Somogyi Néplap, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-13 / 190. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1965. augusztus IS. Nasszer elnököl a szeptemberi arab csúcsértekezleten Az Arab Liga elkészítette és 24 órán belül megküldi 13 tagállamának a szeptemberi casablancai csúcsértekezlet napirendi javaslatát. A liga főtitkárságától kapott tájékoztatás szerint a napirenden szereplő kérdések lényege az arab országok szolidaritásának és együttműködésének megerősítése politikai, katonai, gazdasági és műszaki téren. Előtérben állnak majd a Palesztinái probléma és a Jordán vízkivételi művek védelmének katonai vonatkozásai, tekintettel az ezekkel kapcsolatos izraeli fenyegetésekre. A csúcstalálkozó előtt, szeptember 9-én összeülnek az arab államok külügy- és honvédelmi miniszterei. Az Arab Liga legfelső védelmi tanácsa szeptember 11-én tart ülést. Maga a csúcsértekezlet öt napig tart. A harmadik csúcstalálkozó elnöke Nasszer lesz, mert elnöklési joga ez alkalommal az Egyesült Arab Köztársaságé. Szeptember 18-án ugvan- csak Casablancában kezdődik meg az Arab I ’—k 43. ülésszaka külügyminiszteri szinten. Ezen az ülésszakon Jemen képviselője lesz a soros elnök. Közvetlenül a csúcskonferencia után Nasszer elnök hivatalos látogatást tesz Marokkóban. Az arab országok között sok kérdésben fennálló nézeteltérések elsimítására hivatott csúcstalálkozó sorsa részben azoktól a tárgyalásoktól függ majd, amelyek Nasszer elnök és Fejszál király között a közeljövőben valószínűleg megkezdődnek. (MTI) Egyhelyben topog ás Genf ben Csütörtökön Genfben ismét összeült a 18 hatalmi leszerelési bizottság. A részt vevők meghallgatták V.C. Trivedi indiai és Lord Chalfont brit delegátus felszólalását. Az értekezlet jelenleg hetenként kétszer ülésezik. Trivedi kormányának megbízásából tervet terjesztett elő a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására vonatkozóan. A tervben India szorgalmazza: a nukleáris ha■ talmak vállaljanak kötelezettséget arra, hogy nem adnak át atomfegyvereket az ilyen fegyverekkel még nem rendelkező országoknak. Ugyanakkor meg. szüntetnék a nukleáris fegyverek gyártását, s haladéktalanul programot dolgoznának ki a fegyverkészletek csökkentésére. A fenti célok megvalósulása után a nem nukleáris országok ígéretet tennének arra, hogy nem gyártanak és nem szereznek be nukleáris fegyvereket. A továbbiakban Trivedi állást foglalt a moszkvai atom- csend-egyezménynek a föld alatti kísérletekre való kiterjesztése mellett. s közvetve elmarasztalta az Egyesült Államokat, amiért ragaszkodik a föld alatti atomfegyver kísérletek helyszíni ellenőrzéséhez. Elismerően szólt a Szovjet, uniónak és több más országnak a külföldön állomásozó idegen csapatok kivonására vonatkozó ésszerű javaslatairól. Lord ChaTfont angol küldött felszólalása nem tartalmazott új gondolatokat. Megismételte kormányának az úgynevezett atlanti nukleáris erő, az ANF megteremtésére vonatkozó javaslatát, s hosszasan bizonygatta, hogy az ANF megvalósulása esetén egyetlen új ország sem jutna atomfegyverekhez, beleértve a bonni államot is. A DPA-hírügynökség jelentése szerint Carapkin, a genfi leszerelési értekezlet társelnöke, a szovjet küldöttség vezetője holnap délelőtt fogadja Schnippenköttert, a Német Szövetségi Köztársaság genfi megfigyelőjét. A találkozót Schnippenkötter kérte (MTI) RÖVIDEN Phenjanba érkezett egy szovjet küldöttség, amely A. SeLepdnnek, az SZKP elnökségi tagjának, a központi bizottság titkárának, a minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével részt vesz a felszabadulási ünnepségeken. PAPANDREU A KIRÁLYNÁL Az egyetemi ifjúság esti tüntetését betiltotta a rendőrség Konstantin király, aki csütörtökön Szalonikinből visszatért a tisztavatási ünnepségről, délután — magyar idő szerint hat órakor — kihallgatáson fogadta Georgiosz Papanndre- ut, a néhány héttel ezelőtt alkotmányellenesen elmozdított miniszterelnököt, a Centrum Unió vezérét. A találkozó Pa pandreu kérésére jött létre. Papandreu — az AP jelentése szerint — mosolyogva érkezett a királyi palotába, amelynek bejáratánál egy csoport fiatalember megéljenezte. Papandreu elhatározásának bejelentésekor hivatalosan azzal indokolta a királlyal való találkozást, hogy be akar számolni neki a Centrum Unió hétfői tanácskozásának eredményeiről, minthogy azonban ez az eredmény már régóta közismert, általában úgy vélik Athénban, hogy Papandreu közeli munkatársainak rábeszélésére határozta el, hogy megbeszélést folytat Konstantinnal. Ebből arra következtetnek, hogy hajlandó kompro- misszumos megoldásra. EgyeA Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Pécs, Köztársaság tér 7. sz.) PÁLYÁZATOT HIRDET vízépítő, általános mérnöki állásra Kaposvár székhellyel. Fizetés a 113/1962. \Iü.M. (12) utasítás szerint. Szolgálati lakás van. A pályázatokat részletes önéletrajzzal az Igazga- gatóság vezetőjéhez kell benyújtani. (3194) Keresse föl az igali „Hőforrás" Campingcf ! Pihenést, gyógyulást, szórakozást nyújt. Fürdés a camping mellett lévő kitűnő hatású termálfürdő nécy agy medencéjében. „Varia“ házainkban háromágyas szobák személyenként 20 Ft-ért bérelhetők. Campingsátorhely személyenként és naponként 5 Ft. A fizetővendég-szolgálatban szobák személyenként napi 15 Ft-ért állandóan rendelkezésre állnak. A strandfürdő önkiszolgáló éttermében olcsó és ízletes ételekkel várják a vendégeket. Megközelíthető a 66. sz. műúton. Sűrű autóbuszjárat! Felvilágosítás és szobafoglalás: A SOMOGY MEGYEI TANÁCS IDEGENFORGALMI HIVATALÁNAK KIRENDELTSÉGE al, „Hőforrás“ Camping (3195) A sek szerint ez a megoldás az lenne, hogy egy Papandreu által megalakítandó új kormányban olyan személyi bíznának meg a hadügy miniszteri tisztséggel, aki egyaránt elfogadható a király és Papandreu számára. A kormány- válságot annak idején tudvalévőén az robbantotta ki, hogy Papandreu el akarta mozdítani Garufaliasz hadügyminisztert, és ezt a király ellenezte. Papandreu másfél órán át tárgyalt Konstantin királlyal Miután elhagyta a palotát, így nyilatkozott: »Kifejtettem a Centrum Unió jól ismert álláspontját. A király meghallgatta«. Papandreu után» Athanasz- sziadesz-Nóvasz érkezett a palotába. Az egyetemi ifjúság estére szervezett nagy tüntetését a hatóságok betiltották. Moise Csőmbe kongói miniszterelnök csütörtökön Léopoldville-ből Brüsszelbe érke zett, hogy belga kormánykörökkel megbeszéléseket folytasson. Csőmbe az esti órákban Münchenbe folytatta útját. Franz Olaht, az Osztrák Szocialista Párt egyik volt vezetőjét, aki a közelmúltban jelentette^ be saját pártja meg alakítását, a napokban magánkihallgatáson fogadta VI. Pál pápa. F. Kir kanonok, Dijon város polgármestere, aki az Országos Béketanács vendégeként három napot töltött hazánkban, csütörtök délután elutazott Budapestről. A tokiói nemzetközi atomfegyver-ellenes értekezlet csütörtök délelőtti ülésén felszólaló bolgár, jugoszláv, magyar, mongol és szovjet küldöttek szenvedélyes szavakkal ítélték el az Egyesült Államok vietnami agresszióját, követelték a VDK bombázásának megszüntetését, továbbá az amerikai csapatok kivonását Vietnamból. A szovjet kormány csütörtökön a Kremlben fogadást adott Ürgüplü török miniszterelnök tiszteletére. Szovjet részről jelen volt Alekszej Koszigin, Kirill Mazurov, Nyi- kolaj Podgomij és több más hivatalos személyiség. Mackave adeni főminiszter Alexandriában megbeszélést folytatott Ali Szabiival, az EAK miniszterelnökével és tájékoztatta az EAK kormányát a londoni tárgyalások kudarcának okairól. Továbbra is tart a szórványos lövöldözés az indiai biztonsági erők és a kasmíri »beszivárgók-« közöt. Srinagar külvárosaiban nagy mennyiségű lőszert és fegyvert találtak. A kijárási tilalom a városban továbbra is érvényben van. A gátlástalan férfiú Goldberg az ENSZ-adósságokról ugyanis egyes imperialista hatalmak érdekeinek szolgálatába állították. Goldberg közölte, az elkövetkező két napot arra szánja, hogy New Yorkban kipuhatolja más ENSZ-tagálla- mok véleményét, milyen lehetőséget látnak a nézeteltérések áthidalására. Az úgynevezett 33-as ENSZ-bizottság hétfőn ül össze, ho tassa a helyzetet. Goldberg kifejezte reményét, hogy a hétfői ülésen már ismertetheti a hivatalos amerikai állásfoglalást. (MTI) Arthur J. Goldberg, az Egyesült Államok ENSZ-dele- gátusa szerdán kijelentette, hogy Johnson elnök valószínűleg hétfőig meghatározza az Egyesült Államok álláspontját az ENSZ-adósságok ügyében. Ismeretes, hogy a közgyűlés munkáját megbénította az ENSZ úgynevezett pénzügyi válsága, amely azután alakult ki, hogy több ország — közöttük a Szovjetunió is — nem volt hajlandó részt vállalni az ENSZ kongói és közel-keleti akcióinak költségeiből. Ezeket az akciókat Caamano iöltételei Az ideiglenes kormány megalakulása utáni egy hónapon belül ki kell vonni az Amerika-közi erőket Az Amerikai Államok Szervezetének három közvetítője szerdán fölkereste Caamano ezredest, a dominikai alkotmányos erők vezetőjét és megvitatta vele az AÁSZ békeformuláját. Mint már jelentettük, ez a terv előirányozza egy ideiglenes dominikai kormány megalakítását, záros határidőn belül a választások kiírását, valamint az általános politikai amnesztiát. Mint az AFP közli, Caamano ezredes később sajtóértekezletet is tartott, és ezen körvonalazta, miiven kifogásai vannak az AÄSZ kompromisszumos tervével kapcso- latban. — A kompromisszumos terv — mondotta — módosításra szorul, éspedig olv értelemben. hogy az ideiglenes kormányt nem szabad korlátozni nemzeti szuverenitási j'gamak gyakorlásában, biztosítani kell szabad és független cselekvését, módosítani keil az Amerika-közi haderő megalakítására vonatkozó határozatot, amely számos jogilag elfogadhatatlan pontot tartalmaz, s az ideiglenes kormány megalakulása után legkésőbb f.gy hónapon belül ki kell vonni Dominikából ez Amerika-közi haderő csapatait. Az újságírók ezután azt tudakolták, milyen egyéni tervei vannak a jövőre nézve' .Caamano hangoztatta, hog« eddig azért vállalt vezető szerepet, mert a