Somogyi Néplap, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-05 / 3. szám
SOMOGY? NÉPLAP Szerda, 1966. január 5. Sikeres volt az 1S65. évi atlétikai MŰK Új színfoltot jelentett megyénk atlétikai életében a Magyai- Népköztársasági Kupa kiírása. Az MNK 1965-ben teljes sikerrel zárult: tartalommal töltötte meg ez a verseny az atlétikai évadot. Az, hogy a nagy egyesületeik mellett olyan kis csapatok is, mint amilyen a Csokonyavisontai SK részt vettek az MNK-küzdelmekben, szintén sokatmondó. Amolyan eröfölménésre is alkalmas az MNK 1965. évi végeredménye. Tükrözi, hogy hol hányadán áll ez a sportág. Mutatja, hogy Barcs változatlanul egyik legerősebb bázisa a somogyi atlétikának. Azt nemkülönben, hogy a Táncsics Gimnázium sportköre 1965-ben szintén a nagy sportkörök közé küzdötte fél magát. A férficsapatok versenyében például a barcsiak is meg a Táncsics-gimnazlsták is megelőzték a korábbi évek vezető együttesét, a Kaposvári Dózsát. A nőknél viszont- változatlanul a Dózsa uralta a mezőnyt. Az a körülmény, hogy 7 férfi, és 5 női csapat vett részt a Népköztársasági Kupában, figyelmet érdemlő. Az idén talán tovább növekszik a csapatok száma. Ezek után álljon itt az MNK múlt évi végeredménye: Felnőttek Férfiak 1. Barési SC 1433 pont, 3. K Dózsa 507 p, 3. Táncsics 108 p, 4. Csurgó 45 p. Nők 1. K. Dózsa 562 p, 2. Barcs 106 p. Ifjúságiak Fiúk: 1. Táncsics 1769 p, 2. Barcs 1438 p, 3. K. Dózsa 1250 p, 4. M. Technikum 685 p, 5. Csokonyavisonta 614 p, 6. Siófok 606 p, 7. Csurgó 275 p. Lányok: 1. K. Dózsa 1977 p. 2. Earcs 937 p, 3. Siófok 568 p, 4. M. Technikum 343 p, 5. Csurgó 233 p. Serdülők Fiúk: 1. Táncsics 1112 p, 2. K, Dózsa 484 p, 3. Siófok 120 p, 4. Barcs 119 p. Lányok: 1. K. Dózsa 1025 p, 2. Barcs 3SÓ p. 3. Siófok 260 p. Az MNK összesített végeredménye: Férfiak 1. Barcsi SC 2990 P 2. Táncsics Gimn. 2989 p 3. K. Dózsa 2241 p 4. Siófoka Gimn. 726 p 5. M. Technikum 685 p 6. Csokonyavisonta 614 P 7. Csurgó 275 P Nők 1. K. Dózsa 3564 P 2. Barcs 1443 P 3. Siófok 828 P 4. M. Technikum 343 p 5. Csurgó 239 P Ma kezdi el a felkészülést a K. Kinizsi labdarúgócsapata Hirtil adtuk, hogy az NB I B osztályú K. Honvéd labdarúgói már meglkezdték az alapozást. A mai napon újabb csapat kezdi meg a felkészülést, az NB n-es Kaposvári Kinizsi. Varad! Lajos edzó tervei szerint, ha lehet, a szabadban iß dolgozik a csapat, ha nem, akkor tornateremben Indul az alapozás. A K. Kinizsinél most keresik, hogy az eltávozott Göncz helyett melyik két játékost igazolják villámmal. A K. Dózsa berkeiben hallottuk, hogy a csapat fiatal kapusa, Zalánfi és Veverán II., a jobb- szélső kerül valószínűleg villám- igazolással & cukorgyárlakhoz. Még ezen a héten eldől, hogv e két labdarúgón kívül kiket Igazol az új bajnoki idényre az NB Il-es kaposvári csapat. Borzas helyeit Mártont vitte el a PVSK Korábban hosszú időn keresztül állt a harc a Pécsi VSK és a Lébodi MEDOSZ la bda rúgó csia patai között Borzas Józsefért. Már-már úgy látszott hogy Borzas mégis a pécsieik játékosa lesz. amikor az utolsó pillanatban ebből a küzdelemből a Lábodiak kerültek ki győztesként. A pécsi vasutasok azonban, úgy látszik, nem adták fel azt a tervüket, hogy mindenáron” Somogy megyéből erősítsenek. Tegnap kaptuk Barcsról a hírt: a PVSK bejelentette, hogy Marton belső csatárt kívánja igazolni villámmal a visszalépett Borzas helyett. Március 8.? NB II Dombóvári VSE—Soproni Textiles, Győri Dózsa—Mosonmagyaróvári TE, III. kér. TTVE—Fővárosi Autóbusz, Vasas Izzó—Budai Spartacus, Zalaegerszegi Dózsa— Pécsi VSK, Kaposvári Kinizsi— Székesfehérvári MÁV Előre, Pápai Textiles—Esztergomi Vasas, Pécsi Bányász—Zalaegerszegi TE, Várpalotai Bányász—Veszprémi Haladás Petőfi. Március 13*1 NB I B Miskolci VSC—Győri MÁV DAC, Budapesti VSC—Budafoki MTE Kinizsi, Ganz-MA VÁG—Nyíregyházi Spartacus, Kaposvári Honvéd—Székesfehérvári VT Vasas, Komlói Bányász—Szegedi EAC, Egri Dózsa—Szombathelyi Haladás, Debreceni VSC—Szállítók, Egyetértés—Oroszlányi Bányász. NB II Mosonmagyaróvár—Sopron, Zalaegerszegi TE—Várpalota, Veszprém—Dombóvár, Esztergom—P. Bányász, Székesfehérvári MÄV— Pápa. PVSK—K. Kinizsi, B. Spartacus—Z. Dózsa, Autóbusz—Izzó, Győr—III. kér. TTVE. Március 20. í NB I B Szállítók—Egyetértés. Szombathely—Debrecen, Szeged—Eger, Székesfehérvár—Komló. Nyíregyháza—K. Honvéd, Budafok— Ganz-MAVAG, Győri MÁV DAC —BVSC, Oroszlány—Miskolc. NB II Izzó—Győri Dózsa. Z. Dózsa— Autóbusz, K. Kinizsi—B. Spartacus, Pápa—PVSK, P. Bányász- Székesfehérvári MÄV, Véroalota— Esztergom, Dombóvár—ZTE, Sopron—Veszprém, III. kér. TTVE— Mosonmagyaróvár. Március 27.: NB I B Ganz-MAVAG—Győri MÁV DAC, K. Honvéd—Budafok, Komló—Nyíregyháza, Eger—Székesfehérvár, Debrecen—Szeged, Egyetértés- Szombathely, Oroszlány—Szállítók, BVSC—Miskolc. NB II ZTE—Sopron, Esztergom—Dombóvár, Székesfehérvári MÁV— Várpalota, PVSK—P. Bányász. B. Spartacus—Pápa, Autóbusz—K. Kinizsi, Győri Dózsa—Z. Dózsa, III. kér. TTVE—Izzó, Veszprém—Mosonmagyaróvár. Április 3.: NB I B Miskolc—Szállítók. Szombathely —Oroszlány, ßzeged—Egyetértés, Székesfehérvár—Debrecen. Nyíregyháza—Eger, Budafok—Komló, Győrt MÁV DAC-K. Honvéd, BVSC—Ganz-MAVAG. Itt a labdarúgó NB I B és NB II műsora Tegnap gyorshírben beszámoltunk arról, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a •Nemzeti Bajnokság I, I B és II. osztályának sorsolásait. Alább közreadjuk a tel- jes tavaszi műsort. _______________ N B II Mosonmagyaróvár—Izzó, Z. Dózsa—III. kér. TTVE, K. Kinizsi— Győri Dózsa, Pápa—Autóbusz, P. Bányász—B. Spartacus. Várpalota —PVSK, Dombóvár—Székesfehérvári MÁV, Sopron—Esztergom, Veszprém—ZTE. Április 10.: NB I B Komló—Győri MÁV DAC, Eger —Budafok, Debrecen—Nyíregyházzá, Egyetértés—Székesfehérvár, Oroszlány—Szeged, Szállítók— Szombathely, K. Honvéd—BVSC, Ganz-MÁVAG—Miskolc. NB