Somogyi Néplap, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-24 / 96. szám
SOMOGYI NEFLAP 8 Vasárnap, 1966, április 24. U j lakásba költözünk. A kiutalás már a zsebemben van. A végrehajtó bizottság egyik előadója adta át. »Gratulálok!« — mondta, és fáradtan végignézett a hosszú soron, majd szólította a következőt. Holnap átköltözünk. A mai nap csomagolással telik el. össze kell szedni a dolgokat. Vovka, a fiam alig aludt valamit, korán kelt, hogy kartondobozában gyűjtse az építőkockáit, a gumilabdákat, a »nagyon értékes és nélkülözhetetlen« asztalifutballcsapatot, a játékgépkocsikat. Holnap kiürül a lakásunk. Az utolsó lakók is elhagyják ezt az öreg családi házat... Szent igaz, már régen eljárt fölötte az idő. Maga a körzet építészmérnöke igen óvatos, meggondolt ember, százszor inkább javíttatja az épületeket, s csak a legvégső esetben ad bontási engedélyt, ebben az esetben határozottan kijelentette: »A ház megérett a lebontásra.« Még azt is hozzátette, miközben letört egy korhadt darabot a gerendából: »Itt nincs értelme a kézi bontásnak. A szerfa használhatatlan. A gépé aszó, így a leggazdaságosabb.« Felzúg majd a szorgos exkavátor motorja, s forog a gémnyakú daru. A' kőművesek keze alá szállítja majd a téglát, nagy fémtartályokban a habarcsot, a fenyőillatot árasztó ablaktokokat. Erős, vidám legények, a lányokkal huncut, éles nyelven évődve húzzák majd egyre magasabbra a falakat, a világos, tágas emeleteket. Azután a környéket teleültetik vékony, zsenge kis nyírfákkal, smaragdzöld pázsitot növesztenek, és senki sem fog emlékezni a kis jelentéktelen faházikóra, amely ezen a helyen állt De mindez a jövő. Ma még itt ülök az íróasztalnál. Egy kis papírt nézek. Megsárgította az idő, a hajtáspk mentén megkopott az írás. A szöveg azonban olvasható. ...Köteles — olvasom Ismételten — a behívás! központban, az alábbi helyiségben megjelenni... Az én apám behívója. A kamrában egy papírhalmazban találtam rá. Ott, ahol a már senkinek sem kellő ócska székek, gyerekkocsi meg egyéb lom hevernek, ahol a polcokon porosodnak az üres parfűmös üvegek. Ott, ahol hányódnak az én papírmasé harci paripáim, meg a nővérem babáit.. — Az új lakásba pedig semmiféle ócska holmit nem, hurculunk be — jelentette ki a feleségem ellentmondást nem tűrő hangon. — Kérlek, válogasd át, a fölösleges dolgokat ki kell dobni! Minden fölösleges dolgot. De mindez emlékeztet valamire, mind drága. Minden egyes tárgy régi izgalmakat éleszt újra, összeszorítja a szívet.., De az új lakásban nincs kamra. Itt minden ésszerű, kimért. A szobák nagyok, világosak, kényelmesek, beépített szekrényekkel. Csodálatos konyha, mint a mesében, tágas, derűs. A gáztűzhely meg valóságos álom. A beépített mosogatóasztalkáról meg ne Is beszéljünk- előbb megmosod a tányért forró vízben, aztán azonnal öblítheted is, csak a csapot kell elfordítanod. A fürdőszoba csodás: a kézi zuhanyozó mi mindenre jó; esőszerűen moshatod vele magad minden oldalról. Ha Szükséges, akkor meleg, gyógyhatású vizet készíthetsz, és úgy fürodhetez, ahogy az orvos előírta. A szoba parkettás, a konyha és az előszóiba műanyaggal borított, tisztán tartása gyors és könnyű. Az építész, amikor a tervet készítette, árra törekedett, hogy minden gazdaságos legyen, és teljesen megfeledkezett arról, hogy az embernek vannak öreg holmijai, amelyek már teljesen használhatatlanok, de valamiért mégis fontosak, valami miatt meg akarja őket tartani. Az idő sárgította öreg papírok egyik csomóját válogatom; kezembe kerül apámnak anyámhoz írt levele. Átlapozom saját iskolai papírjaimat, bizonyítványaimat, megnézem a jegyeket; még most is izgalommal tölt el az egyik beVilen Lvov: A BEHÍVÓ jegyzés: »A kedves fiúk ma ellógott a mértanóróról. Kérem a tisztelt szülőket, vegyék föl a kapcsolatot az osztályfőnökkel.