dominikai nép érdekeiért küzdött, a nyugalom helyreállása után rangját megtartva, folytatni kívánja katonai hivatását. (MTIi A múlt év szeptemberében új »üstökösre« figyelt fel a világ a dél-vietnami tábornokok és politikusok tarka panoptikumában. Külsőre sem volt mindennapi jelenség a 33 esztendős férfi: a cowboy- ruha és a fekete színű pilótaöltöny valamiféle fantasztikus keverékét viselte olyan tarka jelvényekkel, amelyek minden ötesztendős gyereket elkápráztattak volna. Ky tábornok — bár öltözete arra engedne következtetni — nem a saigoni operettszínház világot jelentő deszkáin tűnt fel, hanem a hatalom megszerzéséért folyó véres marakodásban, amely ma száz táborra osztja Dél-Vietnam jelentékeny és jelentéktelen politikusait, katonatisztjeit. Diem eltávolítása után sorrendben éppen a negyedik államcsínynél tartott Dél-Vietnam, de a hadsereg elégedetlen tábornokai ez- esetben még alulmaradtak Khanh tábornokkal szemben, mert — a távirati irodák jelentése szerint — »a lépést többen ellenezték, elsősorban Ky, a légihaderő főparancsnoka, s minthogy egyre többen csatlakoztak hozzá, a puccs vezetői visszavonulásra kényszerültek«. Ha a világ közvéleménye csupán ekkor figyelt is föl a fekete generális nevére, s kezdte számon tartani a hatalmi kombinációk esélyesei között, Ky személye már nem volt teljesen ismeretlen sem odahaza, sem külföldön. Az Észak-Vietnam területén. jómódú családból született Nguyen Ca Ky középiskolai tanulmányai után előbb Franciaországban végzett pilótaiskolát, majd — »változnak az idők, változnak a barátok« jeligével — az Alabama állambeli Maxwell Field- ben abszovált egy felsőbb pilóta akadémián. Magánélete. Vérbeli play boyként ismerték és tartották számon odahaza. A szolgálat végeztével ugyanis fehér zsakettet öltött, és »soros« barátnője társaságában (akinek nevét egyébként gyönggyel- rakatta ki pisztolya agyára) feltűnt valamelyik saigoni éjszakai mulatóban. Itt aztán hajnalig és fáradhatatlanul ropta a táncot. Ha pedig meghívták vacsorára — mint az idézett Newsweek írja —, »arról volt nevezetes, hogy felállt a székre, s hosz- szú, csöpögős verseket szavalt, szavait mindig a szobában található legszebb hölgyhöz címezve«. Talán joggal mondható, mindenkinek magánügve, hol és kivel jelenik meg, és hogy szaval-e vagy táncol. A magánügy azonban már nem teljesen közömbös akkor a köz számára, ha egy play boy, aki mellesleg repülőtábornok, esküvőjét a következőképpen ünnepli. Amikor Ky a múlt esztendőben örök hűséget fogadott az Air Vietnam valóban álomszép stewarsessének, az esküvői szertartás keretében egy húsz bombavetőből álló légiegységgel előbb magamu- togatóan mélyrepülésben szállt el Saigon házai fölött, majd embereit egy közeli dzsungel fölé vitte, ahol partizánokat véltek rejtőzni, s — mintegy a »mulatság befejezéseként« — valamenny gép kioldotta napalmbombáit, lángba borítva így egy hatalmas erdőséget. Katonaként sem különb, mint amilyen ember. Az említett puccs idején az USA »tanácsadóknak« kellett megr győzni őt arról, hogy ne bombázza a menekülő tábornokok egységeit és magát Saigon városát. Kíméletlensége tette őt alkalmassá arra is, hogy rábízzák a Than Phong, a japán kamikázéhoz hasonló. bár nem öngyilkos pilótákból szervezett, terrorista repülőnlaknlat megszervezését. »És Kv tábornok egysége megalakulásától. 1964 1ú- niusától havonta átlag 100 akciót hnitott végre — írja róla az Enoea — maid hozzáteszi: »a 17 szélességi fokon innen és túl«. Arról azonban nem beszél az olasz lan rinortere amit a távirati iolerU «innnffí OlvasV*otnnV hogv V a irepülőtápiadásoknak százával esnek áldozatul asszonyok* öregek és semmiről sem tudó, ártatlan gyerekek. Egy ilyen gátlástalan, ér- zéstelen férfiú — nem csoda —, ha gyorsan emelkedett nemcsak a dél-vietnami ranglistán, hanem a politikai életben is. 1964 decemberében már részese volt a 6. — úgymond — »ifjú törökök«, a hadsereg fiatal tisztjei vezette puccsnak. Hálából tárcát is kapott a kormányban: at ifjúsági és sportügyek minisztere lett. A hetedik államcsíny során rövid időre letartóztatták, de hamarosan szabadlábra került, »s a saigoni repülőtérről — mint az MTI írta — Rowland amerikai dandártábornokkal együtt irányította az összeesküvők elleni katonai műveleteket«. Az amerikaiak nem véletlenül horgonyoztak le Ky mellett, s támogatt'k őt később is. Mint a Le Nouvel Observatuer szemleíróia megállapította — »Ky lelkes híve volt annak — elődiével, Quattal szemben —, hogy minél nagyobb számban vessenek be amerikai földi erőket. Ez a fő oka annak, hogv a Pentagon és a saigoni amerikai nagykövet elfogadta a tábornokot (t. i. miniszterelnökként), uedig újonc a politika berkeiben«. Bemutatkozása legalább olyan harsány voit, mint egész egyénisége, magatartása: — Tudják, hogy nem vagyok száraz és unalmas katona — mondta a kétszáz összegyűlt újságíró előtt. — Művésznek kellett volna lennem, nem katonának ... A Le Nouvel Observatuer idézte miniszterelnökké történt kinevezése után, bizalmas körben elejtett szavait: — Megkértem a feleségemet, hogy rendelje meg a koporsómat... Akár tréfának szánta szavait, akár nem; akár szó szerint gondolta, akár csak képletesen. mindenképpen megközelítette a valóságot. A miniszterelnökké avanzsált play boy — lehet, bár »rámenősebb« vagv akéfókészebb mint a korábbi miniszterelnökök. lehet, b'r hitvallása az erőszak (»Csak lenne itt nekünk Vietnamban négy vagy öt Hitlerünk, majd rendet csinálnánk ...«), és élvezze bár jelenleg az amerikaiak támogatását, a dél-vietnami nép akaratával és lendületes. sikerekben gazdag harcával szemben ő sem tudta többre vinni, mint — képletesen vagy formálisan — koporsóban végző elődei. . . Önody György Értesítiük kedves vevőinket, hogy Kaposváron a hét végi élelmiszer bevásárlásaikat a 301. sz. élelmiszerboltban, Széchenyi tér 10., a 323. sz. élelmiszerboltban, Május l. u. 5. a 310. sz. élelmiszerboltban, Május 1. u. 33., a 368. sz. élelmiszerboltban, Bartók Béla u. 6. szombaton 30.30 óráig, a 318. sz. húsboltban, Május 1. u. 1., a 385. sz. kenyérboltban, Május 1. u. 13., a 386. sz. kenyérboltban, Tóth Lajos u. 1. szombaton 20 óráig végezhetik. Vasárnap a vásárcsarnoki 348. sz. élelmiszerboltunk 5.30 órától 11 óráig tart nyitva. Ugyancsak nyitva tart vasárnaponként három tej boltunk: a 345. sz. tejbolt, Május 1. u. 27., a 388. sz. tejbolt, Ady Endre u. 11., a 347. sz. tej bolt, Budai Nagy Antal u. 7. 6.30 órától 9.30 óráig. Kérjük kedves vásárlóinkat, hogy a szombat délutáni és vasárnapi tej árusítás meggyorsítása végett lehetőleg bőszájú edényt vigyenek a vásárláshoz. Somogy megyei Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat. (116511)