Somogyi Néplap, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-04 / 260. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Csütörtök, 1965. november 4, Bonn „ takarékoskodik “ Adóemeléssel, a szociális kiadások csökkentésével, akarja az Erhard-kormány egyensúlyba hozni a felboru­lással fenyegető államháztar­tást. Dahlgrün pénzügymi­niszter szerda délután ismer­tette a kormány által elhatá­rozott rendszabályokat. Eszerint a kormány úgy döntött, hogy 7,2 milliárd márkával csökkenti a jövő év­re előirányzott kiadásokat. Valamennyi tárca költségve­tését csökkentik, még a had­ügyi kiadásokat is. A pénz­ügyminiszter azonban külön hangsúlyozta, hogy ez nem érinti a NATO-ban vállalt kötelezettségek teljesítését. (MTI) Az indonéz jobboldal Subandrio távozását követeli Tovább tart a baloldal elleni terrorakció Djakarta, 1965. november 3. Sukarno szerdán az elnöki palotában fogadta Suharto mi­nisztert, a hadsereg főpa­rancsnokát, és az UPI jelen­tése szerint jóváhagyta a leg­felső katonai vezetésben vég­rehajtott személyi változtatá­sokat. Különböző muzul­mán szervezetek Sukarno el­nökhöz benyújtott petíciójuk­ban szerdán is követelték hogy Subandrio »önként tá vozzék«. A baloldal elleni akciók további fejleményei: a művelődésügyi miniszter indexre tett minden könyvet, amelyet kommunista párttag irt, vagy amelyet a párt vagy a párt valamely társszerve adott ki. A belügyminiszter eltávolított Jáván és Szumát- rán öt polgármestert és nyolc megyei elöljárót azzal a vád­dal, hogy részük volt a hata­lomátvételi kísérletben. Nasution hadügy- és bel­biztonsági csúcsminiszter el" rendelte, hogy minden, a ve­zetése alatt álló intézmény­ben alapos »tisztogatást-" hajtsanak végre, távolítsák el De Gaulle és a francia kormány elégedett AMERIKAI VÁLASZTÁSOK A demokraták veresége New Yorkban Párizs, 1963. november 3. Couve de Murville külügy­miniszter szerdán a De Gaul­le elnökletével megtartott minisztertanácsi ülésen be» számolt a Szovjetunióban tett látogatásáról és a szovjet ve­zetőkkel folytatott megbeszé­léseiről. Peyrefitte tájékoztatásügyi miniszter az ülés után tartott sajtóértekezletén elmondotta, hogy De Gaulle köztársasági elnök és a kormány elégtétel­lel vette tudomásul a beszá­molót. A külügyminiszter ki­emelte azt a szívélyes és me­leg fogadtatást, amelybe a szovjet vezetők részesítették, és amelyet a Szovjetunióban való tartózkodása alatt min­denütt tapasztalt. A szovjet vezetőkkel folytatott politikai megbeszélések megerősítették, hogy a két ország politikája számos pontban találkozik, és a nemzetközi politika számos kérdésében is megegyezik a két kormány álláspontja. A sok közös pont mellett — mondotta a kormány szóvivő­je — természetesen vannak olyanok is, amelyekben a két kormány eltérően elemzi a nemzetközi helyzetet. (MTI) az »államcsíny-kísérlet rész­vevőit. Sjarib Thajib dandártábor­nok, felsőoktatási miniszter bezáratott 14 egyetemet és kollégiumot, és elbocsátotta az oktatásügyben dolgozó ösz- szes kommunistákat. Hasonló kommunistaellenes intézke­dések vannak folyamatban más minisztériumokban és kormányhivatalokban is — közlik a nyugati hírügynöksé­gek. A borneói kormányzó az in­donéz belügyminisztérium utasítása alapján érvénytele­nítette a kommunista képvi­selők mandátumát az összes helyi törvényhozó testületek­ben. Az AP megemlíti, hogy a központi indonéz parlament felfüggesztett kommunista képviselői között van Lukman és Njoto, az Indonéz KP két vezetője, akik emellett a kor­mány tagjai is. Az indonéz hadsereg vezér­karába kinevezték a kommu­nistaellenes érzelmeiről is­mert Darjatmo dandártábor­nokot, aki eddig Észak-Szu- mátra katonai parancsnoka volt. Utóda Észak-Szumátrán Sobiran dandártábornok lett. Washington, 1965. nov. 3. Kedden az Egyesült Álla­mokban több helyütt is rész­leges választásokat tartottak egyes megürült tisztségek be­töltésére. A legjelentősebb küzdeler.l New Yorkban zajlott le, ahol