Somogyi Néplap, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-19 / 299. szám

Vasárnap, 1965. december 19. 3 SOMOGYI NÉPLAP Fock »Veno nwilalkozala nyozza elő. Hogyan való­sul ez meg? Amerikai és dél-vietnami hadihajók behatoltak a VDK felségvizeire Az amerikai imperialisták kalandortervei Laosszal (Folytatás a 2. oldalról.) csökkentik az árintézkedések, de a reálbéremelés mértéke ezeknél a rétegeknél így is számottevő, és javítja a bér­arányokat. Más munkás-, illetve alkal­mazotti családoknál a külön­böző intézkedések hatása ki­egyenlíti egymást, nem kis számban lesznek azonban olyan családok, elsősorban a jobban kereső, nagyobb jöve­delmű rétegekben, ahol átme­netileg csökken a reáljövede­lem. Az intézkedések kidolgo­zásakor messzemenően tekin­tette! voltunk az alacsonyabb keresetűek helyzetére. Erre utal, hogy csökkentettük a zsír és a szalonnafélék árát; mindkettőnek az alacsonyabb keresetűek háztartásában van nagyobb jelentősége. A ruhá­zati cikkek közül is elsősorban az alacsonyabb keresetűek ál­tal vásárolt cikkek árát csök­kentjük. A nyugdíjjárulék progresszív emelése viszont a nagyobb keresetűeket érinti. Valószínűleg felvetődik, hogy a magasabb keresetűek nyugdíjjárulékának emelése a keresetek kiegyenlítődése, az »egyenlösdi» irányába hat; s hogy ez összhangban van-e a szocialista bérezés elveivel és a gazdasági irányítás reform­jában körvonalazott elképze­lésekkel? A szocialista bére­zésnek valóban alapvető elve, hogy aki többet ad a népgaz­daságnak, az többet is keres­sen. Mostani intézkedésünk némelyike — statikusan vizs­gálva — ezzel valóban nincs teljesen összhangban. Figye­lembe kell azonban vennünk bizonyos szociális szempontok elsőbbségét, tehát azt, hogy az intézkedések terhei minél kevésbé érintsék az alacso­nyabb jövedelműeket. Ugyan­akkor a gazdasági irányítás reformjával kapcsolatban több intézkedésen dolgozunk, ame­lyek a szocialista bérezés em­lített helyes elvét messzeme­nően érvényre juttatják. így a vállalatok nagyobb anyagi önállósága lehetőséget nyújt majd a kiemelkedő teljesítmé­nyek fokozott anyagi elisme­résére. Az új prémiumrend­szer már a jövő esztendőben nagyobb lehetőséget ad e te­kintetben a jobb munka elis­merésére. — Az eddigiekből kitűnik, hogy a Minisztertanács ha­tározatában szereplő ár-, bér- és egyéb intézkedések hatása végső soron ki­egyenlíti egymást. A jövő évi népgazdasági terv ugyanakkor a munkások és alkalmazottak reáljövedel­mének 3,5, reálbérének 1,5 százalékos növekedését irá­Houston, december IS. Szombaton, magyar idő szerint délután 3 óra körül a Bermudáktól 1000 kilomé­ternyire délnyugatra az At­lanti-óceán vizére ért a Ge­mini 7. űrhajó. Utasai — Frank Borman és James Lo­vell — kéthetes űrutazásuk­kal új rekordot állítottak fel. Az űrkabin egy 27 méte­res hatalmas ejtőernyővel a Wasps repülőgép-anyahajótól 19 kilométer távolságra eresz­kedett le az Atlanti-óceán vízére. Bormann és Lovell magyar idő szerint 14 óra 28 perckor gyújtotta be a Gemini 7. fékező rakétáit. E pillanatban az űrhajó az Egyenlítő fölött, a Fülöp-szi- getektől 5000 kilométerre ke­let-délkeletre tartózkodott. A kiskorpádi szappan­főző üzem értesíti a la­kosságot, hogy a disznó­vágásokból keletkező hulladék zsírok átvé­tele megkezdődött a régi piactérnél. Bejá­rat a kőfaragóudvaron és a Kaposvár, Tanács­ház u. 10. számnál, Sza­bados festőné!. Latinka Sándor Ktsz, Kiskorpád. (9920) mertetett intézkedésektől füg­getlenül tartalmazza az élet- színvonalnak a kérdésben sze­replő növekedését. így az em­lített kétmilliárd forint bér- és nyugdíjemelésen felül a munkateljesítmények és a munkások és alkalmazottak számának mintegy 38 ezer fő­nyi növekedésével összhang­ban, körülbelül 2,3 milliárd forinttal emelkedik a bérből és fizetésből élők keresete. A különböző szociális juttatások növekedése az 1965 júliusában fölemelt családi pótlék egész évi hatása szintén reáljövede­lem-növelő tényező. Mindez 3,5 százalékkal, összesen több mint 4 milliárd forinttal nö­veli a bérből és fizetésből élők reáljövedelmét. A termelékenység gyorsabb növelésével további terven kívüli lehetőség nyílik arra, hogy a központilag elhatáro- zottakon túl, az üzemek bér- korrekciókat hajtsanak végre. Ezt szolgálja az is, hogy a vállalatok a tartós létszám- csökkentéssel megtakarított béralapnak 75 százalékát for­díthatják a dolgozók fizetésé­nek növelésére, valamint ju­talmazására az eddigi 50 szá­zalék helyett. Az üzemek az eddiginél jobban érdekeltek az export növelésében és az im­port csökkentésében. Ez re­mélhetőleg ugyancsak azt eredményezi, hogy béremelés­re és jutalmazásra is felhasz­nálható terven felüli összeg gekhez jutnak. — A húsárak emelése nyil­ván módosítja a háztartá­sok étrendjét. Hogyan elé­gítjük ki a más élelmisze­rek iránt várhatóan meg­növekedő igényeket? — A disznó- és a marhahús fogyasztásának várható csök­kenését mindenekelőtt több to­jás és baromfi fogyasztásával lehet pótolni. Intézkedéseket teszünk, hogy e cikkekből megfelelő legyen az ellátás, és az árak ne emelkedjenek. Je­lenleg mindkét cikkből elég jelentős exportunk van. A marhahús a tőkés piacokon jó exportcikkünk. Ha ebből töb­bet tudunk exportálni, a ba­romfi és a tojás kevésbé gaz­daságos exportjának csökken­tésével, ez utóbbiakból jobban el tudjuk látni a hazai pia­cot Terveink szerint 1966-ban az ideinél körülbelül 30—40 százalékkal több baromfit jut­tatunk — a hazad fogyasztók­nak. Az űrhajó Texas fölött lé­pett a Föld légkörébe. A Wasp anyahajó magyar idő szerint 15 óra 37 perckor vette fedélzetiére Bormant és Lövellt. Az ünnepélyes pil­lanatot az Egyesült Államok és Európa több országának televíziója közvetítette az Early Bird távközlési szput- nyik segítségével. A két űrhajós kitűnő han­gulatban fogadta a Wasp re­pülőgép-anyahajó személyzeté­nek viharos üdvözlését. Mind­ketten torzonborz szakállal, széles mosollyal állták a fény­képészek pergőtüzét. Az üdvözlések után Borman és Lövell bevonult a hajón kijelölt orvosi szobákba, ahol nagy fürdés után alapos vizs­gálatnak kell alávetniük ma­gukat. Ajub Khan, Pakisztán el­nöke szombaton délelőtt el­utazott Bonnból, ahol az elő­ző napokban Lübke köztár­sasági elnökkel, Erhard kan­cellárral és Konrad Aden- auerral folytatott megbeszé­léseket. Bonnban hangsúlyoz­zák, hogy a megbeszélések az ideinél legalább 30 száza­lékkal nagyobb lesz a zöld­ség- és gyümölcstermelés; en­nek következtében az ez évi­hez képest csökkenni fognak ■az árak. A hazai ellátás kö­vetelményeit a cikkek export­jánál is lényegesen jobban fi­gyelembe vesszük, mint eb­ben az esztendőben. — A tájékoztatóból kitű­nik, hogy a jövő évi bér- és árintézkedések zöme csak február 1-től, egy ré­szük még később kerfil be­vezetésre. Mi indokolja, hogy az eddigi gyakorlat­tól eltérően, már most nyilvánosságra