Somogyi Néplap, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-03 / 181. szám

rtTuÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) Arai 50 FIÍIÉB SomogyiMéplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XJ0I. ÉVFOLYAM 181. SZÁM Kffltr 1965. AUGUSZTUS 3. Fiatalok gazdasága (3. o.) Gyorslista a lottó tárgy nyer emény-sorsolásáról (5. o.) Vakáció, vakáció, vakáció... Mai számunk tartafmébőf: (6. o.) Vasárnapi határjáráson •JtTÉZcl 'ül 1Í Esővel búcsúzott a múlt hó­nap, s augusztus első napja sem éppen nyárias idővel kö­szöntött ránk. Most valójában a munka dandárja van falun, elsősorban a gabona betakarí­tásán fáradoznak a mezőgaz­daság dolgozói. Az aratásra al­kalmas fél napok, órák értéke is megnőtt; a kötelességérzet meg az idei nyár megannyi nehézsége arra ösztönzi az em­bereket, hogy ünnepnapon is helytálljanak. E munkájuk köz­vetlen megismerése végett mentünk vasárnapi határjá­rásra Korai indulás Előttünk kombájn halad az úton. Megtudjuk, hogy Kapos­várról Hetesre igyekszik Hégrer László kombájnos. Korán éb­redt ezen a napon is, idejében beérkezett Batéból. Hogy nem megy-e hiába? — Azt sem otthon nem dönt­hettem el, sem itt nem tudha­tom. Nagy eső volt, de inkább várakozzak a mezőp, semmint elszalasszak akárcsak néhány órát is — mondja Bejárta már gépével a Zse- licség egy részét; most sík te­repre irányították. — Engem mindig oda küldenek, ahol ép­pen a leggyorsabban kell a se­gítség. Szerelő vagyok, nem számítottam gépre ülni, dehát főagronómusunk magyarázatá­ra beláttam, hogy tanulatlan emberre nem bízhatják ezt a drága új kombájnt Vállaltam a kezelését. Igaz, jól kereshe­tek a nyáron, mégis van pa­naszom. Képzeljék el, ottho­nomtól távol, száraz koszton kell élnem. Se meleg ételt se éjszakai szállást nem adnak a tsz-ekben. Nem törődnek ve­lem ... Pedig: emberséges gondosko­dást érdemelne. Külön utasítás nélkül Visnyei József somogyjádi traktoros nem várt semmilyen külön kérésre vagy utasításra. Látta reggel, hogy elállt az eső, mehet a DT-vel. — Nem sáros a föld, alig ázott meg a teteje: ilyenkor kell szántani, amikor az idő is engedi, és szabad terület is van — mondja A borsóval végeztek, szal­mája a tábla egy részén még rajta van ugyan, de talán es­tig elegendő lesz a szántani- való. Utána meg ráfog a gyű­rűshengerre. Jól elő kell ké­szíteni ezt a táblát, búzát vet­nek majd bele az ősszel. A talajmunka neheze erre a lánctalpasra vár. Kezelője megteszi a magáét. Természe­tesnek veszi, hogy vasárnap is szántson. Pihenni? Arra ráér esős hétköznapon is. Elégedetten állapítja meg hogy Sólymosi Jenő és Antal István szerelők mindjárt elké­szülnek a javítással. Jöhet a traktoros, s kivonulhat rendre- vágójával a határba. Acs Lász­ló esztergályos meg egyéb munka híján csavarokat ké­szít. Fábri István, a megyei párt- bizottság mezőgazdasági osztá­lyának helyettes vezetője elis­merően nyilatkozik az ügyele­ti szolgálatról. Hangsúlyozza annak jelentőségét is, hogy itt elsősorban helyi anyagból ké­szítenek pótalkatrészt, ezzel si­kerül rövidíteniük a gépállás idejét Gépek a gabonatáblán Igái határában gép köröz a búzatáblán. Egyedül kezeli a traktort is, a rendrevágót is Gyugyi József, ciki nemrégiben jött meg a csurgói szakiskolá­ról. Nagyszerűen, kifogástala­nul dolgozik a fiatal szakmun­kás. Dicséri is igyekezetét, ön­szorgalmát Tóth Lajos mező- gazdasági mérnök, a megyei pártbizottság munkatársa. Áll a búza, s ahogy fújja a szél, zizegnek az érett, száraz kalászok. — Ezt bizony kom­bájnoké kellett volna ma — állapítja meg a pártmunkás­szakember. Kár, hogy nem így döntöttek az igali tsz-vezetők. Igaz, látatlanban, helyszíni vizsgálódás nélkül nem lehet jól megválasztani a gépi gabo­nabetakarításnak az adott pil­lanatban legcélszerűbb módját. Estefelé a toponári mezőn megtudjuk, hogy az itteni ve­zetők bizony vasárnap is be­járták a határt. Intézkedésük­re