Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-04 / 130. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1065. június 4. Pont került a „habócsai ügy“ végére A pályán elért eredménnyel igazolták a meccset Le kell játszani a Babócsa — K. Dózsa elmaradt mérkőzést Amikor április 25-én Babócsán a Babócsai Bányász—Nagyatádi Kinizsi mérkőzés végét jelezte a játékvezető, s 2:1 arányban győzött a babócsai csapat, ki hitte volna, hogy ez az eredmény majd csak június elején kerül fel hivatalosan a bajnoki táblázatra? így történt. Mert az említett mérkőzésnek volt néhány kellemetlen epizódja. Az egyik babócsai labdarúgó-vezető, amikor egy atádi csatár meg a babócsai kapus összeakaszkodott, «-rendet akart teremteni-«, berohant a pályára, s megrúgta az atádi fiút. A játékvezető — helyesen — kivezettette a magáról megfeledkezett sportvezetőt a pályáról. Aztán folytatódott a mérkőzés, s 2:l-es hazai győzelemmel ért véget. A nagyatádiak óvtak. Műhibára hivatkoztak, mondván, hogy a szabályok értelmében a játékvezetőnek, amikor játékosukat a ba: bócsai vezető megrúgta, le kellett volna fújni a mérkőzést. A SLASZ Intéző Bizottsága első fokon helyt adott az óvásnak. A mérkőzés két pontját 0:0 gólarány- nyal a nagyatádiak javára igazolta. Föllebbezés következett. A megyei labdarúgó-szövetség elnöksége módosította az első fokú határozatot. Helybenhagyta az inzultust elkövető sportvezető eltiltását, s azt is, hogy Babócsa a soron következő hazai mérkőzését Gyékényesen köteles lejátszani a K. Dózsa ellenében. Viszont magát a mérkőzést semmisnek nyilvánította, és elrendelte semleges pályán való újrajátszását. A babócsaiak újabb föllebbezése folytán az ügy most a legfőbb fórumhoz, a Somogy megyei Test- nevelési és Sportszövetség Fegyelmi és Panaszügyi Bizottságához került. A bizottság az összes érdekelt fél meghallgatása után most hozta meg döntését. E határozat kimondja, hogy az április 25-i mérkőzést a pályán elén 2:l-es babócsai győzelemmel kell igazolni. A nagyatádiak óvását a bizottság elutasította. Intézkedik a határozat az üggyel kapcsolatban elmaradt Babócsa—K. Dózsa' mérkőzésről is. Kötelezte a babócsai csapatot, hogy ezt a meccset a tavaszi forduló befejezését követő nyolc napon belül semleges pályán, mégpedig Barcson le kell játszani. Ezen túlmenően a babócsaiak hátralevő két hazai mérkőzésükön kötelesek szövetségi ellenőr kiküldését kérni. Mindezek után a megyei bajnokság I. osztályában a bajnoki táblázat élén a helyzet változatlan. A Nagyatádi Kinizsi az első helyen áll. II mérkőzésen 17 pontot szerzett a csapat. A második helyen álló Taszárnak 10 meccsből van ugyancsak 17 pontja. A vesztett pontokat tekintve most már a Lábodi MEDOSZ is beérte a Nagyatádi Kinizsit. A babócsaiak győzelmükkel a bajnoki táblázat 11. helyéről a 9-re léptek elő. ASZTALITENISZ Jól zárta a K. Vasas női Az asztaliteniszezőknél befejeződött a tavaszi forduló. Legalábbis hivatalosan. Van ugyan még egykét elmaradt mérkőzés, ez azonban már nem változtatja meg lényegesen a bajnoki táblázat jelenlegi sorrendjét. Az NB I osztályban szereplő Vasas férfi- és női asztalitenisz-csapata egyaránt jó bizonyítványt szerzett. A női csapat már korábban biztosította helyét a középmezőnyben. Ebben a bajnokságban a kaposvári együttes a legjobb vidéki csapatnak bizonyult. S bárhogy alakul is az őszi forduló, a Vasasnak kiesési gondja már nem lehet. A női mezőny közép és kiesőjelölt csapatainál a következő a sorrend: 7. HSC 13 pont 8. K. Vasas 12 pont 9. Vasútterv 8 pont 10. Bp. Postás 6 pont 11. Szombathely 6 pont 