Somogyi Néplap, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-12 / 267. szám

SOMOGYI NÉPLAP

2

Péntek, 1965. november IS.

MEGKEZDŐDÖTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÜLÉSSZAKA

(Folytatás az 1. oldalról.)

szükséges korekciójáról most egyelőre nem beszélve — mint elv helyes, és továbbra is megmarad

Köszönjük azt a sok munkát üzemeinknek, pedagógusoknak, amit a munkára nevelés érdekében, a tervek kidolgozásában és a gyakorlatban nyújtottak. mindazoknak, akik vállalták a harcot, a nehézségeket, akik nem kímélték erejüket, idejüket, s ha kell. a szabad idejüket sem — mondotta, majd az oktatás számszerű eredményéről szólt. Hangsúlyozta, hogy a hat éves korú gyermekek 98.6 százaiéira beiratkozik az általános iskola I. osztályába, s 16 éves korára a 111 éves tankötelezettség végére 90 százalékuk el is végzi a nyolc osztályt. E vonatkozásban is világviszonylatban az elsők között állunk. Ezt bizo- nyítják az UNESCO összehasonlító statisztikái is. A tankötelezettség idejének meghosszabbítása azt eredményezte, hogy 1959-hez képest a tanulóknak 13 százalékkal nagyobb része fejezi be sikerrel általános iskolai tanulmányait. Nemzetközi viszonylatban is jó eredmény — bár vannak problémák —, hogy felsőfokú tanulmányokra is képesítő középiskolákba jut a tanulók 40 százaléka.

A második ötéves terv időszakában a közoktatásra, a felsőoktatásra és a kultúrára fordított összegek évente mintegy 12 százalékkal nőttek, tehát lényegesen gyorsabban, mint a nemzeti jövedelem. Ez igien örvendetes, és kormányunk megkülönböztetett gondoskodását mutatja. A ráfordításoknak több mint kétharmada a közoktatás és a felsőoktatás céljait szolgálja. Ez tette lehetővé mintegy 3580 általános iskolai tantereim és 530 műhely- terem, valamint 760 középiskolai tanterem építését.

E fejlesztés értékét növeli, hogy az a társadalom igen jelentős ségítségével valósult meg. A tantermek 29 százalékát, a tanműhelyek 92 százalékát építették helyi erőforrásokból. A helyi erőforrások kiaknázása ezután is sok lehetőséget nyújt, de úgy kell gazdálkodnunk, hogy a beruházások megkezdéséhez még több esetben adhassunk központi támogatást. Az új tantermekből sajnos 2150-nel az elavultakat kellett pótolnunk, s így’ csak 1415 szolgá- gálta a tényleges fejlesztést. Ma 31 570 általános iskolai tantermünkben 44 473 tanuló- csoport dolgozik, azaz 100 tanteremre 141 osztály jut. Ez az 1,41-es arány a váltakozó tanítás mértékét mutatja.

A hárommillió koldus Magyarországában .a 14 éveseknek csupán húsz százaléka 'árt iskolába. Most viszont oktatás terén, tultúr ,an műveltségben a legfejlettebb kapitalista országokkal is vetekszünk sőt megelőzzük őket.

Ilku Pál a továbbiakban az egyes iskolatípusok néhány legfontosabb kérdéseivel foglalkozott. Rámutatott, hogy ez évben emlékeztünk meg a 8 osztályos általános iskola megteremtésének 20. évfordulójáról. Az általános iskola egész iskolarendszerünk szilárd és biztos alapja. Az 5—8. osztályban járó tanulók 90,7 százaléka részesül szakrendszerű oktatásban. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy száz tanórából ma még csak mintegy hatvanat tartanak meg szaktanárok. Szakrendszerű oktatásunk továbbfejlesztésének egyik legbiztosabb eszköze és módszere a pedagógusok letelepítése a községekbe és kisvárosokba. További feltétele a körzeti iskolai hálózat bővítése. Ezen a területen csak lassan haladhatunk előre. A társadalom ugyan felismerte a körzeti iskolák jelentőségét, és ma már 1046 ilyen iskolánk működig ezek nincsenek ellátva megfelelő tanteremmel, és felszerelésük még gyenge. Változatlanul fontos a körzeti iskolahálózat további fejlesztése, és ennek most már elengedhetetlen feltétele,

hogy megoldjuk az autóbusz- szal. a vonattal való bejárást és a helyi erőforrások felhasználásával is biztosítsuk a diákkotthoni elhelyezést.

A korábbi tantervek és tankönyvek túlságosan és gyakran feleslegesen megterhelték a tanulókat. Az új tantervekben csökkentettük a heti óraszámokat, de a legjelentősebb eredményt a tantervi és tankönyvi munkálatokkal értük el. Az értelmetlen túlterhelést fel kell számolni. azonban ez semmiképp sem járhat a gyermekek folyamatos és intenzív tanulmányi munkájának fellazításával, mert egészséges megterhelés nélkül sem értelmi erőik, sem munkaerkölcsük nem alakulhatna ki. ki.

A gyakorlati foglalkozást, amit ma többnyire politechnikának neveznek, a szülők túlnyomó többsége örömmel üdvözli. A politechnikai oktatás gyorsan elterjedt, a csaknem 2700 nagy létszámmal dolgozó általános iskolából mintegy 2600-ban megvalósult. A többiben is hamarosan meg kell teremtenünk a politechnikai oktatás föltételeit — mondotta, majd hozzátette, hogy a jövőben tervszerűen tovább kell építenünk az általános iskolai tantermeket, hogy csökkenthessük a kétműszakcs oktatást.

Jelentősen fejlődött az elmúlt öt esztendőben napközi otthon-hálózatunk is. Míg az 1960/61. tanévben kereken 110 000 gyerek volt napközi otthonban, addig ebben a tanévben már több mint 175 000 gyerek számára biztosítottunk ott helyet.

Mindemellett különösen a falvakban jelentősebben kell fejlesztenünk az idényjellegű napközik hálózatát, hogy a mezőgazdasági munkaidőben az anyák jobban bekapcsolódhassanak a termelőmunkába.

A pályaválasztás gondjával a 14 éves korosztály kerül először szembe. A szakmunkástanuló-iskolák I. évfolyamos tanulóinak a száma 1960 óta állandóan emelkedik. 1961-ben 52 000-en, 1965-ben már 64 000- en jelentkeztek szakmunkástanulónak. Ezen a területen is találkoztunk azonban érthető, de nem elfogadható törekvésekkel — mondotta, és emlékeztetett arra, egyes úgynevezett divatos szakmákra több a jelentkező. Kiemelte, hogy ezen a helyzeten mielőbb változtatni kell, többek között az iskolai pályaválasztási tanácsadás fejlesztésével is.

Ha a pályaválasztás szemszögéből vizsgáljuk a különböző középiskolai típusok iránt megnyilvánuló érdeklődést, meg kell állapítanunk, hogy ifjúságunk törekvése egészségesebb, mint a kialakult középiskolai arányok. A középiskolák első osztályos tanulóinak egyre nagyobb száma jár olyan középiskolába, amely szakmai műveltséget is ad. 1960-ban csak 14 000 ilyen középiskolásunk volt az első osztályban, ebben az évben már 27 000 van.

A gimnáziumok és a szakmai képzést is nyújtó középiskolai típusok között az arány hagyományosan rossz. A felszabadulás után a középfokú technikumok megszervezésével jelentős erőfeszítéseket tettünk a gimnáziumok egészségtelen túlsúlyának csökkentésére, ezzel azonban távolról sem oldottuk meg a kérdést.

öt évvel ezelőtt a középiskolai tanulóknak majdnem 70 százaléka járt, és még ma is 60 százaléka jár gimnáziumba. Ez az arány még mindig egészségtelen, nemcsak a népgazdaság szemszögéből, hanem a társadalmi igényekhez képest is. A gimnáziumok első osztályába felvett 40—45 000 tanulóval szemben ugyanis évek óta csak mintegy 30 000- en jelentkeznek, s körülbelül ez a szám a reális a közép- és felsőfokú szakmunkaerő utánpótlása szempontiából is. A 10—15 000 főnyi többlet a technikumokból és a szakközépiskolákból férőhely hiánya miatt elutasítottakból tevődik ki. Egyik legfontosabb teendőnk tehát, hogy egyre emeljük a szakmai oktatást is nyújtó középiskolai osztályok

szamát, s a gimnáziumokét pedig csökkentsük. Ez nem kevés nehézséggel jár. A Művelődésügyi Minisztérium és a megyei tanácsok az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tettek, hogy a gimnáziumok egy részéből szakközépiskolát alakítsanak. Ennek azonban anyagi korlátái vannak.

A megoldás mégis csak az, hogy erőteljesebben fejlesszük a szakközépiskolai hálózatot a gimnáziumok rovására és főleg, hogy a megyei tanácsok megkapják a jogot, függetlenül a megye területén működő középiskolák hovatartozásától, maguk gazdálkodjanak az összes tantermekkel, tanműhelyekkel, szaktanárokkal.

Erre a lépésre nsgy szükség van, hogy gyorsabban teremtődjön meg az összhang a társadalom helyes törekvései, a népgazdasági érdek és az oktatás területén rendelkezésünkre álló tárgyi és személyi feltételek célszerű, koncentráltabb felhasználása közt. A tanácsok jogkörének kiterjesztésétől azt is várjuk, hogy számottevően fejleszteni tudják az ipart és mezőgazdasági tanulóképzést.

Ma a középiskolák első osztályosai között a lánytanulók aránya 58,2 százalék, ezen belül a gimnáziumok első osztályaiban minden 100 tanulóból 68 a leány, az ipari technikumokban azonban csak 17, a mezőgazdasági technikumokban is csak 27. Ez az arány nemcsak egészségtelen, de sem munkaerőgazdálkodásunknak, sem a helyes pályaválasztásnak, sem demokratikus elveinknek nem felel meg. Teljesen indokolatlannak tartjuk, és előítéletek nyomait véljük felfedezni abban, hogy bizonyos szakmákban a nőket esek segédmunkásként alkalmazzák.

Már 5—6 évvel ezelőtt, az iskolareform munkálatainak kezdetén' megmutatkozott, hogy egész iskolarendszerünk legproblematikusabb területe a középiskola.

Foglalkozott ezután a középiskolák szerepével, majd kijelentette:

— Bár az általános iskolából kikerülő gyerekek száma tetemesen növekedni fog — a középiskolák I. osztályába több gyereket felvenni már nem tudunk.

Így az általános iskola VIII. osztályát elvégzett tanulók számának növekedése és a középiskolások számának változatlan szintje átmeneti feszültséget okoz.

Népgazdasági igény, hogy a szakmunkástanulók számát jelentősen növeljük. A középiskolai létszámokat tehát ennek gondos figyelembevételével kell megállapítani. A középiskolákba azokat a tanulókat kell felvenni, akik a tanuláshoz kedvet éreznek, szorgalmat, erős elhatározást mutatnak, és általános iskolai tanulmányaik során tanújelét adták, hogy a továbbtanuláshoz megvan a tudásuk és a képességük. A szakmunkásképesítést szerző fiataloknak szintén megvan a lehetőségük a középiskolai továbbtanulásra, hiszen közülük a rátermettek a szakmunkástanuló-iskola elvégzése után — termelő munkájuk megszakítása nélkül — középiskolai tanulmányokat folytathatnak, erre ösztönöznünk is kell őket.

Beszélt a munkára nevelésről, majd a legfiatalabb iskolatípusról, a szakközépiskoláról beszélt.

Az érettségizett szakmunkásokat képző szakközépiskola a társadalom azon igényéből is született, hogy a gimnáziumok és a szakmai képzést is nyújtó középiskolák közti egészségtelen arány megváltozzék.

Az első szakközépiskolai osztályok szervezése óta csak hat év telt el. 1959—60-ban az első osztályba 200, az idei tanévben 16 000 tanuló iratkozott be. Ez 6500-zal több, mint az összes ipari, mező- gazdasági és közgazdasági technikumok 1. osztályosainak száma.

El kell ismernünk, hogy a tapasztalat a szakközépiskolákra vonatkozó elgondolásainkból három lényeges dolgot nem igazolt kielégítően.

Először: bebizonyosodott,

hogy sok olyan szakma van, ahol nem szükséges a szakmunkások középiskolai képzése, és a hároméves szakmunkásképző iskolák szakközép- iskolává alakításának nincsenek meg a tárgyi, személyi feltételei. Egyébként is a népgazdaság számára nagy gondot jelentene a munkába állás egy évvel való eltolása.

Másodszor: az egyetlen

szakmára történő szakközépiskolai képzésnek is megvannak a maga nehézségei. Van ugyan olyan igény, hogy az iskola lehetőleg napra és adott munkahelyre képezzen embereket. Ez azonban kivihetetlen. mert sem az iskola- rendszer, sem a tantervek nem bírják el a gyors változásokat. Az ipar, a mezőgazdaság és más területek gyors fejlődése, szerkezeti belső változásai olyan szakembereket kívánnak, akik képesek az adott területen többirányú tevékenységre és alkalmasak továbbképzésre, sőt átképzésre is.

Harmadszor: a szakminisztériumok újabb vizsgálatai azt mutatják, hogy nincs szükség a termelés minden ágában felsőfokon képzett, ún. szaktechnikusokra. Több olyan munkaterület is van (pl. vájár, statisztikus, könyvelő, tervező), melynek ellátására középfokon képzett szakember is megfelel.

Mindezt figyelembe véve a következő elhatározások érlelődtek meg:

1. A szakmunkásképzés bázisa továbbra is a régi szakmunkásképző iskola marad. Ezt számszerűleg jelentősen fejleszteni, tartalmában pedig korszerűsíteni kell.

A Munkaügyi Minisztérium most az újabb határozatokkal jogot és ösztönzést kapott arra, hogy közreműködésünkkel új tanterveket dolgozzon ki. Ezekben a tantervekben elsősorban a matematikai és a természettudományi képzést keil erősíteni. így most már reális lehetőség nyílik arra, hogy azok a szakmunkások, akik ilyen magasabb szintű képzésben részesültek, esti vagy levelező formában további két év alatt teljes szakközépiskolai végzettséget szerezzenek.

2. A szakközépiskola képzési célját és tartalmát tehát megváltoztatjuk. A jövőben nem egyetlen szakmára fos képezni, hanem a rokon szakmák egy-egy csoportjára, s célul tűzi ki, hogy végzett tanulói — a termelő munkától a részfolyamatok irányításáig — sokféle feladat ellátására legyenek képesek.

Az idevonatkozó terv pontos kidolgozása még előttünk álló feladat. Az azonban változatlan, hogy érettségit nyújtó, a továbbtanulás szempontjából teljes jogi középiskola lesz. S még valamit: a végzettek nagyobb része munkába fog állni. A jelenleg működő szakmát adó középiskolák, valamint több gimnázium is az 1966—67. tanévtől kezdve fokozatosan a mondottaknak megfelelően átalakul.

3. A középfokú technikusokat a jövőben nem az iskolákban, hanem az üzemekben képezik majd ki a szaktárcák irányításával — a gyakorlati termelőmunka mellett és arra alapozva. Nem lehet ugyanis valaki jó technikus a termelési folyamat alapos ismerete nélkül. A technikusi beosztás is parancsnoki poszt, és az, hogy ki a jó irányító, szervező, az nem az iskolában dől el, hanem a gyakorlati munkában.

Szakközépiskolai céljaink megvalósításához igen jelentős tartalmi és szervezési munkát kell elvégeznünk. Ezt hivatott elősegíteni a kormánynak az a döntése, hogy felállítja az országos oktatási tanácsot, amely — az oktatásügyben érintett tárcák részvételével, a művelődésügyi miniszter tanácsadó és koordináló testületéként — biztosítja az oktatás-nevelés elvi, politikai, pedagógiai, módszertani és szakmai egységét, továbbá koordinálja az iskoláztatási tervszámok bontását, és részt vesz az iskolarendszer szervezetét érintő és más lényeges oktatáspolitikai kérdések, javaslatok kidolgozásában.

A megyei tanácsi végrehajtó bizottságok mellett is létrejönnek oktatási tanácsok Szeretnénk, ha ezek összhangot teremtenének a területükön levő valamennyi alsó- és középfokú oktatási intézményt, szakmunkásképző iskolát érintő kérdésben, pl. az iskolai és diákotthoni helyiségek, műhelytermek gazdaságos kihasználásában. a tanerők arányos foglalkoztatásában, a beiskolázások arányainak kialakításában. Kívánatos lenne, ha erre vonatkozólag is megfelelő jogokat kapnának.

Ilku Pál beszélt ezután a felsőoktatásról, a technikusok képzéséről, hangsúlyozva, hogy a hallgatókra már a szakmai képzés során úgy kell hatni, hogy kommunista szakemberekké váljanak, hogy ne csak ismerjék, hanem el is fogadják a marxizmus—le- ninizmus tudományos világnézetét, s így a szocialista ember politikai magatartásával és életfelfogásával kezdjék meg gyakorlati-társadalmi tevékenységüket.

Az 1963-ban bevezetett új egyetemi és főiskolai felvételi rendszerről szólva kiemelte :

A jövőben jóval nagyobb szerepet kell kapnia a felvételek eldöntésében a magatartásnak. Jobban mérlegre kell tennünk a felvételizők erkölcsi jellemvonásait, melyeknek alapvető eleme a népünkhöz, hazánkhoz való hűségük.

Foglalkozott a szónok az esti és levelező hallgatókkal, majd a továbbiakban elismeréssel szólt a- pedagógusok munkájáról.

Az iskola és az élet, a gyakorlat összekapcsolásáért tanáraink és egyetemi oktatóink jelentős része kezdeményezőként vett részt. Az általános iskolák nevelői az iskolatelevíziót nagy örömmel fogadták, s annak lelkes segítőivé is váltak. Eldugott kis falvak nevelői meglepően értékes, saját maguk által kipróbált módszerekkel keresik fel az iskolatelevízió szerkesztőségét — mondotta, majd a nevelés hiányosságairól szólt. — Meg kell állapitanunk, hogy a nevelés helyenként túl óvatos, gyakran csak az értelemhez szól, az érzelmekre nem épít, nem elég meggyőző a nevelői munka. Egyes pedagógusok mintha arra várnának, hogy társadalmi és gazdasági fejlődésünk valamiféle mechanisztikus módon teremtsen szocialista szellemű tanulókat és egyetemi hallgatókat. Egyes nevelők szinte úgy vélik, hogy a tudat befolyásolására nincs is szükség, hogy az oktatás a nevelést is pótolhatja. Pedig a szocialista szellemű és jellemű emberek alapvonásait az iskolában, az egyetemeken kell kialakítani.

Pedagógusaink nagy többsége munkával nagyon is túlterhelt. Több ezer úgynevezett képesítés nélküli pedagógus az oktató-nevelő munkával küszködve most szerzi meg pedagógiai képesítését. A pedagógus ellátottságban helyzetünk ugyan javul: ebben a tanévben képesítés nélküli nevelőket már nem kellett alkalmaznunk. De a több mint 90 000 pedagógus jelentős része — főleg a természettudományi és nyelv szakos tanárok — ma is jóval többet dolgoznak, mint ameny- nyire óraszámuk alapján kötelezve lennénék. Nem ritka az olyan tanár, aki heti 30— 35 vagy több órában tanít.

Sok erőfeszítést tettünk, hogy a pedagógusokat megszabadítsuk a túlterhelésüket még fokozó adminisztrációtól. Oktatásügyünk és a pedagógusok helyzetének javításában mindenekelőtt pedagógus-lakásokra van szükségünk. Ezt átérezve a tanácsok az elmúlt

öt esztendőben nagy erőfeszítéseket tettek a pedagógusok lakáshelyzetének javítására.

A különféle erők összefogásából 3135 nevelői lakás készült el. A kormány gazdasági bizottsága az elmúlt napokban tárgyalta a pedagógus- lakásépítések és vásárlások ügyét, s olyan határozatot hozott, amelynek megvalósításával jelentősen javítani tudunk a helyzeten.

Pedagógusaink életkörülményei megjavításának van még egy kérdése, s ennek megoldására méltán rászolgálnak nevelőink — a pedagógusok fizetésének rendezése. Ezt a dolgozók Is régóta támogatják, a kormány is mindig elismerte jogosságát, de gazdasági helyzetünk alakulásától kellett függővé tennie a megoldást. Reméljük, az 1966. évben mód nyílik a fizetésrendezésre, s ezzel segítjük pedagógusain Icát, hogy tevékenységüket még inkább az iskolai munkának szenteljék.

A pedagógusokon kívül eredményeink elérésében sokat segítettek a megyei tanácsok művelődésügyi apparátusai, a szülői • munkaközösségek és az iskoláinkban működő ifjúsági szervezetek. Szeretném ezt is megköszönni, és egyben kérni további támogatásukat — mondotta Ilku Pál, majd így fejezte be beszédét:

Kérem beszámolóm megvitatását és elfogadását. Kérem tisztelt képviselőtársaim tanácsait, segítségét.

A beszámoló elhangzása után az elnök szünetet rendelt el.

Az országgyűlés délután Pólyák János elnökletével folytatta munkáját. Megkezdődött a művelődésügyi miniszter beszámolója feletti vita.

Veres József munkaügyi miniszter felszólalásában egyebek közt hangoztatta, hogy művelődéspolitikánk végrehajtása során kettős feladatot keli megoldanunk: emelnünk kell az általános műveltség színvonalát, ugyanakkor gondoskodnunk kell a népgazdaság szakember-szükségletének biztosításáról. Az egyetemekről, főiskolákról kikerülő mérnökök, orvosok és egyéb szakemberek mindegyike megtalálja helyét, munkáját társadalmunkban, sőt többségük még el sem hagyja a felső- oktatási intézmény kapuit, máris várja munkahelye. Ugyanez vonatkozik általánosságban a szakmunkás fiatalokra is.

A miniszter örvendetes eredményként nyugtázta, hogy az 1964—65-ös tanévben az általános iskolát végzettek csaknem 77 százaléka tovább tanul, hozzáfűzte azonban: cseppet sem megnyugtató, hogy a nyolc általánost végzetteknek csupán 33 százaléka jelentkezett a szakmunkás utánpótlást biztosító szakmunkás- tanuló iskolákba, s nagyobb részük középiskolákba kérte felvételét.

— Munkaerőgazdálkodás szempontjából a beiskolázások jelentékeny hiányosságokat mutatnak — folytatta —, mert míg az egyik oldalon túlképzésről beszélhetünk, a másik oldalon jelentős az elmaradás.

Veres József a továbbiakban a szakmunkástanuló képzés eredményeiről, gondjairól beszélt. Mint mondotta, jó néhány területen még ma sem fogadják szívesen a női dolgozókat, bármennyire is beigazolódott, hogy az adott munkaterület megfelel a nők adottságainak, fizikai tulajdonságainak.

Több felszólalás után az elnöklő Pólyák János az országgyűlés csütörtöki ülését berekesztette. Az országgyűlés pénteken délelőtt 10 órakor folytatja munkáját, (MTI)