Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-01 / 102. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1965. május 1. Nemcsak a méltat vizsgálta, hanem előre is tekintett a Somogy megyei sporttanácsiiiés Tegnap délelőtt Kaposváron a megyei tanácsszékház kistermében tartotta első félévi ülését a So­mogy megyei sporttanács. Első napirendi pontként Vermes Imre, az MTS Somogy megyei Tanácsá­nak elnöke tartott beszámolót. Taglalta az 1964-es esztendő szám­szerű adatait. Megállapította, hogy a múlt évi mérleg kielégítő. Hat­tal emelkedett a sportkörök szá­ma, jelenleg már tizenhét község kivételével mindenütt termelőszö­vetkezeti sportkörök működnek. Emelkedett a szakosztályok száma is. Vannak viszont sportágak, ahol nincs fejlődés. így a kerék­pár, a falusi teke, a birkózás meg a kosárlabda egy helyben topog, örvendetes az asztalitenisz, a ké­zilabda, a sportlövészet, a labda­rúgás, a természetjárás és a tor­nasport fejlődése. Jelentős előrelépés történt a szakvezetők képzése terén. Emel­kedett a segédoktatók, az oktatók és a szakoktatók száma. Huszon­hárommal több lett a minősített edző Somogybán. Jelentős előre­haladást hoz majd a következő időszakban az, hogy 86 gyakorló­edzőt képeztek ki egy esztendő alatt Somogybán. Az külön örven­detes, hogy a Kaposvári Felsőfokú Tanítóképző Intézet végzős növen­dékei közül negyvennyolcán, mint gyakorló oktatók is sikerrel vizs­gáztak. A továbbiakban Vermes Imre a szervezeti munkáról szólt, vala­mint elemezte a megyei sportta­nács mellett működő különböző bizottságok munkáját. Megállapí­totta, hogy a tavaly alakult tö­megsport-bizottság kezdetben igen jól működött, később azonban el­halványult. A szervezeti élettel kapcsolatban beszámolt a megyei TS elnöke arról, hogy a sportköri közgyűlések mindinkább betöltik hivatásukat. Pozitívumként jelölte meg, hogy az első és második fél­évi közgyűléseken általában a tag­ság hetven százaléka megjelent. A közgyűlés azzá a fórummá lett, aminek lennie kell. Beszámolt a Kilián Testnevelési Mozgalom helyzetéről. Eszerint megyénkben tizenhatezren jelent­keztek a Kiliánra, s ezeknek a fe­le szerzett jelvényt. Külön elemez­te a természetjáró sport helyzetét. Megállapította, hogy Somogybán erőteljesen fejlődik a turisztika, s a természetjáró szakosztályok újabb tömegeket kapcsolnak be a megyei sportéletbe. Sikeresnek mondotta a falusi dolgozók 1964—• 65. évi téli spartakiádját is. A minőségi sportról szólva je­lentős állomásnak említette az el­múlt esztendőt, amikor a Nemzéli Bajnokságokban 15 Somogy me­gyei csapat szerepelt. Nemcsak a csapateredményekben értünk el az elmúlt évben nagyszerű eredmé­nyeket, hanem az egyéni verse­nyeken is. Külön kiemelte az at­léta Kovács Gézát, mint a somo­gyi sport egyik nagy ígéretét. A múlt vizsgálata mellett a jövő feladatait megfelelően vázolta a megyei TS elnöke. A munkát ezen­túl is az MTS megyei konferen­ciájának határozata szellemében kell folytatni. Az alapszabály sze­rint