12. Miskolc 4 pont 13. Külker, 4 pont 14. Egyetértés 3 pont Az igazat megvallva, a női csapatot nem is féltettük. Annál inkább aggódtunk az újonc férfiegyüttesért, amely • kezdetben bizony elég nehezen talált magára. az idényt és férficsapata A hajrá azonban mégiscsak sikerült. Most, az idényzáró mérkőzésen a Vasas-fiúk váratlanul 14:6 arányban legyőzték az éllovasok között helyet foglaló Bp. Spartacus csapatát. (Balázs 4, Ivusza 3, Nagy 3, Küss 1 győzelmet aratott, a Nagy—Rák páros 2, a Balázs— Ivusza páros 1 meccset nyert.) E győzelem értékéből még az sem von le sokat, hogy a fővárosi együttes legjobbja, Pigniczki betegség miatt a Vasas ellen nem állhatott csapata rendelkezésére. Mindenesetre a Spartacus elleni két pont nagyon kapóra jött a Vasasnak, hisz így a bajnoki táblázat 9. helyén fejezte be az első fordulót. A férfiaknál a 7. helytől lefelé ugyanis a következő a sorrend: 7. Csepel 12 pont 8. Bp. Pedagógus 10 pont 9. K. Vasas 9 pont 10. Egyetértés 8 pont 11. BRESC 8 pont 12. Szeged 7 pont 13. PEAC 4 pont 14. Eger 1 pQnt 9 pontjával a Vasas bizakodással tekinthet az őszi forduló elé, amelynek végeztével két csapat mond búcsút a Nemzeti Bajnokság I. osztályának. Győzött a Ferencváros és a bajnokság élére került FERENCVÁROS—SZEGED 1:0 (0:0) Szeged. 12 000 néző. Vezette: Bállá Gy. Heves szegedi támadásokkal kezdődött a mérkőzés, és az első három percben a hazai csapat három szögletet ért el. A későbbiek során mezőnyjáték alakult ki. A második félidő 71. percében Varga a jobb oldalon ellenállhatatlanul futott el, a labda Alberthez került, ő a kapust is ki akarta cselezni, de labdája Tóthba akadt, s a befutó Fenyvesi dr. 10 méterről laposan a kapu közepébe lőtt, 1:0. A hátralevő időben a Ferencváros irányította a játékot. * * * A csütörtöki mérkőzéssel a Ferencváros csapata az NB I bajnokság élére került. Tíz mérkőzésen 15 pontot szer. zett, 21:10-es gólaránnyal. Második a Bp. Honvéd 12 mérkőzésből 15 ponttal, 22:ll-es gólaránnyal. A szegedi csapat továbbra is a 13. helyen áll. Türelem Mennyi bajt okozott már a türelmetlenség, s okozhat ma is, ahol hiányzik a türelem. A sportpálya, a sportélet sem kivétel. Itt is olykor nagyon sok türelemre van szükség, hogy fölcseperedjék a tehetségesnek vélt ifjú, akiben bíznak a szakemberek; hogy az edző jó munkája eredményekben mutatkozzék meg, és így tovább. Rendszerint ügy van, hogy ha jól megy egy-egy csapatnak, akkor vagy nincs türelmetlenkedő, vágy kevés a számuk. De rögtön más lesz a helyzet, ha netán váratlan vereség éri a kedvenc csapatokat. Különösen, ha nem is egy. A harag meg a türelmetlenség rossz tanácsadó. Dorogon, ahol a korábban nagyszerűen szereplő NB I-es labdarúgócsapat küzd hétről hétre a bajnoki pontokért, úgy fest, ismerik ez állítás igazát. Amikor az idei bajnokság előtt Dorogról elvitték Szuromit meg Karábát, akkor Buzánszky . Jenő edző türelmet kért a vezetőktől és a szurkolóktól. Kapott. Senki nem követelte a fejét, amikor a bajnokság kezdetén hétről hétre vereséget szenvedett a Dorogi Bányász. Még olyan hangok is hallatszottak, hogy az NB I B-ben is kirek a bőrlabda. Nos, a dorogi türelem most már nem rózsát, hanem értékes bajnoki pontokat termett. Négy nap alatt a Dorogi Bányász legyőzte idegenben a Győri ETO-t, szerdán pedig az első számú bajnokesélyesnek tartott Budapesti Honvédőt is. Miért mondtuk el mindezt? Azért, mert Somogybán az utóbbi hetekben, napokban itt is, ott is igen nagy fokú türelmetlenséggel találkoztunk. A múlt vasárnap a Kinizsi sporttelepén majdcsaknem fejeket követeltek egyes izgága rézők, mert kikapott a csapat. T.engyeltótiban, ahol a megyei bajnokság újonca őt mérkőzést veszített el egy gólkülönbséggel, szintén a türelmetlen- kedők céltáblája lett. Éppen a múlt vasárnap a lengyeltóti együttes Nagyatádon, ahol az izgága szurkolók nem becsmérelték és nem zavarták a csapatot, ízelítőt adott abból, ami ebben a csapatban rejlik. A lengyeltóti fiúk pontot szereztek a listavezető Nagyatádtól Atádon. Elgondolkoztató jelenség ez. Idegen a szocialista sport szellemétől. A sportverseny játék, ahol nem élethalálharc folyik a pályán. Van győztes és legyőzött. Születhetnek váratlan sikerek, de olykor a pillanatnyi kisiklás kellemetlen vereségeket hozhat. Ebből tragédiát csinálni nem szabad. A dorogiaknak volt erejük ahhoz, hogy feledtessék szurkolóikkal a kudarcot. A lengyeltótiak nagyatádi pontszerzése is talán egy amolyan győri győzelemmel hasonlítható össze. A Kinizsinél is követhetik a kellemetlen l:3-akat pompás győzelmek is, de csak akkor, ha a vezetőknek és a szurkolóknak egyaránt lesz türelmük levonni a következtetést e vereségekből, megtalálni a bajok igazi okát. A türelmetlenség vagy az izgága- ság az nem vihet előbbre, sőt! K. S. APRÓHIRDETÉSEK Szoba-konyhás-elő- szobás, kertes ház eladó. Kaposvár, János • U._9. (2448) Kaposvár, Kecel-hegy 19. alatt levő szőlő présházzal eladó. Érdeklődni Berzsenyi u. 9. alatt, Bíró Mihálynak (2446) Ealatonfenyvesen családi ház — műút mellett •— eladó. Érdeklődni: Tábor Béla, Vörösmarty u. 121. ____________________(2939) Épületfa eladó. Érdeklődni szombat-vasárnap : Kaposvár, Madár u. 9. ______(2940) R égi magyar pénzeket, plaketteket keresek megvételre. Mozs- gai József, Szigetvár, csemegebolt.______(2937) N agyatádon a Rákóczi utca 79. sz. családi ház szőlővel beköltözhetően eladó ____________________(2936) Fonyódon eladó 25C n-öles telek. Érdeklődni: Szt. István u. 112. Czigány. (2933) 224 n-öl telek eladó., Megtekinthető délután: Kaposvár, Géza utca 23.________________(95261) Egyszoba-konyhás ház 400 n-öl kerttel, azonnali beköltözhető- séggel eladó. Balaton- parthoz közel, nyaralónak is alkalmas. Ba- latonlelle, Üszó u. 18. __________________(95262) M agyaregresen beköltözhetően eladó kétszobás családi ház. Érdeklődni Ady Endre u. 3. sz. alatt a helyszínen, Maricséknál._______________(95259) Műszerész-esztergapad eladó. Varga József, Kaposvár, Zalka Máté u. 4., MÁV-ház. ___________________(95281) Kétszobás, összkomfortos, OTP-kölcsönös, kertes családi ház, 59-es Moszkvics gépkocsi eladó. Kaposvár, Szántó Imre utca 50/b, I. 2. (95278) Fehér asztaltűzhely eladó. Kaposvár, Kisfaludy u. 42., 2. ajtó. ___________ (95274) S zőlőkaró — akác —, 180 cm-es, kapható. TÜZÉP-telep, Kaposvár, Május 1. u. 84. (95263) Eladó egyszemélyes rekamié négy párnázott székkel és egy bárhol összerakható garázs. Kaposmérőj Rákóczi út 101. (95265) Kétszobás ház 50C n-öl kerttel elfoglal* hatóan eladó. Kaposvár, Nyugat-Ivánfa u. 18.________________(95264) 5 00 n-öl házhely eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Nyár u. 56. __________________(95267) C saládi ház beköltözhetően eladó. Zics, Szabadság u. 13. ___________________(95272) Eladó új, bordó színű kárpitozott garnitúra. Ugyanott új sez- Ion állandóan kapható. Üj ágybetéteket méret után rövid határidőre készítek. Agybe tétek és sezlonok javítását egy nap alatl is vállalom. Székesfehérvár, Piac tér 41., Kőszegi kárpitos. ___________________(55711) H álószobabútor igényesnek eladó. Megtekinthető naponta 17 óra után. Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 4. Telefon 11-07. (95242) Kaposváron Nádoi u. 37. számú ház telekkel eladó. Érdeklődni ugyanott Fog- lyoséknál. (2431) Eladó kétszobás ház beköltözhetően gazdasági épületekkel, 800 n-öl szőlővel. Csombárd, Rákóczi u. 8. (95252) 28 000 km-t futott Skoda Super Octavia sürgősen eladó. Ta- szár, 26-os épület, I. em. 1., Erdélyiék. __________________(2447) Príma Danuvia és oldalkocsis motorkerékpár (fagylaltárus nak kitűnő) eladó. Zolnai, Kaposvár, Ady Endre ai. 13. (95270) CSERE Egyszobás, komfortos és egyszobás, konyhás, kamrás lakást elcserélnék belvárosi kétszobás, összkomfortosért. Ajánlatokat 2450. számra a kiadóba kérek. (2450) Az ÉM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal fölvesz budapesti munkahelyekre férfi és női segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13- 15., földszint. (4185) keresünk balatoni munkahelyre. Alkalmazás június 15-től augusztus 31»ig. Fizetés a helyszíni megegyezés szerint. Balatonlelle, Ady Endre utca 6. Belvárosi Üzemi Vendéglátó Vállalat. (95253) Kárpitosmunkákat, mindennemű javítást vállal Tukora József kárpitos mester, Kaposvár, Lenin utca 21. Üres szoba kiadó fürdőszoba-használattal házaspár részére. Kaposvár, Kisgát u. 20. (2941) TEKINTSE MEG ön is az újonnan átalakított Bizományi firuházat Nyitás f. hó 8-án. BÁV Bő áruválasztékkal várjuk kedves vevőinket. (95245) Időjárás Várható időjárás ma estig: Változó meny- nyiségű felhőzet, elsősorban nyugaton újabb esőkkel, helyenként zivatarral. Mérsékelt, időnként kissé élénkebb szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb hőmérséklet ma általában 19—24 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor 12.6 fokot, déli 12 órakor 20 fokot mértek. A Nap kél 3.49, nyugszik 19.36 órakor. A Hold kél 8.30, nyugszik 0.00 órakor. Évforduló naptár 80 éve, 1885. június 4-én született J. M. Szverdlov, a Bolsevik Párt legkiválóbb vezetőinek és szervezőinek egyike. Tizenhét éves korától — forradalmi tevékenysége miatt — többet volt börtönökben és száműzetésben, mint szabadlábon. Az 1905-ös forradalom idején az Urál-vidéki bányák és ipartelepek dolgozóit szervezte. 1912-ben határtalan bátorsággal szökött meg a száműzetésből, és Pétervá- ron tevékenykedett. Üjabb száműzetéséből már csak az 1917-es forradalom szabadította ki. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtti napokban páratlan szervező tehetségével egyik vezetője lett a fegyveres felkelésnek, és jelentős része volt később a Vörös Hadsereg megszervezésében. Lenin Szverdlovof mindig mint a hivatásos forradalmár és kiváló bolsevik szervező ragyogó példaképét állította a párt elé. Pályáját fiatalon, alig 34 éves korában szakította félbe a halál. Hörcsög- és ürgeinvázió fenyeget A Földművelésügyi Minisztérium növényvédelmi szolgálatára érkezett jelentések szerint az idei tavaszon, különösen Hajdú-Bihar, Borsod, Fejér és Baranya megyében elszaporodott a hörcsög és az ürge, ez a két veszedelmes kártevő. A kukoricamagot már kelés előtt dézsmálták, de csaknem valamennyi mezőgazdasági növényben kárt okoznak. Mivel az első szaporodási idejük éppen május végén, június elején van, most védekezhetnek a gazdaságok leghatékonyabban ellenük. A szakemberek szerint a hörcsög és az ürge csak teljes határrészekre kiterjedően egyszerre, tehát társadalmi védekezés formájában irtható eredményesen. Egy-egy lakott hörcsöglyukba 40 gramm, egy- egy ürgelyukba pedig 25 grammnyi szénkéneget öntsenek, utána a lyukakat jól zárják el, tapossák be, hogy a keletkező gáz biztosan elpusztítsa a kártevőket. A védekezést lehetőleg azonnal kezdjék meg mindazokon a határrészeken, amelyek növényborítása ezt lehetővé teszi. — Burgonyabogár károsítja a paradicsomültetvényt a csö- kölyi határban. A kiültetett palánták megmentésére általános permetezést szervezett a termelőszövetkezet. — Víztársulat létrehozásával és a községfejlesztési alap teljes felhasználásával törpe vízmüvet létesítenek Iharosban. A kút fúrását a közeljövőben megyei beruházásból kezdik meg. — Harmincöt termelőszövetkezet kap villanyt Somogybán az idén. A tsz-villamosításra a megye ötmillió forintot költ. — Izgatás és hivatalos személv nyilvános megsértésének bűntette miatt Csík István, Ád.ánd, 48-as utca 25. szám alatti lakost a bíróság egyévi szabadság- és háromévi jogvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. Makón sorsolják a lottót A hónap első lottósorsolását, a 23. játékhét nyerőszámainak húzását ma, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Makón rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. — Megjelentek az első strandolok a Balatonnál. Június 2-án a déli órákban a kellemes napsütéses időben csaknem valamennyi strandon akadt bátor fürdőző, aki a Balaton 17 fokos vízébe merészkedett. Vannak már sátortáborok is a Balaton mellett. Fonyódligeten hat sátorból álló csoport kezdte meg a nyaralást. — A kaposvári járási szántóversenyt Hetesen rendezik meg vasárnap. A verseny délelőtt 9 órakor kezdődik. — A jugoszláviai Viroviti- cáról érkeznek gimnazisták ma Kaposvárra a Táncsics Gimnázium vendégeként. A verőcei diákok most viszonozzák a kaposváriak közel- múltbani látogatását. A baráti találkozó keretében vissza- : vágó sportmérkőzések is lesznek. — Június 10-én megkezdik a zöldborsó feldolgozását a nagyatádi konzervgyárban. »A borsó vonal« gépeit a téli holtidényben korszerűsítették. — Térzene Kapo«-iron. A honvédség fir ószenekara szombaton délután fél 4-től térzenét ad a kaposvári Szabadság parkban. — A Kaposvári Vasas MTE labdarúgó-szakosztálya f. hó 6-án Bajára autóbusz-különjáratot indít. Részvételi díj 35 Ft. Jelentkezni lehet szombaton reggel 9 óráig a 10-31-es telefonszámon 164-es melléken. (95279) köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik Sllinger István temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk köszönetét. A gyászoló család. (2449) — A csodálatos malom című bábjátékot mutatja be ma délelőtt óvoda-oknak és iskolásoknak Nagyatádon a Gábor Andor Járási Művelődési Ház bábszakköre. — Szabadtéri filmvetítéseket tartanak az idén is Nagyatádon. Többek között egészségügyi, technikai és művészeti rövidfilmeket vetítenek a művelődési ház előtti téren. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Riói kaland. Színes, szélesvásznú francia film. Jean- Faul Belmondo főszereplésével. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Magyar híradó. Az előadások kezdete 5 és 7' órakor. (Június 9-ig.) SZABAD IFJÜSÄG FILMSZÍNHÁZ Jog és ököl. Egy város emberek nélkül. Izgalmas lengyel film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Kísérő műsor: Autókor. Az előadások kezdete 4, 6 és 3 órakor. (Június 6-ig.) BALATONI MOZIK MŰSORA BALATONFOLDVARI szélesvásznú fedett kert: Szemet szemért. BALATONLELLEI szélesvásznú fedett kert: A kőszívű ember fiai. I-II. FONYÖD szélesvásznú fedett kert: A tizedes meg a többiek. SIÓFOK Szélesvásznú terem: Max Linder társaságában. Értesítjük Kaposvár lakosságát, hogy a SZABADSÁG STRANDFÜRDŐ június 5-én MEGNYÍLIK Nyitva tartási idő hétköznap 10—19 óráig, ünnepnap 8-19 óráig. Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat Kaposvár (4190)