a szavazók új polgármestert választottak. Késhegyig menő küzdelem volt a köztársasági párti Lindsay és a demokra­ta párti Beame között. Végül Lindsay, a köztársasági párt liberális beállítottságú pol­gármester-jelöltje került ki győztesként. A választás hi­vatalos végeredménye: Lind­say 1 166 915, ellenfele, Bea­me 1 030 711 szavazatot ka­pott. A két vetélytárstól mesz- sze elmaradva harmadik hely­re került a jobboldali kon­zervatívok képviselője, Buck- ley 339 127 szavazattal. Szerdán hajnalban Beame elismerte vereségét. Lindsay győzelme New Yorkban meg­törte a demokrata párt im­már 20 esztendeje tartó ural­mát, mert két évtized óta el­ső ízben kerül köztársasági párti politikus a polgármeste­ri székbe. A republikánusok sikereit ellensúlyozza a demokraták térhódítása az Egyesült Álla­mok más részein. New Jersey államban a szavazók újravá­lasztották — nagy többséggel — a demokrata párti Richard Hughes kormányzót. Virginia államban Miles E. Godwin demokrata párti je­lölt hódította el a kormány­zói tisztséget a republikánus Holton és a konzervatív Sto­ry előtt. (MTI) iz aeli választások Tel Aviv. 1965. november 3. Kedden Izraelben megtar­tották az általános parlamen­ti választásokat, és az eddig beérkezett részeredményekből arra lehet következtetni, hogy Levi Eskol miniszterelnök pártja megőrzi irányító sze­repét. Eddig a szavazatoknak a felét számlálták össze. Az Ah- dut Haavoda Párttal szövet­ségben fellépő Mapai Párt a szavazatok 40,5 százalékát szerezte meg, • Politikai szakértők becslé­se szerint a Mapai Párt meg­kapja a parlamenti mandátu­mok egyharmadát. A kor­mánypártnak három vagy négy másik párttal együtt koalíciót kell alakítania. (MTI) Az új török kormány külpolitikai nyilatkozata Szófia, 1965. november 3. »Valamely szövetséghez vagy ideológiához való hűség nem lehet akadálya annak, hogy tovább fejlődjenek kap­csolataink más szövetségek­hez, vagy más ideológiákhoz tartozó országokkal-« — álla­pítja meg az új török kor­mány programnyilatkozata, amelyet Suleyman Demirel miniszterelnök a hatalomra jutott Igazság Párt parlamen­ti csoportjának ülésén ismer­tetett. Mint az ankarai rádió je­lenti, nyilatkozatában Demi­rel hangsúlyozta, hogy Tö­rökország külpolitikája az atatürki elveken nyugszik, s e külpolitikát összehangolják az ország nemzeti biztonságá­nak, valamint a világbéke és a nemzetközi kapcsolatok megőrzésének érdekeivel. A török—szovjet viszonyról szólva Demirel miniszterel­nök kijelentette, hogy »a kap­csolatoknak a jószomszédság szellemében való fejlesztése megfelel Törökország és a Szovjetunió érdekeinek, s elő­segíti e térség, valamint az egész világ békéjének erősö­dését«. A továbbiakban De­mirel hangsúlyozta országa és a többi balkáni állam jó vi­szonyának fontosságát. Kije­lentése szerint ez lesz az ál­tala vezetett török kormány külpolitikájának alapvető vo­nása. (MTI) Ben Barka nincs Louis Odru Francia Kom­munista parlamenti képviselő írásos kérdést intézett Fre y belügyminiszterhez Ben Bar­ka titokzatos eltűnése ügyé­ben. Az interpelláló választ kér, igaz-e, hogy a marok­kói titkosrendőrség ügynökei hosszabb ideje Franciaország ban működnek és ellenőrzik a marokkói politikai emigráció tagjait. Louis Odru erélyes intézkedést sürget a Párizsban elrabolt politikus felkutatásá­ra. (MTI) EGYÉVES TŰZSZÜNET UTÁN 4«mét eldördültek a fegyverek Cipruson Nicosia. 