Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-15 / 165. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Csütörtök, 1965. július 15. ß Ádáz aknaiűz Da Nang ellen McNamara a háború kiterjesztéséről Újabb amerikaiakat hívnak be katonának McNamara hadügymi­niszter szerdai sajtó- konferenciáján kijelen­tette: '"alószínű, hogy a életét vesztette. ra, a légibázistól 32 kilojné- ternyire délnyugatra. Az ak- natűzben 26 kormánykatona vietnami háború miatt növelni kell a katonai költségvetést. A had­ügyminiszter »logikus következtetésnek« mi­nősítette, hogy sor kér rül a behívások megnö­velésére is. A hadügyminiszter közölte, hogy . további erősítésekre lesz szükség Vietnamban; mi­vel — mint mondotta — »növekszik a gerillák száma és támadásainak ereje«. Mc­Namara ismét elismerte, hogy a szabadságharcosok zászlóalj nagyságú erőkkel hajtják vég­re már akcióikat. A had­ügyminiszter ismét megkísé­relte, hogy a harci cselekmé­nyek növeléséért a VDK-ra hárítsa a felelősséget. A dél-vietnami felszaba- dítási hadsereg nagy erő­ket vont össze a Da Nang-i légitámaszpont, az Egyesült Államok legna­gyobb dél-vletnaml kato­nai létesítménye körül, s a vidéken napok óta ádáz harcok dúlnak. Nyugati hír- ügynökségek szerdán gyors­hírben jelentették, hogy a Viet Kong alakulatai pusztító aknatüzet zúdítottak a kor­mánycsapatok egyik őrállásá-* A saigoni amerikai főhadi­szálláson nyomott hangulat uralkodik. A dél-vietnami amerikai hadvezetőség attól tart, hogy a ' Felszahadítási Frönt egységéi Da Nan- got, ezt a rendkívül fon­tos stratégiai légibázist elvágják teljesen a kül­világtól. A Da Nang körül kialakult súlyos helyzeten az ame­rikaiak nagyszabású légitáma­dásokkal igyekeznek változtat­ni. A Reuter tudósítása sze­rint amerikai repülőgépek több száz tonna bombát dob­tak le a Viet Kong vélt állá­saira. A partizánok ezekkel a fej­leményekkel egyidőben sike­res támadást hajtottak végre 80 kilométernyire északra Kontum városától. Aknave­tőkkel lőtték a kormánycsa­patok Dák Sut-i állásait. Szerdán újabb háromezer ameri­kai katona szállt partra Vung Távúnál, s azonnal útnak Indult a Blen Hoa-i támaszpont felé. A katonák csatlakoznak a tá­maszpontot biztosító őralaku­latokhoz. A francia atomerő bemutatkozása a július 14-i katonai díszszemlén Franciaországban július 14-én a hagyományos népün­nepségeken emlékeztek meg a Bastille bevételének évfordu­lójáról. Párizs lakossága ut­cai bálokon, a Bastille téren, a városháza előtt és az Eiffel- toronynál rendezett tűzijáté­kokkal ünnepelte meg a nagy francia forradalom'napját. A hivatalos katonai dísz­szemlére szerdán délelőtt ke­rült sor. Ez volt az atomfegy­ver jegyében átszervezett fran­cia hadsereg első nyilvános bemutatkozása. Tizenkét Mi­rage—4 típusú atombombave­tő szállt el a Champs Elysée fölött A francia atomerő első kötelékét a KC—135 tartály­repülőgép egészítette ki. Az amerikai gyártmányú tartály­gépeknek az a feladatuk, hogy a viszonylag kis hatósugarú francia bombázókat üzem­anyaggal lássák el a levegő­ben. Az eddigieknél nagyobb mé­retű katonai díszszemle a francia kormánynak azt a tö­rekvését tükrözte, hogy ki­domborítsa Franciaország ka­tonai függetlenségét (MTI) Véres harcok Dél Szudánban Az AFP egy szerdai tudósí- harmadik fővárosban, Malakai­ban elrendelték a riadókészült­séget Hivatalos körök aggód­nak amiátt, hogy a Khartúm- tól 800 kilométerre délre fek­vő városból két napja sem- miféle hír sem érkezett A dél-szudáni vezetők, akik azt akarják, hogy a déli tarto­mányok külön állammá válja­nak, most döntő ellenállásra készülnek a khartúmi kor­mánnyal szemben — írja a DP A. — A felkelők vezetője William Deng, a SANU szer­vezet feje. A szervezetnek Jiír szerint 5000 főnyi jól felszerelt hadserege van. (MTI) tásában elemzi a dél-szudáni helyzetet. Megállapítja, hogy a három déli tartomány — Bahr-el Ghazal, Felső-Nílus és az Egyenlítői tartomány — fő­városai körül harcok folynak, illetve a felkelők tevékenysé­ge folytán riadókészültséget rendeltek el. Wauban kedden házról házra folyt a csata. Hi­vatalos közlemény szerint 72 felkelőt öltek meg. A város környékén az erdőkben két­ezer felkelő tartja magát. A vidék országútjain teljesen megszűnt a forgalom. Jubában egész vasárnap dúlt a harc, több házat felgyújtottak. A A Belvárosi Üzemi Vendéglátó Vállalat évi munkára asztalos szakmunkást alkalmazna. Bér a helyszíni megegyezés szerint. Jelentkezés: Balatonlelle, Ady Endre u. 6. szám. (3123) RÖVIDEN Koszigin szovjet miniszter­elnök táviratban üdvözölte Huari Bumedien algériai kor­mányfőt kinevezése alkalmá­ból. A szovjet kormányfő meggyőződését fejezte ki, hogy a Szovjetunió és Algéria testvéri és baráti kapcsolatai szerteágazóan tovább fejlőd­nek. Meghalt Adlai Stevenson, az Egyesült Államok ENSZ- küldöttségének vezetője szer­dán Londonban. A 65 éves Stevenson szerdán délelőtt még tárgyalt az angol kül­ügyminiszterrel. Az iraki forradalom hetedik évfordulója alkalmából Bag­dadban nagyszabású katonai díszszemlét tartottak. Aref elnök beszédében bejelentet­te, hogy az országban általá­nos választásokat tartanak és rövidesen megalakul a nem; ’et®yűlés. Walter Ulbricht vezeti a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának a Román Munkáspárt IV. kong­resszusán részt vevő küldött­ségét. A Reuter jelentése szerint Nguyen Huu Co hadsereg­ügyi miniszter, a vezérkar új főnöke átvette hivatalát előd­jétől, Tran Van Minhtől, aki nyugállományba vonult. Az új vezérkari főnök ténykedé­sét azzal kezdte, hogy napi­parancsot adott ki, amelyben teljes határozottsággal kizárta egy polgári kormány közeljö­vőben történő megalakulásá­nak lehetőségeit. (MTI) „Föltétel nélküli segítséget fogadunk csak el" Nasszer elnök nyilatkozata az amerikai televíziónak Nasszer elnök július 9-én interjút adott az amerikai Co­lumbia televíziónak. Az in­terjút július 13-án közvetítet­ték a világ vezető államfér­fiéinak szentelt program ke­retében. A nyilatkozat teljes szövegét július 14-én közölték az egyiptomi lapok. Ben( Bella sorsáról * Arra a kérdésre, hogy tudo­mása szerint Ben Bella élet­ben van-e vagy sem, elmond­ta: Amer marsall, az EAK alelnöke kérte az algériai ve­zetőket algíri látogatásakor, hogy láthassa Ben Bellát. Azt válaszolták neki, hogy ennek csupán az áz akadálya, hogy Ben Bella Algírtól igen távoleső helyen tartózkodik. ’■•■Biztos vagyok abban, hogy Ben Bella él, mert hiszek az algériai vezetőknek — Bií- medien biztosított engem er­ről-« — mondotta Nasszer. MISSISSIPPI BALLADA Tj'z a kép Jacksonban készült, Míssísippi illám fővárosában. A kormány­zó sági palota lépcsőjén hat ember üt; két felnőtt és négy gyerek. Az egyik felnőtt — a Jackson melletti Mc- Combba való Alene Quinn asszony — a négy gyermek anyja, és azért jött el ide, hogy átadhassa tiltakozását az illetékeseknek. Quinn asszony kis házát ugyanis néhány nappal azelőtt fajüldöző fa­siszták megtámadták és földig rombolták. Az egyik Quinn gyereket — a kis, ötéves Anthonyt, aki ott ül elől tornacipőben, ke­zében az Egyesült Államok miniatűr zászla­jával — meg is sebesítették. Quinn asszony nem panaszkodni, hanem — mint már jeleztük — tiltakozni jött ide, Jacksonba. Nem olyan ember ő, aki az eresz alá húzódik. A Ku-Klux-Klan, az -Ameri­kai légió* és a többi terror szervezet helyi kolomposai azért is gyűlölik olyan ádázul, talán még a többi -feketénél« is jobban. A már nem egészen fiatal, s nem is valami karcsú asszony Amerika igazi leányának érzi és vallja magát, s most itt, miközben valami illetékesre vár, gyerekei kezébe táb­lákat adott. Az egyik táblám — a kép bal szélén tartja azt az egyik Quinn-fiú — az áll, hogy a helyi kongresszusba öt embert ille­gálisan, vagyis a választók tudta nélkül »választották be." A másik tábla azt hirde­ti; elég volt a rendőrségi brutalitásokból... Anthony mellett egy fehér asszony fit, egy orvosnő, akit June Einemek ' hívnak. Azért van 6 is itt, mert szolidaritást vállalt a -nigger" Quinn családdal és mert ő is til­takozik a mississippi kongresszus machiná­ciói, s a helyi rendőrség brutalitása ellen. Ahogy ez a rendőrségi brutalitás nem lá- találás, azt a következő — véletlenül »leka­pott" — fotó bizonyítja. Egy nagy darab, izmos rendőr — társa már markában tartja az -Elég volt a rendőrségi brutalitásból!" feliratú táblát — ki akarja csavarni a kis Anthony kezéből Amerika zászlaját. A kis­fiú azonban — aki oly rövid életében már másodszor kóstolja meg, mit is jelent Missi­ssippiben a polgári egyenlőség — minden erejével védelmezi Washington, Jefferson, Lincoln lobogóját A kis Anthony Quinn sir, de June doktor­nő ott áll mellette, nem hagyja el őtT A háttérben mississippi rendőrök állnak, — arcukról már nem is kegyetlenség sugárzik, de valami; ami talán ennél is rosszabb: tompa, cinikus közömbösség. Lehet-e jelké­pesebb, mint azt a véletlen szülte, de oly jellemző fotó? Amerika igazi gyermekei — a June Finerek — ott állnak a gyengék, a még védekezni nem vagy alig tudók mel­lett. A rendőrségi brutalitás létező, fenye­gető, le nem becsülhető veszély. De a Juneók és Anthonyk szolidaritása megbirkózik ez­zel a veszéllyel. És minden veszéllyel... A. Az afroázsiai konferenciával kapcsolatos kérdésre válaszol­va Nasszer elnök emlékezte­tett arra, hogy ez a konfe­rencia nem a semleges or­szágok ertekezlete, hiszen részt vesznek benne a SEÁ- TO és a CENTO tagállamai "is. Ez egyszerűen afroázsiai ta­lálkozó, amelynek sikere az afroázsiai szolidant s sikerét jelentené, nem pedig bárki­nek az elítélését. Arra a kérdésre, hogy az Algírban fölmerült nézétellen- tétek miatt sor kerülhet-e egyáltalán a konferenciára, Nasszer elnök így felelt: -Érről a kérdésről jelenleg vita folyik néhány afrikai és ázsiai ország között. De az a vélemény alakult ki, hogy a konferenciát c 1 "' — ♦ idő­ben meg kell tartani.« $ Az izraeli kérdést csak erővel lehet megoldani Palesztina kérdésével kap­csolatban az elnök megismé­telte ismeretes álláspontját: Mivel Izrael erőszakkal űzte el hazájukból a Palesztinái arabokat, és mivel az ENSZ- nek azokat a határozatait, amelyek a menekültek ha­zatérését írják elő, Izrael nem hajlandó teljesíteni, a meg­oldást csak erővel lehet el­érni. A háború — mint mondotta — kitörhet, ma, öt év múlva, vagy tíz év múlva. Amikor a kereszteslovagok az arab föld egy részét elfog­lalták, az arabok 70 évig vártak, míg felszabadíthatták területüket. Nasszer elnöknek erre a megjegyzésére reagálva a tu­dósító megkérdezte: vajön azt jelentl-e ez, hogy az arabok hetven év múltán se fogadják el a békés egymás mellett élést Izraellel? Az EAK el­nöke válaszul azt mondta, hogy a béke a két fél meg­egyezését jelenti: erre Izrael nem. hajlandó. Mit tennének az amerikaiak, Ha ' például Kaliforniát elfoglalná egy idegen nép, s elűzné lakos­ságát, hogy oda másokat teloá pítsen? Lemondana valaha is az amerikai nép arról, hogy a betolakodókat kiűzze Kali­forniából? Az amerikai bűzazsarolásró! Az EAK és az Egyesült Ál­lamok viszonyával kapcsolat ban Nasszer kijelentette: — Az amerikai nyomás akkor szűnt meg, amikor megszűn­tek a búzaszállítmányok, ad­dig folyton a szállítmányok leállításával fenyegetőztek. Ha nem újítják meg a búza- egyezményt, az EAK módoí sítja beruházási terveit, és 8t év helyett hat esztendő alatt hajtja csak végre őket, de nem enged a nyomásnak. Az Egyesült Államoktól is ké­rünk segítséget, de azzal a föltétellel, hogy feltétel nél­kül kapjuk meg — hangsú­lyozta Nasszer elnök. (MIT) Olaj-megállapodás * Algír és Párizs kozott Párizsban hivatalosan bejelentet­ték, hogy a húsz hónapja tartó francia—algériai olajtárgyalások eredményesen, befejeződtek- Az egyezményt valószínűleg a jövő héten parafálják Algírban. Tartal­mát még nem hozták nyilvános­ságra, annyi azonban ismeretes, hogy a tárgyalásokon az algériai olajtermelés lényeges fokozásában állapodtak meg. Az évente kiter­melt olaj mennyisége a jelenlegi 27 millió tonnáról 40, majd 50 mil­lió tonnára emelkedik a követke­ző években. Franciaország ez^el hosszú időre fedezni tudja éven­ként 15 százalékkal növekvő nyersolaj-szükségletét. A algériai kormány a jövőben nagyobb ré­szesedést kap a már özemben le­vő olajforrásokból. A kutatást és újabb olajforrások feltárását a francia és az algériai állam kö­zötti együttműködés keretében szabályozza az egyezmény. Fran- slaország jelentős szerepet kap az algériai földgáz kitermel'sében, és értékesítésében. A francia kor­mány az egyezményben biztos] tott kiváltságok ellenértékeként eviani megállapodásokhoz hasoi lóan agyagi támogatást nyi Algéria iparosításához. (MTI) or- >sf\ i 3 ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom