Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-01 / 205. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1965. szeptember L GÖRÖGORSZÁG: Ma összeül a koronatanács Az udvar közleményben jelentette be, hogy mára összehívták a koronatanács ülését. A tanács ülésén általában a parlamentben képviselt politikai pártok vezetői és a volt miniszterelnökök vesznek részt. Ez ideig bizonytalan hogy Papandreu ott lesz-e a megbeszélésen. A UPI úgy tudja, hogy az EDA képviselőjét nem hívták meg a koronatanács ülésére. Hírügynökségek felhívják a figyelmet arra, hogy a koronatanács ülésétől nem szabad a hetedik hete tartó görög válság megoldását várni. Az EDA, a Görög Egységes Demokratikus Baloldali Párt nyilatkozatában ügyvivő kormány kinevezését követeli, amelynek az alkotmány megszabta határidőn belül meg kell rendeznie a választásokat. A nép vissza fogja utasítani az ERE hatalomátvételi kísérletét, bármiféle katonai puccsot vagy diktatórikus berendezkedést — állapítja meg a nyilatkozat. (Nemzeti Radikális Unió) vezetői ugyanis most mindent egy lapra tettek föl, azon fáradoznak, hogy semmiképpen se engedjék a közeljövőben a parlamenti választások megtartását, mivel a népakarat kinyilvánítása egyet jelentene politikai pozícióik jelentős meggyengülésével. »A legutóbbi események azonban — Cirimokosz csúfos bukása és a demokratikus jogok védelmében fellépő tömegek akciója — egyértelműen megmutatta, hogy nagymértékben korlátozódott a Papandreu volt miniszterelnököt puccsszerűen eltávolító elemek cselekvési szabadsága*« állapítja meg Eragin, a Pravda tudósítója. (MTI) Ki lesz az ENSZ-közgyűlés elnöke? Az afrikai országok ENSZ- képviselőinek csoportja hétfői ülésén úgy döntött, hogy hozzájárul az ENSZ-közgyűlés elnöke megválasztásának normálig rotációs módjához — azaz a jelöltek földrajz szerinti szabályszerű váltakozásához —, és szembehelyezkedett azzal, hogy újból Quaison- Sackey ghanai küldöttet válasszák meg a közgyűlés 20. ülésszakának elnökévé. Quaison-Sackey nem jelöltette magát hivatalosan, de tudtul adta már néhány héttel ezelőtt, hogy hajlandó elfogadni megbízatásának megújítá- szélsőjobboldali ERE sát. Az afrikai országok többsége viszont arra az álláspontra helyezkedett, ha az elnöki tisztséget ismét egy afrikai ország képviselőjének adnák, az ne legyen ismét Ghana. Az AFP szerint az ENSZ fo lyosóin elterjedt, hogy az idén egy kelet-európai ország képviselője kapja meg a közgyűlés elnöki megbízatását. Ennek kapcsán a francia hír- ügynökség Kocsa Popovics volt jugoszláv külügyminiszter nevét említi, de mellette felsorolja még mint esetleges jelöltet Sievert Nielsen norvég és Abdul Rahman Pazhwak afgán küldöttet is. (MTI) Nyolc nappal elhalasztották az acélsztrájkot Amerikában Johnson elnök személyes nyomásával újabb nyolcnapos haladékot ért el a félmillió acélipari munkás tervezett sztrájkjában: a Pittsburgh-ból Washingtonba rendelt tárgyalófelek ennyi időre hosszabbították meg megbeszéléseiket. Megegyezés hiányában a sztrájknak kedden éjfélkor kellett volna megkezdődnie. Johnson különrepülőgépen hozatta Washingtonba az acélipari szakszervezet vezetőit, és több órás tárgyalást folytatott velük, valamint a tíz legnagyobb acélipari vállalat képviselőivel. Az elnök katonai szakértőket vont be a tárgyalásokba, akik — a vietnami válságra utalva — azt állították, hogy »az ország egyetlen napos termeléskiesést sem engedhet meg magának «. Valójában a feldolgozó ipar jól fel készült a több mint fél évvel ezelőtt meghirdetett sztrájkra, és több hónapra elég nyersanyagot gyűjtött össze. A sztrájk amúgy is csak a legnagyobb üzemeket sújtaná, az iparág termelésének mintegy 15 százalékát adó kisebb üzemekben