Somogyi Néplap, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-25 / 304. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Szombat, 1965. december 2SL ■ Egy jegyzetpapot találtam az asztalomon: »S2. üzeni, hogy nyugdíjba ment a bar­csi pártapparátusból egy idős elvtárs, a tótújfalui Pavlekovics János. Érdemes lenne meglátogatni és be­szélgetni vele életútjától> értékes tapasztalatairól...« Négy földbe vert karó, rajta keresztül fektetve egy deszkalap: ez volt az asztal. Az öltöny egy nadrágból, egy ingből állt, cipő nem tartozott hozzá. Két mázsa búza volt egyhónapi nap­szám bére... Pavlekovics János a har­mincas években még nem volt kommunista, talán még hírét sem hallotta a szocia­lizmusnak. Ö csak a kirívó társadalmi igazságtalanságo­kat látta, és azt tudta, hogy nem jól van ez így. Az első mély nyomot ez a korszak hagyta az érdek­lődő fiatalember emlékeze­tében. Aztán az út egyenes volt... — Ezerkilencszáznegyven- kettőben már baloldalinak . könyveltek el a csendőrsé­gen. Amikor a környéken még szó sem volt róla, tő­lem már elvitték a rádiót azzal, hogy Londont hallga­tom. Aztán meg minden va­sárnap jelentkeznem kellett a csendőrségen, hogy itthon vagyok-e. Nem sokkal a felszabadu­lás előtt üldözött budapesti munkást rejtegetett a laká­sán, s amikor az ágyúzás hangjára Tótújfaluban is felfigyeltek az emberek, nyíltan szembeszállt a ki­ürítési paranccsal: »-Embe­rek, ne hajtsák el a jószá­got Kastélyosdombóra, hi­szen itt vannak már a szov­jetek ... ■« Ezerkilencszáznegyvenöt január elsején behívták a v barcsi szovjet parancsnok­ságra, egy hónapig mellet­tük dolgozott, majd Sziget­várra ment, s február ele­jén belépett a Magyar Kom­munista Pártba. A májust már újra otthon köszöntöt­te. — Megalakítottuk a Nem­zeti Bizottságot, az MKP he­lyi szervezetét, és létrehoz­tuk a földigénylő bizottsá­got is, majd megkezdtük a földosztást. Ma már furcsa visszagondolni rá, hogy mi­lyen nagy volt az ellenállás, hiszen az a terület közala­pítványi birtok volt, s kis­haszonbérlők gazdálkodtak rajta. De sikerült... [2 I Szilvórium kerül az asz­talra, saját termés. A gon­dos, kitartó feleség pohara­kat törülget. —Ö nem iszik, nem do­hányzik — mondja az urá­ra nézve —, nagyon jó em­ber ez, csak mindig az a politika... Sírt, amikor nyugdíjba ment, hogy most mit fog csinálni ... De ez csak olyan kedves­kedő zsörtölődés, hiszen Pavlekovics Jánosné a fér­jével együtt a munkásmoz­galomhoz tartozik, ő is érezte a régi időben, hogy mit jelent, ha valakire csak rámondják: kommunista — Jól emlékszem — pör­geti vissza az eseményeket —, hogy amikor katonának vitték az uramat, én is el­mentem a jegyzőhöz a töb­bi asszonnyal együtt segé­lyért, de engem kilökött az ajtón: »-Mit akar, maga kom­munista ... ?« Hűségesen kitartott férje mellett ezerkilencszázötven­sen emlékezik rá vissza az ember. De talán érdemes még a korábbi évekről né­hány szót szólni. Negyven­hétben a falu bírája lettem, negyvennyolcban kiemeltek, és erdőgazdasági gondnoki, majd Kaposváron műszaki osztályvezetői posztra ke­rültem. Később a Zamárdi Erdőgazdaság igazgatójává neveztek ki, s aztán jött öt­venegy ... Sok ember sorsával osz­tozott, sok emberrel együtt ő is föltette a kérdést: Mi történt? Miért történhetett? — Mondtam az előbb, hogy mély nyomot hagyott bennem a nyomorúságos múlt, ez indított el a kom­munistává válás útján ... Nos, az a börtön még job­egyben is, amikor koholt vádak alapján nyolchónapi börtönre ítélték, majd ki­zárták a pártból, s csöndes, nyugdíjas napjaiban is mel­lette áll, biztatja, aggódás­sal félti. 3 — Hát igen, ezerkilenc- százötvenegy... Nem szí ve­ti an megacélozta akarato­mat, hiszen tudtam, hogy csak emberek tévedtek, nem az eszme a rossz ... Kicsit megtört szívvel láttam mun­kához kiszabadulásom után nem titkolom. Pécsre men­tem, újra gyalupad mellé kerültem, hiszen asztalos a szakmám ... Néhány év múlva a Köny- riyűipari Minisztérium át­vette az üzemet, s igazga­tót kerestek. Pavlekovics Jánosra gondoltak. -Elvtár- sak, én pártonkívüli va­gyok ...« »Nem baj, mi bízunk benned, jól isme­rünk ...<■> — volt a válasz. Élete egyik legemlékeze­tesebb dátuma aztán ezer- kilencszázötvenöt lett: föl­keresték a barcsi meg a megyei elvtársak, és közöl­ték vele, hogy párttagságát negyvenöttől elismerik, re­habilitálják. Ezerkilencszázötvenhétben a falu párttitkárává válasz­tották s megyei tanácstaggá, ötvenkilencben járási párt­instruktor lett, s november 30-án, alig egy hónapja ben­sőséges ünnepségen búcsúz­tatták: nyugdíjba ment. — Nagyon nehéz volt el­válni a sok baráttól, ezeket az érzéseket én nem is tu­dom elmondani — érzéke­nyül el. — Nem találtam meg a helyemet a megszo­kott munka után, s most sem találom. Megígértem az elvtársaknak, hogy nem kapcsolódom ki a munká­ból. Az itteni pártszerveze­tet akarom jobban segíteni, meg a tanácsmunkára is több időm jut. Hiszen jön­nek az emberek jó szóért, tanácsért, mindig népes a fogadónap. JL Nyugdíjban, de nem nyugállományban — így le­hetne legjobban, legponto­sabban megfogalmazni Pav­lekovics János jelenlegi »•státusát«: Hiszen egy em­ber, aki egész életét a kö­zösségnek szentelte, aligha tud lemondani egyik rapról a másikra a közösség segí­téséről. Ma még furcsa azt mondani: nyugdíjas. De már formálódik a gondolat, hogy mit kell csinálni és ho­gyan. Amíg csak egy szép, moz­galmas emberi élet tart. Polesz György TAKÁCS JÓZSEF Egész idő alatt az arcát néz­tem, de most, hogy le aka­rom írni, sehogy se sikerül. Amíg az állványok, meszes­gödrök, betonkeverők és da­ruk között bolyongtam, a fő­építésvezető mondatain gon­dolkodtam. A testes, zömök ember éppen a toronydarutól jött. A kérdésemre két mon­dattal felelt. •— Takács Jóska olyan em­ber, hogy párját ritkítja. Ha róla ír, csupa nagybetűvel ves­se papírra a nevét. A sikertelen bolyongás köz­ben egy idősebb építő ajánlot­ta fel a segítségét. — Éppen onnan jövök, de ha nem veszi rossznéven, visz- szakísérem. Jóskáékhoz min­dig szíves örömmel megy az ember... Amíg a szép új házak kö­zötti sáros úton megyünk, kí­sérőm széles gesztusokkal ma­gyaráz: — Tudja, elvtárs, amikor itt szét kellett verni a házakat, még mi is sajnálkoztunk és morogtunk. Pedig előttünk már ott voltak a tervek. Most meg. ha körülnéz az ember, csak örülni tud. Más levegő­je lett a tájnak ... A sírtenger túlsó oldalán frissen ásott meszesgödrök mellett álmosító nyugalommal forog a betonkeverő dobja. Puf~" mrns arcú a kéz"1 ” TT--irr>~han simí'őka- nállai ■-varia a gépről a rá- Báradt habarcsot. — Hát itt van Takács Jós­ka. Ide is hívom, ha akarja Négyen hajladoznak az áll­ványon. A lyukacsos téglák szinte röpködnek a levegőben. Szemmel láthatóan nő a fal. — Gyere már Jóska, téged keresnek! A többiek lenéznek egy pil­lanatra, de azért az iram vál­tozatlan. Az állványról egy zöld pulóveres fiatalember jön hozzánk. — Takács vagyok — nyújt­ja a kezét. A kísérőm elkö­szön. Állunk az alapokra fek­teti pallókon, és pór pillanatig az állványon dolgozó kőműve­seket nézzük. — Az ott a szélen Friss ha­jós, a barátom. Középen Szé- kelyfi Sándor művezető. Nem akarja elfelejteni a szakmát, néha beáll, kézbe veszi a ser­penyőt meg a kalapácsot. Az innenső széles Kiskovács hajt. Itt volt átképzés, ittragadt. Olyan garnitúra ez, hogy en­nél különbet senki se kíván­hat. Ezüst cigarettatárcát vesz elő. Amikor rágyújtunk, újra megszólal. — Aztán mi szél hozta ide az elrtársat? — Magához jöttem. Sokat hallottam Takács József kő­műves brigád vezetőről. Helyreigazít. — Hozzánk? Szóval sokat hallott rólunk. Aztán miket mondtak? •— Soroljam? — Muszáj, mert nem biz­tos, hogy igaz. I.ehet, hogy tú­loznak. — Azt mondták, magukkal áion dolgozni. — Hát ezt ők tudják. — Hogy kihasználják a munkaidő mimen percét, hogy mindent megcsinálnak, hogy ebben a brigádban nem finny; ssak a mesterek, ha kell alapot, meszes gödröt ás­nak, utat csinálnak. — Ez így van. — És azt is. hogy novem­berben 27 000 forint volt az e.y főre eső termelés. Hogy évi átlagban 3300 forint a kő­művesek átlagkeresete. — Az első adat stimmel, a második nem. A havi átla­gunk négyezer forint Hallgatunk. Aztán felolva­som a többit. — Az igaz, hogy 140—150 százalék az átlagteljesítmény? — Nagyjából. Pontosan 158 százalék. De az eltérés nem oszt és nem szoroz. — Hallottam azt is, hogy sok kitüntetést kinőtt. — A barátomnak. Friss La­josnak éppen annyi van. Fel is ki'lt az állványra. — Hány jelvényünk van, Lajos? , A Lajos hátra se néz, úgy felel. — A Kiváló dolgozóból nyolcat kaptunk Az okleve­leket még sosem számoltam össze — A barátom tudja, bizto­san annyi van... — Azt is mondták, hogy magukban nyugodtan meg le­het bízni. Ellenőrzés nélkül is kifogástalan munkát végeznek. | — Ezt is ők tudják. Dehát egyszerűen miért csaljon az; ember? Űgyis rájönnének, és utána odaveszne a becsület. — A főnököktől hallottam, hogy magit sokszor ki akar­ták már emelni művezetőnek, építésvezetőnek, de maga so­hasem vállalta. \ — Nem is fogom. Én itt ér­zem jól magam. Azt meg csi­nálja az, akinek meg az fek­szik ... Ennyi volt a jegyzetfüzet­ben, ennyit mondtak. A keverő piros ami keze­lője a gépét figyeli, Komondi Ferenc segédmunkás talicská­zás közben viccet mesél. — Mi tartja össze magukat? A válasz diplomatikusan ko­moly: — A munka, a megbecsü­lés, meg az, hogy mindannyi- ; an megtaláljuk a számításun- j kát. Nálunk a segédmunk 'sok j is megkeresik a 2300—2500 fo- j rintot. Meg az, hogy sokat va­gyunk együtt Elgondolkodva nézi a falat! rakó Friss Lajost, és egy pil- i lanatra elmosolyodik: — Közösen építettük a saiát házunkat. A Lajosét, a Kisko- vácsét meg az enyémet. .. A papírokból tudom, bnov 45 éves. Idestova három évti­zede építő. Nehéz elhinri a hivatalos adatokat, mert Ta­kács József tíz évet nyugod­tan letagadhatna. Egész idő alatt az arcát néztem, de most how le "ka­rom írni, sehogy s° ««Vorfii. Németh Sándor Okosan, higgadtan mérlegelnek Eredmények és kiesések Szűkös iroda a magtár- épület­ben: itt melegszik az apró vas­kályha mellett a magtáros, a két rakodó meg a növényter­mesztési brigádvezető. Amíg a vontatók megérkeznek a kukoricával, kigombolják a bekecset, a kabátot, hogy a meleg közelebb férkőzhessen a testükhöz. Beszélgetnek. A téma ezekben a napokban a balatonszabadi November 7. Termelőszövetkezetben is az, ami a szövetkezeti gazdákat most mindenütt foglalkoztat­• oiek is jól tudják, bizony a i sok eső egy sor többletmun- ! kára kényszerítette a tsz-t j — Számoljanak utána, j mennyi munka várt elvég­zésre, még idegen erőt is igénybe kellett venni. Vagy megbirkóztak volna a tenni­valókkal egyedül is? — Igaz, kellett az erő, és sokat segítettek is, nem volt az kidobott pénz — mondj ík belátással a rakodók. Es Né­meth János még hozzáteszi: — Azért csak azt mondom, azokat a traktorokat jobban kellene szervezni, irányítani, hogv ne álljanak annyit tét­lenül. ja: a közelgő évzárás, a vár­ható részesedés értéke. A beszélgetés tömör, egy­szerű mondatokban summáz­za ki-ki a véleményét. Hor­váth György magtáros, párt­vezetőségi tag meg az idő­közben megérkezett párttit­kár, Vincze Imre arról tájé­koztatja a három pártonkívü- lit, Panyi Antalt és Németh János rakodókat, Salamon József brigádvezetőt, amiről nemrégiben a párttaggyűlé­sen tanácskoztak. A termelé­si eredményekről és a kiesé­sekről. Ki ebben, ki abban látja a ki­esések okát. A szövetkezet ugyanis az előze­tes számítások szerint nem éri el a tervezett részesedést. Nem sokkal, csupán néhány forinttal maradnak el az előirányzattól, de hát ez is valami, hiszen sok kicsi sok­ra megy. Panyi Antal szerint: A párttitkár meg a raktá­ros szerint is helytállók ezek az észrevételek. De hát mi a kiesések legfőbb oka? M'raz első mondat után egyetérte­nek valamennyien egy do­logban: — Amit az időjárás meg egyéb, az embertől független körülmény elrontott, azt mi nem bírtuk helyrehozni. Hiá­ba tö"tük magunkat, többre nem futotta ... Érzik, tudják ezt az emr berek nemcsak itt, a magtár ros kicsiny irodájában, ha­nem az egész faluban. Akik egész évén át a határt jár­ták, látták, mint pusztította a víz a növényeket, s ho­gyan akadályozta az időszerű tennivalókat. A száj- és kö­römfájásról is tudnak. Ve­zető, növénytermesztő vagy állattenyésztő tehet ezekről a károkról? A válasz egyér­telmű: nem. — Kétszázhetvenegy hol­don nem végezhette el a vetést a tsz, mert a víz miatt nem lehetett idejében rámenni a földekre. Az eb­Az okokat feszegetik — Nem kellett volna olyan sokat beruházni. Ott van pél­dául az a két betonkeverő. Mire jó? Semmire. Csak vannak, mert megvette őket a tsz. bői származó kár összege meghaladja az egymillió fo­rintot — mondja a párttit­kár. — Ezen kívül körülbe­lül 800 000 forint esett ki — Már ne haragudjon, de betonkeverőből csak egy van — mondja a párttitkár, és nyomban hozzáteszi: — Nem mondom, hogv nincs igaza, mert az az egy se kellene. Eladja a tsz, akad rá vevő. — No látja, Imre, hát ak­kor miért vették meg? ... Eszerint nekem, ott kinn a földeken a többiek mégsem mondtak igazat, mert ők kettőt emlegettek ... A brigádvezető is előhoza­kodik azzal, amiben ő látja az okokat: — Sok a munkaegység. Túlléptük a tervezettet. . — Bizony túl — erősítette a párttitkár. — Olyan húsz­ezerrel többet használtunk fel. És mit gondolnak, fö­löslegesen osztogattuk? ■— Talán. Nem tudom biz­tosan. Persze az idei időjá­rás nagyon rossz volt — vá­laszol a brigádvezető. — Hányszor kapáltak a kertészetben a sok eső miatt? A rendrevígott gabo­nát hányszor forgatták hogy fölszedhesse a kombájn? A kommunista magtáros kérdezi ezt, de nem vár vá­laszt, hiszen ő is meg a töb­egyéb növényeknél és a tej­nél. De pótoltuk, amit lehe­tett. Mindent dent^ elmondanak hetett __________________L pótolni. É s most, amikor köze­ledik a zárszámadás, a kommunisták igyekszenek megértetni az emberek­kel a kiesések okait. Okosan, higgadtan mérlege­lik a körülményeket, nem ta­gadják az év közben előfor­dult szervezési hibákat sem, de nagyon vigyáznak arra, hogy a közvélemény helye­sen lásson és ítéljen. Arra, hogy a rosszul sikerült esz­tendő után senki se hibáz­tassa oktalanul a vezetőket és a különféle munkaterüle­teken dolgozó szorgalmas szövetkezeti gazdákat. Ez az időszak a megfontolt értéke­lés időszaka Balatonszabadi- ban és másutt is. A Novem­ber 7. Tsz kommunista mag- táros nak szűk irodájában a jkálvha mellett melegedve er- j re kapott ösztönzést a há- ! rom rártonkívüli. Tárgyi- 1 Ipcosan. figyelembe véve a körű’mér veket: így lehet helyesen dönteni, s így ala­kulhat ki hiteles kén egy esztendő gazdálkodásáról. Hemesz Ferenc AZ ÉM FEJÉR MEGYEI Állami építőipari vállalat azonnali belépéssel fölvesz ács, kdműves, ya^beíonszerelő szak in u n k ásókat, KUBIKOSOK AT, férfi segédmunkásokat. Szállás, étkezés biztosítva! Bérezés teljesítmény alapj n plusz 15 száza’ékos idénypótlék S’emé’y s érdeklő lésre vágj levélre bővebb fel ilágositást ad a vállalat munkaügyi osztálya, Székesfehérvár, Ady Endre u. 13. sz. • ,/. (5505)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom