Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-10 / 34. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1965. február 19. A Marcali Honvéd nyerte a kézilabda rangadót Folytatódnak a Hazafias Népfront Kézilabda Kupa küzdelmei. Ezen a héten a férfiaknál egy rangadó jellegű mérkőzés emelkedett ki a többiek közül. Sokan kíváncsian várták, mit hoz a K. Vasas MTE—Marcali, Honvéd összecsapás. Nos, a felelet: jó mérkőzést, nagy küzdelmet és megérdemelt marcali győzelmet. A Vasas ugyan nem adta meg könnyen magát, de vesztenie kellett az egységesebb Marcali ellenében. Ezzel a Honvéd együttese továbbra is megőrizte vezető helyét a bajnoki táblázaton. Még mindig három pontveszteség nélküli csapat van a férfiak mezőnyében, a listavezető M. Honvéd, a Nagyatádi Honvéd, no és változatlanul a Tanítóképző. Az öregfiúk csapata folytatja sikersorozatát Most már három győzelmet vallhat magáénak ez a gárda, amelynek játékosai közül nem egy beférne a vezető csapatokba is. A Hazafias Népfront Kupa kézilabda-terembajnokságá- nak e heti fordulója is szinte példás rendben zajlott le. A szövetség szakemberei óramű pontossággal bonyolítják le a szombat—vasárnapi mérkőzéssorozatot. Ez történt a hatodik fordulóban: Férfi felnőtt Tanítóképző—ITSK 27:20, Öregfiúk—K. Honvéd 23:16, M. Honvéd —K. Vasas 22:20, Nagyatád—M. Honvéd II. 28:7. Fiú serdülő: Berzsenyi—Kaposfő 24:6, Rákóczi—Ka posmérő 9:9. Az első helyezett Kaposmérőnek 5 pontja van, a második helyezett Berzsenyinek és a harmadik helyen álló Rákóczinak 4—4 pontja. A bajnokság állása: 1. M. Honvéd 2. Nagyatád 3. Üregfiúk 4 Tanítóképző 5 K. Vasas 6. Marcali II 7. K. Honvéd 8. ITSK 9. K. Építők 10. Taszár Nők: 5 5 - - 93:62 10 4 4 - - 111:43 3 5 3 11 141:118 7 3 3 - - 76:41 6 4211 67:63 5 5 2*3 74 *23 S 5 2 - 3 104:öO 4 5 - - 5 70:108 4 - - 4 75:127 - 4 - - 4 35:88 BARNEVÁL—III. sz. Gimnázium 7:4, K. Vasas—Közgazd. Techn, 12:9, K. V. Lobogó—Tanítóképző 14:12. A bajnokság állása: 1. K. Vasas 2. K. V. Lobogó 3. Tanítóképző 4. Közg. Techn. 5. BARNEVÁL 6. Hl. sz. Gimn. 3 3 - - 55:17 G 3 3 - - 50:25 6 2 1-1 30:21 2 3 1 - 2 33:30 2 4 1 - 3 21:77 2 3 - - 3 15:42 Fiú ifjúsági: K. Kinizsi—ITSK 18:7, Nagyatád —BARNEVÁL 6:3, Táncsics—RuhV gyár 28:7, Cukoripari Techn.—Gépipari Techn. 6:6, Közg. Techn.— K. Vasas 12:11. Az ifjúságiaknál a Közg. Technikum csapata áll az élen 10 ponttal, az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Táncsics szintén pontveszteség nélkül 8 pontos. Leány serdülő: Kaposfő—Kaposmérő 4:3, Hámán —Rákóczi 10:3, Süketek—Vöröshadsereg 3:2. Ebben a csoportban a Hámán Kató Alt. Iskola áll a táblázat élén 6 ponttal, 2. a Bér- zsenyi 5 ponttal. * Va jtó (K. Vasutas) vette át a vezetést a városi sakkbajnokságban Kilenc fordulót bonyolítottak le 0:1, Angyal—Gyócsi 0:1, Bánhidi— a kaposvár városi sakkbajnokság küzdelmeiből. Ezen a héten az élen csere történt. Az eddig vezető Schmideget Vaj tó, a vasutasok versenyzője váltotta fel az első helyen. A hárem utolsó forduló eredményei: Hetedik forduló: Löki—Parragi döntetlen, Matevicsi—Vajtó 0:1, Schmideg—Bánhidi 1:0, Kiss—Angyal 0:1, Gyócsi—Adorján 1:0, Schwier kié wicz—Dávid 1:0. Nyolcadik