Somogyi Néplap, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-25 / 304. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1965. december SS. Falusi vesetők kérdésnek — HARMINCNYOLC ÉV a miniszter válaszol LOSONCZI PÁL BALATONALIGÁN LOSONCZI PÁL földművelésügyi miniszter Németh Ferencnek, a megyei pártbizottság első titkárának kíséretében meglátogatta Bala- tonaligán a somogyi párttitkárok, tsz-elnökök és tanácselnökök tanfolyamát. Sok hasznos ismeretet szereztek falusi vezetőink, mezőgazdaságunk további fejlődéséhez utat mutató témákat vitattak meg ottlétük alatt. Ez a találkozás, ez a beszélgetés pedig különösen sokat adott, hiszen olyan problémákra kaptak feleletet, amik foglalkoztatják őket, amik gondot okoznak. Hogy az élet, a mindennapok, a gyakorlat mennyi gondolatot ébreszt, mennyi megoldásra váró feladatat teremt, azt bizonyítja, hogy egv csokorra való kérdés hangzott el. Losonczi elvtárs elöljáróban általános tájékoztatót mondott az 1966. évi népgazdasági tervvel, az ár- és bérrendezésekkel kapcsolatban. Bevezetőben a második ötéves tervben elért eredményekről, munkáról szólott Elmondotta, hogy bár népgazdaságunk megközelítette az előirányzatokat, néhány vonatkozásban — így például a mezőgazdaságban — lemaradás van. — Ennél a ténynél azonban meg kell jegyezni — mondotta —, hogy a tervidőszak alatt évenként átlagosan két százalékkal nőtt mezőgazdasági termelésünk, ugyanakkor például a több állóeszközzel, géppel rendelkező Egyesült Államokban évi 1,6, Nyugat-Németországban 1,9, Csehszlovákiában 1,4 százalékos volt az évi növekedés. Nem lebecsülendők tehát eredményeink, méltán büszke lehet rá mindenki. Losonczi elvtárs részletesen elemezte a mezőgazdasági termelés és az életszínvonal emelkedésének összefüggéseit, a jövő évi népgazdasági tervvel kapcsolatban pedig leginkább a mezőgazdaságot érintő problémákról szólt. NAGY FIGYELEM és érdeklődés kísérte a tájékoztató minden szavát. Sok megszívlelendőt jegyezhettek föl falusi vezetőink azzal kapcsolatban, amit a földművelésügyi' miniszter a termelő- szövetkezetek szabadabb tervezésének helyes értelmezésével kapcsolatban mondott. — Az eddigi út olyan nagy lépés volt — hangsúlyozta —, ami nem hasonlítható semmilyen más időszakhoz. Most a továbblépéshez nélkülözhetetlenné váltak a már ismert gazdasági intézkedések. Nem tűrhetünk meg olyan ellentmondásokat, amik keletkeztek. A szocialista társadalom felépítésével egyidejűleg el kell tűnni az osztályok közötti minden különbségnek. Lényegében ehhez a gondolathoz csatlakozott az első kérdéscsoportra adott válasz. Néhány falusi vezetőnk a társadalombiztosítással, illetve a szövetkezeti parasztság nyugdíjával kapcsolatban érdeklődött. — A kérdés föltevése jogos: meddig tartható fenn a társadalombiztosítást és a nyugdíjat illető különbség az ipari és a mezőgazdasági munkások között? Ezpk az ellentmondások, igaz, szűkültek, hiszen tájékozódhatott mindenki az 1966-ban érvénybe lépő intézkedésekről. Illetékes szervek azonban továbbra is foglalkoznak ezekkel a problémákkal. A mezőgazdasági társadalombiztosítás olyan időpontban alakult ki, amikor a mezőgazdaság helyzete más volt, mint most. Az élet, a gyakorlat másképp veti föl a kérdéseket, mint akkor. Feltétlenül közelíteni kell a mezőgazdasági nyugdíjaknak más nyugdíjakhoz. TÖBB SZÖVETKEZETI VEZETŐ arról érdeklődött, hogy van-e készülőben valamilyen, a munkafegyelem megszilárdítását elősegítő intézkedés. A földművelésügyi miniszter erre azt válaszolta: — A kérdés föltevését értem, de nem értek egyet vele. Mert feltétlenül baj van ott a vezető és a tagság kapcsolatában, ahol a vezető úgy véli, hogy csak közoonti határozattal tudna rendet teremteni. Tudom, hogy helyenként nehézségek vannak, különösen ott, ahol alacsony a jövedelem. A probléma megoldását viszont akkor erről az oldalról kell megközelíteni. Ahogy fentről gazdaságpolitikai eszközökkel biztosítottuk a termelőszövetkezetek önállóságát, a gyakorlatból ilyen mértékben el kell tűnni az adminisztratív elemeknek; úgy kell irányítani, gazdálkodni, ami a tagság legmesszebbmenő egyetértésével találkozik. Hiszen szövetkezeteink érettek arra, hogy maguk határozzák meg a termelés irányát. Természetesen türelemre van szükség, mert ez a változás nem egy pillanat müvp, hosszú évek kitartó, szorgalmas munkája kell hozzá. — Sokan érdeklődtek a gépesítéssel kapcsolatban — folytatta a miniszter —, a kertészkedő tsz-ek könnyű kerti traktorokat szeretnének. Az az igazság, hogy olyan kerti traktorunk nincs, ami főleg a zöldségbetakarításban segítene, így túl sokat várni nem lehet. Inkább a növény- termesztés gépesítése az, amiben feltétlenül előbbre kell jutnunk. A következő lépés most az őszi betakarítás teljesebb gépesítése. Ezeket a munkaeszközöket importálnunk kell, tehát ez sem máról holnapra megoldható Másrészt pedig minden gépet kipróbálunk, és csak azokat adjuk a termelőszövetkezeteknek, amelyek minden tekintetben beváltak. NEM ISMERETLEN, hogy szövetkezeti vezetőink egy részét foglalkoztatja: a gyenge tsz-eknek adott támogatás visszatérül-e. Sokfelé és sokan tanácskoznak, vitatkoznak ezen. Ahogy Losonczi elvtárs megállapította, döntő változást a támogajással nem sikerült elérni, de nem volt kárba veszett pénz ez. A cél az volt. hogy a rossz természeti adottság hátrányaiból származó többletköltséget állami segítséggel fedezzék, így is a gyenge tsz-ek jövedelme kétharmada az országos átlagnak. — Az erősebb szövetkezetek egy része társadalmi igazságtalanságnak tarja ezi a segítséget — mondta a miniszter —, pedig ez helytelen, és nem erről van szó. A mostani árrendezés után is szükség lesz például a gyengék megkülönböztetett támogatására, hiszen az árszínvonalat nem a leggyengébbek helyzetéből kiindulva állapítják meg. Az állam eddig is sokat segített a talaj- javításban, vízrendezésben. A hiba inkább az, hogy nem veszik sok helyen igénybe ezt a lehetőséget. S nem értek egyet a nagyba iomiakkal sem, mikor kevesellik a vízrendezéshez nyújtott köbméterenkénti 10 forintos hozzájárulást. Ez az összeg, ha jói szervezik a munkát, fedezi a munkabért. Ahogy Losonczi elvtárs megállapította, Somogy az a megye, ahol különösen súlyosan jelentkeznek a vadkárok, s ebből fakadóan igen sok a vita, a nézeteltérés. Pedig az 1961- ben kiadott törvény és az ezzel kapcsolatos két végrehajtási rendelet jó, a hiba ott van, hogy nem mindig értelmezik helyesen. Ha a vadkárokkal kapcsolatban a rendelet szellemében járnak el a gazdaságok és a vadászatra jogosultak, akkor megyénkben is feltétlenül enyhülnie kell annak a nehéz helyzetnek, ami e téren van. Ismeretes, hogy szövetkezeti építkezéseinkkel meglehetősen sok a gond, a baj. Érthető, hogy az a téma is szóba került ezen a tal'lkozáson. A jelenlevők egyetértésével találkozott, amit Losonczi elvtárs mondott: — A jelenlegi épülettípusok közül azt építsék a szövetkezetek, amit legjobbnak látnak, s a tervezők vegyék figyelembe a tsz-ek igényét. A kialakult típusok közül joga van a szövetkezetnek választani. Mi például a tehénistállónál a mag- tárpedlásosat ajánljuk. De meg kell jegyezni azt is, hogy új típusok építését csak akkor engedélyezzük, ha már kipróbáltuk, és a gyakorlat igazolta: jó. A BESZÉLGETÉS hosszúra nyúlt. A találkozás során az elmondottakon kívül több ki- sebb-nagyobb probléma vetődött föl. Falusi vezetőink joggal állapították meg, hogy sok hasznosat adott ez a találkozás, ez a beszélgetés. Számottevő segítséget jelent további munkájukban. Amikor szóba jött, hogy jó lenne megalakítani a jegy- pénztárosok brigádját, sokan mosolyogtak a kaposvári' vasútállomáson. Ilyeneket mondtak: — Ugyan, minek? Azon a szolgálati helyen így is, úgy is becsületesen kell végezni a munkát. Ha valaki vét, az utas azonnal reklamál, jelent, vagy panasszal él. A lányok ennél jobban már úgysem tudnak dolgozni... A »lányok-« — Pusztai Mátyásáé, Dobroczki Jánosul, Boncz Mária, Szabó Jenőné, Lovrits Kálmánná, Balogh Gézóné, Mohácsi 1 Irén, Nyulász Lászlóné, Tóth Imréné, Her- czeg Gyuláné, Balogh Istvánná és Ratkóczy Pálné — nem hallgattak a kétkedőkre. A felszabadulás 20. évfordulójának tiszteletére megalakították a Hámán Kató-brigádot, és vállalták, hogy kiérdemlik a szocialista brigád címet. Most, hogy az emlékek közt lapozgatunk, kivételesen csönd van. A várócsarnok kong az ürességtől. A pénztársor ablakaira sötét függönyt húztak. Egy hete búcsúztatta el az Áramszolgáltató Vállalat harmincnyolc évi szolgálat után. Ha Sztanó mérnök ott van az ünnepségen, a gratuláció után így veregette volna meg a vállát: — Jól van, Karácsony István, nem élt vissza a bizalommal. Mert huszonhét évvel ezelőtt ezt kérte tőle, amikor Szárszóról Bog_ lárra helyezte pénzbeszedőnek, s hozzátette: bizalmi állásba kerül. Karácsony István tizenegy éve állt már ekkor a Balaton-vi- dók Villamosművek Rt. alkalmazásában. Huszonkét éves korában került Somogyba, cséplőgépet fűtött Endréden. Maga kormányozta az életét, szülei hamar meghaltak. A maga eszére, a maga kezére volt utalva. A község vezetői látták, hogy törekvő, azt mondták neki 1928-ban, amikor villamosították Endrédet: — Pista fiam, ne maradj itt falun! Beajánlották a Villamosművekhez. így lett szerelő. 1934ben megszerezte a szakképzettséget, s attól fogva önállóan dolgozott. Végigjárta a Balatont, szerelt Tolnában, Zalában. A legtöbbet azonban Somogybán. 1939 óta Bogláron éh Meggyökeresedett itt. 1950-ben kinevezték körzetvezetőnek. Á nyugdíjazásáig száwel-lélek- kel, lelkiismeretesen dolgozott. — Rászoktattuk magunkat az egyenes, őszinte szóra. így indultunk. Ez volt a téma az első megbeszélésen. Mert ez az életeivé, minden mozdulatát, tettét, elhatározását ez vezérelte. Mindenki ismerte a környéken. Tudták, mindegy, mikor szólnak neki. Akár szombat, akác vasárnap, akár ünnep, fogta a szerszámokat, s ment. Hányszor megsértődtek a gyerekei, menyei ezért. Még István fia esküvőjét is otthagyta. Levetette a fekete ruhát, s megjavította a Villanyt — Legszebb, ha a sötétbe borult községbe mi világosságot adhatunk. Nyugodt lélekkel mentem haza, ha égett a villany — vallja szerényen. Megkérdeztem a legidősebb fiától, Ferenctől, hogyan emlékezik édesapjára, amikor még gyerek volt. — Sohasem volt otthon. Első az üzem, megint az üzem, még az üzem, azután a család. Édesanyja megértőén mosoA jelenlevők is mosolyognak — Mindenki elmondta véleményét a másikról. Kertelés nélkül az igazat. Igaz, hogy volt sírás, zokogás, de aztán rájöttünk, hogy ez a helyes. A »lányok« együttesen csaknem 170 évet töltöttek a pénztárablakok mellett. Hat kiváló- dolgozó-jelvénnyel, tizenné t gyerekkel és öt unokával büszkélkedhetnek. Hogy mit tettek? A régi létszámmal 120 511 darab jeggyel adtak ki többet mint tavaly. Megértik és segítik egymást. Egy emberként álltak a tragikusan elhunyt Balogh Gézáné három gyermeke mellé. Amíg a gyerekek tanulnak, mindenki 10 forinto ad havonta a brigád betét: könyvébe. Most vették meg a karácsonyi ajándékokat. Közösen építették Juhászék hazát. Kirándultak, szórakoztak. Ennyit tettek. És dolgozta1 becsületesen... N. S. Kislakán-építők és kösületek, figyelem! 1966. január, február éa március hóra azonnal vállalunk cserépkályha-építést. Az anyagot a helyszínre szállítjuk. Várjuk mielőbbi megrendelésüket. Zalaegerszegi Cserépkályhagyár, Zalaegerszeg. Mártírok útja 23. Telefon: 15. (77267) V. M. KÖZEI KERÜLTEK EGYMÁSHOZ Barma színű, kopott asztalok mellett ülnek a szolgálatban levők. A brigád patronálója, Morgás Zoltán főfelügyelő, pénztárfőnök, így kezdi: — Ezek az ablakok mindig ilyen távolságra voltak egymástól. De a lányok nem. Ők a brigád révén kerültek közel egymáshoz... — Hogyan? Pusztai Mátyásné brigádvezető nevetve válaszol: Pusztalné, a brigád vezetője. lyog. Talán az jár az eszében* hogy a legtöbb az ő vállára nehezedett. Harmincháromban ment hozzá Karácsony Istvánhoz. S feleség, anya, titkárnő volt mellette. Ő volt a telefonügyeletes. A három fiúba is beleoltóttá édesapjuk a fény szeretetét. Ha valamelyik utcában nem égett a villany, azonnal szaladtak haza, s jelezték. Megkérdeztem Karácsony Istvántól, mi volt a legköny- nyebb, s mi a legnehezebb. Azt válaszolta, minden köny- nyű volt, arra nem is gondolt, hogy nehéz. Háromszor volt élet-halál között. Először 1953- ban Látrányban érte áramütés az oszlopon. Egy évvel később Balatonlellén húsz percig lógott fejjel lefelé az oszlopról, amíg kiszabadult. Létrát hoztak, lesegítették. Megkereste a mászóvasat, felkötötte, visszament az oszlopra, s kijavította a hibát. Másnap nem bírt mozdulni. Orvost hívtak. Karácsony István azonban fittyet hányt a betegségre, fájós lábbal végigjárta a Balaton-parti villasort. Hiába ijeszgette az orvos, hogy ráfizet még erre. A legsúlyosabb baleset 1958-ban érte Bogláron. Sötétbe borult a község, nekiállt, hogy megkeresse a hibát Az állomás melletti oszlop 15 méter magas, ezen akadt rá a zárlat okára. Fogta a drótot, tekerte a fogóval, még egyet akart húzni rajta, amikor elszakadt a tenyerében. Háromszáznyolcvan voltot kapott. A testén keresztül záródott az áramkör, hol elaludt, hol kigyulladt a villany Bogláron. Elvesztette az eszméletét. Arra ocsúdott fel, hogy fütyül a vonat alatta, összeszedte minden erejét, lemászott az oszlopról, s megkereste szerszámait. Az orvosok azt mondták, csoda, hogy megmaradt. A drót nyoma ma is látszik a karján, két ujját pedig amputálták. Nagyon jól esett neki akkor, hogy Zselyi István üzemvezető megvárta, amíg visszavitte a mentő Kaposvárról. S az még inkább, hogy hajdani mérnöke, Sztanó Rezső meglátogatta a kórházban. Az utolsó tizenöt évet tartja a legszebbnek. Mennyi elismerést, kitüntetést kapott a vállalattól: a 25 éves juoiieu- mára emléktáblát; ötvenkilenc májusában kormánykitüntetést, a Munka Érdemérem ezüst fokozatát. Körzete háromszor nyerte el a vándorzászlót. Most, hogy nyugdíjba ment, kiválódolgozó-jelvény- nyel tüntették ki. Sok mindenről beszélgettünk Ferenc fia ízlésesen, modernül berendezett kaposvári lakásában. Pista bácsi összehasonlította a múltat és a jelent — adatokban. Régen csak a fürdőtelepeken égett villany, a Balatontól két kilométerre eső falvakban petróleum világított. Bogláron húsz lámpa égett az utcákon, amikor odakerült. Ma négyszázötven. Akkoriban az eaész Területen (pedig Lelle, Fonyód, Fenyves, Mária, Leng., elto.j is oda tartozott) ezerháromszáz fogyasztó volt, ma csak Bogláron, Ordacsehiben kétszázzal több. — Boldog? — kérdeztem meg búcsúzáskor. — Igen ... Embert adtam magam helyett, Feri vette át a stafétabotot. Mérnök a DÁV- nál. Lajos Géza A kaposvári KPM Közúti Igazgatóság gyakorlattal rendelkező autószerelőt vesz föl. Jelentkezés Gorkij utca 2. szám alatt. Fizetés megegyezés szerint. (9982)