19P5. november 3. Kedden későn este több mint egy év után újból meg­dördültek a fegyverek Cip­ruson. A sziget keleti partján fekvő ősi Famagusta várában körülbelül egy órán át lövöl­döztek egymásra nehéz gép­fegyverekkel és puskákkal a várban levő törökök és az ál­lásaikat őrző görög csapatok. A tüzet a görög kormány ál­lítása szerint a törökök nyi­tották meg - jelentik a hír­ügynökségek —, és egy gö­rög katona megsebesült. Tö­rök oldalról a lövöldözés okát nem ismertették. A famagustai éjjeli lövöl­dözés szerdán reggel helyen­ként szórványosan megismét­lődött. Az ENSZ kötelékébe tartozó svéd katonai őrjáratok igyekeznek megakadályozni a további összetűzéseket. Szer­dán reggel Nicosiában a mi­nisztertanács intézkedésére a kormánycsapatokat készenléti állapotba rendelték. (MTI) ANYAG-ÉS ÁRUTÁROLÁSRA kis- és nagyméretű sátrak, továbbá 48 négyzetméteres TAKAROPONYVAK (bérleti díja napi 18,— Ft) BÉRELHETŐK a Beikére kedelm' Kölcsönző Vállalat, Budapest, IX. kerület, Közraktár u. 30. szám. Telefon 336-499. (5390) Osztrák kormányválság KLAUS ELHALASZTJA amerikai űtját Becs, 1965. november 3. A harmadik hetéhez érkező osztrák kormányválság lég­köre továbbra sem enyhült. A koalíciós pártok ismételt tár­gyalásokon sem tudnak meg­egyezni az új választások idő­pontjában — bár az első vá­lasztási plakátok már megje­lentek a házak falán. Heves viták folynak a je­lenlegi ideiglenes kormány hatásköréről. (A köztársasági elnök a választásokig a le­mondott Klaus-kabinetet bíz­ta meg az ügyek vitelével.) A szocialisták véleménye sze­rint az átmeneti kormánynak kisebb, a néppárt szerint ugyanakkora hatásköre van, mint az állandónak. A feszült belpolitikai hely­zet miatt Klaus kancellár el­halasztotta erre a hétre ter­vezett amerikai útját. A kan­cellár útközben Londonban ta­lálkozott volna brit kor­mányférfiakkal, Washington­ban pedig Johnson elnökkel és R.usk külügyminiszterrel. Értesülések szerint a kancel­lár decemberben az eredeti­leg tervezettnél rövidebb idő­re utaznék az Egyesült Álla­mokba, ahol az ENSZ közgyű­lésén is fel kíván szólalni. (MTI) De Gaulle ma este 8 óla­kor beszédet mond a francia televízióban és rádióban. A beszédet nagy érdeklődés elő­zi meg, miután biztosra ve­hető, hogy a tábornok ezúttal jelenti be a december 5-i köz- társasági elnökválasztással kapcsolatos döntését. A bonni egyetem több száz diákja szerdán tüntető menet­ben tiltakozott Richard Jea- gernek, Strauss »alvezérének« igazságügy-miniszterré tör­tént kinevezése ellen. Jaeger több ízben is nyilvánosan di­csőítette Franco és Salazar rendszerét, a háború után el­törölt halálbüntetés visszaál­lítását követelte, és a legszél­sőségesebb hidegháborúst nyi­latkozatokat tette. Kongóban letartóztattak egy francia és egy belga új­ságírót. Ellenük az a vád. hogy ellenséges magatartást tanúsítottak az új kongói kor­mánnyal szemben. Öt hónapra ítélte az athéni bíróság Dimitri Marudaszt, a centrum párti Anandotosz cí­mű lap főszerkesztőjét »fel­ségsértés" miatt. A vád sze­rint Marudasz egyik cikkében azt írta a királyról, hogy meg­A Nouvel Observaieur in­terjút közöl Bumedien ezre­dessel. Az algériai kormány elnöke sajnálkozását fejezte ki, hogy az afroázsiai csúcs- értekezletet ismét el kellett halasztani. Mindenki tudja, hogy az afroázsiai világot el­lentmondások, súlyos válságok dúlják — mondotta az algé­riai kormányfő. — Mi ebben eggyel több okot látunk ar­ra, hogy együttesen, becsüle­tesen legalább megvitassuk a helyzetet. Nem akarok kitér­ni az orosz—kínai ellentétek­re — hangoztatta —, de ne­hezen tudom elképzelni, hogy a Szovjetunióban ne lássuk a haladás erejét, az imperializ­mus elleni harc egyik aktív részvevőjét. Annyi bizonyos, hogy az értekezlet elhalasztá­sa csak az imperialista tá­bornak kedvez. (MTI) BUMAZA: Ben Bella egészséges Az UPI hírügynökség tu­dósítójának adott nyilatkoza­tában Bumaza tájékoztatás- ügyi miniszter szerdán azt ál­lította, hogy Ben Bella jó egészségben van, és megfe­lelő bánásmódban részesül. Egyelőre nincs döntés arról, hogy a volt elnököt mikor ál­lítják bíróság elé. Hasonlóan az összes magas rangú hivata­los személyiségekhez, Buma­za sem volt hajlandó meg­mondani, hol tartják fogva Ben Bellát. Jelezte viszont azt, hogy a kormány fehéi könyvet készített Ben Bella ellen. 1 BUMEDIEN: Az afroázsiai csúcs elhalasztása az imperialistáknak kedvez IAN SMITH NEM ENGED Újabb fenyegetést küldött Wilsonhoz London. 1965. november 3 Ian Smith rhodesiai minisz­terelnök újabb ultimátumsze­rű fenyegetéssel rontotta a válság békés megoldásának esélyeit. Keddi televíziós nyi­latkozatában ugyanis kijelen­tette: »A két kormány közötti ellentétek szakadéka ugyan­olyan áthidalhatatlan, mint valaha. Wilson miniszterelnök és társai elismerték az idő­tényező fontosságát, tekintet­tel az utóbbi három év huza­vonájára és a köntörfalazás­ra. A brit Icabinet most ta­nácskozik, s remélhetőleg szerdán megkapom válaszát. Ha Wilson miniszterelnök most becsapja az ajtót, mely­ről azt állította, hogy tárva- nyitva van, akkor elértünk az út végére.« Angol hivatalos nézet sze­rint Ian Smith tovább mé­lyítette az ellentéteket azzal RÖVIDEN sértette az alkotmányos ren­det a politikai válság idején. Schröder nyugatnémet kül­ügyminiszter november 16-án Londonba látogat, hogy meg­beszélést folytasson Stewart brit külügyminiszterrel. A kelet- és közép-afrikai közös piac létrehozása mel­lett döntöttek az ENSZ afri­kai gazdasági bizottsága öve­zeti értekezletén részt vevő hét kelet- és közép-afrikai ál­lam küldöttei. Ez a piac mint­egy ötvenmillió embert hozna össze, s ezek körülbelül olyan nagy területen élnek, mint amekkora India területe. A felvonulást tartottak a leg- ilóbbi harcok során elesettek miékére. A felvonulás hama- osan Amerika-ellenes tünte­téssé változott, a tömeg le­hurrogta az amerikai katoná­kat, és követelte az ország­ban állomásozó Amerika-közi alakulatok távozását. Rövid időn belül szorosan egymás mellett haladó dzsippeken amerikai katonák jelentele meg, és szétoszlatták a tö­meget. Merénylet áldozata lett Mario Mendez, a Guatema­lái Forradalmi Párt elnöke. Mint ismeretes, Mendez Jon Montenegrót lakásában va­sárnap halva találták. A rend­őrség azt állítja, hogy ön- gyilkosságot követett el. A forradalmi párt kedden ki­határozat meghozatalában a következő államok vettek részt: Zambia, Tanzania, Etiópia, Malavi, Rwanda, Uganda és Kenya. A dominikai fővárosban kedden este nagyszabású tö­megtüntetés zajlott le. Az UPI jelentése szerint a június 14-i mozgalmat támogató egyetemi diákok és az orszá­gos nőszövetség tagjai gyász­adott nyilatkozatában politi­kai gyilkosságnak minősíti az esetet, és szigorú vizsgálatot követel. Letartóztatták a törvényen kívül helyezett Venezuelai Kommunista Párt és a balol­dali forradalmi mozgalom több vezetőjét. A letartózta­tottak között van Humberto Arrieti orvos-biológus, neves szakszervezeti vezető. az állításával, hogy az Egye­sült Királyság parlamentje nem hozhat Rhodesiára vo­natkozó törvényeket Rhodesia beleegyezése nélkül. Ezzel szemben az alkotmányjogi helyzet az, hogy Rhodesia to­vábbra is koronagyarmat, bái a brit kormány által enge­délyezett belső önkormány­zattal, törvényei nem ellen­kezhetnek az Egyesült Király­ság parlamentjének határoza­taival és törvényeivel. Nkrumah ghanai elnök újabb sürgős üzenetben hívta fel Wilson miniszterelnököt: Gondolja meg ismét Rhodesia ügyét. Az üzenet szerint tra­gédia volna, ha a nemzetkö­zösséget tovább rombolná az a kísérlet, hogy »lekenyerez- zenek 217 ezer fehér telepest, akiknek túlnyomó többsége csak a második világháború után vándorolt Rhodesiába-«. (MTI) Új műszer a „fehér halál,, ellen A »fehér halál-«, a lavinák ál­dozatainak megmentésére szer­kesztett új műszert mutattak he a napokban az Osztrák Alpok­ban. A feltalálójáról elnevezett Förster-szonda elektronikus úton jelzi a föld mágneses mezejének fémtárgyak által okozott zava­rait. Ezeket a zavarokat elsősor­ban mágnesek váltják ki, ezért a síelők, az alpesi mentőszolgálat tagjai a tervek szerint különle­ges, erre a célra szerkesztett mágnest hordanak majd maguk­kal. Ennek segítségével a szonda _ körülbelül két és fél méter mélységig — hamarosan rábukkan a lavina betemetett áldozatára. Síkötések, kulcscsomók és egyéb fémtárgyak ugyancsak kitérítik a műszer mutatóját, ez a jelzé* azonban sokkal gyengébb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom