Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-26 / 21. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1965. január 36. RÖVIDEN Tovább jutott a Eli. Spartacus női kézilabdacsapata az Európa Kupában. Moszkvában a Trud együttese ugyan 9:7-re legyőzte a fővárosiakat, minthogy azonban az első találkozón itthon 10:7 volt a Spartacus javára, a budapesti csapat jutott a legjobb négy közé. Egy Vasas-győzelem és egy vereség az asztalitenisz NB I CSB nyitányán Szombaton és vasárnap egyaránt bebizonyosodott, hogy szükség lenne egy korszerű tornacsarnokra Kaposváron. Nem kétséges, hogy a Berzsenyi Dániel Általános Iskola tornatermében a sportolók szempontjából ideális A«). élmények között bonyolíthatók ic az asztaüta- nisz-csapatbajnoki mérkőzések. Nagy gond azonban a közönség elhelyezése. A kisebb mérkőzéseken eddig ez nem jelentett különösebb problémát^ Ügy fest azonban, hogy az NB I. osztálynak varázsa van ebben a sportágban is. Szombaton este meg vasárnap délelőtt is telt ház volt a Berzsenyi tornatermében. A nagy számú szurkolóhad olykor-olykor bizony zavarta (például az ajtónyitogatásokkal) a küzdő feleket. Kíváncsian várták a kaucsuklab- da szerelmesei az NB 1-es bajnokság nyitányát. A figyelem a női és a férficsapat felé fordult. A szurkolók arra szerettek volna már az első fordulóban feleletet kapni, hogy a K. Vasas MTE női csapata most is a középmezőny együtteseihez tud-e majd tartozni, mint tavaly. Még nagyobb talánynak számított a férficsapat rajtja. Az NB I. osztály kaposvári újonca egy jő középcsapattal mérkőzött. — Ebből a mérkőzésből messzemenő következtetést lehei levonni a csapat játékerejét és jövőjét illetően — így vélekedtek többen a szurkolók közül. Nos, e kérdésekre csak részben kaptunk választ. A szombat esti női találkozón a K. Vasas általában megnyugtatta híveit. A várinál nagyobb arányú győ .elemmel hagyta el a küzdőteret a kaposvári együttes, amely pedig tartalékosán állt asztalhoz. Androsits edző a főiskolán vizsgázó Gundinét csak a párosokban szerepeltette. E mérkőzés legkellemesebb somogyi vonatkozású meglepetése volt Bódizs Eszti kitűnő játéka. Hogy Bódizs milyen sokat fejlődött tavaly az ifi CSB-n, azt most láttuk igazán. Három győzelme maga helyett beszél, s tegyük hozzá, hogy a negyedik mérkőzésen ő állt legközelebb ahhoz, hogy nyerjen. A fiatal versenyzőnőnek határozottan bal- szerencséje volt a döntő játszmában. 7:7-es állásnál ugyanis Balogh játékvezető nem vett észre egv nee- ces adogatást, és ezzel kizökkentette Bódizst a játékból. 17:17-nél Bó- dlzs leütése védhetetlen volt, amikor a szomszédos asztalról átgurult a labda, s a játékvezető a leütésbe közbeszólt. Végül is a négy partrt nyerő Zacher 21:19-re nyerte a döntő játszmát. A férficsap átok mérkőzésén már jóval kevesebb öröm jutott a hazai szurkolóhadnak. Az elején, amikor sorrendben négy egyén-, mérkőzést vesztettek el a mieink, katasztrofális vereség fenyegetett. Aztán Balázs is, Ivusza is magára talált. Itt is szerepe volt a végső eredmény kialakulásában a kaposváriak bal- szerencséjének. Hat játszmában volt három szett. A döntő szettben a mieinknek, sajnos, semmi nem sikerült. Végül valamit sikerült ledolgozni a Postások előnyéből Ba- lázséknak, akiket nem is érhet vád. A harmadik és a negyedik ember viszont összesen — Kiss Sándor győzelmével — egy pontot szerzett. Ez kevésnek bizonyult. így lett 12:8 a fővárosi csapat javára. Ez a vereség bizony azt mutatja, hogy a Vasas férficsapatának nagyon nehéz lesz megkapaszkodnia ebben az erő3 mezőnyben. Még annyit az asztalitenisz CSB nyitányáról, hogy a két újabb páros mérkőzés beiktatása szerencsésnek bizonyult. Színesebb, érdekesebb lett a négy páros játék révén a CSB. K. VASAS MTE— EGYETÉRTÉS 15:5 A női mérkőzés győztesei: Szereczné—dr. Vinczéné páros (2) , Gundiné—Bódizs páros (1), Szereczné, dr. Vinczéné, Bódizs, Bartusné (3—3), ill. a Zacher—Kovács páros (1) és Zacher (4). BP. POSTÁS— K. VASAS MTE 12:8 Győzetesek: a Liszka—Rafai páros (1), a Lotaller—Teme: páros (1), Liszka (4), Lotaller (3) , Temes (2), Rafai, illetve a Balázs—Ivusza páros (2), Ba- lázs (3), Ivusza (2), Kiss. * * * Gólzáporral mutatkoztak be szurkolóiknak a Vasas és a Ferencváros labdarúgói. A Vasas csapata 21:0-ra nyert Rákoscsabán. A ferencvárosi zöldfehérek szép számú közönség előtt 7:0-ra nyerijk Rákoskeresztúron. * * * Nagy meglepetéssel végződött Mátraházán a Dózsa Tibor nemzetközi jellegű síugróverseny. A bajnoki címet egy 17 éves fiú, Gellér Mihály szerezte meg 65,5 méteres ugrásával. — A totó 13+1 találatos szelvénye: xlxx22llxlll törölve x 1 + x. * * * A totó január 24-i, 4. fogadási hetére beérkezett 736 276 darab szelvény. 13 és 13 plusz 1 találatos szelvény nem akadt, így a jutalomalap az 5. héten 13 plusz 1 találatot elérő pályázók között kerül felosztásra. 12 találatot 11 pályázó ért el, nyeremény szelvényenként 54 216 forint 25 fillér. 11 találatot 225 pályázó ért el, nyeremény szelvényenként 1060,— forint. VÍVÁS Pécsi sikerek a területi junior egyéni és csapatbajnoksálon Kaposváron két napon át küzdöttek Somogy és Baranya megye legjobb junior vívócsapatai s a húsz éven aluli fiúk és lányok az egyéni versenyeken az országos vidékbajnokság döntőjébe jutásért. A Tanítóképző Intézet, a Táncsics Gimnázium tornaterme, valamint a Sportcsarnok volt hangos a pécsi és a kaposvári vívók nagyszabású versenyén. A Pécs—Kaposvár összecsapáson _a pécsiek általában felülkerekedtek az . újjászervezett Kaposvári Vas- ÜCäs SE vívóival szemben. Valamennyi csapatversenyben pécsi együttes győzött. Az egyéni számokban is pécsi versenyzőé lett a végső győzelem. Legközelebb a kaposvári Kovács állt a győzelemhez a kardvívásban. A fiatal vasutas vívó négyes holtversenyben végzett az élen a döntőben. Az újra- víváskor azonban a három pécsi vívóval szemben alulmaradt, végül is kénytelen volt a harmadik hely- lyel megelégedni. Rosszabb találataránya miatt vesztett a kardcsapat. Bár a mieinknek a területi döntőn elsőséget nem sikerült szerezniük, mégsem kell elégedetlenkednünk a kaposvári vívók teljesítményével. A vasutasok női és férfi tőrcsapata, valamint a kardcsapat mint második helyezett részt vehet a vidékbajnokságon. Ugyancsak jogot szerzett valamennyi kaposvári vívó, aki a döntő-ben az 1 —8. hely valamelyikét meg tudta szerezni. Részletes eredmények: Férfi tőrcsapat PVSK—Pécsi Sportiskola 13:3. Kaposvári Vasutas—Pécsi Sportiskola 10:6 PVSK—Kaposvári Vasutas 9:3. 1. PVSK 4 pont. 2. Kaposvári Vasutas 2 pont, 3. Pécsi Sportiskola 0 pont. Női tőrcsapat Kaposvári Vasutas—Pécsi Sportiskola 9:2, PVSK—Pécsi Sportisk^ri 9:2, PVSK—Kaposvári Vasutas 9:o. 1. PVSK 4 pont. 2. Kaposvári Vasutas 2 pont, 3. Pécsi Sportiskola 0 pont... Kardcsapat Pécsi sportiskola—Kaposvári Vasutas 8:8. Jobb találaitarányával a pécsi együttes nyert. 1. Pécsi Sportiskola 2 pont, 2. Kaposvári Vasutas 0 pont. Férfi tőr egyéni 1. Németh (PVSK) 7 győzelem, 2. Vági (PVSK) 6 gy.. 3. Fülöp (Kaposvár) 4 gy., 4. Degrell (Sportiskola) 4 gy. 5. Szelemczy (PEAC) 4 gy., G. Novák (Kaposvár) 3 gy., 7. Kopasz (Sportiskola) 3 gy.. 8. Kosári (PEAC) 3 gy., 9. Novák (PVSK) 2 gy. Kard egyéni 1. Kovács (PEAC). 5 gy).. 2. Fehér (Sportiskola) 5 gy., 3. Kovács (Kaposvár) 5 gy., 4. Bodor (Sportiskola) 5 gy., 5. Bayer (Kaposvár) 2 gy., 6. Gabányi (Kaposvár) 9. gy. 7. Tián (Kaposvár) 2 gy., 2. Fonai (Siófok) 2 gy. Női tőr egyéni 1. Zsámbóki (PEAC) 7 gy.. 2 Soslcó (PVSK) 5 gy., 3. Gärtner (Kaposvár) 5 gy., 4. Hangyái (Kaposvár) 5 gy., 5. Porkoláb (Kaposvár) 5 gy., 6. Sóki (PVSK) 4 gy., 7. Karai (Kaposvár) 3. gy., 8. Pintér (Kaposvár) 1 gy., 9. Deák (Kaposvár) 1 gy. A 10 találatos szelvények száma 1493 darab, nyereményszel vényenként 183 forint 75 fillér. A 12 és 11 találatos nyeremények kifizetésére február 4- től, a 10 találatos nyereményekére január 30-tól kerül sor. (MTI) Mindig kapóra jön Őrségváltás Tatán Három hét után elbúcsúzott a tatai edzőtábortól a labdarúgó NB I ama hót csapata, amely e hónap elején vette birtokába ezt az ideális sporttábort. A régiek éppen hogy csak útra keltek, máris megérkeztek az újabb csapatok. Hétfőtől a Csepel, az MTK, a Szeged, az Ózd, a Salgótarján, a Dorog és a Komló vette birtokába Tatát. Most huszonegy napon át ezek a csapatok alapoznak a táborban. Az újabb hét vendég talán még előnyösebb helyzetben van, mint az első csoport csapatai, amelyek Tatán kezdték. A Dorog, az Ózd meg a többiek szintén január első napjai óta alapoznak már. Tatán a szakvezetők tovább csiszolhatják a most már nem is berozsdásodott izmokat. A Dorogi Bányász tizenöt játékossal utazott Tatára. Ez a tizenöt fiú a következő: Ilku, Janók. Lévai, Lakat, Fellegi, Csőri, Pro’hász- ka, Monostori, Bartalos, Németh, Obrozil, Makrai. Molnár, Fekete, Czéh, no és természetesen Buzánsz- ky Jenő edző. A Salgótarján szakvezetője Gro- sics Gyula a következő tizenhét játékost jelölte Tatára: Cserháti, Pál, Sándor I., Sándor II., Ferencz, Schmidt, Oláh, Szojka, Toldi Sal- gó, Kriskó, Kocsis, Sári, Müller, Taliga, László, Jeck. Mint láthatjuk a K. Honvédt51 átigazolt Müller és Schmidt ott van a keretben. Horváth Zoltán jelenleg katonai szolgálatot teljesít. A végleges keretbe őt is számba veszi Grosics Gyűl . Özeiről Kárpáti Béla edző vezetésével a következő labdarúgók keltek útra: Katona, Balogh, Kovács, Frenkó, Kisérdi, Romhányi, Temesvári, Murányi, Borbás I., Ferdi- nánd, Váraljai. Szalai, Borbás II., Fükő, Halápi, Szentendrei, Szilasi és Száraz. A Komlói Bányász tatai munkáját Czibulka Mihály dr. irányítja. A tatai keret a következő: Kiss, Komlói, Jerabek, Csordás, Rupper, Józsa, Sós. Pataki I., Pataki II., Pe- rényi, Garai, Bodai, Rónai, Szigeti, Rozmis, Garami, Varga, Bartulov. A Szegedi Haladás edzője, Moór Ede Remenyiket és Hajóst Iáhagyta az utaz5 keretből. A következő játékosok mentek Tatára: Tóth Korányi, Cserkő, Kürtösi, dr. Arató, Kővári, Várhelyi, Dezsőit, Pataki, Hékes, Szekeres, Nemes. Szlovák, Koszó, Kalocsai, Gilicz, Linka, Boros dr. Az MTK Lakat Károly vezetésével az alábbi tizennyolc fővel érkezett meg: Koválik, Készéi, Kuti, Kertai, Kovács. Laczkó, Dunai, Varga, Danszki, Bödör, Vasas, Jenéi, Major, Nagy, Halácsi, Héger, Szűcs A.. Sziies L A Csepel csapatát Preiner Kálmán edző készíti föl. Az utazó együttes: Török, Fatér, Vellai, Villányi, Kiss J., Petői, Faludi, Klei- bán. Kocsis, Glotz, Kalmár Németh, Rottenbiller, Sebestyén, Scherczer, Várnai, Pál Basa. SZERENCSE , .ob, mmm «bh i A PRO fii IRDCTi ESEK VÁSÁROLJON SZERENCSE SORSJEGYET Családi házat, autót, lakberendezést, párizsi és fekete-tengeri utazást NYERHET 4 forintért Kapható az újságárusoknál és levélkézbesítőknél Keveset használt, billenő platós, 11 q önsúlyú, 3,5 tonna teherbírású, gumikerekű lovas kocsi sürgősen eladó. Fonyód, Fazekas, Kopaszdomb. ___________________(4702) M ásfél eves, 8 hónapos vemhes tehén eladó. Kaposíő, Kossuth L. u. 260. (1838) 7 m száraz akácfa eladó. Kovács, Kapós- újlak, Kossuth u. 8. ___________________(1839) T elevízió elé szivárványszínű üvegelőtét állandóan kapható Kaposvár, Vöröshadsereg úti trafikban. ______________(52297) E ladó Kaposvár, Tö- röcskei utca 26. sz. közművesített, összkomfortos családi ház 170 n-öl területtel. __________________(J2295) K aposváron házrész beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet Kaposvár, Petőfi u. 58. sz. alatt._________(1830) K eveset használt, ovális hússózó eladó. Kaposvár, Kertész u. 36. (52309) Szabad rendelkezésű két szoba-konyhás házrész belvárosi lakáscserével olcsón eladó. Cím 52304-es számon a hirdetőben. ___________________(52304) Beköltözhető szoba- konyhás házrészt megvételre keresek Kaposvár keleti városrészén. Czabaíyné, Kaposfő. ____________(52289) 4 hónapos Boxer ku- tyakölj'kök eladók. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Rózsa u. 9. szám._____________(52312) Jó állapotban levő varrógép eladó. Megtekinthető este 6 után: Kaposvár, Kassa u. 16. __________________(52316) K aposváron, Arany j utca 87. számú ház beköltczhetőséggel eladó. Érdeklődni: Április 4. u. 12., Rátfai. (52317) Eladó tizenötezret futott Danuvia 4800- ért. Somogybabod, Kossuth 87. _______(1840) T rabant 600-as. 12 000 km-rel. igényesnek eladó. Lévay, Kaposvár, Petőfi tér 3. (52315) mmm Belvárosi 3 szobás, összkomfortos, olcsó lakbérű, kényelmes, igényesre felújított, nagyobb családnak is megfelelő lakásomat elcserélném olyan háromszobásra, melynek egy szobája külön bejáratos, vagy nagyobbért, mely két kis családnak leválasztható. Lehet új lakásos, központi fűtéses is, II. emeletig. Cím 52307. számon a hirdetőben. Hétéves gépkocsi- vezetői gyakorlattal, közép- és garázsmesteri vizsgával személy- gépkocsira szállításvezetői, gépkocsi-előadói munkakörben állást változtatnék. Cím 52308-as számon a hirr detőben. (52308) 1 éves gepírási gyakorlattal elhelyezkednék 4 órás adminisztratív munkára. Érdeklődni: Kaposvár, Május L u. 20., I. emelet, Döme. (52302) Időjárás Várható időjárás ma estig: Erősen felhős idő helyenkénti havazással, havas esővel. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb hőmérséklet ma mínusz 1—plusz 4 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor plusz 0,4 fokot, déli 12 óraker plusz 2 fokot mértek. A Nap kél 7.19, nyugszik 16.36 órakor. A Hold kél 2.07, nyugszik 11.46 órakor. * Évforduló-naptár 1000 éve, 965-ben Basra városában született Alhazen, a középkor legeredményesebb arab természettudósainak egyike. Nagyon sok megállapítása úttörő jelentőségű. A fényről irt müvét Kepler koráig optikai tankönyvként használták. Ebben írta le a sötétkamrát, a szemlencse működését. Az alkonypír jelenségeit vizsgálva megkísérelte a légréteg magasságának becslését, és fölismerte a sík-dom- ború üveglencsék nagyitóképessé- gét. A mérlegekről szóló könyvében bámulatosan pontos fajsúly« meghatározásokat végzett. Először írt arról, hogy a levegőnek súlya van, s megállapította, hogy a sebességet az út és az idő viszonyával kell mérni. — Irodaházat épít Siófokon az Idegenforgalmi Hivatal részére a Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. — Kanadai vevő járt a Kaposvári Ruhagyárban. A kollekcióból huszonöt mintadarabot választott ki. Az üzem idén húsz. százalékkal exportál többet, mint a múlt évben. — SZIKLÁBA VÉSIK Lenin arcképét a kujbisevi Volgái vízi erőmű közelében emelkedő Zsiguli hegység csúcsán. A monumentális sziklaportrét Igor Szapfikov szobrászművész készíti. — A HOSÜZEM BŐVÍTÉSI TERVEI SZERINT a Kapós jobb oldalán idén teljesen be kell fejezni az építkezést. Ezen a részen épül a szarvasmarha- és a sertésszállás, a kazánház, a hidroglóbusz, a víztároló és a kényszervágó. Augusztus végére tető alá kell hozni az új vágócsarnokot is. összesen tl- zenhétmillió forintot fordítanak az építkezésekre. — Hatezer forintért vásárol könyvet a gamási könyvtár. A tanács községfejlesztési alapból biztosít pénzt a könyvtár fejlesztésére. — Róma lakosainak száma 2 458 000 volt 1964 novemberében. „Félidő“ az iskolákban Az általános iskolákban ós a gimnáziumokban — az idei tanévben bevezetett közös rendtartás érteimében — hétfőn lezárult az oktatási év első fele. A tanárok — az előírásoknak megfelelően — ja nuár 26—28. között tartják a felévi osztályozó értekezleteket. A pedagógusok ezeken a tanácskozásokon az osztályfőnökkel együtt elbírálják a tanulók magatartását, szorgalmát és tanulmányi munkáját. Minden tantárgyból, valamint magatartásból és — az idén először szorgalomból is — egyénenként állapítják meg az érdemjegyeket. Január 28-a és 30-a között lesznek az iskolákban a félévi tan- testületi értekezletek, ahol — az osztályozó értekezleten kialakított javaslatok figyelembevételével — véglegesen döntenek a diákok érdemjegyeiről. Az osztályzatokat félévkor csak az ellenőrző könyvbe írják be. A tanulók a félévi értesítőt február első napjaiban kapják kézhez. Az idei oktatási év újdonsága a szorgalom minősítése. Erre — függetlenül a magatartás minősítésétől — négy osztályzatot használnak. A tanuló szorgalma lehet: példás, jó, változó és hanyag. — NÉGYES IKREKNEK ADOTT ÉLETET az írországi Limerickben egy 35 éves asszony. Az anya és gyermekei egészségesek. — Jól fizetett a kender az öreglaki tsz-ben. A múlt év terméséért több mint százhatvanötezer forintot kapott a szövetkezet. Az idei tervben ismét húsz hold kender termelése szerepel. — Mintegy 380 mázsa dohányt szállított eddig a beváltóba a háromfai termelő- szövetkezet. A simítást naponta 150—180 asszony végzi. — Koszorúcskával fejeződött be vasárnap a magyaregresi tánctanfolyam. A tanfolyamon huszonnégy falusi fiatal tanult meg táncolni. — Csaknem háromezren építettek családi házat tavaly megyénkben. Az építkezők mintegy harminc százaléka állami kölcsönt kapott. — A SZAMOK TÜKRÉBEN. A megyei tanács kereskedelmi osztálya érdekes statisztikát állított össze. Eszerint megyénk lakossága tavaly 30 600 000 forinttal több élelmiszert, csaknem hétmillió forinttal több ruházati cikket, 22 600 000 forinttal több vegyesiparcikket, 7 300 000 forinttal több vendéglátóipari ételt, italt vásárolt, illetve fogyasztott, mint 1963- ban. A Somogy megyei Kéményseprő Vállalat értesíti a lakosságot, hogy az 1/1963.' -BM tűzrendészet! rendeletben kötelezően előírt füstnyomáspróbát és kéményvizsgálati murikét á személyi tulajdonban levő épületeknél is megkezdte a megye egyes községeiben és Kaposvár város területén is 1965. január 1-vel. A vállalat kéri a lakosságot, hogy ebben a munkájában támogassa, segítse. Az e munka után járó díjat a kéményseprési díjakkal együtt továbbra is a munkát végző dolgozók szedik be. (52251) köszönetnyilvánítás Ezúton mondok hálás köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem, Zádory Lászlóné elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították, 'temetésén megjelentek, és ezzel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló férje. (52271) Gyakorlott építésztechnikust vagy építő művezetőket fölvesz a Tapolcai Községgazdálkodási Vállalat, Tapolca, Vörösmarty u. 15. (97646) Építőipari vállalat’ keres mérlegképes számviteli csoportvezetőt. Belépés azonnal. Cím a kiadóban. ______________ (52318) V izsgával rendelkező gépkocsi előadót fölvesz a Mesterséges Termékenyítő Főállomás, Kaposvár, cseri major. (1343) A Somogy megyei Tanács VB. Építési, Közlekedési és Vízügyi Osztálya egyik vállalatához főiskolát végzett, szakmai gyakorlattal rendelkező fokertészi állásra pályázatot hirdet. Jelentkezés fenti címen (52230) A kaposvári földművesszövetkezet Répáspusztára bolt-italmé- rés és felvásárlás vezetésére szakképzett dolgozói alkalmaz. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. szám alatt az ig. elnöknél. (3869) Egy lielyben eltöltött 9 éves gyakorlattal, mindennemű villamos tervezésben és kivitelezésben jártas elektrotechnikus azonnal elhelyezkedne. Ajánlatokat 52306. számra a hirdetőbe. (52306) Az ÉM Építőipari Vállalat azonnal fölvesz budapesti munkahelyekre férfi segédmunkásokat és kubikosokat. Munkás- szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás szükséges. Jelentkezés: Bpest, V., Kos- j suth Lajos tér 13—15., földszint. (3859) Vezetésben és szervezésben jártas, szakvizsgával rendelkező (kelmefestő, vegytisztító, fehérneműmosó) művezetőt felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Nógrád megyei Patyolat Vállalat, Salgótarján. (99311) 7 VEGYES Garázst és egy kisebb méretű helyiséget bérelnénk könyvraktárnak. Cím: 405. sz. könyvesbolt, Kaposvár. Ady Endre utca 14. SZ. _______(52305) K ülön bejáratú bútorozott szoba fürdőszobával két személynek kiadó, szekrény, 2 db gerenda, száraz akác tűzifa eladó. Kaposvár, Sétatér u. 15. (52314)