tovább folytatódna a munka. A tárgyalófelek keddtől a Fehér Ház hivatali épületében, az elnök személyes felügyelete alatt folytatják vitájukat. Ilyen típusú beavatkozással sikerült annak idején elhárítani a nagyszabású vasutas- sztrájkot, s Johnson most is erős nyomást fejt ki a sztrájk megakadályozására. Az elnök azonban el akarja kerülni a Taft—Hartley-törvény alkalmazását is, mert az megront hatná viszonyát a szakszervezeti vezetőkkel. (MTI) ÖSSZEÜL A ZSINAT RÖVIDEN Szeptember 15-én kerül sor Varsooan a legközelebbi kínai —amerikai megbeszélésre. Az ENSZ 33-as bizottsága kedd délutáni ülésén befejezte az ENSZ pénzügyi nehézségeinek kérdésével kapcsolatos munkáját. Az ENSZ közgyűlése normálisan, ügyrendi szabályainak megfelelően folytatja munkáját. Az EAK központi lapjai megjegyzés nélkül közük azokat a bagdadi híreket, amelyek szerint kormányellenes összeesküvés vádjával 72 ismert iraki kommunistát letartóztattak. De Gaulle kedden délután fogadta George Ball amerikai külügyminiszter helyettest. A megbeszélés 85 percig tartott. Ball az Elysée-palota elhagyásakor kijelentette, Johnsontól nem hozott írásos üzenetet De Gaulle-nak. A szudáni kormány a déli lázadóknál amerikai, belga és francia fegyvereket talált. A lázadók küldöttei Csombétől kapott kongói útlevelekkel utaznak Európába, hogy fegyvereket vásároljanak. Válságok előtt aWilson-kormány Wilson brit miniszterelnök nyári szabadságáról Londonba visszatérve, kedden szűkebb kabinetjének tagjaival tanácskozott az utóbbi hetekben ki- éleződöt bel- és külpolitikai problémákról. Az ugyancsak szabadságáról visszatért újdonsült konzervatív vezér, Edward Heath, az ellenzéki »árnyékkormány-« tagjaival folytat sorozatos tanácskozásokat a Wilson-kormány elleni általános támadás haditervéről. Külpolitikai téren négy robbanékony válsággóc okoz súlyos gondokat a munkáspárti kormánynak: A Malaysia Államszövetség további bomlásának szaporodó jelei Singapoore kiválása után. A legfrissebb helyszíni jelentések szerint a két észak-bor- neói tagállam — S^bah és Sarawak — lakosságának túlnyomó többsége az azonnali elszakadás mellett döntene, ha a kérdést népKompromisszumra törekszik a pápa? AZ INGATLANKEZELŐ, KÖZVETÍTŐ ÉS FELÚJÍTÓ VÁLLALAT sza fiilöket, salakozáshoz VESZ FÖL az észak-nyngali városrészhez. Jelentkezés a központban. Kaposvár, Ady Endre n. 18. sz. alatt. (32491 A Santa Crocae templomból a San Giovanni Bazilikához vezető ünnepélyes körmenettel kezdődik majd szeptember 14-én a zsinat negyedik ülésszaka. Mint a Vatikán részéről közölték, a körmenetet a pápa vezeti majd, és a katolikus egyház több mint háromszáz vezető személyisége, bíborosok, püspökök, stb. vesz részt rajta. A Vatikán azt is közölte, hogy a pápa akarata folytán ez lesz a zsinat utolsó ülésszaka. Nagy figyelmet keltett ez a bejelentés, mert — mint ismeretes — a zsinat munkája még távol áll a befejezéstől. Egyelőre nem tudni, hogyan akarják egy ülésszak folyamán elvégezni mindazt, amit nem sikerült elintézni három év alatt. Ügy tűnik, hogy a pá'ja lényegében meghajlott a kúria bíborosainak véleménye előtt. A napokban a kúria bíborosai és a konzervatív csoportok nyílt támadásba mentek át nemcsak Olaszországban. Elég, ha emlékeztetünk a holland egyház, valamint az angol 'ezsuiták lapja elleni éles támadásra. Az igazi támadás Alfrink bíboros ellen irányul, aki tudvalevrleg az egyh z és a zsinat újító csoportjának ve- zetójn, illetve egyik legfőoh kép- íselője. Egyes megfigyelők arra ják, hogy a zsinat komoly munkát végezzen, akkor a szeptember 14-én kezdődő ülésszaknak — karácsonyi szünettel egybekötve — legalább tavaszig kell tartania. Ha viszont már november végére be akarják fejezni a tanácskozást, ez azt jelenti majd, hogy elnyomják a vitát, és megakadályozzák, hogy a zsinat valamit is megújítson. (MTI) zett nemzeti újjáépítési kormánya hétfőn este a rádióban és televízióban bejelentette lemondását. A jobboldali juntához két tábornok és három polgári személy tartozik. Im- bert televíziónyilatkozatában kijelentette, hogy a junta tagjai helyükön maradnak mint ügyvivő kormány mindaddig, amíg létre nem jön az ideiglenes kormány, ő a maga részéről azonban haladéktalanul visszalép. Az Imbert-junta tagjai a televíziónyilatkozatban aláírt okmányban hangsúlyozzák, hogy a visszalépés végérvényes. Imbert hozzáfűzte nyilatkozatához: »A junta tagjai mint az ország állampolgárai ígérik, hogy éberen őrzik Dominikát az ellenséggel szemben.« Imbert azt is bejelentette, hogy a junta tagjai nem írják alá a megbékélési szolgáló AÁSZ-tervet. Mint ismeretes, az alkotmányos Caamano-kormány már kijelentette, hogy némi módosításokkal kész a megbékélési vé tenné az átmeneti Godoy- kormány megalakulását. A jobboldaü junta meglepetésszerű lemondása közvetlenül azután következett be, hogy a polgárháború dúlta Dominika fővárosában súlyos incidens történt. Vasárnap éjjel az Amerika-közi csapatok állásaiból — mint megírtuk — aknatűzzel és automatafegyverekkel lőtték az alkotmányos erők állásait. A kialakult tűzharc több halálos áldozatot követelt. Az alkotmányos erők szóvivője szerint brazíliai, nicara- guai, hondurasi és észak-amerikai katonákból álló csapatok kezdeményezték a lövöldözést. Az Amerika-közi erők viszont az Imbert-junta erőit tették felelőssé a tűzszünet újabb megsértéséért. Az incidens súlyosságára jellemző, hogy dr. Cury, a Caa- mano-kormány külügyminisztere az ENSZ főtitkárához intézett különüzenetben hívja föl az ENSZ figyelmét a helyzet súlyosságára és kéri az ENSZ közbelépését. (MTI) A ZERMATTI MEGRENDÍTŐ KATASZTRÓFA Száz ember hó- és jégsírbem A gleccser újból csúszik, a mentést abba kellett hagyni Hétfő délután a dél-svájci Zermatt közelében, Saas Fáétól mintegy öt kilométerre délre, Mattmarknál gleccsercsu- szamlás történt. Több mint százan életüket vesztették, mivel a gleccser alatt a Saas folyón éppen vízi erőművet építenek, s az erőmű-építkezésnél mintegy ezer embert — főleg olasz bevándorlót — dolgoztattak. Az Allalin-gleccser megcsú- a szott, és sziklákat, havat meg ke vetkezte lésre jutottak, hogy VI Pál pápa igyekszik komn- ronrsszumot létrehozni a két szén.ben álló irányzaj. között, s nem akarja, hogy az egyik vagy másik csoport felülkerekedjék. Annyi bizonyos, ha azt akarjégtömböket zúdított az építkezés felvonulási épületeire, az igazgatósági helyiségekre, a munkásszállásokra és az étkezdére. A baleset pont ebédidőben történt. A legújabb jelentések szerint a szerencsétlenség idején 103 munkás és mérnök eltűnt, s minden bizonnyal életét vesztette. Legtöbbjük olasz, de vannak közöttük svájciak spanyolok és osztrákok is. Az anyagi kár legalább nyolcmillió svájci frankra tehető. A mentési munkál V ok azonnal megindultak, mozgósították a közeli repülőtereket, helikopterek érkeztek a helyszínre. a mentésben részt vesz a svájci katonai Vöröskereszt Eddig öt holttestet tudtak a felszínre hozni. A húsz súlyos sebesültei helikopterek szállították el a körzet készenlétbe helyezett kórházaiba. A katasztrófa színhelyén kedden reggel megszólaltak a szirénák, mert az Allalin-gleccser a hajnali órákban ismét mozgásba lendült, és a mentőket is közvetlen életveszéllyel fenyegette. Rövid időn belül elszállították a helyszínről a mentésben részt vevő ezer katonát, rendőrt, tűzoltót, alpesi vezetőt. A hatóságok ideiglenesen beszüntették a mentési munkálatokat. A szerencsétlenség színhelye fölött helikopterek és repülőgépek keringenek, hogy 50—100 kilogrammos bombákkal szétverjék a gleccser széleit. Kedden délután megtalálták a svájci eleccser-csuszamlás 12 túlélőjét. A katasztrófa legújabb mérlege eszerint a következőképpen alakul: 91 eltűnt, három azonosított és három fölismerhetetlen halott. © o Lemondott as Imbert-junta Imbert tábornok úgyneve- terv aláírására, amely lehetőszavazásra bocsátanák. A brit kormány még nem tudta eldönteni, hogy a Malaysia térségében állomásozó 7ő 0C0 katonáját eikötelez- ze-e a mjislers^ges államalakulat mindenáron való összetartására, vagy inkább a széthulló á7laniszö- veísrg alkotóelemeivel kötendő különmegállapoclásokkal próbálja biztosítani katonai—politikai jelenlétéi Délkelet-Ázsiában. Vietnam. Miután Wilson nemz^'közösségi »-békemisz- sziója-« teljesen megfeneklett, a miniszterelnök újabb »-békekezdemény rzésra« kényszerül. A sürgető ok: a Munkáspárt szeptember 27-én kezdődő évi értekezlete elé az alapszervezetek 78 külpolitikai tárgyú határozati javaslatot terjesztettek; ezek összességükben megbélyegzik a brit kormány »•amerikai vonalát«, s nyomatékosan követelik Nag.y-Britannia elhatárolódását az Egyesült Államok vietnami háborújától. Dél-Rhodesia. A fajüldöző Smiih-kormány ismét azzal fenyegetődzik, hogy rövidesen kinyilvánítja a »-fehér Rhodesia« függetlenségét, az afrikai tömegeket jogfosztottságban tartó jelenlegi alkotmány megváltoztatása nélkül. Wilson a Brit Nemzetközösség legutóbbi kormányfői értekezletén megígérte, hogy Nagy- Britannia csak az afrikai lakosság alkotmányos jogainak oiTtosíiása esetén járul hozzá Rhodesia függetlenségéhez. Bottomley, a nemzet- közösségi ügyek minisztere, aki az múlt héten tért haza nyugat-afrikai tájékozódó körútjáról, nem volt hajlandó kötelezettséget vállalni brit katonai beavatkozásra a Smith-kormány »►függetlenségi ál- lamcsínje« esetén. O Aden és Dél-Arábia. George Thomson külügyi áilammi- niszter jelenleg az arab országokat látogatja, hogy kivezető utat keressen a brit politika adeni zsákutcájából. Adent annak idején azért varrták bele a környező feudális sejkségek federációjának zsákjába, hogy — S ngapoore-hoz hasonlóan — »-hátországot« biztosítsanak az adeni brit támaszpontnak. Belpolitikai téren — a font sterling akut gyengélkedése mellett — az általános »ipari nyugtalanság«, a sztrájkok rohamos elszaporodása aggasztja a kormányt. A kormánypárté Sun szemleírója kedden megállapítja: »A Munkáspárt szeptember 27-én kezdődő értekezletén katasztrofális szakadás következhet be a vezetőség és a tagság között, ha Wilsonnak nem sikerül kivédenie azt az egyre erősödő bírálatot, hogy kormánya a tory intézkedések puszta lemásolásával igyekszik úrrá lenni a pénzügyi válságon«. Köves Tibor A rakéta- kilövőhelif — eladó A gazdagabb amerikaiak kiárusításon vehetnek saját rakétakilövő-helyet. A hadügyminisztérium ugyanis — a Wall Street Journalban megjelent hirdetéssel — 60, az Egyesült Államok területén létesített kilövőhelyet kínál eladásra. A föld alatti tárlókat az Atlas és Titan típusú rakéták elhelyezésére építették egyenként 10—12 millió dolláros költséggel. Mivel a folyadéküzemű rakétákat a szilárd hajtóanyagú minutemannel váltják fel, a kilövőhelyek fölöslegessé válnak. Drew Pearson neves amerikai riporter értesülése szerint a minisztérium eddig 186 árajánlatot kapott, s ezek 100 dollártól 26 ezer dollárig terjedő összeget ajánlanak egy-egy kilövőhelyért. Az átlagosan felkínált vételár 3000 dollár. A vevők egy része föld alatti raktárnak szánja a rakétasilókat. Nyár végi hanglemezvásár! Fele áron vásárolhatja meg kedvenc hanglemezeit, a kijelölt boltokban és áruházakban VIII. 23-tól IX. 11-ia. (4184)