Somogyi Néplap, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-19 / 42. szám
I Szombat, 1966. február 19. 3 SOMOGYI NiPEAV Holnap is , aki ma épít AKI FIGYELEMMEL Ki- tesebben teljesítenie kellene, a képzettebb műszakiak, SERTE az építőipar helyze- Azt mondják az építőipari technikusok, mérnökök nemtét, az észrevehette, hogy évről évre csökkent az ott dolgozók létszáma. A házilagos és kisebb jelentőségű építkezésekhez ha került is ember, a legkoncentráltabb és legjobban gépesített, tehát viszonylag legtermékenyebb állami építőiparban egyre fogyatkozott a számuk. Ezt magyarázza az a körülmény is, hogy itt következetesebben érvényesültek az országos munkán ormák, a bérügyi előírások, szigorúbb lett a munkafegyelem, és az építtetők mindjobban megkövetelték a jó minőségű munkát, a határidők megtartását. Mindez — minthogy akadt könnyebb vagy legalábbis könnyebbnek látszó munka — nem ösztönözte az állami építőiparban sokszor még meg sem melegedett munkást a maradásra. Azt is figyelembe kell venni, hogy éppen az erősen központosított, állami építkezéseken dolgozott és dolgozik ma is a legtöbb, család jától huzamosan távol élő munkás, ez az életforma pedig sok lemondással és különkiadással jár. Ezek után már azt is könnyebb megérteni, hogy a múlt év januárjától szeptember végéig, azaz kilenc hónap alatt nem kevesebb, mint 32 000 ember hagyta el az állami építőipart, és 35 000 lépett be. Ha tehát számszerűen — kivételesen — kedvező volt is a mérleg, érdemes alaposabban belegondolni, milyen kárt okoz az ilyen nagymértékű vándorlás: 67 000 ember cserélt munkahelyet, és ha közben csupán átlagosan két napig nem dolgozott akkor i« legalább 130 000 munkanap men4 veszendőbe, egy kisebb vállalat egész évi munkaidő- alapja! Az építőipar teljes létszámához, a nem egészen százezf-rhez mérve pedig azt jelzi ez az adat, hegy háromnegyed év alatt az iparág dolgozóinak több mint egyharmada kicserélődött! És ezek az adatok már lényegesen kedvezőbbek, mint az előző éviek! Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között az építőipar nem képes ellátni azokat az egyre növekvő feladatokat amelyeket pedig — mindnyájunk érdekében — mind teljesebben és tökéleszakemberek, hogy már az is nagy eredmény lenne, ha a jelenlegi létszámot jobban az iparághoz köthetnék, ha vég- re-valahára tekintélyes törzsgárdára támaszkodhatnának. Első hallásra szokatlannak tetszik az építőipar vonatkozásában a szó: törzsgárda. Megszoktuk, hogy az építőipar jórészt átjáróház, a szakképzetlen ember első állomása az iparhoz vezető útján, ahol áltálában nem szokás megállapodni. JOGOS TEHAT A KÉRDÉS: hogyan követelhetünk valóban jó minőségű munkát, nagyobb termelékenységet, s ami mindennek előfeltétele: jobb szervezettséget olyan iparágtól, olyan vállalattól, amely legjobb dolgozóit minduntalan elveszti, és hogyha a fölvételek révén tobbé-kevésbé tartja is a létszámot, az összetétel »hí- gabb" lesz. Ez azért is nagy probléma, mert az építés jellege napjainkban gyors ütemben változik, mind több és több a gép, nő a korszerű szerkezetek, anyagok száma, ez pedig nem Kevesebb, hanem több gyakorlatot, nem kevesebb, hanem több képzettséget és főleg nem kisebb, hanem nagyobb stabilitást kíván. Az állandó fluktuáció alapvető oka elsősorban anyagi, bérezési problémákban volt fellelhető. A családjától távol élő embert az eddigi anyagi lehetőségek nemigen ösztönözték arra, hogy — még ha volt is kedve hozzá — az építőiparban kitartson. Érthető tehát, hogy az új bérügyi intézkedések az építőiparban is jelentős változtatásokra adnak lehetőséget. Az építkezéseken dolgozó munkások és munkavezetők mintegy kétharmada az övéitől távol, .szálláson él. Elsősorban az ő helyzetüket változtatja meg az űj rendelkezés. Eddig csak a családosok kaptak napi hat, illetőleg tíz forint pótlékot, ezután nőtlen, nős egyaránt kap tizenöt, illetőleg húsz forintot. Az úgynevezett munkahelyi pótlék pedig az építkezések közvetlen irányító posztjait, a munkavezetői, főmunkavezetői, építésvezetői és fő-épi- tésvezetői feladatot teszi vonzóbbá a talán' kényelmesebb irodai munkaköröknél. Eddig igen kívánkoztak közvetlen irányítói munkakörbe egy- egy, akár jelentősebb építkezésen sem, jobban vonzotta őket az íróasztal vagy a rajzasztal a központi irodában, a beruházónál vagy a tervezőnél. A munkahelyi pótlék két vonatkozásban is ösztönző. Vonzóbbá teszi az említett munkaköröket, egyszersmind kívánatosabbá teszi a jelenlegi, esetleg gyengébb felkészültségű munkavezető számára is, hogy tovább képezze magát, és megőrizze jelenlegi beosztását. MINDENT ÖSSZEVETVE: az új rendelkezésekkel számottevően megnőtt az építőiparban dolgozók anyagi megbecsülése. Ez annál is időszerűbb, mert — és ezt eddig nem is említettük — az iparág a következő években jórészt gyökeres átalakuláson megy majd át. Megkezdődik a házgyártás, s e részében az építőipar még inkább iparrá válik, amely jóval igényesebb munkát, nagyobb szakértelmet követel, tehát olyan munkásokat és vezetőket, akik nem átmenetileg sodródnak ebbe a szakmába, hanem akik valóban élethivatásuknak tekintik, hogy a szó szoros értelmében építsék az országot b. j. AKIKET MEGDICSÉRTEK... Vékás István: — Bn etettem meg az első marhákat. Kabátját vállára vetve, tempósan, lassan lépked, fejét egy kicsit előrehajtva. Mint akit valami bánt... Eszembe jutnak a közgyűlési beszámoló imént olvasott szavai: »• ■ ■ Van javítanivaló a szarvasmarha-tenyésztésnél. Mert amig Vékás Istvánt minden dicséret megillet, akadnak, akik nem ilyen lelkiismerettel végzik el munkájukat ... A sertéstenyésztésnél is voltak hibák. A malacszaporulat nem érte el a tervezettet, a minőség is kifogásolható. De meg kell említeni Kálóczi Viktort, akinél rendkívül szépek voltak a malacok ... Ne vegyék rossz néven ezt az őszinte értékelést ...« Vékás István elórehajtott fejjel jön. Később tudtam meg, hogy neki is, Kálóczá Viktornak is szomorúságot okozott ez a dicséret, és valami szégyenkezésfélét éreznek. Milyen furcsa! — Otit is hagytam a közgyűlést, annyira bántott. — Nem a panasz és nem a méltatlankodás hangján mondja ezt Csöndesen. Ügy, mint aki sem választ, sóm kérdést nem vár. Mert az őszinte értékelést egy kicsit félreértették Mesztegnyőn. Talán nem is akarták megbántani, megsérteni őket, akik így értették azokat a szavakat: »A mi falunkban csak ez a két ember dolgoz:k becsületesen?!« Lehet, hogy nem rosszindulatból fakadtak a megjegyzések. őket mégis szíven ütötte. Érthető, hiszen nem szolgáltak rá. Nem azért hangzott el példaként az ő nevük, mert ebben a közösségben nincs több kötelességtudó ember. Szép számmal vannak olyanok, akik erejükkel nem fukarkodva fáradoznak, hogy mindig jobb eredményeket érjen el ez a szövetkezet. A sok közül kellett választani, s minden bizonnyal gondos megfontolás előzte meg ezt a döntést... Hiába hangzanak a kérdések, szerénységük tiltja, hogy ők maguk bármit is mondjanak. Inkább emlékeznek. Képeket villantanak fel, Kálóczi Viktor: — Szerettem a sertéseknél... Harmincezer forint értékű társadalmi munka Somogybükkösd és Porrog- szentpál villamosítása két évvel ezelőtt fejeződött be. So- mogybükkösdön megépült a törpe vízmű a lakosság támogatásával. A somogybükkös- diek 160 000 forint értékű társadalmi ínunkával járultak hozzá a vízmű építéséhez. A villany és a vízmű után az egészségügyi követelményeknek megfelelő ravatalozó következett. A két falu közös tanácsa az idei programba iktatta a járdaépítést. Egy éy alatt nem készül el a járda mind a két faluban, mert kevés hozzá a nyolcvanezer forintos községfejlesztési hozzájárulás. Jelenleg 71 646 forint áll a tanács rendelkezésére Ügy tervezik, hogy az idén 151646 forintot fordítanak a járdaépítésre. A. két község lakói harmincezer forint értékű társadalmi munkát ajánlottak feL T NYU 1/ ét »öreg bútor« nyug- díjba