Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-30 / 178. szám

Péntek, 1965. július 30. 3 SOMOGYI NBPEAP Tovább javul az áramellátás 110 kilométer hosszú vastag vezeték évenként — URH a javítás szolgálatában — Olcsó áram éjszaka Megyénkben ugrásszerűién nőtt az áramfogyasztás az utóbbi években. 1960-ban egy-egy háztartás átlag 132 kilowattóra 1964-ben 190 ki­lowattóra áramot használt fel. 1965-ben 206 kilowattórá­ra emelkedett a fogyasztás. Az áramfogyasztás főként azért emelkedett, mert a la­kosság igen sok tv-t, rádiót, háztartási gépet vásárolt; mert növekedett az üzemek kapacitása, s mert Kaposvá­ron, a járási székhelyeken, valamint a Balaton-parton korszerűsítették a közvilágí­tást. A fejlődést jól jellemzi a tv­kedése. 1962-ben 3541, 1963­ban 7795, 1964-ben 15 449 ké­szülék került a lakosság, il­letve a vállalatok, intézmé­nyek tulajdonába. Javult az áramszolgáltatás minősége is. A kis kereszt­metszetű vezetékeket ugyanis nagy keresztmetszetűekre cserélték ki, s a trafóállomá­sok számának növelésével csökkentették a vezetékek hosszát. (A hosszú vezetékek végén igen alacsony a feszült­ség.) Kaposváron 1951-ben 12 s trafóállomás működött. Ez a szám azóta 78-ra ugrott. Az igények kielégítése nagy feladatot ró a Dél-dunántúli posvári üzletigazgatóságára. Az elosztást, a szolgáltatást (szerelés stb.) és a vezeték- építést végző üzletigazgató­ság sikeresen teljesíti felada­tát, sőt egy-két területen, így például a közvilágítás korszerűsítésében kiemelke­dő munkát végzett. Jelenleg az energia minő­ségének javítását és a szolgál­tatás színvonalának emelését tekinti fő feladatának az üz­letigazgatóság. Az idén .kö­rülbelül félszáz helyen össze­sen mintegy 110 km hosszú vékony vezetéket cserélnek ki vastagra, továbbá újabb trafóállomásokat építenek, s megteremtik a gyors hibael­tulajdonosok számának nőve- Áramszolgáltató Vállalat ka- hárítás föltételeit CJ félautomata fagylaltadagolót szereltek föl a siófoki Fogas Presszóban. Az új géppel naponta 60 kg fagylaltot mérhetnek ki 2 forintos adagokban. FENT A DOMBTETŐN A NAPI DOLGOKRÓL kezdünk beszélgetni a körte­fa alatt, s egyszer csak a múltra terelődik a szó. Néz­zük, figyeljük a fán mókus­ként ugrándozó pölőt — kár­tevő ez, a helyiek csak úgy emlegetik a gyümölcs dézs- málóját —, s közben lent a völgyet szürke homályba, majd sűrű sötétbe burkolja a nyári est. Kicsit mérni a nagyhoz: így tűnt el a tör­ténelem sötétjében az a régi világ is. Szalacska domboldalain za­matos bort adó szőlő virul. A bérlő volt régente ennek nagyrészt az ura. A domb legmagasabb pontján kápolna állt. Az előtte elterülő tisztá­son minden évben a leven­ték kórusa énekelt. Páduai Szent Antal napján búcsút tartottak itt A szertartás és ájtatosság után nagy dinom- dánom kezdődött. Megesett, hogy másnap reggel is javá­ban állt a szó szoros érte­mében vett úri muri. Nem máshol. hanem az egyház­atyák és hívek által szent­nek tartott helven. Űri muri a kápolna tövében. Vendég­látóim most számos egykori botrányról is , beszélnek a környék akkori kiváltságai­nak mulatozásaira emlékez­vén — de ez maradjon köz­tünk. — NÉZD EZT A HOR­HOST — vált át más témá­ra Vörös Ferenc pártmun­kás —; Nagyberkiben azt tar­tották, hogy amelyik ló itt feljön fél kocsi teherrel, az jé ló. — Ez a meredek kap­tató tehát az igavonók pró­bapályája gyanánt szerepelt Elnézést a sorrendért: hát akkor a dombon kapaszkodó ember mennyit, de mennyit kínlódott itt. Két család lakott csupán a szőlőben. Tódor Mihály gaz­daember volt valamikor, de tönkrement, s nem tehetett mást. elszegődött hegypásztor­nak. Kiss Ferenc vincellért meg ide kötötte a foglalkozá­sa. A csősz é.ijel-napnal tartó szolgálat után már nyugovó­ra tért. a vincellér szintén. Kissék fia leköltözött a falu­ba, s a szövetkezetben foly­tatja apja mesterségét. Kiss József most épített új prés­házat háztáji szőlője végébe. Feltűnik, hogy az esőcsatorna máris rajta van az épületen. Felfogja, gyűjtőbe vezeti az esővizet Kell az a permete­zéshez. Azt mondják, ötven forintjával kél el egy-egy hordó esővíz itt fönn. A VÍZNEK talán még a bornál is nagyobb a becsüle­te Szálacskán. Szomjas vagy? Borral szívesen kínálnak, de vizet nemigen adhatnak. Az út porába hullt gyümölcsöt is lentről hozott vízzel mos­hatod meg. Mert bor, az te­rem a dombon és oldalán, de vízforrás csak lent a völgy­ben fakad. Kútja nincs Szá­lacskának. A vincellérék annak idején megszenvedtek a vízért. Jó negyedórányi járásra van a legközelebbi forrás. Alig győzték hordani. Telt vödör­rel eggyel is elég volt fel­kapaszkodni a dombra. Ügy segítettek magukon, ahogy tudtak. Vettek egy szamarat, arra rákötözhettek két vöd­röt. ötven htert egy forduló­ra — ez már valami. A te­henet meg napjában többször levezették a völgybe .itatni. Kiss néni, a vincellér özve­gye megszokta a hegyi leve­gőt. Ilyenkor, nagv szőlőmun­kák idején nem jár haza a faluba. Ideiglenesen itt kint lakik. Éppen most ért föl a forrástól, hozott egy kis vi­zet. Öreg este van már, de a ribizli vevője .még nem^ jött ki motorral. Pedig ígérte, hogy hoz egy üveg szódavi­zet ... MÚLTIDÉZŐ ESZMECSE­RÉNK, napi dolgokról, it­teni életről folytatott be­szélgetésünk befejeztével nagy óvatosan leereszkedünk a völgybe. Jó az autó fékje — kell is ez most. Fölfelé meg a motor állta ki a pró­bát. Mint ahogyan állják a nemzedékek a szalacskai domb kincsének, a szőlőnek a megművelésével járó min­dennapos megpróbáltatáso­kat. Alliák. mert húsz év óta itt fönt is a dolgozó ember a maga ura ... Kutas József Siófokon például URH-val ellátott gép­kocsit állítottak a javítás szolgálatába. Folytatják a közvilágítás korszerűsítését és a tsz-ek villamosítását. Töb­bek között Kaposváron a cu­korgyárig higanygőzlámpá­kat szerelnek föl, s mintegy negyven termelőszövetkeze­tet villamosítanak. Az üzletigazgatóság vezetői már a jövő évi feladatok vég­rehajtására is készülnek, Több érdekes, a népgazda­ságnak és a lakossági lentős hasznot hajtó terv fog­lalkoztatja őket. Így például egyenletesebbé akarják ten­ni az áramfogyasztást. Egy­részt azzal, hogy a csúcsidők­ben nem engednek az üze­meknek az engedélyezett energiamennyiségnél többet felhasználni, másrészt a csúcsidők közben növelik a fogyasztást. Például *•<—-i -, olcsóbban adnak áramot) Azokat a háztartási gepeuet, amelyeket csak éjszaka akarnak üzemeltetni, külön órára kötik be. A villanyboj­lerrel rendelkezőknek külö­nösen érdemes kihasználni ezt a lehetőséget. Ugyanis az éjszaka olcsó árammal föl­melegített víz egész napra elég. ( Gondolnak a takarékosság­ra is. Olyan vezérlőberende­zést akarnak építeni, amely lehetővé teszi éjfél után az utcai lámpák felének kioltá­sát, a közvilágítási költségek csökkentését. Elő akarják mozdítani a tsz-ekben az elég nagy költséggel épült villamoshálózat jobb kihasz­nálását. Szeretnék, ha az il­letékesek valamelyik szövet­kezetben be mutatnák a tsz- ek vezetőinek, hogyan lehet a villamos energiával előmoz­dítani a termelés növelését. Sz. N. Fegyelem és önfegyelem Égy tizennyolc éve» lány levele jutott a kezem­be, azonos korú barátnőjének írta. Egy sokatmondó részle­tét idézem most, szó szerint, hitelesen: »Most jöttem haza a »mun­kából«, már ahogy ez munká­nak nevezhető. Tudod, mit csináltunk ma? Reggel nyolc óra: beszélgetés. Fél kilenctől körülbelül fél tízig telefoná­lás, meló. Fél tíztől tízig ká­véfőzés, duma. Tíztől tizenket­tőig rejtvényfejtés. Tizenkettő­től negyed egyig baracké vés. Akikór elraktunk mindent, és hazajöttünk. A főnökök ma nem voltak itthon, és így egy­szerű volt a dolog. A férfiak sakkoztak ... remek vállalat úgy alapjában véve. Az em­bernek nem kell beleszakadnia a munkába ...« A világ legtermészetesebb dolgáról szóló könnyed beszá­molót, nem mondhatnám, hogy megütközve olvastam. Hisz olyan sokfelé jár az ember, s annyi mindent tapasztal. Ha ráadásul megipróbólja valaki követni a levélíró gondolat- menetét, könnyűszerrel megál­lapíthatja: hiszen ezt akartuk mi, ezért küzdöttek apáink, ezért építjük a szocializmust — mármint hogy ne kelljen beleszakadni a munkába. A dolog mégsem ilyen egy­szerű. Manapság sóikat beszé­lünk a fegyelemről, a munka- fegyelemről, nyilván okunk van rá. De valami csodálatos véletlen folytán mindig csak a munkások magatartását, mun­kához való viszonyát értjük alatta. Nos, az élet alapja va­lóban a termelés. Az üzemek­ben, gyárakban —■ a munkás tevékenysége nyomán — dől el, hogy mit érünk, mennyit valósítottunk meg felemelő terveinkből. Fegyelmezett munkára van tehát szükség, aminek feltételeit kötelessé­günk megteremteni. üzemekben De csak van okunk hangoztatni a munkafegyel­met? Azt hiszem, egy kicsit furcsa dolog, hogy ritkán be­szélünk az intézmények, álla­mi és társadalmi szervek, iro­dák és pénzintézetek dolgozói­nak munkafegyelméről. Miért? Amott a norma teljesítése, a selejt, a termelékenység nyo­mán is képet alkothatunk a fegyelemről. Irodáink és in­tézményeink dolgozóinak fe­gyelmét mi vél mérjük? Köztudomású, hogy határo-' zott intézkedéssel megszüntet­tük vagy csökkentettük szá­mos helyen a munkaidő alatti kávéfőzést. Okos dolog volt! Bár félő, hogy a lazításnak nem ez a legfőbb megnyilvá­nulása formája... Több vezetőhöz is beállítot­tam azzal a kérdéssel: Hogyan mérik az adminisztráció fe­gyelmét? Hogyan győződnek meg egy intézményben arról, hogy a dolgozó fegyelmezett-e, kihasználja-e a munkaidőt? Mondhatná valaki, hogy naív kérdés ez, hiszen mindenütt van főnök, van ellenőrzés is. Mégsem ilyen egyszerű a do­log ... Az egyik gazdasági vezető például így válaszolt: — Semmi kifogásunk sincs az adminisztráció ellen. Ná­lunk a feladatok, a jelentések, a mérlegek percnyi pontosság­gal, határidőre elkészülnek. Lemaradásunk még nem volt, kifogás nem merült fel, tehát jó a munkafegyelem. Egyetlen észrevételem volt csupán: ez nem a munkafe­gyelem bizonyítéka. Hátha egy vizsgálódás nyomán kiderül­ne például, hogy az adminiszt­rátorok tízszázalékos létszám- csökkentés után pontosan így, határidőre el tudnák készíte­ni a jelentéseket? Több érdekes válasszal ta­lálkoztam még. Egy másik — intézményvezető például így nyilatkozott: — Érdekes és jogos kérdés ez. Válaszolni mégsem tudok rá. Munkatársaim egy vezető testület dolgozói. Azzal, hogy idekerültek, már bizonyos magasabb fejlettségi fokot, öntudatot kell feltételeznünk. Nem állhatunk a sarkukban minduntalan. Igen, tudom, hogy némelyek visszaélnek ez­zel, tudom, hogy félórás «un­káért is számoltak már el egész napi napidíjait... De hát mit tegyünk? Így jutottunk el az egyik legizgalmasabb kérdés­hez, a vidéki kiszállásokhoz. Ha mindnyájan magunkba néz­nénk, ha mindenki egy-egy őszinte percében mérlegre ten­né útjait, megvizsgálná társa- követelménykent daimj hasznát, szükségességet, vajon milyen megállapításra jutna? Volna-e javítanivaló a munkafegyelemben? Meggyő­ződésem: szívre tett kézzel vallhatjuk, hogy volna mit tenni, feltétlenül. Hányszor számolunk el három-négy órai munkáért harmincegy forin­tot? Bár nem a pénzről van szó, csak a fedezetét keressük! Láttam olyan papírt, amire már a kiutazás előtt ráírták a harmincegy forintot. Honnan tudta az illető, hogy legalább tizenkét óra egy percig tart a munkája? Nem tartjuk néha fi zetéskiegjészítésnek a napi­díjat? j Vidéki utak! Senki sem szólt még amiatt, ha valaki munkája végeztével betért egy pohár sörre vagy borra. De a pinceszerek, a baráti találko­zók elburjánzása — napidi'jért — sok már egy kicsit, kivált­képp, ha a kiutazás valódi cél­ja is ez. Van hát javítaniva­lónk! Éa kukkantsunk be au irodákba. Hányszor lá­tunk érkezésünkkor hirtelen íróasztalfiókba rejtett Ország- Világot, horgolást, kézimun­kát vagy rejtvényt-? Hányszor találkozunk üzletekben, piacon, fodrásznál asszonyokkal, akik munkaidejük egy részét töltik itt? (Persze más összefüggése is van ennek, amire érdemes külön visszatérni.) Hányszor voltunk olyan irodákban, ahol az emberek napokig nem ta­lálnak maguknak munkát? Hányszor tapasztalunk tárgya­lás jelszóval álcázott baráti beszélgetéseket munkaidő alatt? Hányszor keresünk em­bereket, akikről éppen most senki sem tudja, hogy hol van, csak annyit, hogy »házon kívül«? ... És folytathatnánk az önvizs­gálatot, hisz a munkafegyelem megsértésének ezernyi meg­nyilvánulása kiált közbeszó­lásért! De mi munkafegyelem alatt általában a munkások maga­tartását, munkához való vi­szonyát értjük. Igazságtalan dolog ez, be kell vallanunk. A kérdésre, hogy mivel, hogyan mérjük az intézmények, iro­dák dolgozóinak fegyelmét, nem kaptunk megnyugtató vá­laszt, nem is könnyű. Hogy fokozni kell az ellenőrzést, a vidéki feladatok konkrétabb meghatározását, a beszámol­tatást, és meg kell javítani a munkaszervezést — ez kézen­fekvő dolog. De valamivel többet kellene hivatkoznunk az önfegyelemre is, hisz az ellenőrzés sokszor szinte lehe­tetlen. A fegyelem és önfegyelem föltételezi egymást, de a biza­lom és a munka számonkéré­se sem ellentmondó fogalom. öntudatra, önfegyelemre, a kötelesség- és felelősségérzet fokozására törekvésünk köz­ben még nem mondhatunk le a számonkérésről, még aligha jutottunk el a fejlődés ilyen magas, ilyen eszményi foká­ra ... Nem kell megszakadnunk a munkában, igaza van a fiatal levélírónak, ezt senki sem kívánja tőlünk. De dol­gozni kell! Becsülettel, szorga­lommal, fegyelmezetten. Nem­csak a munkásnak az üzemek­ben! Minden embernek a ma­ga posztján... Jávori Béla MIRE BEESTELEDIK... ... elfárad a gép, és elfárad az ember. ».A levágott rendek, mint könyvben a sorok, he­vernek«... De milyen rendek azok! Több benne a zöld szín, mint az érett sárga. A gyom sokfajta változata tarkáilik közte. — Nagyon nehéz! — Iharo­st Józsefnek olajosbarna a karja, az arca. Az ing a tes­téhez tapad. A két gyerek, Nógrádi György és Rácz Pis­ta — segítőtársak — a rend- revágó végén kuporog. Hall­gatnak. — Volt ott az út mellett egy háromholdas rész, azt mondta az elnök, ne kínlódjak vele, hagyjam ott, majd kaszával levágják. De pont az út mel­lett csúfkodjon az a darab?! Levágtam ... Nézze, erre bel­jebb embermagasságú a gaz. Míg beszél is, szüntelenül a gépen matat valamit. Nem mondtam, de arra gondoltam: mennyire jellemző, hogy egy ilyen »nehéz táblában« talál­tam meg őt. Ez a találkozás is igazolja a róla hallott tör­ténetet. Az egyik faluban na­gyon gazos volt az egyik táb­la, töprengtek a vezetők, ho­gyan vágják le kaszával. — Ne rágódjanak ezen, majd én megmutatom, hogy le lehet azt vágni géppel! Zákányba helyezte ki a gép­állomás aratni, de az időjá­rás, a gabonaérés úgy hozta, hogy alkalma nyílt Berzencé- nek segíteni. És itt is — ahogy a rendek és a még lábon álló darab bizonyítja — a munka boldogabbik vége jutott neki. — Ha mindig ilyet vágna az ember, akkor bizony neki­keseredne. Nem lenne jó... De volt például egy 74 holdas tábla, másfél nap alatt végez­tem vele. Abban aztán élvezet volt menni! A két gyerek a boltban vett védőszemüveget a homlokára tolja. Ilyet láttak a felnőtte­ken, persze, hogy kellett ne­kik is. Erről-arról esik szó. Nem kérdem; várom, hogy ma­gától mondja el, mit újított a rendrevágón. De úgy látszik, nagyon szerény ... — Ja, az újítás? Ez a másik nem sikerült, kis lemezt küld­tek a gépállomásról. De a ve­szedelmesebb hibát megszün­tettem. Nem nagy dolog az egész, viszont azóta semmi gond vele... A kezdet kezdetén látta, baj lesz. Gyomosak a gabonák, a rendrevágó ponyvája alatti kardántengely szüntelenül fel­csavarja a gazt, s az lehaso­gatja a ponyváról a léceket, ötpercenként kellett megáll­ni, takarítani. Ráadásul sokat esett az eső. — Valamit tenni kéne — töprengett magában. S addig gondolkodott, próbálkozott, míg rájött, ha a tengely köré egy lemezt szerel, az megszün­teti ezt a hibát. — A nehézség rákényszeríti az embert az újításra... Egy bizonyos: azóta ilyen hiba miatt egyszer sem kellett meg­állni. Tudom, hogy ez másnál is gond, de még nem találkoz­tam eggyel sem, nem tudtam megmondani, hogy így csinál­ják. A főmérnök volt kinn, ne­ki említettem, hogy mondja el a többieknek ... Nem bánják meg, ha megcsinálják ... Ide a ponyva mellé fölülről kell sze­relni egy másik lemezt, csak mondom, kicsi volt, amit küld­tek. De megcsinálom ... Hétszáz hold a terve. Míg Zákányban nem indulhatott, Berzencén vállalt munkát. De innen meg nem akarják visz- szaengedni. Nem csoda! Az ilyen embertől, mint ő, nehéz megválni. Újított. Senki sem biztatta rá. Csak a lelkiisme­rete, hogy többet dolgozhas­son. — Nem vagyok panaszko- dós, de tényleg sokszor ember- fölötti. Igaz, fiúk? — A gyere­kek bólintanak. — Ti is látjá­tok, benne vagytok .. . Hét éve dolgozom nyaranta rendrevá- góval, de ilyen nehéz aratá­som még nem volt. Tavalj Gyékényesen volt tizenhét hold, azzal bajlódtam, de nem ennyit, mint ezekkel. Szívesen beszél, mindenre pontosan emlékezik. Közben körbejárja a gépet, aztán vé­gighordozza tekintetét a levá­gott, a gyomtól inkább zöld, mint sárga rendeken. — Hát igen ... — lassan ej­ti ki a szavakat, mintha ma­gának mondaná. — Azért nem tehetek róla, nekem a szántás a legkedvesebb ... Persze a két munka között van valami hasonlóság. Ott az egymásra boruló barázdákban gyönyör­ködöm, itt meg — nem tudom, ki hogy van vele —, szépek a szemnek is ezek a rendek. Csak minél előbb hozzák ki azt a lemezt, hadd fabrikáljam meg a masinát, mert sehol sem vagyok, ha csak a hétszáz hol- domat csinálom meg ... — Na, gyerekek, akkor es­sünk neki. Amíg le nem száll a harmat, dörgölgessük... Felül a gépre. Pörögni kezd a motolla, az éles kasza elé hajtja a gabonát. Nyögve in­dul meg a gép, mire este lesz, elfárad ő is meg az ember is. Az ember, egy a sok közül, akinek neve mellé az Iharos- berényi Gépállomáson minden bizonnyal odakerül a szó: újí­tó. .. Vörös Márt*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom