Somogyi Néplap, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-01 / 1. szám
Szombat, 1966. január 1. 5 SOMOGYI NÉPLAP azonnali belépésre fölvesz ács, kőműves, vasbetonszerelő szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat. Egy kép az amerikai szilveszterezökröL Szállás, étkezés biztosítva! Bérezés teljesítmény alapján plusz 15 százalékos idénypótlék. Személyes érdeklődésre vagy levélre bővebb felvilágosítást ad a vállalat munkaügyi osztálya, Székesfehérvár, Ady Endre u. 13. sz. (5505) Valaha vallási szerepe volt a képünkön is látható százféle japán dísztárgynak, de ma már csak annyi, mint Budapesten a papírtrombitának. mi 7 kivan AZ ÚJ ÉVRE? Igényié Lenke életében ■rendkívüli esemény játszódott le az év utolsó napjainak egyikén. Szerényen berendezett otthonában kötögette fu- szeklijét, amidőn hármat koppantottak az ajtón, és Fortu Naca, az annyit emlegetett szerencsehordozó személyesen lépett be hozzá. — Te vagy ugyebár, gyermekem, az Igényié Lenke? — kérdezte fenséges szájával Fortu Naca, álla alatt megol- dozta a keszekenő csomóját — A jövő évi tervem elkészítéséhez okvetlenül szükséges, hogy összegyűjtsem, mit kívánnak az emberek 1966-ra, milyen szerencsében óhajtanak részesülni. E célból kerestelek föl téged is. Mondd, mit kívánsz, mit szeretnél? Igényié Lenke a meglepődés semmi jelét nem mutatta. Bármennyire varható lett volna, nem ejtete ki kezéből a félig kész fuszeklit. Nem ugrott fel egy »óh« felkiáltással. Nem. Sőt! Lehajtotta fejét, és akkorát sóhajtott, hogy Fortu Naca kénytelen volt megkapaszkodni a szék támlájában. — Talán legjobb lesz ha nem mondok semmit — nyögte ki végül. — Nem hinném, hogy teljesíteni tudnád az én kérésemet... — Nem hinnéd??! — Fortu Naca akkorára nyitotta szemét, amekkorára még sohasem. — Hát te nem tudod, hogy én ki vagyok??? — Dehogynem! — fáradtan legyintett Igényte Lenke. — Tudom jól. Éppen ezért mondom. — Kíváncsivá teszel, gyermekem! Énrám már igen változatos dolgokat mondtak az emberek, többféle tevékenység elvégzését ajánlották —, de azt még soha nem hallottam, hogy van olyan dolog, aminek elérésénél nem működhetnék hathatósan közre. — Pedig az én kérésem mindé* eddigit felülmúl. És ne sértődj meg, talán ebben még te sem tudsz segíteni... — Nem-e? Hát figyelj rám! — Fortu Naca idegesen dobbantott a lábával, aminek következtében a cipője sarkáról a padlóra hullt a szerencsepatkó. — Van fogalmad, hogy miféle szerencsékhez segítettem az embereket?! Hogy csak egynéhányat mondjak: a kis- ujjamat mozdítottam meg, és milliókhoz jutottak azok, akiket akartam. A karomat emeltem föl, és sokan autó- tulajdonosok lettek. Egy szempillantásomra mézeskalácsházhoz jutottak a mézeskalácsházat — kívánók, a kolbászkerítést nem is említem. Mosolyom nyomán hullt, záporozott a szerencse. Az apróságokról, a magasabb pozícióba való jutásról, a párizsi utakról, a Sophia Loren- nal, a Beatlesekkel és a Jean Marais-val való intim vacsorákról, a boldogság kék madarának szétosztogatásáról nem beszélek... Ezek után még azt mered mondani, hogy a te kívánságod mindezeket felülmúlja? Mi több, nem segíthetek benne??? — Bocsásd meg gyarlóságomat, kedves néném, pontosan ezt mondom. Fortu Naca minden haja szála végén égnek állt a négylevelű lóher, ami föltehetően a legmélységesebb megdöbbenés jele. — Mondd hát, mi légyen az a dolog.,. — Olyat hallasz, amilyet még soha. Húsz éve járom a boltokat, és nap mint nap bevásárolom ami éppen szükséges. Húsz év óta fohászkodom azon, hogy csak egyszer, csak egyetlen egyszer! De a remény mindig csak megcsillantotta megát előttem. Pedig volt úgy, hogy azt mondtam, most, most sikerülni kell. Mégis, mikor otthon kibontottam a csomagot, sós könnyeimtől még sósabb lett a tartalma... Nem! Ügy látszik ez a végzetem... Igényte Lenke a félig kész fuszekliban törölte meg ki- buggyánó könnyűit. Fortu Naca alig tudta titkolni meghatottságát, fenséges kezével megsimogatta Igényte Lenke mélyre hajtott fejét. — Mi hát az a szörnyűséges bánat, gyermekem? — Én még életemben nem vettem úgy tíz deka szalámit, hogy ne legyen benne a vége! Még jó eset volt, ha spárga nem volt rajta... Fortu Naca simogató keze megállt a leveaöben. Igényte Lenke halkan, ritmikusan szipogott a fuszek- liba. Fortu Naca ólom lassúsággal kötözte meg keszkenőjét — és széttárta karját. __ Nézd gyermekem... H m... igazad van. A te kérésed, vagy úgy mond am kívánságod. rendkívüli. De nagyon megesett a szívem rajtad. Igaz, biztosat nem mondhatok. De megpróbálom. Nem írtam föl semmit, ha tehetek valamit, akkor azt beszámítom a tcrvtúltel'esüésbe. Most egyelőre csak annyit: Bízzál Lenke, és lankadatlanul próbálkozzál! Fortu Naca fölvette a lehullott szerencsepatkót, valami olyasmit mormogott: »Ezt is vissza kell veretnem« és elballagott. .. Igényte Lenke pedig szerényen berendezett otthonában tovább kötögette téli fu- szeklijét... V. M. SZILVESZTER * SZILVESZTER * SZILVESZTER BUDAPESTTŐL AZ AMAZONASIG Iparvállalat keres több éves joggyakorlattal rendelkező agilis férfi jogászt vesető beosztásba Ajánlatokat „IPARVÁLLALAT“ jeligére 35046 számra a hirdetőbe. (35046) AZ ÉM FEJÉR MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Az ősi hieroglifákból azt is kiderítették, hogy már idestova négyezer esztendeje szokás volt a fáraónak és a befolyásos politikusoknak az ó- esztendő elmúltával ajándékokat átnyújtani. Ez a legősibb híradás Szilveszter és az újesztendő megünnepléséről. A szokás, — amely talán éppen itt, a Nílus partján született — azóta is él, sőt, furcsa és mulatságos históro- ákkal gazdagította az emberiség kultúrtörténetét. Érdemes ezekből néhányat följegyezni. Az „évek“ harca Ha már eleinket idéztük, mondjuk el még azt is, amit a híres görög történetíró árult el róluk. Hérodotosz írta meg, hogy az óév és az új esztendő küszöbéin a hajdani egyiptomiak mindig megrendezték az évek harcát. A harcot szó szerint kell venni. Bottal fölfegyverzett »évek« álltak egymással Szemközt, s igyekeztek az egymás fejéremért ütésekkel eldönteni, melyik az erősebb. Thébában találtak is egy sírkövet, amely alatt egy túl energikusan távozásra felszólított «-ó-esztendő« csontjai porladtak. Az óegyiptomi szokás átterjedt Athénba is, a görögök adták aztán tovább Sztiriába és Karinthiába ... Ám »változnak a korok és változnak a szokások is« alapon a hajdani botpárbaj napjainkra némileg megszelídült, bár lehet, hogy ugyanennek a harci szellemnek a jegyében mérik össze erejüket — a zöld gyepszőnyegen ugyan! —Szilveszter délutánján a skót agglegények azokkal, akiknek a fejét már — bekötötték ... Szilveszterkor persze nemcsak az óévet búcsúztatják, a nap egyben az újesztendő érkezésének is víg ünnepe. Ez alól talán csak Albánia török lakta része volt kivétel, ahol Szilveszter napján, még a század elején is, a férfiak nem kaptak enni, böjtölniük kellett, s amíg bent a házban étlen-szomjan üldögéltek, lányaik és asszonyaik kint az utcán ünnepeltek. Momo király átveszi a hatalmat Világszerte férfiak és nők, fiatalok és öregek legnagyobb mulatsága Szilveszter éjszakája. Rio de Janeiróban Mo- mo király, a Bolondok Birodalmának uralkodója veszi át a hatalmat és sok ezres szam- bázó, bossanovát lejtő híve kíséretében, konfettizáporban vonul végig a városon. a Írországban az utcák vidámparki »dühöngőkké« válnak. Az új esztendőt köszöntő turjánok hazuk ablakából az utcára szórnak minden — hónapokig gyűjtött — törött tányért, használt kancsót, poharat, lyukas lábast. Ehhez mérten a budapesti utcák trombitáló, csörgősapkás vidám forgataga — csendes szórakozás. Sokfelé speciális szilveszteri étrend alakult ki. Skóciában birkát esznek például, Auszitriában disznósültet. Spanyolországban az éjfélt jelző minden egyes harangütésre egy szőlőszemet kapnak be. Németországban ponty nélkül, Dániában pedig tőkehal híján nem is szilveszter a szilveszter. Ami pedig a hollandokat illeti, ők ezt a nagyszerű napot vajban sült almaszeletek feltálalásával teszik emlékezetessé. Az italokat nem kell külön felsorolni. Amit csak eleink és kortársaink kitaláltak, s pohárba tölthető, majd le- bocsátható a garaton, a commandariától a szürkebarint a föld alatt tartott borok nemes italokká érnek, amelyeknek tüzes erejét és édes zamatét nem egyköny- nyen feledi, aki ivott belőle. Szilveszter legfontosabb „kelléke“ Az evésről és az ivásról már szó esett, de a legfontoAz ú,j év köszöntésének egyik kedves pillanata Budapesten. rétig, ezen az éjszakán akó- számra fogy. De egy érdekes, ehhez kapcsolódó szoi.a- mégis érdemes megemlíteni. Dél-Olaszország egyes falvaiban az új esztendő első napján elásnak egy hordót. A sabb szilveszteri »kellék«-ről, a csókról még nem. Pedig a csókolódzás szilveszter éjszakáján — világszokás. Ahol a csók nem emelkedett olyan rangra, mint Európában, a szerelem, a széptevés ott sem Söprik a római utcát... helyszínt azonban egyedül csak a gazda tudja. A rákövetkező hajnalon az egész falu népe a bor keresésére indul, a hordóvadászat azonban kizárólag csak fél óráig tarthat! Ha megtalálják, utolsó cseppig kiürítik. S ez annál is inkább felséges élmény lehet, mert a feljegyzések szemaradhat ki a szilveszteri ceremóniákból. Iszpahánban, a híres iraki városban például Mohamed lányai ezen az egyetlenegy napon fátyol nélkül jelenhetnek meg a város utcáin. Melyik fiatalember lenne képes megállni, hogy ne lesse meg őket?! Amikor aztán a derék arab ifjú kiszemelte azt, akivel el tudja képzelni az életét, a lány fejére virágkoszorút dob — természetesen benne a neve, címe, rangja, és ha a kis Mirjám vagy Sehe-rezádé »kapható«, üzen, s másnap, újév napján már a kádi előtt hangzik el a holtodiglan-holtomiglan. Még érdekesebb némely Amazonas menti indiántörzseknél az újesztendő és a párválasztás egybefonódása. Kiválasztott tavakban és folyókban fürödnek ekkor a lányok. A víz azonban teli van hálókkal, a házasodni készülő fiatalemberek rejtették őket oda. Ha a fürdőző lány beleakad a hálóba, az annyira testéhez tapad, hogy nem tud szabadulni belőle. Kimenteni azonban csak annak az ifjúnak szabad, aki a háló tulajdonosa. Tréfás alkudozás kezdődik, amelynek vége többnyire házasság. A fiú ugyanis úgy tekinti, hogy a sors neki szánta a lányt, s a lány is a sors akaratának tudja be, hogy éppen ennek a fiúnak — a szó szoros értelmében —■ a hálójába került Ólomöntés és elefántkor Természetesen az óév elmúltával mindenki a szerencsés és boldog új esztendőt várja és reméli. Vannak azonban olyanok is, akik nemcsak várakoznak és reménykednek, hanem bizonyosat is akarnak tudni az elkövetkezendő 12 hónapról. Ezeknek szilveszter éjszakáján »hivatalos jósok« mondanak jövendőt. Sok helyütt szokásban van, különösen a németeknél és a finneknél, az ólomöntés. Kamcsatkában Vt-í szont az állandóan izzó 12 vulkán szikráinak színéből jósoltak (természetesen csak szerencsét és természetesen jó pénzért) annak idején a messzi földről érkező »kíváncsiaknak«. A legfurcsább szokás azonban Nyugat-Afrikában, Kamerunban alakult ki. Az elefánttulajdonosok állataik hátán vonulnak egy tisztásra, ahol papok és jósok ütötték fel tanyájukat. Amikor ez elefántok a varázslósátor elé érkeznek, a főpap valami port hint az állatok füle mögé. A por maró hatású lehet, mert az elefánt felorkan, és addig trombitál, amíg a por le nem kaparja a füle mögül. Ebből a kiabálásból mondanak aztán a hozzáértő »szakemberek« jóslatot, s a ceremóniát természetesen pompás lakoma követi. Sajnos, ezt a különben nagyszerű szilveszteri szokást nálunk nehéz lenne meghonosítani ... elefántok hiányában. Azért persze mi sem búslakodunk Szilveszterkor, s aki nem hiszi — járjon utána. Önody György