ez év őszén újjá kell válasz­tani a sportköri vezetőségeket. A második félévi közgyűlések egyik fontos napirendi pontja lesz a ve­zetőségválasztás. Fejleszteni kell az alapfokú tö­megversenyeket, a túramozgalma­kat, föl kell éleszteni a munkahe­lyi testnevelést, szorgalmazni a társadalmi pályaépítési mozgalma­kat, a nagyobb sportegyesületek­ben meg kell alakítani a tömeg­sport-csoportokat. Már most meg kell kezdeni az 1966. évi országos sportnapok előkészületeit. Befejezésül Vermes Imre arról a szigorú takarékosságról beszélt, amely a népgazdaság minden ágá­ban, így a sportvezetésben nagy felelősséget ró mindenkire. A népgazdaságon belüli aránytalan­ságok megszüntetése miatt 1965- ben a nemzeti jövedelem emelke­désének üteme kisebb mértékű lesz hazánkban, mint az előző években volt. Ebből fakad, hogy a sportmozgalomra fordított álla­mi támogatás összege sem növek­szik. Tervszerű gazdálkodással, a gondos gazda takarékosságával azonban elegendő a rendelkezé­sünkre álló pénz arra, hogy So­mogy megye 1965. évi tervfelada­tait a sportélet terén maradékta­lanul végrehajtsuk — fejezte be beszámolóját a megyei TS elnöke. A beszámolót vita követte, majd pedig bejelentések hangzottak el. Három mérkőzés itthon, egy idegenben A Nemzeti Bajnokságban szereplő somogyi labdarúgó- csapatok közül három ez al­kalommal hazai pályán küzd a bajnoki pontokért. Otthoná­ban szerepel a K. Kinizsi, a Siófoki Bányász, s a K. Va­sas. Idegenbe utazik viszont a Kaposvári Honvéd csapata. Elég nehéz mérkőzés előtt állnak a somogyi NB-s együt­tesek. A K. Honvéd a hétközi edzésen igen jó formá­ban játszott. A kaposvári NB II-esek az NB I-es Komlói Bá­nyásszal mérkőztek, s nem kis meglepetésre 4:1 arányban győz­tek. — Persze más a bajnoki mérkő­zés, a Láng SK hazai pályáján bi­zonyára feledtetni szeretné eddigi viszonylag gyengébb szereplését. No meg »nem jó dolog-« első he­lyezettnek lenni. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy min­denki az első ellen szeretne bizo­nyítani. Nagyon készültünk a Láng elleni meccsre, ennek elle­nére már a döntetlennel is elége­dettek lennénk — mondotta a va­sárnapi mérkőzéssel kapcsolatban elutazás előtt Tóth József, a Hon­véd-labdarúgók edzője. Egy-két sérülés miatt a Honvéd összeállí­tása bizonytalan. A csapat tizen­négy labdarúgóval utazik a va­sárnap délelőtti fővárosi mérkő­zésre. A K. Kinizsi a héten könnyebb edzéseket tar­tott. Ennek az oka, hogy elég sok sérültje van a csapatnak. Az pél­dául bizonyos, hogy Martin egy ideig nem jöhet szóba az össze­állításnál. A fiatal szélső Zala­egerszegen ugyanis súlyosan meg­sérült, s játékára hetekig nem le­het számítani. — A Pápai Textiles nagyon ko­moly ellenféL Igaz, hogy a hazai pálya mellettünk szól, de éppen nemrégiben ért bennünket kelle­metlen meglepetés a hazai pályán. Ha a csapat azonban úgy játszik, mint Zalaegerszegen, akkor a miénk lehet a két pont — mondot­ta Váracíl Lajos, a K. Kinizsi ed­zője a szombati mérkőzéssel kap­csolatban. Az edző egyébként kijelölte a pályára lépő tizenegyet. A hátsó sorokban nem lesz változás. Ko­vács lesz a kapus, Balogh, Szigeti, Zag a három hátvéd, Bíró, Csaba a fedezetpár. A csatársorban az alábbi öt játékos kap majd he­lyet: Jezeri, Szabó, Herbei, Göncz és Laczkovics. Csupán az a kér­dés, hogy Szabó vagy Jezeri ölti-e magára majd a 7-es számú mezt. után ugyanis most Farkas dőlt ki a sorból. Játékára hosszabb ideig nem számíthat Radnai György edző, akinek ma kell dön­tenie, hogy kit állítson a csapat egyik oszlopa, Farkas helyére. Siófokon remélik, hogy megtö­rik a nyeretlenségi sorozat. S most az együttes legyőzi az Sz. Dózsát. A K. Vases Petőfi vasárnap lép pályára a Dombó­vári Vasutas ellenében. Bizony nem kevés gondja van Zádori László dr. edzőnek. A múlt héten kiállított Pammer nem játszhat. Ezenkívül Szűcs, Zimonyi, Nagy és Csupor sérült. így aztán akár akarja a tréner, akár nem, való­színűleg föl kell forgatni a soro­kat. — A kellemetlen sárbogárdi ve­reség után hazai pályán kellene javítanunk. Remélem, hogy ez si­kerül is, mert csak győzelem ese­tén tudunk lépést tartani a kö­zépmezőny csapataival — mondot­ta Zádori László dr. A Siófoki Bányász háza táján érthetően örülnek an­nak, hogy a csapat sorrendben öt győzelmet aratott, s így a keszt­helyi oroszlánbarlangban is nyer­ni tudott. A mai meccstől viszont mégis tartanak a labdarúgó-bará­tok. Talán azért, mert az eddigi Siófok—Szekszárdi Dózsa találko­zókon igen kedvezőtlenül alakult a mérleg. Egyszer VQlt döntetlen, háromszor pedig kikapott a csa­pat. Az eddigi négy mérkőzésen a siófokiak még gólt sem tudtak rúgni a szekszárdiaknak! Talán majd most! Bár nem a legjobb előjelek mellett áll fel a mérkő­zésre a Bányász. Papp és Szepesi Újabb meglepetés a Magyar Népköztársaság Kupában MARCALI HONVÉD—TASZAR 1:0 (l:0). Hét közben Marcaliban játszot­ták le a legjobb négy közé jutá­sért a két honvéd csapat Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzését. A kissé elbizakodottan pályára lé­pő taszáriakk^l szemben a hazai együttes meglepetésszerű győzel­met aratott, és ezzel a K. Építők után másodikként az M. Honvéd is bejutott a megyei csapatok kö­zül a legjobb négy közé. SPORTMŰSOR MÁJUS U SZOMBAT Vívás: Pannónia Kupa, Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium, 8.30 ó, férfi tőr selejtező. 14.30 ó: kardvívás selejtező. 18.30 ó: női és férfi tőr döntők. Kézilabda: Megyei bajnokság: BARNE- VÁL—Közg. Techn., BARNE- VAL-pálya, 15 ó (Gyorsok). K. V. Lobogó—BARNEVAL (női), Vörös Lobogó-pálya, 17 ó (Arató). Taszári Honvéd—K. Kinizsi, Taszár, 15.15 ó (Deák). Labdarúgás: NB II: K. Kinizsi—Pápai Textiles, Kaposvár, Kinizsi­pálya, 16.30 ó (Sümegi). NB Hl: Siófoki Bányász- Szekszárdi Dózsa, Siófok, 17 ó (Hidegkúti). Megyei bajnokság: Gyéké­nyes—Barcs, Zákánytelep, 14 ó (Végh), K. Kinizsi II.