Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-26 / 21. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Kedd, 1965. január 26. te Fehér könyvet adtak ki az NDK-ban Az NDK főállamügyészének sajtóértekezlete Dr. Josef Streit, a Német Demokratikus Köztársaság főál- iamügyésze hétfő délelőtt a Nemzeti Front berlini központi székhazában tartott nemzetközi sajtóértekezletén bejelentette, hogy a náci bűnök elévülése ügyében tavaly december 22-én újabb levelet intézett dr. Ewald Bucher nyugatnémet igazságügy-miniszterhez. Ebben a levélben a főállam- ügyész megállapította, hogy már 1963. február 16-án küldött előző levelében felajánlotta: a Német Demokratikus Köztársaság a náci és a háborús bűnösök elleni felhasználás céljából a nyugatnémet bűnüldöző hatóságok rendel, kezésére bocsátja a tulajdonában levő összes eredeti okiratokat, felszólította tehát a nyugatnémet igazságügy-minisztert, hogy az iratok áttanulmányozása céljából küldje el meghatalmazottját vagy meghatalmazottjait Berlinbe. »Bár ezeket a javaslatainkat elutasították, az NDK meghatalmazott ügyészei már eddig is ezer meg ezer eredeti bizonyító anyagot adtak át az NSZK hatóságainak Bonnban, Karlsruheban és máshol. Ezek között van például a limbur- gi euthanasia-per részére átadott több mint kétezer erede- . ti okirat, továbbá a fasiszta úgynevezett népbíróság, a különbíróságok és a katonai bíróságok által hozott mintegy 800 halálos ítélet aktái és más bizonyító anyagok, amelyek számos, nagyrészt ma is működő náci jogászt és bírót súlyosan terhelnek« — hangsúlyozza a levél. Dr. Josef Streit a továbbiakban megállapította, hogy ez ideig még egyetlen befolyásos, volt náci jogászt és bírót sem ítéltek el Nyugat-Némelország- ban, legföljebb csak nyugállományba küldték őket, s most magas állami nyugdíjat élveznek. Az NDK részéről átadott eredeti okiratok pedig a kob- lenzi vagy a ludwigsburgi aktatemetőbe kerültek, s azokat S'a nyugatnémet bűnüldöző szervek egyáltalán nem használták fel. Éppen ezért most az NDK főállamügyésze levelében azt javasolta, létesítsenek közös bizottságot a Német Szövetségi Köztársaság illetékes hatóságainak képviselőiből és az NDK főállamügyészségének megbízottaiból. E bizottság közösen áttanulmányozná az aktákat, és ilymódon biztosítaná a meglevő bizonyító anyagok teljes feldolgozását és felhasználását. A sajtóértekezlet végén az újságíróknak átadták az NDK főállamügyészsége és igazságügy-minisztériuma által most kiadott Fehér Könyvet, amely dokumentációt tartalmaz a két német államnak a náci bűnökkel kapcsolatos magatartásáról. A Fehér Könyv bevezetője hangsúlyozza, hogy a nyugatnémet kormánynak a náci és háborús bűnök elévüléséről hozott 1964. november 5-i határozata jogellenes, mivel e bűnök üldözése nem tartozik egyetlenegy állam belügyeihez sem, hanem ezt a nemzetközi jog hatáskörébe kell sorolni. A nemzetközi jog pedig nem ismeri az elévülés fogalmát. A Fehér Könyv ezután, ismerteti az NDK népi kamarája által 1964. szeptember 1-én hozott törvényt, amely kimondja, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban nem évülhetnek el a náci és háborús bűnök. Az NDK-ban a kezdet kezdetétől következetesen végrehajtották a potsdami egyezményeket és más nemzetközi megállapodásnak és szerződésnek az ilyen bűnesetek felderítésére és a vétkesek megbüntetésére vonatkozó szakaszait. Amíg a nyugatnémet igazságügy-minisztérium hivatalos adatai szerint ott 1945 és 1964 között 5425 személyt ítéltek el jogerősen náci és háborús bűntettek miatt, addig a A vasárnapi Krasanaja Zvezda érdekes riportban mutatja be a szovjet légierő interkontinentális rakétahordozóit, amelyeknek ma a szovjet hadászat különleges jelentőséget tulajdonít. A riportból kitűnik, hogy e hatalmas gépek összes műszerei kölcsönösen ellenőrzik egymást, párhuzamos ellenőrző műszer-rendszerrel vannak ellátva. Az interkontinentális rakétahordozók hatalmas mennyiségű üzemanyagot visznek magukkal, de sokszor előfordul, hogy tartálygépekről útközben kell átszivattyúzni a nagy fogyasztású hajtóművek tápanyagát. Johnson elnök hétfőn a kongresszushoz intézett üzenetében előterjesztette kormányának az ez év július 1-ével kezdődő 1965—66-os pénzügyi évre szóló költségvetési tervezetét. A költségvetési tervezet 09 700 millió dollárban állapítja meg az állami kiadások előirányzatát, a költségvetési bevételként pedig 94 400 millió dollárban. Az elnök által ismertetett számadatok azonban nem fedik a tényleges költségvetési előirányzatokat, nem tartalmaznak bizonyos különleges számlákat. Ezeket is beleszámítva — az AFP szerint — az új költségvetési évben a kiadások előirányzata 127 milDamaszkuszban a vasárnapi kormányellenes tüntetés meghiúsítása után megerősítették a rendőrség és a katonaság őrjáratait. A damaszkuszi rádió vasárnap esti adásában felszólította a Szíriái lakosságot, hogy legyenek éberek és akadályozzák meg a reakciós elemek szabotázskísérleteit. A Szíriái elnöki tanács nyilatkozatát is felolvasták a rádióban. A Szíriái elnöki tanács elkobozta 22 üzletember minNémet Demokratikus Köztársaságban ugyanennyi idő alatt 12 807 személyt vontak felelősségre. Ezek közül 118-at halálra, 231-et életfogytig tartó börtönre és 5088-at három évnél súlyosabb börtönbüntetésre ítéltek. Nyugat-N émetor- szágban viszont csaknem min. den harmadik náci és háborús bűnöst fölmentettek, s azokat, akiket mégis bűnösnek találtak, rendkívül enyhe büntetéssel sújtották. Jellemző például, hogy mindössze 160 személyt ítéltek el gyilkosság és 240 személyt emberölés elkövetése miatt. Összesen 9 esetben hoztak halálos ítéletet és 71 személyt ítéltek életfogytig tartó börtönre. (MTI) A Krasznaja Zvezda riportjából kiderül, hogy ezek a gépek távolról sem védtelenek az ellenséges vadászgépekkel szemben. A rádiózavarástól a légicélpontok ellen használható rakétákig számos mód van a hívatlan »fogadóbizattság« lerázására. A katonai feladatok bonyolultsága szükségessé teszi az állandó gyakorlatozást, amely mindig harcszerű körülményeket föltételez. A parancsnokok távoli óceánokon tartózkodó hajók koordinátáit adják meg, s a rakétahordozó parancsnokának a repülési adatokkal együtt az előírt hajó fényképét kell bemutatnia kiindulási támaszportján. (MTI) liárd dollár lesz, a bevételeké 121 milliárd dollár. A tényleges deficit tehát hatmilliárd dollár, szemben az elnöki üzenetben feltüntetett 5 milliárd 300 millió deficittel. A hadügyi kiadások teljes összege a költségvetési terv szerint 47 900 millió dollár lesz, 200 millió dollárral kevesebb, mint a folyó pénzügyi évben. Johnson elismerte, hogy csaknem négymillió a munka- nélküliek száma, gyárak és gépek állnak kihasználatlanul, ugyanakkor az emberek igényeit és szükségleteit nem tudják kielégíteni. A becslések szerint 35 millió amerikai él továbbra is szegény sorban. (MTI) den ingó és ingatlan v>agyo- nát. Az intézkedéshez az országos forradalmi tanács is hozzájárult. Szíria katonai kormányzója hétfőn nyilatkozatot adott ki: közölte, hogy a vagyonelkobzással sújtott személyek a nemrég életbe lépett államosítási törvény ellen uszítottak, sztrájkokat és rendzavarást szerveztek. Bűnükért nemsokára katonai bíróság előtt felelnek. Szíriában hétfőn sorozatos tüntetések folytak az államosítás védelmében is. A szak- szervezetek és a diákszövetség felhívták az ország lakosságát, sújtson le azokra a reakciós elemekre, amelyek kihasználva a nép vallásos érzületét, ösz- szeesküdtek az államosítási törvény végrehajtásának megakadályozására. A szíriai kormány nemrég állami kezelésbe vette az ország 115 legnagyobb iparvállalatát. Az intézkedés ellen tiltakozó kereskedősztrájk az AP jelentése szerint hétfőn tovább tartott. Damaszkusz üzleti negyedében majdnem minden redőnyt lehúztak. (MTI) KIVONAT A MAGYAR FORRADALMI M UNKÁS-PAR ÁSZT KORMÁNY 37/1962. (IX. 29.) számú rendeletéből a közúti közlekedési szabálysértésekről: »A gépjármű hatósági jelréseinek visszavonása 14. cikk. 1. A rendőrhatóság a gépjármű hatósági jelzéseit visszavonhatja, ha: c) ... az üzembentartó a kötelező szavatossági biztosítási díjat az esedékességet követő 60 napon belül nem fizeti be.« Felkérjük a szövetkezeti és magárftulajdonban levő gépkocsik és motorkerékpárok üzembentartóit, hogy a kötelező szavatossági biztosítás január 1-én esedékessé vált diját — saját érdekükben — mielőbb fizessék be. Felvilágosítást fiókjaink és a takarékszövetkezetek adnak. (3806) Állami biztosító Interkontinentális rakétahordozók Johnson előterjesztette az Egyesült Államok új költségvetési tervezetét Konaiányellciies tüntetések Szíriában MEGHALT WINSTON CHURCHILL Sir Winston Churchill volt brit miniszterelnök, vasárnap reggel magyar idő szerint röviddel 9 óra után, londoni otthonában elhunyt. ... Winston Churchill 1874. november 30-án született angol főnemesi családból. 1895-ben Kubában harcolt a spanyol hadsereg oldalán. 1897—98-ban az angol gyarmati hadseregben, Indiában teljesített szolgálatot, majd ugyancsak 1898-ban részt vett a Ke- let-Szudán meghódítását célzó hadjáratban. Az angol—búr háború idején 1899-től 1902-ig a Morning Post katonai tudósítójaként működött. Politikai pályafutását 1900- ban kezdte, amikor konzervatív képviselővé választották: 1906. és 1911. között gyarmatügyi miniszterhelyettes, kereskedelemügyi miniszter, belügyminiszter, majd 1911-ben haditengerészeti miniszterré nevezték ki. 1917. és 1921. között ismét több miniszteri — köztük hadügyi- és légügyi miniszteri — tárcát vállalt. Ebben az időszakban aktívan részt vett a fiatal szovjet köztársaság elleni intervenció megszervezésében. 1921—22-ben gyarmatügyi miniszter volt. 1939 szeptemberében — röviddel Angliának a második világháborúba való belépése után — haditengerészeti miniszterré nevezték ki, majd 1940 májusától 1945 júliusáig a koalíciós kormány miniszter* » * A volt angol miniszterelnök halálhírére Anglia egész területén a középületeken félárbocra eresztették a lobogókat. Hasonlóképpen jártak el a külföldi államok londoni nagykövetségei is. Erzsébet angol királynő részvéttáviratot intézett az elhunyt özvegyéhez. Részvétét nyilvánította Wilson miniszterelnök is. Alékszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke a következő táviratot küldte Harold Wilsonnak, Nagy-Britannia miniszterelnökének: »Sir Winston Churchill, a kiváló brit államférfi elhunyta alkalmából fogadja őszinte részvétemet mind a szovjet Statárium Dél-Vietnamban Húszezer tüntető felvonulása Hue városában elnöke. 1941 júliusában Churchill kormánya egyezményt kötött a Szovjetunióval a hitleri Németország elleni közös hadműveletekről. Ezt 1942 májú Sábán a Londonban aláírt angol —szovjet szövetségi és hábo'fú utáni együttműködési szerződés követte. A háború alatt részt vett a teheráni, a jaltai értekezleteken, majd a háború után jelen volt a potsdami konferencia első felén. A Munkáspárt hatalomra jutása után 1945-től 1951-ig as ellenzék vezére a képviselőházban. 1946 márciusában az Egyesült Államokban, Fulton- ban beszédet mondott, amelyben nyugati katonai tömb létrehozását javasolta a Szovjetunió ellen, s kifejtette a hírhedt »vasfüggöny« fogalmát. Ezzel a hidegháború elindítója lett. Hét évvel később ugyancsak ő volt az első vezető nyugati politikus aki elismerte: a hidegháborút nem lehet megnyerni. 1953. május 12-én egy konzervatív párti gyűlésen megállapította: a hidegháború veszedelmes holtponthoz érkezett, s vissza kell fordulni, amíg nem késő. 1951-től 1955-ig a konzervatív kormány miniszterelnöke, 1955-ben visszavonult a~ aktív államférfiúi tevékenységtől. kormány, mind a magam nevében. A Szovjetunióban jól emlékeznek arra, hogy milyen fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki Sir Winston Churchill a hitleri Németország elleni háborúban és osztoznak a brit népnek e veszteség miatt érzett fájdalmában«. Koszigin táviratban fejezte ki részvétért Churchill Özvegyének is. Harold Wilson brit miniszterelnök bejelentette, hogy január 30-án a Szent Pál székesegyházban tartják .meg a gyászszertartást, megelőzőleg azonban három napon át a Westminster Hallban ravatalozzák fel Churchill holttestét. Tíz repülőgép megsemmisült Jelentések szerint vasárnap egy elromlott repülőgép géppuska véletlen sorozata következtében a vientianei repülőtéren levő gépekben felrobbantak a bombák és 10 gép megsemmisült. Emberéletben nem esett kár, mert a gépek pilótáit és személyzetét a robbanás pillanatában éppen arról tájékoztatták egy megbeszélésen, hogy hol kell majd kioldaniuk —• a hazafias erők által ellenőrzött területek fölött —• pusztító bombaszállít- mányukat. Mint az UPI jelentéséből kitűnik, a 10 gép megsemmisülése azt jelenti, hogy elpusztult a laoszi jobboldal légierejének fele. Sullivan amerikai nagykövet kijelentette: az Egyesült Államok minden bizonynyal pótolni fogja a felrobbant T—28-as vadászbombázókat. (MTI) AZ SZKP Központi Bizottságinak meghívására Moszkvába ér- kezelt Nagy-Britannia Kommunista Pártjának küldöttsége. Tagjai Palme Dutt és William Wain- wright, a párt politikai bizottságának tagjai. DOBRINYIN, a Szovjetunió washingtoni nagykövete hétfőn fölkereste Rusk amerikai külügyminisztert. A negyedórás tanácskozáson, amely Dobrinyin kérésére jött létre, a szovjet nagykövet közlése szerint »-folyó ügyeket tárgyaltak«. VINOGRADOV párizsi szovjet nagykövet hétfőn délután 40 perces látogatást tett De Gaulle elnöknél, s általános eszmecserét folytatott vele a francia—szovjet kapcsolatokról. CSOU EN-IAJ kínai miniszter- elnök, valamint Csen Ji miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter hétfőn újabb tanácskozást folytatott Subandrio indonéz miniszterelnök-helyettessel és külügyminiszterrel. A megbeszélés őszinte, baráti légkörben folyt le. RAPACKI lengyel külügyminiszter hétfőn néhány napos római tartózkodás után hivatalos látogatásra tovább utazott Teheránba. Raparki Rómában Moro miniszter- elnökkel és külügyminiszterrel tárgyalt, és fölkereste Saragat köz- társasági elnököt is. GRIVASZ TÁBORNOK, a ciprusi fegyveres erők főparancsnoka hétfőn Athénbe érkezett, hogy megbeszélést folytasson Panand- reu görög miniszterelnökkel Kosxtonulo külügyminiszterrel es Garufa J *• n sz hadiigvminisztrerrel. A BRAZIL TITKOS RENDŐRSÉG felforgató tevékenység vádjával letartóztatta Sergio Murillo képviselőt, aki Goulart e-nök kor- mányában a földművelésügyi minisztériumban fontos állást töltött be. mssfPl mm-ltö olasz földmunkás az új agrárpolitikáért, az élet- és munkakörülméovek megjavításáért tartott országos harci nap keretében sztrálkoka.t és tüntetéseket rendezett hétfőn követeléseinek alátámasztására. BOLfVTABAN a parlamenti és elnökválasztásokat szeptember 26-án tartják. AREF ÍRAKI ELNÖK az Arab Szocialista Unió végrehajtó bizottságának tagjai által adott fogadáson k'jelentette, hogy Irak és az Egyesült Arab Köztársaság egyesülését megvalósítják még az alkotmány által kitűzött kétéves határidő előtt. CSEN JI kínai külügyminiszter vasárnap táviratot intézett Szufa- nm-ong herceghez, a Laoszi Hazafias Front pártjának vezetőjéhez. Csen Ji hangsúlyozta, hogy a jelenlegi súlyos laoszi helyzet, valamint az amerikaiak fokozottabb beavatkozása következtében mielőbb össze kell hívni a tizennégy hatalmi genfi értekezletet. POZITÍV határozatokkal zárult az Eg*íiázak Világtanácsa központi vezetőségének Ennguben (Nigéria) megtartott ülése. A száztagú bizottság sajátosan egyházi kérdések mellett behatóan tanulmányozta az emberiséget foglalkoztató problémákat. A leszereléssel kapcsolatban megállapította, hogv biztató kezdeményezés a moszkvai részleges atomcsend- szerződés, s síkraszállt a nukleáris fegvverfeezós korlátozása, atom- fegvvermeníes övezetek létrehozása mellett. 13. ez. Autóközlekedési Vállalat új telepének beruházásához építésztechnikusi vagy építőmesteri végzettséggel rendelkező Műszaki ellenőri azonnali belépésre fölvesz. Jelentkezés a vállalat műszaki szakosztályán, Kaposvár, Berzsenyi u 1-3 sz. (3876) Hue városban és a környező Thua Thien tartományban Phan Khac Suu dél-vietnami államfő hétfőn statáriumot rendéit el. A rendelkezés értelmében minden hatalmat a hadsereg, illetve Nguyen Chanh Thi dandártábornok, a tartomány katonai parancsnoka gyakorol. Minden bűncselekmény katonai bíróságok elé tartozik, és két hónapi időtar. tamra éjszakai kijárási tilalmat léptettek életbe. A városban hétfőn mintegy húszezer tüntető vonult fel csendes, fegyelmezett menetben. A felvonulók táblákat vittek magukkal, amelynek feliratai a Tran Van Huong-kor- mány lemondását és Taylor amerikai nagykövet távozását követelték. Az amerikai konzulátus és a múlt heti tüntetések alkalmával feldúlt amerikai könyvtár épületét fegyveres katonák őrizték, de nem avatkoztak be a tüntetésbe. A felvonulás öt óra hosszat tartott. Hasonló, bár kisebb méretű tiltakozó tüntetésekre került sor Danang és Quang Tri városokban is. Saigonban, ahol az öt buddhista főpap immár hatodik nap folytatja éhségsztrájkját, a rendőrség és a katonaság körülzárta a piacteret, miután az a hír terjedt el, hogy egy buddhista szerzetes a téren akarja elégetni sajátmagát. A városban katonai járőrök cirkálnak. Délelőtt, amikor a katonaság rohammal foglalt el egy iskolát, a rendőrség 58 diákot, két tanárt és 11 buddhista szerzetest letartóztatott. A házak falain feliratok követelik a kormány lemon át. Nguyen Khanh tábornok, hadseregfőparancsnok újságírók előtt kijelentette, hogy az Amerika-ellenes tüntetéseket feltétlenül meg kell fékezni, mert veszélyeztetik a »háborús erőfeszítéseket«. Hangoztatta, hogy a hadsereg a buddhistákkal szemben továbbra is támogatja Tran Van Huong kormányát. A Reuter katonai forrásból származó értesülésére hivatkozva arról ad hírt, hogy a partizánok a vietnami újév alkalmából — titkos rádióadójukon keresztül — február elsejétől kezdve egyhetes egyoldalú fegyverszünetet rendeltek el. Az angol hírügynökség megjegyzi, hogy a partizánok az újév, a legnagyobb vietnami ünnep idején minden esztendőben megtartják ezt a fegyverszünetet. (MTI) A Fejér megyei Bauxitbányák Guttamási Üzeme fölvesz 18 40 év hözöili dolgozók sí föld alatti bányamunkára. A bérezés formája teljesítmény-időbér. A vállalat térítés ellenében a legény szállón szállást biztosít. A fölvételhez tanácsi igazolás cs tüdő- szűrés-lelet szükséges. Székesfehérvárról autó- buszjárat van. (52170)