II Székesfehérvári MÁV—Sopron, PVSK—Dombóvár, B. Spartacus— Várpalota, Autóbusz—P. Bányász, Győrt Dózsa—Pápa, III. kér. TTVE —K. Kinizsi, Izzó—Z. Dózsa, ZTE —Mosonmagyaróvár, Eaztergom— Veszprém. Április 17.: NB I B Miskolc—Szombathely, Szeged- Szállítók, Székesfehérvár—Oroszlány, Nyíregyháza—Egyetértés. Budafok—Debrecen, Győri MÁV DAC—Eger, BVSC—Komló, Ganz- MAVAG—K. Honvéd. NB II Mosonmagyaróvár—Z. Dózsa. K. Kinizsi—Izzó, Pápa—III. kér. TTVE, P. Bányász—Győri Dózsa, Várpalota—Autóbusz, Dombóvár— B. Spartacus, Sopron—PVSK, ZTE —Esztergom, Veszprém—Székesfehérvári MÁV. Április 24.: NB I B Debrecen—Győri MÁV DAC, Egyetértés—Budafok, Oroszlány- Nyíregyháza, Szállítók—Székesfehérvár. Szombathely—Szeged, Komló—Ganz-MAVAG, Eger— BVSC, K. Honvéd—Miskolc. NB II B. Spartacus—Sopron, Autóbusz —Dombóvár, Győri Dózsa—Várpalota, ül. kér. TTVE—P. Bányász, Izzó—Pápa, Z. Dózsa—K. Kinizsi, Esztergom—Mosonmagyaróvár. Pécsi VSK—Veszprém, Székesfehérvári MÁV—ZTE. Május 1.: NB I B Miskolc—Szeged. Székesfehérvár —Szombathely, Nyíregyháza—Szél, litók, Budafok—Oroszlány. Győri MÁV DAC—Egyetértés. BVSC— Debrecen, Ganz-MAVAG—Eger, K. Honvéd—Komló. NB H Mosonmagyaróvár—K. Kinizsi, Pápa—Z. Dózsa, P. Bányász—Izzó, Várpalota—III. kér. 1TVE, Dombóvár—Győri Dózsa, Sopron—Autóbusz. Veszprém—B. Spartacus, ZTE—PVSK, Esztergom—Székesfehérvári MÁV. ' Május 8.: NB I B Oroszlány-^Győri MÄV DAC, Szállítókc-Buciafok, Szombathely- Nyíregyháza. Szeged—Székesfehérvár, Eger—K. Honvéd, Debrecen —Ganz-MAVAG, Egyetértés—BVSC, Komló—Miskolc. NB II Győri Dózsa—Sopron, III. kér. TTVE—Dombóvár, Izzó--Várpalota, Z. Dózsa—P. Bányász, K. Kinizsi-Pápa, Székesfehérvári MÁV —Mosonmagyaróvár, PVSK—Esztergom, B. Spartacus—ZTE, Autóbusz—Veszprém. Május 15.: NB I B Miskolc—Székesfehérvár, Nyíregyháza-Szeged, Budafok—Szombathely, Győri MÁV DAC—Szállítók, BVSC—Oroszlány, Ganz-MÁ- VAG—Egyetértés, K. Honvéd— Debrecen, Komló—Eger. NB II Mosonmagyaróvár—Pápa, P. Bányász—K. Kinizsi, Várpalota—Z. Dózsa, Dombóvár—Izzó, Sopronul. kér. TTVE, Veszprém—Győri Dózsa, ZTE—Autóbusz. Esztergom —B. Spartacus, Székesfehérvári MÁV—PVSK. Május 22.: NB I B Szombathely—Győri MÁV DAC, Szeged—Budafok, Székesfehérvár —Nyíregyháza, Debrecen—Komló, Egyetértés—K. Honvéd, Oroszlány —Ganz-MAVAG, Szállítók—BVSC, Eger—Miskolc. NB II Izzó—Sopron, Z. Dózsa—Dombóvár, K. Kinizsi—Várpalota, Pápa —P. Bányász, PVSK—Mosonmagyaróvár, B. Spartacus—Székesfehérvári MÁV, Autóbusz—Esztergom, Győri Dózsa—ZTE, III. kér. TTVE—Veszprém. Május 29.: NB I B Miskolc—Nyíregyháza. Budafok —Székesfehérvár, Győri MÁV DAC —Szeged, BVSC—Szombathely, Ganz-MAVAG—Szállítók. K. Honvéd-Oroszlány, Komló—Egyetértés. Eger—Debrecen. NB II Mosonmagyaróvár—P. Bányász, Várpalota—Pápa, Dombóvár—K. Kinizsi, Sopron—Z. Dózsa, Veszprém—Izzó, ZTE—III. kér. TTVE, Esztergom—Győri