hozták a tervbe vett intézkedéseket? — Árintézkedéseknél ez va­lóban szokatlan. Ügy gondol­tuk azonban, hogy helyes, ha éves tervünk nyilvánosságra hozatalakor teljes összefüggé­sükben a dolgozók elé tárjuk szándékainkat. A részletes ár­jegyzékek — ahogy már em­lítettem — csak a későbbiek­ben készülnek el, és csupán a bevezetés napján kerülnek nyilvánosságra. A Központi Bizottság no­vemberi ülésén, a gazdasági irányítás reformjával kapcso­latban, már nyíltan szóltunk életszínvonal-politikánk irány­elveiről, és a nyilvánosságra hozott beszámoló is említi az ár- és kereseti arányok foko­zatos megváltoztatásának szükségességét. A tiszaszederkényi gyár­avató ünnepségen összegyűlt több ezer hallgató előtt én már nyíltan beszéltem az ár­módosításokra vonatkozó, ak­kor már jórészt kialakult el­képzeléseinkről. Viszont a liszt, a kenyér, a cukor, a zsír árának emelkedéséről el­terjedt híreket cáfoltam, mert ezek a híresztelések altkor sok helyen bizonyos mértékű fel­vásárláshoz vezettek. Mivel határozatok akkor még nem voltak, beszédemnek ez a ré­sze csak rövidítve kerülhetett nyilvánosságra. Az enyhén szólva nem szerencsés rövidí­tés, sajnos, félreértésekre adott alkalmat, amelyeket csak most, a döntések közzé­tételével oszlathatunk el. Népünk felnőtt, öntudata erősödött. Joggal bízunk ab­ban, hogy meg fogja érteni in-i tézkedéseink célját, amely a népgazdaság továbbfejleszté­sét, a dolgozó nép érdekeit szolgálja. A pártnak és a kor­mánynak az a kérése, hogy járuljon hozzá minden dolgo- -' jövő évi tervünk hiányta- í megvalósításához, munká­ja hatékonyságának fokozásá­val, a termelés újabb sikerei­vel — fejezte be nyilatkozatát A Gemini 7. utasai a követ­kező rekordokat állították1 fel (a csúcseredményeket a pári-; zsí FAI — a Nemzetközi Re­pülő Szövetség — hagyja jó­vá): A leghosszabb űrutazás: 13 nap, 18 óra és 36 perc; az első űrrandevú (a Gemini 6. pilótáival, Schirrával és Staf- forddal együtt); a legtöbb Föld körüli forduló: 206 kör. A korábbi rekordot 120 for­dulóval a Gemini 5. állította fel; az űrutazás során megtett út hossza: körülbelül 5 129 400 mérföld. (A korábbi csúcsot 3 338 220 mérfölddel a Gemi­ni 5. tartotta.) Nyugati hírügynökségek megjegyzik, hogy az Egyesült Államoknak továbbra sincs női űrhajósa. (MTI) »baráti légkörben-“ folytak. A bonni vezetők megígérték, hogy Pakisztánnak továbbra is folyósítják majd a ko­rábban megígért gazdasági segélyt, ' amelyet az indiai— pakisztáni konfliktus idejére félbeszakítottak. (MTI) Saigon, december 18. A dél-vietnami szabadság- harcosok folytatják akcióju­kat Saigon külvárosaiban. A szombatra virradó éjjel Cho- lonban és Gia Dinh-ben több rendőrőrs ellen intéztek ké­zigránátokkal és kézifegyve­rekkel támadást. Szombaton hajnalban Cholon számos épületén ismét a Dél-vietna­mi Nemzeti Felszabadítási Front zászlói voltak látha­tók. A szabadságharcosok röpcédulákon hívták fel a saigoni kormány hadseregé­nek tisztjeit és katonáit, for­dítsák fegyvereiket az ame­rikaiak ellen. A dél-vietnami szabadság- harcosok »Fölszabadulás-« hírügynökségének összefogla­ló jelentése szerint a felszabadító hadsereg katonái az év elejétől december 9-ig az ameri­kaiak és szövetségeseik 49 zászlóalját semmisí­tették meg. Amerikai és dél-vietnami hadihajók december 14-én behatoltak a VDK felségvi­zeire és tüzet nyitottak egy észak-vietnami halászhajóra, mint azt a Vietnami Tájé­koztató Iroda jelenti. Egy halász életét vesztette, há­rom a támadók fogságába került. Ugyanezen a napon amerikai és dél-vietnami hadihajók a VDK ierü- leti vizein megtámadtak és elsüllyesztettek egy másik észak-vietnami ha­lászhajót. A kalóztámadások miatt a vietnami néphadseregnek a nemzetközi ellenőrző bizott­sághoz küldött összekötő bi­zottsága tiltakozást jelentett be követelve a foglyul ejtett halászok haladéktalan sza- badonbocsátását, a VDK el­leni agresszív cselekmények abbahagyását, és a Vietnam­ra vonatkozó 1954-es genfi meg Hlapodások szigorú tisz- teletbentartását. A Patet Lao Hangja rádió­állomás ismertette a Laoszi Hazafias Front Pártja köz­ponti bizottsáéának szerdai nyilatkozatát, amely határozottáa visszauta­sítja a fegyverszüneti bi­zottság indiai és kanadai tagjainak állítását, mely szerint a vientianei kormány csapatai Laosz te­rületén észak-vietnami kato­nákat ejtettek volna foglyuL A nyilatkozat megállapítja, hogy a szóbanforgó állítás az Egyesült Államok azon cél­ját szolgálja, hogy fokozza a Laosz elleni agressziós há­borút. Szufanuvong herceg, a Laoszi Hazafias Front Pártja központi bizottságának elnö­ke, a laoszi kormány mi­niszterelnök-helyettese üze­netet intézett a laoszi ki­rályhoz, amelyben elítéli az amerikaiak szolgálatában ál­ló vientianei hatóságok leg­újabb intézkedéseit. E hatóságok ugyanis szükségállapotot hirdet­tek ki Savannakhet és Khammouane tartomá­nyokban és a laoszi fiatalságot arra kényszerítik, hogy ágyútölte­lékként szolgáljon az ameri­kai agresszorok számára. A december 5-i üzenet hangsú­lyozza, hogy az amerikai im­perialisták és vientianei csat­lósaik együttműködésre kény­szerítették Souvanna Phou- ma herceget, hogy így meg­teremtsék az alapot dél­vietnami és thaiföldi csat­lósaiknak a laoszi beavatko­zásra. Az amerikai imperialis­ták jelenlegi katonai ka- landortervei Laosz közép­ső és déli részének el­foglalására irányulnak, hogy ezt a területet csata­térré változtatva, a dél­vietnami katonai akciókkal összehangolt hadműveleteket indítva, közvetlen összekötte­tést hozzanak létre Dél-Viet­nam és Thaiföld között, és 1 kiterjesszék az Egyesült Ál­lamok indokínai agressziós háborúját. Az UPI saigoni tudósítója úgy értesült, hogy az ameri­kai hadvezetőség által kidol­gozott programnak megfele­lően B—52-es szuperbombá­zók megkezdték bizonyos laoszi területek bombázását. Az eddig titokban tartott akciók során Guam szigeté­ről felszállva a B—52-esek rendszeresen hajtanak végre légitámadásokat Vietnammal szomszédos laoszi területek ellen. Az első légitámadásra több mint egy héttel ez­előtt került sor. A Reuter saigoni tudósító­ja jólértesült dél-vietnami forrásokra hivatkozva jelen­tette, hogy a Dél-Vetoam középső részén elterülő fel­földön hegyi törzsek szombatra virradó éjszaka fellázad­tak a saigoni kormány ellen. A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának küldöttsége szomba­ton délelőtt az Orion Rádió- és Villamossági Vállalathoz láto­gatott. A delegációt vezető P. J. Seleszt, az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Vass Istvánodnak, az Országgyűlés elnökének, Be- recz Bertalan kohó- és gépipa­ri miniszterhelyettesnek, to vábbá G. A. Gyenyiszov, buda­pesti szovjet nagykövetnek a társaságában érkezett az üzem­be. Itt Hévízi István, a X. ke­rületi pártbizottság első titká­ra, Vankó Gyula a vállalat ve­zérigazgatója, Pelach Kornél párttitkár és a többi üzemi szervezet vezetője üdvözölte a vendégeket. Léderer Frigyes, az MTI pá­rizsi tudósítója jelenti: A két jelölt péntek esti utol­só televíziós beszédével véget ért az elnökválasztási kam­pány, és a franciák vasárnap döntik el, hogy De Gaulle vagy Mitterrand lesz-e a köz­társaság elnöke. Mitterrand esetleges győzel­me teljesen új helyzetet te- remten Franciaországban: megkönnyítné a választási kampány alatt megmutatko­zott erőteljes demokratikus áramlat további fejlődését. A baloldal elnökjelöltje, mint be­jelentette. azonnal feloszlatná a De Gaulle-ista többségű nemzetgyűlést, és a pártoktól független hivatalnokkormányt nevezne ki. De Gaulle újbóli megválasz­tása esetén nem várható lé­nyeges változás sem a fran­cia külpolitikában, sem a bel­politikában. A lelépő elnök világosan kifejtette, hogy nem változtat politikája irányán, sem kormányzási módszerein. A dél-vietnami fővárosba egymásnak részben ellent­mondó hírek érkeztek a lá­zadásról. Egyes jelentések szerint a lázadók hatalmuk­ba kerítettek egy meg nem nevezett várost, és kísérletet tettek három tartomány egyes részeinek elfoglalására. Helyenként súlyos har­cok folynak és a lázadók ellen küldött kormány­csapatok nagy vesztesé­geket szenvedtek. Mint ismeretes, a saigoni amerikai parancsnokság ko­rábban különleges kiképző táborokat létesített, ahol amerikai tisztek hegyilakókat partizánellenes harcokra ké­peztek ki. A dél-vietnami felföldön a legtöbb helyőrsé­gen az e táborokban kikép­zett hegyilakók teljen; “'dek szolgálatot. Egves jelentések szerint a szombatra virradó cisz; ka számos ilyen helyőr­ségben robbant ki lázadás. (MTI) A látogatók Vankó Gyula vezérigazgatónak a tanácste­remben tartott tájékoztatója, majd pedig a munkahelyeken szerzett személyes tapasztala­tok alapján részletesen megis­merhették híradástechnikai iparunk egyik legfontosabb gyárának munkáját, itthon és külföldön egyaránt elismert, kitűnő termékeit G. A. Gyenyiszov, a Szov­jetunió budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete szombaton este fogadást adott a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa küldöttségének tisztele­tére. A szívélyes hangulatú talál­kozón P. J. Seleszt, a szovjet küldöttség vezetője és Kállai Gyula pohárköszöntőt mon­dott. (MTI) A vasárnapi választás ered­ménye korántsem látszik el­döntő ttnek. Valószínű, hogy ezúttal több lesz a tartózko­dás és az »üres« szavazat, mint a választás első forduló­jában. A jobboldal egy része szemben áll De Gaulle-lal, de a kommunista párt által tá­mogatott baloldali jelöltre sem akar szavazni. A belügy­minisztérium legutóbbi bizal­mas közvélemény kutatása 54 százalékos eredményt jelez De Gaulle javára A december 5-i választás azonban megcáfolta a belügyminisztérium becslé­seit (MTI) Bumedien hazautazott Bumedien, az Algériai For­radalmi Tanács elnöke és mi­nisztertanács elnöke szomba­ton repülőgépen hazautazott Moszkvából. Öt napot töltött hivatalos látogatáson a szovjet fővárosban. (MTI) Ami a zöldség- és gyümölcs- ellátást illeti, joggal reméljük, hogy közepes időjárás mellett | Fock Jenő. (MTI) Leszállt a Gemini 7. A leghosszabb űrutazás: 13 nap 18 óra 36 pere Ajub Khan elutazott Bonnból Szovjet vendégeink az Orion-gyárban Franciaország ma megválasztja köztársasági elnökét Több lesz a tartózkodás és az „üres“ szavazat

Next

/
Oldalképek
Tartalom