—Lengyel­tóti, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 14.45 ó (Réczei). MÁJUS 2., VASÁRNAP Vívás: Pannónia Kupa, Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimn., 9 ó: kard középdöntők és döntők. Röplabda: NB II. K. Dózsa—Szombathe­lyi Spartacus, Kaposvár, Dó- zsa-pálya, 9 ó. K. Ruhagyár— Pankasz (női), Kaposvár, Dó- zsa-pálya, 10 6. Kézilabda: Megyei bajnokság: Balaton- boglár—Nagyatád, Balatonbog- lár, 11 ó (Zsunies). Táncsics— Csurgó, Kaposvár, Táncsics- pálya, 14.15 ó (Deák). ITSK— Marcali, Kaposvár, Kinizsi-pá­lya, 12 ó (Szabó J.y. Labdarúgás: NB H: Láng SK—K. Honvéd, Rozsnyai út, 10.30 ó (Zsolt). NB ni: K. Vasas Petőfi MTE —Dombóvári Spartacus, Ka­posvár, Dózsa-pálya, 16.30 ó (Völgyi L.). Megyei bajnokság: Taszár— M. Honvéd, Taszár, 16 ó (Tóth Gy.). Csurgó—Lábod, Csurgó, 16 ó (Horváth Z.). Somogy- szob—K. Vasutas, Somogyszob, 16.45 ó (Varjas). Nagyatád— Felsőbogát, Nagyatád, 16.30 ó (Végh). Marcali VM—Babócsa, Marcali, 16.30 ó (Prefek). K. Dózsa—Kapoly, Kaposvár, Dó­zsa-pálya, 14.30 ó TBoldog). A megyei IL osztályban e héten az Északi csoportban csak két elmaradt mérkőzést játszanak le. Egyébként sza­bad nap van. A többi csoport­ban teljes forduló lesz. Az egyes mérkőzések játékvezető­küldése: Északi csoport: Bu- zsák—Zamárd (Koltai), Balaton- kiliti—Ordacsehi (Kocsis). Kö­zép csoport: Kaposfő—So­mogy jád (Németh), Karád—K. Építők (Papp), K. Vasas Petőfi —BARNEVAL (Özöllősi), So- mogysárd—K. V. Lobogó (Fe- renczi), Juta—Andocs (Molnár S.), Ádánd—K. Spartacus (Da­rázsi); Gölle—Nágyberény (Du- csai). Déli csoport: Vése—Kas- télyosdombó (Simon), Böhönye —Heresznye (Kozma), Berzence — Somogy tarnóca (Lőrincz), Csokonyaviscnta—Kutas (Sza­bó V.). Bolhás—Somogyudvar- hely (Csizmadia), Homokszent- györgy—Kadarkút (Hardi). Vereségei szenvedlek a Honvéd-kosarasok Pécsi EAC—K. Honvéd 106:76 (49:35) pór* n tavaly még NB T es PVSK játékosokkal megerősí­tett egyetemi csapat .e­melt győzelmet aratott a K. Honvéd ellenében. A kapos­vári együttes veresége ellenére sem keltett rossz benyomást. A jobb testi felépítésű egye­temistákkal sziemben az újoncokkal teletűzdelt Kapos­vár azonban nem vehette föl a versenyt. K. Honvéd a következő ösz- s '■■■'’ ■ >*i s •-• :••• ó, Vzsoki (10) — Magashegyi (2) — Stettner (4), Gálái (11). Csere: Bán (23), Végh (10), Hajdú (2), Delibeli (2), Tamás (6), Haragh (6), Varga. iMost aktuális, most olcsóbb A Mangánércbánya és Előkészítő Mű (Ürkút) május 15-ig Kártolt és műszál alapanyagból készült női ruha, sport- és tweedszövetek, ballon méterárú. Női, bakfis-, lányka-, bébiruhák és komplék fésűs és kártolt yapjúszövetből, műszálból és selyemből. Varrásos nylonharisnyák, pamut és flór férfi bokafix zoknik, jlső kötöttárúk és nyakkendők. Férfi, női félcipők és szandálok, magas szárú gyermek cipők, félcipők, szandálok. Sokféle ruházati cikk férfi munkaerőt vesz föl föld alatti munka­körbe 18 évtől 45 évig. Munkásszállást biz­tosítunk. Üzemi ét­kezés 6,60 Ft. Fel­vételhez tanácsi iga­zolás szükséges. Vasútállomás: Ajka. Benfica—Győri 65 000 néző előtt futott ki a pályára a Győri Vasas ETO csapata a Népstadionban. Az­tán a taps Eusebiót, Germanót meg a többi világnagyságot kö­szöntötte. A közönség jól tud­ta, hogy ennek a mérkőzésnek nagy esélyese a portugál baj­nokcsapat. Nem meglepetést, hanem jó játékot várt a ma­gyar futballtábor a győriektől. Az ETO nem is keltett csa­lódást. A mezőnyben végig egyenrangú ellenfele volt a vi­lághírű együttesnek. Talán ha Korsósnak akad társa, vagy a győri csatárnak egy kicsit job­ban megy, akkor nem tisztes vereségről adhattunk volna számot. Óriási érdeklődéstől kísérve indította el kétszer negyvenöt perces útjára a labdát a győ­riek középcsatára, Soproni. Már az első percekben föl-föl morajlott az ETO-t biztató szurkolótábor. A győri csapat tagjai ugyanis nem illetődtek meg a nagynevű ellenfelektől. Az első veszélyes támadásokat ETO 1:0 (0:0) az ETO indította. A portugál kapusnak azonban nem akadt komoly védenivalója. A 20. percben kellemetlen közjáték következett. Tóth, a győri kapuvédő egy védésnél ugyanis fekve maradt a föl­dön. Palotai már-már magára öltötte az 1-es számú mezt, de öt perc múlva Tóth mégis visszatért Hallatlanul izgalmas, érde­kes huszonöt perc következett. A Benfica-csatárok ízelítőt ad­tak tudásukból. Két Ízben bi­zony csak a szerencse mentet­te meg a győri kaput a gól­tól. A 40. percben viszont Kor­sós szerezhetett volna veze­tést, de nem talált a kapuba. Győri támadásokkal ért végét az első félidő. Szünet után sem változott a játék képe. Azaz a 70. percben igen. Ekkor ugyanis Augusto védhetetlenül lőtt Tóth háló­jába. Az utolsó percekben a győriek előtt alkalom nyílt az egyenlítésre, de ez nem sike­rült Kaposvári mozik műsora Vörös Csillag roourui cseri Szélesvásznú francia film. Korhatár nélküL Az előadások kezdete 3,5 és 7 órakor. (Május 2-ig.) Szabad Ifjúság Ke sírj, Péter! Kalandos, szélesvásznú jugosz­láv film. Korhatár nélkül. Kísérőműsor: 65/7. világhíradó. Az előadások kezdete 3, 5, 7 és "9 órakor. (Május 2-ig.) Vörös Csillag De. fél 11 órakor matinémű­sor: ír földié rbourui eser Az előadások kezdete 3, 5 és 7 órakor. (Május 2-ig) Szabad Ifjúság De fél 11 órakor matinéműsor: Tengerparti vakáció Ne sírj, Péter! Az előadások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor. (Május 2-ig.) Vörös Csillag Arthur Miller és John Huston szélesvásznú amerikai filmje. 14 éven aluliaknak nem ajánl­juk. Az előadások kezdete 5 és 7 órakor. (Május 5-ig.) Szabad Ifjúság Miihtár, hozzám! Egy bátor rendőrkutya törté­nete. Szovjet film. Korhatár nélkül. Kísérőműsor: Faúszta- tók; Madárijesztő. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. (Május 5-ig.) 30—40—50 százalékos árengedménnyel a kijelölt áruházakban és boltokban. (1089) Jelentkezés a mun­kaügyi osztályon. (4100) Jegyelővétel mindkét mozi részére a VÖRÖS CSILLAG Filmszínházban de. 8—13 óráig, du. fél 4—5 óráig. Pénztámyitás a SZABAD IFJŰSÁG Filmszínházban hétköznap du. 3 órától, vasárnap és ünnepnap 2 órától. (4118) ______

Next

/
Oldalképek
Tartalom