Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-31 / 257. szám
TEGYÜNK TÖBBET SOMOGYÉRT! rom éve annak, hogy minden községben kigyúlt a villany. A három és fél ezer, l4—30 év közötti lakosból mint?g ezerötszáz nem végezte el a7 általános iskola hét nyolc osztályát, s több mint száz az analfabéta ... Nagyüzemi épületek nem, de meg nem munkált parlagföldeket, elvizesedett, el- sásosodott réteket »örököltek« a mai községek. — Több erőt, több anyagi áldozatot, több fáradságot kíván nálunk minden lépés, mint a megye egyéb vidékein. Ez is a Zselic. Ezt is látni, tudni kell. Nehéz a meredek domboldalakon megtermelni a kenyeret. A síkvidéki ember talán el sem tudja képzelni, de itt a vetőgépet is csak a lánctalpas húzza el. Gépet, embert keményen megpróbál ez a vidék. hatnak a dombok között meghúzódó faluk mindegyikében. Hajmás: »Gyöngyvirágtól lombhullásig szinte minden pénteken kiürül a falu. Kezdődik a hóvirággal, folytatódik a gyöngyvirággal, aztán jön a gombaszezon. így volt. ez mindig. Az erdőnek nagyobb becsülete volt, mint a szántóföldnek.« Cserénfa: »Tavaly több mint 43 forintot ért a munkaegység. Az alakulás óta minden évben többet és többet. Az emberek szorgalmának köszönhető ez. Itt is van piacozás. Asszonyaink pénteken nemigen dolgoznak a közösben. De rápótolják máskor. Mert hát innen kell megélni, innen kell takar- mányozni a nagy becsületben tartott háztáji jószágokat.« (Néhány órával korábban nyolc-tízezer forintot vett át egypár gazda. Háztáji teheneket adtak el — tenyésztésre ...) Zselici tájak zselici gondok A z éjjel fagy volt. S amikor felbukkant a távoli, ködbe vesző dombok mögött a nap, mintha egy láthatatlan kéz rázta volna meg a fákat, sűrűn hulltak a levelek. Pirosak, fonnyadtsárgák. barnába hajló zöldek. Hangtalanul hulltak, peregtek, dús, vastag szőnyeget terítve a földre ... így parancsolta a természet ritmikus rendje. Zselic... A szó borzas erdőkkel takarózott, néha hegynek tetsző dombvonulatokat idéz. Az országút szürke szalagja kígyózva kapaszkodik a tetőre, s a szépet szerető tekintet elé minden kilométer után más és más táj tárul. Itt hirtelen meredek füves lejtő szalad a völgybe ott szántó barnállik az er dő lábánál. Csobogva keresi a Kapos felé az utat a forrásvíz. S ahol a hirtelen lejtők lankákba hajolnak, fal vak húzódnak a dombölek ben. Egynek sem igen van egyenes utcája... A reggeli köd későbben emelkedik föl, és korábban lopakodik be az alkony. Sajátságos, természeti szépségekben csodálatosan gazdag vidék. Jellegzetes tájegység Szláv eredetű neve is jellemez: Zselic — Zse lica, kies, ékes, kellemetes. De erről ma nemigen beszél nek. Akik e domb ölelte falvakban élnek, megszoktál — és talán soha nem tud nak olyan zavartalanul gyönyörködni a táj szépségeiben mint az idegen. Mert a gondolatsor tovább folytatódik: itt nem elég meglátni a szépet: látni, tudni kell azt i milyen nehéz az erdőkké tarkított, többnyire merede szántókon megtermelni a kenyeret. Történelme van ennek a vidéknek; s a jelen megérté séhez ismerni kell a múltat, hogy tisztán láthassuk, mit kell tenni a gondtalanabb holnapért. Néhol az erdők mélyén, a gerinceken állnak még az évszázadok nevelte fák. Letűnt idők néma tanúi. Valaha ember alig lakta rengeteg volt az egész. Ma úgy mondja a zselici ember: »Nekünk tenyérnyi földjeink voltak, inkább papi birtok terült el itt.-« Azt már nemigen ismerik, hogy milyen messze nyúlik ez vissza, hogy 1093 körül László király adomá nyozta a pannonhalmi apát hágnak a zselici birtokot, s tt akkor mindössze harminc kanászház állt az erdőségben. Az erdőből éltek, az nevelte az itt lakó embereket. Hogy boldogulhassanak, fel- utatták az erdő minden rejtett kincsét. És ez apáról fiúra szállt évszázadokon keresztül, egy kicsit a zselici ember vérévé vált. Akkor is, mikor a völgyekben falvak kezdtek épülni, és az irtásokat eke hasította, hogy az embereknek kenyér, a dús legelőkön élő jószágoknak takarmány teremjen. Nem, a földművelésnek nem voltak itt szép múltú hagyományai; igaz, a szántóföldek gyarapodtak, a falvak terebélyesedtek, de minden megmunkált földdarabhoz temérdek veríték tapadt. »A szakadatlan erdőséget kiirtani, mívelt földdé és haszonhozóvá Szorgalmas kezek ... Sokat tettek, sokat dolgoztak, fáradtak ezen a vidéken. De mennyi munka vár még rájuk, hogy az egy évszázaddal ezelőtti jövendölés valóság legyen, hogy a »völgyek kövér, buja mezőkké« alakuljanak ... A papi birtok, a tenyérnyi parcellák ezre a múlté... De a hagyományok sok vonatkozásban élnek, a holnap lassan formálódik. Z selic. Tizennyolc falu tizennégy termelő- szövetkezete munkálkodik ezen a vidéken. Többségük mérleghiányos. Az egy dolgozó tagra jutó jövedelem tavaly alig volt több ötezei forintnál. A termésátlagok alacsonyak, a szántóegységenkénti áruértékesítés 825 forint, még a felénél is ke vesebb, mint a kaposvári já rás többi szövetkezetében. 1962-ben az egész Zselicség nem adott annyi árut, mint egy 2500—3500 holdas gazda ság. Nyomasztó adatok, nyomasztó tények. A várossal szomszédos a tájegység, mégA legtöbb helyen még csak terv, Szennán azonban már áll az önitatásos bor júnevelő. A jószág visszatéríti a ráfordítást. É jszakáig ég a villany az irodákban. Megfontolt emberek tanácskoznak, mit lehet, mit kell tenni. A beszélgetés néha csöndes, néha szenvedélyektől fűtött, hangosan vitatkozó Belőlük születik a holnap És azokból a milliókból, melyekből lassan formálódnak a majorok, s amelyeknek segítségével a fogatos ekéket felváltják a lánctalpas traktorok. A reggeli köd itt későbben emelkedik föl a völgyekből, lassúbb ütemben és nem egyforma mértékben találják meg helyüket az emberek. Mert a mezőgazdaságnak nem voltak hagyományai, és ami a síkvidéki parasztember előtt természetes, az itt új, szokatlan. — Csak ámult az ember, hiszen mi még soha nem láttunk trágyamarkolót. — Nemcsak Sipos Lajos, sokan beszélnek erről Gálosfán. — tenni szorgalmas és erős is »tígy vagyunk, mintha va A szorgalmas kezek sokat Óriási előnyt jelent ez, most emberi kezek kívántainak« — egy XVIII. századi dokumentum mondja ezt a Zse- licségre vonatkozóan. A semmiből kezdték. Két éve a tizennégy szövetkezet 1600- as szarvasmarha-állományának még csak két huszonöt férőhelyes és egy száz férőhelyes istállója volt. Az épülő majorok jelzik, hogy azóta sok változás történt. A közös szarvasmarha- és sertésállomány már csaknem mindenütt nagyüzemi épületekben van. A lovak, igaz, még nem. Ez az egyik legközelebbi feladat. A meredek oldalak legelőin a juhászat talál otthont. Hagyomány ez a Zselicségben. Zselickisfaludon nem igen van ma sem olyan ház, ahol ne tartanának juhokat. De a közösségnek is megvannak a jövőt mutató tervei, hogyan fogják továbbfejleszteni ezt az ágazatot. lami nagy fal választana el bennünket, és csak lassan nyílnak kapuk, lassan pusztul ez a fal«. Még csak hátettek idáig. De a hagyományok még csaknem mindé nütt nagyon elevenek. Ám aaért már nem egyformán volt itt először, kölcsönkaptuk Kislaktól. Három nap alatt kikerült az istállóktól az összes trágya.
