Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-24 / 147. szám

SOMOGY NÉPLAP 2 Csütörtök, 1965. június 21. Újabb tüntetések Algírban meg is érkezett Algírba. Ked­den az esti órákban érkezett mintegy negyven tagú küldött­ség élén Csen Ji kínai külügy­miniszter. Maga Csou En-laj július elsején érkezik Algírba A brit nemzetközösségi ér­tekezlet afroázsiai orszá­gainak képviselői szerdán úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt az algíri csúcsértekezleten — közük gyorshírben a hír- ügynökségek, jól tájékozott forrásra hivatkozva. A döntés a nemzetközösségi értekezlet nyolcadik ülése előtt született. A döntést annak el­lenére hozták, hogy a két al­gériai különmegbízott újabb erőfeszítéseket tett, hogy részvevő feleket meggyőzze. Algírban az értekezlet fele­lős köreiben kissé csappant a remény, hogy a külügyminisz­teri értekezlet és a csúcsérte­kezlet a jelzett időpontban . helyesnek és célszerűnek tart­Légi terrortámadások a VDK ellen További bizonyítékok az Imbert-jonta kegyetlenségeiről (Folytatás az 1. oldalról.) tanácsnak és ő a hadsereg ve­zérkari főnöke. ■ Bumedien kormányának külföldre küldött megbízottai igyekeznek támogatást szerez­ni az új forradalmi tanácsnak. Ezzel kapcsolatban a Marokkó­ban járt Reda Malek hazain­dulása előtt Rabatban elége­detten nyilatkozott a II. Hasz- szán- királlyal folytatott meg­beszéléséből. A marokkói ural­kodó kijelentette, hogy az új algériai helyzet nem érinti a két ország jó kapcsolatait. Tu­nézia algíri nagykövete átadta Bumediennek Burgiba tunéziai elnök üzenetét és hangoztat­ta, Tunézia az algériai fejle­ményeket belügynek tekinti, és biztosra veszi, hogy Tunézia eT fogja ismerni az új algériai kormányt. Mohammed Khider, a kül­földön működő algériai ellen­zék egyik vezetője, aki a na­pokban rövid ideig Marokkó­ban tárgyalt, kedden Madrid­ban interjút adott az AFP tu­dósítójának. A többi között ki­jelentette, örül annak, hogy Bumedien elmozdította a ha­talomból Ben F| illát, «aki ab­szolút hatalmat akart biztosí­tani magának és tönkretette Algériát«. A forradalmi tanács egyéb­ként közleményben jelentette be, hogy már korábban emlí­tett döntése alapján szabadon bocsátottak 1318 politikai foglyot, akiket 1963. április 1. és 1965. jú­nius 18. között tartóztat­tak le, és akiknek bünte­tése nem haladja meg az ötévi időtartamot. «■Ez az intézkedés hozzájárul majd népünk egységének meg­szilárdításához, a testvéri kö­telékek szorosabbra^ fűzéséhez az összes algériaiak között, hogy együtt fáradozzanak az ország javán és a szocialista építőmunkán« — hangoztatja a közlemény. A L’Humanité szerdai szá­ma felhívást közöl, amelyet az FLN aktivistáinak- egy cso­portja juttatott el Algírból Pá­rizsba, az FKP lapjához. A felhívás hangoztatja, hogy az imperializmussal szö­vetséges belső reakció sú­lyos csapást mért a szo­cialista forradalomra. A reakció lesújtott a köztár­saságra és a pártra, Ben Bellára és sok száz FLN- aktivistára. Az amerikai haditengerészet repülőgépei szerdán is több ízben mélyen behatoltak Észak-Vietnam légiterébe és a fővárostól, Hanoitól 130 kilo­méternyire délnyugatra két bombatámadást hajtottak vég­re — jelenti az UPI hírügy­nökség. Mint egy amerikai szóvivő közölte, bombákkal és fedélzeti rakétafegyverekkel támadták az amerikai Sky- hawk és F—8-as gépek Moc Chau körzetét, ahol állítólag a VDK hadseregének lakta­nyáját akarták megrongálni. Az amerikai szóvivő közöl­te, hogy Dél-Vietnam középső részén, Quang Ngi és Thua Thien tartományokban a dél­vietnami kormánycsapatok és a felkelők között súlyos össze­ütközések voltak. Sáigontóí 8 I kilométernyire a szabadsághar­cosok két támadást intéztek a kormányerők ellen és megint aknatüzet zúdítottak a Saigon­tól 100 kilométernyire északra fekvő Dong Xoai városra. A «Felszabadítás« hírszol­gálati iroda jelentése szerint a május 1-től június 5-ig terje­dő időszakban a Dél-vietnami Feiszabadítási Front igen nagy megkezdődhet. A küldöttségek körében mind több hang hal­latszik, amely politikai és biztonsági okokból is az elna­polás lehetőségét emlegeti. A külügyminiszteri értekezlet esetleg 48 órával tolódik el — közölték diplomáciai forrásból. A szovjet diplomácia hatá­rozott erőfeszítéseket tett, hogy az afroázsiai országokat meggyőzze a Szovjetunió rész­vételének szükségességéről. Az utóbbi hetekben három szov­jet külügyminiszter-helyettes látogatott el egész sor afrikai és ázsiai országba. Ma már vi­lágos, hogy ezeknek az orszá­goknak a túlnyomó többsége ja a Szovjetunió részvételét ezen, az elnevezésében regio­nális, de célkitűzéseiben egye­temes jellegű tanácskozáson. (MTI) puskát és 121 gépfegyvert zsákmányoltak, megsemmisí­tettek négy darab 105 mm-es kaliberű ágyút és 93 katonai gépjárművet, ez utóbbiak kö­zött hat M—113-as típusú két­éltű pácélkocsit. Lelőttek tíz, megrongáltak 18 ellenséges re­pülőgépet, felrobbantottak hat katonai vasúti szerelvényt és körülbelül 30 hidat. A hírszol­gálati iroda jelentése szerint a felszabadító erők nagy jelen­Anglia, Ghana és Nigéria nagykövete a londoni brit nemzetközösségi értekezlet megbízásából szerdán azzal a kéréssel fordult a szovjet kor­mányhoz, hogy fogadja Ang­lia, Ghana, Nigéria, valamint Trinidad és Tobago kormány­főinek a vietnami helyzet ügyében küldendő misszióját. A szovjet kormány — a TASZSZ által szerzett értesü­lések szerint — visszautasítot­ta a javaslatot, kijelentve, hogy senkitől sem kapott fel­A dominikai Imbert-junta kegyetlenségeinek kivizsgálá­sára alakult AÁSZ-bizottság kedden bejelentette, hogy újabb bizonyítékokat talált. A Santo Domingó-i Viktoria bör­tönhöz vezető úton levő híd mellett hét. holttestre bukkan­tak. A holttesteken fizikai erő­szak nyomai láthatók. Sajtó­jelentések szerint az Imbert- féle jobboldali katonai klikk meggyilkolt politikai ellenfe­leinek első csoportjáról van szó. Szemtanúk elmondották, hogy a május 20-ra, valamint Berlinben ismeretessé vált annak a levélnek a szövege, amelyet Willi Stoph, az NDK miniszterelnöke június 14-én tőségű győzelmeket arattak ebben az időszakban ' Ba Gia, Nui Thanh Hill, Tam Ky, Duy Xuyen, True Ha, Hai Lang, Le Thanh helységekben és ezek környékén. harci sikereket ért el Dél-Viet­nam középső részén. A DNFF harcoló egységei harcképtelen­né tették az ellenség 5436 tisztjét és közkatonáját, kö­zöttük 327 amerikai katonát. A hazafias erők több mint ezer hatalmazást a vietnami hely­zet rendezését célzó tárgyalá­sok folytatására. A szovjet kormány úgy véli, hogy a négy ország jobban tenné, ha az ag­resszió áldozataihoz — a VDK kormányához és a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadí- tási Fronthoz — fordulna. A szovjet kormány véleménye szerint föl kellene továbbá szó­lítaniuk az Egyesült Államok kormányát, hogy szüntesse be vietnami beavatkozását. (MTI) a június 6-ra virradó éjjel a foglyokat tehergépkocsin szállították a hídhoz, s ott löt ték le őket. Egy kihallgatott tanú közölte az AÁSZ-tisztvi- selőkkel, hogy folytatni kell a kutatást, mert a híd környé­kén még 19 holttestnek kell lennie; a többi tizenötöt az Imbert-pribékek a folyóba do­bálták. A New York Times Santo Domingó-i tudósítójának je. lentése szerint a junta még mindig több mint 2500 foglyot tart börtönben. (MTI) Willy Brandt nyugat-berlini polgármesterhez intézett. A levél rámutat: szükséges, hogy tárgyalásokon vizsgálják az új egyezmény előfeltételeit. Amint ezt a Német Demok­ratikus Köztársaság fővárosá­nál* hivatalos képviselői az MTI berlini tudósítójával kö­zölték, a régi egyezmény egy­szerű meghosszabbítására a múlt esztendő negatív tapasz­talatai miatt nem kerülhet sor. E tapasztalatok ugyanis egyértelműleg azt bizonyítják, a nyugat-berlini szenátus nem teljesítette a Passierschein- egyezményben vállalt kötele­zettségét, hogy mindent elkö­vet az egyezmény zavartalan végrehajtására. Ez alatt az idő alatt Nyugat-Berlint továbbra is, sőt még erőteljesebben az NDK-ellenes provokációkra és revansista akciók végrehajtá­sára használták fel. Willy Brandt nyugat-berlini polgármester1 egyébként még nem válaszolt Stoph miniszter- elnök levelére. Ellenben Egon Bahr, a nyugat-berlini szená­tus szóvivője nyilvánosságra hozta a szenátusnak azt az ál­láspontját, hogy a szenátus a régi egyezmény automatikus meghosszabbítására törekszik. A szóvivő azt is hozzátette, hogy ebben a kérdésben egy­séges a nyugat-berlini szená­tus és a bonni kormány állás­pontja. Tito elnök szerdán Szverd- lovszkból Irkutszkba érkezett. A repülőtéren már korábban odaérkezett Mikojan elnök és más hivatalos személyek fo­gadták. Jóhnson elnök pénteken (magyar idő szerint 19 órakor) fontos politikai beszédet mond az ENSZ-alapokmány aláírá­sának 20. évfordulója alkalmá­ból rendezett' San Franciscó-i ünnepségeken. Johnson a hír szerint főként a vietnami problémával foglalkozik. Az amerikai orvosegyesület bojkottal és orvos-sztrájkkal fenyegetőzik abban az eset­ben, ha törvénybe iktatják az öregkori egészségügyi ellátást. Krejsky osztrák külügymi­niszter szerdán a bécsi újság­író klubban válaszolt a kül­földi újságírók kérdéseire. Ki­jelentette, hegy az Atlanti óceántól az Uraüg tartó Euró­pa gondolatát csupán szép frá­zisnak tartja, s hozzáfűzte, hogy az európai egységet konkrét együttműködéssel kell erősíteni. Etiópiában szerdán megkez­dődtek a parlamenti választá­sok. A szavazásban több mint ötmillió választópolgár vesz részt. A kétkamarás parla­ment alsóházának 250 helyére 2300 jelöltet állítottak, közöt­tük tizenöt nő van. A Csehszlovákiában tartóz­kodó mongol párt- és kor­mányküldöttség, amelyet Ce- denbal vezet, a szerdai napot Kassán és környékén töltötte. Az amerikai hatóságok San Francisco kikötőjében 13 sze­mélyt tartóztattak le. A letar­tóztatottak bűne az volt, hogy élelmiszert és gyógyszert akar­tak küldeni hajón a dél-viet­nami hazafiaknak. "J Az Egyesült Államok 37 mil­lió dollár értékű élelmiszerfö­lösleget ad el az Egyesült Arab Köztársaságnak. A kül­ügyminisztérium szerint az EAK kormánya előzőleg hoz­zájárult ahhoz, hogy megtár­gyalja Washingtonnal a két ország viszonyában fennálló legnagyobb nézeteltéréseket. A Szovjetunió nem fogadja a nemzetközösségi missziót Willi Stoph levele Willy Brandthoz Az amerikai vezetés válsága Az államcsíny végrehajtói de­mokráciáról beszélnek és köz­ben a legrosszabb fajta dikta­túrát vezetik be. Ezt azért te­szik, mert szét akarják zúzni a forradalmat. Azért folya­modtak az államcsínyhez, mert féltek attól, hogy a földreform újabb és döntő szakaszába lép. A földreformról az úgyne­vezett forradalmi tanács nyilatkozatában egy szó sincs. Féltek attól, hogy a szocialis­ta forradalom a kabíliai fegy­veres harcok befejeztével vég­képp megszilárdítja az ország egységét. A felhívás felszólítja az al­gériai hadsereg tisztjeit és ka­tonáit, csatlakozzanak ahhoz a népi ellenálláshoz, amely most szerveződik a városok­ban és a falvakban, Constan­tine, Oran és Algír vidékén. A felhívás nyomatékosan hang­súlyozza, hogy az FLN akti­vistáinak, a párt harcosainak kell a reakcióval szembeni el­lenállás megszervezésében az élen járni. Az FLN aktivistái egy cso­portjának felhívása ezekkel a szavakka1 fejeződik be. «Le az ellenforradalom­mal, éljen a szocialista for­radalom!« Algéria fővárosában közben tovább folynak az előkészüle­tek a meghívott vendégek fo­gadására. Az algíri repülőté­ren és a nemzetgyűlés épüle­tén, ahol a külügyminiszteri előkészítő értekezletet tartják, már ott leng a több mint 60 afroázsiai nemzet lobogója. Már 15 ország küldöttsége A z amerikai lapokat hosszabb idő óta fog­lalkoztatja az Egye­sült Államok növekvő presz­tízsveszteségének a témája, s ezzel összefüggésben az a kér­dés, miért veszítette el az Egyesült Államok vezető sze­repét a nyugati világban? Már önmagában az a beismerés, hogy az Egyesült Államok el­veszítette vezető szerepét, rendkívül jellemző, de ennél talán még érdekesebbek azok a magyarázatok, amelyeket különféle amerikai lapok és vezető politikai személyiségek fűznek ehhez a kérdéshez. Legutoljára Walter Lipp- mann, az amerikai sajtó két­ségkívül legtekintélyesebb pub­licistája nyúlt hozzá ehhez a kényes kérdéshez, mégpedig olyan személyes tapasztalatok alapján, amelyeket legutóbbi nyugat európai kőrútján szer­zett. Lippmann megállapítja: Nyugat-Európában évek óta hanyatlik az Egyesült Államok tekintélye, jelenleg pedig kö­zeledik a mélyponthoz, amit nem annyira a vietnami és dominikai beavatkozás oko­zott, mint inkább az a mód, ahogy az Egyesült Államok kormánya megpróbálja ráerő­szakolni befolyását ezekre az országokra Tehát Lippmann véleménye szerint nem az ame­rikai imperializmus lényege kelt bizalmatlanságot Nyugat- Európában, hanem azok a mód­szerek, amelyekkel az ameri­kai fölényt megpróbálták ér­vényesíteni. Ezek a módszerek részben dilettánsok, részben pedig olyan erőszakosak, hogy ellenszenvet keltenek még azokban a nyugati körökben is, amelyek egyébként fogékonyak az imperializmus elvei és mód­szerei iránt A problémáknak ilyen módon való fölvetéséről meg kell azonban mondanunk, hogy ki­zárólag az amerikai közvéle­mény megnyugtatására szol­gál. Valójában azt igyekszik bebizonyítani: miért kell az Egyesült Államoknak állan­dóan erőfeszítéseket tenni a nyugati szövetségi rendszer összetartásáért. A nyugati szö­vetségesek nem annyira az amerikai módszerek miatt zú­golódnak, mint inkább saját érdekeiket megpróbálják elébe helyezni az amerikai érdekek­nek. K özvetlenül a második világháború befejezé­se után Nyugaton senki sem vonta kétségbe az Egyesült Államok vezető sze­repének jogosultságát, hiszen gazdaságilag az egész Nyugat olyan mértékben függött az Egyesült Államoktól, hogy nem is lehetett, vitás, kit illet a vezetés. Közben azonban húsz év felt el, s bár az Egye­sült Államoknak nagy része volt Nyugat-Európa gazdasági megerősödésében, mégiscsak az a helyzet hogy megváltozott a világkereskedelemben az Egye­sült Államok és nyugati part­nereinek részvételi aránya. Azok az országok pedig, ame­lyek húsz évvel ezelőtt még rá voltak utalva az amerikai se­gítségre, ma mint rendkívül aktív versenytársak jelentkez­nek a tőkés világpiacokon. Az önálló gazdasági törekvésekkel bizonyos önállósági igények je­lentkeznek politikai téren is. Ez elsősorban Franciaországra vonatkozik, amely De Gaulle kormányra lépése óta mind­inkább távolodik az amerikai koncepciótól, és ma már ha­tározottan szembefordul az Egyesült Államokkal, tagadja az amerikai vezetés jogosultsá­gát, és olyan nyugati szövet­ségi rendszert igyekszik létre­hozni, amelyben, ha nem ér­vényesül is teljes mértékben az egyenjogúság a szövetsége­sek között, de legalább a nem­zeti érdekek szóhoz jutnak. A z amerikai vezetés szertefoszlásábán sze­repet játszik még egy fontos tényező. 1945 után né­hány évig az Egyesült Álla­mok monopolhelyzetben volt az atomfegyverek területén, s ennek következtében az egész hidegháborús koncepciót ame­rikai irányítás alatt hozták létre. Mint ismeretes, az atom­monopólium nem tartott so­káig, de még azután is, hogy a Szovjetunió megtörte az Egyesült Államok atommono­póliumát, az amerikaiak azzal érveltek nyugati szövetsége­seik előtt: a Szovjetunió nem rendelkezik azzal a technoló­giával, amely lehetővé tenné az atomfegyverek nagy töme­gekben való előállítását és szállítását. Az első szputnyik egycsapásra végzett ezek­kel az érvekkel, és a nyugati világ szemben ta­lálta magát egy olyan helyzet­tel, amely ellentmondott az egész hidegháborús kon­cepciónak. Kiderült, hogy a Szovjetunió ezen a téren meg. előzte az Egyesült Államokat. A z Egyesült Államok vezetői képtelenek voltak alkalmazkodni a valóságos helyzethez, és en­nek következtében egyik ku­darcot szenvedték el a másik után. Ezek a kudarcok termé­szetesen nem maradtak hatás nélkül a nyugati szövetsége­sekre sem, és néhány év óta mindazokban a szervezetek­ben, amelyekben a nyugati ve­zető hatalmak részt vesznek, minduntalan visszatérő téma a nyugati egység problémája, ami valójában nem egyéb, mint fedőneve az elbizonyta­lanodott amerikai vezetésnek. Leutóbb a NATO miniszterta­nácsán olyan erővel jelentkez­tek ezek az ellentétek, hogy az amerikai lapok kénytelenek energikus figyelmeztető cikke­ket megereszteni a szövetsé­gesek címére. Magában az amerikai sajtóban is hangot kaptak az Egyesült Államok vezetési képességével kapcso­latos kételyek. A New York Times ismert publicistája, Ja­mes Reston, aki kezdetben hí­ve volt a Johnson-féle politiká­nak, most azt írja, hogy az amerikai »mindenhatóság il­lúziója« értelmetlen és költsé­ges dolog, és senkire sincs ha­tással, kivéve azokat a wa­shingtoni vezetőket, akik min­den áron hinni akarnak eb­ben az illúzióban. Az amerikai vezetés válsá­gának mélyebb okaira mutat rá Arnold Toynbee ismert an­gol történetfilozófus, akinek a Spengleréhez hasonló történe­lemszemlélete sok vitára adott és ad okot, de kétségtelen, a nyugati világ egyik nagy szel­lemi tekintélye. Toynbee egyik legutóbbi tanulmányában azt fejtette ki, hogy »Amerika je­lenleg egy világméretű ellen- forradalmi irányzat vezetője-«, amelynek egyetlen célja, hogy védelmezze a gazdagok érde­keit a szegényekkel szemben, akárcsak egykor Róma, amely a világ minden pontján a gazdagok érdekeit védelmezte a szegények ellen — s ezen is ment tönkre. Csakhogy Amerika «öntuda­tos milliomosai tisztában van­nak vele, hogy a gazdagok Ki­váltságainak tartós biztosítá­sára irányuló erőfeszítéseke: nem lehet egyetlen s mén olyan hatalmas ország viszo­nyaira korlátozni. Céljaik?' csak hatalmas szövetség élé és nagy katonai erővel tudj'1 - biztosítani. Legalábbis így vo' a múltban. Róma a maga idr jében rendelkezett a katona; fölénnyel, de végül is belebu­kott a megoldhatatlan felada' ellentmondásaiba. Ma azonbs az atom- és rakétafegyverei: korában, akármilyen erőfesz - téseket tegyenek is a legerő­sebb imperialista hatalom kép­viselői, képtelenek olyan ka­tonai fölényre szert tenni, amely akár átmeneti időszak­ra is biztosítaná számukra a fölényt. Korunk történetének nag;< fordulópontja az volt, amikor az Egyesült Államok elveszítette az atomfegyverek monopóliumát, amivel az egész monopolista rendszeren halálos rés keletkezett. A dön­tő fegyverek monopóliuma nélkül semmiféle monopolista rendszert nem lehet sokáig fenntartani. Ez a tulajdonkép­peni és legmélyebb oka annak a válságnak, amely a nyugati táborban jelentkezik, s ame­lyet összekapcsolnak az ame­rikai vezetés krízí^vel. Paál Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom