Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-01 / 205. szám

Szerda, 1965. szeptember 1 3 SOMOGYI NÉPIiAP 1930. szeptember 1. Szeptember 1-től 7 0 literes LEHEL HŰTŐSZEKRÉNYT VÁSÁROLHAT OTP-részletre A JÖVENDŐ FAKLYAJA MAR VGY LÁTSZOTT, hogj nincs kiút: a gazdasági világ­válság gőzhengere utolérte az angyalföldi munkást, az alföl­di parasztot, és csak idő kér­dése,' hogy mikor roppantja össze. Már úgy látszott, hogy némán fog a gőzhenger alá fe­küdni, mert annyi ereje sincs, hogy segélyért kiáltson ... 1930 perzselően forró nya­rán mintegy félmillió dolgozó ember — családtagjaikkal együtt a magyar nép egyne­gyede — nézett szembe azzal a — mi nemzedékünk számá­ra elképzelhetetlen — perspek­tívával, hogy a télen, ha ad­dig nem történik valami, csa­ládjával együtt éhen hal. A nyomor megdöbbentő formá­ban fakadt fel. Győrben 1500-an a munkanéküliek kö­zül — kemény, büszke embe­rek — azzal a kéréssel fordul­tak a városházához, hogy ad­janak nekik koldulási enge­délyt. Karcagon 195-en írták alá azt a kérelmet, amely így végződött: »Ha követelésein­ket nem teljesítik, zárjanak be minket a börtönbe, legalább ott nem fordulunk fel éhen.« Budapesten a tömeg péküzle­teket vert széjjel, hogy egy fa­lat kenyérhez jusson. »A nemzet egy nagy család, amelynek össze kell tartani. Mindannyiunknak tűmi és dol­gozni kell, hogy közelebb jus­sunk céljainkhoz« — ez volt minden, amit Horthy Miklós őfőméDtósága mondani tudott a salgótarjáni munka nélküli bányászoknak. A főméltóságú asszony nyomorenyhítő akció­ja, »100 kis rongyos felruházá­sa«, a »szegények karácsony­fája« — ez volt minden, amit a Borthy-rendszer »tenni« tu­dott az éhhalállal küzdők ér­dekében. DE VOLT EGY ERŐ, amely megálljt kiáltott az éhiiaku- nak: a láthatatlan, a föld alá Kényszerített, a rendőrkopók- tól hajszolt, börtönkamrákban gyctcrt és mégis mindenütt jelenlévő, elpusztíthatatlan és megtörhetetlen párt, a Kom­munisták Magyarországi Párt­ja. A csepeli viskókban, fe­rencvárosi barakkokban, hód­mezővásárhelyi tanyákon kéz­ről kézre jártak a sokszorosí­tott röplapok: »Ki az utcára! védekezzetek a véresen vag- dalkozó rendőrkarddal, a föld­munkás anyuk testébe fúródó csend őrszuronnyal sze máé n!« A röplapok nyomán ökölbe szorított kezű emberek jelen­tek meg a Rákóczi úton, ki­szikkadt kubikosasszonyok ne­kimentek a csendőröknek Kis- kundcrozsmán, a csongrádi csendőröket csak a kivezé­nyelt katonaság mentette ki a tömeg gyűrűjéből. 1930 ele­jén az utcára mentek a mun­kanélküliek Szegeden, Debre­cenben, Gyöngyösön, Szente­sen, Miskolcon, Kiskunfélegy­házán. Ha az éhezőket parlamenti interpellációkkal meg lehetett volna nyugtatni, a Szociálde­mokrata Párt vezetői bizonyá ra nem határozták volna el, hogy tüntetést szerveznek. De a tömegek nélkülük is kimen­tek az utcára. A Szociálde­mokrata Párt — bármilyenek voltak is vezetői — munkás­párt volt: a munkások sorsa nem lehetett közömbös szá­mára. Így született meg a ha­tározat: 1930. szeptember l én legyen néma tüntetés Buda­pesten és a munkásvárosok­ban. »Munkások! Munkanélkü­liek! Elvtársak! Nem csendes sétára, hanem harcos, oátor tüntetésre hív benneteket szeptember 1-én a déli órák­ban a Nagykörútra a Kommu­nisták Magyarországi Párf.ja. Tüntessetek a régi győzelmes elszántsággal: Munkát! Kenye­ret!« — hangzott a kommu­nisták szava. • MELEG HÉTFŐI NAP VOLT. A 11 órára kitűzött tüntetés útvonalán már 9 órakor sűrű­södtek a járókelők. 10 órára az Andrássy út (a mai Népköz- társaság útja) feketéllett a tün­tetőktől. Fegyelmezett, ko­mor fenyegető sorokban höm- pölygött — egyelőre némán — a tömeg. »A tömeg járó erdő rengeteg, ha megáll, vér a gyökere. Termőföld talpa, tenyere, százezer hegy a kenyere, itala nem férne ködnek, s a ködök bár hegyet födnek, a tömegnek nincs kenyere« — írta később a százezres tö­megben menetelő József At­tila. És egyszerre csak megszó­lalt: »Munkát! Kenyeret!« »Él­jen a Szovjetunió!« »-Éljen a Kommunista Internacionálé!« A tüntető sorok között — elő­ször bátortalanul, majd erőre kapva — egyszerre csak föl­zengett: » ... A föld fog sar­kából kidőlni, semmik va­gyunk, s minden leszünk ... « »Jelentem, hogy 1930. évi szeptember hó 1-én déli fél 12 órakor a főparancsnok úr szó­beli parancsára 10 lovassal az Iparcsarnok melletti játszó­térre lettem kiküldve — írja fölötteseinek Nagy Károly rendőrfelügyelő. — Alighogy az Iparcsarnokot elhagytuk, az úttesten, a járdán és a pázsi­ton összegyűlt tömeg pfújozni és szidalmazni kezdett ben­nünket, mire én kardot rán­tottam ... A tömeg a „le a zsarukkal” szavakat kiabálta, az összetört vastag üveg- és márványlapokkal dobálódzva közeledett felénk, mire lőfegy­ver használatát rendeltem el... A tömeg csak akkor kezdett menekülni, amikor a sebesül­tek jajgatását hallották.« Darnyik János galgahévízi építőmunkás holtan borult a kövezetre. De a tömeg nem hagyta magát. A késő délutáni órákig folyt a harc — barikád­harc a forradalmi pesti utcán. A budapesti proletárokkal egy sorban haladtak a vidéki éhe­zők. Győr, Pécs, Szeged, Mis­kolc, Debrecen, Kaposvár, Szé­kesfehérvár több ezres mun­kástömegei visszhangozták a pesti jelszavakat. Békésgyu­lán a tömeg a börtön elé vo­nult, a letartóztatott kommu­nisták kiszabadítását követel­te. Sopronban a katonaságot vetették be a tüntetők ellen. És másnap már tudta az egész világ: a magyar prole­tariátus nem hagyja magát! A világsajtó első oldalon tár­gyalta a budapesti eseménye­ket. A Pravda egész oldalas tudósításban számolt be a har­cokról. Prágában szolidaritási gyűléseket tartottak. Francia- országban Szeptember 1. Bi­zottságok alakultak a magyar munkások segítségére. A TÜNTETÉS MEGRÁZTA az egész országot. Az uralkodó osztály pánikba esett. A koro­natanács rendkívüli ülése fog­lalkozott a tüntetéssel. Soron kívül közmunkákat rendeltek el — és utasították a rendőr­séget a fokozott fegyverhasz­nálatra. A közmunkák később belevesztek a »magy. kir.« bü­rokrácia szövevényébe. A fo­kozott fegyverhasználat vi­szont megvalósult: Flilmazúj- város és Nyírtura halottal ta­núsítják. »A múlt kisértete — a jö­vendő fáklyája« — így jelle­mezte a tüntetést Kun Béla. A fáklya még sokáig világított. Fénye azt az utat mutatta, amely a munkásosztály végle­ges felszabadulásához vezetett. Borsányi György, a Párttörténeti Intézet tudományos munkatársa Népművelési oktatók és kutatók konferenciája Szegeden A NÉPMŰVELÉSI INTÉ­ZET és a Művelődésügyi Minisztérium Közművelődési Főosztálya augusztus 19—22-e között a felszabadulás óta ti­zenegyedszer rendezte meg a népművelés szakembereinek találkozóját Szegeden. A kon­ferencia jelentőségét mutatja, hogy három tudományegyete­münk, három tanárképző fő­iskolánk, kilenc tanítóképző intézetünk és mindhárom óvónőképző intézetünk képvi­seltette magát. Az értekezle­ten az oktatás, a kutatás kér­dései és a népművelők gya­korlati képzése voltak napi­renden. Ezzel kapcsolatban né­hány tapasztalatról tájékoztat­juk a somogyi népművelőket. A Népművelési Intézet egy éve elkészítette a népműve­lés—tudomány kutatási ter­vét. A tervet a Tudományos Akadémia illetékesei is elfo­gadták. Népművelési tudo­mányos kutatással foglalkozik a debreceni Kossuth Lajos Tu­dományegyetem; az Eötvös Loránd Tudományegyetem népművelési tanszéki csoport­ja; a szombathelyi és a deb­receni tanítóképző intézet népművelő-könyvtáros szaka; egy pedagógus kutatócsoport és a Népművelési Intézet. A kutatásnak szép számmal vannak már közlésre érdemes eredményei. Kifogásolták az értekezleten, hogy a publiká­lás lehetőségei hiányoznak. A Népművelési Értesítő nem reprezentálja méltóképpen az új tudományágat. Pedig a népművelés a kulturális for­radalomban szinte fölmérhe- tetlen jelentőségű. Megérde­melne annyit, hogy évenként a pszicho1«-­tudományi kötetekhez hason­lóan — népművelési tanul­mánykötet' is megjelenjék. KÉRTÉK AZ ÉRTEKEZ­LET RÉSZVEVŐ, hogy az il­letékesek mindenekelőtt tisz­tázzák azt a kérdést, hogy ki legyen ennek a területnek a gazdája. Melyik szerv — a Népművelési Intézet, valame­lyik tudományegyetem vagy a közművelődési főosztály — vállalja-e egy népművelési tanulmánykötet gondozását? Minden biztosíték megvan ar­ra, hogy a lengyelekhez, né­metekhez, csehszlovákokhoz hasonlóan "haz-nV"^ is magas ■színvonalú pónmű—aiós.oimé­leti munkák '-énviseliók p tu­dományok eurónai könyves­noiopin_ Falun találkozni még olyan népművelő-szemlélettel, amely idegenkedik a televíziótól. Né­melyek versenytársnak tekin­tik a tv-t. A modern népmű­velő egyik feladata az, hogy megtanítsa az embereket a televízió műsorában való okos hasz'nos válogatásra; a másik feladat, hogy tv-műsor se­gítségével készítse el lakóhe­lyének »méretre szabott« mű­velő, nevelő, oktató népműve­lési programját. Ezt a felada­tot nem oldhatják meg kép­zetlen emberek. Tehát szak­képzésre van szükség. MEG KELL SZÜNTETNI azt a szemléletet, amely a templomoké'-’''- - ,/ velődési házak számát. Esze­rint ugyanis 4—5001) m ........j­d ési házat kellene építeni, föl­szerelni és jó szakemberekkel ellátni. Ez a kívánság irreális. Kulturális központok, a ki­sebb településeken pedig jól bevált könyvtárklubok kelle­nek. Nagy szükség volna a fel­sőoktatási intézményekben korszerű népművelési jegy­zetre, tankönyvre. A tudomá­nyos kutatás egész embert kí­ván. A népművelést oktató ta­nárok elég magas óraszámmal doboznak. A kutatás, az ok­tatás és a szintetizálás elvég­zésére képtelen uwanez a személy. Lehetőséget kellene biztosítani a kutatómunkára, a publikálásra. S egy olyan munkaközösségre is szükség lenne, amely a részkutatások­ból tankönyvszerű összeállí­tást szerkesztene. Ebből a tan­könyvből legalább megközelí­tően egységesen lehetne ok­tatni a népművelést. A jelen­legi tankönyv nagyrészt már elavult. Megelégedéssel vették tudo­másul az értekezleten az Or­szágos Népművelési Tanács megalakulását, és kívánatos­nak tartották, hogy a megyei népművelési tanácsok megala­kításakor is körültekintően járjanak el az illetékesek. MINKET, SOMOGYIAKAT azért is '«dekelnek ezek a kérdések, mert tanítóképző in­tézetünkben is folyik népmű­velés-oktatás. E tárgy előadá­sával biztosítanunk kell, hogy a kikerülő fiatal tanítók a korszerű népművelési szemlé­letet képvisi 'jék, - már kép­zésük időszakában találkoz­hassanak a népművelési gya­korlattal is. Meleg József Üj eljárást dolgozott ki a 13. sz. Autóközlekedési Vállalat műszaki fejlesztési osztálya az újítók segítsé­gével. A dunántúli testy ér vállalatoknak is ők végzik el ezután a hengerfejek és a fékdobok felújítását. A fékdobok felújítását zsugorkötéssel oldották meg. A ki­hűlő, zsugorodó anyag a szegecselésnél is jobb. (1. kép.) A hengerfej az izzítás és a hegesztés után a fúróhoz kerül, ahol a szelepméretet fúrják. (2. kép.) 1919-es mártírok emlékünnepe Marcaliban (Tudósítónktól.) Augusztus utolsó vasárnap­ján ünnepségen emlékeztek meg Marcaliban a fehérterror áldozatául esett 1919-es mártí­rokról. Az emlékünnepélyt délelőtt 11 órakor a mártírok emlékére emelt szobornál tartották meg a község dolgozóinak és a már­tírok hozzátartozóinak részvé­telével. A szobornál a munkás­őrség, a honvédség é„ az úttö­rőcsapat tagjai álltak díszőrsé­get. A Latinka-ballada elsza- valása után Bállá László honvéd alezredes emlékezett meg a mártírhalált halt kommunis­ták és más haladó gondolko­dású emberek munkásságáról, szocializmusba vetett hitéről és a marxizmus—leni n izmus eszméihez való ragaszkodásá­ról. Ezután megkoszorúzták az emlékművet. Elsőnek a járási és a községi pártbizottságok küldöttsége helyezte el koszo­rúját Petrekanits Andornak, a járási pártbizottság első titká­rának vezetésével, majd a já­rási és a községi tanácsok kül­döttsége élén dr. Mátyás Jó­zseffel, a járási tanács vb-el- nökével. Ezután a fegyveres erők, a társadalmi szervezetek, hivatalok, intézmények kül­döttségei, valamint a mártírok hozzátartozói helyezték el a ke­gyelet virágait a marcali már­tírok szobrán. a Somogy megyei Iparcikk­kiskereskedelmi Vállalat és a földművesszövetkezetek szaküzleteiben. (3257)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom