Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-15 / 165. szám
rmAG PROLETÁRJAI. EGYESüUETEW An A -. 60 FILLÉR Mai számunk tartalmából: MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM 165. SZáM 1965. JÚUUS 15. Kombájn, aratógép és kézikasza is (3. o.) Valahol Somogybán (5. o.) Mit érdemes hozni? (8. o.) llHHinilllliilll VÉGIG A DELI PARTON Bemutatták a Balaton-part új létesítményeit a szakembereknek A vadtáborozás csak ideig—óráig tarthat Tegnap, az országos idegenforgalmi tanácskozás második napján körútra indultak Siófokról az értekezlet részvevői. A különautóbusszal utazott dr. Vitéz András, az Országos Idegenforgalmi Hivatal vezetője és Major Béla, a BIB főtitkára is. Fodor János, a Somogy megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője először az új siófoki Ifjúsági campinget mu- ’ tatta meg a szakembereknek, amelyet hétfőn adtak át rendeltetésének. Ez volt az egyetlen olyan létesítmény, amely még nem válthatta ki a vendégek elismerését. Mindössze három-négy sátor áll a kietlen pusztaságon, nem fásítottak még, a fű most kezd nőni, s a szép, korszerű épüle-. tek önmagukban nem vonzzák a külföldi vendégeket. Elismeréssel nyilatkoztak viszont a szakemberek a siófoki Turista Szállóról, a za- márdi Autós campingről (ahol az árvíz akadályozta meg a partvédőmű befejezését) és külöhösen a megtelt földvári táborról, ahol az idén új társalgó és játékszoba várta a turistákat. A rend és a tisztaság ragadta meg mindenütt a figyelmüket, s tapasztalatokat gyűjtöttek a Somogy megyei hivatal’ügyintézési, szervezési módszereiről is. A nap folyamán megtekintették a déli part szinte valamennyi campingjét; megálltak Szárszón, Szemesen, Bogláron; megnézték a Hullám Szállót és a bélatelepi tábort, valamint több új, korszerűen fölszerelt strandot. Munkatársunk megkérte dr. Vitéz Andrást, az OIH vezetőjét, összegezze a tanácskozás tapasztalatait. — Az idegenforgalmi szervek vezetőinek kétnapos tanácskozása igen értékes volt, hisz az egész ország idegen- forgalmi felkészüléséről kaptak tájékoztatást a szakemberek. Nyugodtan mondhatom, hogy az 1965. évi felkészülés megfelelőbb volt, mint az előző esztendei. A szezon kezdeti nehézségei az idén is jelentkeztek, a panaszokat azonban sikerült gyors intézkedésekkel orvosolná így például a vadtáborozást szervezett összefogással számoljuk fel. Ilyen próbálkozások, szabálytalanságok csak tdeig- óráig tarthatnak. — Az idegenforgalmi szakemberek most közelről ismerhették meg a Balaton-part gondjait, s tanácsaikkal, segítőkészségükkel támogatják egymás munkáját Bízunk abban. hogy minden szerv » a tanácsok is — segítenek, hogy az 1965-ös idegenforgalmi szezon az akadályozó körülmények ellenére is eredményesebb legyen az előző évinél — fejezte be nyilatkozatát dr. Vitéz András. Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa szerdán ülést tartott Megtárgyalta és törvényerejű rendelettel elfogadta az 1961. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelentést. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendeleteket fogadott el a kisajátításról, valamint a nemesfém tárgyakról és fémjelzésekről, majd egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Aratják a búzát is a barcsi járásban Dolgozik a Csokonyavisontai Gépállomás valamennyi betakarítógépe Az árpa aratását Péter-Pál előtt megkezdték a Csokonyavisontai Gépállomás körzetében, e héten pedig már a búza betakarításához is hozzáfogtak a barcsi járásban. Munkában van a gépállomás összes kombájnja, rendrevágó- ja és ké-_'kötő gépe, tehát teljesen kibontakozott a gépi aratás. A múlt hét végéig a kezdés nehézségeivel és az időjárás viszontagságaival kellett küszködniük a gépkezelőknek. Júliüs 12-ig mindössze 1800 holddal végezhettek. Utána indulhatott meg az egész gépezet, A tizennégy rendrevágó most már folyamatosan megy. A harmincnyolc kornbáj n közül tizennyolc—húsz az árparendeket szedi föl, néhány a búzát, a többi pedig az árpás, búzás keveréket vágja. Babócsán meg Somogyaracson a kévekötő aratógépek a búzatáblában álltak munkába. Most van elérkezőben az az időszak, amikor többféle gabona egyszerre érik, vagyis az egyiket is, a másakat is lehet és kell aratni. A járás' és a gépállomás szakemberei ezért a fontossági sorrend figyelem- bevételével a gépeket a legsürgősebben betakarítandó táblákra irányítják. A rendre- vágókat és a kombájnokat természetesen célfeladattal és ideiglenes jelleggel csoportosítják át, hogy megelőzhessék a nagyobb szem veszteséget, a pergést. A kilátások szerint az őszi árpa a jövő hét elején lefogy, s vágják közben a? érett keveréket, és folvama- tosan aratják, kombájnol ják a rozsot megelőzően a legfontosabb kalászost, a búzát. Virágkiállítás Kaposváron Tegnap a Latinka Sándor Művelődési Ház első emeletét a legkülönfélébb virágokkal árasztották el a Temetkezési és Kertészeti Vállalat dolgozói. Régi kívánságot teljesítettek, amikor megrendezték az első virágkiállítást, és bemutatták a korszerű szobadíszítéshez szükséges modern formájú virágtálakat, virágcsokrokat és cserepes virágokat. A látogatók hosszú sora te- Bintette meg már a megnyitás IStán az egyetlen cserépbe ültetett sanseviera fajtákat, az élénk színű ciklámeneket, a dús virágzatú primulákat. A kiállítás egyik különlegessége a piros kelyhű anthurium vagy népszerű nyelvén viaszvirág. Nagy érdeklődéssel csodálták a százötven virágzó kaktuszt, amely Szemző Tamás híres gyűjteményéből került a kiállításra., A Temetkezési és Kertészeti Vállalat kiállította még a fenyőágakból és a különböző színű virágokból font koszorúkat is. A nagy látogatottság azt mutatja, hogy népszerű a vállalat kezdeményezése. A kiállítás vasárnap estig tekinthető meg. Saillant beszéde az SZVSZ ülésszakán Szerdán Prágában az előterjesztett beszámoló fölötti vitával folytatta tanácskozását a Szak- szervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának 29. ülésszaka. A vb ülésén Louis Saillant, az SZVSZ főtitkára beszédében ismertette a Varsóban idén októberben megtartásra kerülő VI. Szak- szervezeti Világkongresszusra kidolgozott téziseket. Saillant az Egyesült Államok Vietnamban folytatott agresszív politikájával foglalkozva’ kijelentette: A varsói kongresszuson meg kell teremteni a föltételeket ahhoz, hogy még szorosabbá váljék a szakszervezetek együttműködése és szolidaritása a VDK-val és Dél-Vietnam népének igazságos harcával.-« (MTI) Megválasztották az új Béke-világtanáesot (NDK), Aptheker (USA), An ad (India), Dja Ehrenburg (Szovjetunió) és Pablo Neruda (Chile) küldöttek. A béke-világkongresszus hét bizottsága, amely az utóbbi két napban részletes vitákban foglalkozott a békeharc sajátos kérdéseivel, szerdán befejezte munkáját A zárójelentéseket a kongresszus mai plenáris ülése elé terjesztik. A TASZSZ jelentése szerint Helsinkiben v a y béke-vijág^ kongresszus küldötteinek közgyűlése szerdán délután megválasztotta a Béke-világta- nács új tagságát. Az új BVT- nek körülbelül ötszáz tagja van: 104 ország ismert tudósai, írói, közéleti és egyházi (MTI külföldi képszolgálat) személyiségei kerültek be a! tanácsba. A magyar békemozgalmat a most megválasztott Béke-vi- lágtanácsban dr. Sík Endre és dr. Dezséry László képviseli. A közgyűlést Isabella Blume, az ismert belga békehar- cos’ nyitotta meg, majd az indiai Romes Csandra tartott beszámolót a BVT. szervezeti felépítéséről. Yves Choliére, a BVT titkára olvasta fel a jelöltek listáját. A javaslatot a részt vevők viharos tapssal ejfo gadták. A finn békebizottság ünnepélyes összejövetelt rendezett, amelyen’ a küldöttségek tagjai előtt felolvasták Bertrand Russelnek a kongresszushoz intézett üzenetét, egyben felhívását az emberiséghez. Sok ezer kilométerre az amerikai partoietSl — hangzik a felhívás — az Egyesült Államok hatalmát arra használja föl, hogy egy békés népet kiirtással fenyegessen. Az amerikai kormány meggondolatlan politikája a ■ világot atomháborúval fenyegeti. Ennek következményeit az emberiség nem élné túl, éppen ezért az amerikai kormány politikája a legfenyégetőbb kihívás az emberiséggel szemben. Ameddig az amerikai kormány és a CIA nem mond le ellenforradalmi doktrínájáról, a nemzetek politikai és gazdasági függetlensége érvényesülésének megakadályozásáról, addig az emberiség ga egyik háborús válságból a másikba zuhan. Semmiképpen sem lehet tétlenül nézni az amerikai kormány politikáját, amely az emberiséget megsemmisítéssel fenyegeti. (MTI) A jobb egészségügyi ellátásért Megyénkbe látogatott, Kaposváron ankétot tartott az egészségügyi miniszter »>man«’’’Us horgá«r«*Myel tsHW ez * két fiú Fonyód ligeten. Egy kidőlt fa gyök f in áll. i várják, mikor harav a hal. (Balatoni mellékletünk a 8—1. oldalon.) Dr. Szabó Zoltán egészség- ügyi miniszter két napra Somogy megyébe látogatott. Megtekintette a siófoki kórházépítkezést, a marcali kórházat; tanácskozott a nagyatádi járási vezetőkkel, majd tegnap délelőtt meglátogatta a megyei kórházat és a rendelőintézetet. Délután négy órakor a megye mintegy százhúsz orvosának, egészségügyi dolgozójának a jelenlétében ankéten vett részt, és beszédet mondott. A Varga Károly megyei népfronttitkár, országgyűlési képviselő elnökletével megtartott rendezvény elnökségében a megye és a város több vezetője és vezető orvosa között ott volt Illés Dezső, a megyei pártbizottság titkára, valamint Böhm József, a megyei tanács vb-elnöke. Az elnöki megnyitó után a miniszter mintegy kétórás beszédében elsősorban az egészségügyi ellátás, ezen belül a megelőzés feladatkörének, a gondozás Nrendszerének néhány elvi kérdésével foglalkozott. Kiemelte, hogy a szociális otthoni gondozás mellett igen lelentős országos kezdeményezés az öregek napközi otthona. Ezután néhány rendelkezés végrehajtásának, a szakorvosi ellátottságban mutatkozó aránytalanságoknak a kérdéseit, majd az orvosi etika és az orvosi magángyakorlat néhány kérdését elemezte az ankét előadója. Hangsúlyozta, hogy a szocialista egészségügy legfőbb kritériuma az, hogy a lakosság térítésmentes' ellátásban részesül. Az orvos ténykedését az állam honorálja. Ma Magyarországon magánprak- szis folytatására is van legális lehetőség. A magánprakszis folytatásában a rendtartás megjelenése óta a durvább visszaélések nagyjából-egészé- ből eltűntek. Meglehetősen széles körű azonban még az utólagos honorárium elfogadása. Ebben az irányban hatnak még a társadalmi erkölcs negatív tendenciái. A betegellátás szocialista rendszerétől idegen jelenség megszüntetése érdekében olyan közhangulatot kell teremteni a betegek között. hogy érezzék: utólagos anyagi dotáció nélkül is jó egészségügyi ellátásban részesülnek — mondotta a többi között dr. Szabó Zoltán egészT ségügyi miniszter. Az ankét Varga Károly záil szavaival ért véget