Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-12 / 110. szám

KIVÁGTÁK AZ ÖREG FÁKAT EVE TÖRTÉNT M authauseni koncentrációs tábor. 1945 áprilisának utolsó napjai. Százával húztak el az amerikai légierő kö­telékei a kőbánya és a láger fö­lött. Linz felől dübörgött a lég. A hajdani büszke SS-»übermenschelc« sápadtan ténferegtek köztünk. A -muzulmánok« (az SS-ek így neveztek bennünket, csonttá és bőrré lesoványodott foglyokat) száraz sze­meben remény csillant. A hírek, amelyeket éjszakánként lehetett hallani a barakkok sö­tétjében, igaznak bizonyultak. A gyilkos ná­ci rendszer kapta a halálos ütéseket. A lá­gerben tizennyolcezer ember várta a szaba­dulást. Kétszázötvenen—háromszázan haltak meg naponta. Az éhség és a ragály könyörte­lenül szedte áldozatait. A hullakamrák zsúfo­lásig megteltek. A krematórium kemencéi éj­jel-nappal működtek. E sorsdöntő napokban az illegálisan műkö­dő párt meghatározta tizennyolcezer ember további sorsát. Rádiónk segítségével meg­tudtuk, hogy az SS szörnyű vérengzéseket kö- vetett el tízokban a koncentrációs táborok­ban, ahol a kiürítést már nem volt módjá­ban végrehajtani. Két vezetősége volt abban az időben a lágernak. Az egyik: Ziereis SS Standartenführer, a láger yéreskezű kommen- dánsa a pribékjeivel, a másik: -láthatatlan« nemzetközi kommunista komité. Az utóbbi az egész lágerban ellenőrzött már. A hónap utolsó napjaiban tudomást sze­reztünk róla: Himmler olyan utasítási, adott a tábor parancsnokának, hogy a lágert szá­molja fel, égessen el mindent. A parancs végrehajtása után irány Passau, ahol majd megkapja a további parancsot A hír igaz volt, ez nagyon komoly helyezetet teremtett Illegális rádiónkból már értesültünk róla, hogy Passau elesett, ott már amerikaiak van­nak. Az ellenállási mozgalom irányítója, a nem­zetközi kommunista komité egész éjszaka ülésezett, és határozatokat hozott. A harci ta­pasztalatok alapján megállapítottuk, hogy adott esetben nem mindenki pusztulna el, aki harcba indul. Határozatunk lényege az volt: ha meg kell halnunk, harcban essünk el. Hittünk abban, hogy lesz, aki túléli, s lesz, aki elmondhatja, hogyan harcoltunk a fasiszta zsarnokság ellen még a tizenkettedik órában is. »Nem fogunk birka módjára el­pusztulni az SS-vágóhídon!« — ez volt a jel­szavunk. A komité határozata értelmében mindenki megkapta a„ megbízását. A következő nap megkezdődött a felkelésre való előkészület. A műhelyekben dolgozók vágó és szúró szer­számokat »organizáltak«, az építő munkákon dolgozók vasdorongokat, és elrejtették. Volt palackozott benzinünk, mészoldatunk, kén savunk, sósavban kevert vérlúgsóoldatunk palackban, fűrészlapból készített késünk. Az én megbízatásom az volt, hogy adott jelre és időre vágjam át a 10. és a 15. barakkok közt húzódó villamos tüskésdrótkerítést, hogy az ott levő géppuskaállást elfoglalhassuk. A művelethez szükséges szigetelt vágószerszá­mokról nekem kellett gondoskodni. Felada­tom vojt még, hogy ne legyen áram a harc megindulása után a láger területén, főleg a rádió adó-vevő bénuljon meg. émán ünnepeltük 1945. május 1-ét. 7\ T Mindent előkészítettünk az akció- / Y ra. Még a levegő is vibrált az iz- * galomtól. Az SS-ek már nem jártak egyedül csak többedmagukkal! Jól emlékszem arra, amikor a villanyszerelő mű­helybe jött öt SS és a Herr Kommandofüh- rerrel tárgyalt az én külön műhelyrészlegem­ben. Megszólaltak a szirénák, s hanyatt-hom­lok rohantak az óvóhelyre. Amikor bementem az üres műhelybe, ott találtam egy szolgála­ti SS Mauser-pisztolyt a bőrtokjával együtt és két tartalék tárat. Habozás nélkül magam­hoz vettem, és elrejtettem a műhelyen kí­vül. Senki sem látott meg. A légiriadó után vagy fél órával később »érkeztem« vissza, s természetesen halvány fogalmam sem volt a pisztolyról. Géppisztolyunk is volt már elegendő lőszer­rel. A komité úgy döntött, hogy a fegyvert tartsam meg, és az akcióban azzal is »dolgoz­zam«. Rettenetes és idegtépő napok voltak azok! Tudtunk a szadista gyilkos banda szándékáról, s vártuk, mikor kezdi el. A ko­mité úgy határozott, hogy csak akkor lendü­lünk ellenakcióba, ha megkísérlik lemészár- lásunkat.Számolni kellett az SS-ek hatalmas túlerejével. Nappal dolgoztunk, éjszaka pedig — min­den eshetőségre számítva — a komité kijelöl­te helyen őrködtünk a barakkokban. Ha el- álmosodtam éjszaka, elkötöttem a kezemet, hogy fájjon. Még így is elnyomott azonban néha az álom. Egy-egy éjszaka szinte örök­kévalóságnak tetszett. Időnként hallottuk a harcok morajlását, csak azt nem tudtuk, hogy szovjet vagy amerikai fegyverektől származ­nak-e. Végiggondoltam életem útját: inasévek, munkanélküliség, sztrájkok. Dél-amerikai emigráció. A spanyol háború. A francia in­ternálás. Dunkerque és a német hadifogság. A Gestapo és a börtönök: Königsberg, Dan­zig, Stettin, Berlin és az ottani vallatás, Leip­zig, München, Linz és Végül Mauthausen immár öt éve. A spanyolországi nemzetközi brigádok tagjaiból már csak hatan éltünk. Negyvenhetünket hurcolt ide a Gestapo. Meg­különböztetésképpen bennünket vörössel je­löltek. A spanyolok két jelet viseltek egy nagy S betűvel, mi »Roth Spanierek« voltunk. Volt rá gondjuk, hogy minél kevesebben ér­jük meg azokat a napokat! Akik még él­tünk, annak köszönhettük, hogy valamilyen fontos szakmában dolgoztattak bennünket. Nekem különösen szerencsém volt: bekerül­tem a villanyszerelő műhelybe. Éltünk, és készültünk rá, hogy megvédjük életünket, hogy leszámoljunk a gyilkosokkal. Május 4-e lehetett, amikor az SS-alakulatokat egyszerű Vehrmacht-katonák váltották fel. Amikor közelebbről is megláttuk őket, még örömet is jelentett, mert osztrák népfelkelők voltak. Fölmerült: vajon ezekkel az öregek­kel akarják végrehajtatni aljas tervüket? A modern gyorstüzelő fegyverek helyett egysze­rű puskával álltak őrt, a géppuskaállosokban is régi, vízhűtéses gépfegyverek voltak. Csak kevés SS-t láttunk, elsősorban a műhelyek kommandoführerjeit és rajtuk kívül a leg­vérengzőbbeket, akik sok esetben már reg­gelizés előtt öltek, s fogadásból eleven cél­pontokra lövöldöztek. Sápadtan, vérben for­gó szemmel jártak-keltek, és állandóan ma­gukkal hordták a »diplomata aktatáskát«, amiben ott lapult a civil- öltöny. Illegális rá­diónk segítségével tudomást szereztünk ar­ról, hogy a szovjet csapatok elfoglalták a Reichstagot, Hitler nincs többé, a Harmadik Birodalom romokban hever. A komité úgy határozott, hogy akció­ba lépünk, de csak az SS-ek ellen A felszabadító csapatok ugyanis már csak pár kilométerre vannak a lágertől. A komiténak volt biztosi, téka rá, hogy az osztrák népfelkelők nem lő­nek a rabokra. A következő napon már csak a műhelyek vonultak ki munkára, a többi kommandó a lágerban maradt. A váratlan in­tézkedés zavarólag hatott, mert a szervezett erők egy része kint, a másik bent volt a lá­gerban. Ugyancsak bent voltak az elrejtett harci eszközök is, nem volt időnk magunkkal vinni. A bent maradók átvették tőlünk eze­ket »Bandera Rója« volt a megbeszélt jel­szó. Amikor ez elhangzik, le kell fegyverez­ni az SS-eket mindenáron. Virágzottak a fák, olyan békés volt a han­gulat, mintha sohq egyetlen lövés sem dör­dült volna el. Olyan furcsa ízű és színű na­pot még nem éltünk Mauthausenben. Még tartott az ebédidő (akkoriban már ilyenünk is volt), amikor a Kommandoführer roppant sápadtan a műhelybe ért, s behúzódott az én részlegemre. Öt perc sem telt el, megjött Rafael elvtárs, s átadta a jelszót. Elérkezett a nagy pillanat.. A Kommando- führert teljesen váratlanul érte a tenyéréllel a torkára mért ütés. Mire valamennyire ma­gához tért, már nem volt fegyvere. Gyors léptek a külső teremben, csak annyi időm volt, hogy közvetlen az ajtóhoz álljak lövés­re kész pisztollyal. Kommt hereinnal invi táltam be kissé parancsolóan a másik Kom- mandoführert. A.láger felől óriási ujjongást, kiabálást hallottunk. Ekkor érkezett a főbejárathoz az első amerikai tank, utat tört magának, és megállt az appelplatzon. Akiknek volt any- nyi erejük, még mászva is oda igyekeztek, hogy lássák a felszabadítókat. Sokan marad­tak mozdulatlanul az appelplatzon mászás közben. Nem tudtuk, hogy az öröm miatt vagy a végelgyengüléstől. A láger különbö­ző pontjain lefegyverzett SS-pribékeket a fő­bejáratnál gyűjtöttük össze. Jaj volt azok­nak, akik embertelenül viselkedtek az el­múlt időkben! Robbanásszerűen törtek elő az indulatok. Az amerikaiak teljesen szabad fo­lyást engedtek nekik. Rágógumit rágcsálva nézték és filmezték, hogyan bosszulják meg a foglyok a testvért, az apát és mindenkit, akit oly szörnyű körülmények között pusztí­tottak el a fasiszta zsarnokság hívei. Először a kápók lakoltak, akik nyomorult életüket az­zal nyújtották, hogy hízelgésből gyilkolták rabtársaikat. A gyáva SS-ek, akik rabruhá­ba öltöztek, és a tömegbe vegyültek^ sem ke­rülték el sorsukat, mert felismertük őket. Folyt az ítélkezés és az ítéletvégrehajtás a véráztatta földön. Az amerikai katonai ható­ságok nem avatkoztak be a »láger belső éle­tébe«. Amit a láger területén találtak, mindent bizonyított, láthatóan előttük feküdt a náci barbárság minden válfaja, a végelgyengültek, a flekktífuszosok, a tbc-sek — a fasisztáknak már nem volt idejük őket is a gázkamrába küldeni —, a tömött hullakamrák és a még izzó krematóriumok, tizennyolcezer élő csont­váz. és ki tudná megmondani, mennyi halott. 1945. május 5-én délután két és három óra közt bevonták az ezerszer is elátkozott ho­rogkeresztes zászlót, melynek árnyékában olyan sokat szenvedtünk, és százezreket gyil­koltak le. öt év után először láttam az ár­bocot az »őrület« zászlója nélkül. Amikor fel­kúszott a csillagsávos lobogó, mi is tiszteleg­tünk, még egyszer »mützen abbot« csináltunk, Ekkor már nem vezényszóra, tettük. Mi, az életben maradottak így köszöntöttük a sza­badságot. _úsz év telt el azóta. Döbbenetes számomra, hogy napjainkban a csillagsávos lobogó ugyanazt jelen­ti Dél-Vietnamban a szabadságuk­ért harcoló hazafiaknak, mint ne­künk a horogkeresztes zászló a Harmadik Bi­rodalomban SOROKBAN Többen szóvá tették la­punkban. hogy nehezen lehet varrógéptűt kapni a kis Sin­ger gépbe. Császár Vendel, a Babócsa és Vidéke Földmű­vesszövetkezet 18. számú, bé- lavári vegyesboltjának vezető­je felhívta a szerkesztőség fi­gyelmét, hogy náluk állan­dóan kapható ilyen varrógép­tű. Gazdag István levelező arról számolt be, hogy jól sikerült Or­dacsehiben a ráció nap. A kis község lakói csaknem hetvenki­lenc liter vért adtak. Ezzel az eredményével az elsők közt van a megyében. Gyakran kapnak köszönő levelet kórházi betegek­től az ordacsehi véradók. A vö- röskercsztes szervezet legutóbbi ünnepi gyűlésén erről is beszélt Koltai Istvánnó titkár. Tizennégy aktívának »Jó munkáért« jelvényt adott a járási vöröskeresztes tit­kár. Koltai Istvánná, Lukácsa An- talné, Szabó Ferencné és Perián Józsefné a megalakulás óta vesz részt a mugkában. A magyar tenger rajongói­ról írt levelében Németh Márta öreglaki olvasónk. Volt, aki már április 4-én megfürdött a Balatonban. A fiatalembert Berdál György­nek hívják. A tó szomszédsá­gában lakik, állandó vendége a fonyódi strandnak. Télen korcsolyázik a befagyott ta­von, tavasztól őszig pedig fürdik a Balatonban. Horváth J. Károly levelezőnk fényképes beszámolót küldött Balatoni enyves két legnagyobb fájának vég­napjáról. Levágták a hatalmas koronát, az ágakat. A fa törzsének átmérője száznyolcvan centiméter. A ké­pen jól érzékelteti a fa nagyságát az óriás előtt álló két dolgozó. Aki elment a két fa előtt, mindig meg­csodálta. Most eltűnt az üdülőhelyről a két óriás. Akinek csak egy vágya van A Siófokra érkezők a Vára- di Adolf téren mennek be az üdülőhely központjába. A fia­talok nem ismerhették a név­adót. Váradi Adolf élete a a munkásmozgalomé volt, a nyilas terror áldozata lett. Sokgyermekes családból szár­mazott, vízvezeték-szerelő volt a szakmája. Fél lábát az első világháború veszi el tőle. Testvére a fehérterrornak esett áldozatul. Az ur?k or­szága öt cigarettát kínált a hadirokkantság kárpótlásául Váradi Adolfnak, munkát azonban nem kap. A mun­kásmozgalomban talált vigasz­talást. Felesége a harcos múl­tú Angyalföldön született. Harcostársa volt Váradi Adolfnak, a horthysta rend­őrség mindent elkövetett, hogy meggátolja a munkásság szervezkedését. Az illegalitás veszélyes, mégis vállalják. Terjesztik a Népszavát^ és az illegális párt kiadványait Siófokra költöznek abban a reményben, hogy itt kapnak munkqt. 1940-től mindenna­pos látogatója a csendőr. Vá­radi Adolfot egy nap elhívják a leventeotthonba »vízvezeté­ket javítani«. A csőrepedés csak ürügy, megkezdődik az internálások sora. Kistarcsa, Nagykanizsa, Sárvár, Moson­magyaróvár, Budapest. Innen hazaengedik mint hadirok­kantat. Közben felesége a veszprémi fegyházba került. Az úri Magyarország utolsó bosszújának Váradi Adolf is áldozatul esett. Az eseménye­ket azonban már nem lehet feltartóztatni. A felszabadu­lással győz a kommunisták harca. A mártír özvegyének új harcokat hozott ez a húsz év. Mindig tudta, mit kell tennie, mi a legfontosabb. Ma a köz­ségi tanács gyermekvédelmi állandó bizottságának elnöke. Váradi Adolfné szobájából a férjéről elnevezett térre lát­ni. A mártír özvegye az em­lékhez méltóan dolgozik. Csak egy vágya van, hogy a fiata lók odaadóan vigyék előre a szocializmus ügyét. Gajda Pál * Siófok Boglár olvasó község .H Balogh István Ex Häftlings No 584. Mauthausen 1940—1945 A három és fél ezer lakosú Balatonbogláron 2125 napi­lapot, hetilapot és folyóiratot járatnak. Naponta háromszáz Somogyi Néplapot', háromszáz- kilencven Népszabadságot, minden héten háromszáz Nők Lapját visz a postás a bóvá­riaknak. S itt van még a töb­bi tizenhét lap. Szóval Boglár szeret olvas­ni. öt köpyvtár van a község­ben. A két községi könyvtár­ban háromezer-hatszáz kötet várja az olvasókat. ötszáz­nyolcvan beiratkozott olvasó csaknem háromezer-ötszáz kö­tetet vitt haza a könyvtárból a múlt esztendőben. Sokan járnak a másik három könyv­tárba is. Sajnos, némelyek nem be­csülik meg eléggé a könyve­ket, nem vigyáznak rájuk, így aztán elrongyolva, pe­csétesen kerülnek vissza a polcra. Megesik, hogy elkal­lódnak a könyvek. Különösen a művelődési házban, ahol egyéb célra is használják a helyiséget. Most még megfe­lelnek a könyvtárak az igé­nyeknek, hamarosan azonban szükség lesz a bővítésre, olva­sóterem építésére. Érdemes megemlíteni, hogy a Dózsa György utcai könyv­tár és könyvesbolt százhet­venezer forint értékű köny vet adott el. Az egy főre eső ötvenforintos könyvvásárlás meghaladja az országos és a megyei átlagot is. A községi könyvtárakat vezető pedagó­gusok lelkiismeretes és jó munkája meghozta gyümöl­csét. Daku István Balatonboglár Őregek napja Somogyvámoson A felhők is eltűntek az égről ezen a reggelen. Még a természet is ünneplőbe öltözött. A kis falu­ban az öregek megünneplésére ké­szültek. Zenés ébresztővel kez­dődött a nap. A nőtanács tagjai nekiláttak az ünnepi ebéd főzé­sének. Tizenegy órakor magyaros viseletbe öltözött kislányok és fiúk vezették nagyszüleiket a föl­díszített művelődési otthonba. Stikel Józsefné, a nőtanács tit­kára köszöntötte a vendégeket, majd Kovács Tibor vb-titkár, Ke­rekes Károly főagronómus emlé­keztette az öregeket a húsz évvel ezelőtti időkre. Az általános isko­lások, az óvodások műsort adtak elő, majd virággal kedveskedtek a nagymamáknak és nagypapáknak. Az ünnepség díszebéddel folyta­tódott. Költségeit a termelőszö­vetkezet és a tanács állta. Amikor délután széledni kezdtek a ven­dégek, ilyen köszönéssel váltak el az ünneplőktől: Viszontlátásra mához egy évre. Szvath Klára, a nőtanács kulturális felelőse Termelési tanácskozás a siófoki fmsz-nél A tavalyi munkát, a felszabadu­lási verseny eredményeit beszél­te meg a siófoki fmsz tagsága a legutóbbi termelési tanácskozá­son. Harag János, az igazgatóság elnöke többek között elmondta, hogy az 1 458 000 forint nyereség alapján először fizet nyereségré­szesedést tagjainak a szövetkezet. Egy dolgozó hét és fél napi ke­resetnek megfelelő összeget kap. öt bolt kiváló címet nyert, öt fmsz-tag kiváló dolgozó lett. Az ádándi 30. szátnú bolt érte el a legjobb eredményt. Tavalyi mun­kájáért megkapta a kiváló bolt címet, vezetőije Matyikó Ferenc kiváló dolgozó. A bolt első he­lyen végzett a felszabadulási ver­senyben is. ötvenhárom dolgozó pénzjutal­mat kapott, összesen huszonnégy­ezer forintot osztott ki a szövet­kezet. Horváth János, a MÉSZÖV igazgatóságának elnöke adta át az fmsz-nek az elismerő oklevelet, Harag Jánosnak a »Kiváló szövet­kezeti dolgozó« oklevelet. A siófoki földművesszövetkezet versenyre hívta a megye vala­mennyi szövetkezetét. Petrovszki Mátyásné Siófok, Batthyány utca 35. Társadalmi munka a kastély és az iskola körül Kétéves az erdészeti szakiskola Szőcsénypusztán. Ott György igazgató úgy szereti és építi a községet, mint aki egy életre ide kötelezte . el magát. Tanítványai­val és kollégáival sok társadalmi munkát végez. A szakiskolások rendbe hozták a kastély környé­két. A szőcsényi iskolának is segítettek. Vízvezetéket szereltek, földmunkát végeztek, kerítést ké­szítettek, szállítottak stb. Apri is 9-én a helyi vezetők, az általános iskola tanulóinak szülei meszefc oltottak esőben, szépítették az is­kola környékét. A szakiskolások kivették az asszonyok kezéből a szerszámot, s befejezték a mun­kát, nem törődtek az esővel. ál község vezetői megköszönték a szakiskolának a társadalmi mun­kát. A szülők szívesen és szorgalma­san dolgoztak az iskolában, bán­totta őket, hogy olyan elhanya­golt a környéke, Elhatározták, hogy parkosítják az udvarát. A község fehéregyházi részén vizes- árkot) ástak a fiatalok, mintegy hétezer téglái szedtek ki a ma­lom hajdani alapjából. Papp Je­nő, Nagy Imre, Vámis Flóri, Mór Jánosné, Szabó Gyuláné, Horváth Ferencné és sokan mások szív- vel-lélekkel dolgoztak a faluért. Szili László vb-elnök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom