenkor bizonyosan valamit észrevételezett. Azután az asszonyok arcán állt meg fürkésző, olvasó tekintete. Érdekes Most hogy így nézi őket, szinte semmit sem tud leolvasni róluk. Figyelnek, de megér- tik-e ezt a sok számot, s a mögöttük levő emberi erőfeszítést, verejtéket? Még nem tudta. Csupa idős, megtört arc. Olyan kétszáz. Csak imitt-amott egy-egy fiatal. — Termelőszövetkezetünk vagyonának idei gyarapodása ezekben a tervekben van megfogalmazva. Ez tartalmazza mindannyiunk jövedelmét, de feladatainkat is. Kérem, ha jóváhagyják a tervet, tegyenek meg mindent megvalósításukért. Már be is fejezte Nagy Sándor. Leült, megtörölte izzadó homlokát, és nagyot sóhajtott. Most rajta a sor! Megnyitotta a vitát. Bátorított, buzdított a szava, a tekintete. Ösztönözte az embereket, hogy mondják el véleményüket, hiszen így volt ez eddig is. Csönd terpeszkedett a teremben. Itt-ott mozgás, majd megint csend. Már elhatározta, hogy újra feláll, s valami ilyesmit mond: Emberek, hát szóljatok, hiszen a jövőtökről van szó! És ekkor valahol hátul felállt egy ember, és halkan, de érthetően beszélni kezdett. — Nekünk, öregeknek már nem sok időnk van hátra, de megtesszük a magunkét. Ügy érzem, hogy összefogásunk meghozta eredményét. Szépen boldogultunk eddig, s ha most még jobban megfogjuk a munka végét, akkor jövőre még több kerül az asztalunkra. Nézte a piros arcú, ősz fejű embert. Milyen szépen beszél, s hogyan figyelik a többiek! És sorra jelentkeztek szólásra a gazdák. Mindannyian jó szándékú figyelmeztetéssel, tanáccsal és bírálattal rukkoltak elő. Az évi tervet egyhangúlag elfogadták. Miután jegyzőkönyvbe foglaltatta a határozatot, egy pillanatra megállt. A szövetkezet alapszabályára hivatkozott, arra, hogy letelt megbízatásuk ideje, és bejelentette a vezetőség lemondását. — A jelölő bizottság nevében a balatonkiliti Oj Tar vasz Termelőszövetkezet új vezetőségébe az alábbiakat javasolom — hallotta a hivatalos szavakat. S a felsorolás alatt újra az arcokat nézte. Mit árulnak el ezek az arcok? Már nem volt benne szorongás, hiszen a terveket elfogadták, tehát a legfontosabb már megvan. Szavazás. Kezek emelkedtek a magasba... — Ezennel megállapítom, hogy a termelőszövetkezet tagsága egyhangú szavazattal ismét Dudás Károlyt választotta meg a termelőszövetkezet elnökének... Ezen a közgyűlésen bizalom áradt az emberekből a vezetőség, a régi elnök felé. S ez a bizalom már a jövőnek, a balatonkiliti szövetkezet újraválasztott vezetőinek szólt... Dr. Erdélyi János BIZALOM