délután megindultak a kom­bájnok Dobat Imre ellenőr, miközben sorban kiállítja Bu- novácz László, Farkas Ferenc, Molnár József meg Szalai Fe­renc vontatósoknak a szállító­jegyét, a gazdaember nagy élettapasztalatával mondja: — Nedvesnek ugyan nedves a búza, hiszen már régóta ren­den fekszik, s felnőtte a ló­here, közben többször meg­ázott. Mégsem várhatunk vele. Nyűgöd tabbak volnánk, ha a naptár nem augusztus, hanem július elsejét mutatná. Tenni kell, menteni, ami menthető. Bank Dénes és Vörös Ferenc kombájnosok olyan keservesen kínlódnak gépükkel, hogy messziről nézve találgatjuk: mennek-e, vagy állnak. Men­nek, igen lassan ballagnak Es­te pedig megindul bent a tisz­títás; egész éjjel rostálják a búzát, hogy reggel szállíthas­sák a szárítóba. Sürgős ez, ilyen helytállást kíván ez a nehéz időszak, a gabona biz­tonságba helyezése. Kutas József lutazott hazánkból a guineai párt- és kormányküldöttség SEKOV TOURÉ MEGHÍVTA GUINEÁBA KÁDÁR JÁNOST Búcsú a Ferihegyi repülőtéren. Ügyeletes szerelők A fonyódi járásban mélyen leázott a’ gabonaföldek talaja. Félbeszakadt az aratás, állnak a gépek. A Lengyeltóti Gép­állomás vasárnapi ügyeletesei mégis a helyükön vannak és dolgoznak. — Elromlott Ráncsik József rendrevágója. Nem csoda, hi­szen ebben a nehéz aratásban már körülbelül hétszáz ho’dat levágott vele Kiss Varga Sán­dor marós az este új fogaske­reket készített bele — magya rázza Horváth László műhely- vezető, aki ugyan nincs be­osztva mai ügyeletre, de egy­szerűen nem állhatja meg, hogy be ne nézzen ilyenkor is » műhelybe. VEVŐ VEVŐ HÁTÁN Nagy forgalom az üzletekben a nyári vásár első napján (Tudósítónktól.) Nagy Volt a leszállított áruik iránt az érdek­lődés a nyári vásár első napján a megyeszék­hely üzleteiben. Mindenütt vevő vevőt ért, s nagy volt a tolongás is a boltokban. A Má­jus 1. utcai 108-as cipőboltban kétszeresére emelkedett a forgalom. Sokan vették a fehér női szandált, melynek árát 92,50 forintról 64,80 forintra szállították le, s a trotőrsarkú szan­dálcipő — régi ára 160 forint, új ára pedig 64 forint — is igen kelendő volt. A 118-as konfekció boltban szinte egymás elől kapkod­ták el a női kartonruhákat, prage-ruhákat és a blúzokat. Nagyon sokan vették a 130 forin­tos kartonruhát, amely most 52 forintba ke­rül. A Május 1. utcai méter-seiyemibolt előtt még délután is sorban álltak a vásárlók. A gyermekruházati áruházban délig több mint 1300 vásárló fordult meg. Nagy kereslet volt a fiúingek, gyermek fürdőlköpenyek, a leány­ka csipke pulóverek és a fiú garbók iránt. A cipőosztály on sokan vettek lakkszandált és tornacipőt. Előbbinek 98 forintról 68,50-re, az utóbbinak 108 forintról 43,20 forintra ment le az ára. A Május 1. utcai nőd divatáru bolt dugig volt vevőkkel. így megötszöröződött a forgalom, délig 35 000 forintos forgalmat bo­nyolítottak le. Kelendő volt a női nadrág, a bánion és a piké fürdőruha. Valamennyi bolt megfelelő árukészlettel várta a vevőket, s a leszállított árucikkekből nagy raktárkészletük van. 320 000 forint értékű munka A somogyi építőtáborok második turnusának eredményei Borsod, Fejér, Győr-Sopron, Nógrád, Pest, Somogy és Tolna megyéből 1134 fiatal töltött el nyaralásából két hetet munkával a somogyi építőtáborokban. A megyei KlSZ-bizottság ér­tékelte a megyei önkéntes ifjúsági építőtábo­rok második turnusának eredményeit. A bala- tonújhelyi és a balatonszabadi tábor kivéte­lével mindenütt túlteljesítették az egy főre eső napi 24 forintos átlagot. A legjobb ered­ménnyel — 115,76 százalékos teljesítménnyel — a balatonboglári tábor csoportja zárt, a lányok naponta átlag több mint 27 forint ér­tékű munkát végeztek. A 66 000 forintos be­vételi tervet több mint tízezerrel lépték túl. Szép eredményekkel dicsekedhet a kiskarpádi tábor is: 104,2 százalékkal, a lengyeltóti épí­tőtábor 102,13 százalékkal zárt. összesen csak­nem 320 000 forint értékű munkát végeztek a két hét alaitt a második csoport tagjai. Kinevezték a kórház új igazgatóját Arató Miklós igazgató-főorvos halála után több mint két hónapig betöltetlen volt a kaposváli kór­ház igazgatói funkciója. Tegnap délelőtt kinevezték az új igazgatót. Dr. Tarján László, a Véradó Állomás igazgatója vette át a kórház vezetését. A beiktató ünnepségen részt vett Kocsis László, a megyei pártbizottság agitációs és művelődési osztályának vezetője és Várkónyi Imre, a -megyei tanács elnökhelyettese. A kórház vezető testületé, a főorvosi kar, a párt- és XISZ- szervezet köszöntötte az új igazgatót, gratuláltak kinevezéséhez, és támogatásukról biztosították. Hétfőn reggel elutazott Bu­dapestről a guineai párt- és kormányküldöttség, amely Se- kou Tourénak, a Guineái De­mokrata Párt főtitkárának, a Guineai Köztársaság elnökiének vezetésével — a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a kormány meghívására — látogatott hazánkba. A gui­neai vendégeket a magyar és guineai nemzeti zászlókkal dí­szített Ferihegyi repülőtéren több ezer budapesti dolgozó je­lenlétében ünnepélyesen bú­csúztatták. A delegáció búcsúztatására megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkára, Kállai Gyula, a kormány elnöke — a Politi­(Bozsáin Eridre felvétele) kai Bizottság tagjai, Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politi­kai Bizottság póttagja, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke. Jelein volt a kormány több tagja, politikai életűink sok más vezet» szemé­lyisége. * * * Vasárnap este a Parlament Munkácsy-termében magyar— guineai közös nyilatkozatot írtak alá Az okmányokat ma­gyar részről Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkára és Kállai Gyula, a kormány elnöke, gui­neai részről Ahmed Sekou Touré, a Guineai Demokrata Párt főtitkára, a Guineai Köz­társaság elnöke írta alá. A megtárgyalt kérdésekben nézeteink azonosak A közös közlemény megál­lapítja, hogy a megbeszélések baráti légkörben, a kölcsönös megértés szellemében zajlottak le. A felek véleménycserét folytattak a két ország kap­csolatairól és fontos nemzet­közi kérdésekről. A megtár­(Folytatás a 2. oldalon) Másodszor kapálják a tíz hold másodvetésű téli káposztát a ságvári Egyetértés ben. Százezer forint bevételre számít belőle a termelőszövetkezet, Tsz­A legszebb hivatás apostolai Üj pedagógusok eskütétele a megyei tanácson Ünneplőbe öltözött fiatalok munkaerkölcs, a közösségi gyülekeztek tegnap délelőtt a erkölcs kialakítása, az anal- megyei tanács dísztermében, fabétizmus teljes megszünte- Kilenc óra után pár' perccel tése stb. a pedagógus hivatás elfoglalta helyét az elnökség, egy-egy része. A feladatok megkezdődött a Somogy me- nagyok, de a több éves fel­gyébe került új pedagógusok készülés, az akarás legyőzhe s ünnepélyes eskütétele. minden nehézséget. Majd ar­Várkonyi Imre, a megyei ™ k.t:te, ökeJ a ™egyei íanács tanács elnökhelyettese kö- elnökhelyettese, hogy szeres- szöntötte a »legszebb hivatás ?ék meg “ negyet. Végül apostolait, tanárokat, tanító- h?sz™s, eredményes munkát, kát, óvónőket. Röviden bemu- egészségét, szeptemberig tatta a megyét, ahol szegtem- még s°k frhenest kívánt az bér elsejétől dolgozni fognak. Pedagógusoknak Varkonyi Somogy jellegzetesen dunán- !mre­túli megye — mondotta. — Ezután Varga István, a Sok a falu, a külterületi la- művelődésügyi osztály vezető­kön hely. Elsősorban ezek a je felolvasta az eskü szöve- helyek várják a mindenben nét. amit hetvenhét meghaitó- hü, segítő tudást hozókat. Az dntt hang visszhangzott. — iskolai munkán túl is sok “En... esküszöm, hogy a Ma­feladat vár rájuk. Meg kell gyár Népköztársasághoz, an- tanítani a felnőtteket is ma- nak népéhez és alkotmányá- terialista, szocialista módon hoz hű leszek ...« gondolkodni, dolgozni, élni. A * H. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom