Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-24 / 20. szám
SOMOGYI KÁROLY: ORA U A férj kényelmesen hátradől a fotelban, szétnyitja az újságot, gyorsan átfutja a híreket. Aztán egy riportot kezd olvasni, de csakhamar azon kapja magát, hogy gépiesen fut a tekintete a sorokon, gondolatával nem tudja követni. Lopva a feleségére pillant. Az asszony párnát hímez, föl sem néz. Tudja, hogy férje nem szereti, ha újságolvasás közben zavarja. Ügy mondja, ilyenkor piheni ki a napi munka fáradalmait. Vacsora alatt és után azonban szívesen beszélget. Nézi az asszonyát. Elégedetten állapítja meg, milyen szép az arca, szinte lányosán sudár az alakja Aztán elképzeli ezt a finom, szelíd kis arcot, ahogy majd a bejelentést fogadja. Mindegy, túl kell esni rajta. Csak semmi izgalom, fontos a közömbösség — biztatja önmagát, és színtelen hangon megszólal az újság mögül: — Szombaton névnapra megyünk. Az asszony felkapja a fejét: — Hova? — A főnökékhez. Felesége olyasféle hangot hallatott, ami a csodálkozást, de egyszersmind a gúnyos nemtetszést is kifejezte. — Mi az? Nem tetszik? Talán más programot csináltál? — Jó tévéműsor lesz. — Azt máskor is megtalálod. — El kellene mennem a fodrászhoz is. — Elmégy. — De mikor? — Holnap délután. Vagy délelőtt, este, mit bánom én. Máskor sem kérdezed meg tőlem. Idegesítő csend feszül közéjük. Az asszony hangtalanul vacsorához terít. Megjön a kislány, a harmadikos Kati. Benéz a szobába, egy pillanatra nyitva hagyja az ajtót, anyja ingerülten rászól. A gyerek is érzi, hogy történt valami, nem beszél annyit, mint máskor. Sietve mosakszik. és megy a másik szobába lefeküdni. Nyolc óra elmúlt, még mindig nem szóltak egymáshoz. Aztán az asszony megnézi, alszik-e a kislánya, és csak azután kérdezi: — Tulajdonképp>en miért akarsz te Vidáékhoz menni névnapra? Meghívtak? — Hát... nem. De bejelentettem, hogy szeretnénk tiszteletünket tenni, és megkérdeztem, mikor lenne alkalmas. — És ő? — Nagyon udvarias volt, és azt mondta, majd megbeszéli a feleségével. Ma aztán átszólt telefonon, hogy szívesen várnak szombat este. — Gondolom, ez lesz a beosztottak fogadása — ha ugyan rajtad kívül lesz még valaki —, vasárnap pedig a fölötteseké. — És ezt honnan veszed? Vida nem olyan ember. — Tavaly is két névnapot tartott. — Azt hiszem, ez csak rágalom, a főnökökkel szembeni divatos ellenszenv. — Jó, nem vitatkozom. A kérdésemre azonban még nem válaszoltál. Tehát nem hívtak, hanem jelentkeztél. Miért? Nem elég, ha a hivatalában fel'köszöntöd, mint a többiek? Ahogy eddig szoktad, immár öt vagy hat éve, mióta idekerült? — Ügy érzem, az utóbbi időben közelebb kerültünk egymáshoz. — Elbeszéléseid alapján ép- p>en az ellenkezőjéről győződtem meg. — Na, jó, nem mindenben értek egyet vele, igaz, vannak emberi hibái, és ezek egy vezetőnél hamarabb kiütköznek, de alapjában véve rendes ember, igazán nem ártott nekem serfia, még ha voltak is nézeteltéréseink. Roppant munkabírása például tiszteletet parancsol még az ellenségeiben is. És nem kell mindent elhinni, amit beszélnek róla. — Nézd, Béla: ha már megígérted, el fogunk menni, mert nem akarlak kényelmetlen helyzetbe hozni. De légy egy kicsit őszinte hozzám: miért van szükséged erre a... — azt akarta mondani, nyalásra, de idejében visszakapta a szót — __a névnapi felhajtásra? Nyilván azt is jelenti, hogy vissza kell hívnunk, a barátaid, meg, nagyon jól tudod, menynyire szeretnek magukban lenni, feszélyezettség nélkül szórakozni, egy kicsit elengedni magukat. Fuecs a jó hangulatú összejöveteleknek! Mert a főnököd képtelen felolvadni a közösségben, nem tudja levetni hivatali álarcát, bármennyire igyekszik is nyájas lenni, udvarias, azért csak ott is főnök marad, aki elvárja, hogy mindenki szóljon hozzá valami kedveset, nagyokat nevessenek a viccein, odafigyeljenek politikai fejtegetéseire, és mérsékeljek az ivást, mert beleveszi a minősítésbe. Ezek a gondola^ tok — nem tudom, ráismersz-e — nem a saját termékeim. Tőled kaptam, és élég jól megrögződött a gyakori ismétlődésék során. — Ügy látszik, neked is kár mindenféle hivatali dolgot elmondani. Legjobb itthon csak a gyerekről meg a háztartásról beszélgetni veled, abból nem lehet baj. — Sosem faggattalak, mindig annyit mondtál el, amennyit akartál. És ha nem óhajtasz a kérdésemre válaszolni, úgy is jó, most sem erőltetem a feleletet. — Jó. Te akartad, legyen. — Mondom, hogy nem tartok igényt rá. Hivatali ügy, biztosan okod van rá, hogy titkolózz előttem. — Ezek után már tényleg mindent elmondok, bármennyire kellemetlen lesz is. — Kérlek, ne beszélj. Vannak dolgok, amelyekről az ember még önmaga előtt sem szeret szólni. Ahogy látom, ez is ilyesfajta ügy. — Mondd, anyu: jól élünk? Elégedett vagy? — Nem panaszkodhatom. — Szépen berendezett lakásunk van, tévé, gáz, fürdőszoba, amiről valaha nem is álmondhattunk. Jó, tudom, még hűtőszekrényünk nincs. Majd arra is sor kerül. Van azonban gépkocsink, bár csak Trabant. Rendben van, nem kell figyelmeztetni, sosem felejtem el, hogy ehhez szüleid is hozzájárultak. így igaz, hálás köszönet érte. Egy gyerekünk van, szépen, mondhatni kényelmesen élünk. Vagy nem? Szólj ám, ha nem értesz egyet velem! Tavaly külföldön jártunk, az idén is készülünk. Igaz, mindezért keményen meg is kell dolgoznom. Emberekkel vesződni, beosztottakkal és főnökökkel bajlódni, vitatkozni. Havi háromezret kapok, ami, mondjuk meg egészen őszintén, nem is olyan kevés a többi keresethez viszonyítva. Persze, ha több lenne, az is elfogyna. De te igazán rendes asszony vagy, példásan takarékos, néha túlzottan is az, nélküled nem jutottunk volna el idáig. Irigyelnek is érte a kollégák. Dolgoznod nem kell — bocsáss meg: nem vagy állandó jellegű munkaviszonyban —, itthon nagyszerűen vezeted a háztartást, senkinek nem lehet kifogása munkád és magatartásod ellen. Nem ülsz a nrp«!<!7ól>an. mint sokan mások, törődsz a gyerekkel, a családoddal. a kertet munkálod, állatokkal vesződsz, és emellett tanulsz is. Ne érts félre, csak azért mondom mindezt, mert meg vagyok elégedve a sorsommal, helyzetemmel, és ezt jelentős részben neked is köszönhetem. Kis szünetet tart. körülményesen rágyújt: — Átszervezés előtt állunk. Folytassam? Ismered a helyettesem intrikáit, megvannak a maga emberei, akiknek telebeszéli a fejét, és tudod, hogy van az ilyesmi: ha valaki sokat hall valamit, a végén elhiszi. Vagy legalábbis fölfigyel rá. Hidd el, édesem, csupán a saját védelmemről van szó. Nem akarok én magasabb beosztásba kerülni, eszembe sincs, de itt már jól bedolgoztam magam, és különben sem szeretek vándorolni. — Nemrégen azt mondtad, nem vagy odakötve ehhez a beosztáshoz, van neked tisztességes szakmád is, amivel ezt a pénzt fütyülve megkeresed. — Igen, mondtam, nem tagadom. De akkor talán hirtelen felindulásomban megfeledkeztem a családomról, rólatok, akiknek felelősséggel tartozom. A lányunk egyre nagyobb lesz, mindig többe kerül. De nekünk is megvannak már az igényeink, amelyekről nehéz lenne lemondani. — Két év múlva érettségizem, de addig is elhelyezkedhetnék. — Ezt hagyjuk. Egyelőre érzek magamban annyi erőt, hogy eltartsalak benneteket. De tizenöt éve nem volt szerszám a kezemben. Gyakorlatom sincs, segédként alig néhány hónapig dolgoztam. Tudod, hogy egészen fiatalon emeltek ki. — Igazán kedves tőled, hogy a családodért feláldozod a... — Becsületemet? Mondd csak ki bátran! Egyszer nekünk is szembe kell néznünk egymással. — Talán nem is a becsületről van szó, bár ezt neked jobban kellene tudnod, te tanulsz ilyesmit aa esti egyetemen. Jellem? Erkölcs? Ilyesfajta szavaknál kell keresgélned. Szókimondás, egyenesség, szigorú elvhűség, amely ékre mindig büszke voltál, mert azt hangoztattad, hogy fölfelé is ezek határozzák meg magatartásodat Ügy tudom, nálunk munkája után becsülik az embert Nem? Vagy az intrikák étlapján ítélik meg? Ha jól vezetted a vállalatot, nincs okod az aggodalomra Ha pedig nem tudsz megfelelni a követelményeknek, átadod másnak a helyedet, és ott hasznosítod magad, ahova tesznek. Ne aggódj, nem küldenek vissza a munkáljad mellé. Azért már vezetés gyakorlatod is van, politikai képzettséged is alkalmassá tesz az irányításra, de lehetséges, hogy nem ilyen fokon. — Biztatást vártam tőled, és ezt kapom. Bátorítást, hogy ne hagyd magad, fiam, verekedd ki az igazadat, mutasd meg, bizonyítsd be, hogy ellenfeleidet a karrierizmus vezeti. És ehelyett... — Hiszen pontosan erről beszéltem eddig is! Ezt tedd, amit most mondtál! De tisztességes eszközökkel! — Az ellenem törő klikk sem tisztességes eszközökkel dolgozik! A fegyvert ők választották, én kénytelen vagyok alkalmazkodni hozzá, és védeni magam! ,— Tisztességes célt csak tisztességes eszközökkel lehet elérni. — Jó lennél erkölcslanpro- fesszomak. — Ne gúnyolódj, légy szives. Én nem tanulok ilyesmit, de így érzem és hiszem. Te is ezt vallód, tudom, csak néha nem tudsz ennek megfelelően élni. Igaz, a körülmények is befolyásolják, a nem egészen tiszta hivatali légkör, a kényelmes élet féltése, hogy elveid és magatartásod nem mindig egyeznek. Fiatalabb korodban másképp ismertelek. — Kérlek, ne oiktass, és főképp ne gyalázkodj! Hát mi vagyok én tulajdonképpen? Álszent kispolgár? Talpnyaló karrierista? Én, akit kétszer tüntettek ki, aki fegyverrel védtem a munkáshatalmat ötvenhatban, és most is jelentős testületeknek vagyok tagja? És éppen a saját feleségemtől kapom ezt! Hát köszönöm! Vedd tudomásul, hogy mától kezdve csak a legszükségesebbekről beszélünk! Ma este pedig ne várj haza! Idegesen magára rángatja a zakóját A z asszony nem szól Tudja, hegy jót tesz majd férjének a séta, a magány, a friss levegő, és néhány nap múlva ő mondja, hogy igazad van, anyu. Igaz, addig nehéz lesz kerülgetni egymást. Mindegy. Most egy kicsit szembenézett önmagával. De azért bánta is, hogy ilyen kíméletlenül nyers volt azt meg maga sem tudja, honnan jötték a szájára azok a ritkán használt szavak, kifejezések. Másnap tanítás lesz a levelezőn. Előveszi a könyveit. De nem tud figyelni. Férjét látja, feldúlt arcát ideges mozdulatait. Kár volt elrontani ezt az estét. Alig vigasztalja, hogy párja nem vele, hanem önmagával csatázott igazi énjével. Hol lehet? Biztosan megiszik két konyakot, ha ismerőssel akad össze, többet is. Hiába erőltette, nem tudott elmélyedni az anyagban. Levetkőzött. A hűvös ágyban sokáig feküdt nyitott szemmel figyelve az aj tónyílásra. JANUÁR Fotó: Grábner Gyula Raszul Gamzatov* DAL, MELYET EGY ANYA ÉNEKEL BETEG FIÁNAK Töltsd meg dohányfüsttel a házat, igyál bort vagy amit szeretsz! Ne törődj törődött anyáddal — csak gyógyulj meg, ne légy beteg! Utazz el bármi messze tájra, s akár ne is írj levelet! Ha tetszik, asszonyt hozz a házba. Szerető kell? — éld életed.^. De rég is volt, hogy dudolászva ölemben dédelgettelek! __ f I gyál bort, gyújtsál hát no, rája... Csak gyógyulj meg, ne légy beteg! KOROMRÓL Korom temette csak a hősöket, nem nézte, jó vagy rossz, mifajta. Korom temette csak a hősöket — csak elkaparta. Korám hasonlított a harcmezők fölött keringő dögmadárra; mindegy volt néki: gyáva, vakmerő — < szemét kivájta. Papp Árpád fordítása * Lenln-dijas avar költő. „Kapkodva, mohón A Magvető Könyvkiadó Űj Termés-sorozatában jelent meg Arató Károly fiatal pécsi költő első verseskötete, az Utcai közjáték. Első könyvek olvasásakor önkéntelenül is azt vizsgáljuk, ad-e számunkra újat az író tartalomban és kifejezőeszközökben, ráeszméltet-e bennünket olyan dolgokra, amelyek mellett naponta közömbösen mentünk él, s ezt úgy teszi-e, hogy mi is átéljük vele a rá- eszmélés gyönyörét. Arató Károly falun töltötte gyermekkorát, városba később került. Tudatosan gondolkodó emberré városban vált. Ott érték korunk élményei, s onnan széttekintve igyekszik elrendezni világát. Verseit ezek a tényezők határozzák meg. Az életforma-változásból ered itt-ott föllelhető nosztalgiája, valamint az az érzése, hogy hűtlen lett az őszinte gyerekkori világhoz, és ezáltal elveszített valamit. A régi falut azonban hiába keresi, nagy változások történtek, »a szél a repedő mezsgyéket összevarrtam. A régi atyafiak sem azok, akiket emlékeiben őriz. Egy részük nem érti a »kiművelt koponyát«, a másik részt hiába faggatja, hiába próbálja meggyőzni ésszerű érveivel. Van, akik a »dűlőjéhez ragadt« húsz évvel ezelőtt, s máig sem lát tovább. A költő éppen ezért úgy érzi, tenni kell értük valamit. Tenni, de nem az ő mértékeik, hanem a kor szintjén. »Tájak, vidékek gubancát magamban hurcolom, ég veled, fejkendős nénike, tipegő rokon« — írja Második futam című versében, keresem hazámat” Vajon megtalálta-e a városban, az új közegben a gyerekkori világ melegségét, humánumát? Itt közölt versed szerint nem. (Táncolok, Modern képtár, Kispolgárok stb.) Taszítják a föllelhető negatívumok, de már látja, hogy nem ezek alkotják a teljes világot, annak csak bosszantó részei. »Jól tudod, mélyről jött e nép, s még menni/it kell tanulnia, hogy ne ítélje, ne gyalázza emberibb világban felnőtt fia! ... az egészre tekints, ne csak a részre!* (Vendéglő az »Aranyrigóhoz■<) A kettős élményforrást a költő egy magasabb fokú szintézisben akarja egyesíteni. Ezért írja, hogy »kapkodva, mohón keresem hazámat« (Reggeli séta). Az egészet, amelybe beletartozik falu, város, egyszerű ember és kiművelt koponya. Korszerű költői program. Költői képei, hangulatteremtő ereje, friss gondolatisága eredeti költői tehetségről vallanak. Groteszk iránti érzéke alkalmassá teszi belső feszültségek szellemes megjelenítésére. Arató Károly ebben a kötetben lehetőségeit kutatja. Kíváncsian várjuk következő köteteit, melyekben sikerül megtalálnia az egyensúlyt külső és belső világában egyaránt. Programjához tehetsége a biztosíték. Bertók László t