ment a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalattól. Az egyik Fuisz József kétszeres kiváló dolgozó. Arammérő-beszabályozó műszerész volt hét évig, majd lakatos tizenháromig — Csáky Géza technikus, a feleségem unokabátyja vitt be 1945. június 15-én az akkori városi közüzembe. Valamit ko- nyítottam az árammérőkhöz, ő indított el a szakmában, hamarosan már önállóan dolgoztam. Jöttek a fogyasztók, hozták a megsérült mérőket Akkoriban három típusból csináltunk egyet. Emlékszem, hogy Nagybajomból hazaszállították a németek elhurcolta villanyórákat Amikor kibontottuk a ládákat, még tölténynyel is tele voltak... 1950- ben kihelyeztek Siófokra, az akkor induló hitelesítő állomásra. Székesfehérvárról, Veszprémből érkeztek szakemberek, Kaposvárról engem küldtek. Szerettem ezt a bab- ramunkát. Selejt nélkül dolgoztam, a megengedett hibaszázalék alatt Jóleső érzés volt, hogy a Mértékügyi Hivatal simán átvette a mérőket. Csábítottak is a fővárosba, de nem mentem... — Miért? Fuisz József az erős diopt- riájú szemüvegre mutat Nem kell a Tárosba utaznia Újabb áruvásárlási hitelakció a földművesszövetkezeti boltokban Vásároljon OTP-részletre! 120 literes Lehel hűtőszekrény 1560 Ft előleg befizetésével 18 havi részletre 70 literes Lehel hűtőszekrény 500 Ft előleg befizetésével 12 havi részletre Keresse föl hűtőszekrényt árusító boltjainkat! Vegye igénybe az újabb hitelakciót! Áruvásárlásra 5000 Ft ág kölcsönt adnak a takarékszövetkezetek. — Ezért hagytam abba a beszabályozást is. Szép munka volt, azonban nem bírta a szemem. Így került ötvenkettőben a Noszlopy Gáspár utcai lakatosműhelybe. — Csak olyan helyen mehet a munka, ahol jó a kollektíva. Hát nálunk ebben nem volt hiba, nagyon jó munkatársaim voltak. Köztük dolgoztam a nyugdíjazásomig Fuisz József elérzékenye- dik. Aztán arról beszél, hogy be-benéz a műhelybe, a vállalat művelődési termében nézi a televíziót. — Azt mondták, hogy a pártalakítók között volt az ellenforradalom után. — Igen, mint 45-ös párttag részt vettem a pártszervezet újjászervezésében. Maroknyian kezdtük, sokan lettünk. Pártvezetőségi tag voltam 1960-ig akkor saját kérésemre átadtam a helyemet egy fiatalabb elvtársnak. A másik nyugdíjas csak- nem három évtizedet töltött a vállalatnál. Volt urasági cseléd, kertész, dolgozott erdőn, ásott árkot, növelte a munkanélküliek táborát, s tisztított csatornát, mire fölvették segédmunkásnak 1937. július 26-án a városi közüzembe. Három év alatt megtanulta a szakma minden csínját-bínját, társai biztatására megkérte az igazgató urat, minősítse át szerelőnek. A főkönyvelő azt mondta, hogy ez tíz év. — No, Jani, akkor neked nyolc lesz — nagylelkűskö- dött az igazgató. Varga János rokkantán lett szerelő a felszabadulás után. Nagyváradnál elvitte az akna- repesz a bal karját Csoportot bíztak rá, mert helyre kellett állítani a háborúban megrongálódott vezefekeket. Aztán j^tt a faJuvillamosítás. Megkérdeztem, hány községbe vezette be a villanyt. — Zimány volt az első önálló munkám 1947-ben. De hát a csuda emlékszik vissza mindegyikre. Kevés község lehet a megyében, ahol nem dolgoztam. Mindenfele jártam a Drávától a Balatonig dolgoztam Baranyában és Zalában is... 1952-ben kölcsönkérték a vonalépítéshez, s ott ragadt a nyugdíjazásáig. Mindig az ő csoportjára bízták a nagy munkákat. A bonyolult feladatokat szerette, mint például a megye első csomópontjának az építése Böhönyén. Ilyenkor volt igazán elemében. Büszke rá, hogy megbecsülték a vállalatnál, ö kapta a legmagasabb fizetést a fizikai állományban levők közül. Jó munkájáért megkapta a »Kiváló dolgozó«, a »Nehézipar kiváló dolgozója« jelvényt, több oklevéllel tüntették ki a szocialista brigádmozgalomban végzett tevékenységéért. Erős akaratú embernek ismerték munkatársai. Egyszer nagyon megsértette egy segédmunkás. Azt vágta a szemébe, amikor megrótta, mert lassan ásta ki a villanyoszlop helyét: | — Könnyen beszél, maga csak parancsolgat! — Ide figyelj, nagyon sok gödröt kiástam, amikor még ép volt mind a két karom. Mire a mérnök úr kirajzolta a következőt, én már kihajítottam a földet... Nekem ne magyarázd, mennyi idő kell a gödörásáshoz... Varga János sokat járt vidékre, egy évben ötvenkétszer utazott haza Most aztán nagyra becsüli az otthont Kedvenc időtöltése az olvasás. Főképpen a történelmi műveket szereti. Tizenhetet olvasott el a nyugdíjazása óta — Ez gyönyörű könyv — teszi elém Dékány András Kossuth Lajos tengerésze című regényét — Tegnap fejeztem be. Az unokája másodéves villanyszerelő-tanuló a DÁV-nál Vargáné mindig azt mondja neki: — Büszke leszel a nagypapádra, amikor mész a vonalon, s mondják, hogy ezt is ő építette. Varga János tele van tervvel. Disznót, baromfit akar tartani, s szeretné megtermelni a zöldséget a konyhára. — Ha lenne egy kis szőlőm, elpücskörésznék benne... De hát itt — mutat ki a Klapka utcai lakás konyhaablakán a csöppnyi udvarra. Már búcsúzom, amikor megjegyzi: — Megkértek a vállalatnál, menjek be, ha ráérek, kivisznek a csoportokhoz, segítsek nekik. A megbecsülést érzem ebből az ajánlatból. Nem akarták még, hogy nyugdíjba menjek, rám szerették volna bízni a marcali—böhönyei vonalépítést, de hát már elfáradtam ... Lajos Géza néha nem is velem, hanem egymás közt beszélnek. — A kinti istállóban köny- nyebb volt. Az mégis korszerűbb. Egyszer azt mondták, jöjjek be egy hónapra. Többet nem mentem vissza... Szeresse az ember a jószágot és a munkát. — így van! — bólint rá Kálóczi Viktor. — Egy hónap híján két évig voltam a sertéseknél. Huszonhét go be, százötven malac volt a kezem alatt Melléjük álltam, ahogy tudtam. De megmondtam, ha úgy érzem, hogy nem tudom megadni az állatoknak, ami kell, mert nem futja az erőmből, akkor leköszönök ... Így is történt De aztán szóltak. Most a nagy istállónál vagyok a marhák mellett. •— Április 26-án bat éve lesz, hogy ebben a beosztásban dolgozom. Én etettem meg az első marhákat... A társak? — homlokát összeráncolva gondolkodik Vékás István. — Hát Nyakas Jancsi, Tóth Feri, • Tóth Jancsi meg az Orbán Gyuri bácsi. Velük kezdtem együtt... — A társak. Én azt mondom, az is fontos, hogy megértés legyen közöttünk. Már a jószág miatt is. Most Csizmadia Györggyel meg Cser- matovics Józseffel dolgozom. A napokban odaüzennek Csizmadiának, hogy rosszul van a tehene Mondtam, nyugodtan menjen haza, majd mi megtesszük a dolgot... Ma reggel én értem később, addig ők csinálták helyettem. — Jól kijövök én is Nyakas Jánossal, szorgos ember. Hol itt segít, hol ott, ahol éppen szükség van rá. Most azért vagyunk ketten, mert több lett a marha. A nyáron, mikor tizenöt volt ebben az istállóban, akkor magam voltam. Megakad a társalgás. Aztán Kálóczi Viktor csöndesen megszólal: — Szerettem a sertéseknél, így tartattam a kismalacokat — karját begörbítve mutatja a mozdulatot — Sosem ütöttem a jószágot De azért megmelegedtem, mire a huszonhét lcutricában végigetettem! — A jó bánásmódot meghálálja az állat — Meg. En mondom. Es az a fontos, hogy kicsiny korában kapjon meg mindent! Mert ha akkor elhanyagolják, azt már nagyon nehéz helyrehozni. Nem restelltem én a munkát sosem. Teszem, amíg bírom. Csak legyen egészség. A kinti sötét egykettőre elnyeli hazafelé induló alakjukat. Lépteik elhaltak. — Hát ők azok — mondja búcsúzóul Horváth László brigádvezető —, sokan dolgodnak becsületesen, de náluk azt is érezni, látni, hogy őszinte, jószívvel teszik a munkájukat. És ez az a bizonyos többlet. Inni akar még az állat? Pista bácsi nem restell eggyel több vödör vizet húzni. Sokszor mennyi múlik egy vödör vizen is! Amíg mások tizenhat-tizenhét kilós súllyal választottak, Viktor bácsinál tizennyolc-húsz kilósak lettek a malacok. A munka beszél róluk. Es még egyszer hadd idézzem a beszámoló egy mondatát: »Ne vegyék, ne vegye senki rossz néven ezt az őszinte értékelést ...« Vörös Márt»