forduló: Parragi—Dávid 1:0, Adorján—Schwierkiewicz Kiss döntetlen, Vaj tó—Schmideg döntetlen, Lóki—Matevicsi függő. Kilencedik forduló: Matevicsi— Parragi l :1, Schmideg—Gyócsi döntetlen, Kiss—Vajtó 0:1, Gyócsi —Bánhidi függő, Schwierkiewicz —Angyal döntetlen, Dávid—Adorján függő. Az élcsoport állása: 1. Vaj tó (K. Vasutas) 7,5 pont. 2. Schmideg (K. Petőfi) 6,5 pont. 3. Gyócsi (Táncsics) 6 (2) pont. 4. Parragi (K. Vasutas) 5,5 pont. 5. Angyal (K. Spartacus) 4,5 pont. Megérkezett a bukósisak Sorsoltak a megyeieknél is A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség a Délnyugati NB III sorsolásának kézhez vétele után azonnal hozzálátott e bajnokság tavaszi műsorának összeállításához. Ügy adódott, hogy a szövetség valamennyi sorsolással kapcsolatos kérelemnek helyt tudott adni. A megyeieknél az NB III előtt egy héttel, tehát március 14-én lesz a rajt. Az első fordulóban a következő csapatok találkoznak: Somogyszobi VSC—Gyékény esi VSK, Nagyatádi Kinizsi—Tabi Vörös Meteor, Felsöbogáti MEDOSZ— Csurgói Spartacus, Kaposvári Dózsa—Kaposvári Kinizsi n., Honvéd Kis altábornagy SE—Honvéd Szőnyi SE, Babócsai Bányász- Barcsi SC, Marcali Vörös Meteor— M. Honvéd, Kaposvári Vasutas- Lengyeltóti, K. Honvéd II.—Libod. A megyei bajnokság teljes tavaszi sorsolását pénteki lapunkban fogjuk közölni. Nagymányokon kezd a Vasas — Sárbogárdon a Siófok A Baranya megyei Labdarúgó Szövetség elkészítette a Délnyugati NB III bajnokság tavaszi sorsolását. Mint már korábban megírtuk, a délnyugati csoportban március 21-én kezdődik a bajnokság, s június 27-én lesz az idényzárás. A csoportban szereplő két somogyi együttes idegenbeli mér* kőzéssel kezdi a bajnokságot. A Kaposvári Vasas Nagymányokra látogat, a Siófoki Bányász Sárbo- gárdra utazik. Május 16-án Siófokon lesz a somogyi rangadó, a Siófoki Bányász—K. Vasas mérkőzés. Március 21-én a következő találkozókkal kezdődik a bajnoki idény: Dombóvári Spartacus— Nagykanizsai Dózsa, Nagjmiánvo- ki Bányász—Kaposvári Vasas, Pécsi EAC—Szekszárdi Dózsa, Nagy- kanizsai VTE—Nagykanizsai Bányász, Pécsi Ércbányász—Keszthelyi Haladás, Bajai MTE—Mohácsi TE, SArbogárd—Siófoki Bányász, Lovászi Bányász—Dombóvári VSE. A Délnyugati NB III teljes tavaszi műsorát holnap megjelenő számunkban fogjuk közölni. Ez történt a Kovács Rezső teremröplabda Kupában Valójában csak egy meglepetés született a vasárnapi teljes fordulóban. ICaposmérű férfi csapata legyőzte a Mun- kácsyt. A többi találkozón érvényesült a papírforma. Eredmények K. V. Lobogó—Bárdudvarnok 53:28, Kaposmérő—Munkácsy 40:28, K. Dózsa—Bárdudvarnok 47:19. Női mérkőzések: K. Lendület)—Tanítóképző 43:18. K. Lendüiet—Baté 38:28, Tanítóképző—Ruhagyár II 69:5, Tanítóképző—Baté 51:21. SPORTVILÁCHÍRADÓ A SOMOGY MEGYEI IPARCIKKKISKERESKEDELMI VÁLLALAT kaposvári, barcsi, fonyódi, nagyatádi, balatonboglári és siófoki szaküzleteibe. SZEREZZE BE MOST, MERT KÖTELEZŐ ÉS BIZTONSÁGOS! (6507 3) Nincs már sztrájk Bolognában Befejeződött a Bologna-játékosok csaknem egy hónapig tartó sztrájkja, s a játékosok -ismét fölvették a munkát-, azaz részt vettek a klub edzésein, sót a vasárnapi mérkőzésen Is csapatuk rendelkezésére álltak. Arról nem hozott hirt a telex, hogy a Bologna- vezetők mit teljesítettek labdarúgóik követeléséből. Matthews felépült sérüléséből Az angol labdarúgás matuzsáleme, Sir Stanley Matthews hosszabb ideje sérült volt. Az angolok kitűnő csatára szombaton azonban már ismét magára ölthet te a 7-es számú mezt. Matthews-nak nagy közönségsikere volt U. Seeler többet keres, mint Frhard kancellár A Sport Illustrieted című nyugatnémet lap szenzációs kimutatást közölt a legjobb labdarúgók keresetéről. Többek között kimutatta, hogy míg például Erhard kancellár tavaly havonta átlag 8156 márkát keresett, ugyanez idő alatt Uwe Seeler tizennégyezer márkát vágott zsebre. Az a tény, hogy Erhard alig több mint felét kapja a hires csatár fizetésének, fellázította a nyugatnémet közvéleményt. Az élvonalbeli német játékosok is dühösek, mert nekik általában csak kétezer márka körüli összeg jut. Seeler tekintélyes Jövedelme Iránt melegen érdeklődik az illetékes adóügyi hivatal is. Lisszabonban kibővítik a nézőteret Portugália fővárosa a soron következő Európa Kupa-mérkőzés lázában ég. Már nem lehet jegyet kapni a Benfiea— Real Madrid mérkőzésre. Éppen ez késztette a portugál bajnokcsapat vezetőit, hogy a lisszaboni stadion nézőterét pótlelátók elhelyezésével hatvanötezerről hetvenezer néző befogadására bővítse. Jön az olimpiai film A XVIH. tokiói olimpiai játékokról szóló szélesvásznú sztereo film a napokban hagyja el a műtermet. Azok, akik látták a szakmai bemutatót azt mondják, hogy az eddig készült olimpiai filmek közül ez sikerült a legjobban. A japánok hatalmas, 800 főnyi gárdával készítették a filmet, az operatőrök, rendezők, hangmérnökök, újságírók és szpíkerek serege működött közre. Több mint 70 órát betöltő képanyagot készítettek, s a több változatban felvett hanganyag \ isszahallgatása tíz napot vett igénybe. A nagy anyagból háromórás film készült, s bemutatójára március 20-án kerül sor Tokióban. időjárás m Várható W3- Iflt ■ járás ma estig: “ " ^ IS FelhőátvonulásoK. Időnként még élénk északi, északkeleti szél. Hideg idő. Várható legmagasabb hőméi“ sóklet ma mínusz 2—plusz 6 fok közhit. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel ti órakor mínusz 4,8 fokot, déli 12 órakor mínusz 3,4 fokot mértek. A Nap kél 6.59, nyugszik 16.58 órakor. A Hóid kél 11,04, nyugszik 1.39 órakor. Évforduló-naptár 7» éve, 1890. február l(i-én halt meg Holló,sy Kornélia, a Nemzeti Színház egykori operatársulatának ünnepelt koloratúr-szoprán énekesnője. Korfuban lépett föl először az Ernani egyik szerepében. Ezután azonnal szerződtette a tu- rini operaház. Utóbb a bukaresti operában aratott sikereket. 1846« ban innen került a pesti Nemzeti Színházhoz, ahonnan művészi Pályája befejezéséig már nem vált meg. Sikert sikerre halmozott, a közönség rajongott érte. Leghíresebb szerepei a Verdi- és a Me* yerbeer-operák főszerepei mellett a magyar operák hősnői: Gara Mária, Melinda, Ilka voltak. Az ország nagyobb városain át vezető művészi körutazást követően, 1862-ben végleg visszavonult a színpadtól. — 11 500 mázsa, jeget tárol a nyárra a BaJaton-parti szórakozóhelyek számára a Vendéglátó Vállalat bogiári es for nyódi jégvermeiben. — 1,33 könyvtári könyv jut minden lakosra a fonyódi járásban. Ez is meg a könyvvásárlás mértéke is magasabb a megyei átlagnál. — Gondatlanul vezette a balatonboglári Talajjavító Vállalat VA 98-90 rendszámú pótkocsis vontatóját Medzger Sándor gamási lakos, és Kiskorpádon az árokba szaladt vele. Személyi sérülés nem történt. — EZER FORINTTAL KEVESEBBE KÉKÜL EGY BORJÜ FÖLNEVELÉSE a kéthelyi Aranykalász Tsz-ben az itatásos módszer bevezetése óta. A gazdaságban a múlt évben épült fel az 59 férőhelyes borjűnevelő, azóta az elhullás szinte ismeretlen, s a borjak naponta átlagosan egy kilót gyarapodnak. — Nyolcvannégymillió forint értékű gépi beruházással gyarapodtak tavaly a somogyi termelőszövetkezetek. Az utóbbi öt évben összesen 350 millió forintért vásároltak gépeket a szövetkezetek. — A társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás bűntette miatt a Barcsi Járásbíróság Kampf János és Kalá- nyos Katalin Barcs zátonytelepi lakosokat nyolc-, illetve négyhónapi szabadságvesztésre ítélte. Kalányos Katalin büntetésének végrehajtását a bíróság háromévi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős. Mej/iloHák 3 megyei mezögaz&asági konyvhbnapot Tegnap délután a Megyei Könyvtár előadótermében Somogybán is megnyitották a mezőgazdasági köuyvhónapot. Dr. Mohar Lászlónak, m megyei tanács mezőgazdasági osztályt ehetőjének megnyitó beszéde után dr. Sárkány Pál, a Mezőgazdasági Könyvkiadó Igazgatója szólt a szakirodalom eredményeiről, távlatairól. Aa előadást mezőgazdasági szakemberek, a termelés Irányítói, járási vezetők hallgatták meg. A könyvhónap alkalmából a megyében több helyen rendesnek an- kélókat. Ezekre meghívják az 1964-ben megjelent szakkönyvek szerzőit is. — Harmincmillió tojást exportált januárban a Baromfi- ipari Országos Vállalat Kaposvári Gyára. Svájcba, Ausztriába és a Német Szövetségi Köztársaságba szállítottak tojást. — Üj üzlet tervét készítette el a csurgói földművesszövetkezet, A kétszintes ruházati szaküzlet nyolcszázezer íorint- ha kerül. Még az Idén megnyitják. — Gyorshajtás következtében a Vöröshadsereg útját keresztező vasúti sorompónak ütközött a 13. sz. AKÖV YA 33-76 rendszámú, tehergépkocsijával Nézács Ferenc. Sze- mélyi sérülés nem történt.' — 350 000 tő virágot ültetnek ki ezen a tavaszon Kaposvár parkjaiban és az utak mellé. Kereken százezer tővel több virág pompázik majd, mint a múlt esztendőben. — A LEVEGŐBEN FELROBBANT egy amerikai UC—7. típusú négymotoros utasszállító repülőgép alig néhány perccel a New York-i repülőtérről való felszállás után. A Georgia állambeli Atlantába igyekvő repülőgép 79 utasa és 5 főnyi személyzete életét vesztette. — Tízmillió forintot költenek idén a cukorgyár korszerűsítésére. Üzembe helyezik a tavaly érkezett új gépeket, s többek között átépítik a répaállomást. — Michelangelóról tartott színes vetítettképes előadást hétfőn este a marcali járási művelődési házban dr. Dombi József műtörténész, több művészettörténeti könyv szerzője. — A varsói egyetem magyar tanszékén 25 diák tanulja a magyar nyelvet. A diákok a magyar nyelv és iro- dalom mellett irodalomtörténettel és magyar történelemmel is foglalkoznak. — Ilku Pál művelődésügyi miniszter kedd délelőtt hivatalos látogatásra az Egyesült Arab Köztársaságba utazott. — MA TÁRGYALJAK A K.\- PICS-UGYET. Ma délelőtt 10 órai kezdettel tárgyalja a Kaposvári Járásbíróság dr. Mózes Gábor-ta- nácsa Kápics Pál bűnügyét. Mint ismeretes, Kápics követte el a múlt év őszén Kaposváron a táskarablásokat. — A Bakonyban keddre virradó éjjel heves hóvihar kerekedett. A szél sebessége óránként meghaladta a 80 kilométert. A vihar kedd reggelre helyenként másfél méteres hótorlaszokat emelt Veszprém megye közútjain. APRÓHIRDETÉSEK Kaposvár, Kertész u. 57. sz. alatti ház beköltözhetően eladó. ____________________(1898) Eladó kétszobás, komfortos ház 600 n-öl kerttel, méhészkedésre kitűnően alkalmas. Túli női fodrász, Lengyeltóti. (1893) Mezőgazdasági silózógépekre 10 méter hosszú, 115 cm széles, vadonatúj gumifelvonó eladó. Magyar- atád, Petőfi u. 23. (65057) Kaposvár, Tisza utca 36. számú ház OTP- kölcsönnel beköltözhetően eladó. Nyáron elfoglalható 2—4 szobás, összkomfortos belvárosi házat vennék. Egyszobás, összkomfortos belvárosi cserelakásom van. Ajánlatokat 65067. számra a hirdetőbe kérek. (65067) Eladó 110 kg-os hízó részletre is. Kaposvár, Csalogány u. 39. (65075) Kaposvár, Kecel- hegy 23. az. alatt (a kápolna sorában) kétszobás családi ház beköltözhetően 500 n-öl területtel, részben oltványszőlővel eladó. Ugyanott 2000 n-öl szántó, szőlő, gyümölcsös megosztva is eladó. (65079) Építők, figyelem! Most vásárolja meg szükséges mozaiklapját! Gyönyörű, modem és régi mintás mozaiklapok, síremlékek, híd- és kútg^ű- rűk, kéményajtók, járdalapok és más betonáruk Szilágyi Péter műkő- és beton- árukészítő mesternél, Balatonszemes, Fő út 37. szám. (23461) AUTÓ-MOTOR Wartburg 900-as, fekete, eladó. Siőfok, Kossuth Lajos u. 25. Tetefon 37*. (23166) Elcserélném belvárosi, szoba-konyhaspájzből, mellékhelyiségből álló lakásomat egy- vagy kétszoba- összkomfortosra megegyezéssel. Cím 65068. számon a hirdetőben. (65068) Elcserélném belvárosi háromszobás, összkomfortos lakásomat két és fél szobás központi fűtésesre. Cím 65076. számon a hirdetőben. (65076) Adminisztrációban jártas perfekt gépgyorsíró 10 éves gyakorlattal elhelyezkedne Kaposváron. Ajánlatokat az 1897. számra kérem a kiadóba. (1897) Az ÉM Építőipari Vállalat azonnal fölvesz — budapesti munkahelyekre — férfi segédmunkásokat és kubikosokat. Munkás- szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás szükséges. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15., földszint. (3894) A lakosság és állami vállalatok, szövetkezetek, tsz-ek részére' forgattyús tengelyek, főtengelyek, ve- zérlőlengelyek csiszolását rövid határidőre vá’laljilí. Nikkelezóst, krémozást nagy tö- I megben is vállal a | Pt'-si f''i-- ? '<1 r*í Vá’da- lat Bajcsy 7' imszky utcai üzeme, telefon 30-48. (65025) Szoba-konyhás házrészt vennék, esetleg idős személyt lakásén* eltartanék. Ajánlatokat 65070. számra a hirdetőbe. (65070) Kaposvár, Berzsenyi u. 20. sz. alatt épülő társasházhoz még hiányzó társakat keresünk. Enged 1 megvan. Érdeklőd helyszínen. (85071) ooooooc fürdessen a Soméi l\ép!ap!n 000000000000.