« Átlapozom a régi házi feladataimat, iskolai dolgozatfüzeteimet, fogalmazásaimat, amelyek ügyetlenek, naivak, de lelkesek — ezeket félreteszem. Ide kerülnek a frontról írt leveleim, a poros Iskolai vonalzók, háromszögek, Vovka első rajzai: házikók, magas kéményekkel, melyekből gomolyog a ceruzával rajzolt füst; meg a nagypapa öreg dolgai, az élmunkáski tüntetés papírjai, a jelvény, a Volga— Moszkva-csatoma megnyitására szóló meghívó ... E s hirtelen a kezembe kerül ez a behívó. Emlékszem, egy magas, piros arcú, egészséges gyermekember hozta ő volt a katonai parancsnokság kézbesítője. » ... A behívottat távolléte esetén — olvasom a szöveget — a hozzátartozók kötelesek értesíteni arról, hogy hová és mikor kell bevonulnia /..« — Apám az üzemben van — mondtam akkor, és hamarosan itthon kell lennie, ijedve tettem hozzá: — Nem tudná megvárni? — Semmiképpen, látod, mennyit kell még szóthcxrda- nom, ez mind nagyon sürgős — mondta a legény. — írd csak alá magad. Aláírtam. A fiatalember leszakította az ellenőrző szelvényt, amellyel az átvételt igazolja, elbúcsúzott és elment Majdnem egy negyedszázad telt el azóta. Most újból azt a papírszeletet nézem, felső szélén nagy fekete betűk: itt levágandó. Felfoghattam vol- na-e azon a napon, hogy ezek a sorok, az itt levágandó rész alatt akkor és örökre szétszakítják nyugodt gyermekkoromat, családunk boldog életét, az egész nép békéjét? Gondolhattam volna-e, hogy ez a papit*, az »itt levágandó« vonal határkő, amely mögött a háború „ nehéz, könyörtelen ével húzódnak majd meg; titkok, melyek gyerekek számára érthetetlenek, könnyek, melyeket anyák hullajtanak, a^ emberek milliói számára pedig a megpróbáltatások szörnyű éveit hozza el? A következő reggel elkísértük apámat. Az iskola nagy és poros udvarán már a be- hívottak százai gyülekeztek, és ezerszólamú zaj töltött be mindent. Ki a gitár húrjait pengette, ki harmonikán játszott: de nagyon-nagyon sok volt a kisírt szem; sírtak az anyák, a feleségek és a szülők által annyira szeretett gyermekek ... Nemrég végigmentem azon az utcán. Az iskola udvarán hatalmas nyárfák pompáznak, gyeppázstt zöldell, az árnyékos sétányokon kis elsőosztályosok sétálnak hosszú nad- rágocskákban és egyforma sapkákban. Az iskola homlokzatán pedig hatalmas emléktábla, amelyre a következő feliratot vésték: »1941- ben itt alakultak meg a moszkvai hadosztályok.« Csend van most az iskolaudvaron. — Apám — mondtam én akkor, Igyekezve megnyugtatni anyámat a háború hamarosan befejeződik, és hazajössz. — Természetesen azonnal — helyeselt apám. És megkérte anyámat, hogy mondjon meg valamit az üzemvezetőnek. — Sütök valami ízletesei, amit szeretsz — mondta anyám, és elbúcsúztunk a másnapi viszontlátás reményében. De apám már este betoppant Amint kinyitotta az ajtót, és belépett, nem ismertem meg. Kopaszra volt nyírva, gimnasztyorkában, derékszíjjal, erős katonai bakancsban. Csak egy percre tudott hazaugrani. Azért jött, hogy tudtunkra adja: azonnal indulnak a frontra. Leült az asztalhoz, ahhoz, amelyiknél most én ülök. Mit mondott a bucsúzás- kor? — erőmet megfeszítve gondolkodom, de nem jut eszembe. Mit is mondott? — Papa! — gondolataimból Vovka hangja riaszt fel —, papa, Emiért felelsz olyan soká? — mondja szemrehányóan. — Hívlak, te meg nem felelsz.. Segíts elhelyezni a dobozban az ólomkatonáimat. De siess! Ml már olyan régen küszködünk vele, de nem sikerül... Nem jut el a tudatomig fiam csengő hangja. A múltai élem. — Apám — súgom halkan —, ne siess! Még van Idő. Ülj le egy cseppet, csak egy percre!... De mennie kell. Katona. Valamit mond anyámnak, ö persze mindabból nem ért semmit, csak néz apámra. — Vigyázz a gyerekekre! — emlékszem, ezt mondta apám. — Vigyázz a gyerekekre — mondta, és megcsókolt bennünket, anyámat magához szorította. Sokáig, talán egy egész percig álltak úgy. Azután apám megfordult és elindult. Elment. Ml pedig az ablakhoz rohantunk, fé^re toltuk a kékre festett függönyt, erősen néztünk a sötétségbe. Az újsággal is Sötétített ablaküveg mögött nem láttunk senkit. —* Visszahúztuk a függönyt, és egyedül maradtunk. Apa