Dózsa. Székes- fehérvári MA V—Autóbusz, PVSK —B. Spartacus. \ Június 5.: NB I B Székesfehérvár—Győri MÁV DAC, Nyíregyháza—Budafok, Egyetértés—Eger, Oroszlány—Komló, Szállítók—K. Honved, Szombathely—Ganz-MAVAG, Szeged— BVSC, Debrecen—Miskolc. NB II K. Kinizsi—Sopron, Pápa—Dombóvár, P. Bányász—Várpalota, B. Spartacus—Mosonmagyaróvár, Autóbusz—PVSK, Győri Dózsa—Székesfehérvári MÁV, III. kér. TTVE —Esztergom, Izzó—ZTE, Z. Dózsa —Veszprém. Június 12.: NB I B Miskolc—Budafok. Győri MÁV DAC—Nyíregyháza. BVSC—Székes- fehérvár, Ganz-MAVAG—Szeged, K. Honvéd—Szombathely, Komló —Szállítók, Eger—Oroszlány, Debrecen—Egyetértés. NB n Mosonmagyaróvár—Várpalota, Dombóvár—P. Bányász. Sopron— Pápa, Veszprém—K. Kinizsi, ZTE —Z. Dózsa, Esztergom—Izzó, Székesfehérvári MÁV—III. kér. TTVE, PVSK—Győri Dózsa, B. Spartacus —Autóbusz. Június 19.: NB I B Budafok-Győri MÁV DAC. Szállítók—Eger, Oroszlány—Debrecen, Szombathely—Komló, Szeged—K. Honvéd, Székesfehérvár—Ganz- MAVAG. Nyíregyháza—BVSC, Egyetértés—Miskolc. NB II p. Bányász—Sopron, Várpalota —Dombóvár. Autóbusz—Mosonmagyaróvár, Győri Dózsa—B. Spartacus. III. kér. TTVE—PVSK. izzó —Székesfehérvári MÁV, Z. Dózsa —Esztergom, K. Kinizsi—ZTE, Pápa—Veszprém. Június 26.: NB II Mosonmagyaróvár—Dombóvár. Sopron—Várpalota, Veszprém—P. Bányász. ZTE—Pápa. Esztergom— K. Kinizsi, Székesfehérvári MÁV —Z. Dózsa, PVSK—Izzó, B. Spartacus—III. kér. TTVE, Autóbusz —Győri Dózsa. APRÓHIRDETÉSEK ADÁS - VÉTEL Kétszárnyas ajtó, hármastükör, Zéphif kályha, speditőrkoc$i eladó. Cím: Kaposvár, Kossuth Lajos u. 71. ___________________(504$) I vánfa-hegyen szőlő présházzal olcsón eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Május 1. u. 61., szabóműhely. ___________________(5044) B ontásból származó jó istállóajtó, 4 m-es cementjászol, 100 literes hidrofortartály kapcsolóval eladó. Kiss Zoltán, Gölle. ___________________(1348) K étszemélyes sezlon 'iladó. Kaposvár. Beloiannisz u. 5/d, I. ím. 7.___________ (5040) H áromnegyedes ró- kabunda eladó. Érdeklődni: Kovács Já- nosné, Kaposvár, Dimitrov u. 23/a. (5041) 1 db erős építésű, vasvázas 700-as szalagfűrész sürgősen eladó. Kóta, Kadarkút. (35082) Kaposvár, Kisfaludy u. 46. számú ház beköltözhetően eladó. (35078) Kaposvár, Katona József u. 36. számú ház azonnal beköltözhetően eladó. Ugyanott konyha-, szobabútor és tűzhely is eladód ______________(35050) V aria hármasszekrény új állapotban eladó. Megtekinthető 18 óra vitán Kaposvár, Honvéd u. 26., III. lépcsőház (lila épület), II/l. Telefon 20-97. (35087) Házhely építési engedéllyel. belvároshoz közel, eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Szombathely u. 9., Makai. (35084) 2200-as sima ágyas esztergapad hiányos fogaskerekekkel eladó. Ballér, Üjvárfalva. (35095) Kétszobás, összkomfortos lakás társasházban eladó. Kaposvár, Kőszeg u. 9. (35088) Vennék belvároshoz közel jó állapotban levő háromszobás családi házat beköltözhetően vagy lakáscserével. Címeket 35083. számra a hirdetőbe kérek. (35083) 2 db Hangulat heverő ágyneműtartókkal eladó. Kaposvár Tóth Lajos köz 5 fszt. 3. (3509 Egy darab vüágos tv-szekrény (használt) és egy kétszemélyes kanapé-rekamié eladó. Kaposvár. Kanizsai u. 8. (35091$ 550x16-os gumiköpeny eladó. Böhönye, Ady Endre u. 40. _________________(35093) Kétszobás családi ház 300 n-öl telken sürgősen eladó. Orbán János, Balatonki- liti, Rákóczi u. 33. (8898) 1E33ESS32S91 Fekete Skoda Octa- via Super eladó. Körorvos, Kaposfüred. ^ (1346) Nagy lámpafejes Csepel Danuvia motorkerékpár felújított állapotban 2500-ert eladó. Tóth Ferenc, ötvöskó- nyi. (5042) Az ÉM 44 sz. Állami Építőipari Vállalat azonnal fölvesz — budapesti munkahelyre — burkoló szakmunkásokat, könnyűgépkezelőket (ÉM- vizsgával), kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Munkás- szállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsi igazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: • Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15., földszint. (3522) 403-as személygépkocsi eladó Kaposvár, Füredi utca 76. szám alatt. (1349' Adminisztrációban jártás, gépírni tudó nő fél napra elhelyezkedne. Ajánlatokat 35092. számra a hirdetőbe kérek. Felépítményeseket, kubikosokat, rakodómunkásokat felveszünk. Jelentkezés levélben. Betonútépítő Vállalat somogyjádi építésvezetősége. (1343) Gyakorlott gyors- és gépírőnőt keres adminisztrátori munka körbe fölvételre a: Áramszolgáltató Vállalat siófoki üzemve42*592)‘ zetősége. (35088) VEGYES Felhívás! Felhívom megrendelőimet, hogy keretezésre beadott képeiket 15 napon belül vigyék el, mert felelősséget tovább nem vállalok. Horváth képkeretező, Barcs. (5043) Kárpitosbütorokat készíttessen, javíttasson Kadarkúton Rapai kisiparosnál. (35080) Hordozható cserépkályha vasvázának készítését nikkelezéssel együtt bérmunkában vállalom. Somogy vári nikkeLezőmester, Dombóvár. Telefon: 11-16. (35038) Díszhal- és madárkereskedés nyílt Kaposváron, Ady Endre utca 21. s»ám alatt. Horváth József. (35074) Időjárás Várható időjárás ma estig: Felhóátvonulá- sok, több helyen futó hózáporral. Az élénk, helyenként erős északi szel kissé mérséklődik. A hőmérséklet tovább csökken. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—mínu&z 4 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor rpínusz 0,2 fokot, déli 12 órakor plusz 3,4 fokot mértek. A Nap kél 7.32, nyugszik 16.07 órakor. A Hold kél 14.09, nyugszik 5.44 órakor. Évfordulónaptár 10 éve, 1956. január 5-én balt meg Jeanne-Marie Bourgeois francia színésznő, eiőadóinúvésznő, de elsősorban revücsillag, akit szerte a világon Mistinguett néven ismertek. Mintegy fél évszázadon át Párizs egyik nevezetességének számított, és megnyilvánulásainak jelentékeny hatása volt kora francia ízlésére. Túl a hetvenedik életévén is rendszeresen fellépett, és azok a látványos revük, amelyeknek ő volt lelke és középpontja, még mindig tömegeket vonzottak a nézőtérre. Kitűnt vígjátéki alakításokban is, és számos filmben szerepelt sikeresen. Ügyes, kellemes, tehetséges, keresetlen csipkelődésével, szellemességével, magával ragadó temperamentumával, nem mindennapi megjelenítő készségével vívta ki világhírnevét. — Súlyos árvíz pusztít Franciaországban. Bordeaux- ban a város egy negyede víz alatt áll, víz borítja a stadiont, a temetőt. Egy kórházat részben már ki kellett üríteni. A Garonne vize tovább árad. A szűnni nem akaró eső meglazította a vasúti töltés egy részét Bordeaux és Toulouse között, a vasúti forgalom több órán át szünetelt. Párizs környékén a Szajna áradása fenyeget Melunnál és Corbeilnél a víz- szintje elérte az árvízveszély pontot. — A gépi fejést újabb harminc termelőszövetkezetben vezették be tavaly megyénkben. Egy évvel ezelőtt négy, a múlt év végén tizenhat közös gazdaság teheneit fejték géppel. i — Hódít az új technológia az erdőgazdaságokban. Az Észak-somogyi Állami Erdő- gazdaságban kísérletképpen az erdőn kidöntött rönköt a karádi MÁV-rakodón dolgozzák fel Ez a módszer mintegy 25 százalékos költségmegtakarítást eredményez a feldolgozásban. — Csaknem nyolcezer vizsgálatot végzett a múlt esztendőben a Kaposvári Minőségvizsgáló Intézet, s 759 esetben kifogásolták meg az élelmiszerféleségek, italok mi- | nőségét. A megvizsgált hús- | áruk 23 százaléka, a borok j 20 százaléka, a sör 13,6 szá- [ zaléka, a tej és tejtermékek | 9,8 százaléka nem felelt meg j az előírt követelményeknek. — Több mint ötezer tu-1 rista szigctclődött el a kül- világtól a zermatti alpesi üdülőkben, mert valamennyi utat lezárták lavinaveszély miatt. Az intézkedés azután történt, hogy a svájci meteorológiai intézet általános lavinariadót adott ki. — Beköszönt a tél? A Balaton környékére érkező nagy számú vadliba és vadkacsa ezt jelzi. A madarak a hidegebb északi tájakról érkeztek január első napjaiban a magyar tengerhez. — Mezőgazdasági villamosítási konferenciát rendeznek e hónap közepén Budapesten. A program szerint megvitatják a mezőgazdaság villamos energiával való ellátásának helyzetét és feladatait, s összegezik a villamossági berendezések üzemeltetésének tapasz! a | lati adatait. ' 1 — Csökkent a születések száma, többen házasodtak Kaposváron. 11)8,-ben 1882. 1935-ben 1823 újszülött adatait Jegyezték be a kaposvári anyakönyvbe. 1984-ben 974-en, 1065-ben 1002-en haltak meg a városban. Tavalyelőtt 449, 1963-ben viszont 531 új pár jelent meg az anyakönyvvezrtő előtt. Ha a születések és a halálozások szamát ösz- szevetjttk. kedvező számot kapunk a megyeizékhely népességmozgai- ml adatairól, ugyanis 1966-ben 821 fő a természetes szaporodás. — Véradók találkozója Telekiben. Bensőséges ünnepségen köszöntötte a Vöröskeresztszervezet a teleki véradókat. A találkozó vacsorával és bállal fejeződött be. — Nemzetközi teniszversenyt rendeznek a nyáron Siófokon. A korszerű, hat pályából álló tenisztelep még a tavasszal megépül. — Több mint félmillió kilométer utat tettek meg tavaly a 13. sz. AKÖV MÁV- AUT-autóbuszai külföldön. A somogyi turisták e buszokon az NDK-ban, Ausztriában, Csehszlovákiában, Romániában, Jugoszláviában és a Szovjetunióban jártak. — Nagy fölénnyel vezet a lottó. Somogybán 1965-ben 7 421 000 lottószelvényt vásároltak. Totószelvényből viszont csak 845 000 talált gazdára. — TAKARÉKOS SOMOGYIAD. Az év első munkanapján, hétfőn, több mint 1 100 000 forintot helyezett el betétként a lakosság az OTP megyei fiókjában. — Új sziget született. Az izlandi szigetvilág déli részén egy új sziget születését jelentette egy vulkáni kitörés. Egy pilóta, aki átrepült a sziget felett, elmondta, hogy az új sziget 100 méter hosszú, 50 méter széles, és két kráter található rajta. — Megvendégelte a helybeli tsz és a szakmaközi bizottság a karádi napközi otthon 68 lakóját. A kicsinyek ajándékot is kaptak. — 79 millió forint értékű árut kell termelnie 1966-ban a Világitástechnlkai Vállalat Kaposvári Gyárának. Ez 13 millió forint értékű áruval több a tavalyinál. — Képcsere történt — a nyomda hibájából — lapunk tegnapi 3. oldalán. A Máglyarakás című képet összecserélték a Fóliaházban című képpel. A sajnálatos hitiáért olvasóink elnézései kérjük. — A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzemvezetősége értesíti a lakosságot, hogy 1966. január 5-én 8—16 óráig áramszünet lesz a Vöröshadsereg útján a vágóhídi MAV-állomástól a Schőn- herz Zoltán utcáig, a Kelet-Ivánfa utcában, a Nyugat-Ivánfa utcában és a Schönherz Zoltán utcában. (36077) GYASZJELENTES A Somogy megyei Elelmiszex- kiskereskedelmi Vállalat vezetősége, párt- és szakszervezete mély megrendüléssel tudatja, hogy szeretett barátunk, munkatársunk, Nogell Imre elvtárs rövid szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 6-án, csütörtökön 15.30 órakor a Keleti-temető ravatalozójából lesz. Emlékét kegyelettel megőrizzük. (35106) CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 19 órakor: Csűkos asszony. Szigligeti-bérlet. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ l.obo, a farkas. Magyar hangbemondásos, színes amerikai film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Miau; Modern Piroska; 65/11. sph. (Jan. 5-íg.) Az előadások kezdete */<6 és 7 órakor. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Keletre meneteltek. Olasz—szovjet filmdráma. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Múzeumban. (Jatt. 5-íg.) Az előadások kezdete ‘A* 3/i8 és 8 órakor. LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ Du. 3 és fél 6 órakor: RövI lmmüsor: A tánc eredete; Néj.^, évszak; Magyar várak; Gusztáv.