Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-03 / 129. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1965. június 3. Hosszabbítás után nyertek a K. Hn vád-kosarasok K. Honvéd—Szekszárdi Petőfi 60:53 (49:49, 24:13) Kellemes időben, szép szá­mú szurkolótábor előtt lépett pályára az NB II bajnokság pontjaiért a Kaposvári Honvéd együttese a Szekszárdi Petőfi ellen. Mindkét együttes egy­szerre került föl az NF| II-be, s jelenleg is nagyjából egyfor­ma játékerőt képvisel. A Hon­véd is meg a szekszárdi csa­pat is a kiesés elkerüléséért küzd. A két csapat találkozója igen érdekesen alakult. Az ember­fogást játszó Honvéd kezdett jobban, s az első félidőben 11 pontos előnyre tett szert. Szü­net után érthetetlenül ideges­sé vált a Honvéd játéka. S bár három perccel a befejezés előtt még 5 ponttal vezetett, amikor a játékvezetők a mérkőzés vé­gét jelezték, 49:49 arányú dön­tetlent mutatott az eredményt jelző tábla. A kosárlabda-sportágban nincs döntetlen eredmény. Itt ilyenkor a szabályok értelmé­ben ötperces hosszabbítás kö­vetkezik. Kaposváron is így történt. A hosszabbításban a K. Honvéd Bán vezérletével nagyszerűen játszott. Szinte pillanatok alatt lerohanta az egyre lankadóbb ellenfelet. Bán a hosszabbításban az el­ért 11 pontból hetet maga szer­zett, s egyébként is a mezőny legjobbjának bizonyult. Rajta kívül Uzsoki, Végh és Talló tűnt ki a kaposvári csapatból, amely az alábbi összeállítás­ban szerepelt: Arató (4), Uzsoki (1) — Bán (27) — Magashe­gyi (4), Végh (10). Csere: Gál- di (2), Talló (9), Stettner (3). Horváth Sándor A Dorog íegyőzte a Bp. Honvédőt Az NB I-es labdarúgó-baj­nokság szerda délután leját­szott csonka fordulójának meglepetését ismét a dorogiak szolgáltatták. A bányász csa­pat a győriek múlt vasárnapi legyőzése után most a Bp. Honvéd fölött diadalmasko­dott. Eredmények: Csepel—Özd 5:0 (1:0) Csepel, 10 000 néző. V: Váli. G: Rottenbiller (2), Villányi, Kalmár, Faludi. MTK—Tatabánya 1:1 (1:0) Népstadion, 8000 néző. V: Vadas Gy. G: Takács, illetve Szepesi (íl-esből). Dorog—Bp. Honvéd 2:1 (0:1) Dorog, 8000 néző. V: Ara­nyosi. G: Oborzil, Juhász, ill. Tussinger. Győr—Salgótarján 1:0 (0:0) Salgótarján, 6000 néző. V: Wottava. G: Korsós. Vasas—Újpesti Dózsa 3:2 (2:1) Népstadion. G: Farkas, Pus­kás, Mészöly (11-esből), ill. Bene (2). 11 sportolók ideális {elkészüléséi segíti elő a Népstadion Szálló Bevált az atlétikai egyesületi bajnokság új formája Jól kezdtek a somogyi atléták Üj rendszer alapján bonyolítják le az idén az egyesületi atlétikai bajnokság küzdelmeit. A MASZ a somogyi atlétákat a második osz­tályba sorolta. Barcs—Kaposvár együttes csapata megyeválogatott néven a területi csapatbajnokság­ban Tolna és Baranya megye sportköreivel versenyez. A többi sportkör a megyei csapatbajnok­ságban vesz részt. Mindkét cso­portban 9—9 csapat nevezett. A megyei bajnokság II. osztályának állása ÉSZAKI CSOPORT 1. Zaniárdi 10 9 1­41:9 19 2. Balatonboglár 9 6 1 3 27:8 13 3. Balatonfenyves 9 6­3 28:12 12 4. Fonyód 8 4 3 1 13:10 11 5. öreglak 9 4 3 2 13:11 11 6. Buzsák 7 4 1 2 14:10 9 7. Ordacsehi 9 3 3 3 13:15 9 8. Balatonlelle 9 4 1 4 15:17 9 9. Somogyszentpál 10 3 1 6 12:22 7 10. Balatonszem.es 9 2 2 5 8:23 6 11. B.-keresztúr 9 2 1 6 8:27 5 12. Balatonkiliti 9 1 1 7 8:25 3 13. Balatonszárszó 9­2 7 5:20 2 KÖZÉP CSOPORT 1. K. V. Lobogó 8 6­2 31:16 12 2. K. Építők 8 5 1 2 26:10 11 3. K. BARNEVÁL 8 5 1 2 21:9 11 4. Somogysárd 9 5 1 3 23:15 11 5. Gölle ' 9 4 2 3 22:17 10 6. Somogyjád 8 4 1 3 17:13 9 7. Karád 8 4 1 3 18:21 9 8. K. Spartacus 7 4­3 16:9 8 9. Juta 9 3 2 4 16:19 8 10. Nagyberény 7 3 1 3 14:15 7 11. Kaposfő 8 2 1 5 14:27 5 12. Andocs 8 1 1 6 10:37 3 13. Ádánd 9­2 7 13:33 2 DÉLI CSOPORT 1. Heresznye 7 6 _ 1 18:6 12 2. Kadarkút 7 5 1 1 24:8 11 3. Somogytarnóca a 5 1 2 20:11 11 4. Berzence 8 3 2 3 13:23 8 5. S.-udvarhely 8 3 1 4 16:14 7 6. Homokszentgy. 7 2 3 2 13:13 7 7. Cs.-visonta 7 3 1 3 17:20 7 8. Kutas 8 3 1 4 9:14 7 9. Kastélyosdombó 7 3­4 19:12 6 10. Bolhás 8 2 2 4 14:18 6 11. Vése 7 2 2 3 9:16 6 12. Böhönye 8 1­7 13:29 2 A múlt vasárnap volt a nyitány. Ekkor a somogyi férfiválogatott a Szekszárdi Dózsával és a Pécsi Postással játszott. A női csapat az Sz. Dózsával és a Pécsi Tanárkép­ző Főiskola csapatával mérkőzött. A somogyiak bemutatkozása ki­tűnően sikerült. A férfiegyüttes mindkét ellenfelét legyőzte. A nők Szekszárdtól vereséget szenvedtek, de a Tanárképző Főiskolával szemben győzedelmeskedtek. Né­hány számban egészen kiváló eredmények születtek. A mieink közül elsősorban Vecsei, Kovács Géza, Csutorás, Végvári, Kovács Erzsébet, Kercsó Rózsa és Gál Ju­dit ért el nagyszerű eredményt: valamennyien másodosztályú szin­tet. A hármas találkozón a somogyi atléták az alábbi teljesítményt nyújtották: FÉRFIAK 100 m: 2. Csutorás 11.5, 8. Nagy 12.1. 400 m: 1. Kovács G. 51.6, 2. Vég­vári 53.5. 1500 m: 3. Vodenyák 4:23.6, 5. Gyenesei 4:42.3. 3000 m: 1. Závecz 9:37.4, 4. Weis- guth 10:21.2. 4XUM) m váltó: 1. Somogy (Fe- nyősi, Csutorás, Nagy, Kovács) 46.1. 110 gát: 3. Horváth 19.9, 5. Fe- nyősi 21.6. Rúd: l* Horváth 320. 2 Fenyősi 300. Távol: 3. Csutorás 597, 5. Nagy 575. Súly: 1. Vecsei 13,48, 2. Máté 13,40. Gerely: 1. Vecsei 48,55, 4. Horváth 45,95. A csapat pontversenyben a kö­vetkezőképp alakult a helyzet: Somogy—Szekszárd 63:43 Somogy—Pécsi Postás 63:43 Szekszárd—Pécsi Postás 56:38 NŐK 100 m: 2. Kovács 13.1, 4. Czifra 13.4. 400 m: 1. Kercsó 62, 3. Gál 66. Távol: 1. Kovács 485, 5. Czifra 458. Diszkosz: 3. Körmendi 29,98. 5. Kutics 25,83. Gerely: 2. Takács 29,68. 5. Kör­mendi 16,21. Csapat pontverseny: Szekszárd—Somogy 31:24 Somogy—Pécsi Tanárképző 35:19 Szekszárd—Pécsi Tanárképző 36:18 A Somogy megyei Húsipari Vállalat húsipari tanulókat vesz föl. Jelentkezési lapot az 5. sz. Élelmiszeripari Tanuló Iskolától (Kaposvár, Május 1. u. 2.) kell sürgősen beszerezni. A jelentkezett összes tanulók június 9-én fél 9 órakor a Somogy megyei Húsipari V. igazgatói irodájába (Ka­posvár, Vöröshadsereg útja 67.) megbeszélésre jöjjenek be. (4184) A vidéki sportolók, akik egy-egy sportrendezvényre, nemzetközi ver­senyre, értekezletre vagy konfe­renciára érkeznek Budapestre, örömmel vészük tudomásul, ha az új sportszállóban, a modern, ké­nyelmes Népstadion Szállóban he­lyezik el őket. Az új szálló épüle­te neon új, az ország legnagyobb sportlétesítménye, a Népstadion toronyépülete vált minden igényt kielégítő hajlékká — egy jó ötlet alapján — alig fél év alatt. Néhány hete készült el a Népstadion és intézményed mérnökkollektívájá­nak tervei alapján az új létesít­mény a régi épületrész hasznosí­tásával, és ma már 25 három- és négyágyas szobájában 101 sportoló pihenhet. A szobák szépek, moder­nek és nagyon kényelmesek. Hab­szivacs fekhelyein a legfáradtab­bak is jól kipihenhetik magukat. A szálló különlegessége a frissítő finn szauna fürdő és a kis méretű, de néhány tempó úszására azért alkalmas zárt fürdőmedence. Szerencsés az a sportoló, akit itt szállásolnak el, mert helyben vé­gezheti el az edzéseket. A Népsta­dion, illetve az új sportszálló kör­nyékén minden sportág edzését biztosították. Sokféle pálya van itt: labdarúgó-, atlétika, kosárlabda-, röplabda-, kerékpár- és teniszpá­lyák, vívó-, ökölvívó-, torna- és bir k ó zó terem, a vízisportokhoz pe­dig evezőstrand, medencék, sőt a téli sportokhoz fedett kis jégpálya is várja az edzőket. A 134 szemé­lyes étterem is közel épült, a Sportcsarnok épületében. Vala­mennyi sportoló orvosi felügyelet mellett él a Népstadion hatalmas területén. Az egy hónappal ezelőtti- kapu­nyitás óta nagy a forgalom a Népstadion Szállóban. Az első vendégek a Londonba készülő ma­gyar labdarúgók voltak, majd francia, kubai sportolók, vietna­mi asztaliteniszezők, a nemzetkö­zi tekeverseny szereplői, dr. Tö­rök Ferenc öttusa-világbajnok, a nemzetközi röplabdabajnokság részvevői laktak itt. Az év nagy sporteseményére, az augusztus 20-án kezdődő Unjyerciade-ra, az egyetemisták és főiskolások világ­játékára is több vendéget fogad a Népstadion Szálló, és edzőpályáin tartják majd az Universiade ver­senyzőinek edzéseit is. 1200 n-ölön fekvő családi ház eladó. Ma- gyaratád, Széchenyi u. 4., Lukács. Érdeklődni ugyanott. __________(2423) V illanytűzhely, mo­sógép, centrifuga el­adó. Kaposvár, Kert­alja u. 10.______(95229) 1 »5 kh rét egész évi termése eladó. Érdek­lődni: özv. Németh Istvánné, Kaposvár, V öröshadsereg útja 231. sz.____________(2438) K étszobás, összkom­fortos, kertes családi ház eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Berzsenyi u. 30., Halászéknál. (2440) Régi magyar pénze­ket, plaketteket kei e- sek megvételre. Mozs- gai József, Szigetvár, csemegebolt. ______(2937) N agyatádon a Rá­kóczi utca 79. sz. csa­ládi ház szőlővel be­költözhetően eladó. (2936) 2000 db nagyméretű tégla eladó. Kovács Je- nőné, Kaposvár, Dimit­rov utca 14. (9524C) Kaposváron kétszo- , bás, összkomfortos, be- ; költözhető, új családi ház kerttel, mellékhe­lyiségekkel igényesnek eladó. Cím a kiadó­ban._______________(2444 D rohoka biztos ha­tású tyúkszemirtó ta­paszt 3,60-ért küld uta­sítással Horváth dro­géria, Szombathely. (2317) AUTÓ-MOTOR Skoda Octávia Super személygépkocsi eladó Bállá Imre asztalosnál, Nagybajomban. (95233) Két személy ellátá­sára bejárónőt azon­nal fölveszek. Cím: Szabó Zoltán, Kapos­vár, 3. postahivatal. (95230; keresünk balatoni munkahelyre. Alkalmazás június 15-től augusztus 3l-ig. Fizetés a helyszíni megegyezés szerint., Balatonlelle, Ady Endre utca 6. Belvárosi Üzemi Vendéglátó Vállalat. ___________________(95253) 10 éves gyakorlattal rendelkező villanymo­tor-tekercselő elhelyez­kedne. Ajánlatokat 2437. számra a kiadóba. ___________________(2437) P erfekt gépírónő ál­lást változtatna. Aján­latokat 95260-as szám­ra a hirdetőbe. (95260) Éladó gumirádlis, olajtengéiyes hintó 1200 Ft-ért. Kaposvár, Lonka-hegy 8. (2443) Két hold hegyi ka­száló eladó. Mészáros, Kaposvár, Csalogány köz 38._________ (95258) K eveset használt ab­lak és olaj kályha el­adó. Blinov, Kaposvár, Puskin utca 1/a. (95249) Kaposvár, Rákóczi tér 12. sz. alatt bontás­ból származó tégla, ablak, hulladék fa TÜZÉP-en keresztül el­adó. Ugyanonnan bon­tási törmelék térítés- mentesen elszállítható. Bővebbet helyszínen 15—19 óra között. (73259) Cukrász szakmunká­sokat állandó munká­ra keres fölvételre vi­déki munkahelyre földművesszövetkezet. Sütő és külön kikészí­tő, díszítő cukrász szakmunkás jelentkez­zen. Cím 95225. szá­mon a hirdetőben. ___________________(95225) Az ÉM 44. sz. Épí­tőipari Vállalat azon­nal fölvesz budapesti munkahelyekre férfi és női segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Munkásszállást és na­pi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanács­igazolás és munkaru­ha szükséges. Jelent­kezés: Budapest. V., Kossuth Lajos tér 13- 15., földszint. (4185) VEGYES Két személy részére albérleti szoba kiadó. Kaposvár, Berzsenyi u. 30. _________________(2439) E gész évi kaszálásra bérbe adó 600 n-öl lu­cernás. Kaposvár, Lonka-hegy 8. (2442) Kárpitosmunkákat, mindennemű javítást vállal Tuikora József kárpitosmester, Ka- posvár, Lenin utca 21. Figyelem! Tóth Sán­dor kárpitos minden­nemű kárpitosmunkák készítését és javítását vidékre is vállalja. So- mogysárd, Petőfi utca 31. (95218) JÚNIUS Időjárás Várható- idő­járás ma estig: Főként nappali felhőképződés, legföljebb egy­két helyen je­lentéktelen eső­vel. Mérsékelt, helyenként át­menetileg még élénk, változó nappali fölmelege- kissé fokozódik. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet ma: 19—-24 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor 10,2 fokot, déli 12 órakor 18,6 fokot mértek. A Nap kiél 3.50, nyugszik 19.35 órakor. A Hold kél 7.10, nyugszik 23.31 órakor. Csütörtök Klotild irányú szél. A dés nyugaton r Évfordulónaptár 170 éve, 1795. június 3-án halt meg Kármán József, a magyar nemzeti művelődés eiöharcosa. Harmadma­gával megindította az Uránia cí­mű negyedévi folyóiratot, amely­ben túlnyomórészt az ő írásai je­lentek meg — többnyire névtele­nül. Legértékesebb alkotása a Fan­ni hagyományai című kisregénye. A nemzet csinosodása című tanul­mányában — a nemzeti műveltség hiányának okait kutató társada- lombírálat^és reformtervek mellett — síkraszall azért, hogy irodal­munk ne csak fordítások útján, hanem eredeti művekkel gazda­godjék. — A szakma ifjú mestere- mozgalom keretében negyven­hét fiatal kereskedelmi és postai dolgozó tett sikeres vizsgát. A vizsgázók közül ti­zenhármán a jelvény arany, tízen pedig ezüst fokozatát kapták meg. — Jelentősen csökkent a tejtermelés költsége a legel­tetési idény megkezdése óta a Lábodi Állami Gazdaság so- Tnogytarnócai kerületében. Míg januárban több mint 2 forint, addig májusban mind­össze 80 fillér értékű eleséget használtak fel egy liter tej előállításához. — V lálos kimenetelű köz­lekedési baleset történt má­jus 31-én a Kéthely és So- mogyszentpál közötti bekötő- útón. Csizmadia György két- helyi lakos Jawa robogójával nekiment az úton álló SA 39- 82 rendszámú tehergépkocsi­nak. Csizmadia György kór­házba szállítása után belehalt sérüléseibe. — A Latinka Művelődési Házban június 11-én, pénteken este fél 6 és fél 9 órai kezdettel, Halló, itt a nyár! vidám zenés műsor két rész­ben. Közreműködnek: Latabár Kál­mán, Lloyd Morrison (USA), Sáro- si Katalin, Koós János,' Szántó Er­zsi, Margittal Ági, Koncz Zsuzsa, Bús Gyula, Majláth Jenő, Sármán- di Pál, Darás István. Kísér a Zorán tánczenekar. (95254) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik Lukács Károly temetésén részt vettek, és a gyá­szoló család fájdalmát enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (95243) ... Köszonetünket fejezzük ki mind­azon rokonoknak és ismerősöknek, akik özv. Takács Istvánné temeté­sén megjelentek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. (95239) » . * Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett kislányunk, Steller Editke temetésén részt vet­tek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (2938) GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem és édesapám, Sző­ke István MAV-váltókezelő hosszú szenvedés után 58 éves korában el­hunyt. Temetése f. hó 4-én, pénte­ken délután 2 órakor lesz a Nyu­gati temetőben. A gyászoló család. (95255) — Kilencven telket ad át ebben a hónapban értékesí­tésre az OTP-nek a balaton- szárszói tanács. A telkek egy részén családi házakat, másik részén pedig nyaralókat épí­tenek. — Rét- és legelőgazdálko­dási bemutatókat rendeznek nyolc járás kilenc községében e hónapban. A bemutatókon a legeltetés korszerű módsze­reit és a gyepterületen alkal­mazható hozamnövelő eljárá­sokat ismertetik. — Összeállították a Szegedi Szabadtéri Játékok program­ját, melvben Erkel Bánk bán­ja, Puccini Torandot, Madách Az ember tragédiája, Bern­stein West side story-ja és az ünnepi koncert szerepel. A jelentkezések nemrég kezdőd­tek meg az IBUSZ-irodákban, de az aueusztus 7-i Bánk bán előadásra már minden jegy elkelt. — A KISZ-lakásépítési ak­cióban huszonnégy lakás épült tavaly Kaposváron. Még ki­lencven lakás épül ilyen mó­don. Az ifjúsági társulás tag­jai mintegy félmillió forint értékű munkát végeznek majd leendő lakásuk építkezésén. — A képzőművészet mai problémáiról tart előadást pén­teken a TIT-kl’ibban Bencze Gyula, a Képzőművészeti Fő­iskola igazgatóhelyettese. Az előadást a művészeti szakosz­tály rendezi. — Lőpavilont állított fel a fonyódi hajókikötő mellett az MHS járási elnöksége. A pa­vilon szeptember végéig lesz nyitva. — ÜJABB HAVAZÁS VASTAGI- TOTTA az olasz—svájci határ hegyvonulatainak néhol amúgy is több méter vastag hótakaróját. Havazott az észak-olaszországi Do­lomit-hegységben is. A Svájc észa­ki részében fekvő Schwyz Kanton legöregebb emberei sem emlékez­nek az ideihez hasonló -havas ta­vaszra-. Havazik a Berni-felföldön és a szomszédos Alpokban, ahol az egyik országutat lavinaomlás zárta el. Egy 24 tagú kiránduló­társaság a hegyekben rekedt. Fran­ciaország északi és középső ré­szén esik az eső, északkeleti csücskének hegyvidékén olyan ala­csony a hőmérséklet, hogy újra üzembe állították az épületek köz­ponti fűtését. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Riói kaland. Színes, széles­vásznú francia film. Jean- Paul Belmondo főszereplésé­vel. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Magyar híradó. Az előadások kezdete 5 és 7 órakor (Június 9-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Jog és ököl. Egy város emberek nélkül. Izgalmas len­gyel film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Kísérő műsor: Autókor. Az előadások kezdete 4, 6 és 3 órakor. (Június 6-ig.) BALATONI MOZIK MŰSORA BALATONFÖLDVARI szélesvásznú fedett kert: Szemet szemért. BALATONLELLE! , szélesvásznú fedett kert: A kőszívű ember fiai. I-H. FONYOD szélesvásznú fedett kert: A tizedes meg a többiek. SIÖFOK Szélesvásznú terem: Max Linder társaságában. Június 8-án de. fél 11 órakor nyílik meg az újonnan átalakított BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ Alkalmi és bizományi áruk gazdag választékával várjuk kedves üzletfeleinket. Bizományi áruk vétele és eladása. (95244)

Next

/
Oldalképek
Tartalom