nélkül, örökre. Egy év múlva, pontosan ugyanazon a napon Jött egy másik behívó. Ez már nekem. Ugyanolyan volt, mint az előző. Egy soványka leány fürgén tépte le az igazolószelvényt, é® én két hónap múlva a koszterevszkiji táborban tanultam a katonai tudományokat, és a Volgánál estem át a harci tűzkeresztségen. Hogy hány harc követte ezt — egészen az osztrák határig —, nehéz lenne össze számlálni, de nem is fontos ... T smét férfihang tölti be a lakást. Fiam csengő ■ hangja: — Papa — kiáltja Vovka —, ideje készülni! Igen. Ideje. Segíteni kell Fiamnak összeszedni a játékait, elhelyezni ólomkatonáit a dobodban. Mennyire szeretném, hogy csak az ólomkatonákról tudjon. Mennyire szeretném, hogy nyugodt gyermekkora legyen, és boldog egész életében! A behívót megőrzőm. A többi öreg, kedves tárgyat, levelet az új lakásban lehetetlen elhelyezni, de apám megsárgult, sorsát hordozó behívójának találok helyet Ott őrzöm, ahol azokat az iratokat kell őrizni, amelyek nagyon fontosak, és bármelyik pillanatban szükség lehet rájuk. Beteszem a katonai igazolványomba, oda ahol ez olvasható: » __A behívóparancs kézh ezvétele után minden körülmények között köteles pontosan megjelenni a kitűzött helyen és időben.« A Pravdából fordította: Sigér Imre ZAGON BERTALAN: NYÁRI EMLÉK Egy kis nyelvművelés Ne tegyünk mindent össze! Az emberi kultúra, a technika, a tudományok óriási léptekkel haladnak előre. Ennek természetes velejárója, hogy a nyelvek szókészlete minduntalan szegénynek bizonyul, kiegészítésre szorul: az egy re-másra születő új fogalmakat meg kell nevezni, ehhez pedig új szavakra van szükségünk. Mint ismeretes, nyelvünk főképpen képzés és összetétel útján gazdagítja szókincsét. A szóösszetételnek egyik legősibb módja az úgynevezett birtokos összetétel, amikor birtokost és birtokot kapcsolunk össze egyetlen összetett szóvá: tervteljesítés, azaz a tervnek a teljesítése, világbéke, vagyis a világnak a békéje. Épp ezért jogosan gondolhattunk arra, hogy ilyen birtokos összetételt bármikor minden nehézség nélkül alkothatunk, az ilyen összetétel mindig helyes, hisz összhangban van nyelvünk hagyományaival, törvényeivel. A dolog azonban nem ennyire egyszerű. Megfigyelhető, hogy újabban némelyek — főként a hivatali és a szakmai nyelvben — nemcsak akkor alkotnak birtokos összetételt, amikor valaminek nevet akarnak adni, tehát amikor erre okvetlenül szükség van. Valamiféle sietségből, a nyelvi elemekkel való oktalan takarékoskodásból is minduntalan összeolvasztják szóvá* a különféle birtokos jelzős szerkezeteket. Ez különösen akkor bántó, ha a birtokos szerkezet, illetőleg viszony többszörös: világidegenforgalomnövekedés (helyesen: a világ idegenforgalmának növekedése, fokozódása). — Ha a birtokos szerkezet, illetőleg viszony többszörös, az sem segít, ha az első birtokosnak jó szívvel megkegyelmezünk és külön hagyjuk: az üzemegység teljesítménynövekedése (kijavítva: az üzemegység teljesítményének növekedésé); a termelés színvonalemelése (helyesbítve: a termelés színvonalának emelése). Még kevésbé megnyugtató, ha a két vagy több összerántott birtokostól — mintegy megsokall- va »alkotásunk« hosszát — elvágjuk a birtokot: munkatermelékenység romlás, munkatermelékenység mutató (azaz: a munka termelékenységének romlása, mutatója.) Nem ajánlatos birtokos szerkezetből birtokos összetételt alkotni akkor sem, ha a birtokosnak valamilyen egyéb (példul minősítő) jelzője is van: európai idegenforgalomnövekedés. Ilyenkor még félreértés is támadhat: nem lehet biztosan tudni, vajon az európai idegenforgalom növekedéséről van-e szó, vagy pedig az idegenforgalom európai (azaz Európában tapasztalható) növekedéséről. Ha összetett szó helyébe szerkezetet teszünk, egyértelművé válik a fogalmazás: az európai idegenforgalom növekedése. — Minősítő jelzője természetesen nemcsak a birtokosnak lehet, hanem a birtokának is. Ha ilyenkor a birtokos szerkezetet összetett szóvá rántjuk össze, a jelző szükségképpen az összetett szó elé kerül, nem a helyére, az elé a szó elé, amelyre vonatkozik: lelkiismeretes munkavégzés, ütemtelen termelésemelkedés, jelentős árszínvonalváltozás esetén ... Ha a birtokos összetételt felbontjuk birtokos szerkezetté, a jelzőit a helyére tehetjük. Ezáltal vilgosabbá, pontosabbá válik a fogalmazás: a munka lelkiismeretes végzése, a termelés ütemtelen (vagy jobb kifejezéssel: nem eléggé egyenletes) emelkedése, az árszínvonal jelentős változása esetén... A bajon ilyenkor úgy is segíthetünk, hogy a mondatban -ás, -és képzős főnév és ige alkotta szerkezet helyett egyszerű igei állítmányt alkalmazunk, illetőleg hogy összetett mondatban fogalmazunk: Ha lelki- ismeretesen végzik munkájukat ...; Ha a termelés egyenletesen emelkedik (vagy jobb szóval: fokozódik)...; Ha az árszínvonal jelentősen változik ... Külön szóvá kell tennünk azokat az összetett szókat, amelyek előtag formájában -val, -vei rágós határozó és való igenév alkotta szerkezetet »nyelnek el«: Ennek oka a nyersanyagellátás ütemének hullámzása volt. Helyesebb, természetesebb kifejezéssel: Ennek oka a nyersanyaggal való ellátás ütemének hullámzása volt. Különösen akkor bántó az ilyen torz ösz- szetételnek a használata, amikor az utótagnak még jelzője is van. Így például birtokos jelzője: az importjárművek alkatrészellátása (helyesbítve: az import jármüvek alkatrésszel való ellátása). Vagy minősítő jelzője: kölcsönös járműkisegítés (azaz: járművel való kölcsönös kisegítés); Nagyon fontos a helyes állóeszközgazdálkodás (átfogalmazva: Nagyon fontos az állóeszközzel való helyes gazdálkodás). A tengerikígyó hosszúságú összetett szavak ráadásul még helyesírási gondot is okoznak. A magyar helyesírás szabályai szerint a birtokos jelzős összetételeket egybe kell írnunk; épp az egybeírás pótolja azt, amit a szerkezetben a -nak, -nek rag, illetőleg a birtokjel jelöl: asztalfiók — asztalnak a fiókja. Igen ám, de ha a többszörös birtokos összetételeket e szabály szerint végig egybeírjuk, olyan hosszú szót kapunk, hogy zavar támad olvasás közben: szemünk lencséje hirtelenjében nem képes a túl hosszú szótestet »lefényképezni« s a tudatnak továbbítani. Valójában innen érthető, hogy a munkatermelékeny ségemelke- dés-féle összetett szavakat — mint már utaltunk is rá — maguk alkotóik sem merik »szabályosan«, azaz egybe leírni, önkéntelenül tagolják, ellentétbe kerülve a helyesírási szabállyal és a logikával: munkatermelékenység emelkedés. Igaz, az efféle szabályellenes megoldásnál van jobb megoldás is, amit a szabályzat is megenged, tudniillik a kötőjeles tagolás: munkatermelékenység-emelkedés. A kifejezés erőltetettségét azonban így sem tudjuk kiküszöbölni. Befejezésül tehát jegyezzük meg, hogy szükségtelenül nem érdemes »takarékoskodnunk« a nyelvi elemekkel; bármenynyire ősi elemek is nyelvünkben a birtokos összetételek, mégsem ajánlatos a birtokos jelzős szerkezeteket minduntalan összerántani birtokos össze tétellé ür. Ruzsiczky Éva kandidátus BRANKO COPK ^ A nyolcadik oííenzíva Branko Copic a mai jugoszláv irodalom legnépszerűbb, legolvasottabb írója. Ebben a legényében, melynek címe ugyan a háborúra utal, nem a felszabadító harcokkal foglalkozik, hanem azt mutatja be, hogy az eldugott hegyi falvak egykori nyomorgó parasztjai négyévi hősies harc és hét offenzíva visszaverése után — a párt hívására — hogyan illeszkednek be a városi életbe, az országvezetésbe. A regény hétnyolc szereplőjét a párt kiemeli, hogy a főváros különböző munkahelyein —• elsősorban hi va tankban — ők legyenek az a mag, amely körül az új élet kikristályosodik. S a városba került kis partizáncsapat ellen megindul a nyolcadik offenzíva, a városi polgárságé, s most az új körülmények közölt kell az egykori partizánoknak áttörniük és meghódítaniuk a polgárság hadállásait. Copic ebben a regényében — az ünnepi könyvhétre jelenik meg _ is színesen, fordulatosán* a nép lelkének mélységes ismeretében és zamatos n*m nve»v«*- ír.
