Somogyi Néplap, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-27 / 98. szám

KONGRESSZUSI MUNKAVERSENNYEL ELŐRE AZ 1966. ÉVI TERV TELJESÍTÉSÉÉRT! Bolgár—szíriai tárgyalások Todor Zsivkov, a bolgár minisztertanács elnöke ked­den fogadta dr. Juszef Zua- jent, a Szíriai Arab Köztár­saság miniszterelnökét A ba­ráti megbeszélésen jelen vol­tak a szíriai küldöttség tag­jai és a bolgár miniszterek. Zuajen átnyújtotta Todor Zsivkovnak a legmagasabb szíriai kitüntetést. Ugyancsak szíriai kitüntetéseket adott át a miniszterelnök más bolgár államférfiaknak is. Kedden délután Szófiában megkezdődtek a bolgár—szí­riai tárgyalások. (MTI) Összeül a kenyai parlament A Kenyában kormányon levő Kenayi Afrikai Nemzeti Unió képviselőcsoportjának keddi ülésén határozatot fo­gadtak el a kenyai parla­ment rendkívüli ülésszakának összehívásáról. Az AP nairobi tudósítója szerint a parlament összehí­vásának célja az ország al­kotmányának megváltoztatá­sa, hogy így megfosszák kép­viselői mandátumától Oginga Odinga volt alelnököt és kö­vetőit, akik a kormány poli­tikája elleni tiltakozáskép­pen kiváltak a kormánypárt­ból és új pártot alakítottak. (MTI) Magyar kiállítás Párizsban Párizs reprezentatív kiállí­tási csarnokában, a Petit Pa- lais-ban kedden Tíz évszázad magyar művészete cíirimel nagyszabású képzőművészeti kiállítás nyílt meg. A kiállí­tás az Árpád-kori ötvösmun­kától a középkori és a rene­szánszkori faragásokon, fest­ményeken, a Corvinákon, majd a XVIII. és XIX. szá­zad festészetén áit a jelenkori alkotásokig háromszáz mű­tárggyal mutatja be a ma­gyar művészet fejlődésének korszakait (MTI) PARLAMENTI VITA POFOZKODÁSSAL Csekély többséggel bizalmat kapott a görög kormány Athén, április 26. Hajnalba nyúló viharos ülés után a görög kormány átvészelte a bizalmi szava­zást. A kormány — néhány centrista honatya átállásával — megszerezte ugyan 151 sza­vazattal a szükséges többsé­get, de a 147 ellenszavazat helyzetének ingatagságát bi­zonyítja. Az ellenszavazatok közül 123-at a Centrum Unió, 22-t az EDA, egyet a közelmúlt­ban lemondott Cirimokosz külügyminiszter, további egyet pedig Cirimokosz uno­kaöccse adott le. Egy kor­mánypárti képviselő tartózko­dott a szavazástól, viszont egy centrista képviselő nem jelent meg a parlamentben. Papandreu, a Centrum Unió vezére kedden reggel közzé­tett nyilatkozata isimét köve­telte a kormány haladéktalan lemondását A szoros ered­mény — mondotta — azt bi­zonyítja, hogy a kormány nem rendelkezik a munkájá­hoz szükséges parlamenti tá­mogatással. A bizalmi szavazást meg­előző vita viharos jelenetek­be torkollott. Egy kormánypárti képvi­selő pofon vágott egy el­lenzéki képviselőt, mire a terem minden padsorá­ból a középre sereglettek a parlamenti tagok, és nagy dulakodás kezdődött. A teremőrök választották szét őket, és a parlamenti elnök még a rendőrség se­gítségét is igénybe vette. (MTI) Falánk cápák Immár harmadik napja tart több New York-i hírlap dolgozóinak sztrájkja. Ok: a hatalmas sajtótrösztök vezé­rei fölöslegesnek tartják, hogy csak némileg is független napilapok létezzenek. Falánk cápák módjára — a kímélet­len konkurrenciaharc eszközeivel — kierőszakolták a World Telegram, a Journal American és a Herald Tribune »fúzióját«. Űj lap indul e három helyett World Journal Tribune címmel. Ámde az új lap több mint kétezer »meg- bízhtatlan« dolgozót nem vesz át. Amint képünk dokumen­tálja, a felszámolt három lap valamennyi dolgozója — új­ságírók, nyomdászok, lapterjesztők — négynapos sztrájk­kal tiltakoznak a »fúzió« következményei ellen. Az indonéz jobboldal célja: megszabadulni Sukarnófől U Thant Londonban U Thant ENSZ-főtitkár ked­den Londonba érkezett. Tíz­napos európai látogatása so­rán Párizsban, Géniben és Strasbourgban is megfordul. Az angol vezetőkkel sorra kerülő megbeszélések fő té­mája előreláthatólag a rho- desiai kérdés lesz, de valószí­nűleg szóba kerül a vietnami 'háború problémája is. A brit kormány szeretne időt nyerni az ENSZ-ben, hogy folytat­hassa bizalmas diplomáciai konzultációját a dél-afrikai Verwoerd-kormánhyal a rho- desdai olajembargó ügyében. A főtitkár ma találkozik Wil­son miniszterelnökkel. (MTI) Két kozmikus hír a Szovjetunióból Kering a Kozmosz 116. Fellőtték a Molnyija 1-et Annak a programnak a keretében, amely szerint mes­terséges holdak felhasználá­sával tökéletesítik a rádió és televíziós kapcsolatokat, hét­főn a Szovjetunióban újabb Molnyija 1. típusú hírközlési szputnyikot bocsátottak fel. A hírközlési szputnyik fel­adata az ilyen típusú szput- nyikok berendezésének és az ezzel kapcsolatos földi hír­közlő eszközök rendszerének további kidolgozása. A koordinációs számító köz­pont ellenőrzi a hírközlési szputnyik berendezésének rfiunkáját, és meghatározza adásainak energiáját. (MTI) A Szovjetunióban az 1962. március 16-i programnak meg­felelően végrehajtották a so­ron levő műhoidkísérletet: fel­bocsátották a Kozmosz 116-ot A szputnyik pályájának főbb adatai: kezdeti keringési idő 92 perc, a Föld felszíné­től való maximális távolság 478 kilométer; a minimális távolság 294 kilométer,; pályá­jának az Egyenlítő síkjával bezárt szöge 48 fok 25 perc. A szputnyikon elhelyezett berendezés szabályszerűen működik. A koordinációs szá­mító központ feldolgozza az érkező adatokat. (MTI) A gazdasági reformról tárgyal a BdP és a LEMP Központi Bizottsága Kedden reggel Szófiában megkezdte munkáját a Bol­gár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának plénuma. A bolgár párt legfelső irá­nyító testületé fontos kérdést vizsgál meg: a népgazdaság tervezésének és vezetésének új rendszerét, amelyet kísér­letképpen néhány üzemben már több mint két éve alkal­maznak, s amelyet tavaly áp­rilisban egész iparágakra is kiterjesztettek. A LEMP KB 6. plénuma hétfő óta ülésezik. A tanács­kozást W. Gomulka, a LEMP KB első titkára nyitotta meg. A vitaindító referátumot E. Szyr, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja tartotta. Szyr beszámolójában a be­ruházási folyamat tökéletesí­tésének kérdéseit és a kap­csolódó pártfeladatokat is­mertette. Beszédének közép­pontjában a párt gazdaságpo­litikájának, az új gazdaság- irányítás íő kérdései álltak. Szyr ezután az építőipar belső tartalékainak felhasz­nálását, a pénzügyi tervezési és anyagi ösztönzési új mód­szerek szerepét méltatta. 800 000 osztrák dolgozó béremelést követel Becs, április 26. Djakarta, április 26. Az Antara indonéz hírügy­nökség jelenti, hogy Sukarno elnök feloszlatta 70 tagú leg­felső tanácsadó testületét, és helyette új, 66 főnyi tanácsot alakított. A régi tanácsadó testület sok tagját ismét ki­nevezték/ a baloldaliak azon­ban egytől egyig kimaradtak belőle. A djakartai rádió jelentése szerint a parlament, az indo­néz ideiglenes népi tanácsko­zó gyűlés vezetősége úgy ha^ tározott, hogy a törvényhozó testületet május 2-re össze­hívja, és meghallgatja a szakminiszterek gazdasági és pénzügyi jelentéseit, de ugyanakkor — fűzte hozzá a híradás — szó esik majd az általános választások kitűzé­séről is. A parlament legkö­zelebbi ülésén a kormányt Malik és Hamengku Buwono djogdjakartai szultán képvi­selik majd miniszterelnök- helyettesi minőségükben. Az Antara hírügynökség je­lentéséből kitűnik, hogy Su­karno elnök különböző körök részéről példátlan támadás- sorozat céltáblája lett. Jobb­oldali csoportok Sukamo al­kotmányjogi hatáskörének csorbítását igyekeznek elérni. Legutóbb az Indonéz pedagó­gusok csatlakoztak azokhoz, akik követelik: »Vizsgálják felül« Sukarno élethossziglan tartó , elnöki megbízatását. Kedden délelőtt ismét jobb­oldali diákok vették körül a Szovjetunió djakartai kultu­rális intézetét és követelték, hogy zárják be a Lenin-ki- állítást. Diákdelegáció járt Az elnök ismét átszervez ezekkel a követelésekkel az intézetben is, de a többiek nem támadták meg az épüle­tet, minthogy azt 25 katona védelmezte. Egy szovjet tisztviselő eré­lyesen tiltakozott a diákok követelései miatt. A Reuter jelentése szerint a Lenin-ki- állítáist később ideiglenesen bezárták, mert a jobboldali tüntetők nem voltak hajlan­dók odébb állni, de szovjet részről közölték, hogy az ügyet a külügyminisztérium­ban fel fogják vetni. (MTI) Amerika nem tárgyal Franciaországgal Amerikai hivatalos körök a legutóbbi francia jegyzéket kommentálva kijelentették, hogy az Egyesült Államok nem kezd kétoldalú tárgyalá­sokat Franciaországgal a NATO-csapatok visszavonásá­ról, amíg nem alakított ki közös álláspontot a többi 13 NATO-taggal. Mint ismere­tes, a múlt pénteken Párizs­ban átnyújtott francia jegy­zék javasolja, hogy a két kormány azonnal kezdje meg a tárgyalásokat a francia te­rületen levő támaszpontok és csapatok visszavonásáról. Mike Mansfield szenátor a szenátus előtt hangsúlyozta, hogy De Gaulle kezdeménye­zését amely szerint a NATO- erők hagyják el Franciaor­szág területét — frissítő és üdvözlésre méltó változásnak kell tekinteni, nem pedig Franciaország ellenséges meg­nyilvánulásának. Kijelentette, hogy a Johnson és De Gaul­le közötti levélváltásban sem­milyen ellenségeskedést nem fedezett föl. A továbbiakban a szenátor hangsúlyozta, hogy miután Franciaország és az Egyesült Államok kapcsolata az Atlanti Szövetség szem­pontjából rendkívül fontos, szükség esetén a két állam­főnek személyesen kellene ta­lálkoznia a kérdés megvitatá­sára. (MTI) Smith derűlátó Smith, a rhodesiai fajvédő kormány miniszterelnöke ked­den beszédet mondott a par­lamentben, és kijelentette, hogy derűlátóan ítéli meg szakadár rezsimjének helyze­tét A miniszterelnök ismét kijelentette, hogy ő a maga részéről nem csapta be az ajtót az angol kormány előtt, s hangoztatta, Rhodesia kész »minden szinten, minden he­lyen és minden időben« tár­gyalni és kibékülni a Wilson- kormánnyaL Nem egészen egy héttel az új osztrák kormány megala­kulása után mind világosab­ban kirajzolódnak a néppárti kabinet első s még messze nem utolsó nehézségei. 320 000 építőipari munkás, 350 000 fémmunkás és 100 000 ipari alkalmazott jelentett be szak- szervezete révén bérkövetelé­seket néhány nappal azután, hogy a kormányfő az ország érdekében való mérsékletre intette a lakosságot. A szocialista Arbeiter Zei­tung szerint a költségvetés előirányozza majd a vasúti díjszabás 20—25 százalékos emelését. Az államkassza hiá­nyai, a beruházások csökkené­se, a gazdasági növekedés üte­mének várható további lassu­lása s az egyidejű bérköve­telések súlyos gondokat hoz­nak a kormányzópártnak. Kreisky volt külügyminisz­ter, aki Pittermann szocialis­ta pártelnök betegszabadsága alatt a párt szóvivője, a nyu­gatnémet Spiegelben újra a leghatározottabban a koalíció visszaállítása és mérsékelt el­lenzéki politika mellett szállt síkra. Tschadek, Alsó-Auszitria he­lyettes tartományi főnöke ugyancsak arról beszélt egy gyűlésen, hogy az együttmű­ködést a néppárttal, ahol az bevált, fenn kell tartani, s a szocialistáknak mindig készen kell állniuk, hogy a föltételek megváltozása ' esetén vissza- térhessenék a kormányba. Az újfasiszta pártvezér nyilatkozik »őrültség lenne, ha a Né­met Szövetségi Köztársaság lemondana az Odera—Neisse vonaltól keletre levő terüle­teiről, s a leghatározottabban az a véleményem, hogy a Szudétaföld is Németország része, mivel az 1938-as mün­cheni egyezmény nemzetközi jogilag megtámadhatatlan, ma is érvényben levő szerződés« — mondotta Adolf von Tad­den, a nyugat-németországi újfasiszta nemzeti demokrata párt másodelnöke a nyugat­berlini külföldi újságíró egye­sület tagjai számára tartott saj tóértekezleten. Az NPD alvezérének kije­lentésed egyaránt megbotrán­koztatták a szocialista és ka­pitalista országokiból megje­lent újságírókat. Kijelentette ugyanis, hogy a németek a Szovjetunió 1941-es megtáma­dásával »csak megelőzték az oroszokat, tehát legalábbis a hadjárat elején a németek igazságos háborút vívtak a Szovjetunió ellen«. Tadden ezután ismertette, hogy az NPD-mek tavaly de­cemberben 10 000 tagja volt, most áprilisban már 17 000 fölé emelkedett a tagok szá­ma. Arra a kérdésre, hogy az NPD számos vezetője, töb­bek között ő is, miért zarán­dokolt el a lundsbergi börtön temetőjébe, és miért imádko­zott a náci főbűnösök sírjá­nál, Tadden így válaszolt: Az erről készített fényképet önök rosszul magyarázzák, mert nem imádkoztam, csak össze­tettem a kezem. Egyébként azért mentünk oda, hogy meg­emlékezzünk azokról, akiket ott ártatlanul kivégeztek. Ek­kor megkérdették tőle, hogy miért nem zarándokolt el az NPD Bergen-Belsenbe vagy más volt koncentrációs tá­borba, ahol valóban nagyon sok embert öltek meg ártat­lanul. Ott már sokan jártak, de Landsbergben mi voltunk az elsők, akik az ártatlanul kivégzettekre gondoltunk — válaszolta. Tadden végül elmondotta, hogy régi pomerániai földes­úri családból • származik, Po- merániábam (ma: Nyugat-Né- metorazág) ötszáz hektáros birtoka volt (MTI) RÖVIDEN CöUve de Mur vilié fran­cia külügyminisztert, aki a román kormány vendégeként Romániában tartózkodik, kedden fogadta Alexandru Birladeanu, a román minisz­tertanács első elnökhelyette­A jemeni törzsi harcosok jelentős mennyiségű fegyvert és lőszert zsákmányoltak, amikor feltartóztattak egy karavánt, amely az ország északi határvidékére próbált behatolni Szaúd-Arábiából. A karavánt zsoldosok kísérték, és szállítmányát a volt imám lázadó katonáinak szánták. Az Egyesült Államok hét­főn végrehajtotta az év ti­zennegyedik föld alatti atom­robbantását a nevadai atom­kísérleti telepen. Általános sztrájkot hirdet­tek a francia szakszervezetek május 17-re az' összes állami üzemekben és intézmények­ben. A sztrájkfelhívást a há­rom nagy szakszervezeti központ közösen adta ki. A sztrájk csaknem hárommillió munkást és alkalmazottat érint, a közlekedés és az áramszolgáltatás beszüntetése gyakorlatilag azonban meg­béníthatja az egész gazdasági életet. Jack Valenti, Johnson el­nök tanácsadója és George Reed, a Fehér Ház sajtófő­nöke lemondtak — jelentet­ték be. A háború utáni idők leg­nagyobb közlekedési sztrájkja folyik Japánban. Körülbelül 50 000 közlekedési dolgozó lépett sztrájkba béremelési követeléseinek alátámasztásá­ra. A legnagyobb városok környékén és a városokban csaknem teljesen megbénulta forgalom. Az angol alsóház keddi ülésén 32 munkáspárti kép­viselő közös határozati ja­vaslatban fejezte ki sajnálko­zását amiatt, hogy a kor­mányprogramot tartalmazó trónbeszéd teljesen mellőzte azt a tényt, hogy az ameri­kai légierő veszedelmesen fo­kozta a háborút Vietnamba*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom