Somogyi Néplap, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-22 / 301. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1965. december Sí. FEBRUÁR 24-ÉN Wilson br't miniszterelnök a Szovjetunióba látogat London, december 21. Wilson angol miniszterel­nök kedden az alsóházban bejelentette: február 21-én a Szovjetunióba utazik, hogy tárgyalásokat folytasson a szovjet vezetőkkel. Wilson meghívá­nyilatkozata a képviselőház i szovjet kormányfő kétnapos külügyi vitájának | sának. keretében hangzott el. Az angol kormányfő hoz­záfűzte, hogy már tavasz óta kapcsolatban volt Koszigin szovjet miniszterelnökkel és 21~tol terjedő moszkvai e látogatásával tesz eleget a látogatásakor. (MTI) j Wilson hozzáfűzte, hogy | igen fontos kérdéseket szán­dékozik megvit*1 ’ Véget értek Erhard és Johnson tárgyalásai | Amerikai mesterséges holdakat lőttek fel Erhard nyugatnémet kancel­lár kedden harmadízben is tárgyalt Johnson elnökkel. A megbeszélés, amely egy órá­nál valamivel tovább tartott, magyar idő szerint 18.15 óra­Er­kí­kor ért véget. Johnson hardot egészen kocsijáig sérte, s közben mindketten széles mosollyal álltak a fo- ‘:oriporterek lencséje elé. (MTI) Sasztri és a nép' li király a kas mir i viszályról kedden Delhi, december 21. Delhiben indiai—nepáli kö­zös közleményt adak ki ab­ból az alkalomból, hogy Mahendra nepáli király lá­togatást tett Indiában. A közlemény szerint Mahendra király és Sasqfri miniszterel­nök tárgyalásaikon megismé­telték azt az elhatározásukat, hogy szigorúan ragaszkodna;-, az el nem kötelezettség és a békés együttélés elveihez. Kijelentették, hogy »az ön- rendelkezés jogát csak füg­getlen vagy mandátumos te­rületre lehet alkalmazni, s az nem vonatkozik szuverén ál­lamok elindegeníthetetlen ré­szeire"'. (A közlemény itt nyilván Kasmírra utal, és abból az indiai álláspontból indul ki, hogy az »ázsiai Svájc« hovatartozása nem képezheti vita tárgyát, mivel az India szerves része.) Cape Kennedyről a Titan o—C Up val négy mesterséges holdat bocsátottak fel. Ezek közül kettő távközlési mesterséges hold, amely a jövőben a ka­tonai hírközlési hálózatot szolgálhatja, a harmadik a naptevékenység mérésére van berendezve, a negyedik pe­dig a rádióamatőröknek nyújt segítséget, hogy adásaikat a Föld egész területe fölött ki­terjeszthessék. A Titan 3—C rakétával (A végrehajtott kísérletek közül szerk.) A két államférfi ez a harmadik. (MTI) egyetértett abban, hogy az indiai—pakisztáni konflik­tust békés úton, idegen ha­talmak beavatkozása nélkül kell megoldani, s egyben hi­tet tett minden vitás kérdés békés megoldása mellett. Mahendra nepáli látogatásra hívta meg Sasztrit. Az in­diai miniszterelnök a meghí­vást elfogadta. Subramanian indiai élel­mezésügyi miniszter négyna­pos látogatásra az Egyesült Államokba érkezett. Freeman amerikai földművelésügyi mi­niszterrel folytatott tárgya­lásai nyomán Johnson elnök drendelte. hóm- az amerikai segélyprogram terhére az el­következő két-h''rom hónap­ban másfél millió tonna ga­bonát szállítson az Egyesült Államok Indiának. (MTI) SMITH DACOL LONDONAAL London, december 21. Harold Wilson angol mi­niszterelnök kedden folytatta tárgyalásait Kapwehwe zam­biai külügyminiszterrel és Wina pénzügyminiszterrel. Mindketten hétfőn érkeztek Londonba, és — korábbi hír­adásuktól eltérően — mindkét miniszter washingtoni látoga­tása után Moszkvába utazik. A londoni tárgyalások kö­zéppontjában. az a zambiai kö­vetelés áll, hogy Anglia szá­molja fel katonai erővel a szakadár dél-rhodesiai Smith- rendszert. Bottomley nemzet- közösségügyi miniszter is fo­gadta kedden a zambiai dele­gációt, és ismételten leszögez­te, hogy kormányának politi­kája: »szankció, nem lövöldö­zés«. A kenyai ENSZ-képviselet hétfőn azt kérte, hogy egyelő­re tekintsék hatálytalannak a Biztonsági Tanács összehívá­sára vonatkozó kérelmét. Salisburyből érkezett Reu- ter-jelentés szerint Clifford Dupont, a gyarmati kormány­zat volt miniszterelnök-he­lyettesét hétfőn beiktatták új hivatalába, amelyet az állam­fői tisztség helyett alkottak Smithék. A tisztség elnevezé­se: »ügyvezető kormányzó«. Gibbs volt brit főkormányzót — mint ismeretes — Smithék elmozdították helyéről. (MTI) Ájándékajánlat Szintetikus sálak Bőrerszények és levélláreák Gyapj úkendők Műszálkendők Gyermekre tikülök Ft­!g 80-tól 117,— Ft-ig 23 „ 110, 58 „ 65,- Ft-ig 38 „ 45,— Ft-ig 38 Ft Megv ásó rolh ató k a Somogy megyei Iparcikk-kiskeres- ke ieloi Vállalat boltjaiban. (1083) Az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közgyűlés záróülésén elhatározták, hogy a FAO »iránytervet dolgoz ki a világ mezőgazdaságának fejlesztésére. Ez a terv re­gionális és általános célkitű­zéseket hivatott adni az 1975-től 1985-ig terjedő idő­szakra a fogyasztás, a keres­kedelem és a termelés szá­mára a mezőgazdasági cik­kek terén. Egy bécsi esküdtbíróság kedden felmentő ítéletet ho­zott Robert Jan Verbelen volt belga SS-őrnagy ügyé­ben, akit azzal vádoltak, hogy bűnrészes volt belga ellenálló harcosok meggyilko­lásában. Prágában befejeződött a KGST könnyűipari állandó bizottságának ülésszaka, amelyen jóváhagyták a tag­országok könnyűipari fejlesz­tési terve koordinálásával kapcsolatban felmerült alap­vető kérdésekről szóló be­számolót. Ezenkívül az ülés­szakon megvitatták bizo­nyos könnyűipari cikkek gyártásának szakosítását a KGST tagországai között, és jóváhagyták a könnyűipari termékek cseréjének kiszéle­sítésére vonatkozó munka- programot. Egy amerikai katonai re­pülőgép Szicíliában — téve­désből — három bombát do­bott a Siracusa tartomány be­li Pachin közelében elterülő megművelt szántóföldre. Sze­rencsére a bombák nem rob­bantak fel. Tárgyalások kezdődtek Franciaország és Brazília kö­zött az űrkutatásban való együttműködésről. A közös űrkísérleteket egy brazíliai rakétatámaszponton fogják végrehajtani. A Venezuelai Nemzeti For­radalmi Párt és a baloldali forradalmi mozgalom pártja átalakult egy párttá. A két fúzionáló párt elnöke sajtó- értekezleten bejelentette, hogy a két párt egyesítésé­nek célja: létrehozni a ve­nezuelai haladó erők egysé­ges arcvonalát a nemzeti felszabadulásért és az impe­rializmus elleni harcra. HŐS I.ÉPKÖCS. VEZETŐ Moszkvától nem messze, Ljuberciben történt. Mihail Mitrofanov alighogy- áthaj­tott teherautójával a vasúti átjárón, észrevette, hogy előtte egy zsúfolt autóbusz halad, s annak vezetőfülké­je üres ... A távolsági autóbusz Lju- berci vasútállomásáról in­dult el, és néhány perc múl­va az utasok figyelmeztették a vezetőt, hogy nincs ka­lauz. A vasúti átjáró után a vezető megállította a buszt, és gyalog visszaindult az állomásra. Hogy hogy nem. az autóbusz egyszerre csak elindult a síkos úton. Az utasok megrémüllek, az asszonyok magukhoz szorí­tották gyermekükéi, a fér­fiak megpróbálták kitörni az ablakokat. Az út jobb ol­dalán kilenc méter mély rok tátongott. Mitrofanov másodpercek alatt cselekedett. Előre haj­tott, az úton keresztbe állí­totta teherautóját, majd visszarohant a buszhoz. Fel­ugrott, próbálta kinyitni az ajtót, nem ment. Azután észrevette, hogy a hóban egy nagy kő fekszik, leug­rott, minden erejével a jobb első kerék elé tolta a követ, s megpróbálta az út köze­ge felé téríteni az autó- > iszt. Hogy ötven ember ■letét megmentette, már nem láthatta. A kerekek alá került, és azonnal meghalt. Merre megy De Gaulle? (Folytatás az 1. oldalról.) integrációhoz ve­gat-európai zet. a ; A lap végül azt fejtegeti: „ . , , ■ , nem lehet kizárni azt a lehe­^5C1^£b^„kel»kl^,e : ! tőséget, hogy Washington ­Az A1 Akhbar rámutat, \ álasztás azt bizonyítja, hogy ! kedő hatalom van: De Gaul­le és a baloldali ellenzék.' BONN A Stuttgarter Zeitung ve­zércikkében hangsúlyozza: Franciaország partnerei ne tápláljanak illúziókat. De Gaulle politikája nem vala.­I miután most kezd rádöbben­ni, milyen messzemenő követ­kezményekkel jár vietnami beavatkozása — úgy igyekszik majd tehermentesíteni magát Európában, hogy. olyan ki­egyezést köt Franciaországgal »a nyügatveurópat politikai káosz elkerülésére«, amely mi szeszélyből fakad, hanem! kulcsfontosságú szerepet biz­zárt egészet alkot, akár a Kö zös Piacról, akár a NATO-róI, akár az Amerikához való vi­szonyról vagy a német kér­désről legyen szó. »A tábor­nok a világ minden kincséért sem lenne arra hajlandó, hogy politikájának összképét az el­lenkezőre fordítsa, vagy hogy kihagyjon egy lényeges elemet — írja a lap. — Az irány fel­tűnést keltő megváltoztatá'a nem látszik lehetségesnek, legfeljebb hangsúlybeli elto­lódásra lehet számítani. A párizsi politika szíve a fran­cia önállóság, amit a francia nukleáris erő jelképez. Mind­addigi amíg az amerikai po­litika meg akarja fojtani a különálló francia atomhaderőt, semmi sem akadályozhatja meg a gaulle-ista Franciaor­szág és Amerika közötti konf- litkust. Mindaddig, amíg több nyugat-európai ország egy franciaellenes elemeket tartal­mazó amerikai politika úszá­sában halad, De Gaulle nem lép olyan útra, amely a nyu­tosítana Párizsnak Nyugat- Európában. • ­PÁRIZS Franciaország közös piacbeli társországai Brüsszelben tar­tott ülésük után javaslatot tet­tek a francia kormánynak, hogy a »hatok« külügyminisz­terei január 13-án értekezle­ten tárgyalják meg a Közös Piac válságának kérdését. A társországok a formai kérdésekben nagy mértékben teljesítették Franciaország föl­tételeit. Hallstein, a Közös Piac végrehajtó bizottságának elnöke nem vesz részt az ér­tekezleten, amelyet nem Brüsz- szelben, hanem Luxemburg­ban tartanak. A francia kor­mány viszont hajlandó bele­egyezni, hogy a találkozás a Közös Piac miniszteri taná­csának rendkívüli üiese for­májában jöjjön létre, s nem ragaszkodik többé ahhoz, hogy a külügyminiszterek a gazda­sági közösség keretén kívül üljenek össze. (MTI) Feszült a helvzet Dominikákon Ismét tüzeltek Caamano ezredesre Santo Domingo, december 21. V Thant ENSZ-főtiikár ked­den jelentést tett közzé a do­minikai helyzetről. A jelen­tés, amely a főtitkár domi­nikai megbízottjának tájékoz tatása alapján készült,, meg állapítja, hogy a helyzet to vábbra is rendkívül feszült. A főtitkár beszámolója a domi nikai hadseregre hárítja a fe­lelősséget a vasárnapi össze­tűzésekért. Az ENSZ-jelentés szerint a súlyos incidensnek 22 halálos áldozata van, köztük Juan Maria lóra Fernandez, aki az áprilisi felkelés ide jen az al­kotmányos érők vezérkari fó­roké volt. Az AP Santo Domingó-i tu­dósítása arról számol be, hogy. Véget ért a Nigériai Szocialista Munkas-Paraszt Párt E kongresszusa Mint az okmány hangsú­lyozza, a kongresszus megál­lapította, hogy az imperializ­mus és a neokolonializmus felett csak akkor lehet vég­ső győzelmet aratni, ha a nemzetközi munkásmozgalom egységes, s ez egyben az egyetemes béke fenntartásá- (MTI) Véget ért a Nigériai Szo­cialista Munkás-Paraszt Párt I. kongresszusa. A záróülésen határozatokat hoztak a viet­nami amerikai agresszió, a kongói és a rhodesciai bel- ügyekbe való imperialista be­avatkozás, a Szudárii KP be­tiltása, valamint a nyugat­nigériai regionális parlamenti 1 nak is előfeltétele, választások antidemokratikus lefolytatása ügyében. A kongresszus kommünikét ! AZ EXPRESS SZERINT adót! ki, amelyben elemezte j jiz ország bel- és külpolitikai helyzetét. Végül megválasz­tották a tizenhét tagú köz­ponti bizottságot és annak főtitkárát, Tunji Oiegbeyet. A kongresszus megállapí­totta, hogy Nigéria fő ellen­sége az amerikai, az angol és a nyugatnémet imperializ­mus, ahogy az afrikai felsza­badító mozgalmaknak is az Egyesült Államok és az ál­tala vezetett NATO-tömb a legnagyobb ellensége. A párt üdvözli Angola, Mocambique,-. n^i-efrikai Köztársaság és Dél-Rhodesia népének nem­zeti felszabadító harcát és az Afrikai Egység Szervezete megteremtését. Caamano ezredes, az áprilisi felkelés vezetője hétfőn este rádióbeszédet mondott, és eb­ben felszólította a népet, ma­radjon nyugodt, és ne szolgál­tasson alkalmat a provoká­ciókra. Ennek ellenére terjed a sztrájk mozgalom, amelynek célja a legutóbbi véres ese­ményekért felelős katonatisz­tek eltávolítása a hadseregből. A dominikai kormány hét­főn bizottságot alakított a va­sárnap kezdődött santiagói összetűzések kivizsgálására. A provokációk második nap­ján hétfő este Santiagóban is­mét harcra került sor az al­kotmányos csapatok és a do­minikai haderők reakciós cso­portjai között. Amikor Caa­mano Santiagóból visszatért Santo Domingóba, újabb tá­madást intéztek ellene. A Reuter jelentése szerint isme­retlen személyek géppuskával lőtték Caamano rezidenciáját, noha a házat amerikai kato­nák »megerősített« védelem alá vették. (MTI) FELHÍVJUK tisztelt vevőink figyelmét, hogy a földművesszö­vetkezeti TÜZÉP-telepeken megvásárolt gyári kiszolgálású téglát sürgősen, de legkésőbb 1965. december 26-ig szíveskedje­nek a téglagyáraknál átvenni és elszállítani. Az el nem szállított téglát az 1966. évben még egy­szer nem tudjuk biztosítani. Imsz-i TÜZÉP-telepeh. (3499) Ufkir gyilkolta meg Ben Barkát Az Express című hetilap legújabb számában foglalko­zik a Ben Barka-üggyel. A lap percnyi pontossággal is­merteti a merénylet. előké­születeit, lefolyását és a Boucheseiche villájában le­zajlott drámát. Eszerint Uf­kir marokkói belügyminisz­ter október 30-án este jelent meg a gengszter Párizs kör­nyéki villájában, ahol Ben Barkát fogva tartották. Uf­kir dühödten rávetette ma­gát politikai ellenfelére, és több tőrszúrást ejtett rajta. Jelen volt Figon, a gengszter ál filmvállalkozó Is. A haldokló Ben Barkát ok­tóber 31-én hajnali fé; há­rom órakor átszállítc: egy Fontainebleau melletti vál­lába, amely marokkói tulaj­donban van. Ben Barka be­lehalt sérüléseibe. Ufkir no­vember másodikén visszajött Párizsba, hogy a holttest el­tüntetéséről intézkedjen. Az Express szerint a me­rénylet előkészítésében Le- marchand képviselőnek is szerepe volt. (MTI) Nemcsak a liba tollasodik meg'. Több pénze lesz, ha libahizlalási és toll- értékesítési szerződést köt. A libahizla­lási szerződést kötők állami áron takar­mányt is kapnak. Az 1966. évi szállításra már most köthető szerződés a földműves- szövetkezettel. (4899)

Next

/
Oldalképek
Tartalom